Somogyi Néplap, 1960. június (17. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-24 / 148. szám
Péntek, 1960. június 24. 3 SOMOGYI NfiPLAP Dolgos kezeket kér a közös föld Egy munkásőr portréjához Halvan hold kukoricát vetett a balatonszemesi Dózsa Tsz. A területet negyven család között osztották el. A lókapa a nagy aratás előtt harmadszor járja meg a sorok közét, s a kézi kapák rriár kivágták a gyomot a tövek mellől. Egy kis parcella azonban, ezer négyszögölnyi az egész, gazban maradt. Havalecz Imréné vállalta ugyan a területet megművelésre, de nem tartja meg adott szavát. Férje málházó a vasútnál. A szervezés előtt természetesnek tartotta, hogy munkaideje lejártával egyenesen a mezőre menjen. Most meg így vélekedik: »Aláírt a feleségem, bevitte a földet a közösbe, a pár hold megműveléséhez semmi közöm, gondoskodjék erről a vezetőség.« Ferde nézet ez. Másik példa. Levelet írt szerkesztőségünknek Györék Makk József Somogyjádról. Kérdezi, jogosult-e az öregségi, járadékra. Hetvennégy éves, s 12 holddal lépett be a szövetkezetbe. Takarmánnyal köteles-e segíteni a tsz, hogy eltarthassa háztáji állatait? — ez a kérdés is olvasható a levélben. Mit válaszolhatunk neki? Azt, amit a törvény diktál. Megjár neki a havi 260 forint. Az átmeneti intézkedések pedig előírják: lássa el a szövetkezet — térítés ellenében — a háztáji jószágot is etetnivalóval. Ám a levélben más is van. Elszéledt a család, a fiatalok eltávoztak, s ott maradt a szövetkezetben a 12 hold meg a jóformán tehetetlen öreg. Nem Jól van ez így. Még egy levél fekszik íróasztalomon. S ezzel érdemes is, szükséges is részletesebben foglalkozni, hiszen erre kórt bennünket Krisics Dezső somogy- sárdi olvasónk. Levéírónik — aki most 29 éves — nagyszülei 14 holdas gazdaságában dolgozott még a múlt évben is. A nagyszülők — Matucza Györgyök — aláírták a belépési nyilatkozatot, s tagjai lettek a január 6-án megalakult Béke Tsz-nek. Ebben a közös gazdaságban egyesült az egész falu egyéni parasztsága. Az unoka •— három nappal aíz alakuló közgyűlés előtt — megházasodott, s elköltözött eddigi otthonából. Iparos mellé ment dolgozni, a tetőfedő szakmát akarja elsajátítani. A szövetkezeti község vezetősége számba vette a munkaerőt, s megállapította: kevés a dolgos kéz a nagy határhoz, mert a fiatalok jelentős része máról holnapra hátat fordított a mezőgazdaságnak. Hívták őt is, jöjjön haza, de nem hallgatott a jó szóra, sőt adta a sértődöttet. Levelében is így ír: »A tanácselnök és a tsz-elnök arra akar kényszeríteni, hogy jelenlegi munkahelyemet hagyjam ott... Nem tudom, milyen joguk van ehhez. Szeretném, ha a magam és családom jövőjéről önállóan dönthet- nék... Az alkotmány kimondja, hogy minden magyar állampolgárnak joga van kedve és tehetsége szerinti munkakörben dolgozni... Megmondtam, hogy nem megyek a tsz- be dolgozni. Ezért azzal fenyegetőztek, hogy nagyszüleimet kizárják a tsz-ből. E szavak engem nyugtalanítanak, s az iskolában tanult feudális rendszert juttatják eszembe, amikor a földesúr kötelezte jobbágyait, hogy mindenki ott dolgozzék, ahol született... « Különösen hangzó érvek, azt meg kell hagyni. Ám van-e lét- jogosultságuk, és mit nyomnak az élet mérlegén? Nem maradhatunk s nem maradunk adósak a válasszal. Ami a dolog törvényes részét illeti, arról ennyit: szövetkezeten kívül állók bárhol vállalhatnak munkát, s nincs rá jogszabály, mely őket a közös gazdaságba irányítaná. Nézzük az érem másik oldalát. Kötelezheti-e bárki a somogy- sárdi Béke Termelőszövetkezet tagságát arra, hogy tartsa meg soraiban az öreg Matuczáékat? Erre nincs törvény, hiszen a tagok felvételéről és kizárásáról a közgyűlés dönt. A falu terhe az, hogy az öregek sok földdel jöttek a közösbe, s minthogy a fiatalság egy része megfutamodott, fenyeget a veszély, hogy kapálatlanul marad a kukorica, renden rothad a széna. Mi mégis azt javasoljuk: emberségesen bánjanak a paraszti munka veteránjaival, ne lökje el őket magától a közösség, hiszen akkor elesnek az idős tsz-tagok az öregségi járadéktól. Ez pedig kellemetlenül érintené levélírónk nagyszüleit is. Igen, a jobbágyvilágról is szó esett. Sántít, nagyon sántít a hasonlat. Akkor törvény kötötte röghöz a jobbágyot, s nem volt kihez folyamodnia segítségért. Ma pedig?... De vonhat egyáltalán ilyen történelmi párhuzamot magát józan gondolkodásúnak valló parasztfiatal? Alkotmányunk jogot ad neki is, hogy kedve, tehetsége szerinti beosztásban dolgozzék. Hány meg hány parasztfiatal került Somogysárdról is a népi demokrácia jóvoltából állami, társadalmi tisztségbe, hányán meg hányán szereztek diplomát vagy tanultak szakmát — az egykori jobbágyok kései unokái közül. Nemcsak jogszabályok, hanem erkölcsi törvények is szabályozzák életünket. Nézzen magába levélírónk, tegye szívére a kezét, és válaszoljon: nem becsületbeli kötelessége-e részt vállalni faluja első közös erőfeszítéseiből, s nem akkor cselekszik-e helyesen, ha a szakma megszerzése iránt frissen támadt szándékának végrehajtásával vár egy-két évet, addig pedig — amint tavaly és azelőtt is — szorgalmasan dolgozik a földben. A többi között azon a földön, amelyet nagyszülei vittek a közösbe. Egyebek ' között azért, hogy idős nagyszülei is nagyobb részt kapjanak a közös gazdaság javaiból. Nemcsak a föld kell a közösnek, hanem a dolgos kéz is. Nemcsak az öregek, hanem a fiatalok munkájára is szüksége van a szövetkezetnek. Kapos- puláról — tessék jól figyelni, jádiak és sárdiak! — nem ment el egyetlen fiatal sem a szövetkezet szervezése idején. So- mogyszil termelőszövetkezeti község szintén sok szorgalmas fiatallal büszkélkedhet. A szövetkezeti gazdák — köztük a fiatalok is — dolgoznak serényen, ha kell. vasárnap is. E hó 19-én például negyven holdról takarították be a lóhereszénát. Nem is tartott egész nap a munka. Délután megkapták az egységükre járó pénzt. S akik a kukoricát kapálják, azoknak nem a hónap végén, hanem minden szombaton kifizetik a munkaegységelőleget. Nincs is náluk — és sok más szövetkezetben sincs — ma már ilyen vita: menjek-e a közösbe dolgozni, oda, ahol apám, nagyapám földjén is dús kalászokat érlel az idei nyár. Az ötvöskónyi Aranykalász Tsz földjén találkoztam Szabó János megbízott tanácselnökkel, a nagyatádi Tóth Lajos munkásőrszá- zad, tagjával. Éppen a tsz vezetőivel beszélgetett nagy szakértelemmel a mezőgazdasági munkák állásáról, az aratásra való felkészülésről. Ijíem csoda, hiszen tizenkét éves kora óta a mezőgazdaságban dolgozott. Megtanulta a földműves »szakma« ezernyi csínját-bín- ját. Vései cselédszülők gyermeke volt. A hat elemi elvégzése után kora reggeltől késő estig Mándli Sámuel nagyatádi birtokán dolgozott. Először napszámos volt, .majd cseléd lett. 1945-ben hét hold földet mért ki néki a földosztó bizottság. Ugyanebben az évben tagja lett a pártnak. 1951-ben a Nagyatádi Járasd Tanácshoz, majd a községi tanácshoz került mezőgazdasági előadónak. Beosztása tóbb szakértelmet, nagyobb műveltséget követelt tőle. Érezte, hogy nem elég az a tudás, amit az elemiben kapott tanítójától. Reggelbe nyúló éjjeleken át tanult, képezte magát. Kaposvárott és Budapesten egy-egy hónapot töltött tanfolyamon. 1956-ban az ellénfarradalimárok elbocsátották mondván, hogy nem megbízható. Szabó elvtárs nem veszítette el józan ítélőképességét. Tudta, hol a helye. November 5-én már hivatalában dolgozott. A község lakói taKutas József Művelődési ház épül Lábodon* A központi fűtéses épületben 300 személyes nézőtér, öltözők, könyvtár és olvasóterem, ruhatár, büfé készül. Normalfilmes vetítőgépet szerelnek be kétmillió forintos költséggel. BERKES! ANDRÁS « (64) Kocka szeme felcsillant. Aztán savanyú arcot vágott. — Nem sokat, majdnem sem. mit... — hangja unott volt, úgy beszélt, mintha egy rosz- szul megfőzött ebédről tartana előadásit. — Hát megállapítottam, hogy az olasznál egy magnetofon van meg egy speciális rádióleadó, méghozzá , ultrarövid hullámon működik. Olyat még nem is láttam. — Lerajzoltad legalább? — Nem, lefényképeztem. Ahogy én megállapítottam, az adó kis hatósugarú ... A magnetofon is egészen speciális ..; — Éspedig? — Van rajta normál kapcsoló és van rajta automata kapcsoló is. — Ezt nem értem — mondta az alezredes. — Először én sem értettem, de utána rájöttem. Ha Évánál volt valaki, az olasz lakásából rögzíteni lehetett a beszélgetést a normál kapcsolóval. Ha viszont az illető átment Évához, és azt akarta, hogy kettőjük beszélgetését felvegyék, az átjáró ajtót nem csukta be. Az ajtónyitás hozta működésbe a készüléket. — Érdekes... V«n ennél érdekesebb ífl» de azt el sem merem mondani... — Miért? — nézett rá az alezredes. — Mert az már lopásnak számít... — felelte a fiú. — Mit hoztál el? — Levettem a magnóról a tekercset. Nem tudtam ellentáll- ni... — És már lejátszottad? — Még nem, nem volt időm rá ... Ugyanis arra gondoltam, hogy ha gyilkos barátunk eny- nyire ügyetlen volt, és nem vitte magával, nem hagyhatom ott..; — Valóban, miért hagyta ott? — tűnődött hangosan Cseled. — Azt hiszem, megzavarták, vagy nagyon izgatott volt. Talán nem is gondolt rá.. * — Kérj be egy készüléket, lejátsszuk! Kocka kiszólt a titkárnőnek. Tíz perc .múlva már elgondolkodva hallgatták Éva és Frédi hangját... Cselei néha feljegyzett valamit, aztán tovább figyelt. Lehet, hogy tévedek? — gondolta. — Ki az isten lehet az a Soce százados? — kiáltott lel Kocka, mdkor Frédi a századosról beszélt a lánynak. Majdnem egy óráig hallgatták a felvételt, és szemük előtt játszódott le a kegyetlen gyilkosság. — Szerencsétlen lány — dünnyögte Kocka, aztán Cselei felé fordult: — Szóval mégsem Szegedi a gyilkos. — Ezek szerint nem ;;; — felelte az alezredes. Ránézett órájára. — Kocka, indulnod kell. — Indulok — felelte a fiú. A csendes Iskola utcában egy Humbert gyártmányú gépkocsi fordult be. Vezetője csóválta a fejét. A gyújtás 'kihagyott, a motor hörgött, prüszkölt, a sebesség fokozatosan csökkent. A 20-as számú ház előtt , ott állt a CM 309-es rendszámú Citroen. A volán mellett harminc év körüli, ballomkabátos férfi ült. Szürke puha kalapját mélyen a szemébe húzta, és egykedvűen cigarettázott. Frédi a hátsó ülésen ült. Szemüvegét levette, megtörölte, és nézte a közeledő, hangosan prüszkölő Humbert. — Dugulás — gondolta. A Humbert megállt. Hatalmas termetű vezetője kiszállt, dühös arckifeje- zéssel mutogatott valamit a kocsiban ülő személynek, majd köpött egyet, felhajtotta a motorház fedelét, s felsőtestével eltűnt mögötte. A két gépkocsi mintegy tíz méterre állt egymástól. Frédi ránézett órájára. Egy perc hiányzott * hétből. — Indítsd be a motort. Ha aí pasas beszáll, turáztasd fel.. ./ A vezető gyújtást adott. AA motor halkan zümmögni kéz-/ debt. fi Ezalatt a másik kocsiban/' Kocka is az óráját nézte. Fel-fi emelte a kezét. A hatalmast termetű vezető intett a fejével,/ hogy érti. Lassú mozdulatokkalS összeszedte szerszámait, és/ visszatette a csomaigtartóba. A5 főhadnagy feszülten figyelt. A/ kocsi mellett siető léptekkel 8 szőke, honvédegyenruhás fér-/ fi húzott el. Kocka ránézett, ésg meglepetésében majdnem fel-/ kiáltott. — Olajos — mondta halkan.} — Értem ... Olajos, illetve Soós századosi gyors léptekkel sietett a Citroen felé. A kocsi mellett egyi pillanatra megállt, körülnézett,? majd beszállt. A következő másodpercben} valami tompa tárggyal fejbe-£ ütötték, és orra elé klorofor- mos vattát szorítottak. Elvesz-i tette eszméletét. > A kocsi megindult, és gyorsj iramban rohant a Battyhyáni utca felé. A szürkekalapos so-J főr nagyszerűen vezetett. Fré-J di figyelte az ájult fiatalembert, majd nagy szakértelem-J mel megmotozta. Zsebeiből ki-g szedte az iratokat, s mindent^ alaposan átnézett. Az irattárcá-'^ ban csak két-három fényképet talált, mást nem. A tiszti iga-^ zolvány viszont nagyon új volt.5 — Folytatjuk — nácselnökhelyettesnek választották meg, és elküldték az öthómapos veszprémi államigazgatási iskolára. Negyven éves fejjel újra heült az iskolapadba, és kitartóan tanult. Hazatérte után nyomban kérte felvételét a munkásőrség soraiba. így lett 1958 elején a Tóth Lajos munkásőrszázcd tagja. Jó eredményeiért, a kiképzés során tanúsított példás magatartásáért a közelmúltban a nehézfegyver-rajba osztották be. Mindig pontosan megjelent a foglalkozásokon és a szolgálatban. A három év alatt egyszer sem maradt távol igazolatlanul. Azt mondja: »Amit önként vállaltam, becsülettel teljesítem.« A parancsnoka mondta el a következő kis történetet: »Néhányszor előfordult, hogy az egyik szolgálatra beosztott elvtárs elfoglaltsága miatt nem tudott megjelenni. Megkértük Szabó elvtársat, helyettesítse munkásőr társát. Ö mindig szívesen vállalkozott a szolgálatra, még ünnepnapokon is. Jó fegyvertárát, segít elvtársain.« Nemrégiben a járási tanács elnöke magához hivatta Szabó elvtársat. így fogadta: »Segíts ki bennünket. Beosztásod meg« tartása mellett vállald el ideiglenesen a tanácselnökséget Kónyiban. Tudod, az elnököt tsz-elnöknek választották meg.« És Szabó János szívesen tett eleget a kérésnek. Minden reggel kerékpáron indul útnak, s mire a tanácsházára ér, bejárja az Aranykalász fél határát. Jó gazda szemével nézi a földeket, ad ja. a szaktanácsokat. Szívén viseli »új faluja« lakóinak sorsát. A sok hivatali és társadalmi elfoglaltsága mellett családját sem hanyagolja el. Nemrég adta férjhez leányát. Olyan tanácsi esküvőt rendezitek neki, hogy a község lakói még most is emlegetik. A munkásőrök 1959/60-as kiképzési éve már befejeződött* Az eredményes esztendő után i ólesik a nyári pihenés. De Szabó elvtárs a szünetben sem pihen, nem szakad el századától. Szinte minden héten benéz a parancsnokságra, megtisztítja, karban tartja fegyverét. Igaz kommunistához méltóan így lett Szabó János példamutató munkásőr, a párt hűséges »közkatonája«. Dór esi Sándor SZTÁLI1VVÁR0S —1960 ^ Az Acélműben ^ Most már rendeztem gondolataimat, és vállalkozhatom at írásra. Bár így is csak dadogás lehet az a néhámy szó, amely- lyel vázolni akarom a Dunai Vasműnek, szocialista iparunk e legnagyobb új létesítményének körvonalait Amikor a gyár kapuján beléptem, én is abba az ámulatba estem, amelybe minden látogató, aki beteszi lábát az 500 holdnyi területen fekvő üzembe. Igen, ezt az ámulatot éreztem, amikor megálltam a két szovjet típusú nagy-kohó tüzes érclávája mellett, a martinkemencéknél, a kokszoló műnél, a vegyi üzemnél, az erőműnél, a iüzállóanyag-gyárnál a karbantartó üzemnél, és a most épülő meleghengermű acélkolosszusainak árnyékában. A szakemberek csak így jellemzik a nyolc üzemből álló Vasművet: »Korszerű, teljes vertikalitásé nagyüzem.« Ez azt jelenti, hogy attól a pillanatól kezdve, amint a szovjet Krí- voj Rog-i vasérc a Dunán, a pécsi és a komilói szén pectíg a vasúton megérkezik, minden egyéb az üzemben történik, vele. Itt olvasztják ki az ércet, itt készítik hozzá a kokszot is (bebizonyítva, hogy a magyar szén is kokszosítható). A kokszoló műben termelt gázok kielégítik a melegüzemek gázszükségletét, sőt eljutnak a város lakóházaiba, és a táv* vezetékek megépítése után segítenek a főváros gázellátásában is. A vegyi üzemben a gázokból lecsapódó kátrányból benzint, benzolt, naftát, ként és fenolt — azaz festék- és gyógyszer-alapanyagot — állítanak elő. Amióta a tűzáTíá- anyag-gyár is működik, ezért a fontos anyagért sem kényszerül a Vasmű máshová menni. Hatalmas erőmüve pedig teljesen ellátja energiával. Tíz éve rakták le az első téglákat. Ez a tíz esztendő nemcsak azt bizonyította be, hogy remekül választották meg a szovjet és a magyar mérnökök az üzem telephelyéti hanem azt is, hogy a Dunai Vasmű a magyar ipar fejlődésének létfontosságú alapja. Emlékezetes marad ugyan a kohászok tűzfénytől megvilágított arca s az a pillanat is, amikor megcsapta orromat a folyékony érc gázos levegője, mégsem ez a legemlékezetesebb, hanem az a néhány perc, amíg a most készülő meleg- hengermű 560 méter hosszú, 70 méter széles csarnokában időztem. Vajon a roppant méretű vasbirodalom vagy a 2—18 mm-es lemez hengerlésére alkalmas hengersor beszerelése hatott rám oly nagyon? Az is. De amikor arra gondoltam, hogy a július iközepén induló meleghengermű és a tőle nem messze levő hideghengermű azért épül, hogy iparunkat ellássa megfelelő minőségű lemezzel és finomlemezzel, fölöslegessé tegye igen nagy mennyiségű lemez behozatalát, akkor jóleső érzés öntött el. Arra gondoltam, hogy milyen tervszerűen, szépen ível felfelé a párt vezetésével iparunk útja. Milyen mélyről indultunk el 1945-ben, és milyen magaslatokon tartunk ma, 1960-ban! Ahogy átgondoltam, hogy a martinkemencékből kikerülő izzó acélöntések a meleghengermű kemencéjében mégegyszer felmelegszenek, végig mennek a meleghengermű sorain, onnan a hideghengersoron s finom lemezként — tehát kész termékként elhagyják az üzemet—, akkor nemcsak a munkásokat, hanem azokat a szovjet mérnököket és szakembereket is magam előtt láttam, akik határtalan lelkesedéssel, töretlen szorgalommal segítették a tervek elkészítésében a magyar szakembereket, és akiknek rendkívül sokat köszönhetünk. A Vasműben ma is dolgoznak az építők. Amint valami elkészül, nyomban átveszi az élet, a munka. Azon a 400 személyes munkásszálláson is laknak már, amelyet a Vasmű 8000 munkása között dolgozó nőtlen emberek számára építettek. Csontos Károly, Szukics Zoltán és Micsonai Sándor szakmunkásokkal a munkásszálló eszpresszójában váltottam néhány szót. Amikor benéztem a tükörfényes parkettájú hálószobájukba, leültem a televíziós terem virágmintás bútorszövettel bevont pámás székébe, megirigyeltem őket. De örültem, hogy elégedettek. Az emberekről még több jót lehetne elmondani, mint a gigantikus gépekről. Arról, hogy hogyan képezték magukat kitartó munkával jó szakemberré, s hogy milyen boldogok. De talán ne is én beszéljek, hamm azok a Nyugatról itt járt újságírók és más vendégek, akik véleményüket beírták a munkásszálló vendégkönyvébe. Sokáig emlékeznek itt arra a néger származású angol újsgíró- ra, aki, miután végignézte a szállást,1 könnyezett a meghatottságtól. Idézem egy francia újságíró rövid mondatát, aki az üzemnézés után ezt írta a szálló vendégkönyvébe: »Amit láttam, szép, jó és igaz.« Ezt mifelénk úgy mondják még rövidebben: szocializmus Szegedi Nánda*
