Somogyi Néplap, 1960. április (17. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-17 / 91. szám
SOMOGYI NÉPLAP a Vasárnap, I960, április IT Budapesti tudósítónk távbeszélő jelentése: Gyengén ment a kaposvári ökölvívóknak A sportműsor nélkül maradt főváros szurkolói megérezték, hogy a magyar ökölvívó-bajnokság döntőjének első napja jó sportot hoz. A pénteki selejtező után szinte rá sem lehetett ismer- merni a versenyzőkre. Sok volt a jó teljesítmény, a szép és színvonalas mérkőzés. Ezek közül is kiemelkedett a Dorogi-Ackerman n- találkozó. Általános volt a vélemény, hogy ez volt a szombati nap legkiemelkedőbb mérkőzése. A döntők megkezdése előtt a MÖSZ vezetői megváltoztatták a kiírást. Nem öt, hanem négy bíró pontoz, s így döntetlen eredmény is lehetséges. Ami a kaposvári ökölvívók szereplését illeti, a teljesítmények elmaradtak a várakoKikapott. A szombati versenyek egyébként elhúzódtak, s Riba mérkőzésére 22 óra tájt, lapunk zárta után került sor. A szombati döntők kaposvári vonatkozású eredményei: versenyzők. Három bíró Dubovsz- kit, egy Tóbit jelölte meg győztesnek. A pehelysúlyú Baranyai nagy fölénnyel győzte le a székes- fehérvári Simont. Légsúly: Dorogi—Ackermann döntetlen. A bátran kezdő Dorogit egy-kettőre kegyeibe fogadta a sportcsarnokot megtöltő kétezer főnyi szurkolótábor. Két meneten át Dorogi irányított. A harmadik menetben azonban ki-kihagyott, s a pontozók így látták: 58:58 Ackermann, 59:58 Ackermann, 59:57 Dorogi, 59:58 Dorogi. A másik légsúlyú mérkőzésen Jezerniczky nehezen győzött a székesfehérvári Flórián ellen. A verseny lapzártakor tart. UEFA LABDARÜGO-TORNA MAGYAEORSZÄG-NDK 2:0 (1:0) Wienerneustadtban csak küzdelem után győzött Kékesi és Káposzta góljával a magyar ifi válogatott. BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS zástól. Dorogi ugyan bátran harcolt, de egy árnyalattal gyengébb volt a szokottnál, s ez nem volt elég a fővárosi pontozóbírák ellen. Tóbi ez alkalommal sem tudott megbirkózni Dubovszkival. Pehelysúly: Dubovszki pgy Tóbi ellen. Kölcsönös tapogatózás után belelendültek a pehelysúlyúak, s közbe be-becsúszott egy-egy szabálytalanság is. A második menetben Dubovszkit mélyütésért meg is intették. A harmadik menetben már csak dulakodtak a KMTE-K. DÓZSA 3:0 (1:0) Kaposvár, 600 néző. V: Fenyvesi Góllövő: Pammer, Kovács 11-es- bői, Zsoldos. A KMTE ma Fonyódon vendégszerepei a Fonyódi SK ellen. Kinevezték a Siófoki Járási Testnevelési és Sport Tanács tagjait A Siófoki Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága is kinevezte a Járási Testnevelési és Sport Tanács tagjait. Az új sporttanácsban a következők kaptak tisztséget: Balogh István JTST-elnök, Pál János, a KISZ járási VB titkára, Koltai István gimnáziumi testnevelő tanár, Kocsis Ferenc, az Asztalitenisz Szövetség elnöke, Stolle László és Háry Imre, a Siófoki MÁV Olajbányász SE vezetőségi tagjai, Juhász István, a Siófoki Járási Pártbizottság munkatársa, Pallag András, a járási tanács v. b.- elnökhelyettese, Hernádi János, a szakmaközi bizottság sportfelelőse, Barabás Károly, a Siófoki MÁV Olajbányász SE elnökségi tagja, dr. Jancsó Ferenc járási sportorvos, Ács József testnevelő tanár, Vértes Imre, az MHS járási titkára, Haragh Tibor, a Siófoki MÁV Olajbányász SE labdarúgó-edzője, Simcsik István, a Balatonszabadi Sportkör elnöke, Dorogi Ferenc, a Siófoki Járási . Labdarúgó Szövetség elnöke, Bánhegyi Gyula, a Siófoki Járási Labdarúgó Szövetség titkára, Horváth György, az Adándi SK elnöke, Németh Pál, a Balatonszemesi SK vezetőségi tagja, Szűcs Lajos, a Balatonszárszói SK vezetőségi tagja, Pál Lajos, a Balatonföldvári SK vezetőségi tagja, Hutter Sándor, a Kőröshegyi SK sportolója, Lázi Éva, a Teleki Sportkör sportolója, Csema József, a Balatonkiliti SK vezetőségi tagja. Az újjáalakult sporttanács április 17-én tartja első ülését. Új sportkör alakult a csurgói járásban Járási testnevelési és sporttanácsaink közül talán legkövetkezetesebben a csurgói járásban hajtják végre az MTST-nek azt a határozatát, hogy mindenütt, ahol arra lehetőség van, alakítsanak sportkört, s mintegy 25 százalékkal növeljük a sportoló fiatalok számát. Nemrégiben új sportkörrel lett gazdagabb a járás. So- mogybükkösdön a KISZ vezetősége egybehívta a fiatalokat és az idősebb sporthajatokat, s elhatározták, hogy sportkört alakítanak. A sportköri alakuló gyűlésen részt vett Vörös István, a JTST agilis elnöke is, s hathatós segítséget nyújtott a bükkösdieknek, hogy az új sportkör megkezdhesse működését. — Miért vált szükségessé, hogy sportkört- alakítsunk? — tette fel a kérdést Lajos Béla somogybük- kösdi KISZ-titkár az egybegyűlteknek. A fiatal ifjúsági vezető maga adta meg a választ. Elmondta, hogy a KISZ sportcsoport tagjai részt vettek a múlt évi nyári, majd az őszi—téli spartakiádokon. Bebizonyosodott, hogy egész sor sportra termett fiatal van a faluban. Nemcsak az asztaliteniszezők, hanem a többi sportág kedvelői is értek el már szép eredményeket otthon éppúgy, mint amikor Porrogon vagy Porrogszentkirá- lyon szerepeltek. Ha rendszeresen sportolnak, eredményeik még jobbak lesznek — mondotta Lajos Béla. A KISZ-titkár beszámolóját eleven vita követte. Elmondták a felszólalók, hogy mi akadályozta eddig a szervezett sportmunkát. Horváth Sándor főként az utazási nehézségeket okolta, hogy korábban nem tudott kibontakozni a sport a kis községben. Bogáti István arról beszélt, hogy nincs elég felszerelés. Kiss Ibolya azonban még az előtte felszólalóknál is helyesebben mutatott rá a dolgokra. Nemcsak a nehézségeket sorolta, hanem azt is, hogy miként lehetnek úrrá a nehézségek felett. — Mozgósítsuk a fiatalokat, s építsünk társadalmi úton sporttelepet — mondta a fiatal lány. Szavait nagy tetszéssel fogadták. Vörös István, a JTST elnöke foglalta össze az elhangzottakat. Szólt a spartakiádok tapasztalatairól, az olimpiai jelvényszerző versenyekről, a tennivalókról. Ezután megválasztották a sportkör vezetőségét. Elnökségi tagok lettek: Bogáti István, Horváth Sándor, Lajos Béla, Dávid Gyöngyi, Kiss Ibolya. Felülvizsgálok: Nohl László, Szlavecz János és Horváth Géza. A vezetőségválasztó közgyűlésen elhatározták, hogy társadalmi munkában építik meg a röplabda- pályát. —HÍREK A lottó nyerőszámai Tegnapi közleményünkbe hiba csúszott. A lottó 16. hetének kihúzott nyerőszámai a követkéz®!: 38, 42, 44, 76, 80 — Kaposvár anyakönyvi hírei: Születés: Serdán János fia, Tibor, Varga József leánya, Ildikó, Horváth József fia, Tibor, Fulai József fia, Pál, Hőgye Lajos leánya, Klára, Gálosl Ferenc fia, Ferenc. Halálozás: Gyulai József 49, Mor- bltzer Ferencné 74, Szőnyi József j 62 éves. — Lenin születésének 90. évfordulójáról nyilvános pártnapon emlékeznek meg április 21-ém Nagyatádom a mozi helyiségében. — KÉTEZER FENYŐFA- és 500 japánakác-csemetét ültettek el a magyaratádi Március 8. Termelőszövetkezetben. A fenyőtelepítés közelében nö- vendékistállót fognak építeni. — Kozmetikai tanácsadást rendez a megyei nőtanács háztartási bl-1 zottsága és az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat április 20-án, szerdán délután fél 4 órai kezdettel az Ifjúsági Ház nagytermében. Előadást egy budapesti illatszergyár kozmetikusnője mond. — A répa sarabolását befejezte az alsóhetényi Búzakalász Termelőszövetkezet A 41 holdon egy nap alatt elvégeztek. Az egyelést a jövő héten kezdik, — HAMAROSAN MEGKEZDIK a 40 személyes napközi otthon tatarozását Gamá- son. A tanács 30 ezer forintot fordít erre a munkára. A berendezést már megvásárolták. — Felkai Ferenc Princesszin című háromfelvonásos vígjátékát ma és holnap este fél 7 órai kezdettel | mutatja be a balatonboglárl Vikár Béla Művelődési Ház színjátszó csoportja. — 200 forintra büntette a városi tanács szabálysértési előadója H ás ing Gyula kaposvári lakost, mert árusítási engedély nélkül árult. — Tehergépkocsit vásárolt a Marcali Építőipari Ktsz. — A nyolcadik Magyar Képzőművészeti Kiállításon kiállították Konyorcsik János szobrászművész életnagyságú Latinka bronzszobrát. A szobrot Kaposvárott az SZMT- székház előtt fogják elhelyezni. — Tíz nap alatt több mint 1 milliós forgalmat bonyolított le az április 2-án megnyílt fonyódi Balaton Aruház. Az áruháznak ötször nagyobb a forgalma, mint a régi üzletnek. — A VÉSEI ÚJ ELET tagságának 80 százaléka máris rendszeresen részt vesz a munkákban, a többiek a megfelelő munkaalkalomra várnak. A korai vetésekkel a termelőszövetkezet már végzett. — Gyarapítja szarvasmarha-állományát a nemesvidi Alkotmány Termelőszövekeaet. 1962-re a jelenlegi 90-ről 250- re emelkedik a tehernek száma. — A húsvéti ünnepek alatt ünnepi ételkülönlegességek, olcsó árak a Béke Étteremben. Mindkét napon különböző díszes alkalmi szalvétával kedveskedünk vendégeinknek. Jöjjön a Béke Étterembe. (5041)-* Az IBUSZ autóbusz kirándulást tervez április 24-re Abatigetre a hurutos és asztmás betegségre gyógyhatású barlang megtekintésére. Részvételi díj 35,- Ft. (5051) — Május 28-án 4 napos autóbusz kirándulás indul Eger-Aggtelek- Miskolcra. Részvételi díj 350,— Ft. Jelentkezés az IBUSZ Irodában, Kaposvár, Május L u. 29. (5052) — Színházi hír: A Tamás bátya kunyhója ma, vasárnap de. fél 10 órakor kezdődő előadására jegyek 9 órától a színháznál válthatók. A Bob herceg e. nagyoperett vasárnapi és hétfői előadásaira és a Tamás bátya kunyhója kedd de. fél 10 órai előadására jegyek de. 10-től 1 óráig a jegyirodában és fél 3 órától a színháznál válthatók. (11601) — Országos állat- és kirakodóvásár lesz április 19-én Siófokon, 20-án Balatonlellén, 21-én Andocs és Csokonyavisonta községben. I (11465)i ^^űvelődés d>2Órakozás Csiky Gergely Színház: Április 17-én. vasárnap de. fél 10 órakor: Tamás bátya kunyhója. Április 17-én. vasárnap du. 3 órakor: Bob herceg. (Bérletszünet.) A m ills 17-én, vasárnap este 7 órakor: Bob herceg. ^Bérietszünet.) Április 18-án, hétfőn du. 3 órakor: Bob herceg. (Bérletszünet.) Április 18-án, hétfőn este 7 órakor: Bob herceg. (Bérletszünet.) Április 19-én, kedden de. fél 10 órakor: Tamás bátya kunyhója. Április 20-án, szerdán este 7 órakor: Bob herceg. (Rátkai-bérlet.) Április 21-én, csütörtökön este 7 órakor: Bob herceg. (Blaháné-bér- let.) Április 22-én, pénteken este 7 órakor: Bob herceg. (Dériné-bér- let.) Április 23-án, szombaton este 7 órakor: Bob herceg. (Somlai-bérlet.) Április 24-én, vasárnap du. 3 órakor: Bob herceg. (Bérietszünet.) Április 24-én, vasárnap este 7 órakor: Bob herceg. (Bérletszünet.) VASARNAP Vörös Csillag. Április 20-ig: Mennyei pokol. (14 éven alul nem ajánlott!) 3, 5, 7, 9 órakor. Délelőtt 9 órától 1 óráig híradó műsor. Szabad Ifjúság. Április 17-ig: Idegen gyermekek. (14 éven alul nem ajánlott!) 3, 5, 7, 9 órakor. Matiné: Szent Péter esernyője. Fél 11 órakor. KIOSZ Béke Mozi. Április 17-én: Szerelmes trombitás. 4, 6 órakor. Rippl-Rónai Múzeum: Doma- novszky Endre festőművész kiállítása. HÉTFŐ Vörös Csillag. Április 20-ig: Mennyei pokol. (14 éven alul nem ajánlott!) 3, 5, 7, 9 órakor. Délelőtt 9 órától 1 óráig híradóműsor. Szabad Ifjúság. Április 20-ig: Kis hazug. (14 éven alul nem ajánlott!) 3, 5, 7, 9 órakor. Matiné: Szent Péter esernyője. Fél 11 órakor: Rippl-Rónai Múzeum: Domanovszky Endre festőművész kiállítása. KEDD Vörös Csillag. Április 20-ig: Mennyei pokol. (14 éven alul nem ajánlott!) 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság. Április 20-ig: Kis hazug. (14 éven alul nem ajánlott!) 4, o, 8 órakor. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat 9—U óráig. Időjárásj el entés Várható időjárás ma estigj keleten gyengén felhős, nyugaton erősen felhős idő. Több helyen, főként az ország nyugati felében eső. Mérsékelt északi, északkeleti szél. Fényezett bútor készítésében jártas asztalos szakmunkásokat felvesz a csurgói Faipari Vállalat (11573) ______________________ A Ganz Árammérőgyár balatonalmádi üdülőjét elcserélné somogyi parton lévő üdülőre. Az üdülő 10 szobából és gondnoki lakásból áll. Ajánlatok a Ganz Árammérőgyár, Gödöllő címre küldendők. (5090) Kössön selyemtermelési szerződést kedvezőbb beváltási áron! A fonható L és II. osztályú selyemgubó 40.— forintos kg-kénti áron kerül átvételre Befektetés és költség nélkül 1000-2000 forint mellékjövedelmet érhet el, ha 1 vagy 2 adag selyem- hernyót nevel fel. Jelentkezés és felvilágosítás a helybeli földművesszövetkezetnél ( 071) Presszógép eladó! Burszán gyártmányú, álló, kétkarú 15 literes, üzemben, kifogástalan állapotban. Bizományin keresztül is. APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetés ára: hétköznap szavanként 1,- Ft, vasárnap 2,— Ft. Legkisebb hirdetés 10 szó. Az első szó két szónak számít. Hirdetéseket felvesz a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S- u. 2. Telefon: 15-16. A vidékiek postán is feladhatják hirdetésüket. Árát a megjelenés után közöljük a feladóval, s befizetési csekket küldünk. Kifogástalan állapotban lévő 350-es IZS igényesnek eladó. Cím: Iskolaigazgató. Karád._______(11571) 1 25-ös Danuvia' motorkerékpár, pótüléses, új állapotban eladó. Cím 5026-os számon a Magyar Hir- detőben.____________________(5026) Fonyódon 128 n-Öles telkek eladók a református templom mellett. Érdeklődni: Fő u. 26. (4957) Balatonlelle, Pipacs borozó (11587)______________________ A z ÉM. Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat építőipari vizsgával rendelkező kompresszor- és könnyíigépkezelöket felvesz. Jelentkezés Kaposvár, Május 1. utca 57., vagy Berzsenyi utca 41. szám alatt. (4966)_______________________ He főnön otthon az ünnepek alatt, így lesz igazán kellemes az ünnepi pihenés Ünnepi ebéd, vacsora, kitűnő ételek, díszes terítés, remek zene, különleges szalvéták, figyelmes kiszolgálás várja Önt és kedves családját a Béke Étteremben (5042)_____________________ M ülép, NB, kg-ként 75,— Ft-ért eladó. Kaposvár, Kölcsey u. 94. __________________________________(117) M arcali legjobb helyén a Petőfi u. 10.. sz. ház beköltözhetően eladó. Két szoba, előszoba, konyha, speiz, mellékhelyiségek. Esetleg megosztva is.__________________(11591) 350-es, lemezvillás IZS oldalko- csh'al, 0,3 HP-s villanymotor 8 kalapácsos darálóval eladó. Balaton- földvár, Rákóczi üt 12. (11586) Eladó Balatonkeresztúron műút mellett, vasút, strandfürdő közelében fél ház külön bejárattak Szoba, előszoba (vécé beépítve), mellékhelyiségében nyarikonyha, 145 n-öl telek, 11 db gyümölcsfa. Cím: Selyem István, Balatonmáriafürdő, »Margaréta-^.____________(101) P iros Pannónia kitűnő állapotban tizennégyezefért eladó. Fonyód, Fő u. 26.________________(4956) É pítők! Vörös követ a Vörös Csillag Tsz-től, Balatonszepezd. Falazó 90,— Ft, dklop 120,— Ft tonnánként, vagonba rakva. (11477) Fiat 1100-as, hatszemélyes, príma állapotban eladó. Cím 5031 *es szá- mon a Magyar Hirdetőben. (5031) Eladó Hohner tangóharmonika, 80-as és egy Lauberger Gloss Wien pianínó kitűnő állapotban. Csiszka, Balatonlelle, Vasúti sé- tány 33.________________________(5049) B alaionfenyvesen a part és a vasút között 112 négyszögöles telek eladó 16 800 forintért. Józsa Dezsőné, Budapest, IL, Szász Ká- roly u. 5. _______________ (11595) E gy szoba- és konyhaberendezés, befőttes üvegek eladók. Május 1. u. 41., Főző Lajosnál._________(5C59) K aposmérő községben a vasútállomástól 100 méter távolságra 1800 n-öl 10 éves termő gyümölcsös — a község belterületén — felosztva is eladó. Cím: Papp János, Kaposmérő, Hunyadi u. 58. (5024) Balatonfenyvesen villa eladó. Közelebbit: Szijjártó, Győr, Du- gonics u. 10. ___________________(5025) S zabadrendelkezésű vagy más házban kétszobás, konyhás lakást keresek mielőbb megegyezéssel. Ajánlatokat 5050-es számra a Magyar Hirdetőbe. (5050) A CARMEN illatszerbolt húsTét hétfőn 9 —12 óráig nyitva tart Somogy megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vallalat (5060) fűrészelt és nőtt (szabványon aluli kedvezményes áron) kapható a Dél-Somogyi Állami Erdőgazdaságnál, Nagyatád. (11583) __________________ F igyelem ! Figyelem ! A Kaposvári Ingatlankezelő, Közvetítő és Felújító Vállalat közvetítő részlege Kaposvár, Ady Endre u. 15. szám alá költözött — Telefon: 14—87. (5039)_______________________________________________________ Autó- és motorkerékpár tulajdonosok! Április 1-től megyénk területén a kötelező gépjármű szavatossági biztosítási ügyeket az Állami Biztosító Somogy megyei Igazgatósága, Kaposvár, intézi. Kérjük a gépjárműtulajdonosokat, hogy biztosítási ügyeikkel az igazgatósághoz forduljanak. A szavatossági biztosítást kiegészítő (a jármű tűz és robbanás káraira, továbbá a vezető és a családtagok balesetére érvényes) önkéntes tűz- és balesetbiztosítási kötvényeket szóló motorkerékpárokra évi 30 Ft-ért, oldalkocsis motorkerékpárokra évi 40 Ft-ért, személygépkocsikra évi 100 Ft-ért, városi és járási fiókjaink szolgáltatják ki. ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ Somogy megyei igazgatósága (11566) A Szalma István u. 13-as sz. két» szobás ház eladó. Érdeklődni: Ady Endre u. 7., Péteréknél. ___ (5046) B eköltözhetően kétszobás, 7 mellékhelyiséges, villaszerű új lakóház Nagyberkiben a vasútállomástól 3 percre eladó. Érdeklődni: Haraszti, Nagyberki._____________(5058) É pületfa, léc, tűzifa eladó. Kaposvár, Sallai u. 3. sz., Gyimesi. _________ (115) Á LLAS A nyári idényre a siófoki földművesszövetkezet »Balaton-* cukrászdájába rátermett süteményes és trafikos lányt felvesz. Jelentkezés a Siófok és Környéke Fmsz központjában._________________(1159%) A gamási földművesszövetkezet azonnali belépésre vezető könyve^ löt keres felvételre. Szövetkezeti gyakorlat, erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. Fizetés 1450,— Ft Jelentkezni lehet az fmsz igazgató-elnökénél, Gamás. (11602) A kaposvári helyőrségi klubparancsnokság azonnali felvételre könyvtárost keres. Követelmény: érettségi, könyvtárszakmában való jártasság. Jelentkezés a klub parancsnokánál, Április 4. u. 4. sz.j telefon 14-86.________________ (11597) G yakorlott kisvendéglő-vezetőt keresünk azonnali felvételre, jelentkezni lehet a barcsi fmsz központi irodájában._____________(11580) U tókalkulátor többéves építőipari gyakorlattal elhelyezkedne. Ajánlatokat 5030-as számra a Magyar Hirdetőbe kérek. (5030) mill V E G Y F S jfl Vállalat nyugdíjas dolgozója részére keres bérbe szoba-konyhás lakást megegyezéssel. Cím a Kiadóban. (11596) Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: KISDEAK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u. 14. Telefon- 15-10, 15-11, Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 15-16. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinka S. u. 6. — 1639 Nyomdáért felel: LÁSZLÓ TIBOR igazgató. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi pos^ahivataionnál és postáskézbesitőknél. Előfizetési díj egy hónapra 11,- ¥%