Somogyi Néplap, 1960. április (17. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-17 / 91. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Vasárnap, 1960. április H He csupán a statisztika kedvéért Üj életünk egyik nagy ered­ménye, hogy a munkás- és parasztfiatalok, akiket a múlt­ban kirekesztettek a felsőbb iskolákból, ma tanulhatnak, s tudásuk, tehetségük; akarat­erejük egyesítésével a legma­gasabb képesítést is megsze­rezhetik. E fiatalok egy részé­nek azonban a tanulás, a kü­lönböző feladatok elvégzése nehezebb, mert szüleiktől — mivel azok a múltban nem tanulhattak — nem kaphatnak kellő segítséget. E munkás- és parasztszármazású fiataloknak tehát az általános iskolától kezdve a technikumokig, gim­náziumig, egyetemig sokkal több segítségre van szükségük, mint más környezetből kikerü­lő társaiknak. ftFélnyolcas mozgalom“ A városi tanács a közelmúlt­ban tárgyalta a Kaposvár ál­talános iskoláiban tanuló munkásfiatalók tanulmányi helyzetét. Az 5394 tanulóból 2740 a munkásgyerek. Átlagos tanulmányi eredményük az 1Ö59—60-as első félévben 3,29. Közülük 112 kitűnő, 205 jeles, 859 jó, 952 közepes, 350 elégsé­ges rendű, s 262 az elégtelen. S bár létszám tekintetében 720 tanulójával csak hetedik a Vöröshadsereg úti iskola, ta­nulmányi átlaga alapján — 3.27 — az utolsó előtti helyen áll. A bukott munkásgyerekek száma is itt a legnagyobb. (74 százalék.) Az iskola tanulóinak megoszlása származás sze­rint: 451 munkás, 31 értelmisé­gi, a többi paraszt, alkalmazott és egyéb származású. A mun­kástanulók a város külső ré­szein lakó egyszerű emberek gyermekei, akiknek nagy része otthon semmi segítséget, de még kellő ellenőrzést sem kap. A hatodik fiúosztály, ahol most félévkor öt munkásfiatal bukott meg, különösen gyen­ge. Cseh József osztályfőnök, hogy változtasson ezen a hely­zeten, bevezette az ún. félnyol­cas mozgalmat. A tanulók fél nyolcra mennek az iskolába, a tanulópárok kikérdezik egy­mást a feladott anyagból, az osztályfőnök ellenőrzi az írás­beli házi feladatokat, s akinek nem jó, azzal újból elkészítte­ti a tanítás kezdetéig. — Az osztály azóta fegyelmezettebb, a felkészülés jobb. Például Makai Bertalan, aki azelőtt a hanyag tanulók közé tartozott, most jó rendű — mondja az osztályfőnök. A kezdeményezés dicséretre méltó. Jó arra, hogy a tanulók — látva a rendszeres osztály- főnöki ellenőrzést — minden­nap felkészülve érkezzenek az iskolába, de nem alkalmas ar­ra, hogy e rövid idő alatt a rossz házi feladatot újból el­készítsék, s a meg nem értett anyagot megtanulják. A Vöröshadsereg úti Általá­nos Iskolában sokat fáradoz­nak azon, hogy a munkásfiata­lok tanulását elősegítsék. A felső tagozaton négy tanár vál­lalt havonként 25 óra ingye­nes korrepetálást. A tanuló­szobában 32 — nagyrészt mun­kásgyerek — tanul. A tanuló­párok eredményesen működ­nek. Az év végére a félévkor megbukott 40 tanuló fele ered­ményesen végez — fogadják a tanárok. Mégis azt kell mon­danunk, hogy a munkásfiata­lok tanítás utáni foglalkoztatá­sára sokkal nagyobb gondot kell fordítaniuk, s a tanulószo­bára be kell vonni — lehető­ség szerint — mindazokat a munkásgyerekeket, akiknek otthoni tanulása, megfelelő se­gítése, ellenőrzése nincs biz­tosítva. A hatodik fiúosztály tanulója Matics Sanyi. Egyszer — az elsőben — bukott, most félévkor elégséges rendű volt. Apja téglagyári munkás. A gyerek sem tanulószobára nem jár, sem a reggeli fél nyolcra való bejárásra nincs kötelezve. Értelmes gyerek, de mivel ott­hon nem ellenőrzik, idejét já­tékkal tölti. Vele egy osztályba jár Bakó Miska. Ö elégtelen tanuló. Özvegy apja ugyancsak téglagyári munkás, négv gye­rek eltartója. Miska az e1 úl évben járt tanulószobám. 'un­ja azonban kivette, pedi / a gyerek akkor az ellenőrzött ta- nulás eredményeként ötös ősz- í tályzatot is kapott. „Valósággá termi a korrepetálást“ A Táncsics Mihály Fiúgim-. názium igazgatójának a félévi! értékelésre készült beszámoló- ! jában olvastuk ezt a monda-1 tot. S ez mennyire szükséges lenne... Az iskola 646 tanu­lójából 174 munkásszármazá­sú. A félévkor megbukott 52 tanuló közül 9 munkásszülők 1 gyermeke. Az iskola félévi ta­nulmányi átlaga 3,26, ezen be­lül a munkásfiataloké is 3,26. Ez nagy eredmény, ha azt vesszük, hogy tavaly az iskola átlaga 3.40 volt, s a követelmé­nyek emelése mellett sem csökkent a munkásfiatalok ta­nulmányi eredménye. Miképpen érték ezt el? Ügy, hogy a gyengébb képzettségű tanulókat az órákon többet szerepeltették, hogy önbizal­mukat fokozzák. Kezdetben enyhébben osztályoznak, s a követelményeket évközben emelik. Huszonöt tanár vállalt önkéntes korrepetálást, s ez elismerésre méltó. A tanárok mindennap órák szerint tud­ják, mikor, miből korrepetál­nak, erről a diákok is értesül­nek. Ebben nincs is hiba. j Ezekre a korrepetálásokra j azonban nem jut e! minden I olyan diák, akinek nagy szűk- j sége lenne erre. A IT/D ősz-! tályban, ahol kilencen buktak — köztük három munkásszár­mazású gyerek — tanul Len­gyel István, Kadarkútró] jár be. Félévkor kettőből bukott, • azóta két rovót, két intőt ka- , pott. Apja téglagyári munkás.1 A gyerek otthon sok segítséget j nem kaphat. Mivel bejáró, a j javasolt korrepetáláson sem• vett részt. Helyes volna, ha tanulószobára járna, ahol mindössze 26 diák (nagyon ke­vés) tanul. S oda javasoljuk a többi között Szabó László so- mogyvári munkásfiatalt is. A korrepetálásokon ő sem vesz részt, otthon egyedül tanul. Félévkor négy tantárgyból bu­kott. Szép eredmény a Közgazdasági Technikumban — Szívügyünk a munkás-pa­raszt származású fiatalok ta­nulásának segítése — mondja Pintér József, a Közgazdasági Technikum igazgatója. — Az első félévben a technikum ta­nárai 155 óra önkéntes korre­petálást végeztek. Megszervez­tük a KISZ tanulópárokat. Az l-es osztályzatokat minden hónapban jelentik. Korrepetá­lási naplót fektettünk fel, eb­be minden korrepetáló fiatal nevét bejegyezzük. Mintegy 60 fiatal jár tanulószobára ... A Közgazdasági Technikum tanárai sokat tettek a 280 diák, köztük a 180 munkásfiatal ér­dekében. Ennek eredménye, hogy a munkásszülők gyerme­keinek a tanulmányi átlaga 3,14, jobb, mint az isko­láé. Az azonban helytelen, hogy a korrepetálási naplóban többször szereplő Ojtó Mária, Nagy Etelka — állításuk sze­rint — még sohasem voltak korrepetálni, holott nagy szük­ségük lenne erre. Emódi Ildikó KISZ-titkár nem tudja, hogy az iskolában hány tanulópár működik, pedig azok meg­szervezését még januárban el­határozták. Saját osztályában két lányról kiderült, hogy in­kább barátnők, mint tanuló­párok, ugyanis a »-jobbik-« ket­tes, a »rosszabbik« egyes ta­nuló. Az l-es osztályzatokat a technikumban csak a tanulmá­nyi év első hónapjában mutat­ták Id. (Igaz, erre különösebb szükség nincs, hiszen az osz­tálynaplóban is megtalálha­tók.) Évről évre emelkedik azok­nak a munkás- és paraszt- származású fiataloknak a száma, akik az álta­lános iskola eredményes el­végzése után technikumba, gimnáziumba, egyetemre men­nek. Belőlük lesz az új. a népi demokrácia nevelte értelmi­ség. Ennek az új értelmiségnek a kinevelése pedagógusainktól függ. Ezért mondjuk: ne csu­pán statisztikai feladatnak te­kintsék a munkás- és paraszt- fiatalok segítését. Tegyenek meg minden tőlük telhetőt, hogy a rátermett, szorgalmas, tanulni vágyó munkás- és pa­rasztszármazású fiatalok ered­ményesen sajátíthassák el a különböző iskolák tananyagát. Szalai László II TRINSZVILL mnokaverseiiyének ereiSm&nyel Miért nem versenyeznek a szerelőműhely dolgozói is? Neheaen indult a felszaba­dulási munkaverseny a TRANSZ VILL-ban. A szerve­zést hátráltatta a gyártási munkaidő-normák rendezése. Ennek végeztével azonban megkezdődtek a felajánlások. Elsőnek az öntöde dolgozói kapcsolódtak be a versénybe. 13 dolgozó vállalta, hogy ter­vét 120 százalékon felül tel­jesíti. Két csoport alakult Az egyik 120, a másik 125 szá­zalékot vállalt. Az értékelés­kor a márciusi eredményeket vették figyelembe. Az öntödé- sek állták szavukat. A felaján­lott 125 százalék helyett Bor­sos Ferenc 140, Domonkos Kálmán 158, Somogyi József 128 százalékot teljesített. 120 százalékos fei ajánlást tevő Balogh Géza 128 százalékra teljesítette tervét. Az értékelés után az öntödében egy 19 ta­gú brigád megindította a ver­senyt a »Szocialista brigád« cí­mért. A többi dolgozó is már foglalkozik azzal a gondolat­tal, hogy brigádot alakít. Az öntöde példáját hamaro­san követték az előkészítő dol­gozói, ók is versenybe kezd­tek a »szocialista brigád« címért. Serkentette őket, hogy a mun­kaverseny eddig eltelt idősza­kában valamennyien szép eredményt értek el. Csönge József 115 százalékos felaján­lását 126 százalékra, Csuka Albert pedig 105 százalék he­lyett 15Ó százalékra teljesítet­te tervét. Csuka Albert versenyre hív­ta a budapesti törzsgyár és Kaposvár összes revólver-esz- tergályosait. Ámbár a verseny­felhívás eljutott, mindenhova, I se Pesten, se Kaposvárott nem akadt senki, aki elfogadja(ü. | A szerszámkészítő műhely j dolgozói egyöntetűen felaján­lották, hogy a lehetőség sze­rint minél több hulladékanya­got használnak fel. Mivel ta­valy még akadt gyengébb minő­ségű szerszám, most ígérik, hogy készítményeik ellen nem lesz minőségi kifogás. Havi és negyedévi (tervüket 1*1 szá­zalékkal túlteljesítik. Ez a szám látszatra kicsi, de ha fi­gyelembe vesszük, hogy pre­cíziós, nagy figyelmet igénylő munkát végeznek, akkor észre kell venni, hogy teljesítése elég nehéz. A szerelő-műhely nem kap­csolódott be a versenybe. A műhely vezetője, a párt- és a szakszervezeti bizalmi elha­nyagolta munkáját. Nem be­szélték meg a dolgozókkal a felszabadulási munkaverseny jelentőségét, célkitűzéseit. Pe­dig a vállalat első negyedévi tervteljesítésében nagy szere­pet játszott a verseny. Az első hónapban lemaradás volt. Feb­ruárban is éppen hogy teljesí­tették a tervet. A januári ter­melés kiesést a márciusban ki­bontakozó munkaverseny ré­vén pótolták. Nem hisszük, hogy a szerelő műhely dolgo­zói ne akarnák teljesíteni a tervet. Készül az új iskola Nagyatádon. Az egyemeletes épület négy tanteremből, fizikai és természetrajzi szertárból és egy két­szobás összkomfortos lakásból áll majd. Az építkezés 1 millió 800 ezer forintba kerül. Az iskolának november 30-ra kell elkészülnie. Növelni kell az áruválasztékot, udvariasabbá kell tenni a kiszolgálást — szabta meg az élefmiszerkiskereskedetmi do gozók termelési tanácskozása A Somogy megyei Élelmi­szerkiskereskedelmi Vállalat dolgozói csütörtökön este a Belkereskedelmi Minisztérium, a megyei pártbizottság, a me­gyei tanács, az Állami Keres­kedelmi Felügyelőség képvise­lőinek jelenlétében termelési tanácskozást tartottak. Kádas Pál igazgató beszá­molójából kitűnt, hogy 1959- ben — tehát a két kiskereske­delmi vállalat egyesülése előtt — a Népbolt 110,6 százalékra teljesítette áruforgalmi tervét, ami 221 millió forint bevétel­nek felel meg. Az Élelmiszer- kisker. száz százalékos terv­Cserbenhagyta áldozatát egy gázoló orvos Jön a tavasz, öltözködjék szépen cipőiét, ruháját készíttesse ízléses kivitel­ben, modern fazonban A MARCALI VEGYESIPARI KTSZ-NÉl Mértékszabóság: a Rákóczi utcában Mértékutáni cipész részleg: Dózsa György n. 43. (11588) ____________________ M ég az elmúlt hónapban, március 5-én történt, hogy dr. Varga Szabolcs orvos egy is­merősétől kölcsönkért gépko­csin barátja menyasszonyje- löltjének társa-ágában Bada­csonytomajra utazott. Másnap már erősen szürkült, amikor Keszthely irányából Fonyód- Bélatelepre érkeztek, s a 21-es számú villanyoszlopnál elütöt­tek egy motorkerékpárost. .. A balesetről s az utána tör­téntekről különböző mende­mondák terjedtek el. A gép­kocsi vezetője és az autó utasa így vallott a gázo’ásról. Dr. Varga Szabolcs: »Negy­ven—ötven kilométeres sebes­séggel haladtam rossz látási viszonyok között. Bélatelepnél az egyik kanyar után — mint­egy húsz méterre tőlem —sza­bálytalanul, az úttest jobb ol­dalán felém haladó szürke tö­meg tűnt fel. Azt hittem kivi­lágíts t.lan szekér vagy kerék­pár, de aztán láttam, hogy motor, mert túl gyorsan ha­ladt velem szemben ... Meg­próbáltam kitérni, de sikerte­lenül, s ez nem rajtam mú­lott . .. Valami csattant, súrló­dást hallottam, megállítottam a gépkocsit. Kiszállva a kocsi­ból a motorost sehol sem lát­tam, s az úttesten sem talál­tam nyomokat. Tovább haj­tottam, átérve a fonyódi vas­úti kereszteződésen. Mivel a gépkocsi megsérült, egy szerelő előtt álltunk meg, s onnét meaf­tünk vissza a rendőrségre, je­lenteni az esetet...« Balikó Katalin: »Útközben szundikál tam, s csak néha- néha nyitottam ki szemem. Egyszercsak valami szürke alakot látok a kocsival szem­be jönni... Egy csattanás, Szabolcs arca elváltozik, meg­állítja a kocsit, kiszáll, körül­néz ... Érdeklődni nem mer­tem, nehogy zavarjam a veze­tésben. A vasúti átjárótól mentünk vissza a rendőrség­re ...« Így vallott a gépkocsi veze­tője és utasa, azonban egy ta­nú mindkettőjük állítását meg­cáfolta. Tanai Mihály: »Alsóbéiate- lepi lakásomról Fonyódra tar­tottam ezen a napon este 6—7 óra között. Egy Wartburg gép­kocsit láttam mellettem elha­ladni Fonyód irányába Túl­ságosan az út közepén haladt, sőt egy kanyarnál 60—-70 cen­timéterre megközelítette a me­netirány szerinti bal oldalon lévő korlátot. 400 méterre le­hetett tőlem, amikor egy csat- tanásra figyeltem fel... Azt hittem, fának ment. De nem állt meg, hanem lassan to­vább haladt... Amikor köze­lebb értem, egy férfi segély­kiáltását hallottam: »Jaj, meg­halok!« — ismételte többször. Elemi ampámmal az árokba világítottam, ahol az úttól öt­hat méterre egy férfi hevert és jajgatott.... A fonyódi rend­őrségre szaladtam segítségért.« Németh Lajos rendőrsza- kaszvezető volt az áldozat, aki a marcali kórházba való be­szállítása után a gondos ápo­lás ellenére 7-én hajnali négy órakor meghalt. Az orvosi vizsgálat megállapította: a halál oka zsírembólia, s a ha­lál akkor is bekövetkezik, ha a baleset után rögtön elsőse­gélyben részesül. A baleset egy kétgyermekes családapa halálát okozta. S bár az orvosi vizsgálat meg­állapította, hogy Németh La­jos aznap szeszesitalt fogyasz­tott — ez azonban a cselek­vésben nem befolyásolta —, a felelősség elsősorban a gépko­csi vezetőjét terheli. Ugyanis, ha kocsijával szabályosan jobb oldalon halad, a baleset elke­rülhetővé válik. Későbbi val­lomásában ő és utasa is beis­merte, hogy a baleset után nem álltak meg, hanem tovább hajtottak. Az ilyen e1 járás — cserbenhagyni egy segítségre szoruló embert — másnál is, de különösen egy orvosnál sú­lyosam elítélendő. A nyomozás iratai már az ügyészségen vannak, s az ügy rövidesen bíróság elé kerül, ahol élet és testi épség veszé­lyeztetéséért és a baleset ál­dozatának cserbenhagyásáért vonják felelősségre a gázoló orvost. teljesítéssel zárta az elmúlt évet, ez 108 millió forint be­vételt jelent. Szólott az áru­ellátásról, a készletnorma, az egy főre eső forgalom alaku­lásáról, majd a kongresszusi verseny eredményeit ismertet­te. Elmondotta azt is, hogy 195S-ben 43 tanuló szabadult fel, ez évben 53 újat szerződ­tettek, eladóképesítő tanfo­lyamra 54, boltvezetőire pedig 60 dolgozó jár. A hibák között említette Kádas elvtárs, hogy sokszor kapkodó volt a munka, rend- szertelen az áruellátás és a szállítás. Végezetül a feladato­kat határozta meg: Növelni kell a választékot, fel kell ku­tatni a fölösleges készleteket, udvariasabbá kell tenni a ki­szolgálást. A beszámoló után Balázs János a közgazdasági bizottság nevében ismertette a múlt esz­tendei munkaverseny eredmé- nj'eit, s javaslatot tett a ki­váló munkát végzők megjutal- mazására, kitüntetésére. * Ezután a tennivalókat be­szélték meg. Az évi 200 milliós terv, melynek 1 százalékos túl­teljesítését vállalták, s az 1,1 százalékos költségcsökkentés nagy feladatot ró valam'eny- nyiükre. A hozzászólók a gön­gyöleg-visszaszállítással, a sör- és borellátással, a készletnor­mával és az áruk terhelésével foglalkoztak. Kérték a vállalat vezetőségét, hogy a rossz jég­szekrényeket javíttassa meg, a körleveleket olvashatóan ad­ja ki, rendszeresítsen kirakat­tisztítót. Felszólalt Péter János, a Belkereskedelmi Minisztérium képviselője is, aki az új ke­reskedelmi formákról és Haj­dú István, a megyei tanács ke­reskedelmi osztályának veze­tője, aki a kereskedelmi dol­gozók helytállásáról beszélt. Hajdú elvtárs átadta a »Bel­kereskedelem! Kiváló Dolgozó­ja« kitüntetést és a vele járó pénzjutalmat Fodor Imrének, a 30l-es Csemegeáruház igaz­gatójának és Simon Lajosnak, a vállalat áruforgalmi előadó­jának. Végül Kádas Pál nyolc dolgozónak »Kiváló kereske­delmi dolgozó« kitüntetést és kétheti fizetést, 29-nek okleve­let és egyheti fizetést, 127 dol­gozónak pedig pénzjutalmat adott át. Vásároljon háztartási kisgépet: mákőrlőt, dióőrlőt, húsgépet, konyhamérleget és kávéőrlőt Kapható az állami kiskereskedelmi vállalatok és a földművesszövetkezetek szak- és vegyesáru-boltjaihan (5027)

Next

/
Thumbnails
Contents