Somogyi Néplap, 1960. március (17. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-18 / 66. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Péntek, 1960. már dús IS. _ SPORT, A Somogy megyei Tanács VB kinevezte a Megyei Testnevelési és Sport Tanácsot Ismerete«, hogy a két évvel ezelőtt alakult megyei testnevelési és sporttanácsok megbízatása ez év március 1-én lejárt. A Somogy megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága a legutóbbi ülésén foglalkozott a megye sporthelyzetével, és. kinevezte az új megyei TST-t. Több személyi változás történt, de tálán a leglényegesebb, hogy az eddigi öttagú elnökséget most héttagú elnökség váltja feL A kinevezett tanács a következőkből áll: Elnökség: Vermes Imre megyei TST-elnök. Szikora István, a megyei Ifjúsági Sport Bizottság elnöke. Szentgróü Béla, az MHS Motoros Klubjának Somogy megyei elnöke. Kovács Ernő középiskolai szak- felügyelő. Czirákl Ferenc, a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség elnöke. Dr. Bodosi Mihály sportorvos. Csanádi József, a Szakszervezetek Megyei Sport Bizottságának elnöke. A tanács tagjai: Androsits Imre, a KMTE elnöke, Antal László, a Termelőszövetkezeti Tanács titkára, Bodosi Mihály- né testnevelő tanár, Balogh Margit, a KMTE asztaliteniszezője, Bokor Antal, a Nagyatádi JT.ST elnöke, Bakitj' Boldizsár, a K. Honvéd SK elnöke, Dobszai Dezső, a Somogy megyei JT elnöke, Farkas Mihály, a k. Dózsa SK elnöke, Horváth István, a Somogy megyei Birkózó Szövetség titkára, Ignáozy György, az Öreglaki SK vezetőségi tagja, dr. Kecskés Rezső, a Somogy megyei ökölvívó Szövetség elnöke, Kovács Sándor, a Somogyi Néplap munkatársa, Merő Béla, a Táncsics Gimnázium igazgatója. Muráth József, a Kaposvári VTST elnöke, Pusztai Ferenc, a MEDOSZ megyei sportfelelőse, Sinkovics László, a Fonyódi SK röplabdázója, Somlyai László, a Somogy megyei Teke Szövetség elnöke. Suszter Gyuláné, a Há- mán Kató Általános Iskola testnevelő tanára, Szegfi László, a K. Dózsa ökölvívó-edzője, Temesi Lajos, a megyei TST előadója. Varga István pártmunkás, Vörös István, a Csurgói JTST elnöke. Az újonnan kinevezett Testnevelési és Sport Tanács március 23-án tartja első ülését. Kevés az úszénő — gyengék az eredmények is Amikor a Somogy megyei úszósport helyzetét taglaltuk, megállapítottuk, hogy még igén sokat kell tenni, ha lépést akarunk tartani a fejlődéssel. Még inkább áll ez a tétel megyénkben a női úszókra. Ugyanis kevés az úszónő. S az eredmények sem t adnak okot a túlzott derűlátásra. Még aránylag Bonin Erzsébet az, aki az átlag fölé nőtt, ő például az országos vidéki bajnokságon a 200 méteres női vegyes úszásban a 4. helyet vívta ki. De ne beszéljünk mi, szóljanak az eredmények. 100 és 400 m uői gyorsúszás: Nem is beszélhetünk eredménylistáról, hisz a múlt évi táblázaton csupán egyetlen név szerepel, Bonin Erzsébeté. Az időeredmények, 1:23,9 és 6:33,4 mutatják, hogy Bonin nem igazi gyorsúszó. Rajta kívül még az úttörő Pál Emília és Papp Judit próbálkozott ezzel az úszásnemmel. 100 m női pillangó: Itt is csak két névvel találkozunk. Bonin áll az élen 1:37,0 időeredménnyel. Az ugyancsak ifjúsági Gömört Adél 1:43,8-at úszott. Bonin 1957 óta, amikor az 1:35,1-es megyei csúcsot úszta, nem fejlődött. Nem is csoda, a fővárosban jár iskolába, itthon csak versenyez. Gömöri szinte teljesen felhagyott a rendszeres úszással. 100 m női mellúszás: Megyei csúcs: Bonin Erzsébet (K. H. Vasutas) 1:36,3. 1:37,9 Bonin Erzsébet (K. H. Vasutas) i. 1:38.5 Papp Judit (K. H. Vasutas) ú. 1:41,0 Pál Emília (K. Kinizsi) ú. 1:41,7 Szabados Era (K. H. Vasutas) f. 1:41,7 Gömöri Adél (K. H. Vasutas) i. 1:45,0 Pál Gizella (K. Kinizsi) L Boninnak már erősen sarkában vannak az úttörők. Papp és Pál is egyaránt tehetségesek. Szabados és Gömöri nem dolgoztak rendszeresen. 200 m női mellúszás: 3:35,8 Bonin Erzsébet (K. H. Vasutas). 3:44,5 Szabados Erzsébet (K. ti. Vasutas). 3:54.1 Pál Gizella (K. Kinizsi). S ezzel vége is az »erőlistának«. Mert a 100 métere« női hátúszásban is csak Bonin úszott és ért el 1:32,2-es eredményt. A már említett vegyesúszás is Bonin száma. * * * Ezzel befejeztük a Somogy megyei úszósport helyzetét taglaló Hol maradtak a kaposvári iskolák ai általános iskolai toroásrliajnokságról ? Elénk érdeklődés kísérte a Somogy megyei általános iskolák tornászbajnokságát, melyet a Táncsics Gimnáziumban rendeztek meg. Érdekes, helyenként színvonalas küzdelmet hozott legifjabb tornászaink nemes vetélkedése. A verseny azonban nem volt zökkenőmentes. A lányok csapatversenyében pl. kihirdették a siófokiak győzelmét, utólag pedig kiderült, bogy a Hámán Kató Általános Iskola csapata nyert. A rendezők ez előbbinél hibáztak. Arról azonban igazán nem tehetnek, hogy a kaposvári Iskolák csapatai távolmaradtak e szép versenyről. Csupán a Hámán Kató és a Berzsenyi próbálták menteni a kaposváriak becsületét. Eredmények: Fiúk: Csapatverseny: 1. Siófok 259 *5 pont. 2. Balaton boglár 252.90 pont. Egyéni: 1. Lukács Alexander (Sióíók) 52,95, 2. Pelyva Gergely ÉSSiófok) 52,35, 3. Acs Ervin (Siófok) 51,30. 4. Rőder Péter (Siófok) 51,25. 5. Tóth József (Siófok) 51,20. 6. Révész Lajos (Balatonboglár) 50,9. Lányok: Csapatverseny: t. Hámán Kató 264.6 pont, 2. Siófok 262,95 pont, 3. Fonyód 250.8 pont, 4. Berzsényj 247 pont, 5. Barcs 246,85 pont. Egyéni: L. Borsós Ilona (Hámán Kató) 55, 2. Tűik Gizella (Siófok) 53,95, ‘ 3. Bíró Zsuzsa (Hámán Kató) 53.3, 4. Bujtor Ágnes (Siófók) 52.35, 5. S2abo Maria (Siófok) 52,25, 6, Nemes Váll (Berzsenyi) 52,15. írásunkat, összefoglalásul megállapíthatjuk, hogy csak egy kakas- lépéssel léptünk 1959-ben előre. Az. hogy a fedett uszodák nélküli városok versenyében a K. H. Vasutas és a K. Kinizsi az előkelő 1. és 2. helyen végeztek, azt mutatja, hogy Csík Ferencnek lennének tehetsege« utódai. Maga a tehetség azonban nem elég. A sportköröknek meg kellene teremteniük a | TESTVÉRHARC A SZORITOBAN nem mindennapos jelenség, Most azonban — mint már korábban említettük - testvérharc színhelyévé vált a szorító a nagyváltósú- lyúak versenyében. Az is ismeretes, hogy a fiatalabb testvér győzött. Tegyük hozzá, megérdemelten. Bizony' nehéz helyzetben volt a két Bcreczki-fiú édesanyja, aki az egyik sarokból figyelte, hogy a »gyerekek-« mint püfölik egymást. Amikor a kisebbik, a Laci gyerek megfeledkezett a testvér- bátyja iránti tiszteletről, s ült a csapott balhorog, a mama felszisz* szent. - Ne bolondozz, Laci! - futott ki a száján. Bizony nem irigyeltük ezen a mérkőzésen Bereczki mamát. MJ sem tudtuk volna eldönteni, melyiket szeressük jobban. Hát akkor az anyai szív? ... * * * RITKÁN LÁTOTT EPIZÓDDAL zárult a kisváltósúlyúak döntője. Az újból csatasorba álló nagykanizsai Bedi nagy fölénnyel nyerte a döntőt éppúgy, mint a korábbi középdöntőt is. A fiatal Csiszár csak menekült. Eleve látni lehetett, hogy meg sem kísérli a győzelmet megszerezni. Nem is értettük, hogy Csiszár hogy gondolja a dolgot a szorítóban. A második menetben aztán megtudtuk. Amikor Csiszár első ízben egy bal horoggal fejen találta Bedit, úgy gondolta, ez elég. Mielőtt még Bedi vissza- aobatta volna a horgot, gyorsan felemelte a kezét, s feladta a mérkőzést. Valóban kacajt fakasztó eset volt. * * * NEM VJ A KEZDEMÉNYE- ZÉS. Más megyék már korábban úgy készítették fel csapataikat az országos sparta- kiád döntőkre, hogy előzőleg komoly versenyzési lehetőséget biztosítottak versenyzőiknek. Ezt a célt szolgálta a Somogy megye—Veszprém megye közötti találkozó is. Láttuk, hogy asztaliteniszezőinkben bízhafeltételeket ahhoz, hogy az úszószakosztályok zavartalanul dolgozhassanak. Még inkább szükség volna megfelelő uszodára. (Nemcsak a fedettre gondolunk.) No és sok-sok kitartó munkára, mert enélkül számottevő eredményt elérni az úszósportban ma már left tunk. Sakkozóinknak még sokat keU javulniuk. A KMTE CSAPATA ÁLLT AZ ÉRDEKLŐDÉS KÖZÉPPONTJÁBAN az elmúlt vasárnap. A szurkolók azt találgatták, hogy meg- őrzi-e továbbra is tavaszi veretlenségét a KMTE. Azt is latolgatták, hogy a kaposváriak elkerül- , hetik-e még a kiesést. Nos, az első. kérdésre már megkaptuk a választ. A KMTE újból bizonyította, hogy »tavaszi« csapat. Ügy látszik, hogy miként a múltban, az Idén is a tavaszi idényben várhatunk jobb szereplést tőle. Á második kérdés még nyitva van. Nem kétséges, egyre több azoknak a száma, akik bíznak az MTE-ben. Talán nem is alap nélküL * « « A MEGYEI LABDABÜGO-BAJ- NOKSAG IZGALMAIT e héten a siófokiak szolgáltatták. Nem tudunk egyetérteni azzal, ami manapság a siófoki labdarúgás háza- táján történik. Az érv: lemondott a vezetőség! Ez azonban sántikál, mert akkor, amikor a labdarúgó- csapat neL. utazott el Kaposvárra, játszott, és — mert megfelelőképp készült fel — győzött a siófoki asztalitenisz-csapat. Hírt adtunk a Siófoki MÁV Olajbányász SE március 13-i jól sikerült olimpai előadásáról is. Valószínűleg nem a sportkörnél történt a hiba, hanem a labdarúgóknál... * * ft M AJZIK JELENTŐS ELŐNYRE TETT SZERT a megyei góllövő- versenyben. Igaz, hogy a nyurga csatár a tavasszal csak egyenkénl rugdossa a gólokat. Érdekességként megemlítjük, hogy a tavaszi idény leggólképesebb csatára nem a nagy előnnyel vezető Máj zik, hanem a balatonlellei Szűcs II. A fiatal lellei csatár 6 gólt szerzett Sőt az ugyancsak lellei Papp is 4 gólt rúgott, míg Majzik hármat. Ennek ellenére Majzik előnye ma mar 7 gól a többiek előtt. Az élcsoport állása: 20 gólos: Majzik (K. Honvéd). 13 gólos: Barta (K. Honvéd), Kis- borsó (Marcali). Puha I. (Tab). 12 gólos: Boldog (KMTE). 11 gólos: Tóth (Siófok), Papp (Balatonlelle). 10 gólos: Bálint (Somogyszob), Selmeczi I. (Nagyatád). 9 gólos: Tamás (K. Honvéd), Kertész (Zárná rdi), Gőbölös (Somogyszob), Nagy IL (Csurgó). 8 gólos: Szűcs II. (Balatonlelle), Takács (Marcali), Csordás (Lengyeltóti). Lábas (K. V. Lobogó), Czabula I. (Tab). HIRDESSEN a Somogyi Néplapban! hetetlen. Ketskés K. Endre Spűrtieq tizetek A labdarúgás és az ökölvívás dominál. Különösen az ökölvívók tettek ki magukért. Nyolc bajnokság a dél-du- nantúli kerületben még sosem jutott a kaposváriaknak. Egy országos ifi-bajnoki cím és kél harmadik helyezés is fémjelzi, hogy Kaposvárott fejlődik, s joggal népszerű ez a kémény, férfias sportág. Érthető, hogy e heti jegyzeteink részben a szorító környékén készültek. Persze ellátogattunk a labdarúgó-pályákra is. * * —HÍREK ^//tüve^ődsé c^-zórakozás FŰZFAPOÉTÁK Azt mondják: a tehetség előbb-utóbb utat tör magának, és teret hódít az irodalmi életben. így igaz. Nemegyszer azonban a tehetségtelen fűzfapoéták is megtalálják az utat, ha nem is a halhatatlansághoz, de a nyilvánossághoz, s világrengető soraik ügyesen húzódnak meg legalább egy röplap betűtengerében. Nem-, rég került például kezünkbe a Marcali és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet húsvéti vásárlási hegeket propagáló röplapja. Nagyon ügyes reklám ez, szembeötlő sorok, kifogástalan fogalmazás jellemzi, melyet így alacsonyít le a jobb sorsra érdemes fűzfapoéta: Most, hogy Marcaliba Vezetett az útja, Jöjjön vásárolni A földszöv boltjába, Vásárlási hetek Folynak itt javába, Ezért jönnek sokan Be az áruházba. Ó, kedves költőnk, kétezer- nyi sokszorosítás helyett miért nem őrizte meg versét kiadatlan müveinek tárházában? Csiky Gergely Színház. Március 18-án 7 órakor: Nebáncs- virág. Vörös Csillag. Március 20-ig; Az elcserélt fénykép. (Korhatár nélkül.) 5, 7. 9 órakor. Szabad Ifjúság. Március 20- ig: Őfelsége kap ta:y'. (Korhatár nélküL) 4, 6, 8 órakor. Rinpl-Rónai Múzeum: Do- manovszky Endre festőművész képkiállít ára. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés 9—12 és 13—19-ig. Olvasótermi szolgálat 13—20 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv- kö’csönzés 9—11 és 13—18 óráig. Időjárásjelentés — Kaposvár anyakönyvi hírei. Születés: Lendvai Károly leánya, Éva, dr. Tóth Antal leánya. Hajnalka, Sándor János fia, János. Tóth József fia, József, Horvath Béla leánya, Mária, Somogyvári János leánya, Erika, Kutast István fia. István, Rábai János fia, László. Halálozás: Strókai Vilma 72, Dóri Jánosné 57, Fábián Imréné . 83, Papp Imréné 65 éves. — Műsoros gyermekruha- bemutatót rendez a Bartók Béla utcai Általános Iskola igazgatósága és a körzeti nőtanács vasamap délután 4 órakor. A ruhákat 50 gyermek mutatja be az iskolában. — HOGYAN SEGÍTSÜK GYERMEKEINK TANULÁSÁT? címmel ismeretterjesztő előadást tart ma délután 5 órakor az EDOSZ művelődési ház nagytermében id. Mózner János általános iskolai tanár. — ötezer forintot adott a Lengyeltóti Községi Tanács a népkönyvtárnak a könyvállomány gyarapítására. — A HAZAFIAS NÉPFRONT MÁSODIK KONGRESSZUSA és a népfront-bizottságok újjáválasztásámak előkészületeiről tárgyal szombaton, március 19-én délelőtt a Hazafias Népfront fonyódi és siófoki járási elnöksége. — 500 forintra bírságolta a Fonyódi Járási Tanács VB szabálysértési előadója Huszár József buzsáki lakost, mert az általa vezetett malomban a darálandó terményeket a darálá- si könyv 11. tételébe nem vezette be, s ezzel csalásra adott alkalmat. — Hatvan műtétnél alkalmazták eddig sikerrel a Csehszlovák Köztársaságban a mesterséges szivet. A pozsonyi klinikán a napokban végezték a hatvanadik sikeres szívműtétet a szív és a tüdő működését helyettesítő mesterséges szív segítségével. — A* Áramszolgáltató Vállalat közleménye: A Somogyi Néplap e hó 17-i számában közölt szombat— vasárnapi áramszünet a Jelzett időben nem lesz. (7274) — 5 SZÁZALÉKKAL FELEMELTÉK a betegápolási díja,kát. visszamenőleg február 1-től kezdve a párizsi kórházakban. A betegnek napi 6100 frankot kell fizetnie, egy átlagos munkás havi fizetése 40—50 ezer frank körül jár. — Hamarosan megkezdik a kőkúti Petőfi Termelőszövetkezetben az építkezéseket. Egy 100 férőhelyes tehénistálló építésére 148 ezer forint, egy 50 férőhelyes növendékistálló építésére 101 ezer forint hitelt adott az állam. A faanyagot és a segédmunkát saját erőből biztosítja a tsz. — NAGY KÁROKAT OKOZOTT Északnyugat-Macedó- niában a múlt szombat—vasárnapi földrengés. A Szlatin- szka-folyó a földrengés által létrejött szakadékban eltűnve földalattivá vált; Sztáliné, község határán túl szombat óta sehol sem jelenik meg a föld színe felett. Mzeledik a földhöz az „IS591“ jelzésű üstökös A tavaly december 30-án felfedezett »1959 K« jelzésű üstökös áprilisban földközelbe kerül, és a nagy csillagvizsgálók közlése szerint -feltűnő Jelenség lesz-. Az üstököst április közepétől hajnal ban lehet majd látni, 30 millió kilométerre közelíti meg a Földet, mozgása tehát jól kivehető lesz. Fényereje egy harmadrendű csillagéval egyenlő. Az üstököst szabadszemmel is lehet majd látni, és ezért amatőr csillagászok számára a bochumi csillagvizsgáló közölte a pontos -menetrendjét-: április ll-én a Vízöntő csillagképében, április 18-22 között a Pegazusban, április 22-26 között a Hattyú csillagképben, április 27-én a Cepheusban, április 23-29-én a Sárkányban és április 30-án a Kis Göncölben látható. Várható időjárás ma estig: felhős idő, sokfelé esővel, egykét helyen zivatarral, nyugaton és a hegyeken helyenként havasesővel. Mérsékelt, a Dunántúlon élénk szél. Á hőmérséklet csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 7—13 fok között « Feltámad a lelkiismeret című cikkünkben írtunk Kelemen Józsefről, a Temetkezési Vállalat igazgatójáról. A cikk szerint Kelemen József azért tett feljelentést Vida János somogyfaj&zi lakos ellen társadalmi tulajdon ellen elkövetett vétségért, mert szerkesztőségünkben nem intézte el^ hogy helyreigazítsák az 1959. VII. l.9-én Kelemen Józsefről megjelent bíráló cikket. Bár Kelemen József valóban tett olyan kijelentést, hogy szigorúan eljár Vidával szemben, ha nem igazíttatja helyre a cikket., végeredményben azonban a megyei tanács jogügyi csoportjának javaslatára tette meg a feljelentést 1959. december 30-án Vida ellen. Varrótű volt az agyában A Krasznaja Zvjezda jelene ti, hogy Nyikolaj Aleksz. ndro- vics Gorjunov szovjet orvosalezredes nemrég csodálatos műtétet hajtott végre: Borisz Barszukov közkatona sokat panaszkodott fejfájásra, míg végül röntgenfelvételek kiderítették, hogy agyának homlokrészébe majdnem a fejtetőn egy közönséges varrótű fúródott be. Feltételezések szeNem vigyázott gyermekére Károly Gusztávéknak 1956- ban született meg első fiúk, Gusztáv; a második, Istvánka 1957 októberében. A 23 éves féleségre a háztartás ellátásán, a gyerekek nevelésén kívül nem hárultak egyéb kötelességek, de nyűgnek érezte ezeket is. Gyakran előfordult, hogy pólyás kisgyermekét félnapokig egyedül hagyta a lakásba zárva, vagy éjszakára Kaposvárra utazott szórakozni Nagyatádról. Odahaza is sokszor lehetett látni a kocsmában, a szórakozóhelyeken. Az asszony gondatlansága folytán így peregtek az események: A kis Gusztáv egyszer öccse szemébe szórta az asztalon hagyott trisót; a kicsi hét heti kórházi kezeléssel nyerte vissza látását. Máskor a gyufa csábította játékra a 'fiút. Meggyűlt a függöny és a ablaktok — a szomszédok törték fel a lakást, és mentették ki a gyerekeket. Egyszer a kisebbik fiú feje a gyermekágy vaspálcás rácsai közé szorult, s az órákon át vergődött, sikoltozott, míg — ismét a szomszédok beavatkozása folytán — kiszabadulhatott. 1959. január 14-én I^ároly Gusztávné megint bezárta a kétéves Istvánkát a lakásba. Mire hazaért, gyermekét eszméletlenül a konyha kövezetén találta. Valahogy tüzet fogott egy vatelinozott kabát., s a szénmonoxid a kisfiú halálát okozta. A Nagyatádi Járásbíróság ez év januárjában nem jogerősen kétévi börtönbüntetésre ítélte Károlynét, s mellékbüntetésként öt évre eltiltotta egyes jogok gyakorlásától. Most került ki a sajtó alól a Magyarország kultúrflórája c. gyűjteményes munka első füzetei. A több mint száz elméleti és gyakorlati szakember közreműködésével készülő, tíz kötetre, ezen belül mintegy 150 füzetre tervf:ett mű nemzetközi viszonylatban is ritkaságszámba menő vállalkozás, melyből kilenc kötet a hazánkban termesztett csaknem 200 kultúrnövényt, azaz azokat a növényeket hivatott tudományos igénnyel ismertetni, amelyek mindennapi életünk egzisztenciális alapanyagait adják; élelmezésünk, ruházkodásunk, gyógyszereink stb. anyagait szolgáltatják. A munka mindazt a részletes növénytani tudnivalót felöleli, amire a művelt, mezőgazdaságunk fejlesztését szem előtt tartó növénytermesztő szakembereinek, oktatónak, nö- vénynemesítőnek és az egyes növényekkel behatóan foglalkozni kívánó kutatónak szüksége lehet. A sorozat minden egyes füzetét számos ábra íllusztrália. Ezenkívül a munka tizedik köri nt a varrótű még Borisz Barszukov gyermekkorában került az agyába. Gorjunov orvosalezredes két és félórás bravúros műtéttel eltávolította a tűt a közkatona agyából. tétéként, de a többinél nagyobb példányszámban, Igen széleskörű érdeklődésre számot tartó színes atlasz is megjelenik a nyáron. E kötet valamennyi tárgyalt növényről, különböző fejlődési állapotukról és jellemző részeikről eredeti festmények nyomán készült szakszerű, művészi kivitelű. több színű ábrákat foglal majd magában, mindegyikei nagyméretű, külön offset nyomású táblán, melyek ilyen formában kitűnő oktatási szemléltető eszközt fognak jelenteni. E táblagyűjteményhez tájékoztató füzet fog járulni, mely tömör tájékoztatás: nyújt minden egyes ábrázolt növényfajta leglényegesebb tudnivalóiról. A nagyszabású munka- rr.elynek főszerkesztője /Erdei Ferenc és Jávorka Sándor akadémikusok. szerkesztője pedig Máté Imre, az Akadémia levelező tagja, az Akadémiai Kiadó gondozásában kerül közzétételre. A mű színes atlaszának tábláit Csapodi Vére rajzolta. Nagyszabású könyvsorozat indult hazánk kultúrnövényeiről