Somogyi Néplap, 1960. március (17. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-01 / 51. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Kedd, 1960. március 1 Jól dolgoztak a kaposvári ktss-ek a múlt évben A múlt hét végén három ka­posvári ktsz tartotta meg év­záró közgyűlését. Pénteken a Vasipari Ktsz ve­zetősége tájékoztatta a tagsá­got a múlt évben végzett mun­ka eredményeiről. Tervüket 101,8 százalékra teljesítették! Ennek eredményeképpen 296 ezer forint osztalék jutott a tagságnak. Ez az összeg kb. 40 napi keresetnek felel meg. A Vasipari Ktsz főleg a lakosság­nak végez javításokat. Számot­tevő a babakocsi-gyártás is, tetszetős készítményeik az or­szág legtávolabbi vidékeire is eljutnak. A Győri Vagongyár­nak étkezőkocsi-tűzhelyeket gyárt a szövetkezet tűzhelyké­szítő részlege. Szombaton tartotta közgyű­lését a Fehérnemű- és F; Isőru- hakészítő Kisipari Szövetkezet. A ktsz a múlt évben 8 millió 86 ezer forint értékű munkát végzett. Az osztalék összegé 202 ezer forint. A szakmunká­sok átlag három, három és fél ezer forint részesedést kaptak. A múlt év közepén kötélgyártó részleggel bővült a ktsz. Az ú; részleg dolgozói is eredményes munkát végeztek, igen jó1 megálltak helyüket a szövetke­zetben. Idei első negyedévi ter­vük 170 ezer forint értékű gaz­dasági kötél gyártását írja elő. A ktsz kb. ötezer férfiinget, ezer nylon blúzt, sok férfi alsó­nadrágot és lánykaruhát készít el a negyedév végéig. Kilencedik eredményzáró közgyűlését tartotta szomba­ton az Asztalosipari Ktsz. A dolgozók 106,4 százalékra tel­jesítették 1959. évi tervü­ket. A szövetkezet 92 tagja között 162 000 forint részese­dést osztottak szét. A szövet­kezet az utóbbi két-három .esz­tendőben igen sokat fejlődött. 1957-ben még csak 51 termelő tag dolgozott a ktsz-ben, s évi termelésük fele volt a jelenle­ginek. Hasonló fejlődés várha­tó a jövőben is. Ezért üzemhá­zat akarnak építeni. Hisz a je- lenleigi helyiségek már korsze­rűtlenek, elavultak. Valószínű­leg még az idén megkezdik az építkezéseket. Az Asztalosipari Ktsz főleg hajóberendezéseket gyárt ex­portra az Óbudai Hajógyárnál-:. Egy hajóberendezést a múlt hét végén adtak át a megrendelő­nek. A belkereskedelem részé­re az idén már 25 garnitúra »Miskolc« hálót, 10 garnitúra »Béke« típusú kárpitozott bú­tort és 50 sezlont készítettek. Az első negyedévben még 10— 10 hálót és kárpitozott garni­túrát, 100 sezlont és 1 hajóbe­rendezést szállítanak a belke­reskedelem, illetve az Ódudai Hajógyár részére. Ötszáz új betétkönyv a nagyatádi járásban (Tudósítónktól.) Az elmúlt esztendőben jóval nagyobb forgalmat bonyolított le az OTP nagyatádi járási fiókja, mint azelőtt bármelyik évben. 1959-ben ötszázzal nö­vekedett a betétkönyv-tulaj­donosok száma. Háromezer család takarékoskodik a já­rásban. 1958 végén a betétál­lomány 3 millió 753 ezer fo­rint volt, ezzel szemben 1959. december 31-ig 6 millió 161 ezer forintra nőtt a takarékba helyezett összeg. Az OTP másik fontos üzlet­ága a különböző hitelek nyúj­tása. 1959-ben a járás területén 310 ezer forint betétje van a lábodi takarékszövetkezetnek (Tudósítónktól.) A Lábod és Vidéke Taka­rékszövetkezet megtartotta évi rendes közgyűlését. Tóth Mi­hály, a takarékszövetkezet el­nöke beszámolt a szép szám­mal megjelent tagság előtt a szövetkezet elmúlt évi eredmé­nyeiről és fejlődéséről. Hangsúlyozta, hogy a lábodi parasztságnak megnőtt a bi­zalma a szövetkezet iránt. Ezt bizonyítja az is, hogy a betétek száma ugrásszerűen megnőtt. Ismertette, hogy 1958 végén 137 tagja volt a szövetkezet­nek, 29 145 forint volt a betét összege, és 26 300 forint köl­csönt folyósítottak. Évi tiszta nyereségük 360 forint volt. 1959 végén a taglétszám 206 fő, a betétek összege 219 932 fo­rint, a kölcsönfolyósítás 205 000 forint, tiszta nyereségük 6270 forint. Egy részjegyre 5 forint visszatérítés jut. A közgyűlés úgy döntött, hogy a nyereség­ből a tagoknak járó pénzt min­denki bent hagyja a szövetke­zetben, ezzel is növelik a köl­csönbe adható összeget. Az elmúlt évben többek kö­zött 16 személynek házépítésre, 5 személynek motorvásárlásra, 20 személynek állatvásárlásra folyósítottak kölcsönt. A szö­vetkezet két hónap alatt 91 000 forinttal növelte betétállomá­nyát. Most 310 000 forint betét­tel rendelkezik, s a kölcsönre folyósítható összeg 122 ezer fo­rint. 80 építési kölcsönt folyósítot­tak csaknem kétmillió forint összegben. Ebből 18 tsz-tagnak, 7 állami gazdasági dolgozónak, 5 értelmiséginek és 50 egyéb területen dolgozónak tették le­hetővé, hogy a kölcsönnel mi­nél hamarabb felépíthette csa­ládi házát. 50 ezer forint köl­csönt adtak házak tatarozásá­ra. Az elmúlt esztendőbn 647- en vettek igénybe másfél mil­lió forint áruvásárlási köl­csönt. A tsz-családok közül 13-an kértek kölcsönt háztáji tehén vásárlásához. Az OTP a községi tanácsok részére is folyósított kölcsönt a községfejlesztési tervfelada­tok végrehajtásához. Tarany tsz-községnek 300 ezer forin­tot adtak a falu villamosításá­hoz. A Csökölyi Vízrendészeti Társulat 150 ezer forintot vett fel a talajvíz levezetésének munkálataihoz. Tavaly 34 ezer totó- és 280 ezer lottószelvényt értékesítettek. Az általános iskolák tanulói a múlt év szeptemberétől ez év februárjáig 84 ezer forint takarékbélyeget vásároltak meg. A szabály az szabály Sabine Sínjén 17 éves nyu­gatnémet filmszínésznő nem vehetett részt első, »-Egy an­gyal sem az igazi-'-' című filmjé­nek frankfurti bemutatóján. A nyugatnémet rendeletek értel­mében 18 éven aluliak ugyanis nem nézhetnek meg bűnügyi filmeket. HÍREK Agii*ótiii»t!etéselc ADÁS-VÉTEL Lottón nyert új Danuvia áron alul sürgősen eladó. Sávoly, Rá­kóczi út 73. ___________________(11050) 3 tonnás, gépvontatásra és ló- vontatásra is alkalmas speditőr kocsi eladó áron alul. Fazekas, Fo- nyód. Arany J. u. 1.________(11058) E ladó egy új kétszámyas vas­kapu, 290x185 méret. Szalma I. u. 7. sz.__________________________(11174) E ladó 200 n-öl házhely termő gyümölcsfákkal. Cseri-hegy II. dű­lő, műút mellett. Érdeklődni: Ar- vaház u. 11.___________________(11175) Egy üzemképes járgány nagyobb teljesítményű darálóval eladó. He- gedűs Ferenc, Kaposmérő. (11176) Kétszárnyas fehér ajtó, teraszhoz vaskorlát eladó. Megtekinthető köznap 5—7-ig, szombaton, vasár- nap egész nap. Léva u. 11. (11178) Eladó Kadarkút községben meg­osztva is a Fő u. 2. sz. ház, mely áll 4 szobából, mellékhelyiségek­ből, valamint melléképületből, 3000 n-öl belsőséggel. Érdeklődni lehet: Nagy Albert, Szekszárd, Mike u. 2. (11067) Kaposvárott az Ivánfa-hegy 14. sz. alatti lakóház — szoba-konyhás, mellékhelyiséges, 1000 n-öl szőlő­vel, gyümölcsössel — beköltözhe­tően eladó. Érdeklődni ugyanott, i _________________________________(7073) I A Kölcsey u. végénél, a Töröcs- kei út 36. alatt házhelyek eladók. ___________________________(7104) K olomp, juhászkampó, pásztor­cikk: Kulcsár kisiparosnál, Buda­pest, Rákóczi út 6.__________(11070) 5 db méhcsalád Hunor-méretben eladó. Lóki József, Lad. (11068) Eladó 3 szobás, összkomfortos ház kerttel, egy szép lakás elfog­lalható. Cím a Kiadóban. (11179) Családi ház eladó, esetleg lakás­cserével beköltözhető. Barcs, Pe­tőfi u. 10. Érdeklődni: Pécs, Ku- lich Gyula u. 18., Szántó. Levélben vagy szem:'yesen. ____________(11071) A Nyár u. folytatása 35. szám Alatt házhely eladó. (7115) Megélhetést biztosító 1100 n-öl szőlő, gymölcsös, szántóföld be­költözhető házzal a Cseri-hegyen elfogadható áron eladó. Érdeklőd­ni: Kaposvár, Katona József u. 20. _______________________________(11180) K is családi ház eladó fizetési kedvezménnyel. Cím a Kiadóban. (11181) IZS, 250-es, új állapotban eladó. Kaposvár, Május 1. u. 42., Feny­vese_____________________________(7119) Egyszobás, összkomfortos ház­rész — gyümölcsöskerttel — beköl­tözhetően eladó. Eötvös u. 2. _________________(7128) 2 96 n-öl telek az állatkórház kö­zelében eladó. Érdeklődni: özv. Győrváriné, Május 1. u. 49. (7126) Kombináltszekrény négyezerért eladó. Fizetési könnyítéssel. Mik­száth u. 3. (7122) Eladó lucernaszéna, takarmány- répa, szögesdrót. Lécet vennék. Kisfaludy u. 22.________________(7125) F estett hálószobabútor olcsón el­adó. Érdeklődni 5 óra után a Fü­redi úti tiszti ház A/épület II. emelet 11. szám alatt. (7123) Ebé'dlőszekrcny márványlappal eladó. Ajánlatokat 7121-es számra a Magyar Hirdetőbe. (7121) Kaposvárott az Arany u. 1. sz. • sarokház elfogadható áron eladó. i Megkeresés: Vida Imre tulajdonos, j Visnyepalai. (7110) Igáiban kétszobás, konyhás csa­ládi ház gyümölcsössel, azonnali beköltözhetőséggel olcsón eladó. Érdeklődni: Nagy Jenő, Igái. (7114) ÁLLÁS A Kánya és Vidéke Körzeti Föld­művesszövetkezet vezető könyvelőt keres. Jelentkezés írásban. Műkö­dési és erkölcsi bizonyítvány szük­séges. Fizetés 1450,- Ft. (11065) Mezőgazdasági gyakorlattal ren­delkező leíró könyvelőt, anyag- könyvelőt és bérelszámolót azon­naliba keres a Dunántúli Kertimag- és Gyógynövénytermelő * -szda^ág, öreglak. Fizetés megegyezés sze­rint. Lakást biztosítunk. 411061) Hosszabb szakmai gyakorlattal rendelkező gépésztechnikust és anyagraktárkezelőt (erkölcsi bizo­nyítvánnyal) felveszünk. ÉM Ka­vicsbánya Vállalat üzeme, Gyéké­nyes. (11069) Az ÉM Kavicsbánya Vállalat gyékényesi üzemébe keres diesel- agregát kezeléséhez telepvezetői vizsgával rendelkező személyeket. Jelentkezés írásban vagy szemé­lyesen a vállalat központjában, Bp. V. Molnár u. 53. Munkaügy. __________ (23) A Talajjavító Vállalat 2. sz. Fő­építésvezetősége — Budapest V. Kossuth Lajos tér 11. sz. V. em. 579. — vidéki munkahelyeire mély­építésben jártas kultúrtechnikuso- kat és lánctalpas erőgépek vezeté­sében jártas gépvezetőket és sze­relőket keres azonnalra. Jelentke­zés a fenti címen naponta 8-tól 16,30-ig. Alkalmaztatás esetén úti- költséget térítünk. _____________ (58) V EGYES Balatonbogláron, part mentén 5 szobás villa üdülési Idényre válla lat részére kiadó. Ajánlatokat 7112-es számra a Magyar Hirdető­be. (7112) Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: KISDEAK JÓZSEF. Szerkesztőseg: Kaposvár, Sztálin u. 14. Telefon: 15-10, 15-li Kiadja: a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 15-16. Felelős kiadó: WIKTB LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomaa ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, Latinka S. u. 6. - 978 Nyomdáért telelj LÁSZLÓ TIBOR igazgató. Teneszti: a Magyar Posta. Elő rizetnető- h nelyi postamvatalokná es Dostáskézcesitöknél. Előfizetési cLj egy hónapra 11,- Ft Az Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat garázsának udvarán (a Gőzfürdő mellett) látható ez a két teherszállító motorke­rékpár. A szabad ég alatt hevernek már régóta. Senki sem törődik velük, kivéve, akinek alkatrészre van szüksége. A járművek lassan tönkremennek. Ki a felelős ezért? — AZ ŐSZI MEZŐGAZDA­SÁGI MUNKÁLATOK határ­időre történő elvégzésére ki­írt versenyt az Állatforgalmi Vállalat görgetegi gazdasága nyerte meg. A második helye­zett a felsőtapazdi gazdaság lett. A jól végzett munkáért járó jutalmakat vasárnap osz­tották ki a gazdaság dolgozói között. •— Megbeszélésre hívta össze a megyei tanács művelődés- ügyi osztálya a járási népmű­velési felügyelőket, a járási művelődési házak igazgatóit és előadóit. Az ülésen értékelték a Felszabadulási Kulturális Szemlére való felkészülés ed­digi tapasztalatait és az isme­retterjesztő tevékenységet; — A SZOVJET FILM ÜN­NEPÉNEK megnyitóját vasár­nap este tartották meg a nagy­atádi moziban. A szovjet film- művészetről Dór esi Sándor, a művelődési ház igazgatója tar­tott előadást, majd levetítették a Nővérek című szovjet filmet. — Mai szemmel a babonák címmel szombaton délután Bojtad Béla, a Gyógypedagó­giai Iskola igazgatója tartott előadást a TIT rendezésében a kaposvári Űttörőház pajtás- klubjában. — Országos állat- és kirakodóvá­sár lesz március 3-án Karád köz­ségben. (10197) — NYILVÁNOS SZELLEMI ÖTTUSA-BAJNOKSÁGOT rendezett Nagybajomban a MÉSZÖV és a KISZ megyei bizottsága. A műsort a kadar­kúti fmsz, a hedrehelyi népi együttes, valamint a helybeli általános iskola úttörőcsapatá­nak énekkara szolgáltatta. — 15 hónapi börtönbüntetés' re, 1000 forint pénzbüntetésre, valamint mindenféle postai hi­vatal betöltésétől való eltiltás­ra ítélte a Barcsi Járásbíróság Pintér Lászlóné barcsi lakost társadalmi tulajdon sérelmére sikkasztással ismételten elkö­vetett bűntett és hamis tanú- zásra való rábírás bűntette miatt; — DUPLA VAGY SEMMI­ESTET rendeztek a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Girryaá- zium leánykollégiumában Vá­mos Zoltánná nevelő vezetése­vei. A játékban való részvétel­re húszán jelentkeztek. A kö­zeljövőben a lányok a fiúkollé­gium lakóival versenyeznek. ■— Ezren szórakoztak szom­baton este Nagyatádon a reg­gelig tartó hagyományos kon- zerves és dohányos bálon, — KÖZKÍVÁNATRA a ter­vezettől eltérően még két al­kalommal tűzi műsorára a Csiky Gergely Színház a Ham­letet. Március 25-én este 7 órai kezdettel, valamint március 26-án, szombaton 5 órai kez­dettel, tekintettel a vidékiek ! nagy érdeklődésére. II 74 zwickaui bányász meghalt Zwickau (ABN). A zwickaui bányaszerencsétlenség mentési munkálatainak irányítására alakult kormánybizottság va­sárnap közleményt adott ki. Eszerint a mentőcsapatok va­sárnapra virradó éjjel oly erős tűzfészekbe ütköztek, amely teljesen lehetetlenné tette a mentési munkálatok folytatását. A bizottság, mi. után megvitatta a helyzetet, az NDK bányamentési szolgálatá­val és a legismertebb szakem­berekkel arra a következtetés­re jutott, hogy a tűz méretei és időtartama következtében a vágatokban maradt 74 bányász életét vesztette. (MTI) .^^űvelődés Szórakozás Csiky Gergely Színház: Március 1-én, kedden 3 óra* kor: Hamlet. (Ifjúsági előadás.) Március 2-án, szerdán tájelő­adás Balatonfenyvesen: Elve­szem a feleségem. Március 3-án, csütörtök es­te 7 órakor: Elveszem a felesé­gem. Március 4-én, péntek este 7 órakor: Nebáncsvirág. (Csiky- bérlet.) Március 5-én, szombat este 7 órakor: Nebáncsvirág. (Somlai­bérlet.) Március 5-én tájelőadás So- mogyjádom: Elveszem a felesé-« gém. Március 6-án vasárnap duj 3 órakor: Nebáncsvirág. Este 7 órakor: Nebáncsvirág. Vörös Csillag. Március 2-ig; Két fiú, egy kislány. (Korha­tár nélkül.) 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság. Március 2-igs Lilea. (Korhatár nélkül.) 4, 6, 8 órakor. Hippi-Rónai Múzeum: So­mogy megyei képzőművészek megyei kiállítása. Megyei Könyvtár: Könyv- kölcsönzés és olvasótermi szol­gálat 9—12 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv­kölcsönzés 9—11 óráig. Időjárásj el entés Várható időjárás ma estig: változó felhőzet, többórás nap­sütés. Legmagasabb nappali hőmérséklet kedden északkele­ten 6—9, máshol 13—16 fok között. Távolabbi kilátások: felhős idő, esőkkel. Készülődés a nemzetközi nőnap megünneplésére Március 5-én, 6-án szerte á megyében a községek pártszer­vezetei, a tanácsok és tömeg­szervezetek köszöntik a nőket. Sok helyen műsoros ünnepsé­geket tartanak. Március 7-én Kaposvárott megyei ünnepség lesz a Csiky Gergely Színház­ban. Március 8-án délelőtt a me­gyei nőtanács száz asszonyt és lányt lát vendégül azok közül, akik hosszabb idő óta eredmé­nyesen dolgoznak a nőmozga­lomban. Ebből az alkalomból többen jutalmat is kapnak. A kereskedelem szintén igyekszik kivenni részét a nők napjának emlékezetesebbé té­teléből. Több mint 10 ezer üd­vözlőkártyát készítenek, és küldik el kedves női vásárlóik­nak, köszöntve őket az ünnep alkalmából. Borzalmas vihar a csendes* óceáni Mauritius-szigeten London* A Reuter-iroda részle­tesen beszámol a csendes-óceáni Mauritius-szigetre zúdult borzal­mas viharról, amelyhez hasonlót 68 év óta nem tapasztaltak ezen az angol szigeten. A szombatról vasárnapra virradó éjszaka 14 órán át megszakítás nélkül tomboló vi­harnak az eddigi jelentések szerint tíz halálos és sok sebesült áldozata van. TenneüszMezetek! Igen előnyös feltételek mellett lehet kötni kukoricaértékesítési szerződést. Az értékesítésre leszerző­dött minden 150 kg májusi morzsolt kukorica után 100 kg vegyes műtrágyát juttatunk hatósági áron. akarja növelni takarmánykészletét, termelőszövetkezetük jövedelmét, a munkaegyséi-részesedést ? A kukorica-terméstöbblet- nek csak mintegy felét kell szerződéssel lekötni a Tér meny forgalmi Vállalat telephelyein. 7113

Next

/
Thumbnails
Contents