Somogyi Néplap, 1960. március (17. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-02 / 52. szám

Saerda, I960, március 2. s SOMOGYI NÉPLAP TUDOMÁNY - TECHNIKA A jezsuiták Magyarországon (II.) A XVII. század végén a Thököly-féle szabadság- harc bukása és Munkács vá­rának eleste után a Magyar- országot »előbb katolikussá, majd szegénnyé és végül né­metté tenni kívánd“ hírhedt Kollonics érsek a prágai je­zsuita kollégiumba adta a gyermek 11. Rákóczi Ferencet — nevelés végett. A jezsuiták mindent elkövettek, hogy ne­veltjük leikéből kiöljék sza­badságharcos elődeinek emlé­két, hogy az előkelő és dús­gazdag ifjút a jezsuita rend­be való belépésre bírják, és így szerezzék meg az ország­résznyi kiterjedésű Rákóczi- birtokokat. Amikor pedig a Rákóczi- szabadságharc tüze fellángolt, s a jezsuiták tradícióikhoz hí­ven a nemzeti ügy kárára cse­lekedtek, tevékenységükkel két ízben is foglalkozott a harcoló nemzet országgyűlése. A szécsényi országgyűlés, me­lyen Magyarország »mindhá­rom vallása«, a katolikus, re­formátus és az evangélikus rendek EL Rákóczi Ferencet Magyarország és Erdély vezér­lő fejedelmévé választottak, egyúttal törvénybe foglalták, hogy mindazokat a javadat, melyek az erőszakos ellenre­formáció idején a világi pap­ság vagy más szerzetek rová­sára a jezsuiták törvénytele­nül szereztek, tőlük elvétesse­nek, továbbá, hogy a jezsuiták közül azokat, »akik a német nemzetből valók és németesek, az országból száműzzék, hogy végre a magyar jezsuiták kü­lönüljenek el az ausztriai rendtartománytól, s négy hó­nap alatt nemzeti szerzBfcfő- nököt eszközöljenek maguk­nak, ellenkező esetben a né­metekhez hasonlóan eltávolít­tassanak«. Jellemző, hogy a jezsuiták inkább vállalták a száműzetést, mintsem szakí­tottak volna a bécsi udvarral szoros kapcsolatban álló oszt­rák rendtartománnyal. Így azután a katolikus fejedelem jóváhagyásával száműzettek az országból, és 1705-ben Lő­cse, Beszterce, Ungvár, Eper­jes, Eger, Gyöngyös, Sárospa­tak, Rozsnyó, Szepes, Selmec, Szatmár, Turócz és Nagybánya a jezsuitáktól megszabadult. Rendkívül jellemző a jezsuita rend nemcsak akkori magatar­tására, hanem a XX. századi magyao képviselőknek törté­netszemléletére az a mód, aho­gyan a hírhedt Bangha páter ír a korabeli eseményekről. »Ahol a felkelők az urak — írja a rend 400 éves jubileuma alkalmából kiadott munkájá­ban —, ott a rendi iskolák és a páterek tevékenysége szü­netelt. A szatmári béke itt is meghozta a nyugalmat...« Valóban a magyar nemzeti függetlenség ügyének bukása és a Habsburgok diadala »nyu­galmat« és »virágzást« hozott a jezsuiták rendjének. Ugyan­így ellenségei voltak a magyar történelem haladó, forradalmi mozgalmainak, s lelkes támo­gatói a reakció ellenforradalmi erőinek. Ez irányú működésük jutalmaként 1715-ben III. Ká­roly lehetővé tette, hogy a je­zsuiták rendje — noha nem képezett önálló magyar tarto­mányt — az országgyűlésen is képviseltesse magát két kül­döttjével. Utóda, Mária Teré­zia pedig csak vonakodva, is­mételt sürgetésre engedélyezte XIV. Kelemen pápa jezsuita rendet feloszlató bullájának kihirdetését és végrehajtását. Ezzel a jezsuita rend — ideig­lenesen — hazánkban is meg­szűnt, bár tagjai a világi pap­ság és más szerzetesrendek soraiban továbbra is akadály­talanul fejthették ki addigi működésüket. Nyíltan csaknem egy évszá­zadig nem működik a jezsuita rend ettől kezdve Magyaror­szágon. Noha 1814-ben VII. Pius pápa újra visszaállította a jezsuiták rendjét, és 1820-tól kezdve már ismét megjelennek Ausztriában is, a reformkori haladó küzdelmek, még inkább az 1848—49-es forradalmi har­cok Magyarországa nem alkal­szövetkeztek a magyar nép el­len, népünk és valamennyi itt élő népnek az elnyomására. Úgy, miként Ady Endre írta: »Van bizony már kétfejű sas. Viaskodunk vele, s nem ta­gadjuk, félünk is tőle. Nem is kétfejű ez a szörnye­teg, de sokfejű. Egyszerre azonban többnyire csak két je­mas talaj a jezsuiták számá- jét mutatja.. Most is két fejét ra. Ök kerülték a társadalmi látjuk legtisztábban. Az egyik haladás fényeit, s nagyszerűen fej, szittya-arc, kuruci haj, ellenforradalmár jezsuiták kö­zül eddig már ötöt le is tar­tóztattak Nagykapornak köz­ségben, és beszállították őket a budapesti Forradalmi Nép­törvényszék börtönébe, ahol majd érdemük szerint bánnak el velük. A főinkvizitor, Bang­ha páter azonban meglépett. Megszökött a letartóztatás elöl, de országos körözést adtak ki ellene.« A Tanácsköztársaság idején tenyésztek a reakció sötétjé- magyar bajusz. A másikait si- különösen a jezsuiták és a vé­ben. Jellemző, nagyon is jel­lemző működésükre, hogy Ma­gyarországra is csak az 1848— 49-es szabadságharc bukása után, a Bacb-korszakban, 1853-ban tértek vissza a je­zsuiták mint a Habsburgok kipróbált hívei és támaszai. Ezt a szerepüket mint a gond­jaikra bízott katolikus ifjak nevelői, a magyarországi ka­tolikus egyház legfőbb szelle­mi irányítói, a legenyhébb polgári reformoknak is (pl. a polgári házasság, állami anya- könywezetés bevezetése, a fe- lekezetenkívüliség elismerése) legádázabb ellenfelei betöltöt­ték az 1867. utáni Magyaror­szágon is. ma, sokráncú, ravasz, félelmes, zetésükkel működő kongregá- s Loyolára emlékeztető. ciók fejtettek ki — sokszor a Ez most a magyar sas. Az hitoktatás ürügyén — szélesko­egyik fejét nevezzük naciona- ru ellenfc^adslmi aknamun- , , ... , kát. Jezsuiták írják visszaem­lizmusnak, a másik fej határo- lécezéseikben: »... Hol jólelkú családok lakásén, hol a Népliget félreeső helyén, majd zottan klerikalizmus ... Akit meghódít a szittya arc, kuruc haj és magyar bajusz, azt ke­zére játssza a másiknak, a si­ma arcnak, a Loyola-félének.« A magyarországi jezsuiták szocializmusellenes, különösen Tanácsköztársaság-ellenes el­lenforradalmi tevékenységé­ül Endre joggal írhatta Róla és elvbarátairól írta a más, Prohászka püspök, P. a századvégi Magyarországról: »István király országa, mely majdnem gyarmata egy másik, züllő országnak, mely csene- vész, beteg testével egy futás­ra akart benyargalni a kultúr­Somogyi Vörös Újság: »Még a vámpírok, bur­jezsuita. Ebben a szóban ben­a országok közé — bizony beteg volt minden aljasság, ország. Koldus, mert szipo- gonoszság kvintesszenciája, az lyozták és szipolyozzák. Magá- intrikák salakja. Vér, gyalá- ban nem bízó, mert másoktól árulás, méreg és tőr volt ^ függ. Ereje nincs, mert részei a jezsuiták fegyvere, orgyilkos & rea]tcióSi nagy­divergálnak. Hódításra képte- fegyvere. Ez a fekete hollósé- birtokos, nagytőkés erők még len a nemzetiségekkel szem- reQ a proletáruralom szabad- megmaradt hadállásait, az ság tisztította levegőjébe is be­ben, s ereje nincs, hogy le­számoljon a megbéklyózó feu­dalizmus maradványaival... A magyar politika pár év óta teljesen belemerült a reakcióba, és egészen a kivált­ságosak országát szolgálja. A nép vándorol kL Az adózás alatt nyög az egész ország. Az antiszemitizmus szításával majdnem egymillió hasznos magyar embert iparkodnak el­idegeníteni a magyar fajtától, míg a nemzetiségi politikánk gyávább, mint valaha. Köz- igazgatásunk, az állami élet­nek ez az esszenciája, minde­ne: példátlanul rossz. Szinte kevés reá az ázsiai jelző. Is­koláink nem tudnak embere­csak félembere- ' két faragni, két... ^ ... íme csak ügy odavetve íj is, milyen garmadája az át- 5 koknak. Pedig ezek siralmas valóságok, könnyen növelhet- nők ezt a garmadát háromszo­rossá, s a tetejébe, odaállít­hatnák a reménybeli uralko­dót, akit jezsuiták neveltek, s aki nem szeret bennünket.« Válami változás azért mé­giscsak történt a századfordu­ló után a jezsuiták magyaror­szági rendjében is. Amit az,; ónodi országgyűlés 1705-ben" hiába követelt tőlük, s amely követelést az idő és a megvál­tozott viszonyok semmitmon­dóvá és teljesen anakroniszti­kussá tettek, 1905-ben a je- J, zsuita rend magyarországi tag- f jai végrehajtják, s hajlandók í »önálló« rendtartományt ké- ( pezni, s Bus Jakab páter sze- \ mélyében egy lélekben telje­sen idegen, csak származásá­ban és nevében »magyar« tar­tományfőnököt kineveftetni a római generálisukkal. / Az 1 867-es kiegyezéssel.; létrejött Osztrák—Magyar Mo- ' narchia viszonyai rendkívül kedvezők a Jézus Társaság működésére. A rend tagjai akadálytalanul, a törvény és a. hatóságok támogatásával ter-í jesztették a kapitalizmust vé-S dő tanaikat, és küzdöttek a 2 kisszámú magyar radikális) polgári baloldal és különösen 5 a szocialista munkásmozgalom í ellen. A nacionalizmus és a ? lekárogott .a A nagykanizsai jezsuiták a szabadságvágyó lelkek főink- vizitorával... bejárták a fal­vak plébánosait, és a krisztu­si emberszeretet nevében lází- tottak az emberszeretet ellen. Lázítottak, izgattak a Magyar Tanácsköztársaság ellen. A nagykanizsai direktórium már egy ideje figyelte őket, é§ ami­kor már egészen kilátszott a lóláb az álszenteskedők szen­telt csuhái alól, jelentést tett Budapestre, a Forradalmi Kor­mányzótanácshoz, ahonnét a Vörös őrség egy detektívcso- portja leutazott Nagykanizsá­ra... A detektívek beigazolt- nak látták a vádat, és né­hány napi kutatás után lelep­lezték, tetten érték őket. Az-----------------------------------------------------N Ü zembe helyezték Csehszlovákia első ciklotronját A Csehszlovák Tudományos Akadémia Prága melletti nukleáris kísérleti intézetében néhány nappal ezelőtt üzem behelyezték az ország első ciklotronját, amelyet a nukleáris kísérletek folyamán nyújtott segítségről kötött szerződés ke­retében a Szovjetunió szállított Csehszlovákiának. Ezzel ciklotronnal a deuteronok mintegy 12,5 millió elektronvolt energiára, míg az alfa-részecskék 25 millió elektronvolt ener-' giára gyorsíthatok fel. A berendezés fazotron rendszer sze­rinti munkára is alkalmazható, melynek folyamán 30 millió elektrpnvolt energiájú protonok nyerhetők. Az e részecské két kör alakú pályára kényszerítő elektromágnes súlya 120 tonna. A 120 centiméter átmérőjű póluságak között van a cik­lotronkamra elhelyezve, melyben a részecskék mozognak, és mozgásuk meggyorsítására kerül sor. A célpontot magában foglaló kamra 220 centiméter vastagságú betonfal mögött van elhelyezve. A ciklotron kezelése és üzemeltetésének figye­lemmel kísérése távolról történik. A ciklotron radioaktív izotópok előállítására is felhasználható. a Hűvösvölgy egy katakombá­ra emlékeztető katlanába tar­tottuk »tilos« összejövetelein­ket .;: Később a józsefvárosi templom oratóriumában húzó­dik meg egy kis kongregáció hitoktatás ürügye alatt.« A »szegedi gondolat«, az el­lenforradalom fő propagátorai nek kirívó figurája a hirhedt f8 teoretikusai nagy számmal _ , kerültek ki a katolikus papsag Bangha Béla jezsuita pater. köréből Csernoch hercegprí­Zadravetz, a jezsuita Bangha páter, Bánts Arkangyal és tár­sai lelkén szárad a vérgőzös zsoak uralma alatt is súlyos vad pogromok^ gyilkossá­becsületsértés számba ment, gokra uszítás, buzdítás megbo- ha valakire azt mondták, hogy csáthatatlan bűne. A negyedszázados enen**­radalmi Horthy-rendszer egyik eszmei zászlóvivője a jezsuiták rendje volt, amely Magyaror­szágon még a felszabadulási is fennállott. Egészen egyházi reakció Mindszenty vezette összeesküvését is szét­verte a munkásosztály vezeté­sével a szocializmus építésé­nek útjára lépett magyar nép. Ezúttal a történelemnek oly régen esedékes igazságos íté­letére is sor kerül, amiért any- nyit küzdöttek a magyar tör­ténelem haladó nagyjai Bocs­kaitól Ady Endréig, azt népi demokratikus kormányunk valóra váltotta, amikor 1950- ben a 34. számú törvényerejű rendeletével feloszlatta ha­zánkban a jezsuita rendet. (Részlet a TIT Történelmi Szak­osztályai Országos Választmánya titkárságának kiadványából.) Újfajta tüdőrák-műtét Bostonban egy üj rend­szerű géppel, amely a mű­tét tartamára átveszi a szív és a tüdő működését, meg tudtak oldani egy olyan tü­dőrák-műtétet, amely eddig nem volt keresztülvihető. Olyan esetekben, mikor a rosszindulatú daganat el­zárja a mindkét tüdőle­benyhez vezető légzőutakat, a betegnek műtét útján va­ló megmentése eddig lehe­tetlen volt. Az orvosok becslése szerint a tüdőrák eseteknek kb. 15 százaléka ebbe a kategóriába tartozik. Az új típusú gép alkal­mazásával a beteg légzését egy teljes órán keresztül a gép biztosította, és ennek következtében sikeres mű­tétet tudtak végrehajtani. A műtéti technikát dr. Wil- ford B. Neptune és dr. Ja­mes A. Bougas, a bostoni Overholt klinika tüdősebé­szei dolgozták ki. A sike­res műtét során a rákos beteg két tüdőlebenyéhez vezető légzőutak egyikét teljesen eltávolították, és plasztik csővel pótolták. Az Amur energiájának kihasználása Szovjet energetikusok kí­nai szakemberekkel együtt­működve összeállították a távol-keleti Amur-folyó sokrétű kihasználásának tervét. A munkálatokat az 1956 augusztusában megkö­tött szovjet—kínai egyez­mény értelmében végezték. A munkaterv szerint az Amur-folyón három nagy hidraulikus központ létesül, amelyek évente több mil­liárd kilowattóra villamos- energiát termelnek. A legnagyobb energiaköz­pontot Blagovescsenszk vá­rostól 400 kilométerre épí­tik. Egy 90 milliárd köbmé­ter befogadó képességű víztároló megépítésével le­hetővé teszik a folyam ár­jának felfogását és tárolá­sát. A vízierőmű a Szovjet­unió amuri területét és a kínai Hejhungosiang tarto­mányt látja el villamos­energiával. Űj módszer a csonttuberkulózis gyógyítására A kijevi városi klinikán új módszert dolgoztak ki csonttuberkulózis gyógyítására. Az eljárás 100 közül 90 eset ben teljesen vagy részlegesen helyreállítja a sérült ízületek mozgását. A betegség heveny időszakában az orvosok novo- cainos kezelést vagy akupunkciót alkalmaznak a testnek azokon az aktív pontjain, amelyek kapcsolatban állnak sérült ízülettel. A beteg bőrének azt a részét, amelyben tu- berkulin beoltásával reakciót idéznek elő, átültetik a sérült ízület közelében lévő lágy szövetekbe. Ezzel egyidejűleg tu­berkulózisellenes antibiotikumokat alkalmaznak. Az esetek többségében néhány nap múlva megszűnnek a fájdalmak, amelyek éveken át. gyötörték a beteget, 3—4 hét múlva pe­dig a tuberkulotikus folyamat elveszti aktivitását. Ezután fi zikális kezeléssel egybehangolt gyógytornát alkalmaznak, ami visszaadja az Ízületek mozgékonyságát. A csípő-, a térd- vagy a bokaizület súlyos tuberkulotikus megbetegedé­séből felgyógyult betegek különféle fizikai munkát végeznek, táncolnak, sőt sportversenyeken is részt vesznek. Az említett módszer segítségével a klinikán eddig mar T00 beteget gyógyítottak meg. Ukrajna több kórházában eredményesen alkalmazzák az eljárást. Utók o dzsungelben A Szovjetunió többek között nagy autóút terve­zésében és megépítésében nyújt segítséget az Indo­néz Köztársaságnak. A szovjet kutatómérnökök két csoportja evégett már megérkezett Indonéziába. Kalimantan szigete, ahol az utak épülnek, gyéren lakott. Az Indonéz Köztár­saság kormánya elhatá­rozta, hogy kiaknázza a sziget természeti kincseit, és más vidékekről embe­reket telepit oda. Ehhez elsősorban jó utakra van szükség. A Szovjetunió a kutató- és az építőmunká­latok elvégzésére legjobb szakembereit küldte Kali­mantan szigetére. Rövide­sen megkezdik a szükséges gépek — bulldózerek, ex­kavátorok, mozgó áram- fejlesztők — szállítását is. Az útépítésben a szovjet mérnökökkel együtt indo­néz szakemberek is részt vesznek. Közel van már a bolygóközi repülések órája Irta: V. Dobronravov, a fizikai —matematikai tudományok doktora sötétség in tét nacionáli t> erői ävwawwäwawaw Január 20-a után és 31-e között a szovjet mérnökök és tudósok nagyszerű kísérlete­ket végeztek a rakétatechnika területén. Az utolsó lépcsőfok makettjeivel felszerelt s ezekben a napokban felbocsátott szovjet ra­kéták repülésük pontosságával az egész vilá­got bámulatba ejtették. A tudományos ku­tatásokhoz szükséges műszerekkel ellátott ilyen rakéta a kozmikus térbe is felbocsát­ható. A rakéták és hajtóművük nagyszerű konstrukciós tulajdonságai, tökéletes beren­dezésük és vezérlőszerkezetük tette lehető­vé ezt az óriási ugrást bolygónk egyik félte­kéjéről a másikra. A rakéták pontosan az előre kidolgozott pályájukon haladtak. E rakétáknak az a különlegességük, hogy utolsó lépcsőfokuk makettjeit megvédték attól, hogy az atmoszféra sűrű rétegeiben elégjenek. A szputnyikok sértetlen vissza­kozásával kapcsolatos további munka szem­pontjából ez igen nagy jelentőségű. A január 20-án felbocsátott rakéta — utolsó lépcsőfokának makettjével együtt — több mint 26 000 kilométer/óra sebességgel haladt, vagyis csaknem elérte az első koz­mikus sebességet. Ez azt bizonyítja, hogy a jövendő, még nagyobb űrrakéta utolsó lép­csőfoka a benne elhelyezett hajtóművek tel­jesítményénél fogva nemcsak a második kozmikus sebességet — másodpercenként 11,2 km, avagy óránként 40 000 km — ér­heti el. hanem ennél nagyobb sebességet is. Más szóval a második kozmikus sebességet meghaladó sebességgel száguldó rakéta nem­csak a Holdat érheti el, hanem naprendsze­rünk más bolygóit is, például a Marsot és a Vénuszt. A Szovjetuniónak a kozmosz meghódítá­sában elért sikereit a szovjet tudomány és technika általános virágzásával kapcsolatos számos körülmény biztosítja. A kozmosz ra­kéták segítségével történő tanulmányozása a Szovjetunióban az idén megkezdett új munkálatok logikus és törvényszerű folyta­tását jelentik mindannak, amit ezen a terü­leten már elértünk. Vitathatatlan, hogy to­vábbi érdekes új adatokat kapunk majd, a bolygóközi térben végbemenő folyamatokról. Ezek az adatok nagy jelentőségűek lesznek a tudomány és technika számos ágának fej­lesztése szempontjából. A nehéz szputnyikok megteremtése mind a rakétatechnika fejlesztése, mind pedig az űrhajó elkészítése szempontjából szükséges. Ugyanezt mondhatjuk el a nehezebb kozmi­kus rakétáknak a naprendszer bolygóihoz való felbocsátásáról is. A nehéz szputnyikok- ban különféle asztronómiai berendezéseket közte teleszkópokat helyeznek el. Segítsé­gükkel érdekes felvételek készíthetők majd a csillagos égboltról. A nehéz szputnyikon olyan berendezést is felszerelnek, amely le­hetővé teszi, hogy a szputnyik bolygónk at­moszféráján áthaladva megmaradjon, és ütődésmentesen ereszkedjék le a Föld felü­letének meghatározott pontjára. Nincs messze már az az idő, amidőn a nagyszerűen felszerelt nehéz űrrakéták el­indulnak naprendszerünk más Bolygói felé, és érdekes adatokat továbbítanak hozzánk a még ismeretlen világokról. Ma már közel van az az óra, amikor a szovjet rakéták elindulnak első történelmi úüukra a szomszédos bolygók felé.

Next

/
Thumbnails
Contents