Somogyi Néplap, 1960. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-04 / 29. szám
SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1960. február 4, 3 CUKRÁSZDA 3 SÚLY CSONKITÁ S FILMSZÍNHÁZAINK MŰSORÁBÓL Tóth Lajossal, az Állami Kereskedelmi Felügyelet ellenőrével három kaposvári cukrászdát látogattunk meg. A tapasztalatokról alább számolunk be olvasóinknak. Mindhárom cukrászdában súlycsonkítás a rövid italoknál, az egyikben rossz adagoló, a másikban hitelesítetlen poharak, a harmadikban régóta romló sütemény a raktárban Stb. CORSO — Fél mecsekit kérek. Udvarias, gyors a kiszolgálás, de ... igen, az ellenőrző méréskor kiderül, hogy a fél deciből 0,5 cent hiányzik. — Nem szándékkal tettem, s itt a pulton nem is találni vízszintes helyet, ahol pontosan mérhetnénk — így mentegetőzik a felszolgáló. Hiba még az is, hogy a 7.40 forintról nem adtak blokkot, pedig rendelet írja elő, hogy 5 forinton felüli fogyasztásról adni kell. Bárhogy van is, így történt. Az eset megítélése már az ÄKF feladata. A süteményekkel nincs baj. Bő a választék, s a próbamérés megállapítja: hiánytalan a súlyuk. A helyiségekben rend és tisztaság van. De nicsak! (Az ellenőr azért ellenőr, hogy minden hibát észrevegyen.) A kis tálcákra, a feketék mellé kézzel rakják a mokkát. — Mi nem csinálunk semmit — mondja a kávéfőzőnő —. mossuk mindig, tiszta a kezünk. No, jó. De az adagológép nem pontosan mér. Tíz adag kávénak az előírás szerint 30 grammnak kellene lennie. Nincs még. Csak 27,5 gramm. A vállalatnak sürgősen meg kell javíttatnia az adagoló készüléket. KEDVES (Lenin u.) Olyan rendelet is van, amely kimondja, hogy röviditalokat nem szabad átönteni másik pohárba. — De mit tegyünk, ha nincs mérőjeles poharunk? — védekeznek a felszolgálók. Tényleg nem tehetnek mást, mint hogy kimérik, azután áttöltik a kért italt, s úgy viszik a vendégnek. Az ellenőrző méréskor az is kiderül, hogy 0,6 cent hiányzik. Itt sem szándékkal mértek kevesebbet, fogadk.oznak. Mindegy, a tényeken nem változtat az ilyen vagy amolyan szándék. A sütemények súlya rendben, bő a választék. NEFELEJCS (Széchenyi tér.) A felszolgáló viselkedése érthetetlen. Azt mondja: — Eltévesztettem, azért számoltam tíz forintot a fél hu- bertuszért. Még nem vette el a pénzt. — Úgyis visszaadtam volna, ha eszembe jut, hogy tévedtem — mondja. Látszik rajta, hogy ideges. Az ellenőr figyelmezteti: — Nem szabadna hagymahéjnak lenni a vízcsap lefolyójában. — Velem így még nem beszélt senki — a felszolgáló rögtön a magas c-t üti meg. CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Ma, csütörtök este 7 órakor BOLONDOS FARSANG Vidám zenés műsor. Február 5-én, péntek este 7 órakor IRODALMI EST Február 6-án, szombat este 7 órakor Február 7-én, vasárnap du. 3 órakor Február -7-én, vasárnap este 7 órakor DENEVÉR _________Nagyoperett 3 felvonásban. J egyek válthatók a színházi jegyirodában, fon: 11-03. Május 1. u. 23. Tele(1094G) ÉRTESÍTJÜK Á KÖZÜLETEKET, hogy NYOMTATVÁNYBOLTUNKBAN február 8-tól LELTÁROZÁS miatt az árukiadás szünetel. Somogy megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalót. Kaposvár. (6931) A% ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat kőműves, áca, burkoló, vasbetonszerelő, parkettás ipari tanulókat vesz fel I960, április elsejei beiskolázással, 14—17 éves korig, 8 általános iskolai végzettséggel, legalább 3-as osztályzatú bizonyítvánnyal. Jelentkezni lehet a vállalat oktatási előadójánál Kaposvár, Május 1. u. 57. sz. alatt. (6888) „LATINKA SÁNDOR' Mg Termelőszövetkezet KISKORPÁD bélyegzője elveszett, a bélyegzőt megsemmisí- tettnek nyilvánítjukA Nefelejcs egyszemélyes j cukrászda, a rendelést nem i kéne az asztalhoz vinni, de1 udvariasan majd mindenkit > asztalnál szolgálnak ki. A hubertuszból azonban 0,5 ■ cent itt is hiányzik. A raktár-1 ban állítólag december végei óta romlik néhány sütemény.1 Már régen el kellett volna dob- i ni; termelődnek kedvükre1 bennük a bacilusok. MIÉRT VAN AZ *?GÉSZ- ] SÉGÜGYI ELLENŐRZÉS? < Orvosok, egészségügyi ellenőrök számtalanszor hiányolták már, hogy — egy-kettő kivételével — nincs a cukrászdáknak vécéjük A Corsó-Soiyan^ügvesen^'teszi, ban az alkalmazottak szamara'• Vörös Csillag február 4—10-ig Montpailldrd Franciaország legcsendesebb városkája. A nyugalmat nem tudja senki sem megzavarni, és erre nagyon büszke a városka polgármestere, Dobenoit úr. Csupán egyetlen dolog nyugtalanítja a polgármester úr ősz ■fejét: Blaireau, az orv vadász már húsz év óta pusztítja a városi erdő vadjait büntetlenül. S mindezt HORGÁSZ A PÁCBAN van ugyan, a másik kettőben nekik sincs. A vendégek pedig vagy bírják ki valahogyan, vagy menjenek haza. S mit tett a Vendéglátóipari Vállalat? Semmit. A Corso, a Lenin utcai cukrászda alkalmazottai is olyan mellékhelyiségbe járnak, amely teljesen feleslegessé tesz minden egészségügyi vizsgálatot. A vállalatnak tisztességes mellékhelyiségekről kellene gondoskodnia. V. P. Irodalmi est Csurgón (Tudósítónktól.) Jól sikerült a Csurgói Járási Művelődési Ház irodalmi színpadának második előadása. Dr. Kovács Zoltán tanár, a magyar népköltészetről tartott- bevezető előadást. A műsorban, közreműködő Jancsó Adrienne • előadóművész vendégszereplé-, sét nagy érdeklődés előzte] meg. A közönség nem csaló-, dott. A jóhírű előadóművésznő] tudásának javával örvendezj, hogy még sohasem ? sikerült tetten érni. , Pedig Parju, a kövér •vadőr ugyancsak ! mindent elkövet, > hogy az orvvadász \hurokra kerüljön. Si- ikertelenségei miatt ö Ja város lakói csipkelődésének céltáblája. •De mit tehet Parju i egymagában, amikor 'a bíró konyhájára is ' Blaireau szállítja a i vadat, halat a vadá- •szati tilalom idején \is? Egy nap aztán vé- \get ér a halászati ti- ilalom, s ennek örö- ] mére parádés horgászversenyt rendeznek. S lám, az orvvadásznak még van mersze odaállni Parju mellé, hogy ő is részt akar venni a versenyben. A vadőr legszívesebben nekimenne élete meg- keserítöjének, de ebben megakadályozza a város köztiszteletben álló szerkesztője, ki Blaireau védelmére kel. Ö is versenyezhet. Míg a versenytársak a legdrágább felszerelésekkel állnak »start«-hoz, ő egy bokorról metsz magának horgászbotot, közönséges madzagot köt rá, úszókaként egy kabátgombot, s míg senkinek sem kedvez a szerencse, egymás után húzza ki a kövérebbnél kövérebb halakat. Blaireau fölényes diadala felbőszíti még jobban Parjut. és ravasz tervet eszel ki, amiből nevettető bonyodalmak támadnak ... ] Szabad Ifjúság ! február 4—7-ig A nagysikerű színdarab és a film híre már jóval előbb eljutott hozzánk, s nemcsak a szakemberek, a közönség is iZ' 12 DÜHÖS EMBER tette meg a versszerető csurgóigatottan várja e film , ..... r , howirt/i-fóií/íí közönséget. A műsorban fellépett még] Takács Mária, a zeneiskola, zongoratanaira, valamint a ] gimnázium fiú-táncegyüttese,, mely a Baranyai hordótáncot adta elő nagy sikerrel. Jancsó i Adrienne ezután Arany és Vö- ] rösmarty balladáit szólaltatta , meg. A műsor második felé- [ ben Ady, Tóth Árpád, Juhász, Gyula és József Attilg versei-] bői adott elő. bemutatóját. Reginald Rose eredetileg televíziós darabnak szánta izgalmas, drámai sodrású munkáját, de a nagy siker láttán filmet készítettek belőle. Miről szól a film? Egy tizenkilenc éves fiatalember gyilkosság gyanújával áll a bíróság előtt. Tények és tanúk egész sora bizonyítja, hogy egy késsel megölte édesapját. Tettéért villamosszék jár, ha a 12 esküdt is jóváhagyja az ítéletet. Azonban a tizenkét esküdt közül egy nemmel szavaz, s megkezdődik a hosz- szú drámai összecsapás. A film cselekménye egy bírósági szobában, zárt ajtók mögött folyik. S bármi hihetetlenül hangzik, mégsem unalmasan. Latinka Sándor Mg Termelőszövetkezet, Kiskorpád. Értesítjük a kedves közönséget, hogy az Ady Endre u. 17. sz. alatt a Kaposvári Fényképész Ktsz új fényképészeti műtermet nyít0lt Sidney Lumet rendező remekül kihasználta a bűnügyi történet adta lehetőségeket. De ezen túlmenően a humanizmus olyan magasfokú hirdetőjévé válik a film, ami igen ritka Amerikában. Az esküdtek különböző felfogású és foglalkozású emberek. Van közöttük ügyvéd, építész, utcai cukorkaárus, mázoló, reklámszakember, meghatározhatatlan foglalkozású egyén is. S ezekben az emberekben néhány óra leforgása alatt felébred a lelkiismeret, s feltételezzük, hogy e filmbeli viharos délután nem múlik el nyomtalanul életünkből. A színészi munkáról is az elismerés hangján lehet szólni. A legmegragádóbb szerep Henry Fondáé, az amerikai filmmű- vésaet jeles tagjáéi Davis építész rendkívül rokonszenves szerepében látjuk majd, kWWVWJVWWWVWWWUWWJW Apróhinle tések Apróhirdetés áras hétköznap szavanként 1,- Ft, vasárnap 3,- Ft. Legkisebb hirdetés 10 szó. Az első szó két szónak számít. Hirdetéseket felvesz a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat. Kaposvár. Latinka Sándor u. S. Telefon: 15-18. A vidékiek postán Is feladhatják hirdetésüket. Arát a megjelenés után közöljük a feladóval, s befizetési csekket küldünk. adás-vétel óriás virágú piros kánnagumo utánvéttel kapható darabonként 2 forintért. Fővárosi Szociális Otthon, Kéthely, (10949) Jó állapotban lévő 500-as oldalkocsis motorkerékpár sürgősen olcsón eladó. Kaposvár, Jókai u. 45. sz. (6918) A Dimitrov és a Hegyi u. sarkán lévő házhely - 200 négyszögöl - eladó. Érdeklődni: Adria u. 21. Ugyanott 1 db 200, 1 db 100 kg-os tizedes mérleg jó állapotban eladó. (10736) Házrészt vagy lakrészt beköltöz- hetőséggel vennék. Ajánlatokat 6332-re a Hirdetőbe. (6932) ötvöskónyiban a falu közepe táján eladó 1200 négyszögöl telepített gyümölcsös (jonathán) ráépített 2 helyiségből álló új épülettel, egy 40 köbméteres jégverem- meL (Beltelek nem tagosítható.) Érdeklődni: Balázs Józsefné, Ot- vöskónyi.______________,________(10762) Kaposváron a Nádor utcában eladó háromszobás lakás, egy szoba, konyha beköltözhető. Érdeklődni lehet Nádor u. 27. sz. alatt. (10938) LAKÄS — CSERE Vidéken lévő üertes családi házamat elcserélném kaposváriért. Érdeklődni: Kaposvár, Sétatér u. 84. sz. <6937) Elcserélném kétszobás belvárosi lakásomat kétszoba-összkomforto- sért. Lenin u. 3., műhímzőbólt. (6934) ÁLLÁS A Kapós gyarmati Legeltetési Bizottság. sertéspásztort keres április elsejei belépéssel. Javadalma megtudható a Legeltetési Társulatnál, Kaposgyarmaton. _____________(6829) G yérmekszerető középkorú nőt felveszek. Cap Istvánná, Kossuth Lajos u. 44. (6940) A Böhönye és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet szakképzett vasboltvezetőt keres. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezni lehet az fmsz ig. elnöknél, Böhö- nyén. __________________________(1093^) ö reglak, Baráti-hegyen családi ház 700 négyszögöl területtel (200 négyszögöl szőlő), beköltözhetőség- gel eladó. Cím a Kiadóban. (10757) VEGYES Fázisjavító kondenzátorok szerelését, üzembehelyezését, javítását és időszakos ellenőrzését felelősséggel vállalja a Vegyesipari Ktsz, Tamási. (12621) Kaposváron jelenleg lakhatatlan lakrész rendbehozatalát vagy egyéíj hibás lakás, esetleg gazdasági épületek lakássá való átalakítását vállalná vállalat megállapodás szerint saját költségén. Ajánlatokat 6927 számra a Hirdetőbe. (6927) Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága é* a Somogy megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: EJSDEAK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u. 14. Telefon: 15-10, 15-Ui Kiadja: a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon; 15-16« Felelős kiadó; W1BTB LAJOS. Készült a Somogy megyei Nvomua* ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka S. u. 6. - 510 Nyomdáért felel: LÁSZLÓ TIBOB igazgató. Teneszti: a Magyar Posta Elő» űzethető: a nelyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 11.- Ft,