Somogyi Néplap, 1960. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-04 / 2. szám
riLAG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! MAI SZAMUNK TARTALMÁBÓL: r Néplap I AZ MSZMP megye! bizottsága és a megyei TANÁCS LAPJA I XVII. évfolyam, 2. szám. ARA 50 FILLÉR Hétfő, 1960. január 4, Hasznosítják műit évi tapa^ztarataíkat (3. oldalon) Az új igazgató (3. oldalon) Gyorslista a lottó jutalomsorsolásáról (4. oldalon) Egész heti rádióműsor (5. oldalon) Sxöietkexetbe tömörültek a balatonlellei gazdák Balatoni eile dolgozó parasztjait már hosszú idő óta foglalkoztatta a közös gazdálkodás gondolata. A múlt év tavaszán meg is kezdték a szövetkezet szervezését, s 108 egyéni gazda írta alá a belépési nyilatkozatot. Ügy határoztak, hogy a termelőszövetkezetet akkor alakítják meg, ha a község minden dolgozó parasztja csatlakozik hozzájuk. Az év során állandóan napirenden tartották a szövetkezés ügyét. A felvilágosító és szervező munka a múlt héten hozta meg eredményét, összesen 353 család mintegy 2000 holdas közös gazdaságba tömörült. December 30-án tartották meg az alakuló közgyűlést. A szövetkezetnek a Balaton Gyöngye nevet adták. Elnöknek Mátyás László aranykalászos gazdát választották meg. A két növénytermesztési brigád vezetőjévé Kruppai Miklós és D. Szűcs László középparasztokat tették meg. Már az első vezetőségi ülésen kitűnt: a konyhakertészetet akarják egyik legfőbb üzemággá fejleszteni. Sűrűn lakott a község, belterjesen kell gazdálkodnia a tsz-nek. A kertészeti növények termesztésére alkalmas terület számbavételét és kijelölését azonnal megkezdték. E földekre a héten kihordják az istállótrágyát, és elvégzik a mélyszántást A sok helybeli üdülő biztos vevője lesz a kertészeti árunak. De lesz eladni való portéka is: ennek biztosítéka Mészáros Ferenc gyakorlott konyhakertész személye, szaktudása és a tagság egységes akarata. Belorusz-traktort vásárolt a törökkoppányi Rákóczi Tsz. Ez a harmadik gépe a szövetkezetnek. Képünkön: Tobak Ferenc ismerkedik az új univerzális traktorral. Jelentős anyagi támogatást kapnak a szakszervezetek kulturális célokra Dr. Munnich Ferenc távirata Kamerun miniszterelnökéhez Dr. Münnich Ferenc, a forradalmi munkás—panaszt kormány elnöke Kamerun függetlensége kikiáltása alkalmából táviratot intézett Ahmadou Ahidjo-hoz, Kamerun miniszterelnökéhez. A távirat a magyar nép és a magyar kormány legőszintébb jókívánságainak tolmácsolása mellett kifejezésre juttatta azt a meggyőződést, hogy a két nép között békés, baráti kapcsolatok alakulnak ki. (MTI) (Tudósítónktól.) Decemberben újabb falusi ifjúsági szövetkezetek alakultak a barcsi járásban. Barcson 53 taggal alakult meg a FISZ. A fiatalok főleg kertészkedni kívánnak a 3 és fél holdon, és kisállattenyésztéssel akarnak foglalkozni. (Tudósítónktól.) A Szakszervezetek Megyei Tanácsának kulturális bizottsága ülést tartott. Az ülésen, a megyei szakszervezetek kulturális és művészeti tevékenységének kérdéseit beszélték meg. A kulturális bizottság tervet készített arra, hogyan támogassák, illetve jutalmazzák a jó kultúrmunkát végző szakszervezeti bizottságokat. Homokszentgyörgyön 73 fiatal alakította meg a FISZ-t. A 2 k. hold földhöz a helybeli szövetkezettől még 3 holdat kértek. Darányban 65 tag hozta létre a falusi ifjúsági szövetkezetei. Potonyban is alakult FISZ. — Az SZMT elnöksége 1960- ban lényegésen nagyobb ösz- szeggel támogatja a szakszervezeti bizottságokat, szakszervezeti kultúrcsoportokat és intézményeket, mint 1959-ben — mondotta Takács Béla elvtárs, az SZMT megbízott vezetője. — Csaknem 750 ezer forintot juttatunk kulturális célokra. A múlt évinél nagyobb támogatásban kívánjuk részesíteni a Közalkalmazottak Szakszervezetét, illetve a szakszervezet szimfonikus zenekarát, továbbá a KPVDSZ-t, az ÉDOSZ Művelődési Otthont és az Építők könyvtárát. A tavalyinál nagyobb összegű támogatást kapnak a MEDOSZ-hoz tartozó vidéki szakszervezeti bizottságok is. Újabb falusi ifjúsági sxoteth eseteit alakultak a barcsi járásban Hruscsov beszédei mondott a Kreml újévi fogadásán Moszkva, január 2. (TASZSZ) A szovjet kormány az év utolsó napján hagyományos fogadást rendezett a nagy Kreml-palotában. A csaknem másfél ezer vendéget Arisztov, Brezsnyev, Vorosilov, Ignatov, Kiricsenko, Kozlov, Kuusinen, Mikojan, Szuszlov, Furceva, Hruscsov, Svemyük, Poszpe- lov, Koszigin és Polanszkij fogadta. Az egybegyűltek között voltak miniszterek, a Legfelső Tanács küldöttei, a tudományos és kulturális élet vezető személyiségei, valamint a külföldi diplomaták. Éjfélkor Nyikita Hruscsov szovjet kormányfő köszöntötte a jelenlévőket az új év alkalmából. Nyikita Hruscsov azt javasolta, ürítsék poharukat az elmúló évre, gmely ragyogóan megmutatta a nemzetközi feszültség enyhítésének és a béke megszilárdításának lehetőségeit. A szovjet kormányfő kifejezte azt a meggyőződését, hogy az 1960-as esztendő még jobb lesz az előzőnél. A külföldi diplomatákhoz fordulva Hruscsov a következőket mondotta: A világ tartós békéjéért, minden ország népeinek barátságáért! Kifejezte azt az óhaját, hogy a nagykövetek tegyenek meg mindent a népek barátságának megerősítéséért, a világbéke megszilárdításáért. Az általános és teljes leszerelési javaslatról szólva, amelyet a Szovjetunió terjesztett az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése elé, a következőket mondotta: Ha elfogadják javaslatainkat, mi készek vagyunk bármely időpontban feloszlatni hadseregünket, és minden katonánk üdvözölni fogja ezt a döntést. De ha a hidegháború hívei a végtelen viták labirintusába rántanak bennünket, vajon azon az úton kell-e ha ladnunk, akarnak elgondolkoznunk és egyoldalúan csökkentenünk fegyveres erőinket, s ugyanakkor ra'liláinkkal biztosítanunk határaink védelmét? A fogadáson a diplomáciai testület nevében R. Sulman, a diplomáciai testület doyenje; amelyre taszítani j Svédország nagykövete mon- minket? Nem kell-c dott rövid beszédet. (MTI) Milléniumi évébe lépett Lengyelül szág Varsó (MTI). Szilveszter éjszakáján történelmi jelentőségű új esztendő köszöntött a lengyel népre: 1960-ban megkezdődik a hét évig tartó milléniumi ünnepségsorozat annak emlékére, hogy Mieszko fejedelem S60 és 966 között állammá egyesítette a szétszórt törzseket. A mai lengyel társadalomhoz az évfordulót közel hozza az ezeréves múlt emlékeinek és a jövő nagy terveinek érdekes találkozása: 1960 és 1966 között befejeződik a jelenlegi, sőt a következő Ötéves terv is (1960-ban, illetve 1965-ben). A lengyel nép tehát a jövőn munkálkodva ünnepli az ezeréves múltat, és a mai élet tartalmával tölti meg a milléniumi ünnepségeket. Nagy felháborodást kelt Ausztriában az antiszemita uszítás újraéledése Becs (MTI). Szombaton délelőtt óta a bécsi rendőri 3nök- ség utasítására külön őrszemek vigyáznak a hitleri fasizmus áldozatainak emlékműveire, a bécsi zsidó temetőre, a hitközség épületeire, amelynek falát osztrák neonácik a szombatra virradó éjszaka bemázolták. Szombaton a döblingi rendőrség újabb náci provokációt — olajfestékkel az úttestA világűr meghódításának további tervei Moszkva (MTI). Január 2-án az egész Szovjetunióban megemlékeztek az első szovjet űrrakéta fellövésének évfordulójáról. A világűr meghódításában új korszakot nyitó eseményről a Pravdában L. Sze- dov akadémikus, a szputmyikck és rakéták ismert szakértője, a Nemzetközi Űrhajózási Társaság elnöke írt cikket. 1 A többi között hangoztatja: »Elérkezett 1960. Meg vagyunk győződve arról, hogy ezt az évet újabb bátor űrrepülések, újabb felfedezések teszik emlékezetessé. A tudomány előtt jelenleg új, bonyolult feladatok állnak: meg kell teremteni a különböző rendeltetésű és vezérlésű szputnyikokat, holdrakétákat, meg kell valósítani a világűrrepülést a legközelebbi bolygókhoz, s a Marshoz...« re festett horogkereszteket ég »Ki a zsidókkal!« feliratokat — fedezett fel. A Német Szövetségi Köztársaságból Ausztriába is átcsapó hecc-propagandának ezek a riasztó jelei nagy felháborodást keltenek Bécsben. A haladó és a polgári sajtó egyaránt élesen elítéli az antiszemita uszítás újraéledését. A barnák Ausztriára is kiterjesztik hadműveleteiket —• írja a Volksstimme vasárnapi száma. »A bécsi nácik sem akarnak lemaradni« — hangzik annak a cikknek a címe, melyben az Arbeiter Zeitung erélyes rendőri intézkedéseket követel. A Néppárt lapja, a Kleines Volksblatt azokat a háttérben meghúzódó ausztriai politikusokat támadja, akik bár nyíltan nem mernek tapsolni i neonáci provokációknak és az antiszemita uszításoknak, de egyéb esetekben tanúsított magatartásukkal és tetteikkel kimutatják: ők az értelmi szerzők. AZ ÉV ELSŐ VÁSÁRÁN A tegnapi kaposvári országos állatvásárra erősén rányomta bélyegét az ünnep utáni hangulat. Eladó még csak akadt volna. Lovak, csikók, szarvasmarhák, bikák, borjúk várták a vevők személyében új gazdáikat, hanem azok zsák nem akartak jelentkezni. Kíváncsiskodó emberek sétál- jattak, nézegették az eladásra szánt állatokat, s inkább csak unaloműzésből kérdezgették, rogy melyiket mennyiért vesz- egetik. — Ilyen gyenge vásár íz elmúlt évben nem volt — )élekedtek az állatforgalmi ■zakemberek és a gazdák. « * * Érdekes, mulatságos párbe- deket, vevőfogó cselfogáso- i élvezhettek a szép számol ácsorgó emberek. ■gy Kaposvár környéki gazderes lován szeretne erővel adni. — Olyan ló ez, hogy ia nincs... (Ez igaz, mert etlen jószága volt.) — Be- öm a kereket, úgy is elhúz— Nem cigány maga, nincs rre szüksége — mondja vala- i a sokaságból, de a gazda iár csatolja is le a láncot, a deres nekifeszül, s a szekér könnyedén csúszik előre. — Húsz mázsát is felraktam már erre, sárban — büszkélkedik a tulajdonos, amint diadalmasan körülnéz a bámulókon ... — Ez igaz — kiabál közbe valaki —, de akkor mindig én húzattam ki magát — s a szavak nyomán felcsattanó vaskos nevetés elnyomja a dühös káromkodást ... * * # Félbőrkabátot, szürke kalapot, vakító fényesre pucolt csizmát viselő alacsony férfi járja másodmagúval a vásárt. Kinéz egy-egy jobb állású lovat, aztán a tartott árnál 1000—1500 forinttal kevesebbet kínál érte. Nem sikerül boltot kötnie, pedig nem egy gazdát félrehív egy kis egyéni »agitá- dóra«. — Papa, gondolja meg. Most még eladhatja, megkapja érte a pénzt teljes egészében. Nem kell belőle adózni sem ... Áldomást sem kell fizetnie, mert mi nem olyan emberek vagyunk ... Addig gondolja meg, amíg magához is nem jönnek majd a »betlehemesékés akkor csöngettek már..-. Nem tudom kinek a részére vásárolgatott bőrkabátos emberünk stráfkocsihoz való lovat, de agitációja igencsak egyéni ízű volt, és cseppet sem tetszetős ... Balaicza Ferenc újvárfalvai lakos, akinek lováért 1000 forinttal kevesebbet kínált, azt felelte, hogy inkább viszi a tsz-be, s ott fog majd vele dolgozni. * * * Ügy látszik, mégiscsak akadt komoly vevő, mert nagy tömeg gyűlt össze a kocsik mögött lévő üres téren. Horváth János sántosi gazda szép pár lovát futtatja, nézegeti Gyula bácsi. Megfelel mind a kettő. Jól húznak, szép a futásuk, szelídek, engedelmesen feladják, első, hátsó lábukat. Most már csak az alku van hátra. A gaz da tízezerre tartja, a vevő 8500-at kínál érte. Egy kis huzavona, a vevő menne, az eladó köti magát, majd 9000 forintban magegyeznek. Horváth János lovai ezután a Tanácsi Építő VáZlalatnál dolgoznak. Szalaj László Napjainkban a parasztság újabb tömegei lépnek a közös gazdálkodás útjára Dögéi Imre földművelésügyi miniszter beszéde a nagyrédei falunapon Vasárnap falunapot rendeztek a Heves megyei Nagyréde új termelőszövetkezeti községben. A Gyöngyös patak 1954-es pusztító áradása után a Csepeli Vas- és Fémművek dolgozói segítségével felépített művelődési házban több mint ezren gyűltek össze, hogy meghallgassák Dögéi Imre földművelésügyi miniszter beszédét. Dögéi elvtárs beszéde elején ismertette a mezőgazdaság múlt évi eredményeit. Tavaly a termelőszövetkezetek számszerű növekedésével egy időben fejlődött a mezőgazdasági termelés. Jobbak a termésátlagok, mint az előző években bármikor, és kedvezőek az eredmények az állattenyésztésben is. Az elért eredmények alapján a hetedik pártkongresszus meghatározta a népgazdaság és ezen belül a mezőgazdaság fejlesztésének további feladatait. A kongresz- szus határozatai megfelelnek az egész dolgozó nép, így a parasztság érdekeinek. A határozatok megvalósításáért érdemes dolgozni, mert az népünk felemelkedését jelenti. Ez a politika arra irányul, hogy országunkban meggyorsítsuk a szocialista építést. Ennek fontos feltétele, hogy meggyorsuljon és a következő években befejeződjék a mezőgazdaság szocialista átszervezése. Az ötéves terv irányelveinek ismertetése után a földművelésügyi miniszter hangoztatta, hogy az állam most és a jövőben is jelentős támogatást ad a mezőgazdasági termelés fejlesztéséhez a termelőszövetkezeti parasztoknak. Az új esztendőben tovább növelik a mezőgazdasági gép-, anyag- és eszközellátást. Nagyon fontos azonban, hogy a segítség párosuljon a parasztság munkaerejével, saját anyagi hozzájárulásával, mert gyors eredményt, többtermelést csak így lehet elérői. A mezőgazdaság szocialista átszervezésében és a mezőgazdasági termelés fejlesztésében elért eredmények hatására napjainkban a parasztság újabb ezrei és tízezrei lépnek a termelőszövetkezeti gazdálkodás útjára. Helyesen tették a nagyrédei parasztok, hogy ők is az új útra léptek. Minél előbb lép be a parasztság a termelőszövetkezetekbe, annál gyorsabban teremti meg magának a biztos jólétet. Dögéi elvtárs a továbbiakban tanácsokat adott az első évi tervek elkészítéséhez. Hangsúlyozta többek között, hogy már a tervezésnél számítani kell a családtagokra, biztosítani kell, hogy már az első esztendőben megfelelő munkát találjanak maguknak. A falugyűlés befejezése után a földművelésügyi miniszter még hosszasan elbeszélgetett aa új termelőszövetkezeti veza« tőkkel, tagokkal. (MTI)