Somogyi Néplap, 1960. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-08 / 6. szám

JÓKEDÉLY A GYERMEKNEVELÉSBEN A jókedély ton toss ágat a gyermeknevelésben nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ne higy- gyük ugyanis, hogy mindig a lót ó-futó, »güriző« apa az iga­zi tekintély a családban. Sok­szor még csak nem is sajnálja a gyerek a szakadásig dolgozó szülőt. »Szívtelen kölyök« — gondoljuk felőle, és messzeme­nő következtetéseket vonunk le jelleméről. Pedig könnyen lehet, hogy nincs igazuük. Nem szívtelenségből teszi ezt, hanem azért, mert számára a problémákat könnyedén meg­oldó hős az ideál, és kevésbé a szuszogó, a munka terhét roskadozva cipelő áldozat. Az édesanya szelidebb női bája mellett az apa tréfás természe­te, sőt néha harsányabb vidám­sága jobban megragadja a gyermeket, mint a hosszú pré­dikáció arról, mennyi áldoza­tot hozunk naponta értük, mégsem elég hálásak érte, mégsem tisztelnek eléggé ben­nünket. Semmi sém veszélyez­teti jobban a szülők iránti vonzalmat, szeretetet, mint az állandóan depressziós, kedély- telen családi légkör. Jókedély- lyel azonban a legfáradságo­sabb munkába is szívesen ug­rik mellénk gyermekünk; örömmel vesz abban részt, mert nem rabszolgának, »ki­zsákmányolt«, »szerencsétlen« gyermeknek, hanem »társnak« érzi magát, természetesen a vele tartó apa mellett. Ügy gondoljuk, sok apa nem szentel elég figyelmet ennek a kedvező családi légkörnek a megteremtésére. Elsősorban keveset tartózkodik otthon, s kedélytelenségével, türelmet­lenségével vagy ingerlékenysé­gével akkor is csak fékező je a család jókedvének, Azzal a társadalmi igénnyel szemben, hogy — a család szerkezetében megváltozott arányok logikus következményeként — foglal­kozzék többet a gyermekneve­léssel, elhárító mozdulatot, tesz. Elfoglaltságára, sokrétű ILLIK — NEM ILLIK Ki kit köszöntsön előbb? A leggyakrabban az utcán vagy a nyilvános helyi­ségben köszöntünk. Általában szabály, hogy az utcán csak az egymásnak bemutatott ismerősök köszöntik egymást. Helyénvaló a köszöntés a szomszédságban vagy az egy házban lakó emberek között, valamint azok között is, akik naponta egy úton és egy időben mennek munkába, ugyanazt a közlekedési eszközt használják, vagy pedig ha ismeretlenül is, de valami figyelmességet tanúsítottak egymás iránt. Rendszerint elsőnek köszönti a férfi a nőt; a fiatalabb az idősebbet; az alárendelt a felettesét. A gyakorlatban tehát nem várjuk el, hogy a jelentős újító vagy magas állami tényező köszöntsön minket, ha­bár fiatalabb nálunk, hanem egész természetesen mi köszöntjük őt elsőnek. Természetes dolog, hogy a fiatal lány vagy a fiata­labb asszony elsőnek köszönti az idősebb férfit. Ez a tisz­telet megnyilvánulása a kor iránt, vagy az az idősebb férfi jelentősebb társadalmi helyzetét illeti. Általában véve helytelen, hogy a nő köszöntse a vele egykorú vagy a nála fiatalabb főnökét. A nyilvánosság előtt mindig a főnök köszönti a nőt előbb, még akkor is, hogyha a nő az osztályán vagy az ő vezetésével dolgozik. Akadnak azonban kivételek is, pl. ha a főnök (férfi) ma­gas funkciót tölt be, miniszteri, megbízott állást. Ami az államfőt illeti, itt nem érvényesek az üdvözlésre vonat­kozó szabályok. Ebben az esetben a nő mind. a normális társadalmi érintkezéskor, mind a hivatalos alkalmakkor mindig elsőnek köszön. Ha ismeretlen embertől valami­lyen felvilágosítást vagy szolgálatot akarunk kérni, előbb udvariasan köszöntjük, bocsánatot kérünk a zavarásért, és csak azután terjesztjük elő kérésünket. A fiatalabbat vagy az alacsonyabb funkciót betöltő egyént csak akkor köszöntjük előbb, ha az illető egy vagy több nő társa­ságában van. Ha nem vagyunk bizonyosak abban, vajon., ismer­jük-e az illető személyt vagy nem, köszöntjük. Nem tör­tént semmi, ha véletlenül nem is ismerjük. Vidéki és fa­lusi embereink udvariasak. A falvakon szokás köszönteni az idegeneket, még ha sohasem látták eddig őket. Ez na­gyon szép szokás, és éppen ezért fogadjuk a köszöntést szívesen és udvariasan. Még helyesebb, ha megelőzzük az ilyen köszöntést, és magunk köszöntünk előbb. Ha valakit a találkozás során már köszöntöttünk, és ha rövid időn belül újból találkozunk, a köszöntést csak akkor ismételjük meg, ha útjában volnánk, vagy ha be­szélni akarunk vele. Ilyen esetben elégséges egy könnyed meghajlás és kalapemelés, ami inkább kimagyarázko­dásnak számít, mint üdvözlésnek. Nemcsak akkor köszöntünk, ha tudjuk, hogy látnak minket, hanem akkor is, ha kétségeink vannak eziránt. Nem kell megsértődnünk, ha valaki nem viszonozza az ilyen köszöntésünket. Ha azonban rövid idő múltával ugyanazzal az ismerősünkkel találkozunk, és újból kö­szöntjük, akkor tudjuk csak kétséget kizáróan megálla­pítani, hogy az előző mellőzés szándékos volt-e vagy nem. Ha észrevesszük, hogy szembejövő ismerősünk ki­tér tekintetünk elöl, nem köszönünk neki. mivel jogosan feltételezhetjük, hogy nem kívánja köszöntésünket. Elő­fordul, hogy későn vesszük észre ismerősünket, akit Ico- szönteni kellett volna, ilyenkor nem szabad megfeledkez­ni a legközelebbi találkozásunk alkalmával megfelelően kimagyarázkodni. Nem köszönünk ismerősünknek akkor, ha kellemet­len vagii kínos helyzetben van (összekülönhözés. szóvál­tás, toaletthiba stb.). Éppen azáltal teszünk bizonyságot jó modorunkról, ha ilyen helyzetben nem köszöntünk. A tar>in*'’tosság megkívánja, hogy ilyen helyzetben úgy cselekedtünk, mintha ismerősünket nem vettük volna észre. Ne tegyük azonban ezt túl feltűnően, ne fordítsuk el tekintetünket. társadalmi tevékenységére hi­vatkozik. »Én megkeresem a kenyérre valót — vélik sokan —, ott az anya, nagyanya, ne­veljék azok!« Egy másik: »Azért van az iskola, engem sem nevelt otthon az apám, mégis ember lett belőlem.« A gyermekek nem szívlelik a napi munka komor felhány- torgatását. Nem azért becsülik apjukat, hanem a hozzájuk va­ló barátságos, derűs magatar­tásért. Hiába dolgozik »látás­tól vakulásig«, ha a rövidre fo­gott napi együttlét alatt nem sikerül rokonszenvet ébreszte­nie maga iránt. Amikor haza­érkezése után nyomban lekat- tintja a rádiót, mert »nem bír­ja a tánczenét«, ha nincs egy tréfás, kedves szava gyerme­keihez, csupán feddés, morgás, szemrehányás, akkor minden tiszteletre méltó buzgalma el­lenére — bárhogy kiteszi is a lelkét a családjáért — félni fognak tőle. Az ilyen apát nem tudják szeretetre méltó em­berként, általuk is tisztelt fel­nőtt társként kezelni, akivel jó együtt lenni, akit alig várnak esténként haza, aki jelenlété­vel feloldja bennük mindazt a feszültséget, amit a család tag­jai külön-külön úgyis hordoz­nak magukban. /Részlet Az apák felelőssége c. könyvből.) Vegyes édes aprósütemények Darálós vagy gépi keksz Hozzávalók: 70 dkg liszt, 25 dkg margarin, 25 dkg cukor, 4 egész tojás, 2 egész vaníliacukor, 1 és fél csomag sütőpor. A margarint a cukorral habosra kavarjuk, egyen­ként hozzáadjuk az egész tojáso­kat, a vaníiiacukrot, és végül bele­gyúrjuk a lisztet, amiben a sütő­port elvegyjtjük. A tésztát sütés előtt pár órával előbb gyúrjuk meg (este). Jó kemény tésztát ka­punk. Ha a tészta nem elég ke­mény, a kekszvágó csillagos for­mái nem emelkednek ki. A hús­darálóra felszereljük a kekszfor­mát, és tetszés szerinti formákat nyomunk Iá belőle. A kinyomott rudakat 8—10 cm-re vágjuk, és ko­szorúkat, kifliket idomítunk a gyengén zsírozott sütőlemezre he­lyezve. Vüágos rózsaszínűre sütjük közepes tűznél. Citromos keksz teához Hozzávalók: 50 dkg liszt, 25 dkg vaj vagy margarin, 25 dkg porcu­kor, 1 egész tojás, 1 sárgája, fél csomag sütőpor, 1 citrom leve, fél citrom reszelt héja. Az anyagokat késsel összedolgozzuk, fél cm vé- kónyra kinyújtjuk, derelyemetsző- vel négyszögekre vágjuk, vagy cakkos szélű szaggatóval kariká­kat vágunk ki belőle, és halvány­sárgára sütjük. Püspök-kenyér Hozzávalók: 6 tojás, 25 dkg cu­kor, 25 dkg liszt, 10 dkg mazsola, 10 dkg apróra vágott birsalmasajt, 15 dkg vékonyra vágott héjas mandula vagy dió. Az egész to­jásokat a cukorral fél órát kavar­juk, azután hozzákeverjük a lisz­tet - ezzel pár percig még ke­verjük —, és végül az előre elké­szített vágott gyümölcsöket. Pa­pírral bélelt, kisebb tepsiben vagy hosszúkás őzgerinc-formában süt­jük. A nlazsolát befőtt gyümölcs­ösei is pótolhatjuk. Gyorsabban készül, ha a habot külön verjük feL HOGYAN KÖSSÜNK HARISNYANADRÁGOT? Kb. 2—3 gombolyag »Hon­leány« fonallal és 5 db vékony, mindkét végén hegyes kötőtű­vel kéll kötni. Kötését a deréknál kezdjük 120 szemmel és oda-vissza ha­ladva két tűvel, 2 sima, 2 for­dított .váltakozásával 5 cm pa­tentkötést készítünk. Utána a munka színén sima. visszáján fordított sorokkal folytatjuk munkánkat. 8 centiméter si­makötés rész után a széleken minden második sorban 1 szemmel fogyasztjuk a szeme­ket, így a kezdéstől mért kb. 20 cm-nél 64 szem lesz a tűkön. Innen kezdve a szemeket négyfelé osztjuk, és 1 tűn 16 hasonlóan készítjük. Ügyel­jünk a lábszárfogyasztás kez­detén arra, hogy jobb- és baloldalt kössünk, vagyis hogy a nadrágszár fogyasztása egy­mással szembe kerüljön. Az elkészített nadrág szárai közé éket kötünk. Az éket 40 szemmel kezdjük, és sima, fordított sorok váltakozásával kötjük. 10 cm magasságnál a szemeket befejezzük, összeál­lításánál az éket a nadrágszár fogyasztott széléhez varrjuk, majd a két nadrágszárat egy­máshoz varrjuk. A harisnya- nadrág derekába gumit fű­zünk, és szalagból készített kantárra gomboljuk. Qiifiúsán, (lioaiűsatt, aáltúzatúian Minden nó szeret csinosan, di­vatosan, de főleg változatosan öl­tözködni, természetesen nvnde li­kőr kerülve a kihívó fazonokat és színeket. A divat azonban gyorsan változik, s nem mindenki enged­heti meg magának, bogv a régi ruhát félretegye, s újat csináltas­son vagy vásároljon. De nincs is nem szélesebb rojtozással díszít!« Nagyon divatos a kötényruha. Ez bármilyen szabású régi ruhából könnyen alakítható, s blúzokkal, pulóverekkel igen jól kihasználha­tó. A kis gomb helyett ma már erühb a nagy gomb (3—4 cm átmérőjű), éppen ezért díszítő elemként igen jól felhasználható* 1» rajz: Egyszínű vagy tweed anyagból készült színű szövet paszpolozással. 2. rajz: Egyszmü szövetruha, enyhén lefelé bővülő szoknyával, szabásvonal 1 és fél cm szélességben megtüzve. kökény ruha. Elütő A erre szükség, inkább arra kell tö­rekedni, hogy a régi ruhából ügyes kis alakítással ismét divatos ruha legyen. Ha a divat nem is vál­tozna, de mi, »örök Évák-« bizony nagyon hamar ráununk egy-egy ruhadarabunkra, s már magában véve ez is elegendő ahhoz, hogy bizonyos időközökben a ruhatár egy-egy darabján kisebb-nagyobb változtatásokat végezzen a csino­san öltözködni kívánó, no és a vál­tozatosságot Ls szerető nő. Évekkel ezelőtt igen divatos volt a világos drapp vagy szürke tweed kosztüm. A tweed anyag előnye, hogy szinte elszakíthatatlan, hát­ránya viszont éppen ezért az, hogy meg lehet unni. Az ügyes nő be­festett egyik új őszi—téli divatszín­re, például olívzöldre, és átalakí­tás nélkül hordja tovább, vagy a gallér és zsebek szélét gyapjúfo­naltól készült, 1 és fél cm-nél főleg oly módon, hogy a ruha anyagából készült rolnit füzünk a lyukakba, és úgy erősítjük fel a ruhára. Igen sok a gallér nélküli ruha, így nem kell egyebet tenni, mint a régi ruha gallérját levenni, és széles vagy keskeny, elütő szí­nű anj'ag- vagy bőrövet csináltat­ni hozzá. Estére a legcélszerűbb egy teljesen sima, egyszerű, fekete vagy sötétkék ruha, mely kiegé­szítő tartozékokkal sokféleképpen viselhető. Például bársonyból ké­szült öv eleje közepén angolmas­nival, a ruha anyagából készült puhán átvetett övvel, szélein saját vagy selyem rojtozással, az övre erősített csavart rózsának kikép­zett művirággal. Egy csinos tű, 'öbhroros fehér tekla gyöngysor igen emeli a ruha szépségét. Hogy minden alkalomkor változatos an öltözködjünk, ez csupán egy kis ügyességen és ötletességen áll. Gyermekeknek Az öregek szemmel körbe haladva sima sorokkal folytatjuk munkán-§* kát. 6 cm után a hátrészhez ke­rülő 2 tűn minden harmadik sorban 1—1 szemmel fogyaszt­juk a szemeket addig, míg 56 szemünk marad. Az 56 szemet négy tűre osztjuk, vagyis 1 tűn 14 szemmel folytatjuk a kö­tést egyenesen bokáig. Itt a lábszár fogyasztása alatt lévő 2 tűn megkötjük a sarkot. A másik két tű szemeit addig el­hagyjuk. A sarok 28 szemén oda-visz- sza haladva kötünk tovább a munka szinén sima. visszáján fordított sorokat. A fordított sorok első és utolsó 3 szemét simán kötjük, összesen 18 sort készítünk, majd a szeme-' két 3 részre osztjuk, és csak a középső 10 szemen dolgozunk tovább úgy, hogy a szélső 9—9 szemből minden sor végén 1 szemet a középső 10 szem utol­só szemével összekötjük. Ha a szélső szemek elfogy­tak, akkor fölszedjük a 18 sor 9—9 oldalszemét, és innen kezdve ismét körbe haladva dolgozunk tovább. Saroktól mért 7 cm lábfejhossznál a harisnvafej két oldalán elfo­gyasztjuk a szemeket úgy. A z öregekről mondok me- sét, gyermekek, hali­ig ássátok ide. Egyszer egy obsitos katona megy, mendegél hazafelé, és ijjamint megy egy falun keresz­tül, látja, hogy kint ül a ka- \puban egy öregember, és sir keservesen, hogy csak úgy zeng a falu belé. Kérdi az ob­sitos. «— Ugyan bizony, miért sir kend, öregapám? — Jaj, hogyne sírnék, édes fiam, mikor megvert az édes­apám! — Hát hogyne vertem volna meg, amikor nem fogadott szót a nagyapjának! — Netene. mit beszél kend! Hál még az apja is él kend­nek? — Hogyne élne! Eredj csak be a házba, ott ül a góc alatt, s pipázik. Nézd meg, ha nem hiszed. Pfemegy az obsitos. Hát csakugyan, ott ül az öregember a páca alatt. Nagy füstöket eresztget a pipájából, s morgolódik az unokájára, hogy így meg úgy, csak még — Ne mondja, kend! Hiszen mifzer ne fogadjon szót neki. matrikulában. asztalnál. Előtte az öreg bibe lia. A szemén egy nagy okulá­ré. — Szerencsés jó napot kívá­nok, tisztelendő atyám. — Hozott isten, édes fiam. Hát mi jóban jársz? Talán bi« zoliy páros életre készülsz? — Nem készülök én most, tisztelendő szentatyám, hanem azt szeretném megtudni, hogy ez és ez az öregember hány esztendős lehet? — Biz azt én, édes fiam, könyv nélkül nem tudom, ha­nem mindjárt megnézem a ikend is van legalább száz esztendős. Csak nem él az ^édesapja? — Hát. ha nem hiszed, fiam, [eredj, menj be az udvarba. majd hátraköti a sarkát. Kö­szön az obsitos az öregember­nek s kérdi: — Ugyan bizony, öregapám uram, hány esztendős lehet ki­Feláll a pap, megy a köny- vés tékához, hogy kivegye a matrilcrlát. Az ám, a téka be volt zárva. — Na, édes fiam — mondja a pap — erősen sajnálom, de a matrikulát elő nem vehetem« Mert nincs itthon a kulc« ™a­Nézd meg, éppen fát vág az (iyelm\d? lapám. — Hej, édes fiam, azt én S, Bemegy az obsitos, és hát nem tudnom. Hanem menj el a ____ ____ äc sakugyan ott van egy még paphoz, aki keresztelt. Az majd 'g^wl viue az édesanyám bntry az e<*vík tű végén és aQ,öregebb ember, és vágja a fát, megnézi a matrikulában. ---- ­k övetkező tű eleién lévő 2. és%hogy egy legény sem vághat- — De már öregavám, ne tré- 3. szemet minden második#t<i volna különben. Köszön az fáljon, csak nem él még az a sorban összekötjük, míg össze-^obsitos; pap is, aki kendet keresztelte? ser 8 szemünk marad. t — Adjon isten, jónapot, — De biz él az, fiam. Ha Itt a szemeké/ k»t<;7»moi- sjsöregapám. Ugyan bizony, nem hiszed, nézd meg. ként összeköti.» volt lelke megverni a harisnyanadrág másik szárát^/ióí? FJ«'"gy az obsitos Hát az csakugyan a párhoz, ott ül az SZŐ’ TI a a papnak az anyja a kulcsot el nem vitte volna, az én mesém is tovább tartott volna. Itt a vége, fuss el vél» Benedek Elek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents