Somogyi Néplap, 1959. december (16. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-13 / 293. szám
a oumogyi Néplap KULTURÁLIS MELLÉKLETE A szocialista irányítású és tartalmú képzőművészetért yyénk, illetve városunk képzőművé- ^ ^ ^ szeti életének egyik vezetője, Z. Soós István nemrég annak a vezérlő elvének adott kifejezést, hogy aki művész akar lenni, éljen ugyanúgy krumplin és hagymán, mint ő élt, míg művészi ranghoz juthatott. Ezt, a mi világunktól, a művészeteket ápoló, támogató társadalmi rendünktől idegen nézetet — amely azt követelné, hogy tehetséges fiataljaink a letűnt világ éhkoppos müvészéletére kényszerüljenek — talán nem is kellene bolygatnunk, hiszen aki ezt mondta, a kijelentésére következő második alkalommal már visz- sza is vonta hibás nézetét. Ha mégis idézzük — és tagadóan — a hagyma és krumpli »művésznevelő erejét«, nem tesszük másért, mint azért, mert a többi között ilyen nézetek hangoztatása és gyakorlati érvényesítése vált okozójává annak, hogy képzőművészeti életünkben elmérgesedtek a problémák. Ismeretes, hogy megyénk gazdag képzőművészeti hagyományokkal rendelkezik. Éppen ezért lehangoló jelenség, hogy Somogybán a képzőművészet ma a legelhanyagoltabb művészeti ágakhoz tartozik, bár művelői között akad nem egy figyelemre méltó tehetség. A közelmúlt hetekben a Városi Tanács VB Népművelési Állandó Bizottsága foglalkozott a megye, illetve a város képzőművészeti életével a második ötéves terv kulturális programja kapcsán, melynek megvalósítását megelőzve kötelességének érezte tiszta helyzetet tei-emteni lusta érvelésű, hibákkal teljes képzőművészeti eleiünkben. A látszat tehát, mely arra enged következtetni, hogy Ungvári Károly, a képzőművészkörből kiszakadt munkásfestő novemberi — Népművelési Állandó Bizottsághoz intézett — beadványa hozta felszínre a képzőművészeti életünket át- még átszövő ellentéteket — csal. A városi tanács most érkezett a kulturális élet fellendítését célzó tevékenysége során a képzőművészet helyzetének megvizsgálásához, figyelembe véve az előzetes jelentéseket á hibákról. Ezért hívta meg az alkotókat a Népművelési Állandó Bizottság legutóbbi ülésére, s azért, hogy vitára bocsássa az Ungvári Károly által létesíteni javasolt kaposvári művésztelep megvalósításának tervét. A képzőművész-kör és a képzőművész munkacsoport működésének elismerésre méltó eredményeit ezen az ülésen senki sem vitatta el. De a felszólalások többségéből az derült ki, hogy szenvedélyes keresői jöttek össze ezen a plénumon az igazságnak, azok, akiket a műveszet őszinte szeretete fűt, ösztönöz megtudni: mi volt az elmúlt évek során az, ami bontó tényezőként szerepelt művészeti életünkben? Mi az, ami alkotót és alkotót az ellentetek arénájába hajszolt? Mi, illetve kik az okai annak, hogy somogyi születésű fiatal képzőművészek menekülnek a városból tanulmányaik végeztével, s nem itt telepednek le; mi, illetve kik az ^Jtai annak, hogy a »csak én vagyok kvalifikált művész« hibás elmélete számosakat kiebrudalt a jó szándékú tehetségesek közül a képzőművészét berkeiből; hogy varosunk képzőművészeti életének ügyét .csak egy szűk létszámú kaszt sajátította ki magának?! A szóban forgó plénumon jelen' voltak a Képzőművészek és Iparművészek Országos Szövetségérek képviselői is — akik közül Bényi Lászlóné, valószínűleg a helytelen előzetes tájékoztatás miatt — eleinte nem látszott képesnek megérteni, mi a plénum célja. Ezért az elején nem is kicsit vállverege- tóen, nem is kicsit a szerecsenmosdatás jegyében vett részt a számunkra igen nagy fontosságú vitában, mintha nem értené, miért dong *2 adatai, mit követelnek a hivatalos munka- csoporttól az ettől független alkotók s mellettük városunk, kulturális életünk vezetői és nem utolsósorban kulturális forradalmunk. A kezdeti, félremagyarázás, a személy eske- 6&S élét nem nélkülöző vita második felében végre tisztázódott, hogy a szocialista irányítású képzőművészeti élet megteremtéséért dong az asztal, azért, mert nem lehet tovább képzőművészeti életünk jellemzője az arisztokratikus elzárkózottság, a társadalmi és politikai élet változásaitól való ■ elfordulás, az egy helyben, toposás. Nem lehet először azért, mert ígéretes tehetségek mennek veszendőbe ezáltal; nem lehet másodszor azért, mert a város nem kis áldozatot vállal a művésztelep létrehozásával, sem azzal, hogy két művész ösztöndíjat alapít a múvészutánpótlás érdekében évente. A vita tehát a szocialista, irányítású és tartalmú képzőművészetért lángolt oly hevesen, melyet joggal követelhetünk tehetséges alkotóink legtöbbjétől, nem pedig azért — mint ezt néhányan állítják —, hogy a dilettantizmus szóhoz jusson! A plénum becsületére legyen mondva, a mentőcsapat szerepére szánt budapesti kiküldöttek is elismerték — közöttük elsősorban Balog András — a városi tanács a képzőművészeti életünk visszásságai miatt érzett aggodalmának jogosságát. Megállapították, hogy valóban hiba olyan ember kezében elhelyezni egy oly fontos művészeti ág éleiének irányítását, mint a képzőművészet, aki mentalitásánál fogva képtelen arra, hogy maga körül harmóniát teremtsen, s képtelen arra is, hogy az újat, a szocialista tartalmú művészetet ápolja olyan hévvel, mint amilyen hőivel zárt kaszttá formálta a munkacsopo s nemcsak a dilettánsok, a tehetségek előtt is! Várható tehát, hogy a Magyar Képzőművészek Országos Szövetsége — mely részéről szintúgy mulasztást jelez, hogy eddig mérgesültek Somogy képzőművészeti életének problémái, mint városunk kulturális életének vezetői részéről — segítségére siet a Népművelési Állandó Bizottságon keresztül a városi tanácsnak. Azok pedig, akik eddig »aljas támadásnak* könyvelték el a munkájukat és igen sok esetben kifogás alá eső emberi magatartásukat ért bírálatokat, elgondolkodnak kissé a Köntörfalazást elvető vita tanulságain, s emberi erejüktől telhetőén ezután azon kezdenek fáradozni, hogy egészséges talajba plántálödjék megyénk, városunk képzőművészeti éltté, ahol a konzervatív, arisztokratikus »né lépjünk se előre, se hátra, míg pozícióink biztosak« elve nem tud burjánzani tovább, dilettánsok akarnokoskodásának bélyegezve a szocialista képzőművészet megteremtésének sürgető, türelmetlen igényét. Egy — városunkban nemreg érkezett — fiatal festő azt hangsúlyozta, hogy a művészet elsősorban szívügy. Nos, a kinyilatkoztató ifjúsága, mentsége a hibás szentenciának! Képzőművészeti életünk restsége, eseménytelen szürkesége, középszerűsége más városokkal szemben éppen azért alakult ki, mert csak néhányak »szívügye« lett a képzőművészet, és lehetett csak néhányaké! Nem, a művészet nemcsak szívügy! Szervezeti kérdés is, és számunkra, akik világosan látjuk művelődéspolitikánkban a képzőmű- vészét kijelölt helyét, nem közömbös, hogy milyen tartalmú az a szervezeti élet, amit alkotóink választanak! A z indulatok elültek, a vita tapasztalatai elraktározódtak. Hisszük, hogy a helyes szervezeti élet kialakítása -után a művésztelep létesítésével városunk képes lesz bekapcsolódni az országos képzőművészeti . élet vérkeringésébe, s többé nem menekülnek el városunkból fiatal alkotóink sem más, az ország távollévő városaiba, ahol a kollektív- boldogulás jegyében s nem egymástól elszigetelten élnek az alkotóművészek, s nyilvánosságra érdemes tehetségeinket sem ebru- dalják el magukról megfeledkezett, a »suszter, maradj a kaptafánál« jelszó hangoztatásával disszonanóát teremtő vezetők1 CSEPELI SZABÓ BÉLA: Kalamár József búcsúja* Megy le a nap. Dús gyantája kiforr Csepel görbe fáin - halk, borongó öregember ballag szívem mély utcáin. Hajlott vállán füstöl az ég, lába alatt reng a város; mögötte vad, boglyas árnyak puskát böknek oldalához: *- No, most valid meg, ki vagy . öreg' Most, hogy letűnik a napod! f S átrezzen az őszi erdőn:- Ma is kommunista vagyok ...- Kommunista? — reng az erdő, s zeng a száraz avar-tenger:- No, akkor hát térdre öreg! Térdre konok öregember!... AU az öreg... Az indulat mellkasába löki a vért: amióta eszmél, harcol, emberként él - az emberért! Ifjűsága - esze, szive ezert a bús népért égett: G — amig él — fasisztáknak nem hajt fejet, nem hajt térdet!..- Térdre öreg! - de verheti vijjogó düh, éles fegyver: áll komorlő, vér-aranyban, áll a halk kis öregember « áli, bár holtan földre roskadt, áll szívünk nagy, rőt utcáján, s megy-megy csendes diadallal, felkelő nappal a vállán ... TESTVÉRKÉK * Megjelent a Tüz-tánc című antológiában. (Magvető, 1958.) m SIMON LAJOS: Akit á pártja megtagad* Akit az anyja megtagad ■ ügy jár a földön, mint a vak, de társat talál végül, s nem kóborol a semmibe, az árvasággal bús szíve majd lassan összebékül. Kit megtagad a kedvese, tűnődik: vízbe vessem-e testem, vagy sínre dűljek? De megy a bánat, jön a lány, kiért a ráncok homlokán mosolyra szelídülnek. Al-cit a' pártja megtagad, mert rongy volt egykor, rongy alak, s még mo6t is bűnt takargat, akad barátja még neki, zsebeit pénzzel tömheti, • de nem lel nyugodalmat! * Megjelent a Tüz-tánc c. antológiában. (Magvető, 1958.) Grabner felv. GARAT GABOR: ÚJ KOR NYITÁNYA* Kapuk nyíltak, csukódtak országos léghuzatban, ön-vérében merült el a Megbocsáthatatlan.. A had düledékén még egy utolsó akna kivirágzott... Temesd el azt a szétzüllött világot! Nézd: csupa bűn, csupa rom. • Míg jobb napod ígérete serken április ápolta rügyekben, csak néhány döbbent szempár mereng a beömlő partokon. Építsd fel házad bár a megmaradt kövekből, mégsem lesz az a régi, Verj bár a híd-roncsból új hidat, egy szögét se cseréld ki, de többé ez sem a régi. Más váltak tartják, máé habarcsok kötik e kort, nincs út visszatérni. Múltad csak úgy lesz hagyaték s tanulság, ha ki tudsz ’belőle lépni. Tavasz, tavasz, Napkelet fiai hozták kormosán, véresen. Nem volt bűvös királylány, de mint álomi húgod, ifjú s szeplőtelen. Még hörgött a fegyver. Bűntudat s szorongás képében álltái ez új elébe; * csak remélni merted, hogy fölfelé mélyül jövőd meredélye. De tavasz, tavasz volt, fölszállt a füst és oszlott a gyötrelem. Üj kor nyitánya volt — tudod — ma már történelem. Határ, mint Heraklés oszlopa és törvény, akár a gravitáció. Szabálya szétfolyt a hajszálerekben, — ma már meg nem másítható. Töprengtél olykor: véletlen ajándék, vagy görögtűz, tapsvihar, térzene? De ünneped mélyén izzik a dúsabb igazság: muszáj-sors alkonya: magad-gyarapitó tetteid kezdete. Üzérek, merénylők, ötvös kis basak után vedd végleg birtokodba egyetlen léted talapzataként. Belőle magasodva emelt fővel állhatsz e viharvert földön — jöjjön akarmi. Gerinced: K02Ö.5 Rend erkölcse segítsen emberül megállni. • Megjelent a Tüz-tánc című antológiában. (Magvető, 1958.) KÖNYVESPOLC Hegedűs Géza: A PENGŐ BOSZORKÁN Y- TANCA (Szépirodalmi Könyvkiadó) »A pengő boszorkán ytánca« az író Europa közepém c. re- génysorozatámak új, önmagában zárt egységet alkotó kötete. A regény a felszabadulás utáni időszak egyik legküzdelmesebb, legkavargóbb, legellentmondásosabb korszakáról, az inflációról szól. Infláció pénzben, infláció eszmékben, infláció nőkben — ez lehetne Hegedűs új regényének vezérsno- tívuma, melynek hőse a »Sötétség utolsó órái«~ból ismert Boltos Béla, a rokonszenves, baloldali gicndolkodású, haliadé szellemű értelmiségi polgár, alti városházi tisztviselőként, majd égj- hetilap szerkesztőjeként igyekszik megtalálni helyét az új világban, a kommunisták mellett. A regény tulajdonképpen egy nagyszabású bűnügy története — ennek a bűnügynek akaratlan szereplője a derék Boltos Béla. Hegedűs Géaa köoyve tanulságos mindazok számára, akik mélyebben akarják látni felszabadult országunk újjáépítésének ezt a bonyolult, szakaszát. Tahi László: A NÉGY KÍSÉRTÉS című könyve szintén a Szép- irodalmi Kiadónál jelent meg. Kiről, miről szól? Volt egyszer egy Micike.,. vagyis, hogy volt régen nagyon sok Micike; kedvesek, álmodozók, egy kicsit hazudósak is; egy ilyen Micike beszéli el személyesen, ártatlanul, ravaszkodóan mozgalmas ifjúságát, csodálatos nagy- kalandjait. Káprázatos karrierek és nagy felsülések álom és való vilara váltogatják egymást Micike színes történeteiben. Micike a kispolgári álmok és illúziók régi hősnője; de »ma is vannak Micikék«, ezért nem pusztám a múlt szatirikusHmu- latságos tükre e regény, hanem megszívlelendő kritika és tanulság a , jelen számára is. A kitűnő kisregényt Tabi László vidám egy-fel vanasosai egészítik ki * kötetben, e« — ami nem szorul külön ismertetésre — a Pardon egy percre...« tartalmas kis ciklusa. Pausztov^zkij: NAGY VÁRAKOZÁSOK KORA (Europa Könyvkiadó) j PausztoVgzkij lírai visszaem lékezésekben eleveníti fel m ifjú szovjet államért vívoti harc nagy átalakulásoktól terhes, forro légkörét. I E könyvében, mely talajúmképpen az »Életem regény című önéletrajzi mű hamv és negyedik köteti, laza | k észtéül móddal megannyi ró novellát fűz fel az eml | zés fonalára, és a mozaiké) csodálatos hitelességgel és rárslatos körrel’ensegge1 t- fel a kor. Különösen izgal’" I és érdekfeszítő olvasmány | odesszai írókról szóló vissza emlékezés. Pausztovszkij »Nagy várak* zások kora« című könyv' mely — mint mondottuk — ó— életrajzi regén}-, folyt&ta&a »Ni-ugtaian ifjúság« című k» rabban megjelent Pausz*»-, srkia-regenynskj
