Somogyi Néplap, 1959. december (16. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-13 / 293. szám

▼asaroap, 1959. december 13# SOMOGYI NÉPLAP CSER PÁL: Kappcin miatti A történetben szereplő Falu amolyan közönséges, belőle nem egy akad Somogybán. De ez csak keret, arra való, hogy rámája legyen annak a kép­nek, melynek középpontjában egy öregedő paraszt van, aki igp-úgy másokat is példáz. Ott látható éppen a frissen tarolt kvkoriéaföldön: ül, mereng, ki­aludt pipáját szutyakolja. Rá- Ulö név: Kedve Sincs. Körü­lötte rozsdavörös és fáradtsar- gába hajló színek, s itt-ott az őszi sár szennyes foltjai. A messzi háttér lapályok ölébe húzódó, pamacsos, füstszinü ltod. Egy asszony alakja bon­takozik ki ebből a homályból. A paraszt remegő pillákkal né­zi — régen nézte igy meg —, s magában igy nevezi: Te Let­tél Volna A Párom. A harma­dik szereplő az iskola ablaká­ban könyököl: feje kerek alma. haja nyakszirtjérc csúszott ko­pott söprű. ö az. Aki A Régi Meséket Tudja. Veit, nem volt — kezdi Aki A Régi Meséket Tudja —, volt egy legény, Jancsinak hívták, s egy lányka, Juliska volt a neve. Már az iskolában kerül­gették egymást, aztán vasárna­ponként mise után, litánia után a templom előtt, később a búcsúkban, a szüreti mulat­ságokon. Mindenki láthatta, egyszer egy pár lesz belőlük. Kern is lett ebből semmi baj, hiszen az öregeknek is kedvé­re volt. Jancsi egyes gyerek, tizenöt hold lesz majd a jussa, Juliska egyes lány, tizenöt hold lesz az öröksége. Harrrvind hold együtt, szép az, akár az ifjú pár. Mert bizony ők szé­pek vc’iak: Jancsi zömök, vál­las ny, napsütötte arca, bo­gár szeme csupa nevetés. Julis­ka nyúlánk, bögyös, járása a ringása, s tejes arcán ró zsák, szemében nefelejcsek, száján el nem múló kacagás. A kgzfogót szüret után tar­tották, a iakodalmat farsangra tervezték. — Olyan szép lesz az éle­tünk, akár a galamboké — ne­vetett a legény. — Még annál is szebb — ka­cagott a leány. — A gondot elvetjük! — A bánatot learatjuk! A lakodalom az ipák, napak dolga és a násznagyoké. De igazában ez csűiíf a faluvégen^ a szegényeknél gond; itt mind­két helyen tele voltak a kam­rák, a pincék, az ólak, az is- tállók. így könnyű is volt megy egyezniük: közösen állják a költségeket disznóból, zsír­ból, borjúból, lisztből, aprójó­szágból meg az isten tudja, hogy miből nem, ami az ilyen lakodalomhoz dukál. Vizkereszt napjára tűzték ki az esküvőt. Már kora reggeltől lázban volt a fél falu; ki ro­konság, ki komaság, ki barát­ság jogán volt hivatalos. Meg­érkeztek a vidéki vendégek is.. Juliskát az első szobában öl- • töztették. Körberöpködte a sok nyoszolyólány, körbecsiripelték a nyoszoly óasszonyok, s egy­szeriben. csupa fehér tündérkis­asszonnyá varázsolták. Fejére mirtuszt tettek, s fátylat is ak­korát, hogy söpörte nyomában a, földet. S Juliska kacagott, s tejes arcán kicsattantak a ró­zsák, gyönyörű szemében pom­páztak a nefelejcsek. Jancsi szánon érkezett a ha­todik szomszédból. Lábán tük­rös csizma, fején pántlikás ka­lap. Mögötte vőfélyek kurjon­gattak, ő pedig apróka baju­szát pödörgette, és nevetett és nevetett. Vele majd egy időben érke­zett Juliska keresztanyja is: Franciska néni Keszthelyről. Hires és nei'es asszony volt, Festetich , gróf szakácsnője. Megkésett a vonatja, az eléje küldött szán is keservesen bukdácsolt a hófúvásokban, s így bizony nagyon megkésett ahhoz, hogy a konyhában a vezéri pálcát átvegye. Szuszog­va. téblábolt a szorgoskodo asz- tzonyok sokadalmában, min­dent megnézett, mindent meg- izlelt, aztán kijelentette: — Még egy zsíros kappan kell a levesbe! — Még egy zsíros kappan kell a levesbe! — ismételték utána mindahányon. Juliska anyja majdnem ki­mondta: fogjatok meg egyet az udvaron. De dztán etharapta ti szót, vészasszonyára nézett. — Melyikünk adja? — Hát melyikünk? — kapta fel az a fejét. — Azért kérdem, mert a töb­bi felesbe ment, de erről nem volt szó. — Hát add te — szólt vissza a másik. — Miért éppen én? — Azt • kívánod, szaladjak haza érte? — Nem laktok a világ végén! A szerencsétlen kappan mi­att megindult a pörlekedés. A feleseiéire a fél násznép össze­szaladt. Csak Juliska és Jancsi nem hallott semmit ott elöl. az első szobában. Egymás kezét fogták szorosan, melegen, mint akik már sohasem akarnak egymástól elszakadni. — A gondot elvetjük! — ka­cagott a leány. — A bánatot learatjukf'.— nevetett vissza a legény. Míg így álltak, galambkod- tak, egyszer csak nagy robaj­jal kivágódott a szobaajtó, eszeveszett lármával tódultak be a la koda lmasok. — Ereszd el azt a lányt! Me­gyünk haza! — ordított papri­kavörösen Jancsi apja. — Hát ne izélj, sógor — kap­ta el a hadonászó öreg karját az egyik násznagy. Ne izéi] már — egy koszos kappanért. Hazaszalájtok valakit, hoz akár hármat is. — Nincs arra szükségünk, magunknak is van! — visított fel az anyja. De olyan rongy helyre nem nősítünk be, ahol az ilyen semmiség miatt kite­lik a becsület. Egy kappan miatt! — Egy kappan miatt? — fu- rakodott előre Juliska anyja. — A ti fuknrságtok miatt, mert ha kavpan kell, van ne­kem húsz is, de az ilyen smu- cigokhoz nem adjuk a lányun­kat. A két fiatal először össze­bújt, éppen úgy, mint azok a galambok, melyekről annyit, annyit beszélgettek. De hama­rosan szétpörölték őket, Mesz- sziröl nézték egymást, egyre messzebbről, s Juliska szájáról elröppent a kacagás, Jancsi ar­cáról tovatűnt a nevetés. — Egy kappan miatt? — vág­ta fel dacosan, fejét a le­gény. — Egy kappan miatt? — bo­rult anyja vállára a lány. Egyszer volt, rég volt — fe­jezte be a történetet Aki A Régi Meséket Tudja, s az el­szaladt szavak nyomában fur­csa fintorokat küldött. S ott kunt, a frissen tarolt kukoricáiöldön lassan feláll a paraszt, akinek neve: Kedve Sincs. Egy kicsit topog, lábá­ból a hosszú ülés zsibbadását kergeti. Idegesen nézeget a Fa­lu, felé, kapkodó mozgása azt mutatja, valamitől fél, ijed. Am arra minden csendes, akárcsak a lapály a másik olda- ■ Ion., ahonnét az asszony egysze­riben előmagaslik. A . paraszt arca az évek ráncaival baráz­dált. bőrét itt-ott csak a cson­tok feszitik.. Néha rangosok futkosnak rajta, cserepes ajka lefittyed. Vörös héjú szeme az asszonyon. Az most halad el előtte. Kezében füles kosál pú­posán szőlővel. Aszalódottak a szemek, látszik, az elmaradt fürtöket gyűjtötte kint a he­gyen. Fejét lehajtja, mint álé gondosan az utat vigyázza. — Juliska! — röppen fel ön­kéntelenül ajkáról a szó. Az asszony pár lépést lassít, hirtelen vállát is rándítja, de aztán határozottan megy to­vább. — Juliska! — kiált rá han­gosan a férfi. Szemben állnak. Az asszony kendővel árnyékolt arca ko­pott, fakult. — Mit akar, miért nem en­ged utamra? — Nem is tudom — morzsol­ja az vissza a szót. — Akkor megyek. — Juliska! Hosszú csend. Mindketten arra a régi lakodalomra gon­dolnak. Hány év szaladt el? Sok, Nem látták, nem ismer­ték azóta egymást, pedig még mindig hatodik szomszédok. — Kint voltam a hegyen — töri meg a csendet az asszony, csakhogy mondjon valamit. — Lassan el forr a bor. Maga mit csőszködik itt? Reggel is lát­tam. Aztán a faluban is azt beszélik, egy hét óta itt vir- raszt már... A paraszt felveti csontos fe­jét. Szeme karikára tágul, pi­ros tüzek sütnek ki onnét. VIRÁNYI PÁL KÉT FORDÍTÁSA Éppen úgy, mint aklcor, Víz­keresztkor — mondja befelé az asszony. Pedig öreg, ő is öreg. — Őrzöm a földem! — csat­tan fel a férfi. — Kitől? — A szövetkezettől. Amikor megérkeztek a szervezők, ki­jöttem ide. Nekem ne papolja­nak, én nem engedek az isten­nek som. —*■ Mint akkor, a kappan miatt? — pityereg csendesen az asszony. — Mit, hogy a kappan miatt? ÁUnak, mint a mezőben fe­le jtődött kórók. Ha szél fújna, őket is ingatná. — Ilyen az élet, Juliska! Ahány nap. annyi gond. De ez a mostani igen keserves. — Azt mondtuk, Jancsi, a bánatot elvetjük, a gondot le­aratjuk. — Mondtuk, mondtuk, gyer­mekfejjel. Mit tudtunk akkor még ez életből? — Csak annyit, mint most. Sok gond alig több a kappanh- nál, mégis emésztjük vele ma gunlt. — Ezt mondod? — Ezt mondom. Ha akkor megesszük % lakodalmi levest a Franciska keresztanyám ki­találta kappan nélkül, akkor mi— — Az asszony kötényé­hez kap, könnyben ázó arcát törli. — Bolondság volt, az öregek nagy bolondsága, tehettünk mi arról? De most másról van szó. Mondjak le a földről, mondjak le a jussról, mert kitalálták hogy más legyen a világ, mint amilyen volt. Nekem nem kell az a világ... Az asszony megrántja esett vállát. — Nekem kell. Nem magamért, az unokákért. Az egyik mér-1 nők, a másik tanító, a harma­dik villanyszerelő. Nézz végig | a faluban, ki imádná vissza gyerekét, lányát a régi világ­ba. A nép többje még magát sem ... Talán azt a vizkeresz- tet, kappan nélkül... Talán... Lassan, egy kicsit ingó, ki­csit botorgó léptekkel indul el az úton. Az öreg paraszt, kinek neve Kedve Sincs, magára marad. Meredten áll, mint a földbe vert cövek. — Te lettél volna a ‘párom — dünnyögi. — Nem lettél, mert akkor olyan világ ix>W, hogy egy kappan miatt... Hangosan felnevet, rekedt hangja száll, száll. És megindul ő is a falu felé. Carl Sandburg: Csillagok, dalok, arcok Ha akarod, gyűjthetsz csillagokat Vagy dalokat is, és őrizheted Az asszonyok arcát emléknek, Amíg csak gyűjtőd, őrződ az éveidet. S majd egyszer ... Feloldod a kezedi indulni kell, búcsúzz el! Elhal a dal, kialszik a csillagod fénye. Ködbevésznek arcok, minden éved. Feloldod a'kezed; indulni kell, búcsúzz el! Carl Sandburg: A nép vagyok, a tömeg A nép vagyok — a csőcselék — a csürhe — a tömeg. Én alkottam mindenestül a világot, tudod-e? A munkás vagyok, a tudós, ételt s ruhát teremtek. A történelem őrizője vagyok. Adhatok Napóleonokat vagy Lincolnokat. Meghalnak! Akkor új Napóleonokat és Lincolnokat adok. A föld a csíráztató, a préri vagyok; akárhány eke vasát ki­állóm. Dühöngő viharok egymást tépik fölöttem. Gon­dom sincs velük! Legjobbjaim kidőlnek a sorból. El­felejtem. Nem bír velem a halál sem, mert ha erős- ködik, mindenem nckiadom, mégis élek. Néha fellobban bennem a harag, s pár hitványnak a vérét figyelmeztetésül a Glóbuszon szétkenem. Aztán ezt is felejtem. De majd ha én, a nép, megtanulok emlékezni, akkor lesz gondom arra, aki meglopott s arra is, aki bolondot tett belőlem — és azután mocskolódó gúny és ostoba gőg nélkül, csak tisztelettel mondhatják a nevem: “Nép.­Nem csőcselék, nem csürhe már a tömeg. A KÜLFÖLD KULTURÁLIS HÍREIBŐL Döbbenetes Ilim ai atomháború bizalmairól December 17-én a világ 18 kü­lönböző nagyvárosában egyidejű­leg mutatják be Stanley Kramer rendező »Az utolsó part- című filmjét, amelyet Ausztráliában for­gattak. A film megdöbbentő reali­tással ábrázolja egy atomháború borzalmas következményeit. A Nobel-díjas Pauling professzor, aki a filmet egy előzetes bemutató al­kalmával már látta, a következő­képpen nyilatkozott róla: »Ezt a filmet minden 10-90 éves ember­nek kötelezően meg kellene néznie, még olyanoknak is, akik soha éle­tükben eddig filmet nem lát­tak .. .« (Schweizer Illustrierte) * * * Őslénytani szenzáció Visszatért Moszkvába az a szovjet—kínai paleontológiái expedíció, amely kutatásokat végzett Közép-Ázsiában. A tu­dósok a Góbi- és az Alasan- sivatagban sok ősi állat ma­radványára bukkantak. Male A közösség NEMRÉG SZÉP PÉLDÁJA született Nagyatádon araiak, hogy milyen erőt képvisel az, ha a művelődési ház a tömeg­szervezetek tevékenységével összehangolva végzi munkáját; ha módját ejti annak, hogy a tömegszarvezeték sokrétű tevé­kenysége ugyanúgy a művelő­dési házban találjon otthonra, mint a szorosan vett népműve­lés. ' ‘ ■_____• Nagyatádon a művelődési ház tömegszervezeti honfogla­lói között a községi nőtanács asszonyai voltak az elsők. Az itt kapott klubhelyiséget saját erőből bútoroztak be. S az a tény, hogy a nőtanácsá asszo­nyok itt vannak otthon, igen sok segítséget jelent a műve­lődési ház tartalmi munkájá­nak megjavításában. Dorcsi Sándor, akivel a járási szék­hely művelődési otthonáról be­szélgettünk, ezt igy fogalmaz­za meg: “Az asszonyok nem is­mernek lehetetlent• Valóban alig van számukra keresrtülvihetetlen feladat, terv. Szervezeti életük eleven, eseményekben gazdag, és bár­miben legyen szüksége a mű­ve' ődésá háznak segítségre, csak szólni kell. Nemrég pél­dául égjük napról a másikra szerveztek közönséget Dezséry László előadására Négyszáz ember szorongott a nagyterem- . ben, De nemcsak a nótanács, ha­nem a Hazafias Népfront, a község valahány szervezete magáénak vallja a művelődési házat. A területi KlSZ-szerve- zetnek is itt van a klubja, sőt az úttörők is itt tartják ünne­pélyesebb gyűléseiket. Fotó- szakkört alakítottak részükre. Hamarosan a lányok számára is indul valamilyen szakfoglal­kozás. MI A CÉLJA ANNAK, hogy már általános iskolás korban kinyílik a gyermekek előtt a művelődési ház ajtaja? Az, hogy később, kinőve az iskolás korból, ugyanilyen természe­tesnek találják idejük hasznos itt-töltését. A gj-ermekek szá­mára televíziónézést is szervez a művelődési ház vezetősége. Egyébként a televíziós előadá­sok közönsége időnként eléri a 200—250 főt is. Ez szintén dicsé­retes, ha számija vesszük, hogy a művelődési ház saját kezelé­sű filmszínházának látogatott­ságára sem lehet panasz. Leg­feljebb a nem kielégítő film- ellátásra panaszkodnak. Kevés új filmet mutatnak be Nagy­atádon, és nem szeretnénk hin­ni, hogy azért, mert az itteni mozit nem a Somogy megyei Moziüzemi Vállalat üzemelteti. Milyen eseményeknek van' mozgósító erejük a művelődési ház életében? A többi közölt a szakköri foglalkozásoknak. A legélénkebb életet a művelő­dési ház fotósai élik. Nyolc képpel neveztek be a Somogy megyei Tanács Idegenforgalmi hivatala által rendezett siófoki fénj-képkiállításra. Évenként kerül sor munkáik házi kiállí­tására. Most arra készülnek a fotó-szakkör tagjai, hogy ellá­togatnak két napra Pécsre, megtékintik a Nemzetközi Fényképkiállítás anyagát, meg­nézik az ősi várost, s kirándu­lásukat színházi előadás meg­tekintésével felezik be. HOSSZÜ IDŐN AT szünetelt az öntevékeny művészeti mun­ka egyik jelentős ágának mű­velése: nem volt színjátszó szakkörük. Most megalakult, s Harsányi Jenő gimnáziumi ta­nár vezetésével működik. Tag­jai között ipari tanulók, óvó­nők, fonalgyári munkásfiata­lok, gyógyszerész, tanácsi dol­gozó — a társadalom úgyszól­ván minden rétegének képvise­lője megtalálható. Már elkezd­ték a próbákat. Januárra ter­vezik Fejér István Bekötött szemmel című színművének bemutatóját, Érdekessége a szakkör munkájának, hogy a stúdiószerű foglalkozásokon nemcsak á színjátszás gyakor­latával ismerkednek, hanem elméleti tudnivalókkal is. Ide kapcsolódik a színjátszó szak­kör tagjaiból verbuválódott Trodalmi Kisszínpsd kollektí­vájának programja. Hamaro­san bemutatkoznak ők is. “A munka dicsérete* címmel ad­nak irodalmi műsort — közö­sen az esztrádzenekarral — a kongresszusi versenyben kivá­ló eredményeket elért nagyatá­di dolgozóknak. Igen jó hatású a járási könyvtár közelsége. Egy fedői alatt van a művelődési házzal. Hiszen aki a moziba, könyv­tárba látogat, az rendszerint benéz a klubszobába is, eljön televíziót nézni, s előbb-utóbb felkelti érdeklődését valame­lyik szakkör munkája, és ez viszont is érvényes! Aki a mű­velődési házban tölti szabad idejét, az megtalálja a könjrv- tárat, a mozit, a színházi elő­adásokat! AZT IRTUK, jó a kapcsolat a Művelődési ház és a járási székhely tömegszervezetei kö­zött. Éppen ezért érthetetlen­nek találjuk azt az aggodal­mat, hogy a nagy lelkesedéssel készülődő színjátszók előadá­saira nehéz lesz megszervezni a közönséget. Dorcsi Sándor igazgató úgy • nyilatkozott előbb, hogy a nótanács asszo­nyai nem ismernek lehetet’ent. Nos, annak a nézetnek a meg­szüntetésére, hogy csak h va‘á- sos művészek előadását érde­mes megtekinteni, kérjék a nő­tanács és a többi tömegszerve- zet segítségét. Az eredmény bi­zonyára nem ma-p.d el. László Ibolya jev, a Szovjet Tudományos Akadémia Paleontológiái Inté­zetének igazgatóhelyettese, az expedíció tagja a következőket mondotta: — Az ásatások eredménye minden várakozásunkat felül­múlja.. Az expedíció négy és fél hónap alatt körülbelül 200 ősi állat maradványára buk­kant. A leletek között 35 mil­lió évvel azelőtt élt és a twlo- mány számára eddig ismeret­len orrszarvú egészben meg­maradt csontvázai vannak. Ezeknek az állatoknak egyelő­re még nevük nincs. Hatalmas, körülbelül 4,5 méter hosszú és 3 méter magas állatok voltak. Az Alasan-sivatagban a tu­dósok kétlábú dinozauruszok épen maradt csontvázaira buk­kantak. Ezek az állatok 100 millió évvel ezelőtt éltek. A lelet valóságos paleontológiái szenzáció, mivel Közép-Ázsia területén most bukkantak elő­ször dihozauruszok maradvá­nyaira (Szovjet Tájékoztató Iroda) Hat Baudelaire-versért szerzői jog- dijat követelnek franciaorsiagban A 83 éves Madame Renaud De Broise pert indított jóformán min­den francia kiadóvállalat ellen. Az öreg hölgy egyetlen élő leszárma­zottja a nagy francia költő, Char­les Baudelaire kiadójának. Azt ál- fttja, hogy hat vers, amely 5 2 év óta »A romlás virágai« című B2U- delaire-kötetben szerepel, máig is jogdíjas, és visszamenőleg perli a neki járó hatalmas öoszegeliet. »A romlás virágai« 1857. július 11-én jelent meg először, de öt nappal később mind az 1.505 pél­dányt elkobozták a hatóságok. A belügyminiszter eljárást indított a költő és kiadói ellen. Baudelaire t 300 frankra, két kiadót pedig 100— 100 frank büntetésre ítélték. Ugyan­akkor a kötetből egyszer (- min­denkorra kitiltottak G verset, me­lyet. »erkölcstelennek« bélycgez- tek. Baudelaire ezután kérvényt in­tézett Eugénia császárnőhöz, és bír­ságát ennek folytán leszállítottak 50 frankra. A hat vers betiltását ■'.Tanban továbbra sem oldották fel. Baudelaire 1867-ben halt meg, a törvény szerint 1807-ben szűnt meg -A romlás virág? i«-nt*k jor"!íja. Ettől kezdve az összes kiadók jó­hiszeműen, a beoltott verreíckel egyetemben jelentették meg a kö­tetet. Baudelaire hivatalos és tör­vényes rehabilitálása azonban csu­pán 1946-ban történt mer. De Broi­se asszony állítása szerint ettől az időponttól kezdve számít a hat versre vonatkozólag a szerzői jog­védelem. Eszerint 199" da: *árna a hat vers után az utódoknak szer­zői jogdíj. »Jó lesz majd r% uno­káimnak« — jelentette k’ Madam F.enaud De Broire. (Corriere della Sera)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents