Somogyi Néplap, 1959. december (16. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-08 / 288. szám
SOMOGYI NÉPLAP *a* Kedd. 1273. december S. MEGÉRDEMELT TAPS A Kutasi Népi Együttes budapesti szerepléséről A' Kutasi MEDOSZ Népi Égj des hétéves fennállása alá d-»«SpJi.., sikert. diönyy élhetett el. A farsangolás, a Szüret, a Fonó vagy a Furulyás és kanász c. mesejáték mind megnyerte a közönség tetszését. S ez újabb munkára ösztönözte az együttest. Célul ' tűzték, hogy megmentik a már-már feledésbe merülő népi szokásokat. Kiss József, Fekete Kamill és felesége, Korompayék és a többiek hozzáfogtak a munkához. Eljártak a tollfosztóba, a kukoricafosztásokra, s gyűjtögették, amire már csak az öregek émlékeztek. Munkájuk jutalmául januárban a MEDOSZ-központtól magnetofont kaptak. Ez megkönnyítette nehéz munkájukat. Most pedig az együttes Pesten •mutathatta be legújabb gyűjtését, az Aratóünnepet a Népművészeti Kongresszus szokásos évi munkaértekezletének táncbemutatóján. Itt főleg ún. nagy együttesek lépnek fel. A Csepeli Munkás Kultúrotthon Táncegyüttese, a Debreceni Népi Együttes, a KISZ Petőfi és a Vasas Központi Népi Együttess. * Szinte valamennyi külföldet járt, tapasztalt, jól összeszokott gárda. S mit is akarhatnak a kutasiak ezek között? Aggódtak is a vezetők: vajon sikerül-e a bemutató. Á hangulat bizakodó A szereplés előtti délután a csoport tagjaival beszélgettünk a szállóban. — Remélem, sikerülni fog, nem hozunk szégyent a kuta- siakra — mondja Fekete Ka- millné, a csoport vezetője. — Bízom mindenkiben. — Sikerülni fog — vág közbe Kopecsni Vince, a Kutasi Állami Gazdaság igazgatója. Ő is az együttes tevékeny tagja. Balogh Sándor bizakodik. M|r 45 éves, de minden előadáson ott volt. S holnap két fiával együtt lép színpadra. Mi kövétkezünk Az öltözőben kissé feszült a hangulat. Néha kapkodnak a szereplők. Eltörik egy korsó, hiányzik égy 'csizma vagy égy hajcsat. A kis Papp Pista már készen van, s két társának segít az öltözködésben. Régi tagja az együttesnek. — Másodikos voltam, amikór elkezdtem, s most hatodikba járok — mondja büszkén. Csontos István már a felnőttek közt táncol, s most egy kicsit izgul, bár váltig tagadja. ^•fíOTibttiéTgífífrTZgütött? " Fekete Kamill a »maszkmester«. Ügyes kezekkel fest oldalszákállt, ráncokat a homlokra. Széli Jánosnak ferdén van felragasztva a bajusz. Megigazítja. Mindenütt van valami javítanivaló. A kis öltöző, mint felbolygatott méhkas. Még egy utolsó próbát tartanak. Majdnem jó. — No, még egyszer próbáljunk — mondja Vica néni. De beszólnak, hogy már a színpadra kell menni. Melyik megyéből valók? — Melyik megyéből valók ezek a... kutasiak? — hajolt hozzám egy néző. S mikor megtudta, hogy somogyiak, egy kicsit elhúzta a száját. A színpadon éppen a kis gatyás fiúk vágattak falovaikkal. S ez tetszett neki. És mindenkinek, aki csak befért a nézőtérre. Az előadásba egyetlen hiba se ‘Csúszott. Mindén pontosan ment a maga módján. Akik előbb mé§ fáradtak, álmosak voltáig; most vidám kedvvel énekeltek, táncoltak. Aki pedig néhány perccel előbb még fitymá’ódva érdeklődött, most megelégedett arccal figyelte a »kutasi libbenést«. És talán ő tapsolt a legjobban a végén. Ámbár ezt nehéz eldönteni, mert a nézők valamennyien hatalmas tapssal jutalmazták az előadást. Rúzsa Éva, Kovács József, Nagy Kati és a többiek mind, mind a legtöbbet és a legjobbat nyújtották. Nem művészek játszottak, hanem hétköznapi emberek. És nem játszottak, saját magukat adták egyszerűen és természetesen. * * * A vastaps megérdemelt volt. A nézők közül kevesen gondoltak arra, hogy a szereplők egytól-egyjg iskolások, tsz-ta- gok, állami gazdasági dolgozók, és hogy nehéz napi munkájuk után jöttek össze esténként a próbákra. Roland Ferenc HÍREK Költséges hibák Épül a Ffniraechaiillsa új telepe Az egyre bővülő Finommechanikai Vállalat vezetőinek nagy gondot okoz a helyiséghiány. Ennek megszüntetésére építik az úi telephelyet a topo- nári út mentén. Az építkezést október végén kezdte meg a Magasépítő Vállalat. 21 munkás dolgozik itt. A közeljövőben egy brigáddal szaporodik a létszám, hogy még a nagy hidegek beállta előtt elvégezhessék a külső munkákat. Az egyik nagy szerelőcsarnokot egy-két héten belül átadták ■ rendeltetésének. Máig az jdén elkészül eigy előregyártott elemekből álló épületrész is. A mostani építkezés márciusra befeieződiik. A munkához szükséges anyag a dolgozók rendelkezésére áll. Csak az ablaküvegre kell várniuk. Pedig nagyon kellenének már. mert a nagy csarnok vakol ását a «keményebb, hidegek -megrongálhatják. Egyelőre esténként nádiPadlóvál fedik be az ablaknyílásokat. A nagyobb hideg beállta után kályhákkal ’ fagypont felett tudják maid tartani a hőmérsékletet a helyiség- bep. A téli ruha és a melegítő ital biztosítva van a dolgozóknak. Végvári József művezető szerint a'munkát a télen sem akadályozhatia semmi. Ha átadták az első épületet, a Finommechanikai Vállalat néhány részlege a tavasszal az új telepre költözhet Jövőre körülbelül 1 millió forintos újabb oeruházással tovább folytatják az építkezést. Az inkeiek örültek, amikor megtudták, hogy 963 ezer forintos költséggel hattantermes, szolgálati lakással egybekötött iskolává alakítják át a Szabadság parki kastélyt. A tanács a községfcjlesztési alapból pénzzel, a lakosság pedig társadalmi munkával segítette a terv mielőbbi megvalósítását. A szerződés szerint az épületet szeptemberre kellett volna átadni rendeltetésének. Az Építőipari Vállalat augusztus 26-ra kérte az átadást, de nem kerülhetett rá sor. Az átvételi bizottság ugyanis az építkezésen mintegy 7 ezer forint értékű hiányt és 41 féle minőségi hibát talált. Ezek nagy részét még a mai napig sem javította ki a vállalat, noha a végső határidő is lejárt. Az Ilikéi Általános Iskola ablakain ezért most befúj a szél, csatorna híján a falakon folyik a víz. A szolgálati lakásba se költözhetett be az igazgató, pedig az általa lakott helyiségben orvosi rendelőt akarnak létesíteni. Jó lenne, ha az építtető élne jogával, és megkötbérezné a vállalatot. Az ilyen hibák ugyanis csak újabb költségbe verik a községet. H. S. ^iíűvelődés Szórakozás Csiky Gergely Színház: December 3-án fél 3 órakor: A tanítónő. (Ifjúsági előadás.) 7 órakor: Sybil1. Bérletszünet. Vörös Csillag. December 9-ig: Fényes esküvő. (Korhatár nél- i kül.) 5. 7. 9 órakor, i Szabad Ifjúság. December 9- ig: Veszélyes barátság. (19 éven alul nem ajánlott.) 4, 6, 8 óra kor. Rippi-Rónai Múzeum: Somogyi festők őszi tárlata. Megyei Könyvtár: Kömyvköl- csönzés és olvasótermi szolgálat 9—11 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsönzés 9—11 óráig. Csipkerózsika, Ludas Matyi, Jancsi és Juliska , — bélyegeken A Posta idei gazdag' bélyeg- kiadási programját értékes, kedves bélyegsorozat; zárja. Rövidesen nvolc értékből álló mesebélyeg-sorozatot adnak ki. A sorozat hét értéke két színnyomással készül. Az első érték a 20 filléres bélyeg pedig, amelyen az-óvó néh-P mesél á gyermekeknek. kilenc színű lesz. A 3Ö. 40 és 60 filléres, valamint az 1 és 2. a 2.50 és a 3 forintos ‘bélyegekén egy-egy gye-mekmese raiza — többek között a Csipkerózsika, a Ludas Matyi, a Jancsi és Juliska, a Piroska és a farkas — látható. (MTI) — Kaposvár anyakönyvi hírei. Születés: Egyed Béla lia, János, Balogh József fia, János. Gelencsér György fia, László, Molnár Lajos leánya. Margit, Fitz Ferenc leánya. Éva, Sersr József fia. József, Tan- csik Ferenc leánya, Erzsébet, László Vendel fia, Attila. Zoltán József leánya, Gyöngyi. Halálozás: Both Jőzsefné 49. Bink Antal 76, Papp Ferencné 64, Deák Józsefné 24 éves. — BEFEJEZTE az őszi mélyszántást a Tengődi és a Kaposvári Állami Gazdaság. Gépeiket átadták a társgazdasá- gdkmaik és a termelőszövetkezeteknek. — Centrifuga csavarógéppel bővül az Anyatejgyűjtő Állomás berendezése. A városi tanács csempével rakatta ki az intézmény fürdőszobáját. . — 18 KISZISTA NEVEZETT BE a Darányi Gépállomásról a traktorosok országos . versenyébe. A vetélkedésr legjobbja Molnár Imre, aki a tervezett 1050 helyett 1347 normálhold munkát végzett. — Ezerhez közeledik a Marcali Járási Könyvtár tagjainak száma. Jelenleg 760 rendszeres látogatója -van a könyvtárnak. Legtöbbje diákolvasó, de a münkásolvasók létszáma is egyre gyarapodik. — UTOLSÓ FELVONÁS címmel a Csurgói Járási Művelődési Házban dr. Kovács Zoltán tartott filmvetítéssel egybekötött ismeretterjesztő előadást. . — 21909 forintot fizetett ki az Állami Biztosító a magyar- atádi Március 8. Termelőszövetkezetnek sertéselhullásért.- Különautóbusz indul december 13-án Pécsre a IC. Kinizsi-Pécsi Bányász labdarúgó-mérkőzésre. Jelentkezni lehet december 10-én 16 óráig az IBUSZ menetjegyiro- dábgn. (21084) — Összejövetelt tartanak csütörtökön délután az Üttörő- házban az úttörőcsapatoknál dolgozó kiszes ifjú vezetők. — »DUPLA VAGY SEMMI« játékot rendezett a Táncsics Gimnázium' Hangos Újságja december 5-én. — 200 forintra büntette a szabálysértési előadó Jakab László kaposvári asztalos kisiparost, mert alkalmazottja után nem fizette be határidőre az SZTK-járulékot. — A SABIN-FÉLE VÉDŐOLTÁSRÓL tart előadást dr. Szabó Zoltán városi tisztifőor- vas a Vöröskereszt rendezésében december 9-én este 6 órakora városi tanács nagytermében. — Kultúrtermet létesített a siófoki fmsz. Televíziós készüléket is helyeztek el a művelődés és szórakozás új otthonában. — MÁSODÍZBEN ADTA ELŐ vasárnap nagy sikerrel Csizmarek Bújócska című darabját a berzencei KlSZ-szer- vezet és a földművé sszövetkezet. A 'darabot Vízi Tihámérné fmsz-i kultúrfelélős rendezte. — 5~ fiatal vett részt á Nagyatádi Járási Művelődési Házbein megrendezett tánctanfolyamon. A közelmúltban megtartott koszorúcskán 500- an jelentek meg. — 50 ASSZONY LÁTOGATOTT ÉL a Nagyatádi Járási Nőtanács rendezésében vasárnap a fóti gyei-mekvárosba, melynek építésére a járás asz- szonyai az elmúlt esztendőben gyűjtést rendeztek. Fonalgyári jegyzete!: Számok A Nagyatádi Fonalgyár előreláthatólag december 22-ig befejezi éves tervét. Ez 641 800 kg súlyú és 99 millió 746 ezer forint értékű fonalat jelent: November végéig 614170 kg fonalat készítettek. A komgresz- szus tiszteletére 1 millió 203 ezer forintos megtakarítást ajánlottak fel. s ezt október végéig már 955 267 forintra teljesítették. . A zászló Az udvaron árboc áll. Rajta zászlók. Áz újpesti és a nagyatádi fonalgyár párosversenyben van egymással. Az eredményeket naponta értékelik, s a jobban dolgozó üzem zászlója kerül az árbocra. A nagyatádiak zászlója lobog többször fenn. A mercelizálóban Itt kezdődik a nyersfonal feldolgozása. Lúgban, majd forró vízben áztatják. közben megnyújtják az anyagot. A helyiségben kellemetlen szag terjeng. A torkot maria a párás, lúgos levegő. Nagy István a feldolgozáshoz szükséges lúgot készíti, s arról panaszkodik, hogy az orvos, egyáltalán nem tartotta egészségtelennek ezt a munkafolyamatot. Ajánlatos lenne ismét megvizsgálni, valóban ártalmatlan-e itt a levegő. Én már vígan vagyok, mert a gazdám hizlalást szerződést kötött az Állatforgalmi Vállalattal (101691 Aprőhirdetérek Apróhirdetés ára: hétköznap szavanként 1,- Ft, vasárnap 2,— Ft. Legkisebb .hirdetés 10 szó. Az első szó két szónak számít. Hirdetése* két felvesz a Somogyi Néplap Eap- kiadó Valialat, l£app$>vár, Lalinké Sándor u. 2. Telefon: 15-16. A vidékiek postán is feladhatják hirdetésüket. Árát a megjelenés után közöljük a feladóval, s befizetési csekket küldünk. ADAS-VÉTEL Plsdó j Vzobas családi ház mellékhelyiségekkel. Pintér László, Fonyód, Bástya u. (10548) Kis családi ház lakáscserével, fizetési kedvezménnyel eladó. - Cirp a Kiadóban. (10545) hogy vállalatunk 1959. december 31-től 1960. január 20-ig leltározás miatt mindennemű árukiadást szüneteltet. Ez idő alatti, valamint a karácsonyi forgalom zavartalan ellátása miatt megrendeléseiket kérjük idejében feladni. Somogy megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat. (13167) Kis Jawa robogómat jó állapotban eladnám. Krepsz Pál, Somogyzsitfa. (10163) Eladó Mernyén a Petőfi u. 87. sz. ház. Érdeklődni: Kaposváron, Mester, Petőfi u. 12. (10551) B(ad.ó kétszobás, összkomfortos ház. nagy kerttel, beköltözhetöség- geb Kaposvár, Berzsenyi u. 19. (10546) Siófok mellett, BálatonKibtin 2 szoba-konyhás, beköltözhető családi Ház. fizetést kedvezménnyel: eladó. Érdeklődni: Lambert, Siófok. (10158) aleas A Somogyszob és Vidéke Kör-1 zeti Fn.sz bőlhási boltegységéhez szakképzett eladót keres. Fizetés kollektív szerint. A jelentkezést az fmsz igazgatósága somogyszobi címére kérjük. (10168) Jó zóhgora sladó 7000 Ft-ért. Farv k*s, pe>m£óvár, Vörösmarty u. 2. ________ (10549) A Kutas és Vidéke Körzeti Fmsz beiégi korszerű, kétszemélyeá, 200 OCO Ft árukészletű vegyesboltjába boltvezetőt keres. Házaspár alkalmaz4s?T is lehetséges. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezes a kutasi ímsz-nél., (10167) Gyártástechnológus gépjárrpü- és épületgépész mérnököket kér résünk felvételre, akik legalább 1-t2 évi gyakorlattal rendelkeznek. Finommechanika, Kaposvár. (12180) VEGYES Időjárásjelejités Várható idői,árás ma estig: erősen felhős idő. több h?lyen eső. havaseső. hó. Reggeli" 'síkosság. Mérsékelt, helyenként élérikebb szél. A hőmérséklet tovább csötek-ah. Várható legalacsonyabb és legmagasabb hőmérséklet mínusz 4 plusz 1 fok között. Távolabbi kilátások: a hőmérséklet tovább csökken, havazások. Fiatal házaspár bútorozott Vagy bútprpzatlan albérleti szobát keres. Cím a Kiadóban. (10552) Kaposváron a Bajcsj^Zs. u. 13. sz. alatt ? szobás, összkomfortos házrész 40 000 Ftyért eladó. Cserével beköltözhető. Érdeklődni: * Rákóczi tér 1. vagy Mező u. 6., Lében __________(10550) 1 db hízott sertés, 180 kg-os, el- adó. Kinizsi Pal u. 1?. (12168) 120 kg-os fiatal mangalicahízó eladó- Kölcsey u. 88. sz. (13170) Sürgősén eladó har.omszobás, négy mellékhelyiséges ház kész- pénzfizetés mellett, felerészben beköltözhetően., Érdeklődni: Dimitrov u. 57- alatt. (12178) Príma állapotban lévő hálószoba- bútor és egy 125-ös Csepel sürgősen eladó. József Attila u. 22. (12182) Szekrény, 2 kemény faágy betéttel, éjjeliszekrénnyel eladó.. Május 1 U. 40. ____________(12174) H ázépítésre alkalmas 2400 négyszögöl ingatlan az Ivánfa-hegyen eladó. Szőlőnek, gyümölcsösnek alkalmas. Kút van. Bővebbet: Április 4 u. i. U2185) Kaposváron, q Domb utcára nyíló mellékutcákban 120—130 NÉGYSZÖGÖLES TELKEKET ÉRTÉKESÍTÜNK négyszögölenként 25—35 forintos árban. Minél hamarabb vásárol, annál közelebb építkezhet! Mun- kaltönyves dolgozók rész-' letflzetési kedvezményt kapnak! A megye községeiben állami tulajdonban lévő házhelyeket ugyancsak. az OTP értékesíti. , fordul ion vételi szándékával az illetékes iárási fiókjainkhoz. — Országos Takarékpénztár Somogy megyei Fiókja. Kaposvár, Május 1 U. 13. (12119) Anyagkezelőhbl, adminisztrációhoz értőket december 15-től a marcali, a nagyatádi és balatonboglári építésvezetőségekre felvesz a Somogy megyei Tatarozó és Építő Vállalat. Jelentkezés az építésvezetőségeken. ■ (12147) Somogyi Néplap Az MSZMP somog> megyei Bizottsága a Somogv megyei tanács lapja Felelős szerkesztő. KJSDEAK JÓZSEF. SzerKesztóseg. Kaposvár. Sztálin u. 14. Ieiefon: 15-19. .15-11* Kiadja: a Somogy» Néplap Lapkiadó vállalat. Kaposvár, Latinka S, u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó wirtb lajos. Készült a Somogy unegvói Nvomda- ipari Vállalat kaposvári üzemében* Kaposvár, Latinka S. u. 6. - 4351 Nyomdáén relel LÁSZLÓ riBOK igazgató leneszti * (VJagyai Posta Előfizethető a helyi postahivatal knáJ és oxstáskézbesitnknél Előfizetési díj egy hónapra 11,- f ii