Somogyi Néplap, 1959. december (16. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-05 / 286. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat. 1959. december &> Kádár János elvtárs válasza (Folytatás a 3. oldalról.) okos dolognak nem ellensége, és ha akar, nagyszerű dolgo­kat csinál! Már az új termelő- szövetkezetekben is nekifogtak a munkának, és közülük sokan nagyon szép dolgokat csinál­tak. Azt hiszem, ha paraszt­ságunk a szocialista útra lép, és jó központi vezetéssel, jó helyi irányítással dolgozik, ak­kor mi írről a bizonyos 115 Százalékos szintről -— amelyet a mezőgazdasági termelés 1938-hoz képest elért — na­gyon hamar előre megyünk. Ezt a »haír,art« természetesen években számoljuk. Ezután a tudomány és a kultúra egyes kérdéseiről be­szélt Kádár elvtárs. Központi Bizottságunk tisz­tában van azzal, hogy az el­vont tudományos kutatás is szükséges, kell olyan kutató munka Is, amelynek nincs meghatározott, közvetlen gaz­dasági célja. Ebből születhet­nek olyan ismeretek, amelyek később a munka, a termelés és a technika fejlesztésének alap­jaivá válnak. Arra kérjük azonban a tudósokat, hogy a lehetőség szerint hangolják össze kutatómunkájukat a nép­gazdaság előtt álló feladatok­kal. A tudósok és nemcsak a tudósok, hanem más kutatók, mérnökök, technikusok is na­gyon jól tudják most már: mi tisztában vagyunk azzal, hogy eredmény csak kísérletekből születhet. Sőt, a nagy eredmé­nyekhez idő kell, munka kell, kísérletezni kell. Igazat adok Novobátzky elv­társnak abban, amit ö úgy fe­jezett ki: tudomásul kell ven­nünk, hogy évről évre bővebb anyagi lehetőségeket kell a tu­domány és a kutatás rendel­kezésére bocsátanunk. Az em­beri munka differenciáltsága növekszik, mind nagyobb és nagyobb teret nyer a technika, az pedig nem fejlődhet tudo­mányos kutatás nélkül. Vilá­gos tehát, hogy a tudományt és a kutatást évről évre na­gyobb anyagi segítséggel kell támogatni. Ez azonban csak az érem egyik oldala. Egyik beszélgetésünk alkal­mával azt kértük az akadémi­kusoktól, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia elnökségének tagjaitól, hogy legyenek olyan szívesek és az ideálist kapcsol­ják össze a reálissal. Ez a do­log másik oldala. Hogy képle­tesen fejezzem ki magamat, nagyon jó az, ha a mi tudó­saink gondolataikkal, merész elképzeléseikkel az egeket ost­romolják, de lábukkal azért maradjanak a földön. (Nagy taps.) Csak azt kériük: az ideális törekvéseket — hiszen tudóstól nem is lehet kívánni, hogy ne a lehető legjobbra törjön — kapcsol ják össze a mi reális le­hetőségeinkkel. Ha így tesznek, megvalósíthatjuk azt. hogy a tudomány évről évre igenis nö­vekvő arányban kaoion támo­gatást a kormánytól. S hogy milyen lehetőségek állnak előttünk, arra csak egy példát. Bár nem ió korán di­csérni, mégis meg kell mon­dani: nagyon dicséretes és jó dolgokat lehet látni az Akadémia Fizikai Kutató Intézetben. amely még nem is nagyon ré­gi. Az ott dolgozó tudósok ku­tatómunkájuk közben olyan műszereket állítanak elő, ame­lyek kísérleteikkel összefügg-, nek, s amelyeket már most ex­portálni is tudunk. Tehát egy elméleti kutatással foglalkozó intézmény gyakorlati munká­val, ügyességével, öt le (ességé­vel előteremteni saiát fenntar­tási költségeinek egy részét, mégha kisebbik részét is. Azt hiszem, további tényleges ered­ménnyel járna, ha ezt a pé'dát figyelembe vennék a hasonló tudóménv<* intézetekben. Szó esett itt a kultúra mun­kásairól is. Sokan beszéltek erről a kérdésről, tehát nem akarom részletezni, mert véle­ményem szerint Kállai elvtárs felszólalása meglehetős teljes­séggel tartalmazza az elvégzen­dő munka lénvesát. Amit hoz­zá szeretnék fűzni, az a követ­kező: Közismert, hogy van az írók között egy-kettő, aki olyan el­lenzék-féleségben van velünk. Ezen azt értjük, hósv 'dacosan «sem csinál sémitát (DerüUsé&) Nincsenek sokan, es kissé az olyan szomorú pelikánra em­lékeztetnek, amelyik szárnya alá dugja a fejét, féllábon áll­va gondolkodik: lenien-e egyet a jövő héten? (Derültség.) Nin­csenek sokan, olyan kevesen vannak, hogy meg is tudnám itt nevezni, de nem nevezem meg. mert nem akarom őket megbántani. ' Pár hónappal ezelőtt vitat­koztunk az »ellenzékieskedő« írót.ársakkal. (Derültség.) A vi­ta első stádiumában mi elso­roltuk az ő hibáikat, ők pedig a mi hibáinkat. Nekik az a fő problémájuk, hogv a párt ve­zet. és még az irodalmat is irá­nyítani akarja. Azóta már' a második állásban rendezkedtek be. és azt mondják: amit a Központi Bizottság mond, az­zal mi egyetértünk. de lejjebb vannak olvamek. akik helyte­len vonalat visznek. (Derült­ség.) Így diskuráltunk. Gondol­koztam. és hallgattam őket. Aztán azt. mondtam: nézzétek, ne tegyünk egymásnak sok szemrehányást. Valahogy ugyanis úgy érzi az ember, hogy ti egy kicsit jobb pártot kaptatok, mint amiivet megér­demeltetek. (Derültség.) Ne­künk pedig olyan .íróink van­nak. amilyeneket mi. megér­demlőnk. (Derültség.) A még berzenkedő és velőn'- nem túl­ságosan jóban lévő írókat is reálisan kell néznünk, és ha dolgunk van velük, arra kell törekednünk, hogy a mi pozí­ciónk megtámadhatatlan, igaz­ságos legyen. A továbbiakban a vezetés egyes kérdéseiről beszélt Ká­dár ©Ívtárs. Hangsúlyozta, hogy a háromnapos vitában sok elismerő szó hangzott el a vezetésről, de volt bírálat is. Mindkettő nagyon fontos, mert az elismerés biztonságot, erőt ad a vezetésnek, erősíti azt a tudatot, hogy alapjában véve helyesen irányít, és sokat segít az is, ha bírála­tot kap. Söjtör elvtáns nagyon szé­pen határozta meg a vezetés lényegét, amikor — immár a nép vezetésére is értve a dol­got — azt mondta: a mi pár«, tunk 400 000 nyugodt és meg­fontolt ember, aki tudja, mit akar, és helyesen irányítja a munkát. Azt hiszem, ez a meg­fogalmazás alapjában véve meg is állja a helyét, egy kis kiegészítéssel. Legyünk mi nyugodtak és megfontoltak, amikor a helyzetet kell ele­mezni és a feladatot kell meg­határozni. De én azt ajánlom, hogy legyünk ingerültek és tü­relmetlenek, ha hibákkal ta­lálkozunk. És légyünk harago­sak, ha ellenséggel vagy bűn­tettel találkozunk. Mert hibák is vannak nálunk. Ezek rész­ben revizionista, részben szek­tás eredetűek, részben azon­ban olyan tőről fakadnak, ame­lyeket már jóval előbb »felta­láltak?, mint akár a revizioniz- must, akár a szektairianizmust, mint a közönséges emberi bu­taság, a trehánvság, a felelőt­lenség — és ezek ellen is har­colnunk kell. (Taps.) Azt hiszem az a legfonto­sabb, hogy pártunk minden egyes tagja a párt vonalának, a párt határozatainak megfele­lően járjon eh a párt szellemé­nek, erkölcsének megfelelően éljen és dolgozzék. Ez a döntő, ez a legfőbb ^vezetés szem­pontjából. Az a döntő tehát, hogy a párt minden tagja egységesen jár­jon el, egy vonalat vigyen. És itt nem lehet alkudozni. • Ha valaki egyetért a párt politikájával, akkor értsen egyet annak egészével, és cselekedjék aszerint. Ha nem ért egyet, mondja meg. Vitatkozzunk, beszélges­sünk — aztán ha semmi sem segít, hát 1957-ben beiktattunk egv pontot a szervezeti sza­bályzatba: a párt minden tag­jának erkölcsi elmarasztalás nélkül joga van saját akaratá­ból kilépni a pártból. De alti azt mondja, hogy egyetért a párt politikájával, az ne válo­gasson a neki tetsző pontok között, és ne mel’ő^ze a töb­bit, hanem köteles követni a párt vonalát a maga teljessé- gébeöi . Ami az állami és gazdasági vezetést illeti, van még tenniva­ló itt is. Az államapparátösban tíz- és tízezer elvtárs dereka­san és becsületesen dolgozott az elmúlt három évben. Más­képp nem születhettek volna meg eredményeink. A rendesen dolgozó emberek mellett azon­ban van egy kisebbség, ame­lyik lelkiismeretlen vagy felü­letes vagy esetleg alkalmatlan a vezetésre. Ilyen is előfordul­hat, de nem ez a többség. Miért nem boldogulunk hát gyorsabban a még meglévő hi­báikkal? Azért, mert van ná­lunk egy betegség: ha például valamelyik állami vagy gazda­sági vezetőtől megkérdezzük, van-e bürokrácia, azt mondja: »van egy kicsi«. Mindegyik ezt mondja. De ha azt kérdezzük: »És a te minisztériumodban van-e?« - azt feleli: »Ott nincs, ott mindenki .rendesen dolgozik«. (Derültség.) Ha a másikat kérdezzük, az is azt mondja, hogy nála sincs. (De­rültség.) Ha a hibát szóvátesz- szük, sokszor előre tudóm a választ: »Rágalom, hazugság, nem igaz, kitalálták, illetve mégis igaz, de mi már négy hónapja a kollégiumon megtár­gyaltuk, és már el is van in­tézve ...« (Derültség.) Nem lehet ilyen receptekkel dolgozni. Ismerek állami vezetőiket: szívük, lelkűk a munkáéi tu­dom- készek meghalni is a munkásosztályért. ha arra szükség lenne. Mindenre képe­sek. csak néha egyre nem: el­ismerni. hogv az általuk irányí­tott területen valami hiba le­het. Ezzel kárt okoznak saját maguknak és hivatalukat is rossz megvilágításba helyezik a munka,sosztálv előtt, és nem segítik a hibák kijavítását. Olyan embernek, aki trösztök va<m minisztériumok élén dol­gozik. ahová tíz- vagv százez­rek tartoznak, meg kell szok­nia, hogy ha észrevételt tesznek apparátusának irányító mun­kájára. azt először is vegye komolyan! Vegye úgy, ahogy igaz az. és ne mindjárt úgy, hogy nem igaz. Ha aztán kide­rül, hogy nem igaz. akkor örül­jön. de ne kezdje azzal a dol­got, hogv rágalom. És ne véd­je hamis presztízsből a »zász­ló becsületét«. Ezen változtat­ni kell. Igaza van Kies Dezső elv­társnak és másoknak, akik szó- vátették: jelenleg ellentmon­dás van a nép öntudatos ré­szének aktivitása, lelkesedése, lendülete és a vezetés hibái kö­zött. Ezt az ellentmondást fel fogjuk számolni. mégpedig nem úgy. hogy megtartjuk _a bürokráciát, a trehányságot és tönkretesszük a dolgozók lel­kesedését. hanem ügy. hogy tönkretesszük a bürokráciát, a trehányságot és magasabbra szítjuk a lelkesedést. Gondol­janak csak arra. miiven nagy tömegek mozdultak meg a kongresszus előtti szocialista munka versenyben, és milyen gyönyörű példáját adtak az emberi helytállásnak! Mind állami, mind part­vonalon olyan vezetés kell, amelyik méltó az öntuda­tos dolgozók lendületéhez, lelkesedéséhez, s ha min­den vezető úgy fogja fel saját feladatát, amint a kongresszusi versenyben részt vevő száz- és száz­ezrek felfogták a párt sza­vának értelmét, akkor nyu­godt lelkiismerettel tekint­hetünk a jövőbe. (Hosszan, tartó tans.) Kádár elvtárs ezután a párt­ról beszélt. Nagyon örvendetes és egész­séges dolog az. hogy a min­dennapi pártélet és á pártmun- Ica belső tartalmát a párt köz­ponti politikai, gazdasági és kulturális feladatai képezik. Ez a helyes, és arra kell töreked­nünk. hogy a jövőben mógin- kább így legyen, hogy a párt- szervezetek tevékenységében a jövőben még nagyobb szerepet kapjon a gazdasági és kulturá­lis munka. Ha ilyen tartalom h - ‘ át a pártmunkát. akikor az oktatás is. a szervezés is. sőt a tagdíjfizetés is rendben megv. A tagdíjfizetéssel is úgy vagyunk — bocsássanak meg a hasonlatért —. mint annak ide­ién a kölcsön jegyzésekkel. Éveken át. egy álló hónapig, a párttagság a lesállhatatosabb ftártűíiikivüliekkel együtt köl­csön jegyzéssel ' foglalkozott. Emlékeznek még rá: az egész­nek annyi eredménye volt. hogy az utolsó években évi 700 —750 millió forintnyi összeg bekerült az állami forgóeszkö­zök közé. Amióta ez nincs, egy teljes hónapot nyertünk az igazi pártmunkára. (Derültség.) Lehet, hogy egy kicsit ezért is megy most jobban a munka. Az a 700—750 millió forint is előkerül valahogy! Az egyik ember totózik, a másik lottó­zik. a harmadik csak egysze­rűen beteszi pénzét a takarék­ba. Általában rend van az or- szágbarf. « ha a rendszer erős, ha a pénz stabil, ha az embe­rek normálisan élnek, akkor nem kell külön vitázni velük azért, amit ők önszántukból, jókedvűen ötszörösen, hatszo­rosan is túlteljesítenek. (Nagy taps.) , Ami a belső pártélet kérdé­séit illeti, elmondhatjuk, hogy a párt általában véve egészsé­ges, erős és betölti történelmi feladatát. A mi gondolkozá­sunkban már mély gyökeret vert az a tudat, hffgy a párt nem öncélú valarfü. A pártot mi felfoghatjuk eszköznek is, fegyvernek is. Pártunk büszkesége, hogy eszköz és fegyver a mun­kásosztály, a nép kezében történelmi céljaink kihar­colásáért. (Hosszan tartó, nagy taps.) Pártunk be is tölti ezt a fel­adatot: a munkásosztály aka­ratából, a munkásosztály har­ci céljainak megfelelően kor­mányozza az országot! De nem uralkodik, hanem szolgálja a népet! Azt hiszem, ez a régi, feudális kifejezés ebben az összefüggésben megmaradhat: mi arra vagyunk büszkék, hogy munkásosztályunkat és népün­ket szolgáljuk. (Nagy taps.) A kommunistákról alkotott vélemény gyakran változott az elmúlt négy évtized alatt. Mindnyájan emlékszünk még arra, hogy Horthy idején még ellenségeink is tisztelték a kommunistákat, mert állhata­tosak voltak, és önfeláldozóan küzdöttek a népért. Nem kell másnak lenniük, mint a többi ember, nem kell különlegesnek lenniük — csak embernek, a szó igazi értelmé­ben. (Hosszan tartó nagy taps.) Miért kell erről beszélni? Azt hiszem, nem hihetünk annak az embernek, aki azt állítja magáról: azért lett kommunis­ta, hogy szenvedhessen a né­pért. Nem hiszem, hogy nor­mális emberi ésszel és érzéssel bárki ráadná a fejét valamire csak azért, hogy szenvedhes­sen. A kommunisták emberek. Meggyőződésem, hogy az írók­nak és költőknek van valami igazuk, amikor azt mondják: minden ember a boldogság kék madarát űzi. Ügy gondo­lom, nekünk sem kell szégyell­nünk azt, hogy a kommunis­ták egész emberek, még ebben az értelemben is: a saját bol­dogságukat kereső emberek. Mégis, van egy nagyon lénye­ges különbség a kommunisták és az individuálisan gondolko­dó vagy, önző emberek között. Tudniillik, hogy a kommunis­ta csak úgy tud boldog lenni, ha minden dolgozó emberrel együtt lesz boldog. (Nagy taps.) Ez az óriási különbség a kom­munisták és az individuálisan gondolkodó emberek között. Az az ember, aki szereti meg­rakni a hasát és jóízűen tud enni akkor is, ha körülötte a dolgozó emberek éheznek, sze­rintem az ember nevet sem érdemli meg. Nálunk jelenleg a kalóriaszint megfelelő. Hal­lották, hogy már Angliát is megelőztük. E jó szintnek a kommunisták is részesei. Sze­rintem ebben semmi bűn nincs, mert a kommunista is enni akar, ha éhes, és jól teszi, ha gondoskodik róla, hogy tányér­jában legyen • ennivaló, de egyetlen kanál ételt sem tud lenyelni jóízűen, ha egy má­sik dolgozó • ember éhezik. Ilyen legyen a kommunista — ilyen ember, egész ember. Ha kialakul egy olyan köz­vélemény, és állítom, hogy a hároméves munka után immár igenis van ilyen közvélemény, hogy a kommunistában olyan embert látnak, aki gondolkozik és fáradozik a köz ügyéért: és ha ezt mirólunk a nem kom­munisták mondják: ez a leg­nagyobb dicséret számunkra. Prieszol elvtárs mondta: el­határozták, úgy fognak dol­gozni, hogy soha többé ne le­gyen olyan becsületes ember, aki a kommunistáktól félne. Ez helyes, dicséretes elhatáro­zás, és megfelel a jelenlegi tényleges helyzetnek. Az emberek nálunk barát­jukat látják a kommunis­tában, akihez őszintén for­dulhatnak kérdéseikkel, problémáikkal tanácsért, segítségért. Az a. jó, ha a becsületes embe­rek nemcsak nem félnek a ’Kommunistáktól, de szeretik is őket, keresik társaságukat — a becstelen gazemberek pedig igenis félnek tőlük. Mert az sem lehet jó kommunista, akit mindenki szeret. Ezután népi rendszerünk né­hány sajátosságáról beszélt Kádár elvtárs. Hovatovább 15 esztendős lesz a népi hatalom. Ez idő alatt olyan változásokat vittünk keresztül, olyan ered­ményeket értünk el, hogy pél­dául a mai fiatalok el sem tud­ják már képzelni, milyen is volt a régi világban a mun­kásgyerek, vagy a falusi sze­gényember gyermekeinek hely­zete. Azelőtt a munkás- és szegényparaszt gyerekek me­zítláb jártak, télen reszkettek a hidegtől, és bizony nagyon sokszor anyjuk azzal küldte őket este aludni: »Fiam, a ke­nyér már alszik«. Bizony éhe­sen és sirdogálva szenderültek álomba azok a gyerekek. Nem egy ilyen volt, hanem tízezer, százezer gyermek élt így ak­kor Magyarországon. És most hogy élnek nálunk a gyerekek? Van ebben az országban olyan gyerek, akinek az édesanyja azt kell hogy mondja: »Fiam, a kenyér már alszik«? Ilyen nincs a mi országunkban! Elv­társak. ha pártunk negyven­éves harcának és- népi hatal­munk tizenöt évének csak ez az egy eredménye lenne, már elmondhatjuk: érdemes volt harcolni és minden áldozatot meghozni ezért. (Hosszan tartó nagy taps.) És itt van a mi új fiatalsá­gunk. Azok a fiaitok, akik nagyszerűen dolgoznak a ter­melésben, akik helytállnak, amikor önkéntes társadalmi munkáról van szó. Már szinte keresnünk kell a mocsarakat, mert lassan mind kiszárad a fiatalok jó munkája nyomán. Fiataljaink egyre jobban ké­pezik magukat, egyre tágul az érdeklődési körük, egyre kép­zettebbek, műveltebbek. Erre az ifjúságra ne építhetnénk? Büszkeségünk ez, vívmánynak tartjuk, hogy ilyen az ifjúsá­gunk. Ez maga megérte a párt négy évtizedes harcát. A nők is felszabadultak . a Magyar Népköztársaságban, rendszerünk másik nagy vív­mánya ez. (Nagy taps.) Köz­ponti Bizottságunk azt mondja: most az a döntő, az a feladat, hogy a törvényben biztosított egyenjogúságnak teljesen ér­vényt szerezzünk az élet min­den területén. Másképpen él­nek most a nők, mint a régi világban. Egyszer egy május elsején összetalálkoztunk a kender- és jutagyári nőkkel. Elmondtam nekik, hogy 1931- ben a gyár előtt tartottam egy illegális gyűlést. Sok dol­gozó nő jött el arra. A május elsejei találkozáskor elmond­tam a kender- és jutagyári asszonyoknak: kedves elvtárs­nők, emlékszem még magukra, egyikük, másikuk arcára is. Aki akkor 30 éves volt, 50 évesnek látszott, és aki most 50 éves. olvan. mintha 30 éves volna. (Derültség és taps.) Bi­zony, a 30 éves munkásasszony annak idején öregasszony volt a szó igazi értelmében. Nem­csak azért, mert fekete kendő­ben járt, hanem mert te&tileg- lelkileg összetört, megnyomo- rodott ember volt. Most nézzenek körül, a mi országunkban: felszabadultak, emberekké vá'ts.k a nőik! Ha pártunk négy évtizedes harcá­nak. e&ész demokráciánk tizenöt esztendeiének más vív­mánya nem lenne, akkor is el­mondhatnánk: érdemes volt fáradoznunk. érdemes volt küzd énünk. Dobi elvtárs mondotta, hogy a magvar kérdést nem az ENSZ-ben döntik el. haatem a magyar nép dönti el. (Nagy taps.) Valóban, mondjuk 30 év­vel ezelőtt mennvi szava volt a gyárban a munkásnak, vagy a faluban az egyszerű paraszt- embernek. Most a munkások, a Darusatok, mérnökök, techni­kusok. ' tanárok, pedagógusok itt ülnek, ebben a teremben, ott vannak a parlamentben és mindenütt, ahol eldöntik a kérdéseket. Ök mondják meg, mi történi ék' ebben az ország­ban! (Hosszan tartó taps.) Ez a ma társadalmi rendszerünk, ez a mi vívmányunk. Ha mást nem értünk volna el. ez is megérte volna a harcot. Ami a iövő munkáját illeti, vigyáznunk kell pártunk elvi alapjainak tisztaságává, a kom­munista helytállásra. mert amíg ez megvan, semmiféle ne­hézségtől nem kell félnünk: Navvök a feladatok, de nagyok es. erők is. amelyek repdel,ke­zesünkre állnak. Népünk isme­ri pártunk politikai fő vona­lát, egyetért azzal, helyesli azt. Mi együtt harcolunk, együtt vagyunk a tömegekkel. Együtt harcolunk szovjet testvéreink­kel, a nemzetközi munkásosz­tállyal. S a mag var vonatkozá­sú kérdéseket a iövőben sem az ENSZ-ben. hanem itt, Ma­gyarországon — a pártkong­resszuson. az országgyűlésben, a Központi Bizottságban —, a magyar dolgozó nép képviselői, dolgozó népünk fogia eldönte­ni. (Hosszan tartó taps.) Kádár elvtáns ezután a párt- kongresszus külföldi visszhang­járól beszélt. A Pravdától an­gol és francia testvároártunk lapján keresztül az Indonéz Kommunista Párt lapjáig az egész baráti saitó állást fog­lalt mellettünk — mondotta. Az elvtársak megírták azt, amit itt képviselőik szóban is elmondtak, hogy egyetértenek harcunkkal, szolidárisak ve­lünk. és örülnek eredmé­nyeinknek. Ha iól megfigyel­ték. azt is mondották, hogy vi­gyázzunk. ne legyünk bekép­zeltek ne kövessünk el ostoba­ságot. északkor semmiféle erő nem tud utunkba állni. Van azonban másfajta vissz­hang is. Kapitalista visszhang. Ez a visszhang elég vegyes. Vannak a nyugati kapitalista sajtóban egészen reális, józan hangok, és vannak másfajták.- Va-nnak tudniillik Nyugaton pórul.i árt próféták, akik most kellemetlen helyzetben van­nak és sületlenségekkel szeret­nék magukat kivágni belőle. A következő dolog történt: Egy hónappal ezelőtt olyan jóslatokat eresztettek meg, hogy Kádár a kongresszuson bejelenti: kivonulnak Magyar- országról a szovjet csapatok. Később azt mondották: csak a végén jelenti be. nem az ele­jén. Amikor az előjelekből olvan érzésük támadt, hogy mi nemigen jelentünk t>e. akkor ezt mondták: maid Hruscsov jelenti be. Ügy beletüzelték magúikat, hogv most itt állnak és nem tudják, hogyan folytas­sák. A kivezető út első lépése­ként régi ismerősünk, a Daily Herald a következőket írta: -Kádárnak a szovjet csapatok­ra vonatkozó beielentése nagy meglepetést okozott a küldött­ség körében«. (Zaios derültség.) Tisztázzuk elvtársak, amíg együtt vagyunk, tényleg nagy meglepetés volt? (Élénk de­rültség és taps.) Ez a mi töme­geinknek nem okozott megle­petést. A mi tömegeink tudják, ho<«v a szovjet csapatok a var­sói szerződés értelmében tar­tózkodnak hazánkban, és azt is tudiák. ez a kérdés a mi belügyünik. kizárólag ránk tar­tozik. Most arra van szükség, hogy tovább fokozzuk azt a lendüle­tet. amelv széles hullámokat vert a tömegben, szocialista éoítőm unkánk meggyorsítá­sáért. Hajtsuk vázre tervein­ket. dolgozzuk ki új ötéves ter­vünket és teremtsük meg an­nak jó alapjait. Ez a feladat. Tervezzünk az eddiginél is. na­gyobb odaadással és a továto- biakban is őrizzük meg azt a köz~zéll3ínet, amelv ma a pártban és hazánkban kiala­kult. (Lelkes, hc-szan tartó nagy taps, mindenki feláll.)

Next

/
Thumbnails
Contents