Somogyi Néplap, 1959. november (16. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-04 / 259. szám
Szerda, 1959. november t 4 SOMOGYI NÉPLAP SPORT Magyarország 1959. évi légsúlyú ifjúsági birkózóbajnoka: Fopp léssel {Kaposvári Dóssá) Azt vallják a birkózószakemberek: a derült égből a villámcsapás nem jön olyan váratlanul, mint ahogy az 1959. évi ifjúsági birkózóbajnokságon berobbant egy eddig ismeretlen nevű kaposvári fiú: Papp József. Dehogy számított ő esélyesnek! Igaz ugyan, hogy ebben az esztendőben már elkönyvelt magának egy-két szép sikert. Valójában tavaly kezdte. Pappék egyszerű kis munlcás- lakásában azonban máris számos szép tiszteletdíj tanúskodik a Jóska gyerek sportpálya- futásáról. Somogyi Kupa, Balaton Kupa, területi bajnokság, Pécs város bajnoksága — nem lebecsülendő teljesítmény ez egy fiatalember számára. Eddigi sportpályafutására Papp Jóska most tette fel a koronát. Amikor a Sportcsarnok edzőtermében felsorakoztak a versenyzők, Papp Jóskára ügyet sem vetett senki. Miért is, hisz az ő súlycsoportjában lépett szőnyegre a kiskunfélegyházi Rádi-gyerek, a többszörös ifjú válogatott versenyző. Itt a többieknek legfeljebb helyezés jut — tartotta a közvélemény. Ha mindenki így gondolkozott is, azért akadt egy kivétel: Papp József. A mokány kaposvári fiú, amikor végigmustrálta mind a hat cllenfe-1 lét, még jobban ökölbe szorította kezét, és magában, ezt mormolta: megpróbálom. Azt tartja a közmondás, bátraké a szerencse. Nos, Papp Jóska bátor gyerek. így az a bizonyos szerencse is a nyomába szegődött. De szögezzük le mindjárt: Papp József sikere nem a szerencse szüleménye. Amióta Jóska megismerkedett a birkózással, ennek a sportágnak él-hal. Minden szabad idejét az edzéseken tölti. Részt vesz a Dózsa Sportkör edzeseln, s Németh Imre meg Illés Tamás lanítgatják. S **túlórázik« is, ti. más napokon ellátogat a K. H. Vasutas edzőtermébe, ott meg Horváth Pista »barst« ojtogat- ja belé a birkózás tudományát. Bár alig múlt 17 éves, máris kialakult egyéni stílusa. Látszólag fogás-szegény. Az Igazság azonban az, hogy Papp kitűnő birkózóerényekkel rendelkezik, és van egy fő jellemvonása: a tartózkodás, Nem félénkség ez. nem is félszeg- ség. Papp jól osztja be erejét. Sohasem kockáztat. Ha elérkezettnek látja az időt, akkor cselekszik, de különben nem fecsérli feleslegesen erejét. Ha vezet, akkor különösen nem kockáztat. így sok nagynevű ellenfelet terített már le, a mostani bajnokságon a legnagyobbat. Már az első mérkőzéseken felfigyeltek rá a budapesti szakemberek. Amikor aztán Papp Jóska tus-győzelmet aratott a válogatott Rádi ellen, egy-kettőre megnőtt a tekintélye. Szívből köszöntötték bajnokságáért a legjobb magyar birkózó-szakvezetők. Kaposvárott pedig e sportág hívei örömmámorban úsztak, Hogyisne, a sokak által eltemetett sportágban ismét feltűnt egy tehetség. Gratulálunk, Papp Jóska, mi is. Csak tovább a megkezdett úton, s akkor talán nemcsak az ifik között találkozunk majd neveddel, mint győztesével. A további siker azonban nemcsak Papp Józseftől függ. Ugyanis sok gátló körülmény is akad. Papp József egy magánkisiparosnál sajátította el a kárpitos szakmát, s bizony több mint fél év óta nem tud mesterségében Kaposvárott elhelyezkedni. Hívták Pestre, a Bútorgyárba meg az Ikarusz- hoz is kárpitosnak, de ö inkább itthon a szülői házban maradt. Jelenleg segédmunkásként dolgozik a Somogy megyei Építőipari Vállalatnál. Szeretnénk remélni, hogy az illetékesek megtalálják a módot arra, hogy Papp Jóska Kaposvárott találjon szakmájában kenyeret, és ne szaporítsa azoknak a sportembereknek a számát, akiket a somogyi föld szült, nevelt, tanított, de ma más megyének, sportkörnek szereznek hírt és dicsőséget. Kovács Sándor Elszenvedte első vereségét Zamárdi az ifi-bajnokságban Egyre élénkebb érdeklődés kíséri a megyei ifjúsági labdarúgó- bajnokság küzdelmeit. Ezért váltott ki nagy visszhangot, hogy a Somogyszobi VSK ifi-csapata csupán kilenc játékossal jelent meg a K. H. Vasutas elleni mérkőzésen Kaposvárott, s ennek következtében u góllal tériek haza otthonukba. Akadt egy másik meglepetés Is. Lengyeltóti legyőzte Zamárdi ifi-csapalát. amely a tizedik fordulóig megőrizte veretlenségét. Ugyancsak annak számít a Sióiök-K. V. Lobogó döntetlenje is. A bajnoki táblázaton most mar csak egy csapat áll veretlenül, a KMTE együttese. Igaz ugyan, hogy a KMTE kikapott a barcsi Ifiktől, de ennek a mérkőzésnek az eredményét a fegyelmi bizottság megsemmisítette, es elrendelte az újrajátszást. Egyébként a vasárnap látottak alapján Is a KMTE látszik most a leg kiegyensúlyozottabb égj üttesnek. A forduló eredményei: Marcall-Burcs 3:0. Csurgó-K. Kinizsi 0:4, Lengyel tóti-ZamúrJi 3:3, Nagyatád—Tab 8:1, KMTE—K. Dózsa 4:1. K. W. Vasutas-Somogy- szob 14:0. Oyékényes-Balatonlelle 4:2, Siófok-K. V. Lobogó 1:1. Az ifi-bajnokság állása: 1. KMTE 9 948:9 18 2. K. Kinizsi 10 8 1 1 32:9 17 3. Siófok 10 6 3 1 30:13 15 4. Zamárdi 10 5 4 1 24:16 14 5. Marcali 10 6 1 3 21:14 13 6. K. H. Vasul* 9 5 1 3 23:9 11 7. Nagyatád 9 5 1 3 28:13 11 8. Lengyeltóti 10 5 1 1 20.28 11 9. Tab 10 4 1 5 36:21 9 10-11. Barcs 9 3 2 4 20:20 8 10-11. Csurgó 10 46 23:23 8 12. Gyékényes 10 2 2 6 11:33 6 13. K. Dózsa 10 2 1 7 14:29 5 14. Balatoni éllé 10 1 2 7 12:34 4 13. K. V. Lobogó 10 1 2 7 9:31 4 16. Somogyszeb IC 19 10:77 2 TEKE: A K. Építők újabb veresége '•'•(•«fehérvári Építókii. Építők 6,5:1,5 (2451:2405) A Székesfehérvárott lejátszott NB U-es bajnoki mérkőzésen a kaposváriaknak valamivel jobban ment, mint legutóbb, de a hazai csapat igen jó napot fogott ki. Ismét kiütközött a kaposváriakon az állóképesség hiánya, s a befejező dobásoknál megint rendre alulmaradtak a kaposváriak. Ld: Tőg- 11 429, Sziksz 421, Jasper 417, ill. Sonilyai I. 416, Somlyai II. 413, Király 402. A K. SPARTACUS NVERTE A MEGYEI BAJNOKSÁGOT Az összevont megyei bajnokságban is befejezéshez közeledik a küzdelem, A K. Spartacus a Nagykanizsai Bányász ellen elért szép győzelmével biztosította első helyét, s ezzel megszerezte a jogot, Á járási bajnokságokból jelentjük i HÍR EK Játékrombolók Sajnos, ilyenek is altadnak. Meggondolatlan, vagy inkább tudatosan barbár felnőttek, akik a gyermekek kedves, sok örömet szerző játékait a használhatatlanságig tönkreteszik. Aki kételkednék az ilyen felnőttek létezésében, nézze meg az idei nyáron megnyílt marcali játszótér alig két hónapja felszerelt, társadalmi munkában épített hajóhintáit. Elkeserítő látvány fogadja: az egyiken a hajótest bádoglemezét verték szét, a indáikon a golyóscsapdgyat feszítették ki. De még ezzel sem — A CSALÁDI NEVELÉS PROBLÉMAIRÓL tart előadást Dezsérl László november 5-én délután fél 4 órai kezdettel a Nagyatádi Művelődési Házban. — Hat új traktort vásároltak megyénk termelőszövetkezetei. A patcsíai tsz kettő, a potónyl, a kastélyosdomból, a csornai és a kötéséi szövetkezet psdig egy-egy T—28-as típusú szovjet univerzális traktort szerzett be. — DUNAJEVSZKIJ SZABAD SZÉL című operettjét tanulja a csurgói Csokonai Gimnázium harmadik és negyedik A. osztálya, Vámos Zoltán tanár vezetésével. — Hét munkabizottság megalakításának, működésének feladatait vitatta meg tegnap tartott ülésén az SZMP elnöksége. — Jogi tanácsadást tart a Hazafias Népfront jogi bizottsága ma délelőtt 9—12-ig a Hazafias Népfront megyei irodájában (Beloiannisz utca 13). — ÜVEG—PORCELÁN-HETET rendez november 2-a és 7-e között a nagyatádi Ifí-os számú népbolt. — Fél hold répát szedett fel társadalmi munkában az őrei KISZ alapszervezet 15 tagja a Dózsa Termelőszövetkezet földjéről. Főbb csikkekben elegendő áru volt a keddi piacon elégedtek meg a pusztító kezek, Az egyik hinta 15 mm-es átmérőjű tartó Pasait széttörték, üléseinek még a forgácsát se lehet megtalálni. Mondhatná txtlnki, hogy talán a túlzott igénybeviteltől váltak ilyen rövid idő alatt használhatatlanná a httóbin- ták. A nyomok azonh."n ••dalos rongálásra vállár ' 1 tettesek sajnos, ismer* s szabadon járnak-kelve1 és — rombolnak. Mégpedin iáié kokat, amelyeknek alkiezi- tésére a marcali üzemek dolgozói oly nagy oda adás ml áldozták fel szabadidejüket. — MŰVELŐDÉSI CSOPORTOT ALAKÍTOTTAK Kaposvárott a kisiparosok és a kisipari szövetkezetek tagjai. A közelmúltban jól sikerült ismeretterjesztő előadást rendezett a csoport az űrhajóiéiról — Iparjogosítvány nélkül vállalt szobafestést Csonka Ferenc kaposvári lakos. Kontárkodásért 300 forintra büntette a szabálysértési előadó. — ÖNKISZOLGÁLÓ ÉLELMISZERBOLT nyitó Balatwv- szentgyörgyön. Már a megnyitás napján is sok vevő fordult meg az új üzletben. A fonyó- di járásban ez az első önkiszolgáló bolt. — 565-re szaporodott a somogyszdli Petőfi Termelőszövetkezet szerződött hízóinak száma. A zamárdi Balaton Tsz pedig az újabb szerződéskötés szerint összesen 425 sertést hizlal az állam részére. — Hathavi börtönbüntetésre ítélte a Kaposvári Járásbíróság Tóth Ferenc kaposvári lakost, mead júliusban ellopta bátyja 1900 forint megtakarított pénzét. — Átadták a rendeltetésének Szentén a csurgói járás első magtárpadlásos istállóját. Az istálló 750 ezer forintba került. — Országos állat- és kirakodóvásár lesz november 5-én Attala, Da- rány és Lengyeltóti községekben. (10001) Általában nem volt nagy a tegnapi piaci felhozatal, de minden áruból volt egy 'kevés. Baromfiból (csirke, tyúk, kövér és sovány kacsa, liba) vi- j szonylag sókat hoztak, és ikeve-1 set vásároltak. Áruik (a múlt pénteki) keveset, mintegy 5— 10 százalékkal emelkedett. Alma kb. 17—-18 mázsa, elegendő mennyiség várt eladásra. 3 forintért apróbb, 4,50-ért, 5 forintért viszont eRészan szép minőségűt lehetett Kevés szőlőt- távolabbi keikről, pl. (mint sok almát Csurgóról. Marcaliból be. A szőlő is egészen időn belül elfogy már. ^líűvelődés rVzórakozás CsiU.y Gergely Színház. November 4-én, szerdán 7 órakor: Üvegilsurák. Rátkai bérlet. Vörös Csillag. November 4-ig: Ny;>j«o'ultak I., II. rész. (10 éven alul nem ajánlott.) 1, 8, fél 9 órakor. Szabad Ifjúság: November 4-ig: Ci«"d világa. (Korhatár nélkül.) 4, 6, 8 órakor. R’ppl-Hánai Múzeum: Balaton a festészetben. Megyei Könyvtár: Könyv- kölcsönzés és olvasótermi szol- gá’at 33—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv- kölcsönzés 13—18 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás szerda estig: Az esőzés gyengül, sokfelé megszűnik. Mérsékelt, időnként megélénkülő északi, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdáin 10—13 fok között. 4 sákányi fmss terveiből A járási székhelyen kívül Zákányban van még önkiszolgáló vegyesbolt a csurgói járásban. Az elmúlt havi forgalma jobb volt, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Az fmsz tervei között szerepel egy zölds ég-gyü möksbo'l t lé tesí tése Zákánytelepen. A nagy keresletnek őrzendő cementlap gyártásának korszerűsítésére hidraulikus présgép vásárlását tervezik. A földművesszövetkezet felajánlotta, hogy terven felül még ebben a hónapban 100 vagon sódert szállít a megye termelőszövetkezeteinek építkezéseihez. _____ Ö t főnyeremény a pénteki lottó jutalomsorsoláson Az októberben, a 43. játékhéten vásárolt, lottószelvények között a pénteki jutalomsorsoláson 497 értékes tárgynyereményt sorsol lei a Sportfogadási és Lottóigazgatóság. A főnyeremények száma már ötre növekedett: három öröklakás — egy Háromszoba- hallcs, és két kétszoba-ö«*z~ komfortos — az Üllői út 39-— 43. szám alatt épülő lottó-házban, bárhol felépíthető családi ház es Skoda-Felicia személy- gépkocsi. A több* értékes nye- kapni.1 reménybárgv, köztük 22 motorúidé- k*rékoár. 56 televíziós készü- Já.noih a Imáról lék, 53 rádió. 14 fényképező- is) és még gép, számos zenegép, luxus- hoztak cikk és vásárlási utalványok rövid stb. is sok örömet szereznek I majd a szerencsés lottózóknak. TABI JAEAS; A bajnokság allása; hogy részt vegyen az NB 11-be juKIKAFOTT A KAPOLYI HONVED Ez a forduló vaskos meglepetése. A meglepetés szerzői ismét a kisbárapátlak. Korábban a szeszélyesen Induló kisbárapátl csapat az igen jól szereplő Miklósi csapatát fektette két vállra. Most a hetedik fordulóban a kisbárapátlak Kapolyt, a nagy bajnokesélyest győzték le meglepő könnyedén. Akadt a fordulónak egy kellemetlen meglepetése is. Miklósi csapata ugyanis nem jelent meg Nagytoldipusztán. A hetedik forduló eredményei: Kisbárapáü-Kapoly 4:1 Daránypuszla-Gamás 4:3 Kovács Béla KAPOSVÁRI JÁRÁS: Kaposújlak szolgáltatta Ismét a meglepetést. A gyengén rajtoló és biztos kieső-jelöltnek számító ka- posújlakiak, akik nyolc egymásután következő fordulóban szenvedtek vereséget, már a múlt héten »betörtek- — most pedig nem kisebb ellenfelet győztek le, mint a bajnokesélyesnek számitó Nagybajom csapatát. Ügy fest, a kaposvári járásban idén is ádáz harc lesz a bajnoki címért, de a kiesés elkerüléséért is. Eredmények: Somogygeszti-Kaposmérő 0:3 Somogyszil—Somogysárd 1:12. Érthetetlen a somogyszili csapat gyenge szereplése. Kaposújlak-Nagybajom 2:1 Attala-Gclle 2:0 Fonó—Kadarkút 3:1 Juta-Mernye 0:1 1. Mernye 2. Fonó-Gázló 3. Nagybajom 4. Kaposmérő 5. Kadarkút 6. Juta 7. Somogygeszti 8. Somogysárd 9. Gölle 10. Attala 11. Somogyszil ÍZ. Ecseny 13. Kaposújlak 9 7 1 1 22:11 15 10 6 3 1 25:17 15 96-3 24:15 12 11 5 2 4 21:20 12 105-5 29:7 10 10 4 2 4 22:23 10 lt 4 2 5 18:27 10 9 4 3 2 37:18 9 10 4 1 5 12:17 9 10 4 - 6 10:11 8 9 2 2 5 13:29 6 10 2 2 6 9:29 6 10 2 - 8 11:29 4 Kutasi Gyula tásért folyó osztályozókon. Az összevont megyei bajnokság vasárnapi eredményei: K. Spartacus-Nk. Bányász 7:1 (2318:2210) KMTE—K. Építők IX. 8:Z (2395:2345) K. Építők II.—Lovászi Bányász 8:2 (2133:2073) K. Dózsa-Dombóvárl VSE 8:0 (2230:-). A DVSE nem jelent meg. RÖPLABDA: Második lett a területi bajnokságon a K. Honvéd esapata Vasárnap szép számú szurkoló- tábor gyűlt egybe, hogy tanúja legyen a Kaposvári Honvéd utolsó hazai bajnoki mérkőzésének. A találkozó azonban elmaradt, mert hez, hogy csapatukat osszák be az NB 11-be Jutásért folyó osztályozó küzdelmeibe. A TABI TÉGLAGYÁR CSAPATA VEZET A JÁRÁSI Ülök a moziban. A mozi tenyérnyi, a levegő már elfogyott, minden hely elkelt, az ablakban is ülnek. Valakit megráz a falból kiálló vezeték, kiabálás, méltatlankodás. Jön a gépész. Ö nem kiabál, és nem is rázza meg a vezeték, pedig ugyancsak fogdossa a drótokat, végül is kimondja, hogy ne üljön oda senki, és ezzel meg a Komlói Bányász együttese nem jelent meg a Kaposvárra kitűzött mérkőzésen. A területi kézilabda-bajnokság küzdelmei befejeződtek. Bajnok lett és részt vesz az osztályozón az NB Il-be jutásért a Pécsi Bányász csapata, amely mindössze egy vereséget szenvedett. A bajnok együttest a kaposváriak győzték le a tavaszi fordulóban Kaposvárott. Második helyen a K. Honvéd csapata végzett két vereséggel. A K. Honvéd tavasszal Komlón és most ősszel Pécsett szenvedett vereséget a BányásztőL Bár a K. Honvéd kézilabda-csapata jelentősen meggyengül, mert a csapat honvéd játékosainak zöme most leszerel és eltávozik Kaposvárról, a honvédek mégis ké- j telemmel fordulnak a szövetségbajn oks Ágban Négy fordulót bonyolítottak le már a tabi járási röplabda-bajnokság küzdelmeiből. Ez ideig a téglagyár csapata áll legjobban, s veretlenül vezet az elég erős és kiegyensúlyozott mezőnyben. Nagy érdeklődés kísérte a tabi rangadót. Ezen a téglagyáriak másfél órás küzdelemben legyőzték a gimnazistákat. Eredmények: Tabi Téglagyár-Zles 3:0 Tabi Ginm.-Kapoly 3:0 Nagytoldi-Somogymeggyes 3:0 Tabi Téglagyár-Tabi Glmn. 3:2 A bajnokság állása: 1. Tabi Téglagyár 4 4 - 12:4 8 2. Tabi Glmn. 4 3 1 11:5 7 3. Nagytoldlpuszta 4 2 2 10:7 6 4. Kapolyi Honvéd 4 2 2 6:7 6 5. Zics 4 13 5:10 5 6. Somogy meggyes 4 - - 1:12 4 van oldva a probléma. De jön egy kövér nő, és odaül minden figyelmeztetés ellenére. A közönség boldog izgalommal várja, mi lesz, de a vezetéknek, úgy látszik nincs kedve többet rázni, és valaki erre hangosan magyarázna, miszerint ezen nincs mit csodálkozni, a háj az szigetel. A mozigépész a csepp ablakon át társalog, de nyilván megunja, mert nagyot kiált, hogy »vülanyt«, és ezzel meg is kezdődik az előadás. A vásznon lassan kialakul a konfliktus, és bokáig járunk a szereplőkkel együtt mi is a margaréiás réten. A két főhős, egy fiú és egy lány, kitartóan csókolóz- nak, és úgy eltűnnek a virágok között, hogy feltételezni lehet, négylevelű lóherét is keresnek közben. Ekkor távolról repülőgép zúgása közeledik vésztjóslóan, és a dübörgésekből ítélve már bombáz is, mikor rájövök, hogy ez nem egyéb, mint egy ember mellettem aki alszik, hasán összekulcsolt kezekkel és félrebilleni fejjel, mint valaha az anyja ölében. Alszik édesdeden és horkol, de hogyan! Többen felfigyelnek, enyhe derű hullámzik körülöttünk. Egy darabig úgy lenyűgöz ez a változatos hangszerelés, hogy nem is tudok figyelni a filmre. De aztán jön az álbetörő, és lúdbőrös háttal izgulok, hogy sikerül-e neki megszerezni a tervrajzokat. Akkor a békésen alvó aklcorát húz valami óriási lóbőrből, hogy felugróm az ijed'ségtől, de. talán ettől ijedt meg a betörő is, mert az is nagyot ugrik, de akkorát, hogy sokáig csak a cipői, meg a cipők alatt a feje látszik a vásznon. A közönség hangosan derül a betörőn, meg a bácsin, sőt mag is kérdezik, hogy miért a moziba hoztam el aludni a papámat? Megpróbálom finoman felébreszteni mivel határozottan idegesít szűnni nem akaró horkolása, oldalba nyomom a könyökömmel, a bokáival is megpróbálkozom, de nem ébred fel. Végre szünet, erre minden további nélkül felébred, elővesz egy cigarettát és kivonul. A. csengetésre pontosan visszajön, sőt méltatlankodva, hogy >-gyorsabban, kérem, gyorsabban, mozogjon ott elöl, mert látni szeretném a filmet«, elfoglalja a helyét, hasára kulcsolja a kezeit, és lámpaoltásra már alszik is. A film végéig alszik, és szorgalmasan horkol. Lámpagyújtásra, frissen ébred, és nem állom meg, hogy meg ne kérdezzem tőle, hogyan tetszett a film, — Á, nagyszerű volt kérem, nagyszerű, egyre inkább belejövünk a filmgyártásba — mondja mély meggyőződéssel, aztán kalapot emel, és elballag az esti homályban. Mihályi Margit