Somogyi Néplap, 1959. november (16. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-26 / 278. szám
Csütörtök. 1959. november 26. a SOMOGYI NÉPLAP MEGFENYEGETTEK... ESTELEDETT a faluban, hazafelé hajtott a csordás.' Az utca benépesedett, gyerekek szaladgáltak az árokparton, a fák között, asszonyok, lányok siettek tejes.kannáv'al a kezükben. A falusi kép sokkal mozgalmasabb lett. mint napközben. Az alsó fertály felől idegen közeledett. Két szurtos, kiska- bátos gyerek fogta közre az igazgatót, aki a szomszédos községből jött át szülői érte- ke^Btet tartani. A fivsrskGk mintha legalábbis testőrök vol— nának, olyan büszkén feszítettek az igazgató mellett Csacsogtak. beszéltek kedvesen, mintha csak kötelességüknek tartották volna, hogy kalauzolják. szórakoztassák az idegent. Elvégre nem idevalósi, mégse baktathat egyedül a hosszú utcán ... Igazgató bácsi, nekem most vesz télikabátöt az édesanyám .. _ Igazgató bácsi, milyen az a televízió? Mondták a gyerekek, hogy maguknál már van az iskolában ... .— Hát.;, nem lesz sok ötösöm félévre... Maid talán a nyárra ... Az igazgató mosolyogva figyelte ókét.. Válaszolt is, kérdezett is. Beszélgetésüket csak az zavarta meg — de szentigaz, meg gyakran —, hogy mindig jött valaki szembe. Az igazgató ilyenkor széles gesztussal megemelte kalapját, és hagy jóesi eket köszönt. Egyszer meg is állt néhány szóra a Kamarás Mari nénivel — úgy látszik, ismerte —. s a gyerekek addig félrehúzódtaik, a kerítést piszkálták egy hirtelen előkerült bottal. Az igazgatónak azonban — aki különben is igen élénken reagált az élet apró jelenségedre — feltűnt valami. Nem is állhatta sokáig szó nékül r Jóska fiam. hát ti miért nem köszöntetek? A GYEREKEK ÖSSZEREZZENTEK. Jó ideig nem is mertek szólni, csak bűntudatosan le-szegték a fejüket. Aztán a májik. a Tóni mégiscsak válaszolt, de igen szűkszavúan: — Csak. — Hányadikasok vagytok? — Hatodikasok. — Nahát álékor értelmesebb választ is adhatnál, kisfiam. No, nem kell félni, mondd csak meg nyugodtajn, miért nem köszöntél? A gyerekek megálltak, .szégyenlősen nekidőltek a diófának. arcuk kipirult, de sehogy se akarcdzott megszólalni. Végre is Jóska nekidurálta magát: — A ... azért, igazgató bácsi. kérem ... mert... mert... di... dicsérni kellene... Az igazgató meglepetten nézett rájuk. Aztán megkérdezte: — Ki mondta ezt nektek? — A Juli néni meg a Varga Jóska bácsi is — válaszolták szinte egyszerre. Tóni folytatta: — Köszöntünk mi úgy is, hogy jó estét, mag hogy előre... Aztán a Juli néni megfenyegetett, meg többen a faluból. Azt mondta: — Eszeveszett kölvkei, hát nem tudtok ti dicsérni, mi? Akkor inkább fogj át ók be a szátokat, értitek.... — Azóta inkább nem köszönünk senkin ek... Az igazgató nem szólt, mit is mondhatott, volna hirtelené- ben. De a szülői értekezleten ezzel kezdte. És az édesanyák közül felállt valaki: — Igaz, én is mondtam, hogy dicsértessékkel köszönjenek — vallotta be pirulva... — Meri azt mondják nálunk, csak az a jól nevelt gyerek... Persze ... persze arra én se gondoltam, hogy mást tanulnak az iskolában ... meg hogy ezzel mit is csin álok... EDDIG A TÖRTÉNET. A gyerekek szépen hazamentek, az igazgató pedig megpróbált szót érteni az asszonyokkal... S amikor a történetről hallottam, megvallom, örültem neki. Csak azért, mert nem ez az egyetlen falu. ahol kételyek közé. kátyúba szorítják gyermekeinket a megszokás, az öregek külszíni ájtatoskódása, s éppen ideje, hogy szót váltsunk erről. íme, ez egy élő, eleven példa ahhoz a bizonyos kettős neveléshez, amit sokszor oly lélektelenül. meggyőződés nélkül szoktunk emlegetni. Talán bizony a tanító a hibás? Öt veszik elő, valahányszor arról esik szó, tiszteletlenek sokszor milyen igazságtalanul! Mert amit ő hosszú, fáradságos munkával, felépít, azt, mi hajlandók vagyunk egyetlen szóval, gorombáskodással ledönteni, s még őt okoljuk a követgyereknek a lelkében, aki előtt meghazudtoljuk tanítóját, s elhitetjük vele, hogy rossz, amit második édesapja mond... Hogyan néz azután tanítójára? A történetben szereplő fiúk már nagyobbacskák, még Juli néni se állíthatta szembe tanítójukkal. Azt a «-megoldást« választották, hogy inkább nem köszönnek. De mi lesz a kisebbekkel. azokkal, akik még nem tudnak önmagukban ítéletet alkotni? Abban a faluban, ahol még dicsértessékkel köszöntetik a gyerekeket, új élet bontakozott ki. termelőszövetkezeti község. Az emberek becsületesek, jó szándékúnk, és odaadóan dolgoznak a közösben. De gondolkodásuk megrekedt egy bizonyos ponton. Alig jutottak túl a húszas, harmincas évek értelmetlenségein ... PEDIG MOST MÄR ESZMÉLNÜNK KELL. mert különben mi magunk öljük ki gyermekeinkből a felnőttek iránti tiszteletet, összezavarjuk gondolkodásukat, s később már azt sem hiszik el, FILMSZÍNHÁZAINK MŰSORÁBÓL: VÖRÖS CSILLAG (nov. 26-tól dec. 2-ig) SS! A börtönből hét rab szökik meg:.. Nyomukban lázas hajsza indul, működésbe lép a rendőrség könyörtelen gépezete. Száll a hír: — Keresd! Fogd meg! Veszedelmes emberek, nemcsak a társadalomnak teszel szívességet, hanem magadnak is, a nyomraveze- tés jutalma nem kis összeg! Ezúttal azonban minden előzetes számítás csődöt mond. S hogy miért, hogy kik voltak a szökevények, arra Szaton Rezső, a munkásb PÁK LÉPÉS MA R (NmMmmémmmmm wi te**'. mozgalom nemrégiben elhunyt harcosának személyes élményei adnak fele.......................... amit Mesterházi Lajos író Pár h ogy neveletlenek, j édesanyjuk, de azt sem, amit íépés a határ című regényeitek ek a gyerekek. És tanítójuk mond. Igaz, a fel- témáját a valóságból merít et- nőtteknek mindig nehezebb befogadni az újat, a jót. De legalább annyira igyekeznünk gatól^nyvet kell, hogy ha nem is előttük, a de együtt haladjunk gyermekeinkkel .. a te, e regényből írt Hubay Miklós izgalmas, fordulatos forkezményekért. Gondoljuk csak j el, mi mehet végbe annak a I Jávori Béla Műemlékeink védelmében Soniogymak kevés a műemléke. Erre-anra még mostanában is tapasztaljuk, hogy egy régi kastély más épület vagy nevezetesség »senkié« sem. Azaz: senki sem gondoskodik róluk., Egyik-másik kunk az időjárás, néhol az emberek rongálásának is szabad prédája. 1958 tavaszán — elég későn megalakult a Somogy Műemlékvédelmi Albizottság. Felmérni nemigen tudnánk, hogy mennyi érték veszett kárvesen és gyakran segédkezik a somogyiaknak. Az albizottság megrendelésére készülőben van húsz műkő- tábla. A v. b. javaslata után megváltoztatták tervezett szövegüket: több adatot, bővebb műemlé- magyarázatot közölnek egy-egy műemlékünkről. A Minisztertanács 2026/1959. sz., határozata alapján az Építésügyi Minisztérium és az OMF megkezdte az egész or- megyei szág területén a műemlékek és az ilyen jellegű épületek, szobrok összeírását. Az albizottság elhatározta, hogy megyénk műemlékeinek nyilvántartása ba ez ideig, s hogy ne vesszen mellett felvételeket készítenek még több, nagyon sokat, nagyon lelkiismeretesen kell dolgoznia. A bizottság célul tűzte megyénk műemlékeinek számbavételét. történetük leírását, állagmegóvását és restaurálását. Megalakulásuk után azonnal. előkészítették a megyei tanács elnöki rendelkezését, mely műemlékőri hálózat létrehozását írja elő. Somogy nyilvántartott műemlékeinek száma 264. Fokozott védelmük céliából a megyei tanács még a múlt év áprilisában i'emdeletet adott ki, mely az országos rendeletek mellett helyileg szabályozza az építéssel, átalakítással, restaurálással és tatarozással kapcsolatos eljárásokat. Az albizottság kapcsolatot teremtett az Országos Műemléki Felügyelőséggel, s az ideig(kb. 25-ről elkészült), és megkezdik műszaki felmérésüket (ebben a Tervező Iroda is segít). E hónap elején a megyei tanács végrehajtó bizottsága értékelte az albizottság munkáját. Határozatában megjelölte azokat a szempontokat, melyek szerint a jövőben végezni kell munkáját. A műemlékvédelmi feladatok jobb ellátása végett januárban egynapos megbeszélést, tanfo- lyamot tartanak a műemlék- őrök részére. A határozat különböző tervek elkészítését is előírja. Természetesen tervek nélkül, alapos megfontolás nélkül ezen a területen sem lehet dolgozni. lenes felmérés alapján meg,ál- . , .. , , . .. lapították, hogy műemlékeink Az lenne jo, ha most mar — hi- nagyon elhanyagoltak. Ezért szén úgyis későn kezdtünk hozzá — minél több műemlékünket tudhatnánk biztonságban, s nemcsak a tervek szerint, hanem valóságosan. kidolgozták az 1959-es év restaurálási tervét, s jóváhagyás végett az OMF-hez terjesztették. A tervben előírták nagy része elkészült. Az OMF szíA w*ó IsT i*il et&sek Apróhirdetés ára: hétköznap szavanként 1,- Ft, vasárnap 2,- Ft. Legkisebb hirdetés 10. szó. Az első szó két szónak számít. Hirdetéseket felvesz a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár. Latinka Sándor u. 2. Telefon: 15-16. A vidékiek postán is feladhatják hirdetésüket. Arát a megjelenés után közöljük a feladóval, s befizetési csekket küldünk. Kétszobás, összkomfortos beköltözhető házat vennék a belvárosban. Cserelakással és 50 000 Ft készpénzzel rendelkezem. Ajánlatokat >->12073« jeligére kérek a Hirdetőbe. (12073) ADÄS-VÉTEL Egyfázisú 0,8 tizedes villanymotor eladó. Nagyatád, Hunyadi u. 23. sz. (10147) 125 köbcentis ezüst tankos Csepel eladó. Szigetvári u. 77. sz. (10489) ÁLLAS Somogy.iádon ketszobából, k étkonyhából és több mellékhelyiségből álló családi ház azonnali beköl- tözhetőséggel 800 n-öl (gyümölcsös és szőlő), földdel eladó. özv. Stickel Imréné, Somogyjád, Táncsics utca 270. szám. (12055) 2 db 190 kg-os zsírdisznó eladó. Kinizsi Pál u. J2. (12071) Gyakorlott gépkocsivezetőt állandó munkára felveszünk. Patyolat Vállalat. (10146) Azonnalra keresek idősebb, főzni tudó jólelkű nénikét lábadozó feleségem mellé. Fáncsik nyugdíjás, Kutas. (12074) VEGYES Pete Kírolv crásrne'-tar műhelye í Kaposvár, Béke (Dúló) u. 9. (10480) Kombináltszoba kétszemélyes re- kamiév-il (kisipari) eladó. Lelléíő1 Fenyvesig villatelket vennék. Mik- teath. u. 3. (12068) 1921-ben, amikor a film játszódik, az igazság képviselői nem az államhatalom képviselői voltak, hanem az üldözöttek, a kommunisták. Éppen ezért érthető, hogy a rokon- szenv, a támogatás ilyen körülmények között a szökevényeket, a bujdosókat kísérte. Hiába hivatkoztak előszeretettel az illetékesek a társadalom lelkiismeretére. A munkások és parasztok szívében még élt a kommün 133 napjának emléke. Az úri fogdmegek ezért mondtak csődöt annyi esetben. Miért és hogyan? Erre ad feleletet Keleti Márton új filmje. Keleti hűségesen idézte fpl a kor baljós,. fojtogató . légkörét, bemutatta az egymással szemben álló tábor képviselőit, nyomon követte a hírhedt váci fegyházból szökött két kommunista fiatal, a halálos ítélet előtt álló Ferenc és elvtársa, Béla kalandos menekülését. ,Ez a filmtörténet egyik szála. A másik szál a nyomozóapparátus, Metrie dr. Pokol Tamás rendőrszázados kétségbeesett erőfeszítéseit követi lépésről lépésre. A Pár lépés, a határ kalandfilm . a javából, mégpedig a ritkább, a nemes fajtából való. Izgalma nem öncélú, nem kiagyalt, mert a valóság, az élet szülte. dmu dm bb 'tűm SZABAD IFJÚSÁG (nov. 26-tól 29-ig) ■ k Bt Menekülés az árnyéktól Tizennyolc éven felülieknek! Ismert írók és filmművészek sokszor feldolgozott témája az új és a régi generáció közötti konfliktus, a szülő és a gyer- meg ellentétének kérdése. Jiri Sequens csehszlovák rendező Új alkotásának, a Menekülés az árnyéktól c. filmnek is ez az alapvető problémája. A történet két főszereplője az idős, konzervatív nézeteihez csökönyösen ragaszkodó apa és agyondédelgetett lánya, aki nem akar a régi konvenciók szerint élni. A két ember egyéni problémájában azonban ott sűrűsödik, két társadalom, a kapitalizmus és szocializmus ellentéte. Harcuk a régi és új közötti küzdelem, bár Marta, a leány nem tudatos képviselője az új társadalomnak — ösztönösen, szerelme védelmében kerül szembe az apjával. Megrázó lélektani dráma ez a film, amelyben az alkotók sokoldalúan ábrázolják a felvetett problémát, érdekes, bonyolult jellemeket sorakoztatnak fel: Talán legjobban Marta figurájában sikerült érzékeltetni ezt a bonyolultságot, hiszen ő nemcsak apjával küzd, hanem önmagával is kemény harcot folytat. Ösztönösen követeli szerelmében azokat a jogokat, melyek a múlttal, a régi társadalom konvencióival szemben az újat képviselik. Ugyanezeket azonban nem tudja megérteni férje munkájánál, tanulásánál, egész házasságánál, ahol éppen ö ragaszkodik a múlthoz, melynek emlékeitől nem tud szabadulni. TELHETETLEN MÉHECSKE Szivattyúk, hydrophorok, vízvezetékek szerelését, bádogosmunkákat gyorsan, pontosan elvégzem. , Közülieteknek is. Jótállással. Barth QyßTTTißrcetCTieic szol, hcLTieTTi szól József kisiparos, Budapest, vni. azoknak a felnőtteknek is, akik A Szabad Ifjúság Filmszínháznak kedves ajándékaként egy, csokorra való rajz- és bábfilmet láthatunk mintegy előlegül Télapó ajándékos zsákjából. Az ajándék nemcsak Gyulai Pál u. 12. (10142) Értesítjük üzletfeleinket, hogy az árukiadás november 30-tól december 4-ig leltározás miatt szünetel. Dél-Dunántúli Papír- és Irodaszer- értékesítő Vállalat, Kaposvár. (12072) kedvelik a mesefilmeket, közöttük is a rajz- és bábfilmeket. A kis méhecske — mondja a film meséje — már gyermekkorában nagyon telhetetMeghívó A Kaposvár és Vidéke Körzeti Földművasszövetkezet 1959. november 29-én az Irányi Dániel u. 13. sz. alatt lévő MÁV-saékházban tartja TAGGYŰLÉSÉT, melyre a szövetkezet tagjait meghívja. A taggyűlés de. 9 órakor kezdődik, napirendi pont: az igazgatóság beszámolója az 1959. év három negyedévéről. A tagiság teljes számban való megjelenését várja az Igazgatóság. (24982) . ___ ( nov. 30-tól dec. 2-ig) len volt. Míg társai megelégedtek egy üveg mézzel, a kis telhetetlennek két-három üveg méz meg sem kottyant. Szorgalmasan járt iskolába, de nagyon örült, amikor végre kis kézipumpájával elindulhatott ö is mézet gyűjtetni. Az első napokban nem sok hasznot hajtott, amit\gyűjtött, meg is ette rendre. A darázs sunyi szemmel figyelte a kis telhetetlent, és elhatározta, hogy léprecsalja. Kiköltözött a lakásából, és kiírta rá, hogy lakás kiadó. Észrevette ezt a méhecske is, gyorsan beköltözködött, és most már csak a maga kényelmével törődött. A filmmese további részében azt tudjuk meg, mint. tanulta meg a kis tévelygő, hogy a közösségben az erő. A filmmel egy műsorban még három film kerül bemutatásra, így az Elveszett őrség című színes csehszlovák bábfilm, amelynek főszereplője egy katonai kürtös, aki min- áen idejét kedvese ablaka alatt tölti. A cica és az eger című színes lengyel rajzfilm mulatságos, ötletes formában a két kibékíthetetlen ellenség harcából mond el kedves történetet. A zöld kukorica című szovjet rajzfilm hősei: a Tehén, a Bika, a Kakas és a többiek mulatságos történetben mondják el a kukorica hasznos tulajdonságait. Somogyi Népfap] Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága é«. a Somogy megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: KJSDEAB JÓZSEF. Szerkesztöseg; Kaposvár, Sztálin u. 14. Telefon: 15-10. 15-IL Kiadja: a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16* Felelős- kiadó- WTRTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka S. u. 6. - 4198 Nyomdáért felel LÁSZLÓ TIROB igazgató. Teneszti a Magyar Posta Előfizethető- q helyt postahivataloknál - Dnstáskézbesttőknél Előfizetési díj egy hónapra 11,- Ft