Somogyi Néplap, 1959. november (16. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-21 / 274. szám
riLÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Vj ' ^'4 on? ' Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPP A XVI. évfolyam, 274. szám. ÄRA 50 FILLÉR Szombat. 1959. november 21. MAI SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: Messziről indultak . ., (3. oldalon) Jövő heti rádióműsor (5. oldalon) A tárgyalóteremből (6. oldalon) TERMELŐSZÖVETKEZETEINK ÉLETÉBŐL Végzett a vetéssel a hábonymegyeri Uj Elet A bábonymegyeri Űj Élet Termelőszövetkezet életében jelentős esemény zajlott le másfél héttel ezelőtt. Nyolc- kilenc hónap múltán sikerült az állatállományt nagyüzemi istállókban összevonni. A szövetkezet így nagyobb gondot fordíthat az állattenyésztésre. Ez évben eddig 13 szerződött marhát és 43 hízót adtak le. A jövő esztendőben állatállományukat még tovább fejlesztik. Ez megköveteli az épületek bővítését is. Saját erőből fognak építeni egy 30 férőhelyes sertésfiaztatót. Az időszerű mezőgazdasági munkákat az őszi mélyszántáson kívül elvégezték. Az őszieket az előre meghatározott terv szerint most már táblásítva vetették el. 160 holdon búzát, 120 holdon őszi árpát, 20 holdon rozsot, 60 holdon őszi keveréket, 30 holdon repcét vetettek. Szorgalmukat mutatja, hogy a tagok átlag 220—250 munkaegységet teljesítettek. De nem ritka az olyan dolgozó sem, aki elérte a 300-at. A terményekből osztottak előleget: búzából 3,1 kilót, árpából 2,8 kilót, répából 3 kilót egységenként. Ügy tervezték, hogy 33 forintot fizetnek részesedésként. Az eredmények az első közös gazdálkodási év után olyanok, hogy minden remény megvan arra: ezt az összeget túlszárnyalják. Mivel van megfelelő pincéjük, úgy döntöttek, a jövő esztendőben gombatenyésztéssel is foglalkoznak, hogy növeljék jövedelmüket. Hazaérkezett Csehszlovákiából a magyar országgyűlés küldöttsége Tíznapos csehszlovákiai látogatás után pénteken reggel visszaérkezett Budapestre a magyar országgyűlés küldöttsége. A delegációt a Keleti pályaudvaron Kiss Károly, az Elnöki Tanács elnökhelyettese és Somogyi Miklós, a Szak- szervezetek Országos Tanácsának elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Diny- nyés Lajos, az országgyűlés al- elnöke, valamint a budapesti képviselő-csoport több tagja fogadta Ott volt dr. Julius Viktory, a Csehszlovák Köztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete és a követség több munkatársa. A megérkezés után Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az or szággyűlés elnöke, a küldöttség vezetője nyilatkozott a Magyar Távirati Iroda munkatársának. — Élményekben, felejthetetlen emlékekben gazdag tíz napot töltöttünk a Csehszlovák Köztársaságban. Jártunk gyárakban, üzemekben, felkerestünk termelőszövetkezeteket, s mindenütt meggyőződhettünk arról, hogy barátaink nagyszerű sikerekkel büszkélkedhetnek a szocialista építés munkájában. A csehszlovák nép bizalommal, egységesen áll pártja és kormánya mögött — mondotta Rónai Sándor. — Mély benyomást tett ránk, hogy Csehszlovákia dolgozói — munkások, mezőgazdasági dolgozók, mérnökök, tudósok — milyen nagy figyelemmel kísérik népünk életét, eredményeit. Velünk örülnek sikereinknek, osztoznak gondjainkban. Bárhova érkeztünk, mindenütt nagy szeretettel, szívből fakadó barátsággal fogadtak, s kértek bennünket: tolmácsoljuk a magyar dolgo- zókno.k testvéri üdvözletüket, jókívánságaikat. (MTI, líl haladnak a mezőgazdasági munkák Láhodon (Tudósítónktól.) Lábod termelőszövetkezeti község mindhárom közös gazdaságában november 14-re befejezték az ősziek vetését. A Kossuth Tsz 130 kh-as vetéstervét hiánytalanul teljesítette. 130 hold búzát, 12Ö hold rozsot és 62 hold őszi árpát vetettek el. Eddig 60 holdon végeztek mélyszántást tavasziak alá. Földjeiken hét erőgép dolgozik. Burgonyájuk a legjobban fizetett a járásban. A 64 hold átlagtermése 116 mázsa. Már el is vermelték a termést. 68 hold kukoricájuknak 75 százalékát letörték, rövidesen végeznek a többi betakarításával is. Most építettek görét a bőséges kukoricatermés tárolására. A szövetkezet vezetősége Katona József elnökkel az élen jól végzi szervező, irányító munkáját. ígér Ferenc, Kótai Sándor brigád- vezetők, Horgas A. István intéző bizottsági tag ugyancsak példamutatóan vették ki részüket a közös munkából. A Lenin Tsz 169 hold búzát, rozsból 200 hold helyett 232 holdat, 81 hold őszi árpa helyett 84 holdat vetett eL A 87 hold burgonya termését már régen leföldelték. A 180 hold kukoricájuk betakarításával pár nap múlva végeznek. Az állatállomány zavartalan átteleltetősének biztosítására 760 köbméter silót készítettek. A Rákóczi Tsz 122 hold helyett 128 holdon vetett búzát. 102 holdon rozs-, 66 holdon árpa vetőmagot tett földbe. Cukorrépájukat kiszedték és elszállították, 48 hold burgonyájuk termését pedig elvermelték. Kukoricájuk nagyobb részét betakarították. Lábod termelőszövetkezeteiben a kezdeti nehézségek leküzdése után jól indult meg a munka. Az egészséges fejlődést azonban az biztosítaná, ha a három szövetkezet egyesülne. Kiadásaik csökkennének, jövedelmük jelentősen emelkedne. Érdemes lenne megfontolni ezt a lábodi tsz-tagoknak! ötven süldőt gondoz Kasza Jánosné, a patosfai Búzakalász Tsz tagja, önként és szívesen vállalta ezt a beosztást. Ä kongresssusi műszók ©redméssfei o gépállomásokéi! Megyénk gépállomásain október 20-a óta, tart a kongresszusi műszak. Jó munkaszervezéssel, a gépek ésszerűbb kihasználásával igen szép eredményeket értek el. A traktorosok nemcsak túlszárnyalták vállalásaikat, hanem olyan termelési sikerekről számolhatnak be, amelyekhez hasonlóak a gépállomások fennállása óta még nem voltak. Az esőzést megelőző tíz napban például majdnem 74 ezer normálholdnyi teljesítményt értek el. Gépenként több mint 60 normálholdnyi munkát végeztek. A 400 kétműszakos tráktorista szorgalmát is figyelembe véve minden gépkezelő 130 százalékra teljesítette napi műszaknormáját. A megyei versenyben a Ba- latonkiliti Gépállomás másodszor is az első helyre került, s ezzel elnyerte a Gépállomások Megyei Igazgatósága által kitűzött 1200 forintos jutalmat. A Tapsonyi Gépállomás ugyancsak 1200 forint jutalmat kapott eredményedért. Baromßtenyesstök ankét ja Kaposvárott A Hazafias Népfront Somogy megyei Bizottsága és a megyei nőtanács tegnap ankétet rendezett Kaposvárott a megye baromfitenyésztői ré- £201*0 . A több mint 150 résztvevő előtt Pacs István, az Agrártudományi Egyetem adjunktusa tartott előadást a baromfitenyésztés helyzetéről. Majd Lacza Béla tudományos, kutató a vízi szárnyasok tenyésztéséről szólt. A liba- és kacsanevelés aránylag könnyű foglalkozás — mondotta —, és módot ad a termelőszövetkezetekben a női vagy idősebb munkaerők foglalkoztatására. Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar pecsenyekacsa az összes versenytársat kiszorította a külföldi piacokról, s ezért a termelőszövetkezetekben is fel kellene karolni tenyésztését. Az adottságok megvannak, csupán az szükséges, hogy hozzáértő és a baromfiakkal szívesen foglalkozó embereket jelöljenek ki a közös gazdaságok. Miklós László, az FM képviselője ismertette azt az állami támogatást, amellyel kormányunk a baromfitenyésztés fejlődését kívánja előmozdítani. Az előadások után a jelenlévők az Alsóbogáti Állami Gazdaság csombárdi üzemegységében megtekintették a baromfifarmot. Eddig 12 ezer vagon cukorrépát dolgozott te! a Kaposvári Cukorgyár A Kaposvári Cukorgyárban is nagy lendületet adott a munkáikhoz a közelgő párt- kongresszus. A répával megrakott vagonok, teherautók és vontatók sokasága szállítja a termést a gyár területére. Eddig 12 ezer vagon cukorrépát dolgoztak fel, ebből több mint 1300 vagon cukrot készítettek. Az összetorlódott mezei munkák miatt még kétezer vagon- nyi répa vár átvételre, pár napon belül ez is megtörténik. 320 vagon répaszeletet is gyártottak, ennek felét már leszállították a termelőknek. Kicserélték a magyar— csehszlovák konzuli egyezmény megerősítő okiratait Pénteken Budapesten kicserélték a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Köztársaság között Prágában 1959. március 27-én aláírt konzuli egyezmény megerősítő okiratait. Az aláírás után Púja Frigyes külügyminiszterhelyettes és dr. Julius Viktory nagykövet rövid beszédben méltatta az egyezmény jelentőségét. (MTI) Bz ideiglenes algériai kormány a Franciaországba internált algériai vezetéknek ad megbízást a tárgyalások megkezdésére az algériai kormány haladék» Tunisz (MTI). Mint az AFP jelenti, az algériai ideiglenes kormány — válaszul de Gaulle javaslataira, pénteken Tuniszban közleményt adott ki, amely a többi között hangoztatja: e— Figyelembe véve a francia köztársasági elnök november 10-i sajtóértekezletén elhangzottakat, az Algériai Köztársaság ideiglenes kormánya ismételten hangsúlyozza, hogy addig nem lehet szó tűzszünetről, amíg megállapodás nem történt az önrendelkezési New York (MTI). A Reuter jelenti gyorshírben: Az ENSZ-közgyűlés pénteken egyhangúlag határozatot hozott, amely sürgeti a megállapodást a lehető legrövidebb időn belül olyan rendszabályok foganatosítására, amelyek hatékony nemzetközi ellenőrzés mellett a teljes leszerelésre irányulnak. A közgyűlés ugyanakkor úgy döntött, hogy a tíz tagú kelet— elv egészséges alkalmazásának biztosítékairól. Ilyen körülmények között és az algériai probléma mielőbbi megoldásának érdekében az Algériai Köztársaság ideiglenes kormánya úgy döntött, megbízást ad Aid Ahmed, Ben Bella, Mohamed Khidder, Rabat Bitat és Mohamed Budiaf algériai vezetőknek, hogy kezdjenek tárgyalásokat a francia kormánnyal az önrendelkezési elv végrehajtásának körülményeiről és biztosítékairól. Ha a francia kormány kitart a találkozó élve mellett, nyugati leszerelési bizottság elé utalja a beterjesztett összes leszerelési javaslatokat — köztük Hruscsov szovjet miniszterelnök javaslatát az általános és teljes leszerelésről, valamint Selwyn Lloyd angol külügyminiszter háromszakaszos leszerelési tervét. Mint ismeretes, a tíztagú leszerelési bizottság a tervek szerint a jövő év elején kezdi meg munkáját Genfben. hogy az Egyesült Államokban a rakétafegyverekre előirányzott költségvetési összeget jelentősen növelték. Ugyanez az irányzat figyelhető meg a francia katonai kiadásokban — írja a lap. — Az első francia atombombák előállítására 42 milliárd, az atombombák szállítására alkalmas repülőgépek gyártására pedig 40 milliárd frankot irányoztak elő. Tízmilliárd frankot fordítanak atomtöltetű rakéták előállítására. (MTI) tekintik a leszerelés útján. Nem kevésbé »elvi« ellenvetésed vannak Adenauemek a nyugat-berlini kérdés csúcs- értekezleten való megvitatása ellen. Amikor Adenauer felszítja a szenvedélyeket a nyugat-berlini kérdés körül, ezzel ismét csak azt bizonyítja be, hogy esküdt ellensége a nemzetközi enyhülésnek. (MTI) talanul eljuttatja megbízását e küldötteknek, továbbá © feladatuk végrehajtásához szükséges utasításokat. * * * Mint a Reuter jelenti, az Algériai Nemzeti Mozgalom pénteken nyilatkozatot tett közzé, amely szerint felhatalmazza vezetői“* Messzali Had- zsot, hogy tárgyaljon a francia kormánnyal. A nyilatkozat szerint a mozgalom politikai—■ katonai bizottsága helyesli, a de Gaulle által javasolt algériai programot. A nyilatkozat részleteket nem közöl a tárgyalásra adott felhatalmazásról. (MTI) Sebes István bécsi magyar bevet hivatalos látogatása Burgenlandban Becs (MTI). Sebes István, a Magyar Népköztársaság bécsi követe a magyar követség több diplomáciai munkatársa kíséretében november Í7-én és 18-án hivatalos látogatást tett a Magyarországgal közvetlenül szomszédos Burgenland osztrák tartományban. A magyar követet és kíséretét Johann Wagner tartományi főnök üdvözölte, majd díszebédet adott a magyar vendégek tiszteletére. Wagner tartományi főnök pohárköszöntőjében kiemelte a kelet-ausztriai és nyugat-magyarországi területek közötti szívélyes kapcsolatok jelentőségét, amelyek — mondotta — elősegítik egész Ausztria és egész Magyarország jószomszédi viszonyának elmélyítését és megszilárdítását. Sebes István válaszában köszönetét mondott a meleg fogadtatásért és azt a kívánságát fejezte ki, vajha az osztrák és magyar határközségek* s azok lakosai között minél zavartalanabb béke és barátság* valamint kölcsönös megértés uralkodnék. A bécsi magyar követ Burgenlandban tett körutazása során több ipari üzemet, intézményt, parasztgazdaságot és magyar települést látogatott meg. Sebes István követ Bécsbe történt visszatérése előtt Tatzmannsdorfban díszebéden vendégül látta Burgenland vezető képviselőit. A Szovjetunió leszerelést javasol, a nyugati hatalmak tovább fegyverkeznek — írja a Combat Párizs (TASZSZ). A Combat megjegyzéseket fűz Hruscsov- nak, a szovjet újságírók tiszteletére rendezett fogadásom mondott beszédéhez. Elsősorban ahhoz a kijelentéséhez, hogy a Szovjetunió hajlandó a tengerbe süllyeszteni nukleáris fegyverkészleteit, ha a többi állam követi példáját. A lap szembeállítja ezt azzal, hogy a nyugati országokban tovább folyik a fegyverkezési verseny. Megjegyzi, A Szovietszliala Rosszija Adenauer londoni látogatásáról angol körök az első lépésnek Moszkva (TASZSZ). A SzovI jetszkaja Rosszija Adenauer londoni látogatását kommen- j. tálva rámutat, hogy az idős kancellár diplomáciai tevékenysége elsősorban a csúcsértekezlet szabotálására irányuló tervekben merül ki. Adenauer e célból elvitte Londonba »elvi ellenvetéseit« a közép-európai korlátozott fegyverzetű övezet létrehozásával Szemben, pedig azt bizonyos Az EHSZ-kőzgyűlés egyhangúlag hozott határozatta sürgeti o teljes leszerelés orieiilii megvalósítását