Somogyi Néplap, 1959. október (16. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-20 / 246. szám

Kedd, 1959. október 20. 2 SOMOGYI NÉPLAP Bonn és Washington nem erősítette meg a nyugati kormányfők novembervégi találkozójának hírét Washingtont „meglepte“ Macmillan változatlan állásfoglalása a választások után Bonn (Reuter). A DPA nyu­gatnémet hírügynökség bonni meg nem nevezett körökből szerzett értesülésére hivatkoz­va jelentette: Eisenhower el­nök levélben azt javasolta Adenauernek, hogy a nyugati kormányfők november végén tartsanak megbeszélést — akár Párizsban, akár Genfben — a csúcstalálkozók előkészítésére. A jelentés szerint Eisenhower ugyanezt ajánlotta Macmülan- nek és de Gaulle-nak is. A bonni kormány szóvivője vonakodott a DPA hírét akár megerősíteni, akár cáfolni. WASHINGTON Washingtoni hivatalos he­lyen sem erősítették meg az Eisenhower javaslatára vonat­kozó bonni hírt. John M. Hightower, a Reu­ter hírmagyarázója washing­toni jelentésében megállapít­ja, bár a washingtoni politi­kusok nem szívesen nyilatkoz­nak róla, mégis szemmel lát­ható, hogy Macmillan és Ei­senhower állásfoglalása a csúcstalálkozó kérdésében kezd ismét távolodni egymás­tól. Értesülések szerint Macmil­lan ismét nyomatékosan java­solta Eisenhowernak és de Gaulle-nak, hogy a lehető leg- közelebbi időpontban tartsák meg a csúcsértekezletet. Nyugat kormányfőinek össze­jövetele előtt a nyugati kor­mányfők talál kozni akarnak közös stratégiájúk kikovácso­lására — márpedig egy ilyen nyugati találkozó szükségessé­gét Washingtonban mind sür­getőbbnek találják —, akkor ezt a megbeszélést négy héten belül meg kell tartani. HAMBURG A DPA naptárszerű összeál­lítást közöl azokról a »nemzet­közi időpontokról«, amelyeket figyelembe kell venni a csúcs- találkozó dátumának megha­tározásakor. Ezek szerint: Novemberben nem esedékes semmiféle előre kitűzött nem­zetközi esemény, de a novem­beri csúcstalálkozó előkészíté­séhez viszonylag rövid idő áll­na rendelkezésre. Decemberben két olyan ese­ményre kerül sor, amelynek határozták. Az egyik a francia közösség december 11-re ösz- szehívott fontos ülése, amelyen de Gaulle is. részt vesz. A má* sik esemény a NATO-minisz- terek december 15-re kitűzött hagyományos évvégi értekez­lete. Januárban Eisenhowernek jelent nagy elfoglaltságot az új ülésszakára összeülő ame­rikai kongresszus, mert ha­gyományosan több elnöki üze­netet és jelentést kell eljut­tatnia a kongresszushoz. Februárra nem várnak na­gyobb jelentőségű nemzetközi eseményt. Politikai megfigye­lők szerint azonban a csúcs- értekezlet kitűzése februárra nagymértékben azon a meg­állapodáson múlik, vajon meg- előzze-e vagy sem a csúcsér­tekezletet a nagyhatalmak külügyminisztereinek előkészí­Gomulka beszámolója a LEMP Központi Bizottságának harmadik plénumán időpontját már korábban meg- tő értekezlete. (MTI) Varsó (MTI). A Lengyel Egyesült Munkáspárt Közpon­ti Bizottságának október 17-én összeült harmadik plénumán Gomulka, a párt első titkára mondott beszámolót. A plénu- mot a húsellátás problémái­nak megtárgyalására hívták össze. Beszédében elemezte a hús­ellátás nehézségeinek forrását. Rámutatott, hogy megfelelő határozatokat kell hozni a húspiacon mutatkozó kereslet és kínálat egyensúlyának hely­reállítására. A probléma lé­nyege, hogy a hús iránt na­gyobb a kereslet, mint a kíná­lat. — Az ötéves terv folyamán a munkások és a szellemi dol­gozók átlagos reálbérét, vala­mint a mezőgazdasági dolgo­zók átlagos reáljövedelmét 30 százalékkal akartuk növelni — mondotta. — Az előirányzatot azonban máris túlszárnyaltuk anélkül, hogy az árufedezet megfelelően emelkedett volna. Az ötéves időszakra tervezett 30 százalékkal szemben csupán 1959 első félévének végére 30,6 százalékkal növekedett a dolgozók reálbére. — A vásárlóerő növekedését tapasztalhatjuk a kereskedel­mi áruforgalom értékének ala­kulásában is — folytatta Go­mulka —, és a vásárlóerő nö­vekedése kihatott a húsfélesé­gek forgalmára is. A hús rend­kívül alacsony ára — különö­sen a többi élelmiszerhez vi­szonyítva — szintén hozzájá­rult ahhoz, hogy 1955—58-ban a fogyasztás terén túlsúlyba kerültek a húsféleségek. — Joggal mondhatná vala­ki, hogy mindez igaz, de miért volt elegendő hús a piacon az év első felében, és miért csak az azt követő hónapokban kez­dődtek a nehézségek. Erre a kérdésre nyíltan kell felelni. — A legalapvetőbb — habár nem egyedüli — ok a vágóál­lat-felvásárlásban bekövetke­zett visszaesés. Visszaesés mutatkozik a ser­téstenyésztésben is. Ennek több okát sorolta fel, köztük a ta­karmányhiányt. Gomulka a továbbiakban ki­mutatta, hogy az állami ár­Macmillan sürgetése meg­lepte az amerikai hivatalos köröket, mert úgy vélték, az angol miniszterelnöknek már kevésbé lesz sürgős a csúcstalálkozó megtartása, ha túljutott a választáso­kon. Hightower hangsúlyozta, hogy a héten valamiféle dön­tést minden bizonnyal el kell érni a csúcsértekezlet kérdésé­ben, hiszen ha a Kelet és A Pravda a japán uralkodó körök politikájáról Tokió (TASZSZ). A Pravda tokiói tudósítója megjegyzése­ket fűz több japán vezető po­litikusnak a szovjet leszerelési tervről tett nyilatkozataihoz. Megállapítja, hogy a nemzet­közi feszültség enyhülésének híre rendkívül idegesíti a hadi megrendelésekben dúskáló tő­kés társaságok tulajdonosait, a japán »védelmi« erők tisztika­rát és a vezető katonai hiva­talok főtisztviselőit. Mivel a nagy monopóliumokat szoros szálak fűzik amerikai cégek­hez, érthető a japán kormány felettébb kétes állásfoglalása a leszereléssel kapcsolatban. Bár a Kisi-kormány gyakran han­goztatja »békés z eret étét«, va­lójában militarizálja az orszá­got, akadályozza a nemzetközi feszültség enyhítését, s durva szovjetellenes rágalmaktól sem riad vissza — írja a Prav­da. (MTI) Dobi István visszaérkezett Pekingbe űj Peking (MTI). Mint az Kína jelenti, Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke vasárnap reggel Szianból visszaérkezett a kínai fővárosba. Dobi István fogadására a pekingi repülőtéren megjelent a Kínai Népköztársaság kor­mányának és a Kínai Kommu­nista Párt Központi Bizottsá­gának 'számos vezetője. Jelen volt a fogadáson Nóg­rádi Sándor, a Magyar Nép- köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete is. Liu Sao-csi fogadást adott Dobi István tiszteletépe Peking (MTI). Mint az Űj Kína jelenti, Liu Sao-csi, a Kínai Népköztársaság Elnöke vasárnap este fogadást adott Dobi Istvánnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének tiszteletére. A fogadáson többek között jelen volt Csu Te, az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizott­ságának elnöke és Csou En- laj, az Államtanács elnöke. A szaharai atomrobbantás után a radioaktiv részecskék Oél-Európa országai leié sodródhatnak A l'Humanité Dimanché cikke Párizs (MTI). Jean-Pierre Vigier, a közismert francia atomtudós a l’Humanité Di- manche hasábjain kimutatja, hogy az atombomba felrob­bantása után a Szaharából ki­induló szelek Dél-Európa or­szágai felé sodorhatják a rá­dióaktív részecskéket. Jugo­szlávia és Ausztria is az érin­tett területek között van a l’Humanité Dimanche-ban kö­zölt térkép tanúsága szerint. A térkép feltünteti a szaharai eredetű légtömegek mozgásá­nak irányát. Emberlakfa bolygóközi állomás a következő lépés? Moszkva (MTI). Ari Sternfeld nemzetközi ösztöndíjas űr­hajózási tudós kijelentette a TASZSZ munkatársának, hogy a Föld körül elnyújtott elliptikus pályán keringő nagymére­tű emberlakta bolygóközi állomás megépítése rendkívül nehéz, de teljesen megvalósítható feladat. A szovjet tudós hozzáfűzte, hogy ehhez még sok év munkája szükséges. Sternfeld véleménye szerint az állomás több különleges rakétából állna, s először a Földön szerelnék össze, hogy így próbálják ki megbízhatóságát. Ezután a szétszerelt ál­lomást több rakétával egy pontosan kijelölt pályára lőnék fel, s ott ismét egyetlen állomássá szerelnék össze. Az sem lehetetlen, hogy a rakétákat egyszerre bocsátanak fel, s ez esetben nem kellene a világűrben »keresgélni« az állomás különböző részeit. így a szerelés is gyorsabban végrehajtha­tó lenne, ami jobban védené a szerelő munkásokat a meteor­veszélytől. (MTI) Barabasov professzor nyilatkozata a Pravdában Moszkva (TASZSZ). Nyikolaj Barabasov professzor, a Szov­jet Tudományos Akadémia asztrofizikai bizottságának el­nöke a Pravda hétfői számá­ban megállapítja, hogy a Hold túlsó« felének lefényképezése pontos tudományos adatokat nyújt a Holdnak eddig isme­retlen oldaláról. Az űrrakéta adatai lehetővé teszik, hogy részletesebben ta­nulmányozzák a Hold-felszín ki­alakulásának történetét és törvényszerűségét. Mint Bara­basov hangoztatja, most már alaposabban meg lehet oldani a Hold keletkezésének kérdé­sét, meg lehet világítani a Hold felszínét alakító geoló­giai folyamatok mibenlétét. Rövidesen bíróság elé állítják a Kasszem elleni merénylet elkövetőit Bagdad (MTI). Mint az Űj Kína jelenti, az Az Zaman cí­mű iraki lap közölte vasárnap, hogy rövidesen befejezik a Kasszem miniszterelnök ellen elkövetett merénylet ügyében a nyomozást. A nyomozó hatóságoknak — folytatja a lap — sikerült ki­deríteni az összeesküvés ter­vét, letartóztatni azokat a sze­mélyeket, akik az összeeskü­vést végrehajtották és a fel­bujtókat. A hatóságok kiderí­tették azt is, hogy hol rejtőz­ködtek az összeesküvők a me­rénylet elkövetésé előtt. A lap« további részleteket nem közöL Mint a Reuter és az AP je­lenti, Mahvadi ezredes, a leg­felső katonai bíróság elnöke közölte az Az Zamannal, hogy a Kasszem miniszterelnök el­leni merénylet szervezőinekés végrehajtóinak pere november elején kezdődik a bagdadi nép- íróságon. Castro ellen szőtt összeesküvést lepleztek le Kubában Pinái Del Rio (MTI). Az AP jelentése szerint nemhivatalos helyen közölték, hogy vasár­nap Kubában összeesküvést lepleztek le. Vinalesban letar­tóztattak több volt katonát és más elemet, akik merényletre készültek Fidel Castro ellen. Hírek szerint pesteken este repülőgépről fegyvereket dob­tak le Vinaiqsben Batista volt katonái részére. Kormánykörök szerint a fegyverek az Egyesült Álla­mokból érkeztek. Gyilkos erejű tájfun söpört végig Okinaván Naha (Reuter). A japáni Okinava-sziget felett szomba­ton hatalmas erejű tájfun sö­pört végig. A 240 kilométeres óránkénti sebességgel száguldó tájfun halálos áldozatainak száma 45-re emelkedett. A szélvihar nagy kárt okozott a rizs- és a cukornád-termés­ben. Miért utazott New Yorkba a laoszi miniszterelnök? Hanoi (MTI) Az Űj Kína hírügynökség Vientianeból ér­kezeit értesülése alapján közli, hogy Sananikone laoszi mi­niszterelnök New Yorkba uta­zott, s részt vesz az ENSZ közgyűlésének ülésszakán. Mint a hírügynökség megjegyzi, a miniszterellinök célja, hogy tárgyalásokat folytasson az amerikai kormánnyal a Laosz- nak nyújtandó »katonai támo­gatásról«, és kérje, hogy az Egyesült Államok az ENSZ nevében beavatkozzék Laosz- ban. Pany laoszi külügyminiszter, aki a miniszterelnököt elkíséri amerikai útján, Vientáane- ban kijelentette, hogy kívána­tos lenne, ha a Biztonsági Ta­nács tónymegállapító albizott­sága továbbra is Laoszban maradna.« A hivatalos laoszi sajtó sze­rint Sananikone utazásának cél­ja még az is, hogy megkísérelje előkészíteni a Biztonsági Ta­nácsnak a határozatát a tény­megállapító albizottság által hamarosan előterjesztendő je­lentésről. Az előkészítésre azért van szükség, mert mint isme­retes, a »ténymegáilapító albi­zottság« nem talált tényeket Laoszban. Könyv Hruscsov amerikai látogatásáról rendszerben aránytalanság®! tapasztalhatók, és ilyen körül mények között a hústermel« nem jövedelmező. Ezért szüli ségesnek mutatkozott, hogy hús árát átlag 25 százalékká felemeljék. (Az erről szóló kői mányrendelet október 18-á meg is jelent. — A szerk.) — A húsárak emelkedésé — folytatta Gomulka — sem mivel sem lehet megtérítem sem más árucikkek árának le szállításával, sem a bérek é (járadékok emelésével. Mond juk meg nyíltan és őszintén ha kis mértékben is, csökken tenünk kell a lakosság vásárló erejét. A beszámoló további részé ben Gomulka azt fejtegette milyen feladatok várnak a kül kereskedelemre a belső pia ellátásának javításában, maj< hangsúlyozta, hogy Lengyelor szágnak még ilyen körűimé nyék között is fenn kell tar tania húskivitelét, mert ez a: ország életéhez feltétlenü szükséges gabona és más alap anyagok behozatalának félté tele. — A lakosság vásárlóerejé nek nagyarányú növekedése el lenére — mondotta — a piai áruellátása — a hús kivételé vei — kielégítő. Jelenleg min­den forgalomban lévő zlotyn 2,19 zloty értékű árufedeze van. Ezután a mezőgazdasági ter­melés növelésének fontosságé hangsúlyozta, majd azt fejte­gette, milyen kötelezettsége: vannak a parasztságnak az ál­lam iránt. Beszéde befejező részében Gomulka elmondta, milyen feladatok várnak a párt- és állami szervekre a tervek vég­rehajtásának ellenőrzésében. — Gazdaságunk egészséges alapokon szakadatlanul fejlő­dik. Az ipar termelési tervéi túlszárnyalja. Ez év első ki­lenc hónapjában 9,1 százalék­kal termeltünk többet, mint a múlt év hasonló időszakában. Egészséges és dinamikus fej­lődésünket tanúsítja, hogy a városi és falusi lakosság vá­sárlóerejének nagyarányú nö­vekedése ’ ellenére a piaci egyensúly nem bomlik meg. Több mint harminc százalék­kal emelkedett a munkásosz­tály reálbére, ami a kapitalis­ta világban elképzelhetetlen. Eltávolítottunk minden aka­dályt fejlődésünk útjából. A munkásosztályra, a város és a falu dolgozó tömegeire tá­maszkodunk, velük együtt tel­1 jesítjük a párt harmadik kongresszusán kitűzött felada­tokat. A plénumon vita után meg­felelő határozatokat hoztak. Szovjet—olasz közös nyilatkozat Moszkva (TASZSZ). Moszk­vában. szovjet—olasz közös nyi­latkozatot tettek közzé. A nyi­latkozatban egyebek között ez olvasható: Olaszország moszkvai nagy­követe tárgyalásokat folytatott a Szovjetunió külügyminiszté­Űjabb sikertelen szavazások az *ENSZ-ben New York (MTI). Nyugati hírügynökségek jelentései ar­ról számolnak be, hogy még mindig nem sikerült megvá­lasztani az ENSZ Biztonsági Tanácsának új, nem állandó tagját. A hétfő delelő ttt for­dulóban Lengyelország 41, Tö­rökország 39 szavazatot ka­pott. A délutáni 27., 28., 29., 30. és 31. szavazás sem hozott eredményt. A további szava riurnával a hadifoglyoknak es azoknak az olasz állampolgá­roknak ügyében, akik a máso­dik világháború idején nyom­talanul eltűntek a Szovjetunió területén. Ami a hadifoglyokat illeti, a szovjet fél kijelentette, hogy annak idején a szovjet terüle­tért tartózkodó összes olasz ha­difoglyokat repatriálták, és közülük senkit sem tartottak vagy tartanak jelenleg is fog­ságban. Az olasz fél bizalom­mal elfogadta a szovjet fél nyilatkozatát. Mindkét fél megegyezett, hogy a két Ország vöröskereszt­je a továbbiakban is hatéko­nyon fog együttműködni azzal , a céllal, hogy hírt kapjanak zást novémbér 2-ig elnapolták.1 egyes eltűnt szentélyekről, Moszkva (MTI). Mint a TASZSE jelenti, Moszkvában könyv jelent meg Hruscsov amerikai látogatásáról »Éljünk békében és barátságban« cím­mel. A könyv tartalmazza a szov­jet államfő amerikai látogatá­sával kapcsolatos anyagokat Hruscsovnak az Egyesült Ál­lamokban különböző alkalmak kor mondott beszédeit és is merteti a Hruscsov'hazatérése ajkalmából tartott moszkvai nagygyűlésen elhangzottakat. A gyűjteményt számos fény- képfelvétel kíséri. Kiutasították a moszkvai amerikai nagykövetség egyik attaséját Moszkva (TASZSZ). A szov­jet külügyminisztérium közöl­te, hogy október 16-án java­solta R. A. Langelle-nek, a moszkvai amerikai nagykövet­ség attaséjának, távozzék a Szovjetunióból, mert tényke­dése nem egyeztethető össze egy akkreditált diplomata helyzetével. Langelle ugyanis kémkedésre használta fel szov­jetunióbeli tartózkodását. Október 16-án Langelle Moszkvában , titokban találko­zott egy amerikai kémmel, akinek további utasításokat, valamint titkos írással készült feljegyzéseket és nagymennyi­ségű pénzt adott. Az illetékes szovjet szervek e találkozó so­rán letartóztatták őket és el­kobozták a kémkedési anyagot. Elutazott Varsóból a KISZ Központi Bizottságának küldöttsége Varsó (MTI). Október 18-án, vasárnap elutazott Varsóból a KISZ Központi Bizottságának küldöttsége, amely Eperjesi Lászlónak, a KISZ Központi Bizottsága titkárának vezetésé­vel két hétig tanulmányozta a lengyel ifjúsági szervek mun­káját. Eperjesi László az MTI var­sói tudósítójának adott nyilat­kozatában elmondta, hogy a KISZ-küldöttség megismerke­dett mind a négy lengyel ifjú­sági szervezet munkájával, és értékes tapasztalatokat szer­zett. A küldöttség tagjait min­denütt barátokként fogadták. Megállapodás jött létre a len­gyel ifjúsági szervezetekkel a* együttműködés fokozásáról. A KISZ küldöttségének tagjai meghívták a Lengyel Ifjúsági Szervezetek Országos Bizottsá­gának küldöttségét Magyaror­szágra. Visszafordult a női Himalája-expedició Katmandu (AFP—DPA). A nepáli külügyminisztérium tá­jékoztatása szerint a női Hi- nialája-expedíció tíz életben maradt tagja visszatért kiin­duló támaszpontjára. A csoport tagjai vezetőik halála után fel­hagytak vállalkozásukkal. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents