Somogyi Néplap, 1959. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-03 / 206. szám

Csütörtök, 1959. szeptember 5. 6 5QMOGYI NÉPLAP ÉLETKEZDÉS f gy esküvőre voltam hi­vatalos. Azaz nem is annyira az esküvőre, mint in­kább szétnézni kicsit: hogyan honosodik meg az életkezdés új, igazabb, őszintébb módsze­re falun. Mert Göllében ez volt az első mennyegző, mely nem isten felszentelt házában kötte­tett. S mivel az emberek min­dig oly nehezen szakítanak a régivel, érdemes volt figyelni az arcokat, fülelni a megjegy­zésekre, ugyan miként fogad­ják majd az ifjú párt. Egy bi­zonyos: a KISZ-esküvő híre felcsigázta az érdeklődést. Az emberek manapság már' nem zárkóznak el az új elől, vagy legalábbis meg akarják ismer­ni... A menyasszony kedves, ara­nyos teremtés. Óvónő, ér, Szi- kora Marikának hívták, azóta már Lukács Józsefné. Az ifjú férj pedig pedagógus, falusi ta­nító. Megtalálták egymást, ha korábban egyszer eltávolodtak is. Elveik, egyéniségük, élet- felfogásuk is azonos. Adva van hát a boldogság két legfőbb feltétele s a szeretet, a megér­tés. Csak ott fedeztem fel őket a szülői háznál. Ott peregtek végig előttem szerepléseik filmkockái, a Kutasi szüret életvidám, eredeti figurája és q. BM táncegyüttes örökmosoly­gó táncos kislánya, amint ép­pen szerényen meghajol a tom­boló közönség előtt. Sokszor láttam őket, hol itt, hol ott tűntek fel a megyében, s ez önmaga is oly szépen ■megraj­zolja a két fiatal jellemét, ér­zelmét, törekvéseif. Úgy fogal­maznám meg, hogy igazán a mi fiataljaink ők, akik szeren­csére pedagógus hivatást vá­lasztottak, s százával nevelik majd a méltó utódokat... A z emlékezés elkalandoz- ^tatott egy kissé. Tehát ott vagyunk az esküvőn. A szülői ház kerítését körülállták a kíváncsiak. S ha nem volt is tizenöt rózsaszínruhás ko­szorús lány, ha a trottyos ze­nekar nem fújt is fülsiketítő indulókat, a nászmenet azért épp olyan ünnepélyes volt, mint ahogy ilyenkor szokás. S a kultúrház előtt tömeg ácsor­góit. Odaát a szomszédban a a múltból ittmaradt közlekedési eszközünk. Hogy milyen szomorúak a konflislovak, azt elárulja ez a kép is. Lehet, bogy azért szomorkodnak, m®rt a gazda őket nem frissíti fel, csak magára gondol a Diófa borozóban. pap éppen akkor köthette ösz- sze stólával egy másik pár ke­zét, amikor négy úttörő kürtös harsonája zendült a mieink fo­gadására. A templomból is ki­tódult a nép. Azt hiszem, csak a legilletékesebbek maradhat­tak ott, mert most ez volt az új, az érdekes. Hangszórón át csendült ünnepélyesen Men­delssohn nászindulója, s az ifjú pár, qzaz még csak jelölt, virággal teli, gyönyörűen dí­szített terembe vonult a virág­szirommal borított szőnyegen. Es ömlött utánuk a nép. — De szép a menyasszony! Mennyi virág! — ilyen meg­jegyzéseket hallottam, s az öreg nénikék se hunyorítottak álszent pillantásokkal, mosoly ült arcukon. Azt hiszem, sen­kinek sem hiányzott a ceremó­nia. Egyszerűen és mégis meg­hatóan csengtek a szavak, s az életfordulón könny szivárgott a szemekbe, az új életkezdés ismert, elérzékeny ülést, örö­met kifejező gyémántgyöngyei. Utravalót kapott az ifjú pár. A megyei KISZ-titkár nem új utat, csak folytatását mutatta a megkezdettnek, melyen ha­ladni felemelő, öröm és boldog­ság, kielégülés. Aztán megindult a nászme­net. Senki sem tétovázott, sen­ki sem várta a szenteltvizet. Boldogságot, örömet, szerete- tet kívántak az ifjú párnak, és senki sem fenyegetett isten­büntetéssel, túlvilági kárhozat­tal. A Kommunista Ifjúsági Szövetség tagjai elveikhez hí­ven kezdték a házaséletet, s az emberek ma már — úgy láttam — megértik ezt, így tartják helyesnek. Két fiatal pedagógus lett egymásé, s az erő, az akarat, az emberek iránti sze­retet megkétszereződött. Sok­sok erőt a küzdelemhez — ezt kívánták az ifjúság képvise­lői, s arra a felemelő munkára gondoltak, mely naggyá teszi az embert.., E gy esküvőre voltam hi- vatalos, s ez az esküvő egészen más, mint a régi. Egy­szerűbb, szebb, emlékezetes és tartalmasabb, mert jövőt sej­tet, a földi élet lehetőségeit, küzdelmét és örömét csillantja meg a fiatalok előtt. És erről érdemesebb beszélni... Jávori Béla ■ IMII KETTEN EGYEDÜL A Vörös Csillag Filmszínház műsora szeptember 3-től 5-ig — Az emberek csak azért varrnak a világon, hogy zaklas­sanak. zavarjanak, megkeserítsék az éle­temet. — így gondol­kodik Walter, a Mi ketten egyedül című olasz filmvígjáték hőse. És valóban, mintha minden elle­ne esküdött volna: nincsen rendes laká­sa, jó állása, hadilá­bon áll hivatali fe­letteseivel, szerelme­sével, a szép G inával, nem lehet zavartala­nul együtt, leányké­rése balul üt ki, vé­gül állásából is (ki­dobják. Ilyen előz­mények Után meg le­het érteni Waltert, amikor azután sóvá­rog, hogy bár élhetne egyedül Ginával, és az egész világon sen­ki® más ne éljen rajtuk kívül. Esetleg még Carlo, a testi- lelki jó barát. A mulatságos tör­ténet folytatása Wal­ter álma, amelyben vágya teljesül: hár­man élnek csak a világon. £s amíg az első órákban mese­beli szépnek látszik minden, felhőtlen a boldogság, úgy tűn­nek elő később foko­zatosan a zavaró kö­rülmények. Hol egy elbomlott lift, hol egy fájós fog emlé­kezteti Waltert, hogy nem olyan könnyű egyedül boldogulni. És mivel minden álom egyszer véget ér. hősünk reggelre kelvén boldogan ve­szi tudomásul, hogy a valóságban megma­radt minden a régi­ben, zsúfoltak az ut­cák, pezseg az élet — nincsenek többé egyedül. De az álom KÍok mindenre meg­tanította. A többi kö­zött arra, (hogy ha valamit el akar érni, meg kell állnia a sa­ját lábán, kézbe kell vennie sorsának irá­nyítását. így történik, hogy végül minden jóra fordul: a kor­ruptok, zsarnokok el­nyerik büntetésüket, Walter pedig Gina kezét, és állása is megmarad. Ennyti röviden a film története, amely bővelkedik vidám megoldásokban, mu- latsá 4 Üs jelenetek­ben. A kacagtatás olyan avatott meste­rei alakítják Wal­tert és barátját, Cár­iét. mint Walter Chiari és Carlo Cam- panini, az Oké Néró hősei. Ginát pedig a nagyon szép Helene Remy kelti életre. A film mondaniva­lója tagadhatatlanul jó szándékú: az em­berek egymásra van­nak utalva, csak a társadalom, együttes ereje biztosíthatja a létfeltételeket. Kissé hamisan cseng vi­szont az, hogy a tár­sadalmat végső soron az ismeretlenség ho­mályából előbukkanó mindeható és jóságos főnök testesíti meg, aki hősünknek igaz­ságot szolgáltat. Éttől eltekintve a közönség minden bi­zonnyal kellemes nyári szórakozást ta­lál majd a filmben, amelynek alkotói kö­zött olyan ismert ne­vek szerepelnek, mint Girolamo, Metz és Marchesi rende­zők, Mario Montuori operatőr és Nino Ro­ta zeneszerző. Fényképkiállítást rendez ez MSZBT és a Kaposvári Fotoklub A Magyar—Szovjet Baráti Társaság megyei titkársága a Kaposvári Fotoklublbal közö­sen rendezi meg szeptember­ben a Szovjetunióban járt so­mogyi turisták fényképfelvéte­leiből a már korábban terve­zett kiállítást. A kiállításra bárki küldhet fényképet, me­lyét szovjetunióbeli útján ké­szített, s amely a szovjet nép életét,, az ország hatalmas ira­mú fejlődését ábrázolja. A pá­lyázók azonban ne csak felvé­telük másolatát, hanem nega tívjait is juttassák el az MSZBT megyei titkárságára (Bajcsy-Zs. u. 1.,. Ifjúsági Ház), hogy a megfelelő nagyításról idejében gondoskodhassanak. A kiállított fényképeket a Kaposvári Fotoklub tagjaiból álló zsűri, bírálja el. A leg­szebb, legtartalmasabb képek készítői pénzjutalomban ré­szesülnek, ezenkívül a képek részt vesztnek az MSZBT or­szágos központjának hasonló jellegű kiállításán is. Két személygépkocsi a pénteki lottó tórgy- nyeremény-sorsoláson Pénteken rendezik meg a lottó augusztust: tárgynyeremény-sorso- lását. A húzáson a 32. játékhét szelvényei között összesen 463 ér­téke? nyeremény tárgy at sorsolnak ki. Az öt legszerencsésebb lottózó­nak ezúttal két öröklakás, kétszo­bás, bárhol felépíthető családi ház, Skoda-Felicia és Moszkvics sze­mélygépkocsi jut. Ezenkívül többi között 21 motorkerékpárt, co szo­baberendezést, 10 írógépet, 20 mo­sógépet, 10 hűtőszekrényt és' több mint száz 5000, 6000, 8000 forintos vásárlási utalványt sorsolnak ki. Apróhirdetések Apróhirdetés ára: hétköznap sza­vanként 1,- Ft, vasárnap 2,- Ft. Legkisebb hirdetés 10 szó. Az első szó két szónak számít. Hirdetése­ket felvesz a Somogyi Néplap Ki­adóhivatala, Kaposvár, Latinka Sándor utca 2. Telefon: 15-16. A vidékiek postán is feladhatják hir­detésüket. Arát a megjelenés után közöljük a feladóval, 3 befizetési csekket küldünk. ADÄS-VETEL Mesztegnyőn a Vörösmarty u. 33. sz, 2 szobás, mellékhelyiséges ház 2400 négyszögöl területtel, gazdasági épülettel eladó, azonnal beköltözhető. Érdeklődni ugyanott, Kántor Bélánál. ________________(9944) C saládi ház sürgősen eladó, vas­útállomáshoz 10 perc. Kutas, Fel- szabadulás u. 50.______________(9884) T ápszergyárak! Kávészergyárak! Erdőgazdaságok! Kelmefestők! Fi­gyelem! 45,1. q gledicsiamag, mely­nek magas keményítő tartalma van, 8 évig csíraképes, vegykísérle­tileg kifogásmentes, eladó. Az árut készséggel 1 vagy több kg-os cso­magban utánvét mellett lemintáz­zuk. Érdeklődni lehet: Somogy vár és Vidéke Körzeti Fmsz-nél, So- mogyvár. ____________________ (9929) E rdélyi- és Szabó-féle alig hasz­nált röntgen-készülék eladó. Kör­zeti orvos, Somogyszil._______(9941) B eköltözhető 2 szobás ház nagy kerttel eladó. Szentbalázs, Fő u. 5L sz. (9888) Méhészek, figyelem! Eladnám vagy elcserélném méhészetre ki­válóan alkalmas helyen 2 szobás, kertes családi házamat kaposvári 2 szobás házért. Ráfizetek. Ugyanott eladó 50 család Nagyboczonádi korszerű méhészet teljes felszerel léssel, bőséges mézkészlettel, min­den elfogadható árért, részletekben is. Cím: Fellai Imre. Nikla. (9882) Eladó 2x1 seoba-konyhás családi ház mellékhelyiségekkel, beköltöz- hetőséggel. Miporics Imre, Kutas, Kossuth L- U. 46. (9942) A Szent István u. 23. sz. ház be- költözhetőséggel eladó. (9886) Vállalatok és magánosok részére trágya díjmentesen kapható a Ba­romfifeldolgozó Vállalatnál (Hűtő­ház mellett), _______________(22351) Eladók: diófa háló, kisméretű kredenc, irodai írógépek. Cím a Hirdetőben. (22353) Kétszobás, nagy kertes családi ház beköltözhetőséggel eladó. Gyár utca 46._________________(22364) j 1 25-ös szürke tankos Csepel prí­ma állapotban eladó. Kisgáti u. 13. ________________________________(22358) C SERE Egyszoba-konyhás, speizos laká­somat elcserélném hasonlóért, esetleg kétszobásért. Petőfi u. 65. _________________________________(9938) Elcserélném 2 szobás, összkom­forté s lakásomat 3 szobás össz­komfortosért, illetve 2 szoba-hallo­sért. Cím a Kiadóban._______(9380) K ét kis szobás, konyhás lakáso­mat elcserélném egyszobásért. Pe­tőfi u. 31. (22333) ALLAS A Kaposvári Sertéstenyésztő és Hizlaló V. terebezdi üzemegysége három traktorost keres. Jelentke­zés személyesen a fenti címen. (9945) Kerékpározni tudó plakátragasz- ! tót kisegítésre felveszünk. Magyar Hirdető. (22363) A Kaposvári Földművesszövetke­zet keres gerebenezési munkában nagy gyakorlattal rendelkező ge- rebenező munkást. Jelentkezés le­vélben az eddigi munkakörök és a száKmában eltöltött idő feltünteté­sével. Az alkalmazás idényjellegű. Cím: Földművesszövetkezet, Ka­posvár, Budai Nagy Antal u. 5—9. (22337) VEGYES Fiatal házaspár bútorozott szo­bát keres a város belterületén ha­vi 500-ért »22360« jeligére a Hir­detőben. (22360) Két diákfiú részére szoba kiadó. Ugyanott kisgyermek gondozását vállalom. Cím a Kiadóban. (9885) A Böhönye és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet böhönyei fűrészüzeme mindennemű faanyag­ra bérvágást vállal. (9937) Idősebb asszony részére albérleti lakást keresek. Cím a Kiadóban. (9940) A Somogy megyei Építőipari Vállalat kaposvári munkahelyre földmunkásokat felvesz. Jó kereseti lehetőség. Szállás, étke­zés biztosítva. Jelentkezés Kaposvár, Május I u. 57. UAAÁáÁAAAÁáAÁAÁÁÁÁÁÁÁÁAáAAAAA sok pénzt adnak érte. 1 kg 90 fillér. ''YYTYTYVYVYYYYfYYYTYWVYYYYYYYY Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: KISDEAK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u. 14. Telefon: 15-10. 15-11. Kiadja: a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 15-16. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kf-sosvári üzemében, Kaposvár, i^tyiká s, u. 6. - 2934 Nyomdáért felel; LÁSZLÓ TIBOR igazgató. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető: a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél Előfizetési dij egy hőnapra 11,- Ffc Figye lem ! Figyelem ! K u Húr c i kkeket OPTIKA SPORT FOTO JÁTÉK ÓBA PAPÍR ÉKSZER ÍRÓSZER a kultúr cikk-pavilonban Siófokon 22tó szeressen be! flog. 20-tól szept. 5-ig szezonvégi kiárusítás KüiönbSzB ruházati cikkel 20—40 °/ö-oj engedménnyel Kaphatók a NÉPBOLT alább kiia'ölt boltjaiban: Siófok, 85. áruház. Marcali, 13. áruház. Nagyatád, 11. sz. ruházati bolt. Barcs, ZZ. sz. ruházati bolt. Tab, 36. sz. ruházati bolt. Balatanboglár, 76. sz. ruházati bolt. (22053) ^/Megérkeztek a legújabb lítkí&z k&tiltkeiÁ tífdatiiájfak Kaphatók Kaposvárott, a Május 1 u 21. sz. alatti készruházati boltban. Telefon: 21-86. Kaposvári Kiskereskedelmi Vállalat

Next

/
Thumbnails
Contents