Somogyi Néplap, 1959. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-30 / 229. szám

Szerda, 1959. szeptember 30.

\

2

áOMOGYI NÉPLAP

M. §z. Hruscsov beszéde n moszkfai dolgozók szeptember 28-i

nagygyölésén

Kedves elvtáirsak!

Csak az imént hagytuk el a repülőgépet, amely leszállás nélkül tette meg az utat Washingtontól Moszkváig. (Taps.) Azonnal az önök gyűlésére siettünk kedves moszkvaiak, hogy elmondjuk benyomásainkat és ismertessük Ei- senhowennek, az Egyesült Államok elnökének meghívására tett amerikai ütünk eredményeit.

Alikor elfogadtuk ezt a me; /ást, számot vetettünk vele, hogy már régóta feszült a nemzetközi helyzet, valamint államaink — a két nagyhatalom —, a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok kapcsolata;

Számot vetettünk vele, hogyha továbbra is fennmarad ez a helyzet, amelyben minden meglepetés lehetséges, ez rendkívül súlvos következményekkel járhat népeinkre és az egész világ népeire. Ezért sok ország legmesszebbtekintő ál- lamférfiainak fejében megérlelődött a felismerés: erőfeszítéseket kell tenni, hogy véget- vessünk a hidegháborúnak, hogy felszámoljuk a nemzetközi kapcsolatokban létrejött feszültséget, megtisztítsuk a légkört. és többé-kevésbé normális államközi kapcsolatokat teremtsünk. Akkor a népek békében élhetnének és félelem nélkül tekinthetnének jövendő sorsuk elé.

Erről a -tekintélyes helyről meg kell mondanom a moszkvaiak, egész-, népem előtt, a kormány és a párt előtt, hogy Dwight Eisenhower, az Egyesült Államok elnöke államférfiúi bölcsességet, bátorságot és akaraterőt tanúsított a jelenlegi nemzetközi helyzet értékelésében. (Viharos taps.) Az Egyesült Államok-beli helyzet bonyolultsága ellenére, ő, aki népének teljes bizalmát élvezi, látogatáscserét javasolt országaink kormányfői között. Mi elismerjük ennek a béke megszilárdítására irányuló fontos kezdeményezésnek a nagyságát. (Hosszan tartó taps.) E lépés megtételekor bizonyos volt abban, hogy mi elfogadjuk a felénk nyújtott jobbot, mert már nem egy ízben fordultunk ebben a kérdésben mind Eisenhower elnökhöz, ’ mind más kormányfőkhöz. És az Egyesült Államok elnöke nem tévedett, számításában. (Taps.)

Kedves elvtársak! Megelégedéssel jelentem, hogy a látogatáscseréből Eisenhower elnökkel kötött megállapodásunk egy részét teljesítettük. Élve az elnök szíves meghívásával, utazást tettünk az Egyesült Államokba: fontos találkozókon és megbeszéléseken vettünk részt.

Szeretnék beszámolni önöknek útiélményeimről és dióhéjban utazásunk eredményeiről.

Azt tartom, legjobb lesz mindent elmondani úgy, ahogy volt. Minél valósághűbb a beszámoló, annál jobban segíti a kapcsolatok erősödését országaink népei között. (Taps.) Ha azt mondanám, hogy néhány amerikai város meglátogatása és sok amerikaival való találkozás és beszélgetés után minden vitás kérdés megszűnt, ez nem lenne igaz; csak az, aki politikailag vak, gondolhatja, hogy amit mond, az úgy is lesz.

Nem, ahhoz, hogy ilyen fontos kérdéseket megoldhassunk, kevés egy látogatás, egy utazás, ehhez nagyobb erőfeszítésekre van szükség Nem kevés találkozó kell még, hogy megvalósuljon a teljes kölcsönös megértés, hogy elérjük azt a célt, amely mindig pártunk, népünk, szovjet államunk előtt állt: biztosítani a különböző rendszerű államok békés együttélését és szavatolni a népek biztonságát a belügyek- be való be nem avatkozás elve alapján. Szeretném elmondani, mit éreztünk, amikor első ízben léptünk az Egyesült Államok földjére.

* Nyíltan megmondom — vegyes érzelmek töltöttek eb Ennek oka az volt, hogy amint napvilágot látták az első jelentések a közelgő cserélátogatásról, az Egyesült Államokban sok újság és néhány politikus hírverésbe kezdett amerikai látogatásom ellen. Olyan légkört

teremtettek, amely cseppet sem melengettek engem, bár az Egyesült Államokban jóval melegebb van, mint Moszkvában. Hideg zuhannyal akartak fogadni, kiváltképpen keserűséget okozott nekem, amikor Moszkvából Washingtonba 1 tartva, a repülőgépei^,olvastam Nixon alelnöknek érkezésemre időzített beszédét.

Olyan hallgatóságot választott magának, amelyet szerintem semmiképpen nem lehet harciassággal meggyanúsítani: a fogorvosok társaságát (élénkség a teremben). Nixon úr azonban cseppet sem gyógyhatású beszédet mondott (derültség a teremben). Úgy mondhatnám, hogy fogfájás ellen hideget rendelt. Azt gondolná az ember, megijedt az esetleges felmelegedéstől, mert akkor vége lehetne a hidegháborúnak. Nem értettem^ meg, miért volt erre szükség.

Amikor azonban Washingtonba érkeztünk, olyan fogadtatásban részesültünk, amely méltó volt nagy országunkhoz, nagy népünkhöz. (Viharos, hosszan tartó taps.) Meg keli mondani az igazat: Eisenhower elnök mindent megtett, ami egy ilyen szintű találkozó megszervezéséhez szükséges (taps). Önök nyilván olvasták az újságokban, hogyan fogadtak bennünket az Egyesült Államok fővárosában, milyen beszédet mondott az elnök. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, de ez meleg hangulatú találkozás volt.

Washingtonba érkezésünk után hamarosan találkoztunk az elnökkel a Fehér Házban. Ezen a találkozáson Nixon al- elnök és Herter külügyminiszter is részt vett. Én egy kissé nyugtalan természetű, egyenes ember vagyok, lehet, hogy nem voltam eléggé diplomatikus, de mindjárt az első beszélgetésnél megkérdeztem, hogy utazásom előestéjén miért kellett az ál- elnöknek az említett módon beszélni. Nem is szólva kisebb beosztású emberek barátságtalan kijelentéseiről és cikkeiről.

Az elnök azt mondta, nem olvasta Nixonnak ezt a beszédét. Akkor megjegyeztem, nem is kell elolvasni ezt a beszédet, minthogy ez már a múlté. (Taps.)

Ez olyan vonás, amely bizonyos fokig jellemzi a tengerentúli vendég fogadtatásának előkészületeit. (Élénkség a teremben.)

önök moszkvaiak, és nemcsak önök. hanem minden szovjet ember — oroszok, ukránok, beloruszok, üzbégek, grúzok, kazahok, örmények — minden nép mindenkor méltóképpen fogadja a vendégeket bármilyen országot képviseljen is a vendég, bármi legyen is a politikai meggyőződése, ha egyszer a mi vendégünk, kenyeret és sót teszünk az asztalra és nemcsak külsőségekben, de bensőségesen is megbecsüljük. (Taps.) Nos, az Egyesült Államokban az első nap megfigyeltem a következő képet: megyünk az elnökkel, rengetegen állnak az utcán, valaki felemeli kezét, integet, de éri látom, hogy gyorsan visszahúzza, -mintha áram ütötte volna meg. (Nevetés a teremben.)

. Később elmondották, hogy tíz perccel az előtt, hogy az elnökkel a Fehér Házba mentünk, útvonalunkon végig hajtott egy gépkocsi az alábbi feliratú plakáttal: méltóképpen, udvariasain fogadjuk a vendéget, de taps és üdvözlés nélkül. (Élénkség a teremben.)

Azután megkérdeztem Lodge urat, az elnök képviselőjét, aki elkísért utazásomon. vajon igaz ez? Megmondták, hogy valóban elhajtott egy gépkocsi ilyen plakáttal. Azt viszont nem tudják, hogy kié volt. (Nevetés a teremben.) A gépkocsi áttörte a rendőri kordont. Amikor hivatalos személyek ilyen magyarázatot adtak nekem, megmondtam: nem tudom elképzelni, hogy a rendőrség, amely olyan jól őrzött engem, ne vett volna észre egy ilyen plakátot vivő gépkocsit. (Élénkség a teremben.) ,

Meggyőződésem, hogy az elnök mindezt nem tudta és j hogy mindezt nemcsak az el-! nők, hanem mindazok akarata

ellenére tették, akik fogadásunk megszervezését intéztek. De amint mondják: a dalból nem lehet kihagyni a szöveget

Az Amerika földjén tett első lépésektől kezdve olyan erősen őriztek, hogy semmi lehetőségem sem nyílt érintkezésbe lépni az egyszerű amerikaiakkal. Ez az őrizet változott sajátos házifogsággá. (Élénkség a teremben.) Zárt gépkocsiban szállítottak és csak egy kis ablakon keresztül láthattam a bennünket fogadó embereket, akik üdvözöltek, bár gyakran nem is láttak engem.

Távol legyen tőlem, hogy mindazokat a baráti érzéseket, amelyeket az amerikai nép kifejezett, saját számlámra, vagy akár a kommunista ideológia számlájára írjam. Ezekben az üdvözlésekben az amerikaiak azt fejezték ki, hogy csakúgy, mint mi, ők is küzdeni akarnak a bókéért, a népek barátságáért. (Viharos taps.)

Utazásunk első felében szembeötlőit, hogy mindig ugyanazt a lemezt játszották: a szónokok azt hangoztatták, hogy én egyszer kijelentettem: «eltemetjük a tőkéseket«. Eleinte türelmesen megmagyaráztam hogyan is volt ez valójában, és elmondtam: a "kapitalizmus eltemetését« mi úgy értelmezzük, hogy a szocializmus ugyanolyan szükségszerűen felváltja ezt az idejét múlt társadalmi alakulatot, mint ahogy annakidején a kapitalizmus felváltotta a feudalizmust. Később láttam, hogy azoknak az embereknek. akik makacsul ismételgetik az ilyesfajta kérdéseket, egyáltalán nincs szükségük magyarázatra.

Meghatározott célt tűztek maguk elé — a kommunizmussal akarták megfélemlíteni azokat, akiknek igen zavaros az elképzelésük róla.

Los Angeles városában az egyik fogadáson, amikor a város polgármestere, aki nem rosszabb más polgármestereknél, csak talán kevésbé diplomata, ismét ilyen szellemben kezdett beszélni, kénytelen voltam kifejteni ezzel kapcsolatos véleményemet.

Megmondtam: vajon önök minden egyes városban, minden egyes gyűlésen meg akarják szervezni az ellenséges érzületek tüntető megnyilatkozását? Ha önök így akarnak fogadni engem, akkor — amint az orosz közimondás tartja — "idegen ajtótól nem nehéz visszafordulni«. (Taps.) Ha önök még nem érettek meg a tárgyalásra, ha még nem ismerték fel a »hidegháború« felszámolásának szükségességét, és félnek tőle, hogy a hidegháború megszűnik, ha önök folytatni akarják, ám legyen, mi tudunk várni. Nekünk van türelmünk és józan eszünk is. Nálunk minden rendben megy. A mi népünk nem egy ízben tanúbizonyságot tett józan eszéről, erejéről, erős akaratáról, arról, hogy felül tud kerekedni a nehézségeken, meg tudja védeni hazáját, a békét. (Hosszan tartó taps.) Népünk méltó választ tud adni, ha agresszív erők megpróbálnak szuronnyal rá- támadni. (Taps.)

Aztán diplomáciai tárgyalásokat kellett kezdenem. Megkértem Gromiko külügyminiszter elvtársat menjen és közölje Lodge úrral, aki az elnök képviseletében kísért engem, hogyha az ügyet nem hozzák rendbe, nem tartom lehetségesnek utam folytatását, s kénytelen leszek visszatérni Washingtonba, onnan pedig Moszkvába.

Mindennek nyilván megvolt a maga hatása. Lodge úr Gromiko útján tudtül adta, hogy ő azt ajánlja, a program szerint folytassam utamat, menjek el San Franciscóba és má.s városokba, ott a helyi hatóságok intézkedni fognak és «olyasmi« többé nem fordul elő.

Meg kell mondani, hogy ezek a tárgyalások Gromiko elvtárs közvetítésével éjszaka folytak le, amikor pedig reggel felkeltem. valóban minden megváltozott.

Los Angelesből San Franciscóba menet pedig, hogy úgy

mondjam, levették rólam a »bilincseket«, lehetőséget kaptam arra, hogy elhagyjam a vasúti kocsit, s találkozzam az emberekkel. (Taps.) Szorongatták a kezemet, én is hasonlóképpen válaszoltam, tapsoltak és mosolyogtak, éppúgy mosolyogtak, mint ahogyan önök, moszkvaiak mosolyognak, amikor vendégeket fogadnak, és örülnek neki, és mindent megtesznek, hogy a vendégek úgy érezzék magukat, ahogyan rendes vendéglátásnál illik, (Taps.)

Minden lehetőséget megadnak arra, hogy találkozzunk és beszélgessünk az egyszerű emberekkel. Igaz, erre fizikailag nem sok lehetőségünk volt, de ezt ott tartózkodásunk rövidségének rovására kell írni. őszintén megmondom, eloszlottak kétségeim a helyi hatóságok rossz szándékait illetően. Azon nyomban jó kapcsolatunk szövődött ennek a nagy és szép városnak a lakóival.

Különösen jólesik megemlékeznem a kikötőmunkásokkal való találkozásomról. Bridges úr, a csendes-óceáni partvidék rakodómunkásai szakszervezetének vezetője hívott meg engem és útitársaimat a rakodó- munkásokhoz, hogy beszélgessünk velük. Ez valóban bensőséges, közvetlen hangulatú találkozó volt. A rakodómunkások, az egyszerű és nyílt szívű emberek körében úgy éreztem magam, mint a szovjet munkások között. (Taps.) Tolmácsoltam nekik a szovjet munkások üdvözletét: ők ezt nagy lelkesedéssel fogadták, s megkértek, adjam át forró válaszüdvözletüket (Viharos taps.)

Eszembe jut egy epizód. Amikor az egyetemre mentünk, a fiatalok közül valaki odanyújtott nekem egy diáklapot. A lapban, volt egy nagy cikk, amelyben — mint mondották nekem — a diákok üdvözölték érkezésünket. A cikkben azonban azt írták, hogy a diákok lelkesedés, üdvözlő kiáltások nélkül fogadnak bennünket. A diákok pedig, ezek az életbe kilépő fiatalemberek, akiknek nevében írták a cikket, ugyanolyan lelkesedést tanúsítottak, mint a mi fiataljaink. Kiabáltak, tapsoltak, viharosan fejezték ki érzéseiket. Ilyen felkiáltásokat lehetett hallani: «Hruscsov elvtárs!« «Nyikita!« és más egyszerű, meleg szavakat. (Élénkség a teremben, taps.)

Ha valaki beszédemet hallgatja, talán azt gondolja, hogy Hruscsov beszél a baráti fogadtatásokról, de elhallgatja az ellenséges tüntetéseket. Nem, nem szándékozom elhallgatni, hogy tanúi voltunk ellenséges vagy barátságtalan megnyilatkozásoknak is. Igen, voltak ilyen esetek. Ahogyan az amerikai újságírók elkísértek utamon, ugyanúgy különböző országokból származó fasiszta disszidensek is városról városra zarándokoltak, miközben néhány siralmas plakátot mutogattak. Rosszindulatú és sötét amerikai arcc*k is feltűntek közelünkben.

Nagyon sok jót iáttunk, de nem szabad megfeledkezni a rosszról sem. Ezek a szánalmas férgek, helyesebben féreggócok még élnek, és a későbbiekben is élet jelenséget mutathatnak.

Miért beszélek erről? Azért, hogy lehűtsem a viszonyt a Szovjetunió és az Egyesült Államok között? Nem. Azért beszélek erről, mert tudni kell az igazságot, hogy önök lássák ne csak az egyik, a számunkra kedvező, hanem a másik, a számunkra kedvezőtlen oldalt is, amelyet felesleges elkendőzni. Amerikában varinak olyan erők, amelyek ellenünk, a feszültség enyhítése ellen dolgoznak, a hidegháború fenntartásán fáradoznak. Aki szemet huny e fölött, saját magát gyengíti meg a rossz erői, a rossz szellemek ellen vívott harcban. Nem, meg kell világítani, meg kell mutatni, pellengérre kell állítani őket, meg kell pörkölni ezeket, mint az ördögöket a palacsintasütőben. (Derültség a teremben, hosszan tartó taps.) Csak arcátlankod janak, akik folytatni akarják a hidegháborút. Az egyszerű emberek, azok, akikben emberi értelem lakozik, úgy sem támogatják őket. (Taps.)

Elvtársak! Szeptember 25-én ismét találkoztunk a Fehér Házban az Egyesült Államok elnökével, majd vele együtt helikopteren az elnök vidéki nyaralójába mentünk, Camp David-be. Szeptember 25-én, 26-án és 27-én tartózkodtunk Camp David-ben. őszinte baráti beszélgetéseket folytattunk, kifejtettük kormányaink álláspontját a legfontosabb nemzetközi kérdésekben, valamint a szovjet—amerikai viszony megjavításának kérdéseit illetően. Ezeken a beszélgetéseken jelen volt és hasznos munkát végzett Herter úr, az Egyesült Államok külügyminisztere és Gromiko elvtárs, a Szovjetunió külügyminisztere, valamint a kíséretemben lévő több más elvtárs.

Az Egyesült Államok elnökével folytatott eszmecserének lényeges eredményét tartalmazza az a közös közlemény, amelyet a mai sajtó közöl. Nem kétséges, hogy ezt az okmányt megelégedéssel fogadja mindenki, aki érdekelt a béke megszilárdításában. (Hosszan tartó taps.)

Figyelembe kell venni azonban, hogy az elnökkel együlő- helyben nem tudtuk eltisztogatni a hidegháború hosszú éveken át felhalmozódott lerakodásait. Ahhoz, hogy eltakarítsuk és nemcsak eltakarítsuk, hanem szét is oszlassuk ezt a szennyeződést, időre van szükség. Még túlságosan friss néhány bennünket elválasztó jelenség. Egyes politikusok olykor meglehetős nehezen szakítanak a régi állásfoglalásokkal, régi nézetekkel és régi megfogalmazásokkal.

Én azonban teljesen nyíltan megmondom önöknek, kedves elvtársaim, hogy azoknak a megbeszéléseknek eredményeképpen, amelyek során konkrét kérdéseket vitattunk meg az Egyesült Államok elnökével, az a benyomásom alakult ki, hogy őszintén akarja a hidegháborús állapot megszüntetését, országaink normális kapcsolatainak megteremtését, és az összes országok kapcsolatainak megjavítását. (Viharos taps.)

A béke most oszthatatlan, nem biztosítható csupán két vagy három ország erőfeszítéseivel. Ezért úgy kell harcolni a békéért, hogy ebben a harcban minden nép, minden állam részt vegyen.

Eszmecserét folytattunk az Egyesült Államok elnökével a leszerelés kérdéseiről, ö kijelentette, hogy az Egyesült Államok kormánya tanulmányozza javaslatunkat és hogy az Egyesült Államok, ugyanúgy, mint ml, teljes leszerelést akar ellenőrzéssel.

Úgy tetszhet, most már semmi okunk nincs arra, hogy tovább halasszuk e kérdés megoldását. Másfelől azonban a leszerelés kérdése olyan komoly, hogy nem követelhetjük partnereinktől gyors megoldását. Ezt a kérdést természetesen tanulmányozni kell, hogy olyan megoldást találjunk, amely valóban bizalmat teremtene, biztosítaná a leszerelést és az államok békés együttélését.

Ezért ne siessünk most a nyilatkozatokkal, legyünk türelmesek, adjunk időt az államférfiaknak, hogy tanulmányozhassák javaslatainkat. Mi,

azonban nem fogunk téttea« kedni, hanem bizonyítani fog-i juk a teljes és egyetemes leszerelés szükségességét. (Taps.) Javaslatainkat megegyezési alapnak tekintjük. Készek vagyunk megvitatni okmányunk, javaslataink bármilyen módosítását. Készek vagyunk megtárgyalni más javaslatokat iSj ha azokat ugyanabból a célból terjesztik elő és ugyanazokra a célokra irányulnak^ mint amilyeneket mi szem előtt tártunk.

Eszmecserét folytattunk az elnökkel a német kérdésről, a német békeszerződés megkötéséről is. Igyekeztünk kimutatni — és úgy gondolom, hogy ez sikerült is —, hogy Nyugaton helytelenül értelmezték a békeszerződés megkötéséről szóló javaslatainkat. Egyesek igyekeztek felesleges bosszúságot okozni, azt hangoztatták ugyanis, hogy javaslataink ultimátumot jelentenek. Akik így jártak el, nyilvánvalóan arra törekedtek, hogy meghosszabbítsák a hidegháborús állapotot. Olyasféle kijelentésekig mentek el, hogy a német békeszerződés megkötésére vonatkozó javaslataink majdnem hogy hadüzenettel egyértelműek. Minden felelősségérzetet el kellett vesztenie annak, aki így eltorzítja a Szovjetunió békeszerető álláspontját.

Eszmecserét folytattunk a kormányfői találkozóról is. Miként Eisenhower elnök, én is kifejtettem kormányunk álláspontját és megegyeztünk abban, hogy az ilyen találkozó szükséges és hasznos.

Az idő jó tanácsadó, és mint az oroszok mondják, «jó rá aludni egyet«. Ez bölcs mondás — aludjunk hát rá egyet annál is inkább, mert délután érkeztünk és már este beszélek. És lehetséges, hogy elmúlik nem egy reggel, amíg jól megértjük ezt. De nem fogunk ölhetett kézzel ülni és várni a hajnalt, várni, hogy mikor lendül előre a nemzetközi kapcsolatok mutatója.

Nem. Mi a magunk részéről mindent megteszünk, hogy a barométer mutatója ne vihart és változékony, hanem derűs időt jelezzen. (Hosszan tartó taps.)

Meggyőződésem, elvtársak, hogy a jelenlegi viszonyok között, amikor a béke erői hallatlan mértékben megnövekedtek, amikor körülbelül egymil- liárd embert számlál a szocialista tábor és óriási termelési lehetőségekkel rendelkezik, amikor a Szovjetunió az ipar, a mezőgazdaság, a tudomány, a technika és a kultúra magasfokú színvonalát érte élj sokat tehetünk a béke érdekében.

Cselekedeteinkben az észre, az igazságra, az egész nép támogatására építünk. Ezenkívül hatalmas erőnkre is támaszkodunk. És hadd tudják meg azok, akik fenn akarják tartani a hidegháborút, hogy aztán előbb vagy utóbb melegháborúvá változtassák, hadd tudják meg, hogy korunkban háborút csak őrült kezdhet élj aki maga fog elpusztulni a háború lángjaiban. (Taps.)

A népeknek kényszerzubbonyt kell húzniuk ezekre az őrültekre. Hisszük, hogy az államférfiúi felelősség, az emberi értelem diadalmaskodni fog. (Taps.) Puskin gyönyörű szavait idézem: «Éljen az értelem, oszoljék el a köd«! (Hosz- szan tartó taps.)

Kedves moszkvai elvtársak! Végtelenül örülünk, hogy hazatértünk, hogy láthatjuk a szovjet emberek számunkra oly kedves arcát. (Taps.)

Éljen a nagy szovjet nép, amely a dicső lenini párt vezetésével sikeresen építi a kommunizmust! (Hosszan tartó taps.)

Éljen a szovjet—amerikai barátság! (Hosszan tartó taps.)

Éljen a világ minden népének barátsága!

(Viharos hosszan tartó tap«. Valamennyien felállnak.)

(MTI)