Somogyi Néplap, 1959. augusztus (16. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-01 / 179. szám
Brombat, 1959. augusztus 1. 4 SOMOGYI. NÉPLAP SPORT Rajt az 1959—60. évi labdarúgóbajnokságban Még sohasém volt ilyen rövid a nyári szünet a labdárúgó-bajnok- s ágban. Alig ült el az 1958—50. évi bajnokság zaja, a csapátok alig- alig pihentek, máris itt vagyunk az új bajnoki év küszöbén. Augusztus 2-án, sőt valójában már ma megkezdődik az 1959—Ö0. évi labdarúgó-bajnokság küzdelme. Egyelőre az NB I.. NB II. és NB Ill-as csapatok rajtolnak, de egy hét múlva indul a megyei labdarúgó-bajnokság is. Uj bajnokság, új, várhatóan nagy csaták, megújuló küzdelem, ezt jelenti a bajnoki rajt. Elindul a kerek bőrlabda sok ezer szurkoló örömére vagy bosszankodásárá. Ma még mindenki örvend, örvend annak, hogy kedvenceit, a szívéhez legközelebb álló csapatot ismét ott láthatja a zöld gyepen, amint nemes küzdelemben harcol a győzelemért, a bajnoki pontokért. Minthogy azonban a zöld gyepen nemcsak győztesek, hanem vesztesek is vannak, így a bajnokság megkezdésével egyidejűleg megjelenik majd a szomorúság is akkor, amikor kikap a kedvenc csapat. Az 1959—60. évi bajnokság NB-s küzdelmei Kaposvárott új színt, új fejezetet jelentenek. Ez idén — s remélhetően nemcsak egy éven át — a íanosvári MIÉ csapata ténviseti a város és a megye színeit az NB ll-ben. Talán még sohasem bocsátottak útjára ily vegyes érzelmek közepette csapatot a Nemzeti Bajnokságban, mint most Kapost'árott a KMTE-t. A közvélemény igen borúlátó. A szurkolók 90 százaléka úgy vélekedik, hogy ezzel a csapattal az MTE-nek nincs keresnivalója az NB II-ben. E pesszimizmus — véleményünk szerint — erősen túlzott. Azok, akik ma egy kézlegyintéssel elintézik a Kaposvári MTE-t, sok mindent felednek. Elfelejtik, hogy ez a csapat egy esztendőn át már szerepelt az NB II-ben, s ott ért el néhány figyelmet érdemlő eredményt. Gondoljunk csak a Sztálin- város vagy a Győr elleni igen szoros és színvonalas mérkőzésékre. Továbbá árrá, hogy a KMTE annak idején a jó Kinizsit is két- vállra tudta fektetni, s hogy például idegenből tudott pontot hozni Mosonmagyaróvárról meg Oroszlányból, olyan helyekről, «bol a Kinizsi is elvérzett. No meg 1 '.íttik a tavaszi bajnokságban a KMTE csapatát. 12 győzelmet, két döntetlent ért el, és csak egy vereséget szenvedett az együttes. Ilyet csak jó csapat képes produkálni. Helytelen tehát az MTE-t lebecsülni. Ugyanilyen helytelen lenne, ha a csapat minden önbizalom nélkül vágna neki a bajnokságnak. Állapítsuk meg, nehéz, nagyon nehéz lesz a KMTE-nek kiharcolni a bennmaradást, de ha a múlt évi együttes és a csapathoz most került néhány tehetséges labdarúgó olyan kollektívát alkot, mint amilyen az MTE tavaszi együttese volt, akkor igenis, bízhatunk az MTE-ben. Kétségkívül Kaposvárott ma is a legnépszerűbb együttes a 35 eves múílra visszatekintő Kinizsi. Ezen a tényen az sem változtat, bogy a csapat balszerencsés körülmények között kiesett az NB II- ből. Régi megállapítás, hogy az NB Hi bán is kerek a bőrlabda. Az is igaz, hogy a cukorgyári csapat szempontjából igen nagyfon- t03ságúnak ígérkezik a2 idei esztendő, mert a jelszó: Vissza az NB Il-be! Lassan mégiscsak elülőben van ’ az a zivatar, amely elvonult a K. Kinizsi feje felett. Mondani sern kell. hogy olyan rosszul sikerült esztendő után, mint amilyen a múlt évi, várhatók voltak a különböző változások. Az sem számít meglepetésnek, hogy Király edző munkájára nem tartanak tovább idényt a Kinizsinél. (Legfeljebb az " módján lehetne vitatkozni) Tra nem olyan kipróbált és a i Kinizsihez mindenkor hű ember 1 került volna labdarúgó-csapathoz edzőnek, m' . Avar István, akkor azt mondattanit, hogy egy héttel a bajnoki rajt előtt edzőt cserélni kész veszedelem. Különösen az ®gy bajnokságra tötő csapatnak. Van valós alakja a Kinizsi bajnoki reményéinek? szerintünk igen. Rapp, Kelemen távozásával nem sokat gyengült a Kinizsi. Mózlit, — ha mégis átigazolnák az MTÉ-hez — is tudják helyettesíteni, hisz a Kinizsi erősítése jól sikerült. Herbei, Tallián egyaránt tehetséges fiatalok, s máris sorompóba állíthatók. Jakoda lövőkészsége csak javítani fogja a Kinizsi támadóeorát. Igaz, áll a tétel: könnyebb lett vólna bennmaradni az NB II-ben, mint oda visszajutni. De véleményünk szerint kizárólag a Kinizsi-játékosoktól függ, hogy jövőre ismét az NB Il-ben fognak-e játszani. A népszerű cukorgyári csapat is vég- ilezviheti azt a bravúrt, amit a KMTE megtett az elmúlt évben: megnyerheti a bajnokságot, és visz- szakerülhet az NB H-be. 0 Kaposvári Dózsáról kevés szó eseti azőta, hogy a lila-fehérek csendben, szerényen dolgozva visszakerültek az NB III-ba. ahonnan egy évvel ezelőtt estek ki. Tegyük hozzá, hogy a Dózsa megérdemelten vívta ki a visszajutás jogát. Ma viszonylag az ö helyzete látszik a legkönnyebbnek. Bár erős a Délnyugati NB III. mezőnye, de a kaposvári Dózsa csapatát igenis kénesnek tartjuk arra, hogy a bajnokság végén a középmezőnyben foglaljon helyet. Jó lecke volt a két évvel ezelőtti bajnokság a ddesásoknak. Leszűrték már annas tapasztalatait, hisz ezért kerültek vissza »^>ost az NB m-ba. Bizton remtTnetjük, bogy e tapasztalatokkal felvértezve az összekovácsolódott K. Dózsa sok szép eredményt ér majd el a bajnokságban. Ha ez így lesz, akkor a Dózsa nemcsak átszállójegyet váltott a Nemzeti Bajnokság Hl. osztályába. HÍREK Óvatosabban a locso1 'ssal! Zsúfoltak Balatoniéiig amúgy sem túlságosán széles utcái. Sétáló, a jó Időt kihasználó üdülők mindenfelé. Szinte valamennyien jóleső érzéssel fogadják a modern öntö- zőautót, melynek nyomán kellemes hűvösség támad, és valamivel kevesebb lesz a por is. Az örömb'-- mégsem osztozik miniden. Legalább is nem nyílvání i nagy örömet az a néhány sétáló, akir napokban a lallet gyóg- tár előtt jutott az öntöző jótékony ugaraiból. Tolmácsoljuk megjegyzésüket: bár azért mentek a Balatonra, hogy élvezzék a vizet, azt semmi esetre sem a locsolóautóból várják. KOVÁCS SÁNDOR Így látják a csapnives*>tök9 osapathapiíányok a% új bajnoki évet Hogy látják a jövfit, mit várnak az 1959. évi labdarúgó-bajnokságtól? Ezt a kérdést tettük fel NB-s csapataink vezetőinek, edzőinek, .csapatkapitányainak. íme a válaszok: Zádori László dr., a KMTE edzője: — A jó közösségi szellem volt nz a tényező, amely bennünket hozzásegített ahhoz, hogy visszakerüljünk az NB n-be. Nem kevés gondot jelent ez a feljutás most a csapatvezetőknek és játékosoknak. Rövid volt a felkészülési idő. Fáradtnak is látszik csapatunk. Remélem azonban, hogy két-három hét múlva már a legjobb formájában küzd az együttes. A régi csapatra épülő tizenegytől azt várom, hogy tisztes eredményt ér majd el az NB II-ben. Nehéz lesz bennmaradni? Kétségkívül igen, de elárulhatom, nem volt könnyű bajnokságot sem nyerni. Bízhatnak bennünk a szurkolók. Egres László, a KMTE csapatkapitánya: — Nehéz körülmények között vágunk neki a bajnoki évnek. Tudjuk. hogy a szurkolótábor nyolcvan 'százaléké máris temet, mi azonban ígérhetjük, hogy sok kellemes meglepetést szerzünk majd borúlátó szurkolóinknak. Játszott már ez a csapat az NB II-ben, s ott megmutatta erényeit. Most is meg akarjuk mutatni. Avar István, a K. .Kinizsi edzője: — Nagyon rövid idő állt rendelkezésemre. hogy felkészítsem a csapatot. Hirtelen is jött a megtiszteltetés, hogy vegyem át az edzések irányítását, hisz két éve már. hogy visszavonultam. Az a rendíthetetlen bizalom, amely a játékosok s úgy érzem, hogy a vezetők nagyobb részéről is övez, megsokszorozza akaraterőmet. Az előkészületi mérkőzéseken ugyan nem játszott jól a csapat, de fokozatosan belejövünk. Tudom, hogy mi a cél: bajnokságot kell nyerni* ígérhetem, hogy mindent megteszünk e cél érdekében. Szigeti János, a K. Kinizsi csapatkapitánya: — Akik azt mondják, megbomlott a K. Kinizsi egysége, tévednek. A csapat egységesebb, mint valaha. Éppen ez az egység követelte, hogy az az Avar Ricsi bácsi legyen újra az edzőnk, aki annak ideién ölj' magasra emelte a csapat zászlaját. Ricsi bácsi már sokszor átvezette a nehézségeken a Kinizsit, mi Játékosok most abban bízunk, hogy ez alkalommal is sikerülni fog. Bízzanak a szurkolók az edzőben, bízzanak bennünk. Mátj-ás József, a K. Dózsa SK titkára: — Mit várok a bajnokságtól? Azt, hogy csapatunk megszokja az NB m. légkörét. Az elmúlt évben Összekovácsolódott az együttes, és ez Fényes István edzőnk érdeme. Elégedettek vagyunk a csapat és az edző munkájával. Ezért is hosszabbítottuk meg Fényes edző szerződését. A hozzánk került Nagyréti lendületet visz a támadó- sor játékába. Számítunk Gerbely játékára is. Biztosra vesszük, hogy a csapat kiharcolja az NB Ill-ban maradást, más igényünk nincs. Nagy Tibor, a K. Dózsa csapata kapitánya: — Bennmaradni az NB m-ban, ez az egyetlen cél. És ez nem is elérhetetlen álom, hisz csapatunk most már harmadik éve együtt játszik. Ismerjük egymás gondolatát is. Tudjuk, hogy az NB Ill- ban lesznek nehéz ellenfelek, de a megnövekedett feladatok meg$ok-| porozzák akaraterőnket. Ez pedig elég lesz ahhoz, hogy ki ne essünk. Még valamit. Szombaton le akarjuk győzni a Kinizsi ellenlábasát, a P. Bányászt. Igen jó benyomást keltettek az angol ökölvívók Budapesten Szegfi László, a K. Dózsa ökölvívó edzője és Kecskés Rezső dr., a Somogy megyei ökölvívó Szövetség elnöke Budapesten megtekintették az Újpesti Dózsa—Észak .Anglia válogatott ökölvívó-viadalt. Nem kétséges: Szegfiék kíváncsiak voltak arra, hogy mit mutatnak azok az angol, versenyzők, akik most vasárnap Kaposvárott lépnek szorítóba. Mindketten elmondották, hogy az angol csapat igen jó benyomást keltett. Az utazástól fáradt együttes szoros küzdelemben minimális különbséggel maradt • alul, s könnyen lehetett volna még szorosabb az eredmény a magyar bajnokcsapattal. A vasárnapi mérkőzést illetően elmondotta Szegfi László, hogy a technikailag igen jól képzett angol ökölvívók és a K. Dózsa ösz- szecsapása nagyon jó sportot ígér. Jósolni szinte lehetetlen. Biztosra vehető azonban, hogy a Dózsa- ökölvívók is helytállnak majd a hat angol válogatottat felvonultató Észak-Anglia Válogatottal szemben. Szegfi edző döntetlen körüli eredményt vár a találkozótól. Somogyi sporfsikerek a VIT-en »Nagyüzem« van már a bécsi Világifjúsági Találkozó sportversenyein is. Tíz ország kemény öklű fiataljai küzdenek az ökölvívómérkőzéseken. Folynak a kosárlabda-, kerékpár-, röplabda-, asztalitenisz-, no és a labdarúgó-mérkőzések. , Somogyi sportolók nevével két sportágban találkozhattunk a bécsi VIT-en. Pupp Béla ifjúsági ökölvívó-bajnokunk az ökölvívó-torna keretében bemutató mérkőzést vívott. Ellenfele: Ausztria 1959. évi ifjúsági kisváltó- súlyú bajnoka volt. Papp megsem- rriTsí « fölénnyel győzte le az osztrák versenyzőt, nagy közönségsikert aratva. Azóta Pap>p Béla már haza is érkezett Bécsből. hisz va- sárnap az Észak-Anglia—K. Dózsa nemzetközi ökölvívó-viadalon kell kötelek közé lépnie. A Kutorné—Gál női páros Bécsben is bebizonyította, hogy fém érdemtelenül nyerte az elmúlt télen a falusi dolgozók spartakiád- ján a női párosversenyt az asztaliteniszezőknél. A nagyatádi női páros Bécsben nagyszerű küzdelemben végül is a torna harmadik helyén végzett. A VIT-ről hazaérkező Szikora István elmondotta lapunk munkatársának, hogy a nagyatádi női párosnak nagy sikere volt. Az elődöntőig minden akar- dályt könnyen vettek. Itt azonban szembe találták magukat a Hu Kerning (Kína)—Bosa (Csehszlovákia) kettőssel. A kínai főiskolai világbajnok ellenállhatatlanul ütött,' s ellene Gáláknak nem volt ellenszere. Gál egyébként egy cseh fiúval az oldalán ugyancsak harmadik lett a vegyespáros küzdelmeiben. * * * Sportolóink tehát nem vallottak szégyent Bécsben. sőt fiatal versenyzőink a nagy nemzetközi viadalon is bizonyságot adtak arról, hogy Somogybán nem vagyunk híján tehetséges fiatal sportolóknak. A szombat vasárnap bajnoki sportműsora SZOMBAT: Röplabda: Röplabda villámtoma a VXT tiszteletére. A győztes a Tejipari Vállalat ezüst serlegét nyeri. A verseny színhelye a tűzoltók pályája. Kezdet 14 órakor. Labdarúgás: NB III.: K. Dózsa—Pécsi Bányász, Dózsa- sporttelep, 17,30 ó. VASÁRNAP: Röplabda: Ajkai Bányász—K. Honvéd osztályozó mérkőzés az NB H-be jutásért. Dózsa-pálya, 9 0. Ökölvívás: Észak-Anglia Válogatott—K. Dózsa nemzetközi ökölvívó-mérkőzés, Dózsa-pálya (szabadtéren), 9,30 ó. Labdarúgás: NB IH.: K. Kinizsi—Bajai Bácska, Kinizsi-pálya, 16,30 ó. Osztályozó a megyei I. osztályba jutásért: Lengyeltóti Felsőbogát, Baletoa- boglár, 17 o. — Kaposvár anyakönyvi hírei. Születés: Bogdán János leánya, Zsuzsanna, Muősz László leánya, Melinda. Halálozás: Sás István 65 éves, Somogyvárl Ferenc 83 éves, Dávid Józsii 66 éves. — Élüzem lett első félévi jó munkája alapján a Kaposvári MÁV Fűtőház. Az ország 25 közép-fűtőháza közül a kaposváriak érték el e tervidőszakban a legjobb eredményt. — Hazaérkezett Kaposvárra a VIT-en járt turisták első csoportja. E turisták nyolc napot töltöttek az osztrák fővárosban, s részt vettek a VIT első heti eseményein. — SOHASEM VOLT ENY- NYI GÉPJÁRMŰ SOMOGYBÁN, mint jelenleg. Hatóságaink. júliusban több mint tízezer gépjárművet: személygépkocsit és motorkerékpárt tartottak nyilván. A magánkézben levő személygépkocsik száma meghaladja a 200-at. — Tűz ütött ki Perák Miklós kiskorpádi lakos portáján. Az épületben és a mezőgazda- sági ingóságokban esett kárért — minthogy biztosítva volt — az Állami Biztosító 23 200 forintot fizetett ki a károsultnak. — NEM VÁRT Bö TERMÉST HOZOTT a csurgói Zrínyi Tsz árpája. Negyven vagonos termésre számítottak, s minié'--■ húsz vagonnal termett több. A tavalyi tíz mázsás holdankénti átlagtermés idén 15 mázsára emelkedett. — uj rendszerű fénycső-armatúrákat készített a Kaposvári Vasipari Ktsz. E fénycső-berendezést Kőszegi György, a ktsz dolgozója tervezte. Az ai matúra előnye, hogy kisebb áramfogyasztással nem csökken a fény luxértéke. — Százezer forintos költséggel tatarozzák a Csurgói I. sz. Általános Iskolát. A belső át- ilakítási munkálatok az iskolaév kezdétére befejeződnek. — Árdrágító üzérkedés miatt Siposs István kadarkúti lakost négy hónapi börtönre és 1500 forint pénzbüntetésre, Szolga János visegrádi lakost pedig négyhónapi börtönre és 500 forint pénzbüntetésre ítélte a Kaposvári Járásbíróság. — Jól vizsgáztak a kisipari termelőszövetkezetek elnöki tanfolyamának hallgatói. A ktsz-ek jövendő elnökei 4,1-es átlageredményt értek el a vizsgákon. — Azt mondta a tanító néni, hogy már igazi macskakaparásom van... — Bővítette üzemházát a Barcsi Vegyesipari Ktsz. E bővítés lehetővé tette az eddig szétszórtan dolgozó szabóműhelyek összevonását. Ez az Intézkedés máris' jótékonyan érezteti hatását. Az egyesített műhelyben ugyanis 18 százalékkal növekedett a dolgozók teljesítménye. — TIZENKILENC ANGOL SPORTOLÓ és tíz őket kísérő angol turista érkezik ma délben Kaposvárra. Az angol sportemberek két napot tartózkodnak megyénkben. <yfl\íve lődés «Szórakozás Vörös Csillag. Augusztus 2-ig: Árban. 5, 7, 9 órakor. (10 éven alul ném ajánlott!). Szabad Ifjúság. Aug. 2-ig: Tarkák ügye. 4, 6, 8 órakor, (10 éven alul nem ajánlott!). Balatoni mozik műsora augusztus l-ón: B.-boglár: Nagy Caruso. B.-földvár: Vágyak szárnyán. B.-lelle kert: Csodagyerekek. B.-lelle szélésv.: Koósu bej. B.-szemes: Boldogság vasárnap jön. B.-fenyves: Bogáncs. Fonyód kert: Odüsszeusz. Tonyód terem: őfelsége kapitánya. Siófok terem: Kenyér, szerelem, fantázia. Kenyér, szerelem, féltékeny?? ég. Siófok kert: Dulszka asszony erkölcse. Zamárdi: Játék a szerelemmel. Rippl-Rónai Múzeum: Rippl- Rónai és grafikai kiállítás. Megyei Könyvtár: Könyv- kölcsönzés és olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsönzés 13—18 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: a nappali felmelegedés gyengül. Felhőátvonulások,. sok helyen, főképp az ország nyugati felében további esők, zivatarok. Mérsékelt, időnként megélénkülő szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20—23 fok között. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság a Szegedi Nemzeti Színház szabadtéri színpadán megtartott lottósorsolásán a következő számokat húzták ki: 17, 28, 48, 54, 81 Ekkor sorsolták ki a július havi tárgynyereimány játékhetét, eszerint a 29. játékhét, kerül majd sorsolásra. A HÉT KÖNYVÚJDONSÁGAI A-német kérdés előtérbe kerülése ad különleges időszerűséget Pe- tershagen volt ezredes most megjelent könyvének, A lelkiismeret iázadásának, melyben személyes, megrendítő élményei alapján írja le a hitlerizmus bukását és az újjáéledő nácizmus pokoli mesterkedéseit. A Nobel-díjas Laxness Iz- land népáruló urairól szóló gyilkos szatírája az Északi lány című új regénye. Walsh angol írónő az angol munkásnők sorsát írja meg Szélmalomharc című regényében. Izgalmas, szövevényes kémregény Ovalovnak a megszállt Rigában játszódó A rézgomb című regénye. Őrtüzek a hegyekben címmel jelent meg szlovákiai írók elbeszélésgyűjteménye a fasizmus elleni harc hősi fegyvertényeiről. Brazília ős- erdeibe vezet el Wustmann német filmriporter A zöld pokol című útikönyve. Derűs, szellemes íras- mü Katz Kutyaposta című kötete. Krúdy Gyula két lírai hangulatú kisregénye, Az útitárs és az N. N. Idézi a Nyírség és az északi kis-' városok letűnt életét. Az Olcsó Könyvtár újdonsága Jókai Mór A kőszívű ember fiainak háromkötetes kiadása. A Hasznos mulatságok sorozatban látott napvilágot A nyelvek világában című ismeret- terjesztő mű. Az Élet és Tudomány Kiskönyvtára új kötete Tangl Ha- raid könyve, A hormon és az ember. A lottósorsolások augusztusi menetrendje Augusztusban 'négy húzást tartanak: az elsőt a fővárosban, a többi hármat vidéken. Augusztus 7-én Újpesten kettős sorsolást rendeznek: a 52. játékhét nyereményeit és a júliusi tárgyjutalmaikat sorsolják. Utána — az idén már negyedszer — a Balatonra viszik a lottógömböt. Augusztus 14-én Siófokon a szabadtéri színpadon sorsolják a lottó nyerőszámait. Augusztus 21-én Miskolcon a szabadtéri színpadon, 23-án pedig Gyulán a’ kastély- kertben lesz a sorsolás. BALATONI BOLTJAINKBA FELVESZÜNK. eladósegédeket Jelentkezés: Somogy megyei Népbolt, Kaposvár, Május 1 u. 10. Tel.: 11-26. Jogosítvánnyal rendelkező vontatóvezetőket azonnali belépésre felveszünk. Erdőgazdaság Kaposvár, Bajcsy Zs. u. 21, A Somogy megyei Gépállomások igazgatósága Kaposvár, felvételre keres mezőgazdasági erő- és munkagépek kezelésében jártas, legalább 10 éves gyakorlattal rendelkező megyei főmérnököt jó fizetéssel. mtl’m'WTYTfTTT TV» Most vásároljon motorkerékpárt! K 55-ös, Danuvia, Berva és Dongó segédmotorok kaphatók a% Állami Kiskereskedelmi V. és a földművesssöeetk esetek ssaküsl eleiben Eddig csak Budapesten vásárolható EjattcLétiLa KOZMETIKAI CIKKEK a megyei kozmetikai szakiizletekben is KAPHATÓK <U£z& JCöltii DCi'éni