Somogyi Néplap, 1959. augusztus (16. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-28 / 201. szám
Péntek, 1959. augusztus 28. 6 SOMOGYI PíÉPLAP Az orvos nem lehet beteg . •. Különösen akkor, ha annyi beteg és annyi elfoglaltság várja, mint ár. Kaposi Pált, Nagyberki termelőszövetkezeti község körzeti orvosát ... Az ízlésesen berendezett be- tegváró-szoba ajtaján felirat: »■Rendelés 4 órától 7 óráig-». Fél négyre jár még csak az idő, de már sokan várják orvosukat; vasutasok, paraszt- emberek, az állami gazdaság néhány dolgozója, termelőszövetkezeti tagok üldögélnek a kis szobában felülvizsgálatra, tanácsra, gyógyításra várva. Az orvos pedig benn a szobájában lázát méri ezalatt. Most érkezett Kaposvárról motorral, megázott, s alaposan megfázott. A hőmérő 38,8 lázat mutat. Ennek ellenére rendel, fogadja betegeit, mintha minden a legnagyobb rendben volna.. • Sok feladat, tennivaló szakadt a nyakába dr. Kaposinak az elmúlt hetekben. Az atta- lai orvos szabadságra ment, a taszári megbetegedett. Mindkét helyről hozzá tódultak a betegek. Volt olyan nap, amikor 80—90 beteget is megvizsgált, s 240 darab receptet állított ki. Szerencsére felesége jó segítő társa, s az adminisztrációs munkák nagy részét elvégzi. így aztán rendben megy minden. Igaz, hogy nem este 7-ig tart munkaideje, hanem fél 10—10 óráig. Bizony, sokszor már besötétedik, amikor elindulhat fekvő betegeinek látogatására. Panaszkodni azonban, hogy sok a munkája, kevés idő jut pihenésre, szórakozásra, még nem hallotta senki. Pedig vasárnaponként is 15—20 beteg fordul hozzá •.. öt termelőszövetkezet, egy állami gazdaság tartozik körzetébe. Ezekben is segítenie kell a megfelelő egészségügyi állapot kialakításában. Szavát, tanácsát mindenütt megfogadják. Az állami gazdaságban már van egy 4 ágyas betegszoba, a tsz-ek pedig tanácsára minden dolgozójuknak külön poharat adtak, s a cséplés- nél nem a közös kanna vagy annak fedele járta iváskor, hanem a pohár... Napi négy órát Kaposvárott dolgozik, a röntgen osztályon helyettesít. Még szerencse, hogy iskolai szünidő van, tudniillik a járás iskolafogásza is. Törekvését bizonyítja, hogy körzeti orvosi képesítése mellé szabad idejében röntgenorvosi és fogász képesítést is szerzett... Még jobb munkát végezhetne, még többet tehetne Nagyberki és a környék egészségügyi helyzetének javításáért, ha volna a községben szülésznő, aki bizonyos terheket levenne a válláról. Jelentkező akadna, csak lakás nincs •.. A Vöröskereszt községi alapszervezetének elnöke, járási vezetőségének pedig tagja. S ez nem csupán annyit jelent, hogy neve mindkét helyen szerepel. Az elmúlt télen is számtalan nőgyógyászati és más egészségügyi előadást tartott nemcsak Nagyberkiben, hamm a környéken is. Erre a télre is hasonló tervekkel készül. Említésre érdemes az is, hogy az ellenforradalom után az első értelmiségiek között kérte felvételét az MSZMP-be, s hogy orvosa a Latinka Sándor munkásőr zászlóaljnak. 1957-ben a Magyar Szabadság Érdeméremmel tüntették ki. Dr. Kaposi Pál negyvenéves. Több mint tíz évet itt a megyében, a falvakban töltött el. Amikor Nagyberki tsz- kőzség lett, akadt olyan kollégája, aki figyelmeztette, hogy ne maradjon itt, mert tsz-köz- ségben nem lehet megélni ... Mégis maradt, s bebizonyosodott, hogy igenis meg tud élni- Pedig mehetett volna Győrbe, Szolnokra s még néhány helyre kórházi osztályvezető orvosnak is. Miért maradt? Mert megszokta, megszerette a falut, ö nemcsak mint orvos tartja a kapcsolatot a község lakóival. Vasárnaponként, nagyobb ünnepeken zsúfolásig megtelik lakása. Annyian gyűlnek össze nála televíziót nézni, hogy neki már alig jut hely... De nem bánja. Mert szereti az embereket. S az emberek sze- retete — ez az, ami ott tartja dr. Kaposit Nagyberkiben. Utolsó simítások a középiskolai diákotthon épületén •satxssjűacjcscjcsísiscjcjűaíjíjööcscsössaöaöasscjcíööaísc^^ DCétizáztíz (lat Lziilelitt Johan Wolfgang Goethe Mint ismeretes, Kaposvárott^ az idén tanító akadémia kezdi ^ meg működését. Ez az intéz-» mény több .eddig középiskolai* diákotthon célját szolgáló^ épületet vesz igénybe. A me-£ gyei tanácsnak tehát új diák-/ otthonról kellett gondoskodnia A a középiskolások számára. Er-j^ A költői és írói lángelmék kor a legnagyobb világosé- _ re a célra a honvédség két lak-S legtöbbje vagy az ifjúkor, rnények kerültek napirend- A tanyaépületet adott a tanács-* re, s folytatódtak hosszú éle- Ti nak. »vagy a férfikor, vagy az tem úgyhogy élö tonű. A napokban ellátogattunk aj öregkor élettani formájában ja váltam a hétéves háború- ivészülő új diákotthonba. Egy/ héttel a tanévkezdés előtt még A , , serény munka folyt. A nagy és/ _ világos hálótermeket, ebédlő-^ Tise9 tudatában. Goethe ama ^ az egész vnpóiecmi kor- két, társalgókat mind a leány-, J kevesek közé tartozik, akik- szaknak hős bukásáig. mind^ a fiú-diákotthon célját^ megadatott, hogy mind ... Ezen a réven egészen szolgaló szárnyépületben már J három életkor költői lehet- más eredményekhez és ta pasztalatokhoz jutottam, 2 mint amilyenekhez juthat- / készülő új diákotthonba. Egy/ került bele a világirodalom- nak, Amerika és Anglia /ettél azóta is az embe- lönválásának, továbbá a francia forradalomnak, rémár kialakították az építők. A há-8 lótermekbe szeptember l-én§ tek. Ha van eget ostromló, beköltözhetnek a diákok. A társalgók valamivel később ké-: szülnek el — jóllehet nagyobb; erőbedobással ezeket is elkészíthetnék szeptember 1-ig. A két épületben csaknem 600 középiskolai diákot helyezhetnek el kedvező körülmények között; Köszönet a szép napokért... Két hetet töltött 12 éves leányom a Magasépítő Vállalat szakszervezeti bizottságának jóvoltából Kács- fürdőn, a szakszervezet gyermek- üdülőjében. A felejthetetlenül szép két hétért — amely a .szakkörökben való munkálkodással, kirándulással és játékkal telt el — ez" úton is köszönetét mondok a szak- szervezet vezetőségének. A fogadtatástól kezdve a hazaérkezésig igen nagy figyelmességgel és szeretettel viselték gondját a gyermekeknek, hogy minél több szép emlékkel térjenek haza. Különösen Dékány Ferenc, a szakszervezet üdültetési felelőse tett meg mindent a gyermekek gondtalan nyaraltatásának biztosításáért. Kislányom megerősödve, kipihenten, díszoklevéllel és ajándékokkal tért haza, s megfogadta, hogy a jövő tanévtől kezdve n?ég jobb tanulással igyekszik meghálálni államunk szerető gondoskodását. _ SZABÓ JANOSNE, Marcali Újjáépül Gigén a 250 személyes művelődési ház. Az újjáépítés 200 ezer forintba kerül. A társadalmi munka és az e célra adott helyi anyag értéke 20 ezer forint. elemi szenvedéllyel, magánynyal, boldogsággal és optimizmussal teljes ifjúkor, ha van — és van — emberi és művészi küldetésének tudatától áthatott alkotó férfikor, ha van bölcsességtől és humanizmustól sugárzó öregkor, mindezt megtalálni Goethe életében és művészetében. Életművét nézve, e három korszaka páratlanul időtálló hármas egységet képez. Kétszáztíz évvel ezelőtt született Weimarban, és nyolcvankét évig élt. Élete a leggazdagabb és legegyetemesebb német élet. Születésének és halálának időpontja közé olyan megrázkódtatások esnek, mint a francia forradalmak közül az első, a napóleoni háború, a nyomukban járó világnézeti válsár gok, a kapitalizmus kibontakozása, a technika vívmányai a természet társadalmi átalakítása — egyszóval mindaz, ami néhány évtized alatt tökéletesen megváltoztatja a feudális Európa egész politikai, gazdasági és társadalmi szerkezetét, képét. »Az a nagy előnyöm. — mondja egy ízben —, hogy nak mindazok, akik most születnek...« Valóbán. Goethe magába fogadta a humanizmus legnemesebb tartalmát, a nép- költészetet, a felvilágosodást, az antik kultúrát. Olaszországi évei megnyugtatták, ha nem is egy egész életre, de / néhány jelentős esztendőre. * S a reakciós irodalomtörténet bármi módon igyekezett is meghamisítani, retrograd nehezékekkel ellátni Goethe életművét, úgy emlékezünk rá, mint a szellem egy kivételes óriására, aki halála előtt valamivel e vallomást tette: »Alapjában véve akárhogy forgatjuk a doLgot, ■mindnyájan kollektív lények vagyunk.-.i És különben is, mi jó van bennünk, ha nem erőnk és hajlamunk arra, hogy magunkhoz vonjuk és magasabb céljaink szolgálatába állítsuk a külvilág segítő eszközeit .ss Fő dolog az, hogy nagyot akarjunk, és legyen bennünk elég tehetség és kitartás szándékunk véghezvitelére: minden egyéb közömbös«i olyan időben születtem, ami- íjS3C3C9S3CJSSS3SJC5SJSJSSCSSJCSÍ3CSC5SSSJOS3SSÖS3SSCSÍ3CSÖS3CSC?í3S5CSSSCSC%5CJCXSC Apróhirdetések Apróhirdetés ára: hétköznap szavanként 1,- Ft, vasárnap 2,- Ft. Legkisebb hirdetés 10 szó. Az első szó két szónak számít. Hirdetéseket felvesz a Somogyi Néplap Ki- adóhivatala, Kaposvár, Latinka Sándor utca 2. Telefon: 15-16. A vidékiek postán is feladhatják hirdetésüket. Árát a megjelenés után közöljük a feladóval, s befizetési csekket küldünk. , Beköltözhető családi ház gazda■ sági épületekkel, z hold földdel és , 20 q széna eladó. Kaposvár, Ko- j pos-hegy 33. ____________________(9857) A DAS-VÉTEL Eladó Fonyódon parton lévő villa. Érdeklődni lehet 20-51-es telefonom_______________________________(9351) P anni robogó, beleöltözhető kertes ház, daráló, Korona-szivattyú, körfűrész eladó. Sétatér u. 19. Zselicszentpálon a Fő utca 22. számú családi ház 600 n-öl területtel, melléképülettel, beköltözhető- séggel eladó. Érdeklődni ugyanott, Zomi Antalnénál.________________(9848) B eköltözhető kétszobás családi ház és házhely eladó. Kaposvár, Nagyszeben u. 23. sz.__________(9844) A Petőfi u. 33. sz. családi ház eladó. Azonnal elfoglalható. (9853) 2 köbméter deszka eladó. Tüskevár U. 18. (9856) Vennék kétszobás beköltözhető családi házat a belváros közelében. Vétel esetén 80 000 Ft-ot azonnal fizetek, a többit megegyezés szerint részletre. Ajánlatokat írásban a Kiadóba kérek.__________(9858) Eladó állomástól 16 percre elfoglalható 2 szoba, 1 konyha, előszoba, kamra, terasz melléképülettel, szőlő, gyümölcsös 1600 n-öl területtel. Megbízottam Gorkij u. 20/C. alatt. (9860) 8000-et futott fekete oldalkocsis Pannónia fizetési könnyítéssel eladó. Nagyatád, Árpád u. 10. (9924) Enyvezőbakok, 100-as belmére- tűek eladók. Bartók Béla u. 85. (Volt Sétatér utca.)______________(9864) 2 db fehér elitrekord hússertés, törzskönyvezett, szeptember 20-ra malacozik, eladó. Ráksi, Dózsa u. 74. (9865) Jó állapotban lévő 150-es Zetka motorkerékpár 10 000 Ft-ért sürgősen eladó. Telefon 1. sz. Cím: Szentes Lajos boltvezető, Cső mend. (9927) A Petőfi u. 40. számú ház felerészben azonnal eladó. (9863) Siófokon a Mészáros Lőrinc a. T 42. számú házam, mely áll 3 szoba, 2 konyha, 2 kamra, hall, pince és külön nyárikonyhából, eladó, azonnal beköltözhető. (9930) 125-ös Csepel igényesnek eladó. Irányi P. u. 19., Mátyás. _____(22326) 1 025 n-öl szőlő, szántó, erdő olcsón eladó. 22324 jeligére a Hirdetőben. (22324) 500-as oldalkocsis Viktória eladó fizetési kedvezménnyel. Megtekinthető naponta 4—8-ig: Kaposvár, Sétatér u. 19.. Horváth. (22321) Várdán állomáshoz közel kétszobás ház melléképületekkel, 700 n-öl kerttel eladó. Azonnal beköltözhető. Cím: Várda. Újtelep 161 (22288) Beköltözhetős éggel kétszobás családi ház eladó. Szigetvári u. 4. (22317) CSERE Szoba, konyha, speizos lakásomat elcserélném hasonlóért. Berzsenyi u. 38., Kádár. (22320) ÁLLÁS Orvos-házaspár egész napos elfoglaltsággal keres iskolás kislánya mellé bejárónőt. Főzni nem kell. Jelentkezés este 6—8-ig Dam- janich u. 3/D. ____________ (9855) G yors- és gépíró elhelyezkedne. Varga Emília, Arany János u. 25/a. (9861) Szezonvégi kiárusítás „ . csak szeptember 5-ig Női nyári mosóruha, 1 ° férfi vászonöltöny, női nyári pongyola, újjnélküli pamut pulóver, flór női bokafix 20 %-©s, tiszta selyem kendő 40 %-os engedménnyel a Kaposvári Kiskereskedelmi Vállalat kijelölt bslíjata 4§gk ilBHL /SZB-’ESL tBfIBf A Somogy megyei Malomipari V. (Kaposvár, Malom u. 10.) felvesz építkezéshez néhány hetes időtartamra segédmunkásokat. Jelentkezés a vállalatnál minden nap 7.30-tól 16 óráig Hegedűs igazgatóhelyettesnél. _________________(22327) A zonnali belépésre 5 lakatos szakmunkást vesz fel a Szigetvári Műszaki és Fémipari Vállalat. ______________________________________(9923) A Tabi Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága pályázatot hirdet a mezőgazdasági osztály tsz főkönyvelői állásának azonnali betöltésére. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezés a Tabi Járási Tanács Végrehajtó Bizottságánál. (9926) } Az ÉM Csatorna- és Vízvezetéképítő Vállalat keres kőműves ács, szakmunkásokat és kubikosokat Jelentkezés: Szombathely, , Sárdéri; Vízmű, Győr, Dimit- f rov sétány munkahelyeinek irodájában. A (9922) J A Bárdibükki Állami Gazdaság gyakorlattal rendelkező gyors és gépírót azonnali belépésre felvesz. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezés a gazdaság központjában bármely napon. (22297) Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: KISDEAK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u. 14. Telefon: 15-10, 15-11 Kiadja: a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 15-16. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka S. u„ 6. — 2878 Nyomdáért felel: LÁSZLÓ TIBOR igazgató. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és pustáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 11,- Ft. MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPESÍTÉSSEL* lehetőleg több éves gyakorlattal rendelkező munkaerőt keres állami vállalat. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Cím a Hirdetőben« (22319) % Figyelem! Befőzési paradi- ❖ csőm kapható a MÉK zöld- 2 ség- és gyümölcs-szaküzle- teiben és piaci standján kg- ként 90 filléres áron. Előjegyzéseket boltjaink felvesznek. (22328) MÉK, Kaposvár. Ugye lem ! Figyelem ! Kul túrcikkeket OPTIKA SPORT FOTO JÁTÉK ÓRA PAPÍR ÉKSZER ÍRÓSZER a kultúr cikk-pavilonban Siófokon 2216 szeressen be! Aog. 26-tól szept. 5-ig szezonvégi kiárusítás Kül6nb3zS ruházati cikkel! 20—40 °/o-os engedménnyé} Kaphatók a NEPBOLT alább kijelölt boltjaiban: Siófok, 85. áruház. Marcali, 13. áruház. Nagyatád, 17. sz. ruházati bolt. Barcs, 22. sz. ruházati bolt. Tab, 36. sz. ruházati bolt. Balatonboglár, 75. sz. ruházati bolt. (22053) Már most szeresse be kályháját! kaphatók: IGIS, FÁKLYA és NEO-KALOR kályhák és füstcsövek az állami kiskereskedelmi vállalatok és a földművesszővetkezetek szaküzleteiben