Somogyi Néplap, 1959. augusztus (16. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-04 / 181. szám

fSLÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK.! r Mai számunk tartalmából: AZ MSZMP M EGY El BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS XVI. évfolyam, 181. szám. ÄRA 50 FILLÉR Kedd, 1959. augusztus -• Nixon beszéde a moszkvai televízióban (2. oldalon) Egy tanárnő érdemjegye (3. oldalon) Pompás küzdelemb n győztek a K■ Dózsa ökölvívói (4. oldalon) Kétpereenhént egy motor , (5. oldalon) 302 hold gabonát aratott le A mezőkön az aranysárga gabona már kepékben áll, az aratás befejeződött. A Fonói Gépállomásra is egymásután vonulnak be a kombájnok és az aratógépek. A traktoristák a gépek karbantartásán seré­nyen dolgoznak. Uj Zetor és Belorusz traktorokat tisztogat­nak a gondos kezek, töltik tele csillogó olajjal, hogy tovább dolgozhassanak a nagy nyári munkában. Gölte felöl megint egy Zetor jön KA—8-as aratógépet húz­va maga után. A traktor nyer­gében Jagados János göllei traktoros ül. Beállítja gépét a kijelölt helyre, majd jelenti az igazgató helyettesének, hogy el­végezte a göllei Béke Tsz-ben az aratást. 302 holdat vágott le, s kéri, vegyék át gépét. A KA—8-as gondosan ápolt gép, mintha a műhelyből jött vol­na, nem pedig a mezőről. A gépállomás igazgatóhelyettese és főmezőgazdásza mindent rendben találnak. Gratulálnak Jagados János traktorvezető­nek, s közlik vele, hogy ő a gépállomás aratási versenyé­nek a győztese. A megye min­den traktoristáját maga mö­gött hagyta, és számíthat ar­ra, hogy megkapja jutalmát a gépállomástól és a megyei igazgatóságtól is. Jagados János szerényen fo­gadja az üdvözlést, és kéri, hogy cséplőgépének tartozékát adják ki, mert sürgős a csép- lés a göllei tsz-ben. Amíg az. újabb munkájához szükséges szerelékeket rendezgeti, meg­kérdezzük, hogyan érte el a megyei elsőséget, sőt az orszá­gos szinten is biztosan előkelő helyezést? — Már több éve távol dol­goztam családomtól, falumtól. Pécsett voltam gépkocsivezető. Fiég jól kerestem, havonta 2000—2200 forintot. Tavasszal, mikor falum tsz-község lett, úgy gondoltam, hogy tudásom­ra, munkámra itthon nagyobb szükség van, mint Pécsett. Hogy hazajöttem, abban je­lentős része van feleségemnek is, aki már unta a több évi egyedüllétet. — Jelentkeztem a Fonói Gépállomáson traktorvezető­nek — folytatja. — Június 2-án álltam munkába. Egy új 25-ös Zetor traktort kaptam. Meg­kezdődött az aratás, és engem hazaküldtek falumba, a Béke Tsz-be. Először féltem a KA— 8-astól, mert egyik legöregebb gépe volt a gépállomásnak, de munka közben mind jobban megismertem működését, és megszerettem masinámat. Még csak annyit: örülök, hogy itt­hon dolgozhatok és munkám­mal hasznára lehetek falum­nak. Anyagi számításomat is megtaláltam, hisz 3000 forint­nál többet kerestem június hó­napban. A gépeket nagyon sze­Ezer hold aratnívalója volt a szuloki termelőszövetkeze­teknek. Munkájukban keveset segített a gép, kézzel vágták a rendeket Most is, csakúgy, mint ara­tás idején, mozgásban van a falu. A betakarodással egyide­jűleg folyik a cséplés. Mintegy 110 lófogat hordja a gabonát kazlakba vagy a cséplőgépek­re. A Csokonyavisontai Gép­állomás és a Béke Tsz Zetorja könnyíti az emberek munká­ját. A cséplőgépeknél naponta váltják egymást a munkacsapa­tok A múlt héten négy nap alatt 20 vagon gabonát csé­peltek el a faluban. 400 hol­don már egyáltalán nincs ke­retem. Dolgozni tudok és aka­rok is. — Ha már írni akarnak ró­lam — mondja szerényen —, ne feledkezzenek meg segítő­társamról, Hauer Sándor bá­csiról, ő is részese volt a ki­magasló teljesítmény elérésé­nek, és igen-igen sokat dolgo­zott. Volt olyan nap, hogy 16 hold búzát vágtunk le. Beszélgetésünk végéhez ér, siet Jagados János, traktorá­val »rááll« a kijelölt cséplő­gépre, és elindul a göllei úton, hogy a Béké Tsz-nek a csép- lésben is úgy segítsen, ahogy a dúsan termő kalászokat 302 holdon learatta. A fiatal, 34 éves traktoros­ról a legjobb véleménnyel van­nak a göllei Béke Tsz-ben. Rada Ernő főagronómus sza­vai szerint sok-sok városból hazajött hasonló traktorosra volna szüksége a gépállomá­soknak és a tsz-eknek. Fábri István reszt. A felszabadult tarlókat szántják 520 holdat szántottak fel eddig. Ebből 150-et másod- növényekkel vetettek be. A növényápolási munkákkal idejében végeztek a szövetke­zetek Kukoricájukat három­szor is megkapálták. A négy tsz 2ÖS hold dohánya is szak­szerű »-bánásmódban-« része­sült Idejüket és erejüket a legidőszerűbb feladatra, a be- takarodásra és cséplésre for­díthatják A már ismert és a várható termésátlagok azt bi­zonyítják, megvan a feltétele annak, hogy a szuloki termelő- szövetkezetek rövid időn belül felzárkózzanak a megye idő­sebb termelőszövetkezeteihez. Húsz vagon gabonát csépeltek el négy nap alatt Negyvenkétezer disszidens tért eddig haza Magyarországra A hazaáruló emigráns vezetők terrorja, anyagi nehézségek akadályozzák számos honfitársunk hazatérését Illetékes helyen tájékoztat­ták a Magyar Távirati Iroda munkatársát az 1956-cs ellen- forradalom után külföldre szö­kött magyar állampolgárok ha­zatéréséről, s az ezzel kapcso­latos kérdésekről. A hivatalos statisztikai ada­tok szerint 1957 óta kereken 42 ezer disszidált magyar tért vissza hazájába. A magyar közvélemény előtt is ismeretes az az óriási kiáb­rándulás, amely a disszidensek nagy részét érte. Éppen ezért indult meg már 1957 elején a hazaáramlás. A hazatértek száma min­den bizonnyal sokkal na­gyobb volna, ha nem fé­lemlítené meg a hazatérni szándékozókat a nyugati kapitalista sajtó és a ma­gyar emigráns vezérek nagyszabású propagandája, illetve az utóbbiak terror­ja­A hazai helyzetről — amint azt a visszatértek is elmondják itt­hon — a legképtelenebb rágal­makat és kitalálásokat terjesz­tik. Azzal fenyegetik a haza­térni 'szándékozókat, hogy le­tartóztatás, »szibériai deportá­lás-« stb. vár rájuk, hogy »-priu­szuk-« lesz, sohasem lehetnek újra teljes jogú állampolgárok. Másrészt az emigrációs szerve­zetek számos országban figye­lik a disszidenseket, s ha vala­ki felkeresi a Magyar Népköz- társaság külképviselet' sérvét — akár csak érdeklődés céljá­ból — kiközösítik, gyakran bántalmazzák. Közismert, hogy a dissziden­seket a hazatérésben a fentebb ismertetett okokon kívül gyak­ran anyagi nehézségek is aka­dályozzák. Különösen áll ez a tengerentúli országokra. Illetékes helyen közölték az MTI munkatársával, hogy az idevonatkozó törvényes rendel­kezések értelmében az 1956 után az országot illegálisan elhagyott ma­gyar állampolgároknak változatlanul módjában áll hazatérési engedélyt kérni, A nyár első két hónapját a szokatlanul szeszélyes időjárás és a bő csapadék jellemezte. A július rendkívül gyors fordula­tokat hozott, ugyanakkor azonban az elhúzódó hosszú időre megrekedt zivatarfrontok meg-megismétlődő felhőszaka­dásokat okoztak hazánkban. Júliusban az ország számos he­lyén mértek 35—36 fokos re­kordmeleget, ennek ellenére a hónap átlagos hőmérséklete mindössze egy fokkal haladta túl a júliusok sokévi hőmér­sékleti átlagát. A szeszélyes időjárás oka, — núui a Meíco­Az engedélyért hazánk külkép­viseleti szerveihez kell fordul­ni. Az okiratot a 18 éven akt­iak azonnal megikapjáik. A fel­nőttek fényképpel ellátott ké­relmét Budapestre továbbítják, s azt a hazatérési bizottság bí­rálja el. A bizottság nem ad en­gedélyt a hazatérésre a bűnö­zőknek, aktív ellenforradakuá- rokrtak, de a becsületes, megté­vedt emberek továbbra is haza­térhetnek, és egyenjogú állam­polgárként részt vehetnek az ország életében, munkájában. A kérelmeikre általában legké­sőbb két-hánam hónap alatt választ adnak, az intézése díj­talan. rológiai Intézet Távprognózis Osztályán elmondották — a rendkívül erős napfolttevé­kenység volt. A napban végbe­menő változások jelenleg is erősen éreztetik hatásukat, úgy, hogy az augusztus első hete szeszélyes, hűvös, szeles, csapadékos, változékony lesz, biztató jelek vannak azonban a továbbiakra: fokozatosan felja­vul az idő, s a hónap második felében előreláthatólag már gyakori lesz a 30—35 fokos me­leg, hosszabb időre visszatér a kánikula. Hűvös, szeles, csapadékos lesz augusztus első hete, de fokozatosan javul az idő Közlemény N. Sz. Hruscsov és Eisenhower elnök kölcsönös látogatásáról Hruscsov szeptemberben az Egyesült Államokba utazik Moszkva (MTI). A moszkvai rádió hétfőn délután helyi idő szerint 17 óra 30 perckor az alábbi közleményt ismertette: Az Amerikai Egyesült Álla­mok elnöke meghívta N. Sz. Hruscsovot, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának elnökét, hogy 1959 szeptemberében te­gyen hivatalos látogatást az Egyesült Államokban. N. Sz. Hruscsov örömmel elfogadta a meghívást. Eisenhower elnök szintén örömmel elfogadta N. Sz. Hruscsov meghívását, hogy későbbi időpontban ez év őszéig tegyen hivatalos látoga­tást a Szovjetunióban. Hruscsov két vagy három napot tölt Washingtonban, majd körülbelül tíz napos uta­zást tesz az Egyesült Álla­mokban. Hruscsov az elnökkel nem hivatalos megbeszélése­ket folytat majd, amelyek le­hetőséget adnak a vélemény- cserére a feleket kölcsönösen érdeklő kérdésekről. Az Egyesült Államokban teendő kőrútján Hruscsovnak lehetősége lesz rá, hogy sze­mélyesen megismerje az or­szágot, annak népét, életét. Eisenhower elnök Moszkvá­ba látogat, majd néhány na­pos körutat tesz a Szovjetunió­ban. Ez utóbbi lehetőséget nyújt arra, hogy a Szovjet­unió Minisztertanácsának el­nökével nem hivatalos meg­beszéléseket, eszmecserét foly* tasson a feleket érdeklő kérdé­sekről. Eisenhower elnök a Szovjet­unióban teendő kőrútján szin­tén lehetőséget kap arra, hogy megismerkedjék az országgal* annak népével és életével. A két kormány kifejezi azt a reményét, hogy ezek a Iá« togatások elősegítik az Egye­sült Államok és a Szovjetunió jobb, kölcsönös megértését* hozzájárulnak a békéhez. A közleményt hétfőn dél­után sajtókonferencián ismer­tették a Szovjetunió külügymi­nisztériumában a szovjet és a külföldi újságírókkal. Eisenhower sajtóértekezleten jelentette be Hruscsov amerikai utazását A% első visszhangok Washington (MTI). Eisenho-1 wer elnök magyar idő szerint délután fél négykor rendkívüli sajtóértekezletet tartott. Beje­lentette, megállapodott Hrus­csov szovjet miniszterelnökkel, hogy kölcsönösen látogatást tesznek egymás hazájában. Hruscsov az elnök meghívásá­ra szeptemberben utazik az Egyesült Államokba, az elnök pedig -később", az ősz folya­mán viszonozza a látogatást. Eisenhower elnök hozzáfűz­te, hogy a nyugati államok kormányfői helyeslik a csere­látogatást. Eisenhower bejelentette, hogy Hruscsov látogatása előtt még ebben a hónapban Euró­pába utazik, hogy külön tár­gyaljon Macmillannel, de Gaul- le-lal és Adenauerrel. Az elnök hangoztatta, hogy Hruscsowal az Egyesült Álla­mokban és a Szovjetunióban folytatandó tárgyalásain nem a nyugati hatalmak, hanem csak az amerikai nép és az amerikai kormány szószólója lesz. Hozzátette azonban, hogy más kérdésekről is kíván a Moszkva (MTI). Hétfőn este a moszkvai sportpalotában csaknem 15 ezer meghívott vendég jelenlétében ünnepé­lyesen megnyitották a moszk­vai Nemzetközi Filmfesztivált. A sportpalota épületét a résztvevő országok zászlóival és a fesztivál jelvényével dí­szítették. A hatalmas színpad hátterét vetítővászon borította, amelyen filmszalagokból stili­zált békegalambot alakítottak ki. Hat nyelvű felirat hirdette a feszivál jelszavát:-A filmművészet humaniz­musáért, a népek békéjéért, barátságáért.« A vendégeket M. Mihailov, a Szovjetunió Kulturális Ügyei­Párizs (MTI). A francia köz-! társasági elnök irodája hétfőn délben szűkszavú jelentésben adta hírül, hogy de Gaulle a közeljövőben a »-katonai hely­zet megvizsgálására« Algériá­ba utazik- A látogatás idő­szovjet miniszterelnökkel ta­nácskozni és ezért utazik au­gusztusban Európába. Eisenhower tudtul adta, hogy európai látogatása nincs összefüggésben egy későbbi csúcsértekezlettel. Kifejezte re­ményét, hogy látogatásával fo­kozottabb tevékenységre ser­kentheti a Genfben tárgyaló külügyminisztereket és a genfi értekezlet igazolni fogja a ké­sőbbi csúcstalálkozót. Végül kijelentette,. hogy Hruscsowal esedékes találko­zói jelentékenyen megjavítják a szovjet—amerikai viszonyt. * * * LONDON Mint a Reuter jelenti, an­gol hivatalos körök nagy meg­elégedéssel fogadták Hruscsov amerikai látogatásának hírét. Angol diplomaták szerint Hruscsov washingtoni és Ei­senhower moszkvai utazása négyhatalmi csúcstalálkozó megtartásának irányába mutat. Több diplomáciai szakértő úgy vélekedik, hogy a genfi nek minisztere köszöntötte a minisztérium és a fesztivál szervező bizottsága nevében. Elmq/ndotta, hogy a nagyszabá­sú nemzetközi találkozón hiva­talos formában 44 ország kül­döttsége vesz részt, s rajtuk kívül képviselteti magát az Egyesült Nemzeteik Szervezete és az Unesco is. Versenyre 143 filmmel különböző országok neveztek be. Mihajlov ezután felolvasta N. Sz. Hruscsovnak, a Szovjet­unió Minisztertanácsa elnöké­nek a fesztivál résztvevőihez intézett meleg hangú üdvözlő- tét, amelyet a jelenlévők nagy tapssál fogadtak. I pontját még nem állapították meg, de a France-Soir tudni véli, hogy erre az elnöki teen­dők átvétele óta első ízben tör­ténő látogatásra augusztus 27-e és 30-a között kerül sor. értekezleten megoldatlan prob­lémákat is meg lehet vitatni Washingtonban és Moszkvá­ban. A két államférfi cserelá­togatása után össze lehet hív­ni — még talán az idén — a csúcsértekezletet GENF A Reuter és az AP jelentése szerint a Genfben tartózkodó nyugati küldöttségek körében szintén örömmel üdvözölték a cserelátogatásról szóló hírt. Az amerikai küldöttségi kö­rök szerint Hruscsov és Eisen­hower a nyugat-berlini és a német kérdést. is megvitatja. A megfigyelők arra számíta­nak, hogy Hruscsov látogatása előtt a nyugati szövetségesek magas szinten ’ bizalmas meg­beszéléseket tartanak. Lehetsé­gesnek tartják, hogy Párizsban összeülnek a nyugati kormány­fők. Herter amerikai külügymi­niszter is nyilatkozott. Hangoz­tatta, hogy a kölcsönös látoga­tásoktól a szovjet—amerikai viszony megjavulását reméli. HÁGA Luns holland külügyminisz­ter hivatalos nyilatkozatban jelentette be, hogy örömmel fogadja Eisenhower és Hrus­csov találkozóját. Remélhető — közölte —, hogy Eisenhower és Hruscsov megbeszélései a kelet—nyugati feszültség csök­kentését eredményezik. BONN A nyugatnémet kormány hi­vatalos nyilatkozatban jelen­tette be, hogy üdvözli a szov­jet és az amerikai államférfiak találkozóját. MOSZKVA A DPA közli, hogy Hruscsov amerikai és Eisenhpwer szov­jetunióbeli utazásának híre a hétfő délutáni órákban hatal­mas szenzációt keltett nyugati sajtókörökben. Az utazás bejelentése után a tudósítók szélsebesen elro­hantak a távíróhivatalba és egymással versenyezve igye­keztek leadni jelentésüket Á szovjet fővárosban a két államférfi cserelátogatásának hírét mindenütt pozitívan fo­gadták. Megnyílt a moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál De Gaulle augusztus végén Algériába utazik

Next

/
Thumbnails
Contents