Somogyi Néplap, 1959. július (16. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-02 / 153. szám
Csütörtök, 1959. július ft SOMOGYI NÉPLAP SPORT Az igali ifjak spartakiádján Először elmosta az eső. Aztán újra elmosta. Harmadszorra azonban sikerült. Mintha az időjárás is megsajnálta volna az igaliakat, hisz oly nagy lelkesedéssel készültek a falu sportjának ünnepére. Puskás Gyula sportköri vezető és Tar- csi József KISZ-titkár elégedetten dörzsölték kezüket, amikor vasárnapra kiderült az ég, és a falu fiataljai majdnem kivétel nélkül megindultak a.z igali sporttelep felé. A sporttelep a spartakiád napjára ünnepi külsőt öltött. Már kezdéskor annyian voltak a pályán, mint egy hagyományos Igái—Somogy szil labdarúgó-mérkőzésen. Az izgalom sem volt kisebb. Folyt a találgatás, sikerül-e Igainak visszaszerezni a hegemóniát, ugyanis régen ők haladtak élen a kaposvári járás sportmunkájában. Azt is latolgatták néhá- nyan, hogy vajon eliut-e valaki az országos döntőre az igali fiatalok közül. Amott egy kis csoport. A község fiatal pedagógusa. Mayer Gyula viszi a szót, beszél a testnevelés fontosságáról. Ezután a fiatal tanár maga is nekivetkőzik, s a gyakorlatban mutatja meg, hogyan lehet eredményesen eldobni a súlygolyót, vagy mi a helyes módja a gránátvetésnek. Elérkezett a verseny kezdetének időpontja. 72 fiatal sorakozott fel, közöttük 9 lány. Tekintélyes szám ez. Igaz, voltak már ennél többen is az igali spartakiádon, csakhogy azóta néhány kisebb megrázkódtatás érte a sportkört, s most kezd újra talpraállni. Hogy felfelé ivei a sportkör élete, azt bebizonyította a vasárnapi spartakiád — nemcsak tömegében —, amellyel elégedettek lehetünk —, hanem minőségiben is. Verhás, aki már korábban a megye egyik legjobb vágtá- zójának számított, a rossz talajú futópályán is 12.4 mp-et futott a százon, pedig »valódi« stopperral mérték idejét. Ugyanő bizonyult a távolugrás legjobbjának is 5.80 m-es eredménnyel. A lányok sem hagyták magukat. Bagyari 14.5 mp. alatt futotta a 100 métert. Ügy mondják, hogy a járási döntőre még lefarag néhány tizedet, mert szeretne eljutni a Népstadionba, az országos döntőre. Kétségkívül tehetséges a fiatal igali kislány. Percnyi pontossággal peregtek a számok, pedig a gránátvetésnél ugyancsak sokan gyűltek egybe. A kitűzött időpontban véget ért az idei községi spartakiád. Véget ért? Dehogy. Most kezdődik csak igazában. Éppen a vasárnapi sikerek serkentik az igali fiatalokat árrá, hogy lelkesen készüljenek a járási döntőre. Minden este népes az igali sporttelep. A község legügyesebb fiai és lányai gyakorolnak. Szorgalmasan készülnek, mert vasárnap, a kaposvári járás spartakiád döntőjén, a Kaposvári Dózsa sporttelepén szeretnék megmutatni... Pacskó Az MTST panaszügyi bizottsága visszaadta a K. Dózsa korábban elvett pontjait Már-már feledésbe merül, hogy a merve! labdarúgró-baj- noksásrban hosszú tengeri kígyóvá nőtt ügy Is akadt az idén. A siófokiak óvására gondolunk, akik anak idején megóvták a K. Dózsa—Tab és a K. Dózsa—Taszári Honvéd mérkőzéseket azon a címen, hogy Lukácsi jogosulatlanul szerepelt a kaposvári lila-fehérek csapatában. Első fokon a Megyei Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága elutasította a siófokiak óvását. Ugyanezt tette a SLASZ fellebbviteli bizottsága is. A siófokiak a Magyar Labdarúgó Szövetséghez fellebbeztek, s ott a siófokiaknak adtak igazat. A Dózsa fellebbezett a legfelső fórumhoz, az MTST panaszügyi bizottságához. Az MTST lefolytatta a vizsgálatot, és meghozta határozatát. Eszerint a K. Dózsa jóhiszeműen járt el. amikor Lukácsit szerepeltette, ezért a csapat nem büntethető. Mint legfelső fórum, az MTST visz- 6zaadta a Dózsa elvett pontjait, illetve a pályán elért eredménnyel igazolta a K. Dózsa— Tab 2:0, valamint a Taszári Honvéd—K. Dózsa 2:2 arányban végződött mérkőzéseket. E döntés figyelembevételével készítettük el a megyei labdarúgó-bajnokság táblázatát. A táblázaton nem szerepe) a K. Kinizsi II. csapata, amelynek eredményei amúgy sem számítanak sem a bajnokság, sem a kiesés szempontjából. A Kinizsi II. egyébként, mint ismeretes az első csapat kiesése miatt nem szerepelhet a megyei I. osztályban. Az MTST döntése nem jelentett lényeges változást a táblázaton, legfeljebb azt, hogy a Dózsa még nagyobb előnnyel nyerte a bajnokságot a siófokiak előtt. Az idei bajnokság azonban még nem fejeződött be, ugyanis van két elmaradt mérkőzés. A megyei labdarúgó-bajnokság állása: 1. K. Dózsa 28 22 3 2. Siófok 27 16 8 3. Tab 28 16 6 4. Barcs 23 16 5 5. Marcsii 28 13 5 6. Csurgó 27 11 6 7. K. V. Lobogó 28 11 5 8. Balatonlelle 28 11 5 9. K. H. Vasutas 27 9 7 10. Zamárdi 28 9 7 11. Somogyszob 28 10 3 12. Taszári Honv. 28 7 6 13. Nagybajom 28 8 3 14. B.-boglár 28 5 6 15. Fonyód 27 6 1 Megjegyzés: A Siófok—Csurgó elmaradt mérkőzést július 12-én kell lejátszani. A táblázat elkészítésekor még nem született döntés, hogy ml lesz a sorsa a fonyódlak távolmaradása miatt elmaradt K. H. Vasutas— Fonyód mérkőzésnek. 3 92:28 47 3 70:38 40 6 73:31 38 7 77:43 37 10 63:56 31 | 10 61:40 28 12 53:49 27 12 58:73 27 11 57:52 25 12 55:62 25 15 49:77 23 15 55:61 20 17 43:89 19 17 38:99 16 20 44:90 13 Balatonbog'ár tenlszc'aiiftfa r esett az NB lll-ból Nem sikerült a bala ton bogiáriaknak. Az. igen erős NB ■ III-as mezőnyben nem tudtak annyi pontot gyűjteni, ameny- ] nyi elegendő lett volna a benn-] maradáshoz. Ráadásul igen szigorú volt a bajnoki kiírás is. AZ induló csapatok fele kiesett az NB III-ból. Bogláron már belenyugodtak. hogy kiesett a csapat. Erős azonban az elhatározás, hogy visszaküzdik magukat a Nemzeti Bajnokságba, Most a te- rületj bajnokság megnyerését tűzték célul Bogláron, s ecélból átszervezték és teljesen megfiatalították a csapatot. Hogy ezek a fiatalok nem ügyetlenek, azt már láttuk a múltban. De bebizonyosodott most is. amikor a területi teniszbajnokság első fordulóiéban a Balatonboglári MEDOSZ versenyzői teljes sikert arattak. Várjuk a folytatást. Balatonboglári MEDOSZ— Nagykanizsai Bányász 9:0. (Elöl' a balatonboglári versenyzők.) Csákabonyi—Rttssay 6:2, 7:5. Harmath F.—Dominek 3:6, 6:0, 6:1. Szekér—Hegyi 7:5. 6:3. Berkes—Iványi 6:1. 5:7. 8:6. Fekete—Németh 6:0, 6:0. Horváth—Varga 6:4, 6:2. Szekér—Dominek 4:6, 7:5, 7:5. Berkes—Németh 6:1. R:6. Vadasfalvi—Varga 6:0, 3:6, 6:0. HÍREK Néhány jó eredmény született a kaposvári egyesületi egyéni atlétikai bajnokságon Kaposvár volt a színhelye a Délnyugati kerület III. osztályú egyesületi egyéni atlétikai bajnokság II. fordulójának. Kellemes időben, meglepően nagyszámú érdeklődő jelenlétében került sor a versenyekre. Néhány figyelemre méltó eredmény született. A legnagyobb meglepetést a labdarúgó Tálas szereplése keltette: a 400 méteren a hajrában fölényes biztonsággal utasította maga mögé a négyszázas mezőnyt, közöttük Pamukit is. A nőknél Kocsis Éva. Baráth Judit és a siófoki Bálint eredménye biztató. Az egyesületi pontverseny győztese e fordulóban a Kaposvári Petőfi csapata lett. A verseny részletes eredménye: Férfiak: 100 m: 1. Simon <Nk. Bányász) 11.6, 2. Molnár (K. Petőfi) 11.7, 3— 4. Bukovics <K. Petőfi) és Lukácsi <K. Honvéd) 11.9. 400 m: 1. Tálas (K. Petőfi) 33.7, 2. Szabó (Nk. Bányász) 55.1. 3. Csiszár Zalaegerszegi TE) 57.7. Meghívottként e számban indult, s második lett Pamukl (K. Dózsa), aki 54.1 másodpercet futott. 5505 m: 1. Zanati (K. Petőfi) 4:24.4, ft. Kovács (Nk. Bányász) 4:25.0, 3. ÜL. Petői) 4166.2» 5000 m: 1. Balogh (Nk. Bányász) 17:20.8, 2. Hegedűs (K. Honvéd) 17:22.8, 3. Fi csór (K. Honvéd) 20:48.4. 4x200-as váltó: 1. K. Petőfi 1:39.9, 2. Zalaegerszegi TE 1:47,0. Távolugrás: 1. Simon (Nk. Bányász) 602 cm, 2. Bata (Siófok) 572 cm, 3. Bíró (K. Honvéd) 570 cm. Rúdugrás: 1. Oprics (K. Honvéd) 290 cm, 2. Horváth (K. Petőfi) 290 cm. 3. Lelkes (K, Petőfi) 270 cm. Gerely: 1. Mocsár (K. Honvéd) 44.04, 2. Beczők (Zalaegerszeg) 39,50, 3. Horváth (K. Petőfi) 39,14 m. Súlylökés: 1. Szorg (K. Petőfi) 12,12, 2. Körski (Nk. Bányász) 11,77, 3. Maczar (K. Honvéd) 11, 52 m. Nők: 100 m: 1. Kocsis Eva (K. Dózsa) 13.5, 2. Bálint Edit (Siófok) 13.6. 3, Simon Gertrud (Nk. Bányász) 14.1. 400 m: 1. Baráth Judit (Attala) 68.6, 2. Horváth Mária (Nk. Bányász) 69.2.. 3. Németh Szidónia (Zalaegerszeg) 78.0 mp. Magasugrás: Bálint Edit (Siófok) 140 cm. 2. Csiszár Mária (Siófok) 135 cm, 3. Kocsis Éva (Siófok) 185 cm. Súlylökés i l. Földesi Valéria (Zalaegerszeg) 9.31 m, 2. Risár Ella (Siófok) 8,20 m, 3. Zalavári Erzsébet (Zalaegerszeg) 8,15 m, Diszkosz: 1. Sáfrány Gizella (K. Petőfi) 26,75 m, 2. Földesi Valéria (Zalaegerszeg) 25,49 m, 3. Risár Ella (Siófok) 25,29 m. A csapat pontversenyben: 1. Kaposvári Petőfi 138.5 pont 2. Nagykanizsai Bányász 131.5 pont 3. Zalaegerszegi TE 124.5 pont 4. Siófoki MÁV Olajb. SE 88.0 pont 5. K. Honvéd 68.3 pont 6. K. Dózsa 22.0 pont — Marcali anyakönyvi hírei. Születés: Harangozó Lajos leánya. Gyöngyi, Baki Erzsébet fia, Sándor, Hanzsek Péter leánya, Margit, Lancsallcs János leánya. Szilvia, Pálii József leánya, Katalin, Székely József leánya. Erzsébet, Bogdán Mária fia, Jenő, Horváth János leánya, Erzsébet, Horváth Károly fia, Attila, Csepeli József leánya, Éva, Bíró Gyula fia, Tibor, Pálmai Férenc fia, Ferenc, N. Balogh Áron fia, István. Halálozás: Joó Andor 68 éves, Molnár József 52 éves. ■— Dr. László István, a megyei tanács v. b. elnöke a napokban meglátogatta a Finom- mechanikai, a Kaposvári Faipari, a Húsipari Vállalatot, a Kaposvári Rendeltszabóságot, és elbeszélgetett a munkásokkal, az üzemvezetőkkel az időszerű kérdésekről. — A BALATONSZENTGYÖRGYI CSILLAGVÁR ünnepélyes megnyitását a Megyei Tanács Idegenforgalmi Hivatala július 5-én, vasárnap délelőtt 11 órakor rendezi meg. — Betöréses lopás miatt javitónevelásre utalta a fiatalkorúak bírósága ífj. Zs. Jánost, mert feltörte iskolájának pénzszekrényét, és onnan 280 forintot ellopott. — Érdekes szovjet—francia ko- prőüukciós film felvételeihez kezdtek a közelmúltban Moszkvában. A -Mi újság Keleten- cimü. egész estét betöltő színes lUm a dokumentum- és játékfilm keveréke, s egy francia turistacsoport szovjet- unióbeli utazását felhasználva mutatja be a mái szovjet életet. A film rendezői V. Rapaport és Marcel Pollero. — A KÖNYVTERJESZTÉS- RÖL tárgyalt a marcali FJK a legutóbbi ülésén. Dicséretben részesítették Nikla, Böhönye és Marcali földművesszövelke- zeteit, ahol a legeredményesebben folyik a könyvterjesztés. — Saját erőből 200 férőhelyes sertéshizlaldát épít a to- ponári Haladás Tsz. Az építkezés e hónap közepén fejeződik be, utána csakhamar megtelik állatokkal a hizlalda. — JÁRÁSI MENTŐÁLLOMÁST építtetett a tabi tanács a községfejlesztési alapból. A két mentőkocsi befogadására alkalmas, szolgálati lakással, pihenővel, irodával ellátott mentőállomás ünnepélyes átadására július 4-én délelőtt 11 órakor kerül sor. — Képes riportot készítettek a Magyar Fotoiroda megbízottai és a SZŐ VOSZ munkatársai június 30-án a nagyatádi FISZ munkájáról. A képes riport az idei mezőgazdasági kiállításon a SZÖVOSZ pavilonjában tekinthető meg. — Kerékpározni tudó plakátragasztót felveszünk. Magyar Hirdető, Kossuth Lajos u. 4. (x) — Tizenötezer csomó zöldhagymát. öt mázsa zöldborsót, húsz mázsa meggyet vásárolt fel a somogysámsoni íöldmű- vesszövetkezet. Meggyből mintegy 280 mázsát vesznek át. — A fertőző betegségek elleni védekezésről tartott előadást tegnapelőtt dr. Varga Szabolcs rendőrorvos a Kaposvári Bőripari Kts2-ben. — A könyv az ember életében címmel a Megyei Könyvtár rendezésében előadást tart dr. Páti Ferenc gimnáziumi tanár a Textilművek tanácstermében e hó 3-án. pénteken délután fél 3 órakor. — BALATON MELLÉKI KIRÁNDULÁST szervez a patcai nőtanács és kultúr csoport. A kultúrcsoport egyébként a Vén bakancsos és fia, a huszár című vígjátékot tanulja. Az előadás bevételéből a művelődési ház színpadára függönyt szándékoznak vásárolni. — Ünnepélyt rendezett vasárnap délután a csurgói 2. számú általános iskolához tartozó óvoda. A kicsinyek szavalatokkal, versekkel, énekszámokkal kedveskedtek szüleiknek és a vendégeknek. J/tűvelódés «Szórakozás Vörös Csillag. Július 8-ig: ÜL Richard. (Különösen ajánlott 10 éves kartól!) Előadások kezdete fél 6 és fél 9 órakor. Szabad Ifjúság. Július 3-ig: Felfelé a lejtőn. (14 éven alul nem ajánlott!) 4, 6, 8 órákor. Dózsa kertmozi: Kuruzsló. (14 évén alul nem ajánlott!) Fél 9 órakor. Rippl-Rónaj Múzeum: RipplRónai és Grafikai kiállítás. Megyei Könyvtár: Könyv* kölcsönzés és olvasótermi szól* gálát 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv* kölcsönzés 13—18 óráig. Balatoni mozik műsora július 2-án: Balatonboglári Aida. Balatonföldvár: Vágyak szárnyán. Balatonlelle kert: Félkegyelmű. Balatcnszemes: Legenda a szerelerr.rőL Balatoni enyves: Csodagyerekek. Fonyód kert: Kis hazug. Fonyód terem: Betörő az albérlőm. Siófok terem: Kenyér, szerelem» fantázia. - Kenyér, szerelem, féltékenység. Siófok kert: Harmadik líceum. Zamardi: Anyai szív. ,, Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: változó felhőzet, néhány helyen záporeső. Lassan mérséklődő északnyugati, nyugati szél. A nappali felmelegedés erősödik. A VILÁG MINDEN TÁJÁRÓL Bábjáték-felvonulás VIT-en ÖSZVÉR A TRIBÜNÖN Az olaszországi Brantonlo faluban a helybeli fiatalság a szurkolók lelkes biztatása közepette barátságos labdarúgómérkőzést játszott. Az egyik istállóban egy öszvér elszakította kiitőfékjét, és a ház egyik harmadik emeleti ablakából nézte végig a mérkőzést. Valahányszor a szurkolók biztatni kezdték kedvenceiket, az öszvér is bele-belebódült, sokkal nagyobb tárgyilagosságról téve bizonyságot, mint az emberek, mert egyik csapattól sem sai- nálta a biztatást. A mérkőzés befejezése után egy tucatn-' embernek kellett az öszvért lehoznia az emeletről, és mindmáig rejtély, hogyan sikerült három emeletet megmásznia. a Hurvinek és Spejel, a világhírűvé vált cseh bábok hazájából az ifjúsági fesztivál idejére sok érdekes bábfigura is érkezik Bécsbe. A csehszlovák delegáció a fesztivál megnyitóján rendezendő nagy felvonuláson »bábf elvonulást" is rendez, amelyen mindenféle színű bábok jelképezik majd a Föld összes népeinek barátságát és békéjét. Atomvirágok a kertben Mint ismeretes, radioaktív besugárzásnak kitett növénymagvakból gyakran erősen átalakult növények fejlődnek. Sok ezer jelentéktelen és káros változat mellett azonban néha használható új formák is keletkeznek. A kertészek kísérletező kedvének kihasználására az amerikai kereskedésekben »atommal besugárzott*» feliratú csomagolásban ilyen különleges maglókat hoznak forgalomba. Nagy meglepetésekre számíthatnak azok a kertészek, akik ilyen magvakat ültetnek el. Előfordulhat, hogy uborka formájú paradicsomok vagy furcsa színezetű virágok nőnek a kertben. Huckleberry Finn indexen New-York államban Mark Twain, a nagy amerikai klasz- szikvs író világhírű ifjúsági müvét, a »Huckleberry Finn"-t minden feltűnés nélkül eltávolították az iskolai könyvtárakból. Az a vád ellene, hogy a világ ifjúságának egyik kedvenc hőse — néaerrel barátkozik^ Százesztendős örökifjú Az Iowa állambeli Mr. Car- riziles a közielmúltban ünnepelte századik születésnapját. A nagy évfordulón azonban igen kellemetlen meglepetés érte: 30 éves felesége megszökött, s üzenetet hagyott hátra, hogy elválik, és tartásdíjat fog követelni hat gyermeke számára. *Nincs más hátra — jelentette ki a százesztendős elhagyott férj —, mint hogy újra kezdjem az életet". Fényképkiállítást rendez az MSZBT A Magyar—Szovjet Baráti Társaság Somogy megyei titkársága 1959. októberében fényképikiállíitást rendez a Szovjetunióban készült fényképfelvételekből. Ezért felkéri mindazokat, alkiik az utóbbi években a Szovjetunióban járva fényképeket készítették, bocsássák legszebb 4—6 darab felvételüket és ezek negatív- jait az MSZBT Somogy megyei titkársága rendelkezésére. A titkárság a kiállításra elfogadott felvételek nagyításáról díjmentesen gondoskodik. A kiállításra kerülő legszebb, legtartalmasabb fényképeket díjazzák. Az I. díj 300 Ft., a II.- díj 200 Ft, a III. díj 100 Ft. A fényképeket a Kaposvári Foto Klub tagjaiból álló zsűri bírálja el. A képek és negatívjaik legkésőbb 1959. szeptember 1-ig küldhetők be — a fotók címének és a szerző nevének feltüntetésével — a Magyar— Szovjet Baráti Társaság Somogy megyei titkárságára, Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. li címre. ■ l 16—18 ÉVES FIÚKAT betanuló munkásnak, valamint szakképzett FÉRFI- ÉS NŐI MUNKAERŐT felvesz a Kaposvári Ruha üzem Apr óh i r detések Apróhirdetés ára: hétköznap szavanként 1,- Ft, vasárnap 2,- Ft. Legkisebb hirdetés 10 szó. A* elsö szó két szónak számit. Hirdetéseket felvesz a Somogyi Néplap Ki- adóhivatala, Kaposvár, Latinka Sándor utca 2. Telefon: 15-16. A vidékiek postán is feladhatják hirdetésüket. Arát a megjelenés után közöljük a feladóval, s befizetési csekket küldünk. ALLAS Kerékpározni tudó plakátragasztót felveszünk. Magyar Hirdető, Kossuth Lajos u. 4. (6385) CSERE Elcserélném kétszobás lakásomat hasonló előszobásért, esetleg fürdőszobásért megegyezesseL Bence, Sétatér u. 32. (6583) ADAS-VÉTEL Fekete Pannónia eladó. Kaposvár, 48-as Ifjúság u. 7., I. emelet 2., délután 5-től. (9638) 6 db méhcsalád Nagyboezonádi kaptárban betegség miatt eladó. 96 basszusos német tangóharmonika, óramérleg eladó. Gilice u. 37. (6582) Prima hajszárító búrát yennek sürgősen. Turbók! Sándomé, Balé. (6581) Ház beköltözhetőséggel eladó. Érdeklődni: Balogh, Hársfa u. 3/b. Telefon 26-20. (9639) Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: KISDEAH JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u. 14. Telefon: 15-10, 15-11« Kiadja: a Somogyi Néplap Lapkiadó vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 15-16. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka S. u. 6. — 2276 Nyomdáért felel: LÁSZLÓ TIBOR igazgat*. Terjeszti: a Magyar Posta. Elfr fizethető: a helyi postahivataloké* és postáskézbesitöknél. Wesztegnyő, Ady Endre u. 2. (9l99)Előfizetésl díj: 1 hónapra u,-