Somogyi Néplap, 1959. július (16. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-26 / 174. szám

SOMOGYI NÉPLAP s Tasátmap, 1959. .fűtfus 26. A PRÓBATÉTEL C emeddig sem tart visszaidézni. Különben is Géza bácsi nem olyan »típus«, akit csak úgy ki lehet tuszkolni az emlékezetből, még ha egyszer látta is az ember. Emlékszem rá azért, amit mondott, s ahogy mondta, meg azért is, mert véleményét — szerinte — igen sokan vallják. 75 éves. Foghelyeihez lapuló száraz arcbőrén több na­pos szakáll, meg friss veríték. Ki szólhatna ezért? Nyáridő­ben, aratás táján igazán nem szégyen egyik sem. ót már nem nézik a lányok. Egy dolog érdekli: minél több négyvállú kepe legyen a tarlón. — Mert ebből aztán sohasem elég. A mai világban min­dent elhordanak a paraszttól, mindent. Maholnap kenyér sem lesz az asztalon. Géza bácsi szavára felegyenesedtek a kévéért hajló asz- szonyok. Látszott róluk, hogy röstellik a dolgot, s hogy az öreg szavaiért nem »vállalják« a felelősséget. — Jobb, ha a kepét rakja — villantott tekintetével az egyik asszony. — Nem látja, hogy lógnak a felhők? — Csönd. Urakkal úgyis keveset tárgyaltam életemben, hadd beszélgessünk. Látják, ez az igazi munka, ide kell még csak hozzáértés. Sűrűn nőtt szemöldöke fölött végighúzta kezefejét. Éreztem, hogy nevet, befelé nevet, s azt tartja minden vá­rosból jöttről, hogy azok. sohse láttak tarlót. Urak, »igazi urak«, de kevés örömöt adtatok ennek az eres kezű embernek. Generációkra való indulatot halmozta­tok fel benne. S a szavak, a keserű, fitymáló mondatok vol­taképpen titeket illetnek. Nem vettétek észre soha az örökké hajladozó, most már öreg embert. Gondolataim közé hirtelen betolakodott Géza bácsi ar­ca. Egész közelről, szinte sütött a tekintete. — A régi nagyságos urak sose fogtak kaszát. Nekik bü­dös volt a munka. Országkormányzás, örökös dáridó, meg lovaglás — ez kellett a hasuknak. Maguk? ... Több szóval már nem is firtatta a dolgot. Aki az or­szágút felől jön, vagy a város felé tart, az csak összeesküvő lehet, a szegény nép nyakára jármot kíván. Mert régen így volt.. De most? Az izzadt homlok mögött valami kétség- féle. Géza bácsi töprengett. S hogy nem mondta ki a végső következtetést, az egészen kis dolognak volt köszönhető. Utitársam nem tudva ellenállni a kísértésnek, csatlakozott a keperakókhoz. Fürgén, szabályszerűen forgatta a kévéket, az öregember legnagyobb bámulatára. Még az utolsó kéve, a »pap« is a sehol le nem írt törvénynek megfelelően, ka­lászával északnak került a keresztre. Géza bácsi ezt már nem állhatta szó nélkül. — Hol tanulta? Uraktól még ilyet sose láttam. Nekem úgy tűnt, mintha az idős ember lelkében akkor hasadt volna először rés, mintha 15 év után akkor nézett volna először körül a világban. Sehogy sem tudta elképzelni, hogy autóból kiszálló ember érthet a paraszti munkához. Sok urat látott és sok Ínséges esztendő köszöntött rá életé­ben. Neki csak a dolog, meg .a korán kelés volt a minden. Könyveket nem olvas. Arról, ami 15 év óta történt a világ­ban, nem sokat tud. Amit lát, abból ítél. S hogy a ma nem az úri világ folytatása, ez abból is látszik, hogy az úti­társam érti a szántó-vető ember dolgait, meg hogy »a jegy- zöségen« — a fene tudja, hogy miért, de nem kell kaptákban állni. — Ha már így áll a dolog, telepedjünk csak le a fa alá — invitált az öreg. — Látom, maguk mégsem annyira urak, mint azt én eleinte hittem. A tarlóvégi eperfa alatt egészen »harciassá« vált a: be­szélgetés. Géza bácsi ismét kijelentette, hogy nincs kenyere, ha meg a falubelieknek nyakába varrják a tszcs-t, nem is lesz. — Így egyéni módon is elég a baj. Egy nagy gép oszlo­pokat ültet az utcafronton. Azt mondják villamosítják a fa­lut. Hát én soha fel nem kattintom... Ehhez meg ahhoz hozzájárulni, meg a sok adó ... — Mennyi az a sok? ■ — En nem tudom, az asszony jártás ebben. Ha jól vé- lekszem, úgy háromezer forint körül van. De már kifizettük az utolsó fillérig. Ezret elengedtek, azt mondták öreg va­gyok, s ennyi kedvezmény törvényes. Na, meg két szerződé­ses borjú után az a 800 forint... De így is sok — tette hoz­zá gyorsait. Hangjában azonban több volt a bizonytalanság. — Es nincs kenyere? t — Nincs-e? A hegyre is kiviszem magukat, még bort is adok a kenyérhez. — Hát akkor? — Hát akkor? Hát akkor, még ellenkezni sem szabad az embernek? Gondoltam, vitatkozunk egy keveset, aztán majd meglátjuk.»Nem vagyok én rossz ember, csak igen sok nem jó napot értem. Hallotta, hogy letromfoltak az asszo­nyok? Én már ilyen vagyok és az urakra nagyon haragszom. De mondja csak, akik ott fenn, az országházban vannak, azok is tudják, milyen nehéz az aratás? Erre feleljen? — Tudják, hisz a mezőről meg a gyárakból kerültek oda. Közülük nem is egy itt kezdte. — Hm, szeretnék velük is póruljárni — s a földről fel­emelkedve nagyot csapott a tenyerébe. Gőbölös Sándor Tyúkok az istállóban Az ősszel kezdő ppgány- saentpéteri Zöldmező Tsz tag­jai egyre sűrűbben tekinget­nek a tanácsháza mögötti is­tállóra. A jelenleg lomtár s tyúkól céljára használt épüle­tet tavasztájt — úgy mondják — megkapta a termelőszövet­kezet. A* tsz-vezetőség, a köz­ségi tanács, a megyei pártbi­zottság, a Uélsomogyi Erdőgaz­daság, az iharos herényi erdé­szet képviselői több mint egy álló napi méricskélés, szorzás, osztás után rögzítették: mivel a Délsomogyi EStóőgazdaság- nak nincs különösebb terve az istállóval, hát legyen a Zöld­mező Tsz-é az épület, úgyis csak tönkre menne. Évek óta egy cserepet sem igazítottak a tetején, prédája volt az idő­nek, ráfér a tatarozás. A Zöldmező tagjai örültek a közgyűlésen Ls tudomásukra hozott határozatnak. — Lesz istálló, ahol majd el­fér a közös jószágállomány egy része — mondogatták. Az istálló azonban még most ii azonmód van. A tagok nem nyúlhatnak hozzá. Fáskamra, lomtár, s az erdész tyúkjai kárálnak benne. Hivatalos helyről — márpedig a Délso­mogyi Erdőgazdaság annak számít — azt az ígéretet kap­ták a pogányszentpéteriek, ha a faluban megalakul a terme­lőszövetkezet, az erdészet azon­nal átadja az istállót, s lehet, hogy a magtárt is. Oktalanság volna már a kez­det kezdetén költségeskedni a szövetkezetnek, új istállót épí­teniük, miközben a régi hasz­nálatlanul tönkremegy Nemcsak a Zöldmező Tsz ér­deke, államérdek is, hogy a szentpéteriek megkapják a je­lenleg nem a rendeltetésének megfelelő célt szolgáló épüle­tet. Naponta mondjuk és cselek­szünk is azért, hogy termelő- szövetkezeteink épületgondja in könnyítsünk. A pogány szentpéteri példa setnmikép pán nem igazolja ezt az elvei Lassan vége a nyárnak, s a' istállón semmiféle munka ner jelzi, hogy ott kapnak helyei majd a tsz szarvasmarhái. | Aratás után a szárszói József Attila tsz-ben A balatonszárszói József Attila Termelőszövetkezet el­nöke, Szabó József, és Ger­gely Dezső agronómus együtt járják a határt. Mindennapos az ilyen terepszemle. Estén­ként így sokkal könnyebb ha­tározni a másnapi munkáról, mert a vezetőség tudja, hogy aznap mi történt a mezőn. A földeket a tavasszal még nem sikerült összehozni. Ezen a nyáron jobbára kisparcel- lákról arattak. Csupán a kis tsz, a falu termelőszövetkezeti községgé alakulása előtt is mű­ködő, tíz családos gazdaság­nak volt összefüggő területe. Kicsi volt a József Attila Tsz elődje. Ma sokkal többet kell lépniük a vezetőknek, ha be akarják járni a másfélezer holdas birodalmat. És kisparcellák, apró föl­dek! Ezért is félt annyira az aratástól az elnök. Mi lesz itt? Ahány család, annyi helyen folyik majd a munka. Ki tud­ja a 290 tagot úgy összefogni, hogy ne legyen fennakadás? Az elnök, a vezetők aggódá­sa már a múlté. Az aratás, a szárszói parasztok első közös erőpróbája sikerült. Az őszi árpa, búza, rozs, tavaszi árpa aratásával a hét elején végeztek, s szerdán már az aranysárga zab táblában züm­mögött egy kévekötő aratógép. — Még jön egy gép, csü­törtökön este pedig a zab is kepébe kerül — mondja az elnök. A zabbal együtt közel 450 hold aratnivaló várt a tag­ságra. A gépek vajmi keveset segítettek, a kaszások csipe­gették le a sok esőt látott, szél kavarta gabonát. Azok a kaszások, akiknek jó része tavaly- még egyéni portákra takarodott. — Sose hittük volna, hogy ennyire sikerüljön — égy a tsz könyvelőnője. Nótaszótól — mezőről jö­vet — rég volt hangos a szár­szói határ. De ezen a nyá­ron!... Kedvük kerekedett az saratoknak, még az asszonyok s énekeltek. Igaz, hűsítő ital- sói nem volt hiány, de nem­csak ez okozta a jókedvet. — Túl vagyunk rajt, ez a fontos, — veszi vissza a szót az elnök, s számolja a n apó­sat : — Csütörtök, péntek ... Pénteken kezdjük a cséplést.. Az őszi árpából van két' asz- ;agunk. A kis tsz tíz holdas táblájáról is asztalba került a búza. De mi történik addig, míg a dobba röppen az első búza­kéve? Az aratók felszabadul­tak, a zabot kévekötő arató­gép vágja. — Addig? Péntekig a csép­lő traktorja is szánt. Az asz- szonyok meg találnak dolgot a kukoricaföldeken. Az esőzések miatt lemaradtunk egy kicsit a kapálással — adja meg a választ Szabó József. A férfierőt leköti a betaka- rodás. A két vontatóhoz, a lófogatokhoz és a kazalra is ember kell. Ez a munka azon­ban már korántsem lesz olyan nehéz, mint az aratás volt. Az emberek összeszoktak, s köz­ügy lett szemükben a szövet­kezet gondja. Még a nyár folyamán rend­behozzák a 60 szarvasmarha szálláshelyéül kiszemelt régi gazdasági épületet. Az átala­kítási munkálatokhoz már hozzáfogtak. Augusztusban 25 tenyészüszővel gyarapodik a szövetkezet szarvasmarha­állománya. A tenyészállatokat már ebben az istállóban kötik jászol elé. A takarmánymér- leg készítésekor számítottak a szarvasmarha állomány nö­velésére, s arra is gondoltak, hogy az ugyancsak nyár vé­gén érkező 30 anyakoca előtt se legyen üres a vályú. Nem mintha most nép télén volna az istálló vagy az ól., de a töb­ből több j-ut, s ők pedig nem akarnak örökké egysziníen mozogni. Az aratási munkák idején is ki-kinéztek a kepék közül, volt gondjuk arra, hogy a széna, meg a vetett takar­mány idejében kazalba ke­rüljön. Nem akkor kezdtek el­mélkedni mikor már csele­kedni kellett, hanem előtte. S ezért mondhatják: a hét kö­zepén végeztünk az aratással: Pedig ez a nyár nekik kétsze­resen nehéz. Idő kellett, míg minden tag meggyőződött ar­ról, hogy ha egyszer a bri­gádvezetők bejegyzik a mun­kát, akkor annak épp annyi az értéke, mintha egyenesen a tagkönyvbe került volna. — Miből mennyit leéli egy munkaegységért végezni? stb. — ezekre a problémákra a vezetőség nem halogatta a választ, de nem is áll a mun­ka ilyen akadályok miatt. Rövidesen már nem kispar­cellák dülőútjain vonulnak munkába a szárszói József Attila Tsz tagjai. Eltűnnek a mezsgyék, s e~y táblán egy szerre több családdal tud majd szót váltani az elnök. Könnyebb lesz az irányítás, a munka, kevesebb idő fecsér- lődik el, s mégis gyarapod­nak. 3— ­Göllei agronómus© k . Márciusban alakult meg a gödied Béke Tsz, megyénk egyik legnagyobb termelőszö­vetkezete. Az 523 család, össze­sen 5500 hold földet vitt a kö­zösbe. Gondok, bajok, s kéte­lyek közepette bár, de létre­jött a nagyüzem. A legnagyobb feladat még csak ezután követ­kezett. A hatalmas gazdaság üzemtervét valakinek meg kell csinálni — töprengtek a veze­tők —, de ki legyen az? S kik fogják vállalni a gazdasági irá­nyítást? Szijjártó János tsz- elnököt senki sem vádolhatja azzal, hogy nem ért a gazdái kodáshoz. Hisz neki is 12 hold földje volt, s ezt csinálta hcsz- szú évek óta. Csakhát 12 hol­don irányítani, vagy öt és fél- ezren, lényeges különbség. Ezt. nagyon jól tudta. S a vezetők közül ő várta a legtürelmetle- nebbüil a szakemberek: érkezé­sét. Megjöttek. Az első napok­ban hárman, négyen is hozzá­láttak a tervek elkészítéséhez, de látva a nagyszámú állatál­lományt, a rengeteg földet, csakhamar továbbálltak. Ek­kor érkezett két régi, tapasz­talt szakember. Roda Ernő, 3 MÉSZÖV osztályvezetője, és Szabó Zoltán íóagronómus. ugyancsak a MESZÖV-től. Mindketten a Keszthelyi Me­zőgazdasági Akadémián végez­tek. Hada elvtárs 38-ban, tár­sa tíz évvel később. Azóta ál­landóan vezető beosztásban dolgoznak. Sok nehézséget kellett már leküzdeniük, meg­edződtek. Amikor felmérték a rengeteg tennivalót, összerán­colódott az ő homlokuk is. De nem riadtak vissza, számoltak a nehézségekkel. — Tudtuk — mondják ma már tréfásan —, hogy nem lo­vasbandériummal várnak ben­nünket. S valóban nem azzal várták őket. A tagok többségének ak­kor még az volt a véleménye- »minek ide két agronómus, mi is tudunk gazdálkodni-“. S a tervezési munkákban járatlan emberek bizony nem nagyra értékelték erőfeszítéseiket. Mikor 15 vagon pétisót ho­zattak, méltatlankodott a tag­ság. Később látva, hogy a mű- trágyázatt lucerna, rét és ló­here szinte kiemelkedett a trá- gyázatlan részből, kezdett megváltozni a véleményük. — Mégis értenek valamihez — mondogatták egymás között. A vetés időszakában rádöbben­tek az agronómusok, hogy ke­vés a szálastakarmány vetéste­rülete. A 2500 számosállatra mindössze 375 hold takar­mányföld jut. Ez a szükséglet­nek alig 50 százaléka. — Kevés — jelentették ki határozottan. S máris csele­kedtek. összeült a vezetőség, és 120 mázsa pillangós vető­magot rendeltek. — Micsoda adósságba keve­redünk! — sopánkodtak a kis- hitűek. • De mert ez volt a helyes, nem hallgattak rájuk. 975 hol­dat vetettek ebből a termény­ből. S mcst, hogy már a tér­dük sem látszik ki belőle, gyö­nyörködve nézegetik az embe­rek: — Bárcsak még többet ve­tettünk volna. Mindössze néhány- hónapja, hogy megalakult a tsz. Azóta látják a szervezetten és ered­ményesen folyó munkát, s las­san a tagok véleménye is meg­változik a tsz-vezetőkrői, agro- nómusckról. Hatalmas esőzések zavarták a nyári munkákat. A tagok, akik nem is olyan régen még 10—12 hold földön gazdálkod­tak, tudják milyen nehéz hiba nélkül szervezni a munkát. Ez a tudat a vezetők iránti bizal­mat növelte. Mert nincs lema­radás. Az 1700 hold aratnivaló- ból a hét elején már csak szá, hold volt vágatlan. 150 hold kivételével az összes tarlót le­buktatták. Elvetettek 80 hold tarlórépát és 80 hold csalamá- dét. 160 hold cukorrépájukat és 1600 hold kukoricájukat kétszer kapálták. Kétszer be­töltögették a 80 hold burgo­nyát is. S akik még mindig kételked­nének az agronómusok mun­kájának szükségességében, íme egy újabb tény: elkészült az őszi vetésterület nagy táblás térképe. Mindegyik agronó mosnak megvan a maga reszortja. Ra­da Ernő a növénytermesztést, Szabó Zoltán pedig az állatte­nyésztést irányítaná. De a két szakember nem osztozkodik: Együtt járják a 8—9 km kiter­jedésű határt, reggel és este pedig az istállókat. S ha eljön a lefekvés ideje — mert együtt is laknak, családjuktól távol egy közös legénylakásban —, a napi 14—16 órai munka után még megbeszélik tapasztalatai­kat és a másnapi tennivalót: Nem ismernek lemondást, fá­radságot. Csak egyetlen egy dolgot tartanak szemük előtt: ez pedig a rend. Igazi, lelkiismeretes szakem­berek. Szentai Sándor XXXV*XVXX%NVXNXX%N\\%NXNVVXXXXXXXXXXVVVXXXV\VNVkVVV%X\\\\XVI .XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXXXXXXV. TŰZŐRÖK Felhő iramodik a hold elé. Fönt is, lent is szél kávarog. A falu alszik, a házakban rég lekattintották a villanyt. Ve­se utcáin csak a két éjjeliőr, Csippán Pál és Kincses Mi­hály köröz. Találkozásukkor gyufa gyullad, felparázslik a cigaretta... A tűzoltószertár ajtaja be­húzva. A réseken fény vető­dik az úttestre. Bent, az ülő­alkalmatosságokon mindenre készen Berták József, Berták Péter és Takács József né őr­ködik. A falon fényesre csi­szolt réztrombita. Rendelteté­sére, s arra, hogy mi lenne, ha elaludnának az őrök, még gondolni is rossz. A falu ke­— Egy kts tüzet... Hamarabb múlik az Mő.- Nem lesz hiba, ezt akár le is kopogtatom - mondja Takácsné. nyere kinn van a határban. S ha ilyenkor tűz támadna, ha későn kondulna a harang, füst szagra ébrednének az em­berek. Erre gondolva, bizony nem jön álom a szemükre. Éb­ren tartja őket a felelősség- tudat, a falu érdeke. Soha nem tudnának nyugodtan alud­ni, ha éppen az ö mulasztá­suk miatt érné károsodás a fa­lut. Az ördög nem iLszik — tartja a régi közmondás. Míg nyár van, őrködni kell s an­nak, akire éppen sor kerül. Vesén — mert szövetkezeti község a falu — egy hónapig a Búzakalász, egy hónapig az Uj Élet Tsz tagjai állnak strá­csát. — Nem lesz hiba, ezt akár le­is kopoghatom — mondja Ta­kácsné. A férfiak rábólinta­nak. A falu mit sem tud Takács József né fogadalmáról. A falu alszik, csak a tűz — és az éj­jeliőrök vannak ébren, dehát nekik ez a kötelességülfc. /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents