Somogyi Néplap, 1959. május (16. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-27 / 122. szám

Szerda, 1959. május 27. 4 SOMOGYI NÉPLAP SPORT SOMOGYI SPORTOLÓK ITTHON—VIDÉKEN—KÜLFÖLDÖN Számos sportesemény részt­vevői voltak a somogyi spor­tolók. Idehaza az asztaliteni- ezezők, tekézők, birkózók, vi­ITTHON asztalitenisz 0 KMTE asztaiitenisz- csapata megyei bajnok KMTE—K. KINIZSI 10:6 Még sohasem volt ilyen ér­dekes és izgalmas a megyei asztalitenisz csapatbajnokság. A bajnoki rajtkor még keve­sen hitték, hogy a nagy ta­pasztalattal rendelkező KMTE s a főként fiatalokból álló K. Kinizsi fej fej melletti har­cot vív majd, s végül is holt­verseny áll elő. Ez történt. Ezért kellett új döntő mérkő­zést vívnia a két sportkör asz­talitenisz-csapatának. Mindkét együttes legjobb csapatával állt fel. A KMTE-t Androsits, Molnár, Preller és Piriti al­kották. A Kinizsi felállítása: Kiss, Balogh, Gyerák és Bér­űi volt Kezdetben úgy látszott, hogy a KMTE-nek nehéz dolga lesz. 2:2-re alakult a mérkőzés, majd elhúzott az MTE 9:3-ig. Ezzel már nyert az NB I-et megjárt kaposvári csapat, de végig játszották a mérkőzése­ket, így született meg a 10:6. A KMTE győzelmeit Andro­sits, Piriti 3—3, Molnár, Prel­ler 2—2 szerezték. A Kinizsi­pontok közül Kiss és Gyerák 2—2-t, Balogh és Bérdi 1—1-et szerzett. A legmeglepőbb a fia­tal Balogh győzelme volt Pi­riti ellen. A KMTE ezzel a győzeimé­vel elnyerte a megyei bajnoki címet, s osztál.vozót játszik majd az NB II-be jutásért. Teke Végre győztek a K. Építők K. ÉPÍTŐK—CSEPELI PAPÍR 5:3 (2358:2312) Szoros, izgalmas mérkőzést hozott a két csapat találkozó­ja. A K. Építőknek csak a vég­ső hajrában sikerült a már vesztésre álló mérkőzést meg­fordítani. Ld: Somlyai L. 436, Németh L. 399, ill. Bencze 417, Hankó 397. összevont megyei bajnokság: K. Spartacus—D. Spartacus 7:1 KMTE—Nagykanizsai Bányász 5:3 KMTE—Lovászi Bányász 8:0 TRANSZVILL—Marcali ME­DOSZ 6:2 K. Petőfi—K. Dózsa 7:1 K. Fáklya—K. Építők II. 6:2 déken — más megyékben — az atléták, külföldön pedig a somogyi ökölvívók szerepeltek, hogy hírt, becsületet szerezze­V1DÉKEN atlétika Számos enyém csúcsot ériek el atlétáink zi első bajnoki fordulóban Vasárnap került sor az atlétikai egyéni bajnokság első fordulójára, melynek során a II. osztályú ver­senyzők Pécsett, a III. osztályúak pedig Zalaegerszegen versenyez­tek. A zalaegerszegi versenyen öt győzelem és több szép helyezés mutatja, hogy nem tehetségtele­nek atlétáink., Pécsett már kisebb sikerrel szerepeltek fiaink, de Pa- muki így Is jelentősen megjaví­totta eddigi legjobb eredményét. Elgondolkoztató a zalaegerszegi verseny eredménye. A kaposvári csapatok ugyanis nem kerültek helyre a csapatversenyben, mert erőik szétforgácsolódnak. A ka­posvári atléták ugyanis zömmel a Petőfi, részben a K. Dózsa és a K. Hunyadi Vasutas versenyzői, ugyanakkor Nagykanizsán. Zala­egerszegen egy-égy sportkör adott otthont az atlétagárdának. A zalaegerszegi verseny somo­gyi vonatkozású eredményei: Férfiak: 200 m: 1. Kórod! (K. Dózsa) 24,6, 3. Horváth (K. H. Vasutas) 25, 5. Varga (K. Petőfi) 25,5, 6. Völgyi (K_ Petőfi) 25,6. 800 m: 1. Zanati (K. Petőfi) 2,04.0, 2. Deák (K. Dózsa) 2,07,3, 5. Né­meth (K. Petőfi) 2,11,7. Magasugrás: 2. Soóky (K. Petőfi) 160 cm. 3. Harangozó (K. H. Vas­utas) 155 cm. Diszkosz: 3. Horváth Z. (K. Pe­tőfi) 34.83 m, 6. Zsideg (K. Petőfi) 29,20 m. Hármasugrás: 1. Szántó (K. Pe­tőfi) 13,36 m, megyei ifjúsági csúcs, 2. Kóródi (K. Dózsa) 11,86, 6. Göltl (K. Dózsr) 11,46. 4x100 m váltó: 3. Petőfi n. 50,2, 4. K. H. Vasutas 50,9. A K. Petőfi 1. csapata 47,7 mp-es eredménnyel elsőnek futott be, de túlváltás miatt a csapatot diszkvaüfikálták. Nők: 200 m: 1. Kocsis (K. Dózsa) 28,4, 2. Bizderi (K. Dózsa) 31,3. Távolugrás: 1. Kocsis (K. Dózsa) 479, 2. Walter (K. Dózsa) 446, 6. Novak (K. Dózsa) 429. Gerely hajítás: 5. Sáfrány (K. Pe­tőfi) 18,70 m. 4x100 m váltó: ’l. K. Dózsa 56,6. PÉCSETT a n. osztályú versenyen Pámuki szerepelt a legjobban az Igen erős felnőtt mezőnyben. A fiatal Dózsa- versenyző legkitűnőbb egyéni ered­ményét érte el, de ezzel Is csak 5. lett. Ha figyelembe vesszük, hogy Pamuklnak még nincs ter- senytapasztalata, s a rutinosabb versenyzők rögtön a rajt után be­zárták, s nem engedték őt előre­törni, akkor a 2:02,7 perces ered­mény igen jónak mondható. Itt említjük meg, hogy Ifjú Bodosi Mihály - aki most a PEAC szí­neiben versenyez Pécsett — nyerte a hármasugrást, ö győzött a ma­gasugrásban is. Ebben a számban 186 cm-es eredménnyel egyéni csú­csot Javított. nek egyesületüknek, megyénk sportjának. Beszámolónk e sportesemé­nyekről. KÜLFÖLDÖN Vereséggel zárta romániai portyáját a K. Dózsa CRAJOVAI DINAMO-K. DÓZSA 13:7 A Zsil völgy ében, fék vő Crajován vívta utolsó portyamérkőzését a Romániában szereplő K. Dózsa csapata. A befejezés sajnos, nem a legjobban sikerült. A Dózsa a • vártnál súlyosabb vereséget szen- I vedett. A hazaérkezett csapat ed- j zője. Szegfi Lás2ló elmondotta, ? hogy a valós eredmény 10:10 lett volna. Ugyancsak az edzőtől tud­tuk meg, hogy Romániában min­denütt óriási érdeklődés .előzte meg a Dózsa vendégszereplését, j Crajován például, bár a verseny idején zuhogott az eső, mintegy I 4000—4500-an övezték körül a szo- ; rítót, amely fölé ponyvát húztak, így a versenyzők nem áztak, de a közönség igen. A lelkes román sportbarátok azonban mindvégig kitartottak, s nagy érdeklődéssel kísérték a mérkőzéseket. A crajovai viadal végeredménye (elöl a román versenyzők): Légsúly: Vintila pontozással győ­zött Dorogi ellen. A románok olimpiai kerettagja igen kemény öklöző, a belharcot erőltette. Do­rogi nem tudott ellene kibontakoz- I ni. A román fiú megérdemelten nyert. 2:0. Harmatsúly: Marinescu ellen Nyári feladta. Nyári a harmadik mérkőzésen sem talált magára, s Marinescu kemény horgaitól rogy- gyant lett. maid Szegfi edző be­dobta a törülközőt. 4:0. Pehelysúly: Farkas pontozással veszt Tóbi ellen. Az idei román bajnok és olimpiai kerettag a por­tyán Crajovában már másodszor találkozott Tóbival. Tóbi az első mérkőzésen sem volt rosszabb, akkor azonban Farkast hirdették ki győztesnek. Most a nagy aka­rással küzdő Tóbi derekasan visz- szavágott. Ez volt egyébként a nao egyik legszebb mérkőzése. 4:2. Könnyűsúly: Johanescu—Papp döntetlen. Papp fölényesen nyert, | de a két román pontozó közül az egyik döntetlent hozott ki, a má­sik Johanescut látta győztesnek, így lett döntetlen. 5:3. Kis váltósúly: Godeán pontozás­sal veszt Füzesi ellen. Füzesi a portya végén magára talált, s biz- | tosan győzött. 5:5. I Váltósúly: Bila pontozással győ­zött Dóri ellen. Óriási pontozói té- i védés, a román közönség is kifü­tyülte a bírákat. 7:5. I Nagy váltósúly: Jordache ponto- | zással győzött Dunajetz ellen. Du­na jetz nem érdemelte meg a ve­reséget. 9:5. Középsúly: Peka ellen Gerber az első menet után feladta. 11:5. Félnehézsúly: Ferencz pontozás­sal vesztett Budai ellen. 11:7. j Nehézsúly: Ciobolaru ellen Ko­vács az első menet után feladta. A románok válogatott nehézsúlyú versenyzőjével szemben a sérül­ten kiálló Kovácsnak nem volt esélye. 13:7. Í Végeredményben a Dózsa por­tyája sikeresnek mondható, hisz a csapat egy győzelmet, egy dön­tetlent ért el, és egy ízben szen- , vedett vereséget, pedig sohasem klubcsapat ellen, hanem a válo­gatottakkal megerősített tartomá­nyi együttesek ellen lépett szorí- tóba. A Dózsa csapata hétfőn érkezett I meg Kaposvárra. ÓVAS ITT, ÓVAS OTT — HÍREK — Marcali anyakönyvi hírei. Születés: Bódls Lajos leánya, Má­ria, Lovrity András leánya, Mária, Fehér Ferenc fia. Tibor, Pinter Jenő fia, László. Béres József fia, István, Horváth Sándor fia, Lász­ló. Házasság: Stephaics László— Borbély Mária. Halálozás: Fábián István 58 éves. — Az országgyűlési képvise­lők Somogy megyei csoportja tegnap Siófokon ülést tartott. Megtárgyalták a megye mező­gazdaságának helyzetét és az iparosítás feladatait. — BŐVÍTIK a viüanyháló- zatot Tengődön a Dózsa, a Táncsics és a Petőfi utcában mintegy 500 méteres szaka­szon. A 48 000 forintos költ­ségben 12 000 forintnyi a tár­sadalmi munka értéke. — Felemelték a gépállomá­sok tervét. A tavaszi idényben a korábban tervezett 161 000 helyett 207 000 normálholdnyi munkát kell végezniük me­gyénk gépállomásainak. A fel­emelt tervet 93.8 százalékra teljesítették május 20-ig. — 500 méteren új utat és hidat építenek Somogydöröcs- kén a tsz-majorhoz 28 000 fo­rintos költséggel. A földmun­kák a befejezésihez közeled­nek. — A Kaposvári Ruhaüzemről hangzott el színes riport május 2i-én este a Kossuth Rádió Esti Krónika című adásában. A hely­színi hangfelvételben megszólaltak az üzem fiatal dolgozói, valamint az üzem igazgatója, s elmondot­ták, miként dolgoznak a megna­gyobbodott üzemben. — Fegyverrejtegetés és ga­rázdaság bűntette miatt más­fél évi börtönre, egyes jogok gyakorlásától három évre va­ló eltiltásra ítélte a Kaposvá­ri Járásbíróság Sulmics Lajos fonói lakost. — MŰSOROS ESTET ren­dez a Központi Pénzügyőr Zenekar május 30-án, szom­baton este 8 órakor a marcali művelődési házban. Műsoruk­ban opera-, operettrészletek, nyitányok, népszerű zenekari művek szerepelnek. Egy gyógyszer-raktárban — Hogy van, kollégám? — Megvagyok, pedig higgye el, egész nap annyi mérget nyelek ... — Megrendezték a VIT-jel- vényszerző versenyt Csokonya- visontán. A versenyben főleg az iskola tanulóifjúsága és a KISZ-ta.gság vett részt — APÁK ANKÉTJÁT ren­dezett a siófoki nőtanács má­jus 23-án a Fogas Szálló he­lyiségében. Ünnepi beszédet Kovács Sándorné, a járási nő- tanács elnöke mondott. A megjelent apákat óvodások és általános iskolások szavalat­tal, dallal, tánccal és virággal köszöntötték. — Somogyváron MHS-alap- szervezet alakult. A Magyar Honvédelmi Sportszövetség új szervezetének máris 18 tagja van. Vezetőnek Fürszt Géza tartalékos tisztet választották. — A GYERMEKNAP MEGÜNNEPLÉSÉRE készül­nek Berzencén. A szülői mun­— Szakszervezeti kirándu­lást szervez a nagyatádi járás pedagógusai részére Korompai Kálmán kutasi tanító. Az egy­hetes nyugat-bakonyi túrán a járás minden pedagógusa részt vehet — Az 1958—59-es tanév kirándu­lásait a Siófoki Általános Iskola májusban bonyolította le. A tanu­lók megtekintették az inotai erő­müvet, a keszthelyi múzeumot és könyvtárt, a mezőgazdasági tech­nikumot és akadémiát, a hévízi fürdőt, Székesfehérvár nevezetes­ségeit, valamint Sztálinvárost. A kirándulásokon mintegy három­százan vettek részt. — A járás egészségügyi el­látottságáról és a végrehajtó bizottság munkájáról tárgyalt a Nagyatádi Járási Tanács legutóbbi ülése. — A Toponárl Növényvédő Állomás 12 erőgéppel felsze­relt két brigádja indult el az éjszaka a Szabolcs megyei burgonyatermelők segítségére. A brigádok előreláthatólag iközösség és az iskola min­in gyermeket jutalomban három hónapig — a burgonya- •.szesít. Ezen a napon kerül bogár elleni védekezés tarta- n a már hagyományos tor- j mára — maradnak Szabolcs­f didi T) 7-t/fZJ AprolifrdetéseM Mint az idény vége felé len­ni szokott, ismét felütötte a fejét az óvási láz. Hja, ilyen­kor különösen nagy a szeme minden egyes pontnak. A vesztes csapat rendszerint mindent elkövet, hogy vala­miképp korrigálja a hibát. Hétfőn két óvási hir terjedt el villámgyorsan Kaposvárott. Ezek szerint' a KMTE óvott a Pécsi BTC elien. A kaposvári NB Ill-as csa­pat vezetői szerint ugyanis a Pécsi BTC csapatában jogosu­latlanul szerepelt Oskó. Igaz. Oskó a Pécsbányate- lep játékosa volt. 1958 őszén átigazolták a Pécsi Urán SC- hez. 1958 novemberében ját­szott is az Urán SC csapatá­ban megyei bajnoki mérkőzé­sen. Az Urán ellenfele óvott, s megállapították, hogy Oskót hamis adatokkal igazolták le. Emiatt igazolását megsemmi- rftettök, a játékost pedig hat Tfeaisara eltiltották, A felleb­bezésnél a hat hónapot három­ra mérsékelték. A KMTE óvását arra ala­pozta, hogy Oskó 1958 novem­berében bajnoki mérkőzést játszott, tehát a Pécsi BTC- nél legfeljebb 1959. novembe­rében szerepelhetne. Ha az óvásnak helyt adnak, a KMTE előnye két pontról háromra nőne az NB Ill-ban Ismeretes ugyanis, hogy a KMTE—PBTC mérkőzés 1:1 arányú döntetlennel végződött. A Pécsi Dózsa óv a K. Kinizsi ellen? Mint kész tény kelt szárny­ra a hír. A pécsi óvás, ha igaz, arra alapulna, hogy Kelemen jogosulatlanul játszik a Kini­zsinél. Sokan ugyanis hasonla­tosságot látnak a K. Dózsa Lu­kácsi nevű játékosa és Kele­men átigazolását illetően. Is­meretes, hogy az MLSZ a Lu­kácsi-ügy miatt vett el három pontot a K. Dózsától. Megkérdeztük a K. Kinizsi vezetőit, akik azt állítják, hogy nem azonos a Lukácsi- és a Kelemen-ügy. A Kinizsi-ve­zetők szerint Kelemen nem játszott MLSZ-mérkőzésen, csalt hadseregbajnokin a Hon­véd együttesében. Azért is nyugodtak a Kinizsi-vezetők, mert van egy szabály, amely kimondja: ha egy sportolót jo­gosulatlanul igazolnak, de 5 bajnoki mérkőzés után sem érkezett észrevétel az átigazo­lással kapcsolatban, az igazo­lását érvényesnek kell tekin­teni. így fest tehát jelenleg a helyzet a két sokat vitatott óvási üggyel kapcsolatban. A Kaposvári Textil- művekben íonótanuió felvétel van 16—35 éves korú nők részére. Apróhirdetés ára: hétköznap sza­vanként 1.- Ft, vasárnap 2,- Ft. Legkisebb hirdetés 10 szó. Az első szó két szónak számit. Hirdetése­ket felvesz a Somogyi Néplap Ki- adóhivatala, Kaposvár, Latinka Sándor utca 2. Telefon: 15-16. A vidékiek postán is feladhatják hir­detésüket. Arát a megjelenés után közöljük a feladóval, s befizetési csekket küldünk. Állás A gamásl földmüvesszövetkezet ggy vegyes, egy élelmiszerszakos kereskedősegédet keres felvételre. Jelentkezni az fmsz lg. elnökénél, Gamás.__________________ (9141) Szakképzett kovácsot keres 2000 holdas termelőszövetkezet. Lakás van. Jelentkezni személyesen vagy írásban. Petőfi Mg. Termelőszö­vetkezet, Potony, barcsi járás. (9147) Elhelyezkednék áüaml gazdaság­ba kocsisnak, lakás szükséges. Sütő Gábor, Toponár, Vöröshadse­reg u. 43. ____________ (9537) Ú szómesternek elhelyezkednék többéves gyakorlattal Balatonra Is. Ajánlatokat 3870-es Jeligére Hir­detőbe^____________________ (3870) ' Kisgyermek gondozását válla- ■ lom. Kuruczné, Kassa u, 5. (3866) Adás-vétel Egy táskaírógép eladó. Érdek­lődni lehet Május 1 u. 27., udvar- ban balra._____________________ (9536) B alatonfenyvesen 125-ös Danuvia Csepel motorkerékpár eladó. Rekó Sándor, tanító._________________(9145) E ladó gyorsmérleg, 3 m-es pult, jobbos oldalkocsi, 19x400-as gumik esetleg kerékkel. Cím: Zentai, Ba- latonmária. ____________________(9144) Olcsón eladó Philips rádió le­mezjátszóval és lemezekkel Béke Szálló portásánál._____________(3863) 350 köbcentis oldalkocsis sivatagi DKW eladó. Ady Endre u. 35. (3849) Vegyes KülÖnbejáratú albérleti szobát keres gyermektelen, vezető állás­ban lévő, 50 eves házaspár ’ azon- nalra. Cím: Ady Endre u. 25., Er- dőkémia.________________________(9532) Háztartások, közületek, vállala­tok 20 kg-on felüli papírhulladé­kát a helyszínen átveszi a Somogy -Zala Megy-d MÉH Vállalat. Cí­mét mielőbb közölje az illetékes i MEH-teleppeL (3<Jő9) j ^^űvelődés (Szórakozás Vörös Csilla«. Május 27-ig: Kard és koclsa. (Különösen ajánlott 10 éves kortól!) 5, 7, 9 árakor. Szabad Ifjúság. Május 27-án: Világos ablak. (14 éven alul nem ajánlott!) 4, 6, 8 órakor. Rippl-Rónai Múzeum: Med­gyessy-ki állítás. Megyei Könyvtár: Könyv­kölcsönzés és olvasótermi szol­gálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv­kölcsönzés 13—18 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: változó felhőzet, tölbbfelé eső, zivatar. Mérsékelt, változó irá­nyú, később élénkebb észak- nyugati szél- Az éjszakai lehű­lés nyugaton és északon gyen­gül, máshol alig változik. A nappali felmelegedés észak­nyugaton csökken. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet 21—24 fok között gyászjelentés Fájdalomtól megtört szívvel közöljük, hogy DB. MARTYN ROBERTNÉ elhunyt. Temetése ma dél­után fél 4 órakor lesz a Keleti-temetőben. Gyászoló család. Felhívás Felhívjuk a közületek, valamint a város lakosságának figyelmét a Kaposvári Városi Tanács Végre­hajtó Bizottságának a 281/1957. sz. határozatára, mely az alábbi víz­korlátozási Intézkedést lépteti élet­be: a) 1959. június 1-től szeptember 15-ig közületi és személyi tulaj­donban lévő mindennemű jármű (személy- és tehergépkocsi) mosa­tása a vízhálózatból tilos. b) Udvarok, kertek öntözése és locsolása közüzemi vízből tilos. c) Építkezések céljára hálózati vizet csak abban az esetben lehet felhasználni, ha erre a vízművek igazgatósága engedélyt ad. A fentiek betartását a vízművek ellenőrizni fogja, a szabálysértők ellen az eljárást megindítja. Kaposvár, 1959. május 25-én. Kaposvári Víz- és Csatorna- művek vezetősége. Figyelem! A Böhönyei Vegyesipari Kisipari Termelőszövet­kezetnél az alább felsorolt cikkek jutányos áron beszerezhetek: 1 db 48 név- zetméter alapterületű ponyva, 1000 db ekecsavar. 3 db téglahordó talicska, 1 db téglavető asztal, 4 db dupla vályogvető­forma, 400 fm tetőléc. 50 db 4 fm-es faragott szarufa, 20 db 2,5 m-es faragott akácoszlop 100 négyzetméter szigete­lőlemez, 50 négyzetméter nádpalló, 1 db 75 kg-os kovácsüllő. A hirdetett tárgyak meg- tekinhetők a Böhönyei Vegyesipari Kisipari Termelőszövetkezetnél. A tabi földművesszövetkezet fel­hívja mindazokat, akiknek Vajda Vilmos szálastakarmány-felvásár- lóval szemben bárminemű igényük vagy követelésük van, legkésőbb 1959. június 15-ig jelenjenek meg a földmüvesszövetkezet központi irodájában. Későbbi Igénybejelen­tést és követelést nem veszünk fi­gyelembe. Fmsz Igazgatósága, Tab. (9148) Ház ásság Egyedülálló falusi iparos házas­ság céljából megismerkedne há­zias özveggyel, elvált asszonnyal vagy idősebb lánnyal 40 évig. »Unalmas egyedül« jeligére a Ki­adóba. (9533) SOMOGYI NÉPLAP Az MSZMP Somogy Megyei Bizottsága és a Somogy Meeyel Tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős kiadó az MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottsága. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin út 14. Telefon: 15-19, 15-11. Kiadóhivatal: Kaposvár, Latinka Sándor a. 8. Telefon: 15-18. Előfizethető minden postahivatal­nál és postás kézbesítőnél. Elé» fizetési díj egy bóra: 11,- fr’4. Somogy Mesryei Nyomdaipari V* Nyomdáért felel: László Titac«

Next

/
Thumbnails
Contents