Somogyi Néplap, 1959. április (16. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-19 / 91. szám
«LAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK« Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVI. évfolyam, 91. szám. ÄRA 60 FILLÉR Vasárnap, 1959. április 19. A mai számunk tartalmából; A Ml OTTHONUNK Az útkeresést kövessék tettek V élemény tisztelet * KÉPEK A DARÁNYI GÉPÁLLOMÁS ÉLETÉBŐL Pekingbe érkezett a magyar perlés kormányküldöttség Peking (MTI). Dr. Münnich Ferenc vezetésével szombaton Pekingbe érkezett a magyar párt- és kormányküldöttség, amely Ulan-Batorból utazik a Vietnami Demokratikus Köztársaságba és a kínai fővárosban rövid időre megszakította útját. A vendégeket a pekingi repülőtéren Csen Li, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, az Államtanács elnökhelyettese, továbbá a Kínai Kommunista Párt és a kormány több vezetője fogadta. R Kommunista Ifjúsági Szövetség küldöttsége Leningrádban Egyetemi diák- szervezetek országos tanácskozása A magyar egyetemi és főiskolai hallgatók szervezeteinek országos bizottsága szombaton tanácskozásra hívta össze a KISZ egyetemi szervezeteinek, a diákotthonok bizottságainak, a tudományos diákegyesületeknek és az egyetemi sportkluboknak és kulturális bizottságoknak a képviselőit. A tanácskozáson megvitatták az országos diák- bizottság beszámolóját, majd határozatot fogadtak el a diákifjúság nemzetközi együttműködéséről. Ebben követelik az atom- és hidrogénfegyverek betiltását. A gépállomás két legidősebb dolgozója, Nagy Ferenc és Müller Pál, a 16 623 számú cséplőgép kijavításával foglalkoznak. Negyvenöt nyáron át pergett a dobja ennek az öreg masinának, de.._. — ha még harminc évig leszed itt, akkor harminc évig nem lesz baja — garantálja Nagy Ferenc. Harmincezer időszaki munkást várnak az állami gazdaságok Magyar—francia g kereskedelmi megállapodás Április 17-én a Külkereskedelmi Minisztériumban aláírták az 1959—1960. évekre száló új magyar—francia kereskedelmi megállapodást, amelynek értelmében Magyar- ország vágómarhát, libamájat és egyéb élelmiszereket, valamint vegyi anyagokat, gépeket és textilműveket szállít Franciaországnak, hengerelt áruk, gyapjú, műszálak, textilanyagok, vegyi anyagok és gépek ellenében. A kedvező időjárást kihasz máivá az állami gazdaságok £ szokottnál három-négy héttel előbbre vannak az időszerű munkákkal. A tervezettnél nagyobb területen elültették a cukorrépát, földben van a burgonya több mint 50 százaléka, országszerte vetik a kukoricát. A főutcán a szélesebb járdaszakaszokat és az iskola udvarát ültették be szép, fejlett juharfacsemetéikkel. E munkákat az úttörők végezték el, a KISZ-szervezet tagjai pedig a régi iskola helyén kialakítandó községi parkot ültették el csemetével. A kisregeken kívül a nőtanács tagjai is (ők kapálták, simították a talajt), és Bolha László pártA munkák előrehaladottsága miatt szükségesnek bizonyult, ...oJ az KloszaiKi dolgozókat két-három héttel előbb hívják munkába. Az idén harmincezer szerződéses időszaki munkást alkalmaznak, s elhelyezésűikről körültekintően gondoskodnak. titkár is részt vett a fásításban. Nemcsak a falusi szervezetek, hanem a lakók is fásítják, szépiti'k házuktáját. «■Közös erővel széppé tesszük falunkat« — ez lett a jelszó Zákányban, s azon fáradozunk valamennyien, hogy ezt megvalósítsuk, hogy május 1-én minél több fiatal fa zöldelljen. Benkő Mikic' levelező, Szarvasmarha ivadékvizsgálati bemutató zajlott le a közelmúltban a Balatonnagybereki Állami Gazdaságiban. A bemutatón részt vett a Földművelésügyi Minisztérium megbízásából dr. Szmodiss Tibor, az országos ivadékvizsgáló bizottság tagja, valamint Somogy megye állattenyésztési, állategészségügyi és a Megtermékenyítő Állomás vezetői és sok más meghívott szakember. Az egyes bikák ivadékcsoportjairól Horváth István törzsállattenyésztő — akii az ivadékvizsgálatot vezeti a gazdaságban — tartott beszámolót. Dr. Szmodiss Tibor vezetésével, a jelenlévő szakemberek minden bika ivadékcsoportját elbírálták és jegyzőkönyvben rögzítették, majd a további | feladatokat beszélték meg. Zákány Is részt vett az országos fásítási mozgalomban Berkics István műhelyvezető második műszakra indul. Az 6 kezdeményezésével a nem traktorosok is hasogatják a földet. Még a gépkocsivezető is lassúbb gép kormányához űl éjjelente. A második műszakban segítenek traktoros társaiknak a Darányi Gépállomás műhelyének dolgozói. Leningrad (TASZSZ). A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség küldöttsége Komócsin Zoltánnak, a KISZ Központi Bizottsága első titkárának vezetésével pénteken Le- ningrádbód Moszkvába érkezett. A magyar vendégek ötnapos leningrádi tartózkodásuk alatt megtekintették a város történelmi nevezetességű emlékeit, Megkezdődött Pekingben az Országos Népi Gyűlés ülésszaka Peking (Uj-Kína). A Második Országos Népi Gyűlés első ülésszaka szombaton Peking- ben megkezdte munkáját. Az ülést Mao Ce-tung nyitotta meg hatalmas éljenzések közepette. Mao Ce-tung bejelentette, hogy 1222 képviselő vesz részt az ülésszakon. Ezután Csou En-laj, az Államtanács elnöke terjesztette elő beszámolóját a kormány munkájáról. Bevezetőjében áttekintette az első ötéves tervben és az 1958-ban elért gazdasági és kulturális eredményeket, majd a legfontosabb bel- és külpolitikai kérdésekről beszélt, s elemezte a nemzetközi helyzetet. Az ülésszakon megjelentek a diplomáciai testület tagjai is. * * * Peking (Uj Kína). Szombaton délután megkezdődött Pekingben az Országos Népi Gyűlés ülésszaka. Mao Ce-tung elnök megnyitó szavai után Csou En-laj miniszterelnök számolt be a kormány munkájáról. Ismertette az első ötéves tervben és 1958-ban — a második ötéves terv első évében — elért hatalmas eredményeket, körvonalazta az idei év feladatait, beszámolt a fontos kül- és belpolitikai kérdésekről. Beszámolójában megállapította Csou En-laj a kínai népgazdaság fejlődésének ismertetése után, hogy a kapitalista rendszerben soha sem tudták és nem is érhetik el a gazdasági élet fejlődésének azt a gyorsaságát, ahogyan a kínai népgazdaság fejlődött. Rámutatott, hogy a Szovjetunió vezette szocialista tábor országai sokoldalú segítséget adtak Kína szocialista építésében. Köszönetét mondott a Szovjetuniónak és a többi szocialista országnak a nagy segítségért. Ezután Kína mező- gazdasági fejlődését ismertetve méltatta a népi kommunákat, a kínai nép társadalmi szervezkedésének eme nagy vívmányait. Hangoztatta, hogy az 1958-ban elért nagy győzelmek alapján Kínának tovább kell haladnia a megkezdett úton. Az 1959. évi gazdasági terv szintén ugrásszerű fejlődést irányoz elő — mondotta Csou En-laj. — A népgazdasági terv 18 millió tonna acél, 380 millió tonna szén, ’525 millió tonna gabona és öt millió tonna gyapot termelését tűzi ki célul. Kifejtette a miniszterelnök, hogy az 1959. évi tervet a pártnak a szocializmus építésére vonatkozó általános irányvonalával összhangban dolgozták ki. Az irányelv az, hogy mindenki keményen dolgozzék, minél magasabb célokra törjön, hogy így nagyobb, gyorsabb, jobb és gazdaságosabb eredményekre jusson. A terv nemcsak Kína anyagi és műszaki feltételeiben rejlő objektív lehetőségekkel számol, hanem a néptömegek forradalmi energiájából fakadó szubjektív lehetőségekkel is. Ami a kultúrát és művelődést illgti, Csou En-laj megállapította: a szocialista építőmunkában és a kulturális tömegforradalomban történt nagy ugrás tárt kaput nyitott a tudományok és művészetek területén. Az állam politikai életéről a miniszterelnök megállapította, hogy a nép demokratikus diktatúrája és egysége szilárdabb, mint valaha. Kínában nagyot fejlődött a népi demokratikus rendszer, kiváltképpen a hibajavító mozgalom elmélyítésével és azon politika következetes megvalósításának eredményeként, amelyet Mao Ce-tung elnök fektetett le a népen belüli ellentmondások helyes alkalmazásáról. A kommunista párt vezető szerepének elismerése alapján gyümölcsöző a párt együttműködése a különböző demokratikus pártokkal és csoportokkal. A miniszter- elnök ezután utalt rá, hogy az amerikai imperializmus a Csendes-óceán nyugati részében sokhelyütt megvetette a lábát — a mi Tajvanunkon is — és szüntelenül fenyeget bennünket, ezért meg kell erősítenünk védelmünket, hogy biztosíthassuk népünk békés építő munkáját. A miniszterelnök beszámolt azokról a nagy sikerekről is, amelyek a nemzeti autonóm területek fejlesztésében születtek, az ország egysége és a nemzeti egyenlőség biztosításának elve alapján. A nemzeti kisebbségek lakta területeken is hatalmas gazdasági és kulturális fejlődés tapasztalható. Csou En-laj miniszterelnök megállapította, hogy Tibetben a reakciós körök maroknyi csoportjának lázadása dicstelen vereségbe fulladt. A kormány a tibeti autonom terület előkészítő bizottságát bízta meg a helyi kormány funkcióinak és hatalmának gyakorlásával. így gyorsan meg lehet valósítani a területi nemzeti autonómiát és fokozatosan demokratikus reformokat lehet bevezetni Tibetben. Ezt az intézkedést Tibet hazafias lakosságának nagy tömegei — vallási és világi személyek egyaránt — melegen üdvözölték. Ez nemzeti egységpolitikánk nagy győzelme — mondotta Csou En-laj. «Bár a dalai lámát erőszakkal Indiába szöktették, reméljük kiszabadul majd a lázadók kezéből és visszatér hazájába — folytatta. A tibeti lázadást, valamint a dalai láma elrablását követően Nehru, hatalmas baráti szomszédunknak, Indiának miniszterelnöke, egymás után több nyilatkozatban jelentette ki, hogy nem kíván beavatkozni Kína belügyeibe, s síkra szállt Kína és India baráti kapcsolatainak további megszilárdításáért«. Csou En-laj hangoztatta: Peking (Uj Kína). Csou En- laj, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának alel- nöke és a Kínai Nép- köztársaság miniszterelnöke szombaton este fogadta dr. Münnich Ferencet, a Magyar Szocialista Munkáspárt Brentano mégis Berlin (MTI). Az eredeti bonni tervekkel ellentétben olyan hírek keltek szárnyra nyugatnémet politikai körökben, hogy Brentano külügyminiszter mégis Genfbe utazik a külügyminiszterek értekezletére a nyugatnémet szakértői küldöttség vezetőjeként. E hírek azután terjedtek el, hogy Otto Grotewohl, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke nyilvánosságra «Reméljük, hogy a tibeti lázadás elfojtásával Kína és India közös erőfeszítésével még szilárdabb alapokra helyezheti ült és még virágzóbb fejlődést biztosíthatunk . e, két hatalmas — összesen egymilliárd lakosú — békeszerető ázsiai ország baráti kapcsolatainak. Közös erőfeszítéseink meg fogják hiúsítani mindazok rosszszándékú provokációit, akik . meg akarják rontani Kína és India barátságát«. Csou En-laj rámutatott, hogy a Szovjetunió vezette szocialista tábor gyorsan halac. előre. Az egész szocialista tábor hatalmas munkát végez a gazdasági építés területén. Országunk alapvető politikája az, hogy erősítsük egységünket a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal« — mondotta. Ezután Csou En-laj a nemzetközi helyzettel foglalkozva elítélte az Egyesült Államok imperialistáinak a német és japán militarizmus felélesztésére irányuló törekvését, továbbá azt, hogy egyre fokozzák agresszív tevékenységeiket és háborús előkészületeiket Kelet-Ázsiában. A kínai kormány támogatja a Szovjetunió kormányának Nyugat-Berlin szabad • várossá nyilvánítására vonatkozó javaslatát és helyesli, hogy az érdekelt országokat béke értekezletre hívják össze a németi békeszerződés megvitatása és megkötése végett; Csou En-laj rámutatott az Egyesült Álamoknak a SEATO tömb wellingtoni érte-: kezletével az volt a célja, hogy; új agresszív és felforgató tevékenységet készítsen elő a kelet-ázsiai övezetben. Végül a kínai miniszterelnök hangsúlyozta: Tajvan elidegeníthetetlenül kínai terület. El vagyunk szánva arra, hogy felszabadítjuk Tajvant, Peng Hut, Kimojt és Macut. Követeljük,' hogy vonják vissza az amerikai fegyveres erőket a tajvani térségből. A kínai miniszterelnök beszámolóját viharos helyeslés fogadta. A tanácskozást vasárnap folytatják. Politikai Bizottságának tagját, a magyar kormány miniszter- elnökét és a Pekingben tartózkodó magyar párt- és kor- mányküldöttsiég többi tagját. A fogadás után Csou En-laj vacsorát adott a magyar küldöttség tiszteletére. Genfbe utasih? hozta a Genfbe utazó NDK- küldöttség összetételét. Ennek vezetője — mint ismeretes — Lothar Bolz külügyminiszter. A bonni kormány mindeddig Scherpenberg külügyi államtitkárt akarta megbízni a nyugatnémet küldöttség vezetésével. Mivel ez a lebecsülendő magatartás általános feltűnést keltett, úgy látszik, a bonni tervekben is bizonyos változásokat hajtanak végre. Az afrikai népek értekezletének felhívása Conakry (MTI). Nyugati hír- ügynökségek jelentése szerint az1 afrikai népek értekezletének állandó titkársága felhívással fordult Afrika, Ázsia és az egész világ népeihez és vezető személyiségeihez, hogy ítéljék el a közép-afrikai föderáció, de különösen Nyaszaföld és Belga-Kongó gyarmati hatóságainak durva túlkapásait. Az értekezlet több határozatot is hozott. Az egyik határozat teljes és feltétel nélküli amnesztiát követel Belga-Kongóban. Egy másik határozatában az értekezlet felkéri az ENSZ-t: vizsgálja felül azt a határozatát, amely szerint országos választásokat kell tartani Kamerunban, még mielőtt Kamerun elérné függetlenségei. Csou En-laj fogadta dr. Münnich Ferencet