Somogyi Néplap, 1959. április (16. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-17 / 89. szám
* ,^\*äNy, <b' 7 FILÁG proletárjai, egyesüljetek» Somogyi Néplap , AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVI. évfolyam, 89. szám« ÄRA 50 FILLÉR Péntek, 1959. április Ti. A mai számunk tartalmából: Hruscsov elvtárs 65 éves OTTHONUNK Örömtelen emberek Az iharosberényi földművesszövetkezet felvásárlási tevékenységét nagyban hátráltatta a megfelelő tárolóhely hiánya. Ezt a gondot most megoldják új, 70 négyzetméternyi alapterületű gyümölcsraktár építésével. Képünkön: a Marcali Vegyesipari Ktsz dolgozói a raktár külső vakolását végzik. A kaposvári járás tsz-elnökeinek tanácskozása A Minisztertanács ülése * Tegnap értekezletet tartottak a kaposvári járás termelőszövetkezeteinek elnökei. Az ülésen részt vett Szirmai Jenő, az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának első titkára, Szik- szai László járási párttitkár, Bertalan József, a járási párt- bizottság mezőgazdasági osztályának vezetője. Suri Sándor, a jáfrásá tanács elnöke és Simon Lajos, a járási tanács elnökhelyettese. Az értekezleten Simon elv- társ mondott vitaindító beszámolót — A járás területének több mint a felén nagyüzemi gazdálkodás folyik — mondotta —, és elengedhetetlenül szükséges az egyöntetűség kialakítása. Ezen a mai napon először találkoztak a termelő- szövetkezetek elnökei, így lehetőség nyílik a tapasztalat- cserére, s arra, hogy kialakuljon — az eddigi tapasztalatok alapján — az egységes, helyes nézőpont, melyet a szövetkezetekben követni kell. Az újonnan alakulás természetesen sok problémát hozott magával, melyek a fejlődés során fokozatosan el fognák tűnni. Hogy a kezdő lépéseiket helyesen tették meg a szövetkezetek, arra bizonyíték a munkaszervezetek jó kialakítása, a mintaalapszahály e téren való helyes megtartása. A továbbiakban az előadó a tanácsok és termelőszövetkezetek viszonyáról, illetőleg feladatköréről beszélt Rámutatott — ugyancsak a mintaalapszabály értelmében — a háztáSósfó sásas, nádas szélén szárcsák élvezték a pompás időt. A tó egyik oldalán meredeken szakad le a part, míg a másik oldalon, ameddig ellátni, szántóterület nyúlik el. — Ez mind a miénk — mondotta kissé büszkén Puskás József, a balatomszabadi Uj Élet Termelőszövetkezet elnöke Hámori Ferencnek, a megyei tanács növénytermesztési felügyelőjének és Balaton Tibor mérnöknek, a székesfehérvári Vízügyi Igazgatóság munka-, társának. A jelenlevők nemcsak a szép látványban gyönyörködtek, hanem azt vizsgálták, hogyan és hol lehetne a tó vizét leghasznosabban felhasználni öntözésre. Hámori Ferenc elmondotta, hogy szeretnék a szórófejes öntözéses gazdálkodást meghonosítani minél több szövetkezetben. Kísérletileg már bekezetek hogyan kezdtek munkához, a növénytermelésben és állattenyésztésben egyaránt. Beszélt a jövedelemelosztásról, hangsúlyozva annak előnyét, hogy a munkaegységek után járó részesedés nagyobb százaléka készpénz és csak kisebb százaléka természetbeni. — A tartalékalapot sok szövetkezet vette igénybe — folytatta Simon Lajos —, ami igen helyes, de ennek az alapnak valóban meg kell maradnia. Viszont a szociális és kulturális alap hiányzik az új szövet- fcezét'efkhen, amit sürgősen pótolni kell. Ezzel kapcsolatban rávilágított a kulturális alap szükségességére mind a közsógfej- lesztés, mind a fiatalság szem(Tudósítónktól.) Van-e elegendő kisgép megyénkben, ki tudja-e elégíteni a MEZÖSZÖV Vállalat a tsz-ek igényeit? — erre kértünk vá- lászt Kovács Lajostól, a vállalat igazgatójától. — A MEZÖSZÖV kaposvári telepén több mint 16 millió forint értékű kis és nagy gép, kötéláru, mezőgazdasági szerszám vár eladásra. A telepet naponta keresik fel a tsz-ek megbízottai, agronómusok és vált az egyetlen teherautóra szerelt szivattyú és teljes öntözőberendezés használata. Somogybán két termelőszövetkezetben mutatják be ezt a módszert. Az egyik a balaton- kiliti Dózsa Termelőszövetkezet lesz, a másik helye még nem dőlt el. Úgy szeretnék lehetőleg, hogy az a megye egy távolabbi pontján lenne. így ebbe a két helységbe hívnák meg a környező szövetkezetek vezetőit, tagjait, hogy megtekintsék a szántóföldi öntözésnek ezt az új fajtáját. Hogy a Sóstónál lehetővé válik-e ennek a munkának a végrehajtása, az még kérdéses. A tó vizét meg kell vizsgálni, mert — mint a neve is mutatja — a víz nagy mennyiségű sót tartalmaz, s így először beküldik a laboratóriumba, tán dől el, hogy öntözésre a Sóstó. pontjából. Ezután a gépállomások és termelőszövetkezetek kapcsolatáról beszélt, különös j figyelmet szentelve az e téren pótolnivalókra. — A munkát előrelendíti a reális alapokon nyugvó munkaverseny — mondotta —. mely kidolgozott terv alapján történik. Sürgős teendő az állattenyésztésben az állatcík összevonása és értékelése, mely a közeljövőben mindenütt meg fog történni. Célunk: a többtermelés, s ezt egységes, szervezett jó munkájával érhetjük el. Az előadást vita követte. A termelőszövetkezeti elnökök elmondták észrevételeiket, tapasztalataikat, tanácsot kértek egyes gondjaik megoldásához. toros darálók és szecskavágók, takarmány-pépesítők, gépmeghajtású répavágók, ugyancsak motorizált morzsolok, nagy űrtartalmú füllesztők, motoros tejszeparátorok, lófogatos fűkaszálók és gereblyék, mindenfajta növényvédő gép, mérlegek, öntözőberendezések kaphatók. A tsz-ek élnek Is a gépesítés adta lehetőségekkel — tájékoztatott bennünket Kovács elvtárs. — A februárban alakult kálmáncsai Kossuth Tsz például B-12-es motoros darálót, egy motort, 2 vetögépet, 2 fogatos fűkaszát és 2 lógereb- lyét vett. A csökölyi termelő- szövetkezet lószerszámokat, láncokat, kötél- és ponyvaárut, valamint egyéb mezőgazdasági szerszámokat vásárolt. A MEZÖSZÖV-nél lehet csővázas raktárakat vásárolni. Ez különösen érdekes lehet az új tsz-ek részére. 5—10—15 va- gonos kukoricagórét is lehet vásárolni. Ezenkívül nagy mennyiségű építőanyaggal, is tudja segíteni a tsz-ek építkezését a MEZÖSZÖV. Rendelkezésre állnak továbbá beton silóelemek. A tsz-ek gépellátásán kívül természetesen gondot fordít a MEZÖSZÖV Vállalat a még egyénileg dolgozó parasztok gépszükségleteinek kielégítésére is a földművesszövetkezeti A Minisztertanács csütörtöki ülésén megtárgyalta és elfogadta az Országos Tervhivatal elnökének előterjesztését a termelőszövetkezetek megszilárdításával kapcsolatos 1959. évi intézkedésekről. A kormány feladatának tekinti a termelőszövetkezeti mozgalomban az év elején elért eredmények megszilárdítását, az új és jelentősen kibővült termelőszövetkezetek minél eredményesebb gazdálkodásának segítését. Ez a munka kedvező feltételek között folyik, mert a termelőszövetkezetekbe tömörült parasztok munkakedve országszerte jó. Már eddig is sok egészséges helyi kezdeményezés született, hogy a termelést a belterjesség irányában fejlesszék, s jelentős erőfeszítéseket tesznek a közös állatállomány férőhelyeinek biztosítására. A kormány határozata az állami szervék fontos feladatává teszi, hogy elősegítsék a helyi anyagok minél szélesebbkörű felhasználását. A kormány rendkívül nagy fontosságot tulajdonít a termelőszövetkezeti parasztság erőfeszítéseinek, s ezt egészíti ki a szocialista állam sokoldalú anyagi segítsége. Az állam anyagi segítség- nyújtása nyilvánul meg töbA május elsejét megelőző és követő munkanapok munkaidejére vonatkozó kormányhatározat kimondja; a május 3-i, vasárnapi pihenőnapot szombaton, május 2-án kell kiadni, május 3-án pedig rendes munkanap van. Április 30-án, csütörtökön, szombati munkaidő szerint kell dolgozni. A folyamatos termelőmunkát végző üzemek dolgozóit nem érinti a heti pihenőnap áthelyezése. A lakosság ellátásának zavartalan biztosítása érdekében a kormány határozatot hozott a nyíltárusítási üzletek nyitvatartási idejére. A fővárosban, a megyeszékhelyeken. a megyei jogú városokban és egyéb városokban: 1959. április 29-én, szerdán: az egyiműszajkos húsboltok 19 óráig, a kétműszakos húsbol- tok a szokásos időben, a többi nyíltárusítási üzletek a hétköznapi rend szerint tartanak nyitva. Április 30-án, csütörtökön: az egyműszakos húsboltok 19 óráig, a kétműszakos húsboltok, a hal-, vad-, lóhús-, baromfi- és édességboltok, valamint a kétműszakos fűszer- és csemege boltok, továbbá a vendéglátóipari egységek a szokásos szombati nyitvatartási idő szerint árusítanak. A csarnokokat és a piacokat a fővárosban reggel hat órától 19 óráig, a vidéki városokban reggel 6 órától 18 óráig, az egyműszakos fűszer-, csemege-, pék-, tej-, tejtermék- és zöldségboltokat a fővárosban 18 óráig, a vidéki városokban 17 óráig kell nyitva tartani. A fővárosban a kijelölt főútvonalakon működő iparcikk boltokat és állami áruházakat 17 óráig, a vidéki városokban az állami áruházakon kívül szakmánként 2— 2 iparcikk üzletet kell ugyaneddig az időpontig nyitva tartani. Május- 1-én, pénteken: az édességboltok a vasárnapi nyitvatartási rend szerint, a bek között abban is, hogy a Szovjetuniótól és más baráti országoktól jelentős mennyiségű mezőgazdasági gépet, illetve műtrágyát és építőanyagot vásárolunk. A Szovjetunió kormányával létrejött megállapodás szerint a Szovjetunió augusztus 1-ig több mint 12 000 különböző mezőgazdasági gépet szállít, köztük több ezer traktort, műtrágyaszórót, vetőgépet és több száz gabona-, illetve silókombájnt. Más baráti országoktól traktort, nitrogén- és szuperfoszfát műtrágyát, valamint a falusi építkezésekhez felhasználható építőanyagot vásárolunk. Ezek a vásárlások az árucsereforgalom keretében történnek, tehát nem befolyásolják a nemzetközi fizetési mérlegen elért kedvező eredményeket és nem mennek sem az iparfejlesztés, sem az élet- színvonal rovására. A napirend további pontjaként a Minisztertanács ülése rendeletet hozott a szocialista és termelőszövetkezeti községek (városok) mezőgazdaságfejlesztési tervéről. Elfogadta az egyes mezőgazdasági akadémiák és kutatóintézetek ösz- szevonásáról kidolgozott rendelet tervezetét. Elfogadta és az Elnöki Tanács elé terjeszti a mezőgazdohányboltok 14 óráig, s 14 óra után csak a vasárnap is árusító dohányboltok tartanak nyitva. A vendéglátóipari egységeket a szombati nyitvatartási rend szerint kell nyitva tartani. Valamennyi egyéb nyíltárusítási üzletet (csarnokot és piacokat is), egész napon át zárva kell tartani. Május 3-án, vasárnap: valamennyi nyíltárusítási üzletet; Április 29-én szerdán: valamennyi nyíltárusítási üzletet a hétköznapi nyitvatartási rend szerint kell nyitva tartani. Április 30-án, csütörtökön: az üzletek nyitvatartási ideje Moszkva (TASZSZ). A Kremlben folytatja munkáját az OSZSZSZK Legfelső Tanácsának ülésszaka. A szerda délelőtti ülésen határozatot fogadtak el, amely érvényesnek ismeri el az 1959. március 1-én megválasztott 835 küldött mandátumát. Az alkotmány értelmében Cadenabbia (AP). A Como-tó partján üdülő Adenauer felhatalmazta sajtószóvivőjét az alábbi nyilatkozat kiadására: »A kancellár kiemelte, annak az elhatározásának, hogy hozzájárul elnökké jelöléséhez, az alapvető oka, hogy biztosítani akarja Nyu- gat-Németorszag bel- és külpolitikájának folyamatosságát dasági termelőszövetkezetek tagjainak kötelező kölcsönös nyugdíjbiztosításról szóló 1957. évi 65. sz. törvényerejű rendelet módosítására vonatkozó előterjesztését. Ezután meghallgatta a közlekedés- és postaügyi miniszter jelentését a társadalmi tulajdon védelmének helyzetéről a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium területen! Rendeletet hozott a kormány a magán- személyek gépkocsihasználatáról szóló 19/1958. számú kormányrendelet módosítására, továbbá a belföldi rendszámú gépjármüvek kötelező szavatossági biztosítására. Elfogadta a sajtóval kapcsolatos egyéb kérdésekről szóló kormányrendelet tervezetét, és elfogadás céljából az Elnöki Tanács elé terjeszti a sajtójogi büntetőrendelkezésekről kidolgozott törvényerejű rendelet- tervezetet. Határozatot hozott a Minisztertanács a lapterjesztés szabályozásáról. Előterjesztést tesz a kormány az Elnöki Tanácsnak az adócsalás bűntettére és a pénzügyi szabás- sértésre vonatkozó rendelkezések módosítására. Elfogadta a kormány a május elsejét megelőző és követő napok munkaidejére vonatkozó előterjesztést, majd folyó ügyeket tárgyalt a helyi igényeknek megfelelően szabályozható. Az ország egész területén a felvonulások és ünnepségek helyén a lakosság ellátásáról a helyszínen felállított árusító helyek és mozgó árusok útján kell gondoskodni, Az április 30-ra hirdetett vásároltat és hetipiacokat április 29-re kell áthelyezni. A május 2-re hirdetett vásárok és hetipiacok ezen a napon megtarthatók és a vásár környékén működő boltok nyitva tartása az ilyen alkalmakkor a szokásos módon szabályozható. Dmitrij Poljanszkij, az OSZSZSZK1 Minisztertanácsának elnöke bejelentette lemondását. Az ülésszaik résztvevői határozatot hoztak, amely jóváhagyja a Minisztertanács munkáját és megbízza Pol- janszkit, tegyen javaslatot új kormány összetételére. Ezért hamis minden találgatás, amely akár a kancellár, akár pártja részéről más indokot feltételez«, Frankfurt (AP). Alsó-Szászország és a Rajnavidék mintegy hét millió választója vesz részt vasárnap tartományi gyűlésen képviselőinek/ megválasztásában. Mint az AP tudósítója megjegyzi, ez lesz az utolsó erőpróbája Adenauer »erős kéz«-politikájának: a Szovjet» unióval szemben, elnökök. Ilyen gazdag gapkesz- jj gazdaságok körül felmerült lete még nem volt a vállalat- kérdésekre, s azok helyes meg- nak. Vetőgépek mindenféle oldására. Példákkal érzékeltet- I nagyságban, lókapák, burgo- te, hogy egyes termelőszövet-1 nyaszedő és osztályozok, moSzórófejes öntözéssel kísérleteznek a tsz-ekben Gazdag génkészlete van a MEZÖSZÖV Vállalatnak az- aikalmas-e boltokon keresztül A május elsejét megelőző és követő munkanapok munkaideje Az OSZSZSZK Legfelső Tanácsának ülésszaka Adenauer nyilatkozatot adott ki lemondásának „igazi okairól"