Somogyi Néplap, 1959. április (16. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-04 / 79. szám

SOMOGYI NÉPLAP 3 Szombat, 1959. április 4. Töhb téglát! Országszerte nagyarányú építkezés folyik. Emelkednek a falak az új szövetkezeteikben, a városokban új lakások Soka­sága biztosít modem otthont a dolgozóknak. Terveink valóra váltásaihoz sok építőanyag keüL Az építőmunkások várják a téglák ezreit, hogy munkájukat megszakítás nélkül végezhes­sék. Tégla, tégla, minél több tégla kell! A megye téglagyá­rai megmozdultak a felhívásra, és terven felül több millió téglával járulnak hozzá a célkitűzések megvalósításához. A Bőszénfai Téglagyár az elsők között vállalta, hogy évi tervét jóval túlteljesíti. A munkaverseny mellett hozzásegíti ehhez a gyár dolgozóit a telep gépesítése is. IJji nagy teljesítményű földkitermelő bágergépet kapott a gyár. Lénárt József bágerszerelő brigádjával munkához ké­szíti elő a gépet. 40 ÉVE TÖRTÉNT Séta az utcán, a bankban, a megyeházán (A SOMOGYVARMEGYE C. LAP EGYKORÚ SZÁMÁBÓL) Koszorúzás! ünnepségek a kaposvári járásban Nagybajomban a járási pártbizottság, a járási tanács, a községi MSZMP szervezet, a községi tanács és a falu tár­sadalmi szervezetei április 4- én reggel 9 órai kezdettel tartják a szokásos koszorú- zási ünnepséget a község ha­tárában levő szovjet hősi em­lékműnél. Az ünnepségen az iskolások mozgalmi énekeket és szavalatokat adnak elő. Kiskorpádon április 4-én délelőtt 9 órakor a szovjet hősök emlékművénél a járási pártbizottság, a községi MSZMP és a társadalmi szer­vek helyezik el a hála és a megemlékezés koszorúját. 1 Április 4-én a iárás több1 községében tartanak még ün- ' népségeket, amelyeken a KISZ-fiatalok és az iskolá-1 sok fognak kultúrműsort ad- < ni. Különösen jól készültek1 fel az ünnepségekre az igali,, toponári, nagyberki, memyei, ( göllei kiszesek és iskolás I kultúrcsoportok. Kaposvár, 1919. április 4. Alig három hete, hogy a nép lesújtotta dolgos öklével a verejtékből élő bálványo­kat, s máris milyen változás, mennyi rend, mennyi-meny­nyi valóra vált remény! Járom Kaposvár utcáit, benézek ide, be oda, figye­lek. Mióta a vöröshadsereget toborozzák, nem lézengenek az utcán a tétlenségre utalt munkanélküliek, akik önhi­bájukon kívül voltak kény­telenek napot lopni. Meg­szűkült országhatárainkon belül a munka nélkül ma­radottak tömegesen sorakoz­tak a vörös lobogó alá, s önfegyelmezettségüknek fé­nyes tanújelét adják nap nap után. Akik eddig követ dobtak az egyenruhás prole­tárokra, most hajoljanak meg előttük, ha ugyan en­gedi a proletárverejtéken hordóra formálódott pocak­juk. * * * A bankok helyiségeiben nagy a változás. Csak nem is olyan régen kövér urak üldögéltek az igazgatósági szobák párnás ajtajai mö­gött, s gondtalanul játszot­tak a szemkápráztatóan csillogó briliáns gyűrűik­kel. A munkaasztaloknál görnyedtek a vasalt nadrá- gú, éhségtől korgó gyomrú hivatalnokok, a hatszor át­alakított kalapú, ruhájú, a ferdére taposott cipősarkú gépírókisasszonyok; a kövér direktor urak, a nem sovány részvényes urak kiszemelt áldozatai. S ma: a párnás ajtók nincsenek hermetice elzárva. Nem remegnek a kilincsnyitó kezek, a hiva­talnok, a gépírókisasszony sem húzza fejét gyáván, ke­nyerét féltő reszketéssel vál­lai közé. Hiszen testvérek, dolgos munkatársak vala­mennyien. Nincs úr, nincs szolga. Egyformák lettek, munkások mindannyian. Csak a részvényesek tolon­ganak a pultok körül fázva, reszketősen citerázva, hal­ványan, kísértetiesen. Kere­sik, siratják istenüket, bál­ványukat, a pénzt, amely már porrá zúzva 'hever a földön, s nem támad fel többé soha. * * * A megyeháza hajdújának hegyesre fent bajusza sem szúrja már a levegőt. A fa­lusi polgár nem áll szélben, hóban kalaplevéve az alis­pán úr huszárja előtt. Már nem a zsinóros huszár inté­zi el a paraszt ügyes-bajos dolgát. Kemény lépéssel jár- kel a paraszt a ledöntött bál­ványok, a vármegyei atya­istenek volt templomában. Nem kell alázatoskodnia, nem kell zsíros kalapját szent áhítattal lerakni az alispán úr előszobájába ve­zető folyosón. Bemehet bát­ran a munkavezetőjéhez, bármikor előadhatja kérését, s ha igaza van, gyorsan, azonnal kap igazságot, ha pedig hamisságban találta- tik, no, annak a jutalma sem marad el. Szépítik, korszerűsítik a balatonboglári MÁV-üdülőt Az üzem tanít rá Munkában a présgép, amely óránként mintegy négyezer tég­lát önt ki magából. A munkások arra vállalkoztak, hogy ki­használva a gép maximális teljesítőképességét, óránként öt­ezer téglát gyártanak. Esztendőnként majd más­félezer dolgozó tölti nyári sza­badságát Bailatonboglár legna­gyobb üdülőjében, a »MÁV«- ban. Bár az üdülők még téli ál­mukat alusszók, itt már zaj­tól hangos minden. Kőműve­sek rakják a falat. Asztalosok szegeznek, gyalultnak. Dolgoz, nak a festők is. Uj köntöst kap kívül-belül az egész üdülő. Fo­lyik a parkosítás is. Vágó István gondnok naponta sorra járja a negyvenöt szobá­ból álló üdülőt, s nézegeti, hol, mit lehetne még szebbé, csúfo­sabbá varázsolni. Amint végigkalauzol ben­nünket a szépülő üdülőben, nem kerülhetjük el a modern konyhát sem. Idén még kedve­zőbb körül,menyek között dol­goznak majd itt a szakácsok, a V3 ifta •• ^ícrdaWycT^gy Anyja lengyel származású volt, tőle tanult meg gyermek­korában lengyelül, mely máso­dik anyanyelve lett. Házuk mindig nyitva állt a lengyel emigránsok előtt, és rendsze­resen olvasták a lengyel lapo­kat. Az 1846-os lengyel felke­lés idején eljárt a Demokra­tikus Társaság megbeszélései­re. Ezenkívül ezer szál fűzte a lengyel földhöz, a lengyel nép­hez, amelynek gondját-baját egy kicsit sajátjának is érezte. Most itt Krakkóban talál­kozni akart olyanokkal, aki­ket a bécsi kormány felforga­tóknak bélyegezett és vadul üldözött. Párizsban megismerkedett Jan Kruszewskivel, a lelkes lengyel hazafival, akinek báty­ja Krakkóban lakott. Elindulás előtt felkereste Jant és elkérte tőle Juliusz címét. Első útja ide vezetett. Julius Kruszew&ki túl ' volt már a hatvanon. Részt vett a lengyel felkelésekben és most reménykedve várta azt az időt, amikor újra fegyvert foghat. A tapasztalat azonban nagyon óvatossá tette. Riviér- rél szemben is bizalmatlan volt, be sem vezette a szobába, S amikor Riviére megmondta, hogy Párizsból jött és Jantól hoz üdvözletét, még gyanak­vóbbá vált. Valami rendőrfélét szimatolt a látogatóban. Csak akkor engedett fel kissé, ami­kor a francia előhúzta belső zsebéből Jan levelét. — Ez már más — dünnyögte az öreg. —- Olvassa el kérem, a leve­let, megvárom — szólt Rivie­re. Az öreg feltette okuláréját, és olvasni kezdett. Arcán lát­szott, hogy a levél tartalma nagyon kedvére van. Milcor be­fejezte, barátságosan a vállára csapott Riviérenek. — Isten hozta nálunk... — Sokan nem így gondol­ják! — válaszolta a francia. — Az nem baj, akit mi szívesen látunk, az nekik hí­vatlan vendég. Mit gondol, re­mélhetjük, hogy hamarosan hazajönnek a mieink? Riviéra nem tudta hirtele- nében, mit válaszoljon. Nem akarta reményeit durván el­oszlatni. — Addig még sok mindent kell tennünk. Bizonyára maga is segít majd! — Szívesen! Csak történne már valami! — Hát éppen emiatt jöttem — kapott a szón Riviére. — Hallott valamit Ubryk Bor­báláról? — Azt, amit mindenfelé be­szélnek, hogy befalazták a pa­pok, és most el akarják ken­ni az ügyet. De füstölög ám a nép! Csak hallaná... — Épp azt szeretném halla­ni! — válaszolta Riviére. — Mondja, Juliusz bácsi, vannak még a régiek közül, akik nem felejtettek? Lehetne velük be­szélni? — Lehetni lehet, de óva­tosnak kell lenni. Nagyon nyitva tartja a szemét a rend­őrség. — Majd vigyázunk egymásra — nyugtatta meg az öreget. Megbeszélték, hogy másnap estére az öreg összehív néhány megbízható embert, köztük olyanokat is, akik Brzóska pap csapatában szolgáltak, s meg­vitatják a teendőket. Késő estig beszélgettek és mint régi jó barátok váltak el. Riviére másnap reggel Geb­hardt vizsgálóbíróhoz ment. Megismerkedett az ügy ira­taival. A letartóztatottak val­lomása egyhangú volt. Zita fejedelemasszony méltatlan-ko­dással kezdte és kijelentette, hogy -a forradalom óta most áll először egyházi személy világi bíró előtt*. Ubryk Bor­báláról kijelentette, hogy örült volt, aki dühöngései közben kárt tett a kolostor berende­zésében, a szereztesnők me­nekültek előle, mert bántal­mazta őket. Ezért el kellett tá­volítani a többiek közül. Kü­lön cellát rendeztek be számá­ra, melyet — mint mondotta — bárki megtekinthet a ko­lostorban. Ez a helyiség szerin­te a beteg egészségére nézve ártalmatlan volt. A zárda orvosa az évek fo­lyamán többször megvizsgálta a beteget. Sajnos, a doktor már 20 évvel ezelőtt meghajt. Arra a kérdésre, hogy más orvos megvizsgálta-e Borbálát, Zita fejedelemasszov,y kijelen­tette, hogy többször is. So- wiecewski halála után Wrób- lewski doktor lett a zárda egészségügyi felügyelője. ö adott utasítást, hogy emelje­nek falat a beteg szobájának ajtaja mögé és az ablakot is falazzák be, mert az ilyen dühöngő beteg éjszakának idején kitörhet, s kárt tehet konyha személyzete. Uj hűtő­kamrát létesítenek, s jó néhány új raktárral bővül az üdülő. Külön cukrászatuk is működik majd a nyáron. De nemcsak a nyaralók jó étvágyára gondolnak az üdü­lés irányítói, vezetői, hanem a szórakozásra is. Láttuk az új motorcsónakot, s a napokban érkezik egy új vitorlás is, ame­lyek gazdagítani fogják az üdülő hajóparkját Május 26-án érkeznek meg az első vendégek. Magunk ta­pasztaltuk, hogy a MÁV-üdü- lőben szorgos, lelkiismeretes munkával készülnek fogadá­sukra, hogy mindazok, akik itt töltik el a nyári szabadságot, ismét feledhetetlen élménnyel térhessenek majd vissza ott­honaikba, munkahelyeikre. KOSZTOLÄNCI JÄNOS, a Finommechanika időelemzője Pannónia motorkerékpárt akart venni. Fiatalember, nem mondható sem költekezőnek, sem kocsma tölteléknek. Igaz, nem »spórol« a gyomrán, min­den színházi bemutatón ott van feleségestül, hetenként moziba jár. Eleget keres ahhoz, hogy ezt megtehesse. Mégis folyton »kies,úszott« a pénz a kezéből. Többször megszámlál­ta ládába dugdosott pénzét, Jd" forgatta zsebeit, de mindig azt állapította meg, hogy bizony motorra még nem elég. A fillé­reket restellte rakosgatni. magúban és másokban. A pin­ceablak befalazása pedig azért történt, mert az. orvos szerint a betegnek ártalmas volt a fény. Riviére megkérdezte Geb­hardt vizsgálóbírót, hogy ki­hallgatták-e Wróblewskit? — Nem — hangzott a válasz —, mert a doktor külföldre utazott gyógykezeltetni magát. Erre csak hazatérése után kerülhet sor. — Mikor hagyta el az orvos Krakkót? — folytatta a kér­dezést Riviére. — Én vagyok a vizsgálóbíró és nem ön! A nyomozás az én kötelességem — válaszolta Gebhardt. — Egyébként, ha éppen tudni akarja, megmond­hatom: néhány nappal az ügy kitudódása előtt! Riviére érezte, hogy a bíró hazudott. De legalább kimu­tatta a foga fehérét. Ő is a vádlottak pártján áll! Ennyit elég volt tudnia. A többi vallomás nagyjából megegyezett Zita nővérével. De kiderült belőlük még egy fontos dolog. Az, hogy a kar­melita férfikolostor priorja is tudott a befalazásról, sőt tud­tak arról a felsőbb egyházi hatóságok, még maga Letowski püspök is, aki pár éve halt meg. Riviére nem sokat törődött a vizsgálóbíró elutasító magatar­tásával, s nekiszegezte a kér­dést: — A férfikolostor priorját miért nem tartóztatták le, vizsgálóbíró uram? Hiszen el­lene súlyos, a vallomásokban kellően megalapozott gyanú merült fel? Sőt, kitűnik ezek­ből az iratokból, hogy a püs­pöknek kötelessége időnként a kolostorokban szemlét tartani. Rá kellett volna jönnie, hogy egy személy egyszerűen eltűnt az apácák közül. A vizsgálóbíró közbe akart vágni, de Riviére erélyes han­gon folytatta: Tavaly év végén a Ruha- üzemben — ahol felesége dol­gozik — nyereségrészesedést osztottak. A munkások elhatá­rozták: takarékbetétkönyvet váltanak, abba teszik a része­sedést. így került a Kosztoló n- ci-családba is takarékbetét­könyv. Egyszer aztán értesítet­ték őket, hogy nyereménybe­tétkönyvük szerencsés volt: pénzt nyertek. Akkor Koszto- lánci gondolkodóba esett, és megtoldotta a takarókban el­helyezett részesedést. A fiatal munkás ettől az időtől fogva egyre többet gondolt munkahe­lyén az anyagtakarékosságra, az idő kihasználására, egyéb költségek csökkentésére és így tovább. Főként év végén lepő­dött meg, amikor egy értekez­leten bejelentették, hogy a ta­karékoskodásból ennyi és eny- nyi ezer forint nyeresége szár­mazott az üzemnek. Erre nem is gondolt. Most meggyőződés­sel vágja ki: — Ha tíz gömb­vasat kérnek, és csak hét fogy el, akkor a megmaradó hármat visszatesszük a raktárba. Ah­hoz már csak négy kell a leg" közelebbi kiadáskor, és meg­van az anyagnorma. Egy ilyen vasat eldobni nemcsak felüle­tesség, hanem bűn is. Szerinte a takarékoskodás nem is itt kezdődik, hanem ... ... FÉLEMELETTEL FEL­JEBB kárpitozó asszonyok szö- gecselik a babakocsikat. Az egyik lehajol, és egy patkó­formájú tárgyat végighordoz néhány centiméterre a padló fölött. A világosságra tartja, s mint a halászok — amikor va­lami horogra akad —, moso­lyog. Aztán a mágnespatkóról — mert az — Berzsenyi József né az apró szögeket belesöpri egy edénybe. Csodál­koznak, hogy meglepődöm ezen a szerintük nagyon természe­tes dolgon. A sarokba mutat­nak. az összerakott szegesdobo­zokra: — Annyi maradt meg a norma szerint kiadott szegből. — Pénzben mennyi? — Hát úgy 1200 forint körül. »Éwégá devizában« számítva: ebből az összegből az idén éppen öt munkás kapott volna nyereség- részesedést a Finommechani­kában. gén a vállalati nyereség szám­láján. Kutattam, hogy az üzemi ta­karékosság mennyire nevel egyéni takarékoskodásra. a kárpitozó részleg­ben, ahol hárman dolgoztak, a következőt hallottam: Ber­zsenyi Józsefnének 100 forintja van a Kölcsönös Segítő Taka­rékpénzt ár (KST) üzemi szer­vezetében. Ezt úgy rakta be, ahogyan összegyűjtötték a 40 kg szeget — vagyis apránként. A másik asszony Baráttí Jó­zsef n é a minap hallotta a munkapadnál szomszéd iától, hotgy külföldre készül, és belé­pett a KST-be. — Mondja meg őszintén — kértem —, mit gon­dolt akkor? *— Barátnő határo­zottan kijelentette: — Én is belépek! Moinárnénak nincs még sehol takarékbetétkönyve, csak otthon Oltja le a villanyt, ha úgy gondolja, takarékoskodhat vele. Itt az üzemben is ezt te­szik. Az egyéni takarékosságból származó előnyök pedig a há­rom munkásnő között így osz­lanak meg: Berzsenyiné Romá­niából várja, rokonait Szól a Segítő Takarékpénztárnak, és kölcsönt kap tőle, s családos­tul víkandezhet. Baráthné Debrecenbe készül. A KST se­gítségét akarja kémá ő is. Szándéka tehát már világos: sürgősen belép a KST-be. Mol- námé? Ö~ még csak a villanyt oltja le otthon, összegyűjti a szeget (ennek a vállalatnál lát­ja hasznát), szóval tanulgat ta­karékoskodni, és egy nap rá­jön, hogy abból is haszna van, ha a munkapadnál, de abból is, ha önmagának takarékoskodik, és takarékbetétkönyvet vált. A takarékosságot a legpéldásab- ban az üzemétől tanulja. Még csak az »izmaiban« van a szegfelszedés, de neki is előbb- utóbb »vérévé« válik ez, mint Marosi Palinak, vagy mint Kosztolánci Jánosnak, áki az MHS motorosklub megbízott­jának kérdésére: óhajt-e részt venni a motoros ikör foglalko­zásain, már igennel felelhet. Mindenki tudja az üzemben, hogy Kosztoláncinak Pannó­niája van. Kivette a pénzt a takarékból és megvásárolta. Most, amikor az MHS megbí­zottja a klub tagjai sorába ír­ja a nevét, vajon arra gondol-e, hogy a takarékoskodáshoz csupán akarat, cél és tervsze­rűség szükséges, és fillérekkel is érdemes elbanduikolni a ta­karékpénztárba. Vagy május elsejénél kalandozik-e képzele­te, amikor majd — tervük sze­rint — a vállalat 25 motoros munkása külön csoportba vo­nul fel az ünnepségre? Folytatjuk Az idén is meg vannak győ-1 ződve például a csiszolórészleg ; dolgozói arról, hogy a 100 ív | csiszolóvászon és a csiszoló idom V-övok ív ■■t o—ít r ó ka' 5 ezer forinttal több lesz év vé-, — OTT LESZÜNK, tapso­lunk! Munkásakat látunk ott, akik üzemüktől tanulták meg, hogyan kell megbecsülni na­ponként a filléreket. Azt Aár nem mondtam, de úgy gondolom, hogy a taps egy kicsit a következetes takard» kirakodásnak rs mák

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents