Somogyi Néplap, 1959. március (16. évfolyam, 51-75. szám)
1959-03-12 / 60. szám
Csütörtök. 1959. márcfns ti 2 SOMOGYI NÉPLAP GOMULKA ELVTÁRS BESZÉDE Megnyílt a Bolgár IMemxetgyűlés ülésszaka foglalt intézkedéseket és ja(Folytatás az 1. oldalról.) met militaristáik leghőbb óhaja a Németország államhatárait meghatározó potsdami egyezmények érvénytelenítése. A világon senki sem veszi komolyan Adenauer úr naív zsaroló trükkjeit. A nyugatnémet kancellár azt állítja, hogy kés nélkül akarja lenyúzni a lengyel bárány bőrét, méghozzá ennek hozzájárulásával. Ez az értelme Adenauer azon kijelentésének, hogy nyugati területeinket békés úton, Lengyelország beleegyezésével akarja visszakapná. Ilyen meséi még Andersennek sem voltak. Az Odera—Nedsse határról szólva Gomulka elvtárs kijelentette: — Nemcsak arról van szó, hogy elismerik Lengyelország nyugati határait, hanem mindenekelőtt arról, hogy e határok biztonságát és sérthetetlenségét biztosítani kell mára, holnapra, mindörökre. Az Oderán és á Neissén húzódó határaink biztonsága — jelentette ki nyomatékosan — a Szovjetunióval való megbonthatatlan szövetségen, a szocialista tábor törhetetlen egységén alapul. A Német Szövetségi Köztársaság politikájáról szólva Gomulka elvtárs kijelentette, hogy a nyugatnémet militaristák a nemzetközi feszültség enyhítésének legfőbb akadályozói, -a hidegháború- fő mozgató erői. A nemzetközi munkásmozgalom kérdéseivel kapcsolatban Gomulka elvtárs megjegyezne, hogy a kommunista pántok a munkásmozgalom összes irányzatai együttműködésének elvéhez tartják magukat A dolgozóknak a békéért, a demokratikus pzabad- ságjogokért, saját érdekeikért folyó harca sikeres és gyors kibontakozásának legnagyobb akadálya a szociáldemokrata pártok számos vezetőjének, sok szociáldemokrata politikusnak kammumstaellenessé- Az elnyomás különböző formái és a nemzetközi reakciónak a kommunisták ellen irányuló támadásai ellenére a nemzetközi kommunista mozgalom előtt a növekvés és fejlődés új távlatai tárulnak fel. Ezeket a távlatokat a Szovjetunió Kommunista Pártja XXL kongresszusa, a kommunizmus építőinek kongresszusa nyitotta meg. A nemzetközi kommunista mozgalomban nincsenek »előbbre való« és "-hátrább való« pártok. E pártok egyenlőek és függetlenek, mindegyik a maga munkáját végzi. De ebben a munkában mindegyiket a marxizmus—leninizmus ideológiája és alapelvei vezetik. Mindegyik párt kizárólagos felelősseget visel a munkásmozgalom sorsáért a maga országában, de mindegyik a nemzetközi mozgalom egysége iránti felelősséggel eltelve a proletár nemzetköziség lenini elveit követi. Ezek az összes kommunista és munkáspártok közös elvei, jóllehet egy közülük, a Szovjetunió Kommunista Pártja az egymással egyenjogú pártok körében különös tekintéllyel bír és olyan élenjáró helyzetet foglal el, amelyre történeténél fogva jogosult A nemzetközi kommunista mozgalom egységét csak a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége bontotta meg — jelentette ki Gomulka elvtárs. A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége saját kívánságának, vezetői akaratának eredményeként került e mozgalom sorain kívüL A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége nem írta alá a 12 kommunista- és munkáspárt nyilatkozatát., de éz még nem jelentette azt, hogy kívül kerül a nemzetközi kommunista mozgalom soraim A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége csak akkor szakadt el a nemzetközi kommunista mozgalomtól, amikor ezzel a nyilatkozattal szembe állította saját revizionista programját. «mely a szocialista tábor országai egységének, az összes kommunista és munkáspártokat összefogó nemzetközi szolidaritás megbontását célozza. Az azonban, hogy ma a Lengyel Egyesült Munkáspárt miként a többi kommunista párt nem tart fenn semmilyen pártkapcsolatot a Jugoszláv Kommunisták Szövetségével, nem jelenti azt — hangsúlyozta —, hogy feladták a reményt a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének a nemzetközi kommunista mozgalomba való visszatérését illetően. Gomulka elvtáns ezután hangsúlyozta a Szovjetunióval való megbonthatatlan testvéri barátság és szövetség, valamint a Csehszlovákiával és a Német Demokratikus Köztársasággal és a többi népi demokráciával fennálló testvéri kapcsolatok és együttműködés jelentőségét. A szoros és őszinte barátság szálad fűzik Lengyelországot a legnagyobb ázsiai hatalomhoz, a Kínai Népköztársasághoz és Ázsia szocialista országaihoz. Tisztában vagyunk azzal — hangsúlyozta —, hogy a népi Lengyelország további gyors fejlődésének biztosítéka az általános együttműködés, a kölcsönös megsegítés és a szolidaritás elmélyítése a szocialista tábor összes országaival. Lengyelország időszerű gazdasági problémáit érintve az előadó elmondotta: — A népi Lengyelország 14 esztendeje alatt az elmaradott agrárországot ipari-agrárországgá tettük. Ebben a fejlődésben fontos szakaszt jelentett a jelenlegi és az ezt megelőző pártkongresz- szusok közötti időszak. Jellemzője nemcsak a termelés további növekedése, hanem a korábbi mulasztások és aránytalanságok fokozatos megszüntetése is, valamint a népjólét önelése ütemének felgyorsítása. Lengyelország nemzeti jövedelme jelenleg hozzávetőleg 2,7-szeresen felülmúlja az 1938-as színvonalat, az egy főre eső nemzeti jövedelem pedig 1958-ban 3,2- szer annyi volt, mint 1938-ban. A nemzeti jövedelem nagyarányú növelésében fontos szerepet játszott a szocialista ipar. Ily módon csökkentettük azt a távolságot, amely a kapitalista Lengyelországot a gazdaságilag fejlett országoktól elválasztotta. Most igyekszünk felzárkózni hozzájuk a gazdasági fejlődésben. Eredményeink megteremtették az alapot egy új népgazdaságfejlesztési programhoz. E programot az 1961—1965. évi gazdaságfejlesztési irányelvek tartalmazzák, amelyeket a kongresszus élé terjesztünk. Az említett időszakban az ipari termelés a jelenlegi színvonalhoz képest mintegy 80 százalékkal, a mezőgazdasági termelés 30 százalékkal emelkedik. Az előadó kiemelte a mező- gazdaság szocialista szektora sokoldalú erősítésének jelentőségét. Hangsúlyozta, hogy biztosítani kell a termelőszövetkezetek számára minden feltételt a gyorsütemű gazdasági fejlődéshez. A teljes önkéntesség elvének betartásával és a parasztok akaratának tiszteletben tartásával — mondotta Gomulka elvtárs — rá fogjuk irányítani a dolgozó parasztok figyelmét arra, hogy a nép anyagi és kulturális jólétének továbbfejlesztése összefügg a falu szocialista átalakításának • perspektívájával. Gomulka elvtárs rámutatott, hogy a népi állam és társadalmi bázisának megerősítésében az erőfeszítések fő irányvonalát a helyes gazdaságpolitika mellett a szocialista demokratizálás folyamatának kell meghatároznia A szocialista demokratizálás első feltétele azonban a I.EMP vezető szerepének megszilárd’j’ása. A párt az összes népi erők ösz- szefogására törekszik és semmi esetre sem folytat a társadalomban olyan politikai irányvonalat, amely megosztaná azt abból a szempontból, hogyan ítélik meg tagjai a vallást. A párt az állampolgárok állásfoglalását kizárólag azon az alapon ítéli meg, hogyan viszonyulnak gyakorlatilag a szocializmushoz. A katolikus egyház tevékenységét jellemezve az előadó megjegyezte: — A papi tevékenységet semmi esetre sem lehet politikai célokra, arra felhasználni, hogy szembeállítsák a hívőket a nem hívőkkel, vagy hogy támadják pártunk és népi kormányunk politikáját. Óvjuk az egyházi hatóságokat a törvények és az állami rendelkezések megszegésétől, mivel az ilyen jelenségek ismét előadódnak. Azt tanácsoljuk, hogy hagyják abba a népi hatalom elleni provokációkat, mivel ez nem válik az egyház hasznára. Még egyszer leszögezzük, hogy nem akarunk háborút az egyházzal, de az egyház maradjon egyház, szorítkozzék a hit kérdéseire, és ne lépje túl a templom kereteit. Gomulka elvtárs utalt arra, hogy fokozni kell a népi tanácsok szerepét a tervezésben és a gazdasági igazgatásban, s pozitív értékelést adott a munkásönkormányzat tevékenységéről. Az előadó megjegyezte, hogy a polgárjogokat ma jobban betartják, mint Lengyelország történetében valaha és hogy a bíróságok függetlenek az ítéletek meghozatalánál. A jelenlegi művelődési politika — mondotta — lehetővé teszi az alkotás szabadságát minden adminisztratív beavatkozás kizárásával. A párt mindenekelőtt a formájában realista, eszmei tartalmában szocialista irodalmat támogatja. Művelődési fronton a jelen pillanatban a párt fő feladata harcolni a szocialistaellenes és revizionista irányzatok végérvényes felszámolásáért az alkotók munkájában. Gomulka elvtárs ezután a párt ideológiai munkáját jellemezve megállapította, hogy a marxizmus—leninizmus elmélete a lengyel munkásmozgalom tevékenységének egyedüli fő alapja és hogy az olyan drága történelmi vívmány, amelyre a I.EMP úgy vigyáz, mint a szeme világára. A történelmi események menete, a Szovjetunió belső és nemzetközi eredményei, valamint az SZKP XXI. kongresszusának határozatai egészében és teljes mértékben megerősítették a XX. kongresszus vonalának helyességét. A LEMP teljességgel szolidáris azzal a harccal, amelyet az SZKP és lenini Központi Bizottsága N. Sz. Hruscsov elvtárssal az élen a pártellenes csoport ellen vívott. Gomulka elvtárs rámutatott, hogy a jelenlegi szakaszban a revizionizmus jelenti a fő veszélyt a párt szempontjából. Az a határozottság, amely- lyel a párt elutasítja magától a revizionizmust, nélkülözhetetlen feltétele a dogmatizmus és a szektásság végleges kiirtásának. Ma azt mondhatjuk — jelentette ki —, hogy alapjában véve elértük pártunk eszmei és szervezeti megszilárdulását. Az az út, amelyet pártunk II. kongresszusa óta a III. kongresszusig megtett, különböző nehézségekkel volt telehintve Pártunk diadalmaskodott ezeken a nehézségeken. Diadalmaskodott felettük azért, mert a különböző hibák ellenére, amelyeket nem tudott elkerülni, sohasem tért le a marxizmus—leninizmus alapjáról. Mindig hű maradt a marxizmus—leninizmus alapvető elveihez. A proletár nemzetköziség és a szocialista tábor megbonthatatlan egysége zászlaja alatt pártunk mindig bű és a jövpben is hű marad a lengyel munkás- osztályhoz, a lengyel néphez. Nemzedékünk történelmi feladata az, hogy felépítse a szocializmust hazánkban. Ebben az építőmunkában pártunk vezető szerepet tölt be és a lengyel dolgozó tömegek kimeríthetetlen erejére támaszkodik. Bízik józan eszében, és abban, hogy hazánkat gazdaságilag és művelődési!^ erősen fejlett, virágzó szocialista országgá akarja tenni. Scserbakov akadémikus nyilatkozata a Déli-sarkról Moszkva (TASZSZ). Dmitrij Scserbakov akadémikus, a Szovjetunió Országps Déli-sark Kutató Bizottságának elnöke közölte, hogy a Déli-sark természetére vonatkozó számos probléma megoldódott. A neves szovjet tudós véleménye szerint a Déli-sark nem szigetcsoport — mint ahogyan azt sokan feltételezték —, hanem jégpáncéllal borított szárazföld. Scserbakov akadémikus rendkívül fontosnak tartja a hatodik kontinens geológiai kutatásának első eredményeit. A szovjet geológusok kutatásai alapján megállapítást nyert, hogy a Déli-sark keleti táblája ősrégi, három szintes, nem pedig két szintes képződmény, mint ahogyan azt régebben feltételezték. A további részletes kutatások alapján bővebb ismereteket lehet majd szerezni mindhárom szintről, továbbá az Antarktisz ásványi kincseiről. Varsó (PAP). A Lengyel Egyesült Munkáspárt III. kongresszusának üdvözlő levelet küldött a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. A levél a többi között hangsúlyozza : A proletár internacionalizmus. elve mellett határozottan síkra szálló és a jelenkori revizionizmus ellen harcoló Lengyel Egyesült Munkáspárt elősegíti a szocialista tábor és a nemzetközi kommunista mozgalom egységének fokozottabb megszilárdítását. A nemzetközi proletár szolidaritás elvei iránt tanúsított hűségével kivívta a munkásosztály testvéri marxista—leninista pártjainak megbecsülését és elismerését. A Lengyel Népköztársaság jelentősen hozzájárul ahhoz a harchoz, amelyet a szocialista országok, az egész világ dolgozói a nyugatnémet militariz- mus feltámadása ellen, a hidegháború megszüntetéséért Genf (TASZSZ). A nukleáris fegyverkísérletek megszüntetésének kérdésével foglalkozó genfi háromba talmi értekezlet március 10-i ülésén folytatták a korábban előterjesztett dokumentumok vitáját. Az amerikai küldöttség tervezetet nyújtott be arra a cikkelyre vonatkozólag, amely a nukleáris fegyverkísérleteik megszüntetéséről szóló szerződés hatályának tartamáról szól. Mint a nyugati küldöttségekhez közelálló körökből ismeretessé vált. ez a tervezet nem köti határidőhöz a szerződést, de ugyanakkor olyan feltételt tartalmaz, amelynek értelmében a szerződés bármelyik aláírója mentesnek tekintheti magát a szerződésben foglalt kötelezettségek alól, ha nem tartják be a szerződésnek és mellékleteinek valamilyen rendelkezését, így azokat a rendelkezéseket, amelyek az ellenőrző rendszer működését szabályozzák. Ilyenformán- az a cikkely feljogosítaná a szerződés aláíróit, hogv bármely pillanatban, teányük-kedvük Repülőszerencsétlenség Brazíliában Rio de Janeiro (Reuter). A brazil légitársaság egy utasszállító repülőgépe kedden este az észak-braziliai Amazonas állam területe felett felrobbant és az Amazon folyó közelében lezuhant. Az első értesülések szerint a szerencsétlenségnek 28 áldozata van. i Az utasok között három asz- | szony és két gyermek is volt. A mentési munkálatok megin I dúltak. Szófia (MTI). Kedden' ösz- szeülit a Bolgár Nemzetgyűlés rendes ülésszaka, hogy megvitassa azokat a nagyjelentőségű javaslatokat, amelyeket Todor Zsivkov beszédének vitára bocsátott irányelvei tartalmaznak. Ezenkívül megvitatják az 1959. évi költségvetést és az 1959. évi népgazdaságfejlesztési tervet is. Az első napirendi pont előadójaként Todor Zsivkov, á Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára emelkedett szólásra. Beszámolójában a bolgár népgazdaság fejlesztésének meggyorsításáról. a nép anyagi és kulturális színvonalának emeléséről, továbbá az állami és gazdasági vezetés átszervezéséről beszélt. Az össznépi vita eredményedről megállapította, hogy a különböző üzemekben, gyárakban, termelőszövetkezetekben, hivatalokban több mint hatvannyolcezer gyűlésen vitatták meg az irányelvekben vívnak, síkra száll a békéért és a népek biztonságáért. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága szívből kíván a testvéri Lengyel Egyesült Munkáspártnak és az egész lengyel népnek új Moszkva (TASZSZ). Kukar- kin professzor, ismert szovjet tudós, a nemzetközi csillagász szövetség alelnöke ,kedden délelőtt előadást tartott az űrhajózás kérdéseiről. Az előadást a Moszkvában működő diplomaták és külföldi újságírók közül is számosán meghallgatták. Kukarkin elmondotta, milyen nagy jelentőségű eredményeket értek el a szovjet szerint elhárítsák maguktól a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetésére vonatkozó kötelezettségeket. Ezzel a szerződés önkényesen megszeghető, semmire sem kötelező deklarációvá válnék. Újságíró körökben megjegyzik, hagy egy ilyen szerződés nem szavatolná a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetését, sőt ellenkezőleg, biztosítékot nyújtana az említett tervezetet benyújtó Egyesült Államok számára, hogy bármely időpontban újra megkezdheti a kísérleteket. vasiatokat. Ezeken a gyűléseken mintegy hárommillió- kétszázeaex dolgozó vett részt A tervezett intézkedések jobb végrehajtásához 38 000 javaslat érkezett. A vita azt is bizonyítja, hogy a dolgozók a maguk ügyének tekintik és mindenben támogatják a népgazdaság ugrásszerű fejlesztésének ügyét, a nép anyagi és kulturális színvonalának emelését. Todor Zsivkov ezután részletesen beszélt a tervezés kérdéséről a gazdasági vezetés új formái között, az egyesült termelőszövetkezeti gazdaságok megerősítéséről, továbbá fejlődéséről, majd ismertette azokat a feladatokat, amelyek az ipar és a mezőgazdaság előtt állnak a népgazdaságfejlesztési terv felemelt irányzatának teljesítése sarán. A nemzetgyűlés ülésszaka szerdán délután folytatta munkáját lom építésében, a szocialista népgazdaság, a kultúra és a tudomány fejlesztésében,1 minden lengyel dolgozó jólétének növelésében, a szocialista tábor hatalmának erősítéséért vívott harcban. mesterséges holdak felbocsátásával. — Nincs messze az a nap — mondotta Kukarkin profesz- szor —, amikor embereket szállító űrhajók indulnak majd eddig még ismeretien távolságokba. Most teremtjük meg ennek az előfeltételeit. A legközelebbi években megoldódik az ember űrrepülése. Az első cél a Hold lesz, amely a legközelebb van a Földhöz. Valószínűleg a jövő héten adják át a nyugati választ Moszkvában Párizs (MTI). A Reuter francia hivatalos forrásra hivatkozva arról ír, hogy a nyugati válaszjegyzéket valószínűleg a jövő héten küldik meg Moszkvának. Ebben javaslatot tesznek a csúcsértekezletet előkészítő külügyminiszteri értekezlet időpontjára és helyére. A DPA hírügynökség washingtoni értesülések alapján közli, hogy a javaslat május 10-ét tűzi ki az értekezlet időpontjául és Genfet az értekezlet színhelyéül. Hivatalos amerikai részről azonban ezeket még nem erősítették meg. Jlléíi he szerezhető és minden házban nélkülözhetetlen már a mosógép Villany és kézi hajtású mosógépek kaphatók az ÁLLAMI KISKERESKEDELMI ÉS FÖLD MÜVESSZÖVET KEZETI SZAKBOLTOKBAN Az SZKP Központi Bizottságának üdvözlő levele a LEMP kongresszusához fl nukleáris fegyverkísérletek megszüntetésének kérdésével foglalkozó genfi értekezletről sikereket a szocialista t arsad aSzovjet tudós előadása az űrhajózás kérdéséről