Somogyi Néplap, 1959. március (16. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-12 / 60. szám

riLAG PROLETÁRJAI, egyesüljetek» AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVI. évfolyam, 60. szám. ÄRA 50 FILLÉR Csütörtök, 1959. március 12. Mai számunk tartalmából A legsürgősebb feladat megoldásáért ÚTTÖRŐ HÍRADÓ Harminc év készenlétben Folyamatosan végzik az időszerű munkákat a szőlőben és gyümölcsösben Az enyhe márciusi napokat szerdára hirtelen hideg idő váltotta fel. Reggelre az egész megyében hullt a hó, de azért ez sem akadályozza a munkát a Balatonboglári Állami Gaz­daság gyümölcsösében és sző­lőterületein. Több mint 270 kataszteri hold gyümölcsösükben befejez­ték a metszési munkákat és teljes erővel folytatják a mész- kénleves és bordói-leves per­metezést az őszibarack-, kaj­szi-, körte- és cseresznyefákon. Ezzel egyidőben zavartalanul folyik a fasorok közötti talaj­munka, simítózás és kultiváto- rozás. A hirtelen beköszöntött hidegben a kibújni készülő rü­gyek visszahúzódtak, s eddifí ,'i semmi kárt sem tett az idővál­tozás. Hasonló szorgalommal vég­zik a munkát a 135 holdnyi szőlőben is. A nyitást szerdán délre befejezték. Több mint tízezer fiatal vesz részt a fásításban Megyénkben a fásítási hónap ideje alatt az országfásítás ke­retében több mint 1 millió 200 ezer facsemetét és suhángot ültetnek el. Ebből a munkából a fiatalok is derekasan kive­szik részüket. Több mint tíz­ezer fiatal ülteti négy héten keresztül a fasorokat, csoporto­kat a megyében. A kaposvári leánygimnázium és a tanítóképző hallgatói pél­dául vállalták, hogy Kaposfő környékén 20 ezer csemetét elültetnek a tavaszi szünidő­ben. A megyei KISZ-bizottsághoz a Szegedi Kertészeti Vállalat­Megkezdődik a nagyüzemi gyógynövénytermelés A magyar gyógynövényke­reskedelem vezető helyet szer­zett a világpiacon. Évente mintegy 25 ország megrende­léseinek teszünk eleget. Az utóbbi években szükségessé vált, hogy egyes gyógynövény fajtákat szántóföldön termesz­szenek. A külföldön és belföl­dön egyaránt igen keresett ka­milla virágot az idén már mintegy 200 holdon szántóföl­di főveteményként is terme­lik E célra — megegyezés alapján — az állami gazda­ságok és termelőszövetkezetek tulajdonában lévő kimerült, il­letve pihentetés végett parla­gon hagyott rizsföldeket hasz­nálják fel. A szívbántalmak ellen hasz­nált gyógyszerek szintétikus úton elő nem állítható alap­anyagát tartalmazó digitális nagyüzemi termelési módsze­reinek kialakítása is megkez­dődik ebben az évben. ÉrtekezZa! a SZÖVOSZ-ban Szerdán délelőtt a SZÖVOSZ székházában együttes ülést tartott az Országos Gyümölcs- és Szőlőtermesztési, valamint a Burgonya- és Zöldségter­mesztési Tanács. Az illésen or­szágos nevű elméleti és gya­korlati szakemberek részvéte­lével megvitatták a zöldség-, gyümölcsfelvásárlás és értéke­sítés 1959. évi rendjét. A Me­zőgazdasági Termékeket Érté­kesítő Országos Szövetkezeti Központ előterjesztésén kiala­kult vitában a tanács tagjai egyetértettek abban, hogy a hazai zöldség- és gyümölcster­mesztés bázisát az egyéni gaz­daságokról a termelőszövetke­zetekre kell áthelyezni. A ki­alakult vélemény szerint a ter­melőszövetkezetek zöldségter­melő területét 1962-ig 30 000 holdra kell növelni, s ennek 30 százalékán rá kell térni az öntözéses termelésre. tói érkezett a minap egy le­vél, amelyben díjmentes fa­csemete szállításáról szóló ajánlat olvasható. A Felsőbo- gáti Állami Gazdaság KISZ- szervezete ebből 500 darabot igényelt, amit a gazdaságban parkosításra használnak majd fel. A KISZ Somogy Megyei Bizottsága a legjobb fásító brigádok között a hónap végén jutalmakat oszt szét. Ültetik a dugványrépát A Balatonnagybereki Állami Gazdaságban a tavaszias na­pokat igyekeztek alaposan ki­használni. Minden erőt a mun­ka gyors elvégzésére fordítot­tak, s ennek eredményeként eddig 500 kataszteri holdnyi területen tavasziak alá szer­vestrágyát szórtak ki, több (mint 1500 holdon elvégezték a műtrágyázást. Ezer kataszteri hold őszi kalászos fej trágyázá­sát, 1600 kataszteri hold őszi vetés hengerezését fejezték be szerdán délig. 400 kataszteri holdon elvégezték a tavaszi ár­pa, zab, borsó vetését. Meg­kezdték géppel 200 holdnyi te­rületen a menta telepítését, 100 holdon pedig a dugványrépa ültetését. Hősi emlékműveket koszorúztak meg A Szovjet—Magyar Baráti Társaság hazánkban tartózko­dó küldöttsége szerdán L. Sz. Szóbóljev vezetésével koszo­rút helyezett el a gellérthegyi szovjet hősi emlékművön, va­lamint a Hősök terén, a né­pünk szabadságáért elesett ma­gyar hősök emlékművén. Kibővített ülést tartott a Budapesti Pártbizottság A Magyar Szocialista Mun­káspárt budapesti bizottsága szerdán délután kibővített ülést tartott a Vasas Szak- szervezet központi székházá­ban. Az ülésen megjelent Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő és Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagjai, ott volt a Köz­ponti Bizottság számos tagja. Részt vett az ülésen száz bu­dapesti gyár igazgatója és párttitkára, a tíz legnagyobb gyár főmérnöke, az ipari mi­nisztériumok főosztályvezetői és iparigazgatók. A Budapesti Pártbizottság kibővített ülése megvitatta a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának március 6-i határozatát és a budapesti dolgozóknak a hatá­rozat végrehajtásával kap­csolatos feladatait Nemzedékünk történelmi feladata a szocializmus felépítése Lengyelországban Gomulka elvtárs beszámolója a LEMP III. kongresszusán Borkóstoló kisvendéglő nyílik a fonyódi borpincében A nemrégen feltárt fonyódi török korabeli vár tövében yan egy 150 esztendős, zsúpfedeles borpince. Eddig kihasználatla­nul állt ez az öreg épület, de most a Somogy megyei Ven­déglátóipari Vállalat rendbe­hozatja. Környékét fásítják, hogy a vendégek számára kel­lemesebbé tegyék az ott tar­tózkodást. A sok vihart látott borpincében az állami gazda­ságok, termelőszövetkezetek legjobb borait kóstolgathatják a látogatók és kisvendéglő is lesz, ahol hideg-meleg ételeket szolgálnak fel. Mire a balato­ni idény megkezdődik, telje­sen üzemképes állapotban, ki­csinosítva várja a 150 eszten­dős épület a kirándulókat. A legfőbb kisgépből megfelelő készlettel reodelkez&ek a íöSdaű vessző vetkezetek Az MTI munkatársa tájé­koztatást kért a Mezőgazdasá­gi Eszközöket Értékesítő Or­szágos Szövetkezeti Központ illetékes munkatársaitól: ho­gyan tudják segíteni a föld­művesszövetkezetek az új ter­melőszövetkezetek munkaesz­köz- és kisgépellátását. A földművesszövetkezetek — hangzott a tájékoztató — a legfontosabb munkaeszközök­kel és kisgépekkel szinte min­den igényt ki tudnak elégíteni. Elsősorban azokat a gépeket ajánlják a termelőszövetkezetek fi­gyelmébe, amelyek foga- tos és gépi vontatásra egyaránt alkalmasak. Ezeket az idei tavaszon ép­pen úgy ki tuaják használni, mint a következő években, amikor már a nagyüzemi táb­lák is kialakulnak. Különböző típusú fogasok­ból, rögtörő és magtakaró bo­ronákból elegendő van az üz­letekben. Szőlőekékből ugyan­csak elegendő van raktáron. 3— 7 késes, fogatos és gépi von­tatásra alkalmas és speciális Zetor vontatású kultivátorból szintén minden lehetséges igénynek eleget tudnak tenni. Tárcsás boronából megfelelő készlettel rendelkeznek a földm üvesszövetkezetek min­den megyében. Vető- és ültető gépek cso­portjában sem lehet ellátási zavarokkal számolni. 12 soros­tól 18 sorosig szinte minden­fajta vetőgépből elegendő áll a kereskedelem rendelkezésére. Lerakó szerkezettel ellátott fogatos fűkaszából és 36 fogú lógereblyéböl is ele­gendő készlettel rendel­keznek. A takarmányelőkészítő gé­pek csoportjában úgyszintén nem lehet hiánnyal számolni. A legkülönbözőbb kapacitású szecislkavágókból, silótöltőkből, répaszeletélőkbőí, pépesítőkből, gépi morzsolókból a rendelke­zésre álló készletek minden igényt fedeznek. 12 kalapácsos­tól 24 kalapácsosig darálókból is elegendő van az üzletekben. Elegendő mennyiségű tojás­keltetőt, battériát tudnak szállítani az érdeklődő ter­melőszövetkezeteknek. Tej- feldolgozó, magtisztító és osz­tályozó, valamint növényvédő gépekből általában szintén za­vartalan lesz az ellátás, Ugyanígy elegendő a szállítás­nál és rakooásnál használt gép. Több újfajta gép is forga­lomba kerül az idén. Ezek kö­zül legnagyobb jelentőségű az egyetemes hagyma megmun­káló gép. Nagy érdeklődésre tarthat számot a 600 és 1000 literes tejszeparátor, valamint a hazai üzemekből. kikerülő 2 újfajta fejőgép. Ezzel egyidő­ben forgalomba kerülnek a kompresszoros tejhűtőgópek is. A Debreceni Mezőgazdasági Gépgyárban 4 újtípusú takar­mányelőkészítő berendezés készül. A szőlőtermeléssel foglal­kozó termelőszövetkezetek­nek jelent majd segítséget az úgynevezett hidas per­metező. A motoros meghajtású per­metezőt egy, a karók fölé emelkedő »hídra« szerelték. Egyelőre még csak korláto­zott mennyiségben rendelkez­nek újfajta palántaültető gép­pel. Ez az ügyes gép óránként 2700 bármilyen palántát el­ültet Varsó (PAP). Wladyslaw Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizott­ságának első titkára a LEMP III. kongresszusának március 10-i ülésén előterjesztette a párt központi bizottságának beszámolóját. A beszámoló rá­mutat, hogy az előző párt- kongresszus óta eltelt időszak­ban számos rendkívül fontos változás történt, mind a két társadalmi rendszer — a szo­cializmus és a kapitalizmus — közötti erőviszonyban, mind a népi Lengyelország életében. Ebben az időszakban a szo­cialista országok nagy ugrás­sal haladtak előre fejlődésük­ben. Ha visszatekintünk a pár­tunk és népünk által1 az utób­bi években megtett útra — j mondotta Gomulka —, büsz­kén elmondhatjuk, hogy számos szubjektív és ob­jektív nehézség ellenére komoly sikereket hozott ez az út, azt, hogy országunk­ban is messze előre haladt a szocialista építőmunka, Ä saját tapasztalataival és a korszak nemzetközi ta­pasztalataival felfegyver­zett pártunk érettebb, ösz- szeforrottabb e kangresz- szus napjaiban, mint va­laha. Meggyőződésünk, hogy a szo­cializmus történelmi szempont­ból rövid idő alatt teljes győ­zelmet arat országunkban. Er­re vallanak a társadalmak és az emberiség fejlődésének mellőzhetetlen törvényei, erről tanúskodik saját gyakorlatunk- I és az egész szocialista világ- rendszer gyakorlata. Korszakunk hatalmas for­dulatot jelent az emberiség történetében, —> hangsúlyozta az előadó. — A mai világ legnevezetesebb vonása a szo­cialista világrendszer évről évre erősödő versenye a kapi­talista világrendszerrel. E ver­seny eredményei döntően befo­lyásolják az egész világ, az egész emberiség fejlődésének irányát. Gomulka elvtárs ezután fog­lalkozott a Szovjetunió és az Egyesült Államok, illetve a szocialista és a kapitalista vi­lágrendszer között egyre erő­södő versennyel, s adatokkal illusztrálta, hogy nem kétséges a szocialista világrendszer győzelme ebben a versenyben, mert a szocialista táborhoz tar­tozó országok gazdasági fejlődésének gyors üteme a szocialista gazdasági rend­szer közös törvényszerű­sége. A kapitalizmus nem képes megszabadulni a gazdasági éle­tet megbénító belső ellentmon­dásoktól. A kapitalizmus tör­vényszerűsége a pangás és a gazdasági válság. Gomulka elv-társ hangsúlyoz­ta, hogy korunk jellemző vo­nása továbbá az ázsiai és af­rikai népek felszabadulása a gyarmati rendszer imperialista igájából. Mi értelme van a hideghábo­rúnak? — tette fel a kérdést az előadó. — A hidegháborút kezdeményezői azért találták ki, hogy így harcoljanak a szo­cialista országok és általában a szocializmus ellen. Az im­perializmus a szocializmus el­leni harcban minden hideg- háborús eszközt bevetett, sok százmillió dollárt fordít erre a célra, elutasította a vitás nemzetközi kérdések megoldá­sára irányuló összes javaslato­kat. A hidegháború azonban végül is csődöt mondott, de mégsem ért véget. A hidegháborús politika ke­rekei tovább forognak, tovább sziédítik az imperializmus ag­resszív erőit, akik még mindig nem mondtak le a forró há­ború kilátásáról. Ezek az ag­resszív imperialista erők ve­szélyeztetik leginkább a béke ügyét. Az a fontos — folytatta —, hogy a kapitalista országok­ban az említett irányzat , mel­lett egy második irányzat is fejlődjék — a szocialista vi­lággal való békés együttélés irányzata. Az imperialista háborús politikával szembenálló legfőbb erő a munkásosz­tály, a proletár internacio­nalizmusra támaszkodó nemzetközi munkásmoz­galom. Európában azért állt elő ilyen veszélyes helyzet, mert a nyugati hatalmak szövetség­re léptek tegnapi ellenségük­kel, Németország imperialista köreivel, a Német Szövetségi Köztársasággal. A nyugatmé- (Folytatás a 2. oldalon.) Mind többen kötnek biztosítást a nagyatádi járásban (Tudósítónktól.) A közelmúltban ünnepelte fennállásának tizedik évfordu­lóját az Állami Biztosító. Az évforduló alkalmából felkeres­tük Vass Józsefet, a biztosító nagyatádi járási fiókjának ve­zetőjét, hogy tájékoztatást kér­jünk munkájukról és az ön­kéntes biztosítás eredményei­ről. Vass elvtárs elmondotta, hogy a járás lakossága egyre jobban megérti a biztosítás fontosságát s ezt a számadatok is bizonyítják. A járásban a mintegy 7 ezer lakóház közül több mint 3 ezret biztosítottak a lakók. Különösen emelkedett a lakásbiztosítások száma az­után, hogy a tűzbiztosítást ki­terjesztettük a vihar által oko­zott károkra is. Az elmúlt év­ben komolyabb kártérítési ösz- szeget fizettünk ki Fata Károly kúntelepi, lakosnak, akinek a pajtája és istállója égett le. Évi 113 forint biztosítási díjat fizetett és a keletkezett kár után 29 ezer forint kártérítést kapott. Egyik igen fontos fel­adatunknak tekintettük az ál­latbiztosítást is az elmúlt esz­tendőben. Ezen a téren járá­sunk megyei viszonylatban el­ső helyen van. Jelenleg 800 ál­latbiztosítási kötvényünk van, összesen mintegy 160 ezer fo­rint értékben. A közelmúltban több kártérítést fizettünk ki állatelhullás után. Vida László atádi lakos kényszervágott lo­va után 2240, Pfeiffer József mikei lakos elhullott lova után 4433, Balogh Sándor kutasi la­kos sertésének elhullása után 2160, Várszegi Károly szabási lakos szarvasmarhája után 3850 forint kártérítést kapott. Nagyon elterjedt a jégbizto­sítás is a járásban. A járás minden termelőszövetkezete kötött biztosítást. Az elmúlt évben 884 gazda kötött jég- biztosítást. Egyre nagyobb érdeklődés nyilvánul meg a személybizto­sítások iránt is. A közelmúlt­ban Horváth György kutaskoz- mai lakost — aki a Felsőbo- gáti Állami Gazdaságban dol­gozott — baleset érte. Felesé­ge 10 ezer forintot kapott a biztosítótól. Az üzemek dolgo­zói egyre többen kötnek élet- biztosítást. Legutóbb az erdő- gazdaság 117 dolgozója kötött balesetbiztosítóst. Képzőművészeti alkotások — 20 millió forintért Magyarországon a képzőmű­vészet soha nem látott nép­szerűségnek örvend: erről tá­jékoztatta a Magyar Távirati Iroda munkatársát Nagy László, a Képzőművészeti Alap képcsiamokainak igazgatója. Európában a magyar közön­ség költ legtöbbet képzőmű­vészeti alkotásokra. 1958-ban 7 800 000 forintért keltek el magyar művésrek olajfestményei, akvarelljei és I grafikái. Ezenfelül sokan a i részletvásárlás kedvezményé- ! vei éltek: ez az akció nagyon jól bevált. 1955-ben 6 436 000 forintot törlesztettek havi rész­letekben képzőművészeti al­kotásokért, 1958-ban 18 809 000 forint volt ez az összeg. A magyar munkások, parasztok, értelmiségiek tehát csak a múlt évben több mint húsz­millió forintért vettek kép©- , két.

Next

/
Thumbnails
Contents