Somogyi Néplap, 1959. március (16. évfolyam, 51-75. szám)
1959-03-04 / 53. szám
ÚJDONSÁGOK A SZOVJET ORVOSTUDOMÁNYBAN Tápláló moszatok B. Gar&zkij és A. Szavanov szovjet tervezőik nemrégitotn eredeti berendezést készítettek újszülöttek mesterséges légzésének végrehajtására. Az »RDA 1« nevű készüléket légszomjban szenvedő újszülöttek megmentésére használják. A készülék klinikai kipróbálásakor V. Negovszkij proüesz- szor, a Szovjet Orvostudományi Akadémia egyik laboratóriumának vezetője a következőket mondotta: »-Tapasztalatok bizonyítják, hogy az eddig ismeretes élesztős: eljárások sikertelensége esetén az »-RDA l«-el megmenthetjük a szenvedő csecsemők életét«. • * * Moszkvában néhány napon keresztül tanácskozást tartottak a rádió-elektronika egészségügyi és biológiai felhasználásáról. A konferencián több mint ötven beszámoló hangzott eL A hozzászólók megállapították, hogy a rádió-elektronika fontos szerepet játszik a kórmegállapításban. az idegmegbetegedések gyógyításában, a sebészetben stb. A részvevők gyakorlati példákkal támasztották alá az elmondottakat Beszámoltak például az elektronikusan elemző diagnosztikai berendezés szerkezetéről, amellyel rendkívül pontossággal lehet szívmegbetegedéseket felismerni. A rádió-elektronika lehetővé teszi, hogy a hallás és ’á- tás gyengeséget újabb, tökéletesebb berendezésekkel küszöböljék M. Mpdot nyújt a művégtagok bio-elektromos irányítására is. • * » Egy szovjet tudományos kutatóintézetben olyan berendezést szerkesztettek, amely a porlasztó elve alapján működik. A szerkezet üvegtartályába Á-vitamint, Tromibint, és antibiotikus oldatot ömtepek, amely ox igén -bal ionokkal ösz- szekapcsolt fém- és gumicsöveken keresztül porlasztóit állapotba kerül a megégetett testrészre, amelyen azonnal védőhártyát képez. A hártya nemcsak megvédi az égett felületet a további fertőzéstől, hanem átlátszósága miatt lehetővé teszi a' seb gyógyulásának megfigyelését, rugalmasságával pedig csökkenti a mozgás okozta fájdalmakat. A seb gyógyulása után a hártya leszárad, vagy meleg vízzel könnyen lemosható. * * * I. Kononyenko ukrán tudós a munkásméh mérgéből -Mo- lisszin« néven új antibiotikumot állított elő. A gyógyszer hipertóniás megbetegedéseknél normálisra nyomja le a vérnyomást. A kísérletek azt bizonyítják, hogy az új szer gyógyító hatást gyakorol arteriosclerosis, stenocardia, valamint krónikus reuma esetében is. » * * A Szovjetunióban számos orvostudós foglalkozik az orvostudomány új ágával, az úgynevezett aeroinoterápiával. A tudományos kutatások során ugyanis megállapították, hogy a levegő elektromos töltésű részecskéinek nagy befolyásuk van a szervezetre, a közérzetre, sőt egyes betegségek gyógyítására is. A. A. Mikulin akadémikusnak, a Szocialista Munka Hősének vezetésével a tudósok egy csoportja elkészítette a mesterséges ionizáló berendezések prototípusát. Ezek a viszonylag olcsó berendezések elősegítik azt, hogy akár lakásokban is, de különösen az egészségügyi intézményekben mesterségesen növeljék a levegőben a negatív töltésű ionok számát. Az új készülék sorozatgyártását rövidesen megkezdik a Szovjetunióban és már az idén sok egészségügyi intézményt szerelnek fel ionizáló berendezéssel. Érdekes mikroszkópiái vizsgálatokat végeznek moszatok- kal a leningrádi egyetem botanikai intézetének tudósai. Kiderült, hogy vannak olyan moszatok, amelyek több vitamint tartalmaznak, mint például a citrom. Egyes esetekben a mo- sza tokkal készült táplálék zsír- tartalma felveszi a versenyt a legkiválóbb olaiosmag-faj iákkal. A leningrádi tudósoknak vízinövényebből sikerült gyógyító anyagokat is kivonniuk. A kutatások rendkívül jelentősek az élelmiszeripar, a gyógyászat, valamint az űrhajózás szempontjából. A mikroszkopikus moszatok jól elnyelik a széndioxidot és oxigént bocsátanak ki. A mosza- tobat tehát hasznosítani lehet majd gz űrhaiób utasainak oxigénellátásánál is. TUDJA-E, HOGY.., DOHÁNYGYÁRAK A RÁKKUTATÁSÉRT ... a krizantém hazája Kína, ahol körülbelül háromezer évvel ezelőtt honosították meg ezt a virágot, s ma már több mint 1800 fajtáját termesztik. A leghíresebb krizantém-fajta az »Ezüstsárkány«, melynek egyik tövén egyszer több, mint 600 különböző színű, formájú és nagyságú virág nyűt. ... az első villát a XI. században készítették Európában, de csak a XVII. század közepén vált az étkészlet nélkülözhetetlen darabjává. :.. a moszkvai Luasmyiki- ban lévő »V. I. Lenin« stadion sportlétesítményeinek összterülete nagyabb, mint a monacói hercegség területe. ... a moszkvai Kreml tornyán lévő rubin csillagok súlya egyenként több mint egy tonna. A csillagok egy^s ágad között lévő távolság 'három méter. ... az északi szélesség 62. fokán tajgavidéken fekvő Ja- kutszk városiban és a 23 fokkal délebbre, a szubtrópikus vidéken elterülő Lisszabonban a júliusi átlag hőmérséklet egyaránt plusz 20 fok. ... a »TU-104« repülőgépben 120 000 műanyagból és üvegből készült különféle alkatrész található. ... a kapronharisnyát kőszénből készítik. A kőszénkátrányból fonalt vonnak ki, abból pedig fehér port, úgynevezett kaprolaktamot nyernek. Ez a kapronszál alapanyaga. ... a kaukázusontúli Rión folyó egy éy alatt 8,5 millió köbméter homokot, követ, iszapot visz a Fekete-tengerbe.. Ennek a rakománynak az elszállításához körülbelül 5000 vasúti szerelvényre volna szükség. Műanyag tartályhajó Leningrádban 100 tonnás műanyag tartályhajót gyártanak: hossza 32,5 méter, szélessége 6,5 méter, fedélzeti magassága 3,3 méter lesz. A hajótest és a felépítmény teljes egészében műanyagból készül csupán a fő hajtómű talapzatát gyártják acélból. Angol dohánygyárak különleges bizottságot létesítettek, amely anyagilag támogatja egy londoni magánorvos új eljárását a rák gyógyítására. A gyárak százezer fontot biztosítottak az új eljárás klinikai kikísérletezésére. A magát megnevezni nem akaró londoni orvos, aki marhák csontvelejéből készült anyaggal akarja injekciós kezelésben részesíteni a rákos betegeket, semmiféle támogatást nem kapott az angol állami rákkutató intézettől. A kísérleteket most az anonim orvos vezetésével néhány független orvosból és biokémikusból álló csoport hajtja vegxe. A dohánygyárosok nagylelkűségének rugója az a remény, hogy bebizonyítást nyert, miszerint a dohányzás és a rák között semmiféle kapcsolat nem áll fenn. Atom meghajtásos óra New York-ban nemrég üzembe helyezték a Chase Manhattan nevű New York-i bankban az első radioaktív, Cesium 137 meghajtású »atomórát«. Az óra, amely gammasugarak impulzusára működik, a szakértők véleménye szerint legalább 200 évig fog járni, anélkül, hogy fel kellene húzni. AZ IHAROSKERÉN1T MUNKÁSTANÁCS TÖRTÉNETE Az 1919-es ellenforradalmi közigazgatási szervek a proletárdiktatúra írásbeli emlékeinek teljes megsemmisítésére törekedtek. Iharosberény az egyetlen község Somogybán, amelynek riunkástanácsi jegyzőkönyve a történelem viharos időszakait túlélve a mai napig is megmaradt. A jegyzőkönyv 1919. március 30-tól június 24-ig a munkástanács működésének úgyszólván minden mozzanatát megörökítette. Napról napra, lépésről lépésre követhetjük, és figyelemmel kísérhetjük a munkástanácsnak a szocializmus megalapozására irányuló minden ténykedését. A Forradalmi Kormányzó- tanács XXVII. számú rendeleté előírta, hogy a falusi munkástanácsokat legkésőbb 1919. április 7-ig meg kell választani. Iharosberényben a munkás- tanács tagjainak választása ezt megelőzően, már március 30-án megtörtént. A helybeli szociáldemokrata párt Ádám János asztalos elnökletével 21 tagot választott a munkástanácsba. A választás után a munkástanács nyomban megtartotta alakuló ülését és 11 tagból álló végrehajtó bizottságot választott az ügyek közvetlen intézésére. A végrehajtó bizottság elnöke Ádám János, jegyzője pedig Kuts Mihály tanító lett. A munkástanács megalakulása után megkezdte a Forradalmi Kormányzótanács közérdekű rendeletéinek végrehajtását. A munkástanács intézkedéseit határozottság és gyorsaság jellemezte. Ha a rendeletek alapján külön helyi intézkedések váltak szükségessé — pl. a lőfegyverek összeszedése, gabonafeleslegek begyűjtése, pénzintézetek ellenőrzése, a kereskedőknél tárolt közszükségleti cikkek leltározása stb. — a munkástanács utasításokat adott a végrehajtó bizottságnak és a következő ülésen a megbízott egyéneket be is számoltatta. A munkástanács általában minden rendelkezésének végrehajtását számon tartotta. A határozatokat ezért nem tekintette senki sem írott malaszt- nak. Különösen az anyagok és közpénzek kezelésében volt ennek jelentősége. A munkás- tanács súlyt helyezett arra, hogy minden anyagkiosztás után a felelős személy elszámoljon. A végrehajtó bizottság pénztárosa is köteles volt havonta a közpénzekről elszámolni. A munkástanács ezen intézkedéseivel elejét vette a visszaéléseknek és meggátolta a gyanúsítgatásokat, a suttogó propagandát, s ezáltal növelte a dolgozók bizalmát a munkástanács és végeredményben a szocializmus ügyei iránt. A munkástanács figyelme a legkisebb helyi problémákra is kiterjedt és bárhol, bármiben mutatkozott nehézség, nyomban, haladék nélkül intézkedett. A munkástanácsot a helyi problémák megoldásában nagy szociális érzék és öntevékenység jellemezte. Míg a kapitalista közigazgatási apparátus az öncélúság fellegvárába zárkózva tehetetlenül szemlélte a szegényparasztságnak az élet nehézségeivel való vívódását, addig a fiatal munkástanács alig pár hetes működésével bebizonyította, hogy a jó köz- igazgatás nem önmagáért, hanem a népért van. Így pl. a vetőgabona felesleggel rendelkező gazdákat kötelezte, hogy hiányt szenvedő társaiknak a szükséges vetőmagot pénzért eladják. A gabonafelesleg beszolgáltatásáért csereképpen kapott 13 mázsa cukor kiosztásánál minden 5 mázsa gabona után 1 kiló többletet osztottak ki a fejadagon felül. Akik azonban gabonafeleslegükből nem szolgáltattak be terményt, azoktól a fejadag kiszolgáltatását is megtagadta. A háborús rekvirálások következtében megcsappant igavond jószágállomány pótlására megállapodást leötött a helyi termelőszövetkezettel. A megállapodás értelmében a munltás- tanács a herefélékben hiányt szenvedő termelőszövetkezetet heretakarmánnyal látja el. Ennek fejében a termelőszövetkezet köteles a rászoruló lakosságnak jármos állatokat eladni. A közellátás zavartalanságának biztosítása egyik legfőbb gondját képezte a kormánynak és a munkástanácsnak is. Minden eszközt megragadott, hogy a zavarokat megelőzze. A munkástanács tudomására jutott, hogy Fazekasdencs pusztán a malom meghajlására bérelt gőzgépet a géptulajdonos üzemen kívül helyezte, mert a malom tulajdonosa nem volt hajlandó a gépért havi 50 mázsa gabonát és 100 koronát fizetni. A környékbeli malmok olajhiány miatt nem működtek, ennek következtében az egész vidék lakosságának kenyérellátásában fellépő zavaroktól kellett tartani. A zavarok megelőzése érdekében a munkástanács április 29-én táviratilag kért engedélyt a megyei direktóriumtól a gőzgép szocializálására. Egészen természetes, hogy a hivatása magaslatán álló munkástanács gyors, bürokráciamentes intézkedéseivel és becsületes magatartásával a lakosság többségének bizalmát megnyerte, s Így saját tekintélyének és általában a közrend------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------—-------------------—-----—-----S OMOGY MEGYE 19119. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁRA ÁPRILIS l. Szocializálták a Kaposvári Aszbeszt, Pala és Cementáru Gyárat. ÁPRILIS 2. A Rózsa-féle kelmefestő és vegytisztító gyár szocializálásának napja. ÁPRILIS 3. Szocializálták Kaposvár közüzemeit (vü- lany-, víz- és csatornamű). ÁPRILIS 3—I. A kaposvári járásban 44 termelőszövetkezet alakult 55 350 kát. hold területtel, 1809 taggal Április 3-án alakultak: a somogysárdi (2), a hetesi (2), a bodrogi (2). a várdai, a jákói (2), a kiskorpád! (2), a hencsei, a bárdudvamciki (2), a visnyei, a hedrehelyi, a nagyberki, a batéi, a kereseligeti (2), és a toponári termelőszövetkezetek. Április 4-án alakulták: a nagybajomi (7), a jutái, a kapós- újlaki, a csomibárdi, a kaposmérői (2). a kisasszondi, a bár- dibüikki. a kadarkúti (3), a bőszénfai, a gálasfai, a haimási, a kapa-keresztúri és a mosdósi (2) termelőszövetkezetek. ÁPRILIS 4. A háromtagú direktóriumot négy tagra bővítették. (Tóth Lajos, Pein hosier Lajos, Latinka Sándor, Schneller Béla.) Szocializálták a Somogy Megyei Nyomda és Lapkiadó Részvénytársaságot. ÁPRILIS 5. Államosították a csurgói lengyárat. A Somogy megyei direktórium délután 4 órakor tartott ülésén a Forradalmi Kormányzó Tanács rendeleté értelmében átalakult a megye választási bizottságává. Megállapította az egyes községekben megválasztandó helyi tanácsok tagjainak létszámát. Továbbá az egyes járások lakosainak arányában a járások által a járási és megyei tanácsokba küldendő tanácstagok számát. Elhatározta, hogy a járási munkástanácsok intéző-bizottságában 11 tag. a megyei munkástanács intéző-bizottságában 28 tag foglaljon helyet. Járási tanácsba Megyei tanácsba Barcsi járás 5 (megszállott terület) 3 Csurgói járás 39 4 Igali járás 33 3 Kaposvári járás 60 (ebből 30-at Kaposvár delegál) Lengyeltóti járás 31 4 Marcali járás 49 4 Nagyatádi járás 37 4 Tabi járás 37 4 Szigetvári járás (megszállott terület) Kaposvár külön 2 tanácsa 73 44 ÁPRILIS 6. Szocializálták a lábodi keményítőgyárat.' A járási népbiztosok utódai: a járási politikai megbízottak lettek. ÁPRILIS 7. A Falczer és Ágid üzemet szocializálták. Szocializálták Vései Izidor szabóüzemét. Az üzem későbbi neve: Kaposvári Gyermekruha. Munkásöl tony Gyár és Nagvkereskedés. ÁPRILIS 8. A kaposvári gimnázium 30 felsőosztályos tanulója a vörös hadseregbe való belépését jelentette be. ÁPRILIS 9. Kezdetét vette Kaposváron a lakóházak államosítása. V _________________________________________________________ A UTÓSOK ÖN HEGFEGYELMEZÉSE Miroslav Kasanovic, amatőr feltaláló olyan készüléket szabadalmaztatott, amely egyidejűleg figyelmezteti az autóvezetőt és a rendőrt, ha a kocsi nek biztosítása céljából karhatalomra nem volt szüksége. Azon egyének azonban, akiknek embertársaik kizsákmányolására irányuló törekvéseit a munkástanácsi intézkedések megakadályozták, névtelen levelekkel, fenyegetésekkel igyekeztek a munkástanácsot megfélemlíteni. A munkástanács emiatt április 15-én elhatározta, hogy felfegyverzi magát. A munkástanácsi jegyzőkönyv nem foglalkozik részletesen a földbirtokreform és a termelőszövetkezeti kérdésekkel. Az erre vonatkozó iratok az ellenforradalmi közigazgatási szervek kezein elkallódtak. így az iharosberényi földosztásról csak annyit tudunk, hogy Ádám János elnök az uradalom területéből 400 holdat kiparcellázott, s azt a nincsteleneknek kiosztotta. A termelőszövetkezet 1919. március 25-én alakult meg 1000 hold uradalmi földön, 120 taggal. Ádám János elnök rendkívül elfoglalt ember volt, de ha a szocializmus ügyeiről volt szó, nem ismert fáradságot. Ö alakította meg Iharos, Csicsó és Pogányszentpéter községekben is a munkástanácsot. .4 munkástanácsi elnöki tisztség mellett magára vállalta a községgazdai teendőket is. Mint jártisi és megyei munkás- tanács tagnak rengeteg teendője akadt, de ő töltötte be a csurgói forradalmi törvény- széki elnöki tisztséget is. — Folytatjuk — Leidecker Jenő a megengedettnél nagyobb sebességgel halad. A sebesség- mérőhöz kapcsolt készülék a következőképpen működik: fehér lámpa világít, ha a vezető 20 kilométernél nem vezet gyorsabban. 50 kilométeres óránkénti sebességig zöld lámpa, 80 kilométerig vörös, 100 kilométerig lila lámpa ég a szerelék-falon. 120 kilométeres óránkénti sebességnél sárga fény figyelmezteti a vezetőt a gyors tempóra. 120 kilométeres sebességen félül pedig hange» szirénabúgás jelzi á közlekedési szabályok áthágását. Tudományos könyvkiadás a Szovjetunióban A Szovjet Tudományos Akadémia Kiadóvállalata 19^9-ben 900 különféle könyvet ad ki, összesen csaknem 20 000 szerzői ív és 16 000 folyóirat ív terjedelemben. A készülő könyvek különböző tudományos tárgykörből valók. Megjelenik például egy atommag sajátosságait taglaló kollektív munka és a magfizika problémáit tárgyaló több kötetes mű 11. kötete stb. A kiadó terveiben 40 vegyészeti, 150 biol(\‘iaj és 130 geológiai-geográfiai szakkönyv kiadása szerepel Napvilágot lát több történelmi, közgazdaságtani, filozófiai, jogi, irodalomtörténeti és nyelvtudományi mű is. Az újonnan megjelenő könyvek közül több mint 250 társadalomtudományi problémákkal