Somogyi Néplap, 1959. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-18 / 41. szám

Szerda, 1959. február 18. SOMOGYI NÉPLAP . mű v **, ?.vft ii&ian A TASZSZ nyilatkozata a Jereván körzetében lezuhant amerikai repülőgép ügyében Moszkva (TASZSZ). A TASZSZ az Egyesült Államok külügyminisztériumának feb­ruár 5-én közzétett és az 1958. szeptember 2-án Jereván körzetében lezuhant amerikai repülőgép kérdésével foglalko­zó közleményével kapcsolatban nyilatkozatot adott ki. A nyilatkozat egyebek kö­zött kijelenti: — A szovjet hatóságok gon­dosan megvizsgálták az em­lített amerikai repülőgép lezu­hanásának körülményeit. Meg­állapították, hogy az amerikai repülőgép szándékosan meg­sértette a Szovjetunió határait, S Jereván körzetében lezuhant. A nyilatkozat így folytatja­— Úgy tűnik, az Egyesült Államok kormányának kö­szönetét kellett volna mondani érte, hogy a szovjet kormány elvégezte a vizsgálatot, s tá­jékoztatta az amerikai kor­mányt a repülőgép pusztulásá­nak körülményeiről; az ameri­kai kormánynak meg kellett volna tennie a szükséges in­tézkedéseket, hogy semmifé­le amerikai repülőgép ne sérthesse meg többé a Szov­jetunió állami határait, s így megszüntesse a szovjet—ame­rikai kapcsolatok éleződésének egy állandó forrását. Az ame­rikai külügyminisztérium azonban szeretne kibújni a re­pülőgép elpusztult személyze­tének családjával szembeni fe­lelősség alól, s ezért a legkü­lönfélébb provokációs kohol­mányokat terjesztette. — A szovjet kormány eré­lyesen visszautasította az ame­rikai kormány különféle pró­bálkozásait, hogy a lezuhant repülőgép személyzetének sor­sáért a Szovjetunióra hárítsa a felelősséget. — Az Egyesült Államok kormánya akkor szolgálná iga­zán népének érdekeit, ha egy­szer s mindenkorra megtiltaná az amerikai légierőknek a Szovjetunióval szemben elkö­vetett határsértéseket, ahe­lyett, hogy barátságtalan ér­zést próbál kelteni az ameri­kai népben a Szovjetunióval szemben az amerikai repülő­gépnek és személyzetének pusztulása miatt — hangsú­lyozta a TASZSZ nyilatkozata. Ma kezdődik az országgyűlés ülésszaka Szerdán délelőtt 10 órakor ül össze második üléssza­kára a Magyar Népköztársaság 1958. november 16-án meg­választott országgyűlése. A tanácskozás napirendjén szerepel dr. Münnich Fe­rencnek, a Minisztertanács elnökének beszámolója. A par­lament megvitatja a beszámolót, majd Antos István pénz­ügyminiszter ismerteti az 1959. évi költségvetést. Az ülés napirendjén szerepel dr. Szénási Géza legfőbb ügyész je­lentése a Legfőbb Ügyészség munkájáról. Munkára éhes angol fiatalok Idén mintegy 700 ezer fia­tal kerül ki az angol isko­lákból. Sokan közülük, ta­lán 200 ezren is munka nél­kül maradnak »munkás« éle­tük kezdetén. Nagyon kevés az üres állás az iskolákból kikerült fiata­lok számára. Már most sok ezren keresnek munkát. A legsúlyosabb a helyzet Liver­poolban, Glasgowban és üíl- Walesben. Nézzünk egy példát: Den­nis Potter 17 éves, és dolgoz­A gelsenhircheni acélmű dolgosói inkább feladják munkahely ükét, semhogy fegyvereket kovácsoljanak Berlin (MTI). A Gelsen- fognak gránátokat lőni. Jobb kircheni Guss-Stahlwerk A. G. üzemi tanácsa és munkássága megtagadta a katonai megren­delések teljesítését. A gyár 1957 novembere óta mind ke­vesebb megrendelést kap, úgyhogy már eddig hétszáz munkását elbocsátotta. A Rheinstahl A. G., amely­hez a gelsenkircheni acélmű is tartozik, feltételezte, hogy a nagy anyagi terhek alatt ros­kadozó munkásság hajlandó lesz bármilyen munkát végez­ni, s ezért a gyárat háromezer gránátfej készítésével bízták meg. Az üzemi tanács azon­ban munkásgyűlést hívott ösz- sze. »-Ma gránátokat kell ké­szítenünk, holnap pedig ránk Megérkezett Dortmundba az angol rakétaezred Berlin (MTI). Szombaton este Dortmundba érkezett az a rakétafegyverekkel felszerelt angol ezred, amelynek a város közvetlen közelében fekvő brackeli repülőteret jelölték ki támaszpontjául. Az angol katonákat kerülőutakon szál­lították állomáshelyükre, mi­vel attól tartottak, hogy a la­kosság tömeges tiltakozó tün­tetéseket rendez. Az angol ka­tonák érkezését így is nagy tábori csendőr- és rendőrala­Dort­nyom­kulatok biztosították, mund főpolgármestere ban felkereste az angol ezred parancsnokát, és kijelentette, hogy a dortmundi lakosság tiltakozása nem az egyes ka­tonák, hanem a vezetők ellen irányul, akik a Ruhr-vidék szí­vét atomrakéta-támaszpontul jelölték ki. Dortmund lakossága tovább­ra is hevesen tiltakozik az an­gol atomrakéta-támaszpont építőse ellen. bélyegezni járni, mint a há­ború előkészítésében közre­működni« — mondotta az üzemi tanács szónoka. A gyűlés részvevői felhatal­mazták a tanácsot, közölje az igazgatósággal: az üzemben semmiféle hadifelszerelést nem fognak készíteni. A munkások szilárd magatartása akkor sem ingott meg, amikor az igazgatóság a gyár nagy részé­ben 32 órás csökkentett heti munkaidő bevezetését határoz­ta eb Az országgyűlés februári ülésszakáról szerdán 20,00, csütörtökön 18,05, pénteken 20,00 órai kezdettel közvetít hangképeket a Kassuth-adó. | ) ni szeretne. Már három állá- ' sa volt, de a leépítések során mindhármat elvesztette. Most munkanélküli segélyen ten­lan látogatása a kereskedelem? fdik’ és naponta lázasan hnviiiésót eredményi vJ böngészi az újságok allas-ro­Vélemények Macmillan moszkvai útiáré; Moszkva (TASZSZ). A Szov- jetszkaja Rosszija keddi szá­mában londoni levelet közöl Oorcon Schaffer tollából. Az ismert angol publicista szerint Angliában senki nem ellenez­te Macmillan miniszterelnök és Selwyn Lloyd külügyminisz­ter tervezett moszkvai útját. Konzervatív, munkáspárti és liberális képviselők meggyőző­dése, hogy a látogatás ered­ményei hozzájárulnak majd az angol—szovjet viszony megjavításához és általában enyhülés következik be a nem­zetközi kapcsolatokban. Sokan úgy vélik — mutat rá Schaffer —, hogy Macmil­A Pravda a zürichi török görög tárgyalásokról Moszkva (TASZSZ). A zürichi ban, a ciprusi lakosság háta bővülését eredményezi. Ez . pozitív oldala lenne az utazás-? nak. Más jelek viszont arra mutatnak, hogy az angol kor­mány nem hajlandó megoldani a német problémát, s kevés je- » le van annak, hogy Macmillan? kész volna megvitatni, miért? jutott zsákutcába az atom-? fegyverkísérletek megszűnteié- ^ kanélkulisége nemzeti tragé- sevel foglalkozó genfi erte-^ kéziét. i vatát. Esete nem egyedülálló. Walesban 3000 tizennyolc éven aluli fiatal van állás nélkül, Anglia többi részében további 23 ezer. Bizony, nem csupán Den­nis Polter problémájáról van szó. Az angol fiatalok mun­Lezuhant a Kenderes lerak miniszter- elnököt Londonba szállító repiiliiép török—görög tárgyalás á gyar­matosítók összeesküvése a cip­rusiak érdekei ellen, össze­esküvés a béke és a nemzet­közi biztonság ellen — írja keddi számában a Pravda. A lap hangsúlyozza, hogy a zü­richi megegyezés a gyarmat- tartók mesterkedése. A gyar­mattartóké, akik sohasem mondanak le arról, hogy Cip­rus szigetén fenntartsák a gyarmati rendszert a ciprusi kérdés »rendezésének« sokféle terve segítségével, a szigetnek a NATO-rendszerbe való be­vonásával és újabb katonai tá­maszpontok létesítésével. A Pravda hangsúlyozza, Zü­richben a legnagyobb titok­Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszter nyilatkozott a Pravda munkatársának Moszkva (TASZSZ). Nyikoláj intézett üzenetére, amelyben 'sült Államok közötti kereske­Patolicsev, a Szovjetunió kül­kereskedelmi minisztere inter­jút adott, amelyben foglalko­zik Dillon-nak, az Egyesült Államok gazdasági ügyekkel megbízott külügyi államtitká­rának január 27-i New Qrle- ansi beszédével. Patolicsev megállapítja, á beszédre a hi­degháború szelleme nyomta rá bélyegét. Diliont nyilván az a szándék vezérelte, hogy lehűtse az amerikai üzleti köröket, amelyek az utóbbi időben — különösen Mikojan amerikai útja nyomán — mind jobban érdeklődnek a szovjet —amerikai kereskedelmi kap­csolatok rendezése és fejlesz­tése iránt. E beszéd célja to­vábbá az volt, hogy valami módon elhárítsa azt a bírála­tot, amely az amerikai kül­ügyminisztériumot a közvéle­mény részéről éri, s valami módon indokolja, hogy miért késik a válaszadás Hruscsov tavaly nyári, Eisenhowerhez konkrét kereskedelmi javasla­tokat tett. A Szovjetunió építő jellegű gazdasági javaslatait — muta­tott rá Nyikoláj Patolicsev — az amerikai kormány elutasí­tóan fogadja. Ez jellemző Douglas Dillon News Orleansi beszédére is. A szovjet külkereskedelmi miniszter kitért a Szovjetunió és az Egyesült Államok kö­zötti kereskedelem helyzetére, és fejlődési lehetőségeire. Em­lékeztetett arra, hogy Hrus­csov Eisenhowerhez intézett üzenetében konkrétan megvi­lágította a szovjet—amerikai kereskedelmi és gazdasági kap­csolatok fejlesztésének lehet­séges útjait. Utalt rá, hogy a Szovjetunió vásárolhatna az Egyesült Államokban ipari be­rendezést és más cikkeket, amelyeknek értéke a legköze­lebbi években több milliárd dollárt is kitehetne. A Szovjetunió, és az Egye­delem jelenleg egészen je­lentéktelen ■— jegyezte meg Nyikoláj Patolicsev. — Néze­tünk szerint ez a helyzet rend­ellenes, de ez nem a Szovjet­unión múlik. Az Egyesült Államokban lé­lektanilag kedvezőtlen légkört teremtenek az olyan cégek körül, amelyek kereskedelmi kapcsolatokat akarnak fenntar­tani a Szovjetunióval — mon­dotta többek között. mögött olyan határozatokat hoztak, amelyek s&nmibe ve­szik a ciprusiak jogos kö­vetelését: az önrendelkezési jog biztosítását és azt, hogy maguk dönthessenek sorsuk­ról. London (Reuter). Kedden délután a Londontól délre lé­vő Gatwick repülőtér közelé­ben kényszerleszállás közben j lezuhant a Menderes török mi­niszterelnököt és kíséretét Angol—amerikai terjeszkedési terv Afrikában Addisz Abeba (TASZSZ). Az eliópiai sajtó élesen bírálja Angliának és az Egyesül: Ál­lamoknak azt a javaslatát, hogy Szomáli összes területeit csatolják a brit nemzelközos- séghez. A sajtó gyarmati ter­jeszkedési tervekről beszél, s támogatja az etiópiai kor­mány elutasító álláspontját. Az Egyesült Államok és Anglia most nyomást gyakorol Etiópiára, azt szeretné ugyanis bebizonyítani, hogy »a szov­jet behatolás megállítása cél­jából« van szükség Szomáli öszes területeinek egyesítésére. Etiópia kormánya elutasította a gyarmatosítók érveit. Fidei Castro Kuba miniszterelnöke Havanna (Reuter—AP). Fi­del Castro, a kubai forradalom vezetője hétfőn letette a mi­niszterelnöki esküt. Beiktatása előtt beszédet mondott. Kijelentette, egyet­len vágya, hogy következete­sen végrehajtsa Kuba gazda­sági reformját, és új életet te­remtsen a kubaiak, elsősorban a kubai parasztok számára. Hangsúlyozta, hogy a forrada­lom becsületes kormányt ad az országnak, megszűnt a zsar­nokság, a részrehajlás. Kövid .Külföldi ifürek Londonba szállító négymotoros repülőgép. Menderes miniszterelnök és kíséretének négy másik tagja túlélte a szerencsétlenséget, három más utas azonban meg­halt. aga»™ -----------------■ D ulles állapotáról Washington (MTI). A Reu­ter és AP jelenti Washington­ból, hogy Dulles orvosai meg­hívták a külügyminiszter be­tegágyához dr. Gordon Zub- rod professzort, az országos egészségügyi intézet rákkutató osztályának vezetőjét, akivel megbeszélik Dulles sugárkeze­lésének részleteit. Az AFP washingtoni tudó­sítója szerint az Egyesült Ál­lamok külügyminisztériumá­nak szóvivője megcáfolta az arról szóló híreszteléseket, hogy Dulles, amikor megtud­ta, milyen betegségben szen­ved, felajánlotta lemondását Eisenhower elnöknek. BELFÖLDI TUDÓSÍTÁSOK Tanulmányi felügyelők és iskolai csoportvezetők országos értekezlete Kedden reggel Budapesten, a Központi Pedagógus To­vábbképző Intézetben a me­gyei tanulmányi felüg3^elők és iskolai csoportvezetők részvé­telével kétnapos országos ér­tekezlet kezdődött. A tanács­kozáson megtárgyalják a tan­év első felének főbb tapaszta­latait, valamint a további fel­adatokat. Az értekezletet — amelyen megjelent Ilku Pál művelődésügyi miniszterhe­lyettes is — Burányi Gábor, a Művelődésügyi Minisztérium alsófokú oktatási főosztályá­nak helyettes vezetője nyitot­ta meg," majd Mikósvári Sán­dor, az alsófokú oktatási fő­osztály osztályvezetője tartott beszámolót. Referátumában többek között foglalkozott a tanulóifjúság világnézeti, er­kölcsi-politikai nevelésének, a tantestületek eszmei-politikai egysége kialakításának kérdé­sével, a politechnikai oktatás eddigi tapasztalataival, külön­böző pedagógiai-módszertani problémákkal, az úttörőmozga­lommal, az iskolaigazgatók és tanulmányi felügyelők tevé­kenységével és számos más, az oktató-nevelő munkával szorosan összefüggő kérdéssel. Társadalmi munkával épül fel az első magyar űrrakéta megfigyelő állomás Amikor a Magyar Űrhajó­zási Bizottság annak idején megkapta a Szovjet Tudomá­nyos Akadémiának a világ űrhajózási szakembereihez intézett felhívását, hogy fi­gyeljék meg ß műholdakat, majd a felbocsátandó űrraké­tákat, nálunk is nyomban hozzáfogtak megfigyelő rá­dióállomás felállításához. A bizottság az egyik tag­ját, Horváth Tibor mérnököt bízta meg az állomás meg­szervezésével. Mivel megfe­lelő anyagi eszközök nem áll­tak rendelkezésére, Horváth mérnök a társadalomhoz, majd különböző állami szer­vekhez fordult segítségért. Mindenki a legnagyobb icész- oéggel ajánlotta munkáját, úgyhogy ma már együtt van az első magyar műhold- és űrrakéta megfigyelő állomás teljes berendezése. Rákosligeten megkezdik az állomás szerelését — ugyan­csak társadalmi munkában. Támogatja a fontos tudomá­nyos célú munkát a Nehéz­ipari Minisztérium is. Czott- ner Sándor nehézipari mi­niszter elrendelte, hogy az állomás üzemeltetéséhez és a torony kivilágításához ipa­ri áramot bocsássanak rendel­kezésre. Az első magyar műhold- és űrrakéta megfigyelő rádió- állomás az antenna felállítá­sától számított néhány héten belül, tehát legkésőbb május­ban megkezdi munkáját. Az Arab Liga röpiratban szemére veti az Egyesült Ál­lamoknak, hogy Izraelnek két­szer olyan nagy segélyt adott, mint valamennyi arab állam­nak együttvéve. * * * Általános sztrájk tört ki a dél-belgiumi szénmedencében. A sztrájkban a 21 000 szénbá­nyász mellett részt vesz több ezer vas-, vegyi- és egyéb ipa­ri munkás, hogy tiltakozzék a bányák bezárása ellen, és vé­delmezze a vidék iparát. * * * Június 15-e és 28-a közölt Prágában rendezik meg a szo­cialista országok 10. nemzet­közi divatkongresszusát. A di­vatbemutatókon a Szovjetunió, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Románia, Bulgária és Csehszlovákia divattervezőinek legújabb alkotásait mutatják be. * * * A New York Times manilai tudósítója közli, hogy a Car­los Garcia köztársasági elnök politikájával elégedetlen lakos­ság partizánharcba kezdett. Amikor egy partizánosztag összetűzött a rendőrséggel — közli a jelentés —, több rend­őr életét vesztette. A partizá­nok röplapokon fegyveres fel­kelésre buzdítják a lakosságot. A lap_szerint a kormány ellen _________ h arcol a volt japánellenes ha- j számban" zafias partizánmozgalom Továbbképző tanfolyamok kertészeti szakemberek számára A Kertészeti és Szőlészeti! tő állású szakemberek. A tan- Főiskola továbbképző tanfclya- j folyam részvevőinek teljes fi- mokat indít kertészeti szak- ■ zetését, az utazási költségeket emberek számára. Február 23 —28-ig zöldségtermesztési, 26 —28-ig gyümölcstermesztési, 23—25-ig szőlőművelési és bor- gazdasági, március 9—11-ig dísznövénytermesztési és már­cius 12—13-ig kertépítési to­vábbképző tanfolyamot ren­deznek. A tanfolyamon részt vehetnek a felsőfokú képesí­téssel (egyetem, főiskola, aka­démia) rendelkező és kisebb I Kmiiutm ilyen képesítéssel s°k | még nem rendelkező, de veze- tagja. E mozgalom a háború i és az élelmezési díjat munka­helyük téríti meg. A felvételi kérelmet közvetlenül a Ker­tészeti és Szőlészeti Főiskola (Budapest, XI. Ménesi út 44.) igazgatójához legkésőbb 1959. február 20-ig kell beküldeni. A kérelemben fel kell tüntetni a hallgatni kívánt tanfolyamot, a szakmai képesítést, a beosz­tást és a munkahely vezető­ségének javaslatát. A felvétel­ről minden jelentkező értesí­tést kap. alatt körülbelül tagot számlált. hatszázezer A bonni gazdaságügyi mi­nisztérium és a hadügyminisz­térium bizalmas tárgyalásokat folytat a nyugatnémet hadi­ipar, különösen a repülőgép- gyártás fejlesztéséről. Jól tá­jékozott körök hangoztatják, hogy Adenauer kancellár sze­mélyesen is érdekelve van a repülőgépgyártás fejlesztésé­ben, mert vejével, Werhahn bankárral és nagyiparossal, valami ír inzügyi tanácsosá­val eg; benne van az üz­letben«. Megérkeztek a szovjet fűm ünnepén résztvevő szovjet filmművészei; Hazánkba érkezett a szovjet film ünnepén részt­vevő szovjet filmdelegáció: Inna Makarova és Borisz Csirkov filmművész. Borisz Csirkov megérkezése­kor a következőket mondotta a Magyar Távirati Iroda munka­társának: Első ízben vagyok látogatóban Magyarországon. Természetesen izgalommal jö­vünk. Elsősorban műveink si­keréért izgulunk, mert szerel­mik, ha a közönség tetszéssel fogadná őket. Inna Makarova így nyilat­kozott: — Másodszor járok Budapes­ten, és az öt év előtti első utamról igen kellemes emlé­keket őrzök. Remélem, mó­dunk lesz közvetlenül talál­kozni a főváros és a vidék né­pével, nem uto'só sorban film­művész kollegáinkkal.

Next

/
Thumbnails
Contents