Somogyi Néplap, 1959. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-20 / 43. szám

SOMOGYI NÉPLAP 5 Péntek. 1959. február 29. Neveljük takarékosságra gyermekeinket Nagyon kedves és hasznos szokássá vált Iskoláinkban a takarékbélyeggyűjtés. Iskolás gyermekeink szinte verse­nyeznek egymással abban, hogy ki tud év végére több ta­karékbélyeget gyűjteni. Az év közben így megtakarított fo­rintokat aztán év végén vagy kirándulásra költhetik, vagy a nyári táborozás, nyaralás al­kalmával használhatják fel. Az idei iskolai évben is szép eredményt értek el me­gyénkben az általános és kö­zépiskolás diákok a takarék­bélyeg gyűjtésében. Az 1958— 59-es tanévben december 31-ig kb. 890 000 forint értékű bé­lyeget vásároltak, ami a szep­temberi eredményhez viszo­nyítva emelkedést mutat. Ez arra vall, hogy tanuló ifjúsá­gunk szívvel-lélekkel vesz részt a takarékossági mozga­lomban. Az iskolák egymás között versenyeznek, melyik tud leg­kiemelkedőbb eredményt el­érni a takarékosságban. Na­gyon szép példáját adták a takarékosságnak a kislétszá- mú iskolások közül az inke— fazekasdencsiek: egy tanuló átlagban 194,73 forint összegű betétet gyűjtött. A középlétszámú iskolák sorában a Darányi Általános Iskola egy-cgy tanulójára 67,37 forint értékű takarékbé­lyeg jut. A nagylétszámú is­kolák között a kaposvári Vö­röshadsereg úti Általános Is­kola vezet, ahol egy tanulóra 27,34 forint összegű betét jut a takarékossági versenyben. Az a gyermek, aki már is­kolás korában megszokja a takarékosságot, ha felnő és önálló keresete lesz, akkor is tud félretenni előre nem lá­tott kiadásokra. Jtlit íüáiünk? Csorögc Hozzávalók: 6 tojássárgája, 35 dk liszt, 2 evőkanál tejföl, l evőkanál rum, 1 evőkanál porcukor, kés­hegynyi só, 1 liter olaj a sütéshez, 10 dkg vaníliás cukor a hintéshez. A tojássárgáját, tejfölt, rumot, cukrot és sót jól összekeverjük, a liszttel összegyúrjuk, és addig dol­gozzuk erőteljes gyúrással, amíg fényes es belül lyukacsos nem lesz. Tállal leborítva egy fél órát pihentetjük, késfok vastagságúra kinyújtjuk, dereglyemetszővel 8 cm hosszú, 4 cm széles csíkokat vágunk és közepén két hosszú vá­gást teszünk. A nyílásokon a sar­kokat keresztülhúzzuk, és forró olajban mindkét oldalát világos sárgára sütjük. Még forrón vaní­liás cukorral meghintjük. Sa­ván ykás lekvárral tálaljuk. Fehér piskóta A maradék tojásfehérjének i gazdaságos felhasználási móc . Hozzávalók: 6 tojásfehérje, 20 dkg cukor, 30 dkg liszt, másfél deka vaj, vaníliás cukor, citromhéj. A tojásfehérjéket habnak fel­verjük, hozzáadjuk a cukrot, s ez­zel fényesre verjük. Beleszitáljuk a lisztet s a langyosra olvasztott és lehűtött vajjal könnyen elkever­jük. Zsírozott, lisztezett őzgerinc formába töltjük, és lassú tűznél megsütjük. Készíthetünk hozzá tor­takrémet, vele megtöltjük, és kí­vül is azzal vonjuk be. Linzi csillagok Hozzávalók: 15 dkg liszt, 15 dkg vaj, 15 dkg vaníliás cukor, 15 dkg héjazoítan darált mandula és 2 to­jássárgája. Az anyagokból 2 tojássárgájával omlós tésztát Készítünk. Egy órán át hideg helyen pihentetjük. Fél centiméternyi vastagságúra ki­nyújtva, felét csillagos formával kiszúrjuk, közepét pici kerék for­mával kilyukasztjuk, és a perece­ket tojásfehérjével megkenve, cuk­ros mandulával megszórjuk. A 'szta másik felét ugyanakkora si­ma koronggal szúrjuk ki. Világos­ra sütjük, és a csillagokat sava- . nyú lekvárral a korongra ragaszt- i juk. Károsak-e az egészségre szobanövényeink ? Gyakran felvetődik a kér­dés, hogy a növények tartása a szobában nem 'káros-e az egészségre, mivel a növé­nyek csak nappal, világos­ban lélegzőnek, asszimilál­nak, vagyis a levegőben lé­vő széndioxidot felveszik, a szenet vissza tartják belőle, és más vegyü letekké alakít­ják át, miközben oxigén sza­badul fél és távozik él belő­lük. A sötétben tekét éjjel a növények éppúgy oxigént fo­gyasztanak és széndioxidot bocsátanak ki magukból, akárcsak az ember. Egy francia író »A növények éle­te« című könyvében azt írta, hogy »egy roskadásig teletöl­tött virágállvány csöppet sem használ a hálószobának, sőt ellenkezőleg, az a hatása, mmtha eggyel több személy aludnék a szobában«. Meg­nyugtató azonban, hogy olyan rendkívül csekély a növények oxigén,fogyasztása, hogy komolyan nem is jöhet számításba. Hárem-négyezer, sőt ennél is több cserepes növényt kellene a szobában tartani, hogy ezek annyi oxi­gént fogyasszanak, mint amennyire egy embernek szüksége van. Az ideges ember és életmódja A sok izgalom, az idegek állandó feszültsége és a napi fáradság az ideges embert könnyen kizökkentheti egyen­súlyából. Természetesen nem minden­kit idegesít a városi zaj és lár­ma vagy a lakásban napestig szóló rádió, telefon, a porszívó és más zajok. Mégis sok em­ber ideges, lehangolt, kime­rült, habár erre semmilyen szervi baj nem ad okot. Az ilyen embernek egy híres or­vos a következő tanácsot adja: »Ha komolyan meg akar gyó­gyulni, és vissza akarja nyer­ni egyensúlyát, nincs szüksége gyógyszerekre. Elsősorban minden étkezés előtt pihenjen agy negyedórát, ne olvasson, ne hallgasson rádiót, hanem csak pihenjen. Egyék lassan, ebéd után újra pihenjen egy A DIVATOS HAJVISELETRŐL Az öltözködésben állandóan! ják hajukat. A fiús hajviselet, változik a divat, de változik a hajviseletben is. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a hajviselet változatosabb is, több megle­petést tartogat szezononként, mint a ruha. Nagyobb ellenté­tek találhatók ugyanazon idő­ben a hajviseletben, mint a ru­házkodásban. Amit nem néz­nénk megütközés nélkül a ru­házkodás terén, azt egyszerűen tudomásul vesszük a hajvise­letnél. Elég arra gondolnunk, hogyan fogadnák azt a fiatal nőt, aki húsz esztendővel ez­előtti divat szerint öltözködne. Feltűnést keltene idejétmúlt ruházatában, de nem csodál­koznak azon, ha a most divatos ruhákhoz a régi idők divatos hajviseletét, a kontyot hordják. Ez történik most Budapesten, ahol megkezdte hódítását a hosszú haj. Annyira kezd divatos lenni a a rövid és göndörített haj, a muximka is divatos. Nem egységes a frizura terén a fiatalok álláspontja sam, mert látni leányokat, akik hosszú hajat viselnék. Vállukra omlik, fülüket takarja. Sokan hordják még a lófarkot. Taka­rékos viselet ez, mert nem kelj a fodrászhoz menni, órákig várni. Odahaza is ápolható. A férfiak többségiének pedig az a véleménye, hogy a szép hosszú haj vonzó, mert nőies. A fiús hajviselet mellett lát­ni loknikat, mint a nagyma­mák fiatalsága idejében. So­kan olyan frizurát is hordanak, hogy a homlokukból semmi sem látszik. Vannak viharfri­zurák. Elég bizzar hatásúak, némelyik olyan, hogy azt a látszatot kelti, mintha viselője némi közelharcból került vol­na ki vesztesen. Érdekes kombináció: a fej hosszú haj, hogy azok, akiknek; tetején Mcsi hullám. A haj a nincs hosszú hajuk, vásárolnak vendéghajat, és a hosszú haj- fonatokból kontyot raknak. Sokan annyira bíznak a konty egyre növekvő diadalában, hogy növesztik hajukat, hogy ne vendégkonty, hanem saját konty ékesítse őket, A divatos hajviseletről szól­va nem beszélhetünk még a konty nagyarányú térhódításá­ról, mert a fiatalok nagy része még a rövid hajat kedveli, és egészen rövidre, fiúsra vágat­fület eltakarja, de a homlok nagy részét már szabadon hagyja. A sima hajat is sokan hordják már, de ugyancsak scikan a fodrász kezét váró ha­tásos frizurákat. Általában elmondható azon­ban, hogy a hajviselet terén is, az öltözködésben is a prakti­kus szempontok kezdenek ér­vényesülni. Ezért hódít a hosz- szú haj, a sima haj és a konty. Apróságok a női hajról Jacqueline Mommand sváj­ci fodrásznőt 1547-ben halálra ítélték és elégették, mert mes­terségesen huilámosította egy nő haját * * * Talleymand. hercegnő (élt JJF62—1835) naponta felcsavar­ta a haját, mégpedig — bank­jegyekre. * * * A leghosszabb haja a XVIII. században élt Owens nevű an­gol nőnek volt: hajfonata két és fél méter hosszúra nőtt. negyedórát, lehetőleg minél nagyobb csendességben. Igye­kezzék legalább hetenként 24 órát friss levegőn tölteni, és minden bizonnyal meggyó­gyul.« Ezt az utasítást egy kis igye­kezettel és jóakarattal vala­mennyien magunkévá tehet­jük. A férfi bizonyára, mert ha befejezi napi munkáját, marad erre ideje, de a nő már sokkal kevésbé teheti meg. A nőnek is, bármilyen nehéz is, úgy kell beosztania életét, hogy napközben né­hány percet pihenjen, egye­dül legyen. Vizsoáliuk meg idegállapotunkat Ha sűrűn ráncoljuk homlo­kunkat, ha állandóan az órá­ra tekingetünk, ha ujjunkkal dobolunk, ha gyakran meg­nedvesítjük nyelvünk hegyé­vel az ajkunkat, ha mind­untalan rágjuk körmünket, ha sokat dohányzunk, ha... Ezek az apróságok jelzik, hogy szervezetünk vagy szel­lemünk feszültségben van. Talán tudjuk is, de legtöbb­ször így vélekedünk: »Nem nyughatnak idegeim, mert életem túl izgalmas, sok a támasszuk hátunkat a szék­nek. Vessünk véget az idegfe­szültségnek és ne pocsékoljuk erőnket. A változatosság pihenés Szakítsuk meg időnként a munkát: naponta háromszor- négyszer öt vagy tíz percre menjünk ki a folyosóra, és igyekezzünk mélyen ki- és belélegezni. Változtassuk a munkát, ha tehetjük. Ha megfigyeljük, hogy elfárasztott valamilyen munka, térjünk át valami másra. Ha hosszabb ideig mos­tunk, hagyjuk abba, s rendez­zük át a ruhákat a szekrény­ben; hagyjuk abba a kötést, és intézzünk el a városban va­lamit. Minden változás egy­úttal pihenés is. Központosít­suk magunkat az adott pilla­natra, minden erőnket arra a munkára, amit pillanatnyilag végzünk. Idegeskedés helyett pihen­jünk. Ne »kérőddzünk« foly­ton azon, ami idegesít. Ne csináljunk apró dolgokból nagy gondot magunknak. Hes- segessük el a kellemetlen gon­dolatokat, gondoljunk inkább valami kellemesre. ot wi&dőtt atthati u k&tdez& A családtagok udvariassága az egymás iránti megbecsü­lésből, szeretetböl fakad. A legegyszerűbb ebéd vagy vacsora is sok fáradsággal készül el. S hányszor megtörténik, hogy a férj hazajön, nem köszön senkinek, kezet mos, leül az asztalhoz, és előveszi zsebéből az újságot. Közben feltálalják az ebédet, de a férj csak olvas rendületlenül. Keserű könnyek gyűlnek fele­sége szemébe. A gyerekek is rendetlenkednek, hiszen a szü­lök nem foglalkoznak velük. Pedig milyen szép volna, ha így történne: Jön a férj, megcsókolja a feleségét, a gyermekeket is, szép sorban men­nek kezet mosni, és leülnek az asztalhoz. A szülők tányér­ját merítik először tele, és azután jönnek a gyerekek, kor szerint. Szép csendben kanalazzák a levest. A -második fo­gásnál megindul a társalgás, a férj és feleség beszámol a napi eseményekről, míg egyikük-másikuk segít a kisebb gyermekeknek a kés, villa helyes használatában. Azután szépen mindenki megköszöni az ebédet, vagy a vacsorái. A férj, vagy a nagyobbacska gyermek segíthet a moso­gatásnál, a konyha rendbehozatalában. A családtagok köszönjék meg az egymásnak nyújtott apróbb szolgálatokat is. Még egy pohár vizet is meg kell köszönni. »Kérem« vagy »kérlek szépen, légy szíves, add ide ezt vagy azt« — kérik az udvarias, jó modorú háziak, és nem beszélnek egymással csak úgy parancsoló módon. Ha a családtagok elmennek hazulról, közöljék, hova mennek. Mennyi könny, elfojtott sóhaj követi azt a házas­társat, aki a másikkal nem törődve magányos, külön utakon jár, odahaza rideg, unatkozó, szórakozott! A családtagokat beszéd közben leinteni, beszédüket fél­beszakítani nem szabad. Még a nagyothalló nagymamának is — ha érdeklődik, mi újság — mindenről be kell számolni, és nem úgy, hogy nekikezdünk, és aztán intünk, hogy hosz­SZU Emberi kötelességünk idegen társaságban udvariasnak lenni, de még inkább kötelességünk otthon azokkal, akik mindig csak értünk és velünk élnek. A gyermekek levegőztetése Nagyobb gyerekeket hos*- szabb ideig levegőztessünk. Megfelelően — de nem túlsá­gosam melegen — öltöztetett gyermeket engedjünk szalad­gálni, játszani, csak arra vi­gyázzunk, hogyha kimelegszik, adjunk rá valami felső ruhát, hogy meg ne fázzék. A kis­gyermek lábbelije meleg, szá­raz legyen, át ne nedvesedjék. Fülvédő sapkát, sálat, meleg kesztyűt okvetlen adjunk rá­juk. A gyerekeknek keH a téli napsugár, nem árt a csí­pős, hideg levegő sem, ha ésszerűen, már ősztől fogva fokozatosan szoktatjuk hozzá őket. Legyen velük fel­nőtt, ha a kicsik a szabadban játszanak, hogy a féktelen ug­ráló, kiabáló apróságokat kel­lő időben megzaboiázza. Ügyel­jen, hogy ki ne gotmibolkozza- nak, meg ne izzadjanak, ha ki­melegedték, bemenjenek, vagy felső kabátot vegyenek maguk­ra. A lakás alapos, ésszerű szel­lőztetése is egyik eszköze a gyermekek téli levegőztetésé­nek. Szokják meg már csecse­mőkorukban a. tiszta, friss, nem túlságosan meleg szoba­levegőt. Sokan azt hiszik még ma is, hogy a fűtött szobában takar- gatotg levegőtől is óvott gyere­keket megvédik a téli meghű­léses megbetegedésektől. Pedig tudhatnák, hogy ezeket a hu- rutos megbetegedéseket életké­pes kórokozók hozzák létre, amelyek a gyenge ellenállóké­pességű szervezetben jó talajt találnak. Sokkal könnyebben betegszik meg a túlöltöztetett, elpuhult gyermek, mint az, amelyik megszokta a levegőt, a hideget. Az egészséges szervezetnek szüksége van friss levegő­re. vérpezsdítő mozgásra már egészen kicsi korától kezdve. Még a télen született csecse­mőket is hozzá kell szoktatni 6 hetes koruk után a levegő­zéshez. Velük persze óvatosan kell bánni. Eleinte csak nyitott ablakhoz tesszük a jól felöltöz­tetett kisbabát, majd szélvé­dett helyre visszük néhány percre. Később egy-két órára is kitehetjük — főleg déli szopás előtt — alvásidőben, kis ágyá­ban, kosarában, kocsijában. Ha csípős hideg van, arcocskáját olajozzuk be. A kisbabát jól védett helyre tegyük, s mindig szem előtt legyen, ne hagyjuk felügyelet nélkül. rUlótós-ftjtás«Za’ PedigT'lehe!S hogy tévedünk, mert sok ff. igazán aktív nő gyakran megái lapodottabb, mint azok, akik jó­formán semmit sem dolgoznak. Figyeljük meg egyszer a fog­orvos várótermében sorukra várakozókat. Egyikük a szék szélén ül, és lábával dobol a padlón, kezét hol keresztbe rak­ja. hol széttárja, felkel, újra leül. A másik várakozó ké­nyelmesen ül székén, és nyu­godtan újságot olvas. Az első­nek fel vannak csigázva az idegei, a másik parancsolni tud idegeinek. Nem a munka fáraszt, hanem a feszültség Legnehezebb feladatainkat is könnyedén elvégezzük, ha úgy foglalkozunk velük, mint­ha közönséges dolgok volná­nak. Miért fojtjuk vissza lé-; legzetünket, ha valami izgal­masat olvasunk? Miért rán­coljuk szemöldökünket, ha va­lamit tanulmányozunk? Miért szorítjuk kezünket ökölbe, ha autóbuszra várakozunk és az késik? Ha észrevesszük, hogy ide­geskedünk, s apró, ideges GYERMEKI KNEK A négy molnárlegény (Népmese) Négy fia volt a molnárnak. Volt egy malma, egy kakasa, egy macskája, meg egy létrája is. Ami­kor meghalt, a leg­idősebb fiú örökölte a malmot, a második ,a kakast, a harmadi- §.ké lett a létra, a leg­kisebbé meg a macs­ka. Egy napon így szólt a legkisebb molnár­legény: — Én bizony elme­gyek szerencsét pró­bálni. — Azzal zsák­ba rakta a macskát, hátára vette és el­indult. Ment, mendegélt, rmg egy ismeretlen országba nem ért. Be­kopogott az első ta­mozdulatokat teszünk, ügyel- £ nyara. A konyhában jünk a következőkre: nyel­vünket helyezzük Ínyünk ál jába vagy fogunk közé, kezün­ket tegyük össze (tenyeret te­nyérre), és ne kulcsoljuk foly­ton össze ujjainkat. Lélegez-* tünk lassan háromszor-négy-7 szer ki és be orrunkon kérész-< tül, vállunkat eresszük le. He-í lyezked jünk el kényelmesen, ¥ macska. 'a gazdaasszony ép­pen levest főzött a gyermekeknek. De 'egyik kezében ha­talmas botot tartott, S az egereket zavarta .szüntelenül, hogy fel ve falják a levest. : Ebben az országbar ■ugyanis nem volt — Várj csak, jó asszony — szólt a molnárlegény —, van nekem egy kis álla­tom, meglásd, nyom­ban eltünteti a ha­szontalan egereket. — Ezzel kiengedte a zsákból a macskát. Az meg futott ide, futott oda, s nem telt bele két perc, egyet­len egeret sem le­hetett látni. Nosza, megörült az asszony, el is mondta min­denkinek a dolgot. És megvették a macskát egy zsák aranyért. — Ej, de jól jártál! — irigykedtek a test­vérek. S akié a ka­kas volt, így szólt: — Bizony, én is el­megyek szerencsét próbálni. — Azzal zsákba tette kakasát és elindult. Ment, mendegélt, s nemsokára olyan fur­csa országba ért, ahol szekérrel mentek a napért, mert nem volt kakasuk. A mol­nárlegény bekopogott az első tanyára, és szállást kért éjsza­kára. — Jól van — mond­ta a gazda —, de reg­gel korán kell ám felkelnünk, mert rajtunk a sor, mi megyünk a napért. — Micsoda? A napért mentek? — csodálkozott a mol­nárlegény. — ügy bizony, — erősködött a gazda, s elmondta nagy ba­jukat. — Sose fáradjatok — nevetett a molnár- legény. — Van a zsá­komban egy kis ál­lat, az majd elmegy nektek a napért. Másnap hajnalban aztán, amikor a ka­kas kukorékolni kez­dett, felkelt a nap. Persze, nagy volt az öröm. A kakast meg­vették egy zsák ara­nyért. Ment, mendegélt a molnárlegény haza­felé, és útközben mit látott? Egy malom vitorláját javították, de úgy, hogy egy­más vállára álltak az emberek, hogy elér­jenek a magasba. Eb­ben az országban ugyanis nem ismer­ték a létrát. — No, eredj te is szerencsét próbálni — mondta a molnárle­gény a bátyjának, amikor hazaért —, mert van ám olyan ország, ahol nem is­merik a létrát. — A bátyja pedig létrá­val a vállán elindult. Meg is találta az or­szágot, el is adta a létrát egy zsák ara­nyért, és elégedetten tért vissza falujába. De a legidősebb fiú, aki a malmot örö­költe, bizony rosszul járt. Mert a malom egy szép napon meg­állt, és nem őrölt több gabonát. A mol­nárlegénynek messze földre kellett ván­dorolnia, hogy meg­keresse kenyerét. A testvérei meg vidá­man éltek, mert nemi fogyott ki a pénz a zsebük,báj.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents