Somogyi Néplap, 1959. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-06 / 4. szám

SOMOGYI NÉPLAP 3 Kedd, 1959. január1 6. A SIMONFAI KISZESEK TAGGYŰLÉSE szervezéséről. Beszél az asz­talon fekvő vérszínű tagsági könyvről, a KIMSZ és a Komszomol mártírjairól, a tagkönyv megbecsüléséről. Ezután a párttitkár és a tanácselnök szólal fel. Mind­ketten az összefogás fontossá­gáról, a KISZ-tagok példa­mutató magatartásáról és a KISZ tagsági könyvvel járó kötelezettségekről szólnak. Az ünnepi taggyűlés fény­pontja következik: a fogada­lomtételhez állnak fel a résztvevők. Az izgalomtól kis­sé remeg a hangjuk, de ért­hetően mondják a fogadalom szövegét. A KISZ-en kívüliek közül is sokan először ma­gukban, majd halkan és egy­re hangosabban tesznek foga­dalmat a KISZ-tagokkal együtt. Balajcza elvtárs a tagkönyv jelentőségéről szól, majd átnyújtja a tagkönyve­ket. Elpirulnak a lányok és fiúik, örömtől sugárzik az ar­cuk, miközben kezükbe ve­szik vérszínű tagsági könyvü­ket. Vörösnyakkendős pajtá­sok köszöntik a KlSZ-azerve- zetet, a köszöntésre az alap­szervezet titkára válaszol, ígéri, hogy a kiszesek ezután még nagyobb gondot fordíta­nak az úttörők segítésére és vezetésére. Ezután a pajtások rövid műsorral kedveskednek. A kiszisták szeme nevet az örömtől, sugárzik az arcuk, jóleső érzés tölti el vala­mennyiük szívét. Győr J á- n o s szervezeten kívüli fiatal szót kér, és előbb félénken, de mikor látja a ránéző báto­rító, baráti szemeket, határo­zottan jelenti ki: «-Ilyen még nem volt Simon fán«. S felvé­telét kéri az ifjúsági szövet­ségbe. A taggyűlés végéhez érve mindenki feláll, és a Világifjúsági Himnuszt én öle­lik. Véget ér a szép, feledhetet­len taggyűlés. A kiszisták; a KISZ-en kívüliekkel együtt a klubterembe mentek, ahol párolgó tea mellett szüleik­kel együtt szórakoztak. Mező István Valóban az ember a leg­főbb érték A Kaposvári Kórház bél- osztályának egyik kórter­mében súlyos vesebeteg­ségben fekszem. Szeret­ném ezúton megköszönni azt a figyelmet és kedves bánásmódot, melyet az osztály valamennyi orvo­sa és ápolója tanúsít a be­tegók iránt. Fáradságot nem ismerve odaadással, tudásuk legjavával fára­doznak itt az emberek megrongált egészségének helyreállításán. Olyan jó tapasztalni a szavaik mö­gött a cselekvést, a szere- tetet; tudni, érezni, hogy országunkban megbecsülik az embert nemcsak ami­kor dolgozik, hanem akikor is, ha beteg, és segítségre, támogatásra szorul. Itvás Ferenc hivatalsegéd. ESKÜVŐ AZ IFJÜSÁQI HÁZBAN Énekoktatói [és karvezetői tanfolyam volt a tabi járásban Harminc általános iskolai í nevelő Henkey Zoltán i megyei ének-szakfelügyelő ve- } zetésével ötnapos énekóktatói i és karvezetői tanfolyamon vett ^ részt a tatai járásban. A feldolgozott anyag műve­lődéspolitikai, ének-szakdidak­tikai, karvezetési, népzene- és szolfézs-ismereteket tartal­mazott. A napi kilenc órás ta­nulást szemléltetökkel és da­lokkal tették változatossá az előadók. A naponta megjelenő vendég nevelők is jól érezték magukat egy-egy foglalkozá­son. A kollektíva határozata I alapján mint járási pedagógus ) énekkar tagjai együttmarad- • nak a résztvevők, s már a tatai járási művelődési otthon ava- , tásának műsorában is szere- i pelnek. , _____ F énycső világítást A falusi ember ilyenkor családja körében tölti az es­téket, lámpa mellett olvas­gat egy kicsit, aztán lefekszik. De simonfán azon az estén, amikor a KISZ-szervezet ün­nepélyes tagkönyvkiosztó tag­gyűlését tartja, nem így tör­ténik. Már sötét van, s egy­más után gyújtják meg a pet­róleumlámpákat. A fiatalok ünneplőbe öltöznék. Kinyíl­nak a kiskapuk: fiúk és lá­nyok igyekeznek, sarat kerül­ve, vigyázva fényesre tisztí­tott cipőjükre. A pártszerve­zet helyisége ünnepi díszbe öltözve fogadja a csoportosan érkező kiszistákat és KISZ-en kívülieket. Megérkeznek a taggyűlésre meghívott vendé­gek is: Balajcza János, a KISZ járási bizottságának titkára, a pártszervezet titká­ra, a helybeli tanács, a nép­front, az iskola vezetői. A pa­dokban 40 fiatal foglal helyet. A lányok fehér blúzban, sö­tétkék szoknyában, a fiúk sö­tét ruháiban. Hat óra. Az elnökség elfog­lalja helyét A taggyűlés el­nöke üdvözli a vendégeket, a fiatalokat. Majd egy KISZ-tag Oleg Kosevoj: Utolsó szavait olvassa fel. Az arcokon felhő vonul ót, lebilincselve hall­gatják, s az ember úgy érzi, hogy nem is az olvasó, hanem a hős Oleg Kosevoj hangját hallják. Már vége a felolva­sásnak, s a Komszomol-iga- zolványról szaval egy lány, de a hallgatók még mindig gon­dolataikba merülve ülnek, s a lámpák fénye néhány szem­pár sarkából az arcokon vé­gigguruló könnycseppekről verődik vissza. Győr József, az alap­szervezet titkára áll fel, s az ifjúsági mozgalom 40 éves múltjáról, a KIMSZ és a KISZ megalakulásának kö­rülményeiről, harcairól, az alapszervezet eredményeiről beszél, a szép tervekről: a fia­talok politikai képzéséről, a kultúnház építéséről, a kul- túrcsoport, tánccsoport meg­alakításáról, az ifjú gárda Január 4-én délután tartották meg ünnepélyes keretek közt a Kilián György Iljúságl Ház nagy­termében az első KISZ-esküvőt. Bíró Gyula, a KISZ városi bi­zottságának szervező titkára és Mikuska Jolán iíjúgárdis- ték sorfala közt lépett a feldíszí­tett színpadra. Kerekes And­rás n é, a városi tanács elnökhe­lyettese az esküvő után gratulált az ifjú párnak, majd átadta a ta­nács ajándékát. Ezután Bogó László, a KISZ megyei bizott- 1 ságának titkára kívánt sok bol­dogságot a fiataloknak. Az egybegyűlt barátok, ismerő­sök, rokonok gratulációja és jó­kívánságai után az esküvő első része bezárult, majd este 8 órakor • folytatódott ünnepi vacsorával. a balatoni üdülőhelyek is eb­ben az évben. Nyárra kilenc balatoni vasútállomás utasait fogadja neon világi tás. Bala- tonfüreden, Keszthelyen és Siófokon a park virágágyai kö­zé több színű világító szököku- tat állítanak. A zárszámadások tapasztalatait vitatta meg a megyei párt-végrehajtó bizottság A Magyar Szocialista Mun­káspárt Somogy megyei Vég­rehajtó Bizottsága a január 3-i ülésén megvitatta a ter- melőszövetikezeti zárszámadá­sok gazdasági és politikai ta­pasztalatait. A jelentésiből — amelyet Deák János, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának vezetője terjesz­tett az ülés elé — kitűnik, hogy 119 tsz készített zárszám­adást az 1957—58-as gazdasá­gi év végén. E szövetkezetek együttes vagyonárnak értéke 186 millió 555 ezer forint. A munkaegység átlagos ér­téke 37 forint 36 fillér, mely­nek 63 százalékát, 23 forint 59 fillért készpénzben fizették ki. A jelentés megmutatja a termesztett növények hoza­mának alakulását is. Búzából 8,6, rozsból 8,1, árpából 8,8, zabból 6,8, kukoricából (máju­si morzsolt) 15,6, burgonyából 81, cukorrépából 118 mázsás a hoddankénti átlagtermés. Az elmúlt gazdasági évben 26-tal több tsz készített zárszámadást, mint azt megelőzően. Ennél jóval nagyobb mérvű a közös állatállomány számszerű fej­lődése: a szarvasmarhák szá­ma 2197-ről 4417-re, a sertése­ké 5569-ről 8953-ra. a juhoké pedig 5508-ról 7514-re szaporo­dott egy év alatt. Jelenleg 100 hold szántóra 19,5 számosállat jut. A szövetkezetek földterü­lete 1957. november 1-én 24 241 kát. hold volt, 1958. október 31-én pedig 87 százalékkal több, vagyis 42 897 kát. hold lett. A 119 tsz-ben gazdálkodó csa­ládok száma 1191-gyel na­gyobb, mint a gazdasági év elején. Egy esztendő alatt 1896 taggal erősödtek ezek a szö­vetkezetek . A 3004-es kormányhatározat nyújtotta kedvezmény ékből mintegy 5,1 millió forintos többletbevételre tettek szert a termelőszövetkezetek. A gép- állomási munkadíjakból két­millió, a műtrágya árából pe­dig 1,2 millió forintot írtak jó­vá a tsz-eknek. Mindezeket figyelembe véve azt állapította meg a megyei párt-végrehajtó bizottság, hogy az elmúlt gazdasági év a somogyi szövetkezetek megszilárdulásának esz­tendeje volt. A földterület növekedése, a taglétszám emelkedése, az ál­latállomány gyarapodása az erősödés és fejlődés bizonyíté­kai. A részesedés mértéke ugyan csökkent az előző évi­hez képest, de elmondhatjuk, hogy szövetkezeteink többsége megalapozta jövőjét az 1957—58-as gazdasági év­ben, . s ha sóik nehézséggel küzde­nek is, de közelebb jutottak a célhoz: a jövedelmező, példa­mutató nagyüzemi gazdaságok kialakításához. Nagyobbak volnának eredményeink, ha az erősítés és fejlesztés minden lehetőségét felhasználtuk vol­na. Mik a további tennivalók? Erre a 'kérdésre is megadta a választ a vita. A legnagyobb gondot, a legtöbb tennivalót a gyenge szövetkezetek adják. A fciútra akkor találunk rá, ha megkeressük a gyenge­ség okait, és megszüntet­jük ezeket az okokat — hangsúlyozta Hevesi Já­nos, a megyei pártbizottság másodtitkára. Tóka Lajos, a megyei tanács tsz-csoportjá- nak vezetője elmondta: a szak- igazgatási apparátus erejének legnagyobb részét eddig is a kevésbé jól álló szövetkezetek megsegítése kötötte le. Szirmai Jenő, a megyei pártbizottság első titkára rá­mutatott: az volt a baj, hogy az irányító szervek egy esz­tendő alatt minden problémát meg akartak oldaná. Ez nem ment, és nem fog menni a jövőben sem. Az volna a he­lyesebb, ha a tennivalók közül kiválasztanánk a legfontosab­bakat, amelyeket az idén el lehet végezni, a többi helyen pedig a gondok enyhítését kell célul tűzni. Nagy felelősséggel kell mérlegelni, hogy melyik tsz érdemli meg az újabb ál­lami támogatást- ahol nincs meg a társadalomtól kapott anyagi értékeik gondos kezelé­sének a biztosítéka, oda nem adhatunk újabb és újabb hi­telt. Egységes, szét nem vá­lasztható feladat a vezetés megszilárdítása, a politikai és gazdasági megerősítés. Ezzel kapcsolatban úgy foglalt állást a végrehajtó bizottság, hogy a gyenge szövetkezetekben a vezetést kell elsősorban megerősíteni. Ha jó a vezetés, akkor van ■kire bízni, van kitől várni a gazdálkodás megjavítását. A tennivalók meghatározása után végre munkához kell lát­ni — mondták az ülte résztve­vői. A megyei, járási vezetők­től kézzelfogható segítséget várnak a tsz-ek. A pártpoliti­kai munka megjavítása, a kommunista példamutatás ér­vényre juttatása a szövetkeze­tekben — ez a sikerek előfel­tétele. Szikszai Lászlónak, a kaposvári járási pártbizott­ság első titkárának javaslatá­ra határozatba foglalta a v. b.- ülés, hogy nagyobb gondot kell fordí­tani az egyesülések során megnövekedett közös gaz­daságokra. Mi seta György, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztályának' helyettes vezetője pedig a kívül álló szegénypa­rasztok megnyerésére hívta fel a figyelmet. A mezőgazdasági szakemberektől hasznos útmutatást várnak a tsz-ek a tervkészítéshez, a nö­vénytermelés te állattenyész­tés munkálnák elvégzéséhez: Csodákat remélni egyetlen ag- ronómustól sem szabad, hiszen akár egy esztendő ás csak arra elegendő, hogy a szakember a folyamatos termelést jól irá­nyítsa a vezetőséggel együtt, s megvesse az alapját az elkö­vetkező időszak eredménye­sebb gazdálkodásának. Foko­zottabb politikai és szakmai segítséggel előbbre juthat me­gyénk tsz-mozgalma. Szép számmal vannak gaz­daságilag erős szövetkeze­teink, amelyek a középpa­rasztokat is elhagyták már a jövedelmezőséget ille­tően. 19—19 tsz 40—50, illetve 59— 70 forint értékű részesedést osztott munkaegységenként. A somogyszentpáli és a szuloki termelőszövetkezetekben pe­dig meghaladta a 70 forintot a munkaegység értéke. E szö­vetkezetek dolgozói bátran népszerűsíthetik eredményei­ket a középparasztok körében is. Célunk az, hogy a gyengé­ket az erősebbekhez felzár­kóztatva, gyakorlati példák alapján késztessünk mind több egyéni gazdát a belépés­re — hangsúlyozta a meigyei párt-végrehajtó bizottság ülé­se. Veszíti] •Ardamafald] — Csillapod jék, Potapov. No, mi van? — Azt hiszem, megint meg­lépett ... — Várjon csak, őrnagy — mondta Asztangov higgadtan. •— Egy igen érdekes fényképet mutatok. Emlékezzen vissza, maga szőtt nekem arról az em­berről, akit Volszkij elbocsá­tott. — Igen, Akszencsuk a neve. Még mondta is, hogy ne so­kat vesződjünk vele, mert el­tereli figyelmünket az ellen­ségről. — Nem akartam hamis nyomra vezetni magukat, én azonban szemmel tartottam Akszencsukot. Szombaton a Grande Hotelben mulatott egy idegennel, aki az ő számláját is kifizette. A dáridó után azonban meglépett a razzia elöl... • Íz egyik fotós lepett be, még nedves fényképeket ho­zott be egy félbehajtott újsá­gon. Potapov megnézte az első képet, s még a lélegzete is el­állt. — Ö az!... Ö az. Igen, a vendéglői asztal Mö­gött Okajemov ült. Csak sza­kállt növesztett, és más ruha Volt rajta. — No, mihez kezdjünk, Po­tapov? — kérdezte az ezredes. — Minél előbb le kell tar­tóztatni Akszencsukkal együtt — vágta rá Potapov. Az ezredes hallgatott, majd megjegyezte: — Nem. Akszencsuk segít majd az ellenség lefülelésé­ben. — Akszencsuk? — Potapov először csodálkozott, majd za­varba jött. — Hát az hogy le­het? — Most biztosan egyedül van otthon. — Az ezredes fel­vette a telefont, s tárcsázott. — Akszencsuk elvtárs? Jó napot kívánok. Az Államvédelmi Ha­tóságtól beszélek. Igen. Asz­tangov ezredes. Át tudna most jönni hozzánk? Fontos ügyről van szó. Jó. Hívjon taxit. Haj­tasson a főbejárat elé, s belé­pőjegyre nem lesz szüksége, le­szólok a kapuügyeletesnek. Kö­szönöm. Várjuk ... Harmadik emelet 32-es szoba. Várjuk ... — Majd még ő is eltűnik — mondta Potapov. — Embereink figyelik a la­kását. Állandóan sarkában vannak — mosolygott az ezre­des. — Közbejöhet valami vélet­len — mondta gúnyosan Pota­pov. — Biztosan eljön, őrnagy. At­Fordítotla: Lajos Géza néztem az adatait, s tudom, hogy eljön. 4. Akszencsuk még le se tette a kagylót, amikor megsejtette, hogy valami összefüggés lehet új barátja és az Államvédel­mi Hatóság hívása között. A taxiban kissé lehiggadt: hisz végeredményben semmi rosszat se követett el, csak egy kicsit ivott a vendéglőben. Vagy az is bűn talán? Amikor a hozzálépő nyugodt Asztango- vot meglátta, még inkább le­csillapodott. — Üdvözlöm, Nyikoláj Jev- genyevics. Bocsásson meg a zavarásért. Ismerkedjenek meg: Potapov elvtárs, munka­társunk. Üljön le. Nem talál­kozott senkivel sem? — Nem. — A.lcszencsuk vára­kozóan nézte az ezredest. — Nagyon fontos, mondhat­nám, országos ügyben hívattuk ide. Számítunk rá, hogy segít nekünk. — Természetesen, ha tu­dok ... — morogta Akszencsuk rémülten. — Ismeri ezt az embert, ,Nyikoláj Jevgenevhcs? — nyújtotta oda az ezredes Oka­jemov fényképét. 34. — Igen, ismerem. — Mindent mondjon el róla. amit tud. Mindent. Rendkívül fontos számunkra. — őszintén szólva nem so­kat mondhatok... — Akszen­csuk belezavarodott, hisz való­ban nem sokat tudott új ba­rátjáról: — Nemrég otthagyta a felesége ... Valamilyen tudo­mányos kutatóintézetben dol­gozik. Vitalij Alekszejevicsnek hívják ... — Hogyan ismerkedtek ösz- sze? — kérdezte az ezredes. — Elbocsátottak az intézet­ből, ahol dolgoztam. Igen rossz hangulatban voltam, bemen­tem hát a Vasmacska vendég­lőbe. Mértékkel, de inni kezd­tem. Ö is ide tért be. Nekem is megvolt a magam bánata, neki is — elhagyta a felesége —, beszédbe elegyedtünk, s at­tól fogva együtt ittunk. Így is­merkedtünk meg. — Máskor is mulattak még együtt? — kérdezte Potapov szigorúan. — S ki fizetett? — Eljártunk néhány ven­déglőbe, mindig ő fizetett. Sok pénze volt, még kölcsön is adott nekem. — S miért pénzeli magát? — mosolygott Potapov. — Hogy-hogy pénzel? Már az is baj, ha két ember össze­barátkozik, és segítik egymást ? — Tudja a barátja vezeték­nevét? — Nem... — Akszencsuk elvörösödött. — Mondani nem mondta, én meg restelltem megkérdezni... Megígérte ne­kem, hogy állást szerez az in­tézetükben. — Miféle intézetben? — Olyan helyzetben vagyok, hogy nemigen kérdezősködhe­tek, örülök, ha egyáltalán fel­vesznek valahová ... Azt mondta, hogy az igazgató jó bomátja Még az irataimat is odaadtam neki. — Mi, átadta az iratait?! — Potapov felpattant a székről. — Milyen iratokat? — A diplomám, munkaköny­vem, egy kérvéni't és a fel­mondólevél másolatát. — Volszkij aláírása rajta van? — Rajta. Potapov ledobta a ceruzát, és i -lentöségteljesen nézte az ez­redest. Asztangov látta, hogy Potapov túlságosan feldühö­dött, ezért ö is bekapcsolódott a beszélgetésbe. — Mikor találkoznak me­gint? — Ma este nálam alszik, de, hogy mikor jön, azt nem tu­dom pontosan megmondani. Lakását a féleségének hagyta, ezért felajánlottam neki. lak­jon nálam, amíg csak kedve tartja. — XJgy, Akszencsuk elvtárs... — mondta Asztangov ezredes kis szünet után. — Legjobb, ha mindent megtud, mi bízunk magában. Ez az ember el­szánt ellensége hazánknak. Bűnös terve i h itelezésében szeretné magái Is felhasználni. Hogy mit akar lenni, azzal még nem vagyunk tisztában. Maga azonban sokat segíthet nekünk. — Természetesen. De hát ez igaz? — Akszencsuk tágra- nyílt szemmel bámulta az ez­redest. — Csakugyan?... — Bizony így van, Nyikoláj Jevgenyevics. Akszencsuk egy óra múlva ment haza. Amikor becsukó­dott mögötte az ajtó, Potapov megjegyezte: — S hátha... — de nem fe­jezte be. — Ne aggódjék. Minden rendben lesz. — Az ezredes borúsan nézte Potapovot. — Kötelességünk, hogy bízzunk a mi szovjet embereinkben, őr­nagy elvtárs. Miért válna áru­lóvá ez az Akszencsuk? Hibát követett el. Rosszul dolgozott Volszkij intézetében, s ezért elnyerte méltó büntetését. Azonban nincs jogunk olyan­nal gyanúsítani, hogy képes hazaárulásra. — Véleményem szerint egy ilyen züllött ember, aki csak az ivászatot kedveli ... — Nevelés kérdése az egész, Potapov. Azok az emberek is hibásak, akikkel eddig érintke­zett. Biztosan akadt köztük néhány, aki szeret a kommu­nista nevelésről fecsegni, de nem szeret, vagy nem tud ténylegesen annak szellemében cselekedni. — Visszatérve Ak- szencsnkra: olyan leckét ka­pott most, hogy egész életében megemlegeti! — S hátha nem bír Okaje- tnovval, kudarcot vall... — Elég, Potapov, magának nagyon gyengék az idegei — fejezte be nyersen az ezredet*. — Folytattuk —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents