Somogyi Néplap, 1959. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-30 / 25. szám
Péntek. 1959. január 30. 4 SOMOGYI NÉPLAP SPORT Balatonbatrlár téli sportélete Jégpálya és egyebek Legutóbb a Balatonboglári MEDOSZ Sport Kör vezetö- ségválasztó gyűlésén vetődött fel a gondolat, hogy jégpályát kellene létesíteni Balatonbog- láron. Dr. Török Sándor községi orvos elmondotta, hogy a szülők szívesebben engednék erre a jégpályára gyermekeiket, mint a veszély t mindenkor magában hordozó Balatonra. Az új sportköri vezetőség már foglalkozott is ezzel a kérdéssel, s úgy határoztak, hogy ha az időjárás lehetővé teszi, vízzel árasztják el a teniszpályákat, sőt biztosítanak világítást, hogy besötétedés után is használhatók legyenek ezek a pályák. Távlati terv, hogy Bogláron korcsolya szakosztályt létesítenek, mert a falu fiataljai között igen sok csapat« ma már nincs együtt. Balogh József és Mészáros Ferenc azt az időt idézték fel, amikor a megyei asztaliteniszbajnokságon is szép sikereket értek el a balatonboglári teniszezők. 1950 óta azonban szinte semmit sem had n a bogiári asztaliteniszezni,! ol. Ezekben a napokban azonban újból szoba került az asztalitenisz szakosztály ügye; a sportköri vezetőség Balogh Józsefet és Mészáros »Öcsit« bízta meg, hogy tömörítsék egy szakosztályba az asztaliteniszező fiatalokat. „Tenisz-óvoda“ nyílik Ismeretes, hogy a fehérlab- da-sport, a tenisz hívei Bogláron elhódították a hegemóniát a kaposváriaktól. Igaz ugyan, hogy a bogiári »nagy tehetséges korcsolyázó akad. Éledezik az asztalitenisz-sport Sportemberek beszélgettek. Harmath Gyula TF-ista lett. Hock János elköltözött Bala- tonboglárról. De azért a teniszélet nem szűnik meg Bogláron. mert már jönnek fel a serdülők meg az ifjúságiak. Sőt, újabb tömegek kapcsolódnak be a tenisz-életbe. Harmath Lajos teniszoktató elhatározta, hogy »tenisz-óvodát« nyitnak, s az oktatást már a legfiatalabbak között elkezdik. A bogiári tenisz-óvoda iránt nagy érdeklődés nyilvánult meg a környező községekből is. Megkezdték a labdarúgók is A legnépszerűbb sportág képviselői is készülődnek már a tavaszra. A labdarúgók edzéseit a jövőben Herczeg Tibor. a csapat volt játékosa irányítja. Egyelőre heti háromszori tornatermi edzés van műsoron. Ha azonban az időjárás kedvezőbbre fordul, azonnal megkezdik szabadtéren is a felkészülést, mert elhatározott szándékuk, hogy az együttes a tavaszi fordulóban javít igen nehéz helyzeten. Molnár József HÍREK — Televíziót kapott a bala- tonboglári Vikár Béla Művelődési Ház. A község dolgozói nagy számban gyűlnek össze esténként, és igen jó vételi viszonyok mellett élvezik a közvetítést. — A »Danko Pista« című színmű próbáit kezdte meg a hét elején a memyei művelődési otthon színjátszó csoportja. Az előadást február végére tervezik. — A somi nőtanács január 25-én álarcosbált rendezett. Közreműködtek a község KlSZ-fiataljai is. A jól sikerült bál bevételéből az óvoda építéséhez járulnak hozzá. — Február 1-én kezdődnek a Latinka. Sándor Kulturális Seregszemle körzeti bemutatói a fonvódii járásban. — Február 1-én Kaposvárott országos állat- és kirakodóvásár lesz. (x) — Békegyűlést tartottak Sávolyon. Dr. Tiszamarti Antal, a marcali kórház főorvosa, a járási békébizottság elnöke beszélt az atom- és hidrogénbomba veszélyéről. — Költői estet rendez a Hazafias Népfront-bizottság és a hedrehelyi népkönyvtár 31-én, szombaton este 7 órakor a község kultúrtermében. Győré Imre költő tart előadást, és verseiből szaval, utána műsort ad a községi népi együttes. — Az Országos Béketanács felhívása nyomán nemrégen indult meg megyénkből leve lezölapok küldése a genfi atomkonferencia részvevőinek. Eddig 153-an küldtek képeslapot. — A nők kritikus életkora címmel dr. Sivó József főorvos tart előadást a nők részére ma este 6 órakor a TIT előadótermében. (Beloiannisz u 18., Iparosszékház.) Hetiren vegosi árut tárol cs hűtőház Jó kezekbe került a sport Kéthelyen Al&pos előkészítés előzte meg Kéthelyen a sportköri vezetőség úljáválas/tását. Hogy mennyire közügy a sport, azt bizonyítja: ezen az estén megteltek a kultúrotthon széksorai; fiatalok és idősebbek egyaránt eljöttek, hogv meghallgassák a beszámolót az elmúlt esztendő sportrounkájáról. Bevezetőben Tóth Imre röviden megemlékezett a RIMSZ 40. évfordulójáról, majd az 1953-as év sportéletének eredményeiről, hiányosságairól beszélt. Élénk sportélet jellemezte 1958-ban Kéthelyt. Négy szakosztályban, az asztalitenisz, röplabda, kerékpár és labda rúgó sportágakban, félszáznál több fiatal sportolt versenyszerűen. Kii- löíiösen jól sikerült a nyári spar- takiád; a fiatalok megszerették ezt a versenyt. Akadtak hibák is. Ilyen volt a labdarúgóknál mutatkozó fegyelmezetlenség, a sport- felszerelésekkel való hanyag bánásmód. Sportfelszerelés veszett el, s ezt még az sem menti, hogy a mulasztóknak meg kell téríteniük az okozott kárt. Nemcsak a beszámoló volt igen tartalmas, hanem az azt követő •vita is. A bátor hangú bírálatok, azt jelezték, hogy a jövőben még jobb lesz a sportmunka Kéthelyen. Ezután került sor az új vezetőség megválasztására. A következők kaptak tisztséget: Elnök; Tüske Sándor. Vezetőségi tagok: Nébli Vendel, Pálfi György, Sáros! Sándor, Balázs Imre, Molnár István, Mészégető László, Tiszek Károly, Markovits Ferenc, Darvas Sándor, Udvari János, Bellán Sándor, Varga Imre, Szakovits Vendel, Schmidtbauer János, Tóth Imre, Krausz Imre és Mészégető Imre. A jelenlévők elégedetten távoztak. Az a vélemény alakult ki, hogy jó kezekbe került a sportvezetés. Várható, hogy ez évben tovább fejlődik a sportélet Kéthelyen. — Kisgyura Pénteken választ új vezetőséget a K. Dózsa SM Ma tafctja rendes évi veze- töségválasztó közgyűlését a K. Dózsa Sport Kör. A belügyi sportolók és sportbarátok há- zatáján nagy érdeklődéssel várják a sportköri vezetőség újraválasztását. KÁzépbkalás kosárlabda- bajnokság Január 30—31-én, két napon át küzdenek majd Somogy legjobb középiskolás kosárlabda-csapatai a megyei férfi és leány csapatbajnoki címért. A versenyre valameny- nyi megyei középiskola benevezte csapatát. A küzdelmek pénteken 14 órakor kezdődnek. A K. Előre sakkozói Január 3l-pn A város különböző pontjain találhatók a nagy éléstárak, melyek a lakosság ellátására kerülő élelmiszereket tárolják, S osztják szét a kiskereskedelemnek. Ezekhez tartozik a nagy jégszekrény is, amit a háztartásokban a kamrába állítanak, de egy város viszonylatában külön üzemet alkot, a Hűtőipari Vállalatot. A hűtőházban jelenleg is sokféle árucikk talál átmeneti otthonra. Ezen a helyen tárol például a húsüzem is. Tizenkét vagon marhahús, valamint tizenöt vagon sertés képezi azt készletet, mely ellátja majd a családok asztalát hússal. Tizenkét vagon lóhús is van a hűtőházban. Ne rémüljön el, aki nem szereti — exportra megy! A Somogy megyei és a Baranya megyei Szövetkezetek Értékesítő Központja , téli almájukat hozta ide. Most 20 vagon körül van, fele somogyi, fele baranyai. Az egyik gépkocsival, a másik napi két- hérom vagonnal visz el belőle. Végül a Hűtőipari Vállalat saját termékei is itt találhatók: tizennégy vagonnyi gyorsfagyasztott gyümölcs- és főzelékféle. Ezeket is exportra, illetve Budapestre szállítják. Számoljuk csak össze: több mint hetven vagon különféle élelmiszeráru, hús. gyümölcs, főzelék van a hűtőházban. Ki gondolta volna, hogy ilyen temérdek mennyiség? Pedig a szakemberek szerint most éppen »üres« a hűtőház. 111 éves - de més él a ivére legyőzték a Faipari V o. választ K. Előre—Faipari V. 6:0 A kaposvári városi bajnok- j ság első fordulójának harmadik mérkőzésén nem várt fölényes győzelmet aratott az Előre. Különösen végjátékban bizonyultak jobbnak az Előre sakkozói. Szabó Zsiborást, Dusnovszky Zsírost, Tipli Sáf- ránt, Horváth Somodit, Bánkúti Földesit, dr. Sánta Jártast győzte le. Az Előre ezzel a győzelmével a városi bajnokságban az élre tört. A Kaposvári Munkás Testedző Egyesületnél nagy gonddal készítették elő a sportköri vezetőségválasztó közgyűlést. Az elmúlt hetekben, napokban a szakosztályok, illetve a sportcsoportok küldötteket választottak, s ezek képviselik a teljes tagságot a szombati közgyűlésen. Előreláthatólag száznál több küldött jelenik meg azon a vezetőségválasztáson, amelyen az eddigi vezetőség számot ad az 1958. évi munkáról. A beszámolót And- rosits Imre sportköri elnök tartja. A sportkör pénzügyi helyzetéről Tábori Ottó, a számvizsgáló bizottság elnöke tesz jelentést. A közgyűlés további napirendjén hozzászólások, a sportkör új alapszabályának ismertetése és a veze- tőségválesztás szerepel. A közgyűlést a Szakszervezetek Megyei Tanácsának székházéban tartják szombaton délelőtt 9 órakor. A moszkvai »Altáj« szállodában a szovjet népszámlálás első napján folyt le a következő beszélgetés: — Mikor született? — 1848-ban. — Mennyi idős most. apó? — kérdezte csodálkozva Rima Kórjakina negyedéves technikumi hallgató, aki mint ösz- szeíró végezte munkáját. — 111 ... és még elélek egy darabig. A piros arcú öreg Iszak Ma- karovics Szkopin Novoszi- birszkből utazott fel Moszkvába. Sok érdekeset meséit. Kilencvenhat esztendeig élt Novoszibirszkben, emlékszik iiiii ■ iii égé- — Ne bohóckodjon! Egyébként az ördög tudja, mi pal előbb futólag látta, van másrészt! Brajcev feltett szén meghökkent e t>áltozds tóttá olyan hangon, hogy még még néhány kevésbé fontos láttára, Kovalenko mezítláb a börtönőr is összerezzent. — kérdést, de Kovalenko még a volt, s hiányzott a kabátja. Hallotta? A holmik azonnal itt fejét sem emelte fel. Nadrágszíja sem volt, a nad- legyenek! — Az lesz a legjobb, ha ki- rágja minden pillanatban le megy egy kicsit a folyosóra és akart csúszni, ilyenkor ügyetlelecsíllapödik. Majd hívni fo- nü{ kapott utána, gom — mondta Brajcev, és az — No. magát jól elintézték ezredeshez ment jelentést ten- -» állapította meg mosoly nél- ni. kül az ezredes. Ez a váratlan összeroppanás szedték el? — Értettem, főnök elvtárs! - s vészjósló pillantást vetve Kovalenkóra, kiment. öt perc sem telt bele, és a börtönőr hozta a kabátot, ci- A cellában pót, nyakkendőt, inggombokat. Nem hiányzott semmi. lamit előlünk. Pedig rendes gyereknek látszol... — Tessék? Aha, keresi a megfelelő hangnemet. — Kovalenko szemében leplezetlen harag égett. — Hagyja ezt, főnök elvtárs. Semmi értelme. Hiszen mindent beismertem! Bármilyen jegyzőkönyvet tesz elém, aláírom szó nélkül, még 10. meg se nézem! Mi kell még? Csak hagyjanak végre békén! kiál- — Szamár vagy! — mondta szívből az ezredes. — Volt egy fiam. Az is ilyen makacs volt. Mindjárt az elején, negyvenegyben elesett... — Mély sóhaj szakadt ki a melléből, és valahogy meggörnyedt a válla, szeméből eltűnt a fény. Kovalenko megérezte, mennyire nehéz most a szíve ennek a fáradt, öregedő embernek. Szevercev pedig semmit sem kérdezett, hanem mesélni kézmég arra az időre, amikor a város kicsi település volt. Emlékszik 1861-re, a jobbágyság megszüntetésére, emlékszik az 1867- es első oroszországi népszámlálásra. — Ha egyet-mást el is felejtettem — mondja mosolyogva —, a nővérem biztosan emlékszik rá. Ő 116 éves, s remek emlékezete van. Jöjjön el hozzánk — fejezi be a beszélgetést Szkopin apó —, szeretettel fogadjuk. ’ v_y^űvelődés «Szórakozás Csíky Gergely Színház: Luna asszony. Előadás este 7 órakor. Tájelőadás Pécsett: Cid. Vörös Csillag. Február 1-ig: Ember az égben. 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság. Febr. 1-ig: Az ügyetlen kapus. 4, 6, 8 órakor. Hippi-Rónai Múzeum: Somogyi festők őszi tárlata. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat 9—11-ig és 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv- kölcsönzés 9—11-ig és 13—18 óráig. rwrrrfWfrfrfTwiTTYYTrTfTf* EGYRE NAGYOBB A TEJCSÁRDA FORGALMA — No, jöjjön már, itt jó meleg tejet, kávét lehet kapni. — Igaza van, úgyis úgy átfáztam . így beszélgetett két falusi néni az újonnan megnyílt tej- csárda előtt. Még egy kis tanakodás, azután bementek. Kellemes meleg fogadta őket az ízléses, neon világi tású üzletben. s jólesett a gőzölgő kávé. Városunk január 16-án megnyílt üzletének, a modernül berendezett tejcsárdának egyre nagyobb a forgalma. Mindennap újabb és újabb arcok jelennek meg, mindig többen és többen fedezik fel az új üzletet. Nemcsak a környékbeli lakók fogadták* örömmel — akiknek ezután nem kell reggelenként messze menniük a tejért, kenyérért —, hanem azok is, akiknek reggeliző, uzsonnázó, sőt ebédezési lehetőséget is nyújt a tejcsárda. Reggel 7—8 óra között van a legnagyobb forgalom. Munkába menet a dolgozók szívesen térnek be. hiszen olcsón finom; meleg reggelihez juthatnak. és mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelő tejterméket Sok ember gondjának megoldásában segít a tejcsárda. Az egyik asztalnál Várnagy Márta issza a meleg kávét, előtte tejeskanna.' Édesanyja sokat betegeskedik, ilyenkor ő lejön, s miután megreggelizik, tejet visz édesanyjának. Az Ady Endre utcai elárusítóknak is könnyebb lett a dolguk, mert ha reggel nincs idő a tej, kenyér bevásárlására, mindezt elintézhetik. Az üzlet kiszolgálónői igen készségesek, szorgalmasak. Bíznak abban, hogy a mostani napi. 1000—1200 forintos forgalom egyre nőni fog, és mindig többen fogják látogatni az Ady Endre utcai tej- csárdát. Apróhirdetések Apróhirdetések díja szavanként hétköznap 15— Ft, vasárnap 2,- Ft. Az első szó minden esetben duplán számítandó. (10,- Ft-on aluli apróhirdetés nincs.) Hirdetéseket felvesz a Somogyi Néplap Kiadó- hivatala. Kaposvár, Latinka S. u. 2. sz. Telefon: 15-16. A vidékiek hirdetéseiket postán is feladhatják ugyanerre a címre. Az érte járó összeget a megjelenés után a feladóval közöljük és befizetési csekket mellékelünk. ADAS-VETEL Huszonnégy féle naptár kapható egy forint tíz fillértől minden papírt árusító boltban. (B-l) Lucerna és baltacimszéna eladó. Pintér Márton, Magyaratád, Ró- zsa_u^_3. (126) Somogyiúron családi ház nagy kerttel eladó. Érdeklődni: Kenteiknél. (1306) Szevercevet is óvatosságra in- Kovalenko nem felelt. Kovalenko a falnak támasztette. ö is érezte, hogy valami — No, nem baj — nyugtatta Ivódva kezdte felhúzni a cipő- dett a fiáról. Szép lassan, nincs rendben. De itt voltak a meg az ezredes. — Mindjárt jét. részletesen elmondta, milyen tényék, melyek könyörtelenül visszakap mindent. — Ülj le, fiam, ki hallott volt a fia. mit szeretett játmegszabták a további tenniva- Átnézte a 14-es cella fog- ilyet? — mondta barátságosan szani, mihez volt hajlama és lókat, és az ezredes, erőt véve lyainak névsorát, és utasítást az ezredes, és a székre muta- tehetsége. Elmesélte, hány'hajmagán, parancsot adott Kova- adott,, hogy hozzák fel Sam- tott. lenko letartóztatására. így vég- surin őrizetest. — A letartóztatottakat maződött a vasárnap. — Ide figyeljen, Ordas, a gázni szokás — jegyezte meg Hétfőn reggel úgy határozott, holmikat adja vissza, de azon- tétován a fiú. hogy maga fogja kihallgatni a nal. — De én veled nem mint lefiút. Középtermetű, beesett ar- — Nem lehet — rázta a fejét tartóztatottál beszélek. No ülj cú fin lépett be a szobájába szemtelenül vigyorogva a bű- már le, mit kéreted magad? az őr kíséretében. Szeme alatt nöző. — Elvesztettem kártyán. Kovalenko leült. Az ezredes »ötét karikák. — Ki vesztette el? vele szemben foglalt helyet. Szevercev, aki alig egy nap- — Én, excellencies uram! — Érzem, hogy titkolsz vaCsaládi hazam beköltózhctőség- gel eladó. Grunfeid, Füredi u. 13. _____________ ._____________(1321) T óth Lajos u. z. sz. ház eladó. Érdeklődni lehet Dimitrov u. 52Mesztegnyőn eladó kétszoba összkomfortos, új családi ház gaz dasági épületekkel, 2000 négyszög öl telekkel. Azonnal beköltözhető Érdeklődni: Kovesdi Ferencnél Marcali, Táncsics u. 22. (123) Príma tűzifa kapható: Sallai u. (volt Kálvária) 3. sz. Gyimesi fakereskedő. (130) ALLAS Házimunkában jártas bejárónőt felveszek. »Rendes« jeligére a. Hirdetőbe. (1314) VEGYES Lakását otthonossá teszi, ha képeit Strasszer képkeretezőnél ke- retezteti. Berzsenyi u. 8. (36) Igazolványaimat tartóval együtt elvesztettem. Jutalom ellenében bentlévő elmemre kérem leadni. (1313) ben. (134) Egy 9—10 éves • fiúnak bőrkabát eladó. Krum Adám, Berzsenyi u. 43. sz. ______________ (133) n alt töltöttek együtt a folyóparton horgászbottal a kezükben ... Minden szavából az a nehezen megfogható, kicsit szigorú, rrtégis oly meleg apai szeretet áradt, ami ezekben az ívekben úgy hiányzott Viktor Kovalenkónak. — Folytatjuk — Vennék Kaposvárott azonnal beköltözhető kis családi házat életjáradékra, 25 ezer készpénzzel, a többit megegyezéssel. »Nagyon sürgős« jeligére a somogyszili postahivatalba. » (132) Eladó nyaraló Fonyódligeten ter- mő gyümölcsfákkal. Kaposvár, Április 4 u. 5. sz. Pétervári. (124) Beköltözhetöséggel eladó kétszoba konyhás ház gazdasági épületekkel, 900 négyszögöl kerttel. Lonka-Cser 2. Szigetvári u. vége. Érdeklődni: Szigetvári u. 116. alatt a boltban. Ugyanott bőgő. négygépes szárnykürt, hegedűk eladók. (1317) Fiatal házaspár bútorozott szobát keres sürgősen. Cím a Kiadóban._____________________________(120) E lvállalnék eltartásra egyedülálló idősebb férfit vagy nőt vagy házaspárt. Házam*van. Cím a Kiadóban. (131) SOMOGYI NÉPLAP Az MSZMP Megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó az MSZMP Megyei Végrehajtó Bizottsága. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin út 14. Telefon: 15-10, 15-11. Kiadóhivatal: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon: 15-16. Előfizethető minden postahivatalnál és postás kézbesítőnél. Előfizetési díj egy hóra: 11,- Ft. Somogy megyei Nyomdaipari Váll. Nyomdáért felel: László '-‘»Mb