Somogyi Néplap, 1958. december (15. évfolyam, 284-307. szám)
1958-12-17 / 297. szám
Seerda, 1958. december 17. 2 SOMOGYI NÉPLAP A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának plénuma (Folytatás az 1. oldalról.) fejlesztésének alapvető kérdéseiben revideálni akarta a párt lenini irányvonalát. Ezek az emberek az utóbbi években kitartóan akadályozták a legfontosabb mezőgazdasági intézkedések megvalósítását, és ezzel fékezték a szovjet gazdaság fejlődését. Harcoltak a pártnak az új földek megművelésével kapcsolatos politikája ellen. Ugyanakkor — mondotta Hruscsov — a Szovjetunió éppen a szűzföldek megművelésével növelte jelentősen a szemestermények termelését és beadását. Felléptek a mezőgazdasági tervezés új rendje ellen, márpedig ez az új rend biztosította a helyi lehetőségek ésszerű kiaknázását. Malenkov, Kaganevics, Molotov, B u Igán yin és Sepilov pártellenes csoportja — mondotta Hruscsov — meg akarta fojtani a kolhozok és szsovho- zok élenjárói által indított, az állattenyésztés gyors fejlesztését célzó hazafias mozgalmat, amely célul tűzte ki, hogy áz egy főre jutó állattenyésztési termékek termelésében utolérjük az Amerikai Egyesült Államokat. Márpedig ezt a mozgalmat az egész nép támogatja, és már eddig is mutatkoztak pozitív eredményei. E csoport tagjai tiltakoztak azellen, hogy megszüntessük a mezőgazdasági termékek kötelező állami beszolgáltatását, azonban éppen ez a változás növelte a kolhozparasztság munkakedvét, és az állattenyésztési termékek beadása nem csökkent, hanem ellenkezőleg, jelentősen növekedett. Molotov, Kaganovics, Malenkov és a többiek — mondotta Hruscsov — olyan embereknek bizonyultak, akik nem értenek a mezőgazdasághoz. Helytelen álláspontot foglaltak el a parasztsággal szemtan. Olyan, erőt láttak a. parasztságban, amely ellenállást fejt ki a szocialista építéssel szemben. Ez a kolhozokkal és kolhozistákkal szembenálló, Lenin nézeteivel ellentétes, hazug vonal vezetett gyakorlatilag a mezőgazdaságnak ahhoz a helyzetéhez, amely 1953-ra kialakult. Hruscsov rámutatott, hogy Molotov javaslatai például, hogy minden teröäet magát lássa el burgonyával, és hogy a falvakban növeljék az ál- lamkölcsönök összegét, a kolhozokat lezüllesztette, rontotta a kolhozisták politikai hangulatát. Sok más javaslatot is tettek, amelyek gyakorlatilag ártottak a mezőgazdaságnak. Hruscsov jellemezte a mező- gazdaságnak a szemestakarmányok termelésének növelése terén elért sikereit, közölte, hogy ebben az évben az össztermelés 8 milliárd 598 millió púd volt, a beadás pedig 3 és íéknilliárd pad. A Szovjetuniónak egész történetében még soha sem volt ennyi gabonája. Ez annál is nagyobb siker, f— hangsúlyozta Hruscsov —, mert éppen a szemestermények termelésében mutatkozott a legkomolyabb lemaradás, valójában 1953-ra az ország a gabonafélék össztermelése és terméshozama tekintetében a forradalom előtti Oroszország színvonalán állott. Hruscsov hangsúlyozta, hogy Malenkov félrevezette a pártot és a népet, amikor 1952-ben a kongresszus tribünjéről kijelentette, hogy az országban a szemestermények össztermelése 8 milliárd púd. A valóságban a szemestermények hozama akkor nem érte el a 6 milliórdot sem, az állami beszolgáltatás pedig csak 2 milliárd 100 millió púd volt. Ez a nyilatkozat — mondotta Hruscsov — nem volt egyéb, mint szemfényvesztés, amelynek az volt a célja, hogy eltitkolja a nagy kudarcokat. A mezőgazdaság irányításával ugyanis Malenkovot bízták meg. Molotov és a pártellenes csoport többi tagja — hangsúlyozta az előadó — azt igyekezett bizonygatni, hogy a szűzföldek feltörése gazdaságilag nem előnyös és nem kifizetődő. Az elmúlt esztendők azonban — mondta Hruscsov — megcáfolták ezeket az ostoba állításokat, és teljesen bebizonyították, hogy a szűzföldek megmunkálásából az államnak tetemes gazdasági haszna van. Hruscsov hangsúlyozta, hogy a gabonatermelés fokozása továbbra is fő feladat. Az állam szükségleteinek teljes kielégítésére évente mintegy 19—11 mSKárd púd gabonára van szükség. Ezért van nagy jelentősége a gabonanövények termésihoBama növelésének. Hruscsov ezután más mező- gazdasági termékek termelésének növelését jeWemző adatokat ismertetett. Gyapotból példáid az előző ötéves terv idején évente 3,5 millió tonnát takarítottak be, most pedig 717 996 tonnával többet. A Saovjetunió hektáronkénti g.vapottermés-ho- zama másfélszeresen felülmúlja az amerikait. Hruscsov az állattenyésztés fejlesztésének kérdéseiről szólva rámutatott: a hústermelés vágósúlyban 1958-ban az 1953. évihez képest kétmilliószázezer tormával, vagyis 35 százalékkal, a tejtermelés pedig 21 millió 300 000 tonnával, illetve 58 százalékkal növekedett. Gyarapodott a jószágállomány is. 1958-ban a szarvas- marhaállomány 99 millió 400 000 állatból áüt, vagyis 24 százalékkal több volt, mint 1953-ban. Ez idő alatt a sertésállomány 41, a juhállomány pedig 29 százalékkal emelkedett. Az előadó ezután hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió 1958-ban annyi tejet termel vagy valamivel még többet is, mint az Egyesült Államok 1957-ben. A Szovjetunió 1957- ben 47 000 tonnával több állati zsiradékot termelt, mint az Egyesült Államok. A szovjet gyapjútermelés 2,3-szeresen fe- I lülmúlta az amerikait. A | Szovjetunió bruttó tej- és vajj- i termelésben első helyre került a világon, a gyapjútermelésben pedig a második helyet foglalja el. Az állattenyésztési termékek növelésének üteme a Szovjetunióban 1954- tőt 1958-ig jelentősen felülmúlta az amerikait. Hruscsov hangsúlyozta beszámolójában a szovhozok egyre növekvő szerepét a Szovjetunió szocialista mezőgazdaságában. Az országban jelenleg hatezer szovhoz van. Ezek összesen mintegy 168 millió hektár termőfölddel rendelkeznek. Azzal, hogy a szovhozok feltörtek és megműveltek 14 millió hektár szűz-, illetve parlagon heverő földet, jelentősen növekedett részesedésük az árugabona termelésében. Míg 1953-ban a szovhozok csupán 225 millió púd gabonát szállítottak az államnak, az idén ez a mennyiség már egy milliárd 3111 millió púdra emelkedett, vagyis az összes gabonabeadás mintegy 49 százalékára. A mezőgazdaság anyagi és műszaki bázisának erősödéséről szólva Hruscsov közölte: a szovjet mezőgazdaság jelenleg 1 millió 700 000 traktorral (15 lóerős traktorokban számítva), mintegy 700 000 tehergépkocsival, 500 000 gabonakombájnnal. 120 000 silótakarmány begyűjtő kombájnnal és más mezőgazdasági gépek, valamint eszközök millióival rendelkezik. A gépállomások átszervezésével kapcsolatban eddig a kolhozok 81 százaléka vásárolt mezőgazdasági gépeket, felszereléseket. Hruscsov a továbbiakban a kolhozok társasgazdálkodásának megszilárdulásáról, a kolhozparasztok anyagi jólétének emelkedéséről beszélt. A kolhozparasztok reáljövedelme egy dolgozóra számítva 1958- ban 1,6-szeresére növekszik az 1952. évihez képest. Ezután hangsúlyozta, hogy a plénumon megvitatandó kérdéseknek óriási jelentőségük van a kommunizmus építése szempontjából. Az elért eredményeknek — hangsúlyozta Hruscsov — ösztönzően kell hatniuk a mezőgazdaság újabb, még nagyobb fellendülésére. Hruscsov ezután utalt azokra az alapvető feladatokra, amelyeket ae 1959-től 1965-ig terjedő hétéves tervben a földNEMZETKÖZI SZEMLE művelés és az állattenyésztés fejlesztése terén meg kell valósítani. Kiemelte, hogy a kolhozok hatalmas beruházásokat — mintegy 350 milliárd rubelt — eszközölnek majd. Az állami mezőgazdasági beruházások a hét esztendő során 150 milliárd rebelt tesznek ki. Hruscsov hangsúlyozta, hogy a kötelező beszolgáltatás csak kényszerintézkedés volt. Ezt most a szabad árusítás és a mezőgazdasági termékfelvásárlás váltotta fel. Hruscsov alaptalannak minősítette azt az aggodalmat, hogy a kolhozok szabad termék árusítása az ösztönösség elemét viszi a mezőgazdaság fejlesztésébe. Az állam a nép szükségleteinek megfelelően szabályozza majd az egyes termékfajták termelését és árát, hogy a kolhozok a bővitett újratermelés szempontjából elegendő felhalmozott termékkel rendelkezzenek. Célunk — mondotta Hruscsov —, hogy növeljük a gazdaság áruszerűségét. Az áruviszonyok fejlesztése mezőgazdasági termékbőséghez vezet. Ez a kommunizmusba való áttérés egyik fontos feltétele. A termékek szabad árusításának elvét fokozatosan kiterjesztjük a gazdasági élet minden ágazatára. Az állam ott vásárolja majd fel a mezőgazdasági termékeket, ahol olcsóbban kapja. Hruscsov felvetette a kolhozokban alkalmazott részesedési és munkabérrendszer felülvizsgálásának kérdését, mégpedig a rendszer tökéletesítése céljából. Javasolta, hogy a munkanap-egységekről a kolhozparasztok munkájának értékelésében térjenek át haladóbb formákra. Ebben pedig nem kell korlátozni a kolhozok kezdeményezését. HruscSóv ezután hangsúlyozta a szovjet mezőgazdasági tudomány érdemeit, megemlítette viszont, hogy akadnak olyan tudományos , intézmények is, amelyek elszakadtak az élettől. Ezzel kapcsolatban javasolta annak a kérdésnek megfontolását, hogy valamilyen módon kapcsolják össze a tudományos dolgozók fizetését a mezőgazdasági termelésben alkalmazott tudományos vívmányok eredményeivel. A szovjet kormány — mondotta Hruscsov — sohasem sajnálta az anyagi eszközöket a tudomány fejlesztésére. Arról van szó ugyanis, hogy a tudományos intézetek finanszírozása olyan tudományos kutatások fejlesztésére irányuljon, amelyek valóban segítik a kolhozokat és szovhozokat, s előbbre viszik a tudományt. A mögöttünk hagyott két élesen és világosabban raj hét nem hozott új nemz V özi zolódnak ki, és egy-két terű szenzációkat«. Az érdeklődés létén, mint például a géni előterében lényegében ugyan azok a főbb kérdések szerepelnek, mint korábban. A problémák körvonalai azonban atom-tárgyalásokon, ha ne« is döntő, de biztató előreiépéf történt. Sára nyugati tmnáe#ko*á»4>k A vezető helyet változatlanul Berlin foglalja el. Berlin kérdéséről szólott a szovjet hivatalos hirügynökség, a TASZSZ által közzétett legutóbbi nyilatkozat. Erről tárgyalnak napok óta a különböző nyugati fővárosokban, ez ügyben ült össze a három nyugati nagyhala'om és Nyugat- Németország külügyminisztere vasárnap Párizsban, és nagy szerepet fog játszani ez a kérdés az Atlanti Szövetség kedden kezdődött ugyancsak párizsi értekezletén. Természetese:» nem véletlen, hogy a berlini kérdés így kilendítette helyéből a nyugati diplomáciát. Berlin mögött ott húzódik Európa központi problémája, a német kérdés — ugyanakkor a nyugatiak teljesen tisztában vannak azzal, ha nem szívesen is vallják be, hogy nincsenek különös előnyös helyzetben Berlint illetően. A Nyugatnak tehát inkább, mint valaha, égető szüksége lenne politikájának »ösz- szehangoiására«. és itt érkeztünk el a lázas nyugati sürgés-forgás harmadik okához, mégpedig ahhoz a körülményhez, hogy éppen ezzel az összehangolással van baj. Az angol vezető körökhöz közel álló tekintélyes konzervatív lapok, mint például a pénzügyi körök hetilapja, az Economist, egy idő óta ki-kilépnek a sorból, és olyan hangokat ütnek meg, hogy talán bölcsebb lenne, ha a Nyugat felhasználná az alkalmat, s »-felülvizsgálná németországi politikáját, számolna a realitásokkal«. A »realitásokkal való számolás« félreérthetetlen célzás a Némel Demokratikus Köztársaságra Az ilyen és ehhez h*onk hangok az angol kormány állásfoglalásában is éreztette hatásukat — bizonyos mértékben. Ez az, ásni nyugtalanítja NyugakNémetország mai vezetőit és különösen Ade- nauert, aki az egész nyugatnémet politika létét a hidegháború folytatására tette fel. Erről az ellentétről elég nyíltam ír a londoni Reuter-iroda tudósítója. Szerinte »bizonyos ellentétek merültek fel a nyugatnémet és az angol kormány között. Az angolok ugyanis időszerűnek tartják, hogy tárgyalásokba bocsátkozzanak az oroszokkal az egész német kérdés és az európai biztonság ügyében. Bonn viszont úgy véli, hogy a Nyugatinak előbb el kell utasítani a szovjet javaslatot, és egyelőre nem kell ellenjavaslatot sem indítványoznia az egész német probléma megtárgyalására«. Nehéz megjósolni, hogy a párizsi értekezleten hogyan sikerül mégis megteremteni a nyugati »összhangot«. Egy bizonyos. a berlini kérdés felvetésével az egész német probléma új szakaszba jutott. A valóság kezdi éreztetni érlelő hatását. Piacok- és Európa A CSEHSZLOVÁK IPAR ÚJ BÜSZKESÉGEI A 128 000 négyzet- küoHftéter területű, 13,-5 núlhó lakosú Csehszlovák Köztársaság a népi demokráciák között a legiparoeodottabb ország. A felszabadulás utáni kétéves és ötéves tervekben a csehszlovák nép áö- dozatos munkájával számos új ipari létesítményt alkotott. A szocialista iparosítás büszkesége és egyúttal legnagyobb alkotása a lengyel határ közelében fekvő ostravai kohászati kombinát. E terv keretében modenwaál- ták a Plaen és környékének nehézipari üzemeit, megnövelték a gottwaldovi világhírű bőr- és cipőgyártó üzemek kapacitását, fellendítették az Usti nad Labem és Most városok közötti területen a barnaszén alapanyagra épített vegyipari művek termelését. A fellendülő csehszlovák ipar gyártmányai közül hazánkban is újabban ismertek a Strakoni- ceben készült Jawa motorkerékpárok és Skoda személyautók, melyeket Mladá Boleslav üzemei állítanak elő. A felszabadulás előtt iparilag elmaradott Szlovákia iparosítására is nagy súlyt helyeztek. A számos új létesítmény közül a legjelentősebb a zvoleni (zólyomi) fafeldolgozó üzem, valamint a Garam partján Ziar- nél épített alumí- niumkohó. Csehszlovákia egyik igen főnk» természeti adottsága a vízi- energia, amelynek kihasználását az utóbbi években gyors ütemben hajtják végre. A legnagyobb ilyen létesítmények a Vágón épülő vízierőmű sorozat, az oravai óriási völgyzárógát, valamint a Prágától délre, Slapy mellett létesített hatalmas duzzasztómű, Ha Berlin és ezen keresztül az egész német kérdés központi helyet foglal el a nyugatiak eljövendő tanácskozásain, a tárgyalóasztalra teendő vaskos dossziék nemcsak a »Berlini kérdés« felírást fogják viselni. Lesz még ott egy másik súlyos iratcsomó, melyre a »Közös piac — szabadkereskedelmi övezet« cím kerül majd. S ha már a címeknél tartunk, jegyezzük azt is meg, hogy a közös piacot is meg a szabadkereskedelmi övezetet is európainak hívják. Látszólag tehát két Európa egységesítő gazdasági felfogás vitájáról van itt szó, holott valójában olyan tervek, piac- szerzési vágjak és uralmi törekvések ütköznek, amelyek csak annyiban európaiak, hogy újabb megkülönböztetést hoznak létre Európán belül, és a nagy szavak ködével megzavarják az európai újságolvasó közvélemény tisztánlátását. Valójában két rivális tömb áll szemben egymással. A közös piacú országok — ugyanazok, amelyek annak idején az európai szén- és acélközösséget alkották meg —, Franciaország, Nyugat-Németor- szág, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg egy olyan közös vámterületet próbálnak megteremteni, amely befelé csökkenti, majd idővel teljesen eltünteti a vámokat, kifelé azonban egységesen vámfalakkal néz szembe Európa és a világ többi részével. Mivel ez a megoldás súlyosan sérti a többi nyugat- európai ország és elsősorban Anglia érdekeit, ezért a »kívül rekedtek« s azok közül is a gazdaságilag legfejlettebb hat állam — Anglia, Norvégia, Svédország, Dánia, Svájc és Ausztria — összefogott, és aj úgynevezett európai .szabadkereskedelmi övezet ellenjavaslatával lépett feL Ennek az elgondolásnak a lényege az, hogy a nyugat-európai országok egymással szemben ne alkalmazzanak megkülönböztetést, és ugyanakkor Anglia megtarthassa azt a kedvezményes helyzetet, amelyet a brit nemzetközösség országaival szemben élvez immár hosszú idő óta. Világos érdekössaeütközésről, piacszerzési törekvésről, hegemóniáról van tehát szó ebben az »európai« zászló alatt vívott értekezlet- és hírlapcsatában. Mert az »ellentétek rendezésére« valóságos konferencia-sorozatot tartottak már az érdekelt államok az utóbbi hónapokban. Előbb Velencében, majd Brüsszelben, aztán Strassbufgban, Párizsiban és Genf ben majd újra Genf ben és újra Brüsszelben. A jelek szerint az ellentéteket máig sem tudták elsimítani. S miközben az angol és francia lapok nyíltan gazdasági megtorlásokkal és gazdasági háborúvá! fenyegetőznek egymás országai ellen, a háttérben ott áll Nyugat-Németország, amely, ha valóban sor kerül a közös piac megteremtésére, vitathatatlan gazdasági és politikai vezető szerepre tesz szert Franciaország és a vele társuló többi ország rovására. A négy nyugati külügyminiszter párizsi tanácskozásán a közös piac, szabadkereskedelmi övezet vitája is szóba kerül tehát. Nehéz elképzelni, hogy ezeket a mély érdekellentéteket diplomáciai fogásokkal és ügyes szövegezéssel át lehetne hidalni. CSIK7 GERGELY SZÍNHÁZ KAPOSVÁR—SOMOGY MEGYE Ma, szerda este 71 órakor, december 21-én, vasárnap délelőtt 10 órakor!! EISEMANN MIHÁLY: Bástyasétány 77 December 18, csütörtök este 7 órakor ,, 19, péntek este 7 „ : „ 20, szombat este 7 „ ( „ 21, vasárnap este 7 „ CORNEILLE: CID Jazz operett 3 felvonásban Verses dráma 3 felvonásban Jegyek előre válthatók a színházi jegyirodában (Május 1 u. 23. Tel.: 11-93).