Somogyi Néplap, 1958. december (15. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-02 / 284. szám

Kedd, 1958. december 2. 4 SOMOGYI NÉPLAP A vasárnap sportja HÍREK A vasárnapi labdarúgómérleg Egyeduralkodó lett a labdarúgás, , juk. A labdarúgás szeszélyes. A mert a téli teremsportok még csak , játékosok nem gépek. Mint ahogy éledeznek, a szabadtériek pedig - . helytelen lett volna egy héttel ez- a legnépszerűbb sportágat kivéve előtt messzemenő következtetése- - már pihenőre tértek. Nem ma-. két levonni a pécsi eredményből radt tehát más a sport barátai- (sajnos, sokan ezt tették, és itt is, nak, mint vasárnap délben sürget­ni az ebédet, s fél kettőre kimen­ni a labdarúgó-pályára, ahol da­colni kell az időjárás szeszélyei­vel, no és örülhet a sikernek, vagy bosszankodhat a kedvenc csapat sikertelensége miatt. E héten a múlt heti általános öröm után inkább bosszúság ju­tott osztályrészül a legnagyobb tá­ott is hallani lehetett, hogy most a Láng kap majd egy ötöst, és kész. Szerk.), ugyanúgy nincs szük­ség a vészharang megkongatására sem a Láng elleni kisiklás miatt. Persze, nem árt elgondolkozni egy ilyen fölösleges vereség után. Nyilván az arra illetékesek le is szűrik a tanulságét. NB Ill-as csapataink közül bort megmozgató K. Kinizsi-szűr- KMTE folytatta sikersorozatát. A kólóknak. Az a kiábrándító játék, amelyet a Kinizsi mutatott a Láng ellen, szinte megmagyarázhatat­lan. Ilyen játék láttán különösen nem értik a szurkolók, hogyan szerezhetett ez a csapat egy hét­tel ezelőtt pontot Pécsett. Elárul­vártnál kissé nehezebben győzött Dombóvárott. Ha valaki ismeri a dombóvári pálya lélektanát (koráb­ban már betiltották ezt a pályát, s a vasárnapi mérkőzés után is megverték a játékvezetőt), akkor megmagyarázható a küzdelmes győzelem. Hadd említsük meg a heti sportjegyzetekben írottakat az MTE-vel kapcsolatban. Szóvá tet­tük a reményvesztettséget Ez történt még az NB II-ben t Kaposvár anyakönyvi hí- Irei: Születés: Kiss János leá- ♦ nya, Judit, Szalai János íia, Az eszi bajnokság hajrája ismét \ «nos. Farsang Gábor fia hozott néhány vaskos meglepetést. ♦ László, Vali Lajos fia, Lajos, .. . - „ . . sr A legnagyobb kétségkívül a Zala-jKutasi Sándor leánya, Ilona, kunk volt igazunk. A Pe?a Bd egereze6iek győzelme a Komlói»™ , T- f leánvn Frzcé­nyasz. a listavezető ugyanis 5 U-re BányáS2 elIen. Ez egyúttal azt je-X Matusa Jozseí leánya, krzse­kikapott Szekszaroon. így a KMTE lenü hogy eg pontra csökkent a» bet, Szabó Ferenc fia, Ferenc, már három pontnyira megkozell- komlóiak előnye a Pécsi Dózsa* „ „ tette a banyaszokat. I előtt, ismét nvíitabb lett a bal-! — A Batthyány tér útját A másik NB III-as csapat, a Lengyeltótiban Nagyatádi Kinizsi csak nem : tér | ”°ek^gvanA “TeoetT^^m a8yÖ* ja™íjátk magához. Pedig a hazai közönség íSUSS»’i. Uen “‘“f8? lemetlenül érinti. Érdekessége a*^000 fount értékű társadalmi fordulónak, hogy a Székesfehér-1 munkával veszik ki részüket a , r ó I Ina na »"v", ^ rf (" t oo -7 4- o o 1 C" Á ÖT7D« «... • . . » • is bízott az atádi fiúkban. Ezt bi­zonyítja az ezres nézőszám. A megyei bajnokságban a leg­nagyobb meglepetést a siófokiak somogyszobi pontvesztése jelenti. Kevesen számítottak arra is, hogy az utolsó helyezett Fonyód legyő­zi a K. Hunyadi Vasutast. Egyéb­ként e héten né<?v mérkőzés vég­ződött döntetlenül. A mérkőzésekről tudósítóink az alábbiakat jelentették: Láng—IC. Kinizsi 2:1 (1: Kaposvár, 2500 néző. V: Gaál. Láng: Gulyás — Mihalics, Mészá­ros, Lugosi — Tolonics, Sári - Gelmár, Veres, Steiner, Loványi, Molnár. Edző: Ónodi András. K. Kinizsi: Rapp — Szigeti, Szili, Ger­gely — Mózsi, Márkus — Tóth, Szentgróti, Várvizi, Kelemen, Hor­váth. Edző: Király Tivadar. A mérkőzés előtt mindkét csa­pat öltözőjében bizakodó volt a hangulat, s elszánt a győzni aka­rás. A Láng gyáriak azzal az el­határozással léptek pályára: most vagy soha. S ez mindvégig meg is látszott játékukon. A hazaiak há­za táján abban reménykedtek, hogy jó játékkal majd csak sike­rül itthon tartani mindkét pontot. Ilyen előzmények után jó mérkő­zést, »-nagy hajtást« vártunk. Kinizsi-támadásokkal kezdődött a mérkőzés. A hazaiak egy-két tetszetős akcióval igyekeztek meg­közelíteni a vendégek kapuját. A 16-osig sikerült is eljutniuk, ott elfogyott minden csatártu­dományuk, úgyhogy ebben a játékszakaszban még csak iga­zi lövés sem szállt Gulyás ka­pujára. A Láng-gyáriak is csak távoli lö­vésekkel kísérleteztek, ezek azon­ban pontatlanok voltak, messzire elkerülték Rapp kapuját, de min­denesetre lőttek, próbálkoztak. A 15. percben gólszerzési alka­lom nyílott a Kinizsi csatárai előtt, mégis a Láng szerezte meg a vezetést. Egy Mózsi—Kelemen akció után Horváth elé került a labda, s már csak a kapussal állt szemben, de egy gondolattal elké­sett, a kapus rá vetődéssel leütötte a labdát a csatár lábáról. A felszabadító rúgás Mészáros lábáról hosszan előre szállt Steiner elé, ö kicselezte a Ki­nizsi védőit, 11 méterről meg­eresztett rúgását Rapp vissza­ütötte, de a labda újra Steiner elé került, aki ez alkalommal nem hibázott: megszerezte csapatának a vezetést, 1:0 a Láng javára. A 20. és a 25. percben Gelmár ve­szélyeztette a Kinizsi kapuját, két hatalmas lövését Rapp csak bra­vúrral tudta védeni. Feltűnően sokat idegeskedett és bizonytalankodott a hazaiak védelme. Néha egészen egy szerű, »-ósdi« cseleket is »be­vettek« a védőjátékosok. En­nek ellenére a Kinizsi a me­zőnyben egyenlő ellenfélnek bizonyult, de kapu előtt nem tudtak igazi veszélyes helyzetet teremteni. A Kinizsi próbálkozott, csatárai többször megközelítették a 16-os tájékát, de az utolsó pillanatban szinte rendre szerelték őket. A szélekről beívelt labdákat is úgy­szólván minden esetben a Láng­gyári védők fejelték el. A második félidő az elsőhöz ha­sonlóan szintén Kinizsi-támadások­kal indult, mégis a vendégek ju­tottak újabb gólhoz. A 6. percben a hazaiak védelme szabálytalan­kodott, és szabadrúgáshoz jutottak a vendégek. A 25 méteres szabadrúgás Lo­ványi elé került, ő ügyesen ki­cselezte az egyik Kinizsi védő­játékost, és hat méterről a kapujából kimozduló Rapp mel­lett a hálóba lőtte a labdát, 2:0 a Láng javára. A Kinizsi nem adta fel a küz­delmet, erősítettek a fiúk, és né­ha négy-öt percig egyfolytában a vendégek kapuja előtt tanyáztak. Egymásután három szögletet har­coltak ki. A harmadik szöglet vé­gül gólt eredményezett. A beívelés után nagy kavaro­dás támadt, a budapesti csapat kapujának előterében a labda lábról lábra, fejről fejre járt, több esetben elakadt, míg vé­gül Mózsi mellel a hálóba nyomta, 2:1. Megindult a harc, az elkeseredett küzdelem az egyenlítésért, ez azonban nem sikerült. A 22. és a 30. perc közötti Kinizsi-fölényt négy szöglet jelzi, de ezek is ki­használatlanul maradtak. Az utol­só negyedórában kiegyenlítetté vált a játék, hol az egyik, hol a másik kapu forgott veszélyben, igazi gólhelyzetet azonban egyik csapat sem tudott teremteni. A Láng-gyáriak már csak az ered­mény tartására törekedtek, s ez­zel lényegesen lelassították a já­ték ütemét. Elöl mindössze három csatáruk tartózkodott, sokszor csak kettő, de ők is igen sok »kel­lemetlenséget« okoztak a Kinizsi­védelemnek, többször zavarba hozták. Befejezés előtt két perc­cel még alkalom nyílott volna az egyenlítésre, de Lugos az utolsó pillanatban Tóth elől szögletre mentett. Ez a szöglet azonban ki­használatlanul maradt. Egy perces hosszabbítással ért véget a mér­kőzés. Nem várt vereséget szenvedett otthonában a Kinizsi. Talán az is volt a baj, hogy mindenki már jó előre győzelemként könyvelte el ezt a mérkőzést: már napokkal ezelőtt olyan hangokat lehetett hallani a sportberkekben, hogy bi.?>>s 15 pontunk van. Bár a já­tékosuk nem ilyen érzésekkel, nem elbizakodottsággal léptek pályára, de játékukon, kényelmességükön mintha érződött volna, hogy egyes elbizakodott szurkolók véleménye őket is befolyásolta. A Kinizsi já­tékosai fáradtan, lassan mozogtak, a hajrákban és a lefutásokban a Láng-gyáriak szinte három-négy méteres előnyöket is be tudtak hozni. Különösen nagy szakadék támadt a fedezetek és a csatárok között. Vagy mind elöl, vagy mind hátul tartózkodtak, hiány­zott a fedezetek állandó »harmo- nikázása«, amit az előző mérkő­zéseken pedig oly sikeresen alkal­maztak. Ha az ellenfél védelme felszabadított, hacsak röviden, 18 —20 méterre, akkor is szinte rend­re a vendégekhez került a. 1? A védelem nem tudta tárna * csatársorát. Ha a csatársor s . i- i tett a védelemnek, akkor viszont az előrevágott felszabadító rúgá­sok szinte kivétel nélkül az ellen­félhez jutottak. Kevés budapesti csapattól lát­tunk ilyen határtalan lelkesedést, küzdeni akarást, mint amilyent a Láng-gépgyáriak tanúsítottak. Ha­tározottak, gyorsak voltak, s ez fordította javukra a mérkőzést. Tudásban, rutinban nem múlták felül a hazaiakat, csupán lelkese­désben. Számukra nem volt el­veszett labda, minden labdára rá­rajtoltak, és sokszor a már telje­sen elveszettnek látszó labdákat is megszerezték. Pontos leadásaikkal és keresztlabdáikkal azért tudták olyan sokszor zavarba hozni a ha- y,?Á védelmet, mert a Kinizsi védő­játékosai nem fedeztek szorosan az ellenfél csatárait. Volt olyan eset, hogy két-három csatár is szabadon mozgott. így nem cso­da, hogy egyes Láng-gyári játéko­sok kiváló, jó csatárteljesítményt nyújthattak. Véleményünk szerint ezt a vereséget csupán azzal is meg lehetett volna gátolni, ha a védőjátékosok — megtartva az ed­ző utasításait — szoros •emberfo­gásra rendezkedtek volna be. Gyors csatárokkal szemben fá­radtan, lassan mozgó védelem csak ilyen módszerrel veheti fel a küzdelmet eredményesen. Egyénileg a Láng csapatából Mészáros, Tolonics, Steiner és Lo­ványi nyújtottak átlagon felüli tel­jesítményt. Gulyást, a volt NB I-es játékost ezúttal nem tették próbára, így nem mutathatta be tudását a kaposvári közönségnek. A K. Kinizsiből Rapp a gólokról nem tehet, hisz mindkettőt négy­öt méterről gurították hálójába. Átlagon felüli teljesítményt ez al­kalommal egyetlen játékos sem nyújtott. A jobbak közé sorolható Mózsi, Gergely. Tóth igyekezete dicsérhető. Gaál játékvezető határozottan, jól bíráskodott. Wirth Lajos vári Vasas megszerezte első győ- ♦ kn7opa lakni zelmét. Eddig a fehérváriaknak A<UVU1: ugyanis csak a zöld asztalnál si-1 — Teadélutánt rendezett va­került győzniük. Egy mérkőzés * sárnap a fonyódligeti nőta­félbeszakadt ♦ í u ° a 13. forduló eredményei: | nács. A rendezvény bevételét Zalaegerszegi te—Komló 2:0;a nemrég létesített gyermek- .. D. \ őrző felszerelésének bővítésére kúti. Mindvégig izgalmas és élénk ♦ loraiijaK. iramú mérkőzés, a jobb támadósor| — Röntgenkészülékkel bö­dSzálíuók—Oroszlány i:o (0:0). fvül a Kaposvári Állatkórház Fóti üt, 1200 néző. V: Borossy} felszerelése. A kb. 50 ezer fo- dr. Pécsi Dózsa—Budafok 1:0 (0:0). Budafok, 1300 néző. V: Tárkány. Székesfehérvár—Db. Spartacus 1:0 (0:0) Székesfehérvár. 3000 néző. V: Fe­kete II. I Sztálinváros—Csepel-Autó 6:0 . (4:0). I Sztálinváros. 3500 néző. V: hányó. ♦ rintba kerülő gépet előrelát­hatólag még ebben az évben beszerelik. — Hízott marhákat adott el külföldi cégeknek a cukorgyár I ‘célgazdasága. A külföldiek el­ismeréssel nyilatkoztak az ál­latok minőségéről, s egy gö­rög cég képviselője 55, egy olaszé 40, egy svájci cég 180 f/-beszakadt. Az első félidő 44. percében egy. , , gól körül vita támadt Kispesten, j szarvasmarhat vásárolt. egy néző megrúgta Lenkefi part-J A fAnvkónP7As setrédíw jelzőt, erre a játékvezető lefújta aj .A ienykepezes segeaesz mérkőzést. Pécsi VSK—Vác 0:0. Pécs, 1500 néző. V: Hammer. A bajnoki táblázat állása a 13. forduló után: 1. Komló 13 9 2 2 22:11 20 2. Pécsi Dózsa 13 8 3 2 27:10 19 3. Szállítók 13 5 6 2 17:15 16 i. Oroszlány 13 6 3 4 24:14 15 5. Vác 13 6 3 4 19:13 15 6— 7. ZTE 13 5 5 3 15:11 15 't— 7 Spartacus 13 5 5 3 15:11 15 8. Sztálinváros 13 5 4 4 19:9 14 9. K. Kinizsi 13 5 3 5 15:14 13 10. M-magye.róvár 12 4 4 4 16:16 12 11. Székesfehérvár 13 2 8 3 9:15 12 12. Pécsi VSK 13 3 4 6 14:22 10 13. Láng 13 3 4 6 11:19 10 14. Budafok 13 4 1 8 18 23 9 15. KISTEXT 12 2 4 6 11:19 8 16. Csepel-Autó 13 : L 1 l : L1 11:41 3 Ez van még Vissza: December 7: Pécsi Dózsa—KISTEXT, Vác— ♦ Székesfehérvár, Db. Spartacus— ♦ Szállítók, Oroszlány—Sztálinváros, ♦ Csepel-Autó—Zalaegerszeg. Komló ♦ —K. Kinizsi, Láng—Budafok, Mo-| sonmrgyaróvév—PVSK. J December 14: Budafok—Mosonmagyaróvár. K Kinizsi—KISTEXT, Zalaegerszeg— 1 Pécsi Dózsa. Sztálinváros—:Láng, í Szállítói*-—Tóomló pofpVifSrv«r • közei címmel ma este 6 óra- » kor • előadás lesz a Kaposvári | Fotoklub tanfolyamán a me- { gyei tanács könyvtártermében. Külön istenük van a néger keresztényeknek? Az Egyesült Államokban, úgy látszik, külön istenük van a fehér és a fekete bőrű keresztényeknek. Hogy tör­ténhetett volna meg külön­ben, hogy Jacksomban, Mis­souri államban letartóztatták James Vaugh fehér lelkészt, mert egy néger templomban prédikált. A lelkészt 30 napi börtönre ítélték azzal a vád­dal, hogy megsértette a faj- elkiflönítési törvényt. ■X — Vöröskeresztes tanfolyam indult Horváth Kálmán peda­gógus vezetésével a somogy- vári általános iskolában. A havi kétszeri foglalkozáson elsősegélynyújtást tanulnak a tanfolyam részvevői. — Nyolc előadásból álló népfront-tanfolyam indult Csökölyben, melyen részt vesz a községi népfront-bizottság minden tagja. — Árubemutató vásárt tart 30-án Ordacsehiben a balaton- boglári földművesszövetkezet. — Kettős műszakban dol­goznak a traktorok a Kapos­vári Állami Gazdaság mind­két üzemegységében. A tervek szerint 3-án, holnap fejezik be az őszi mélyszántást. v^^űvelődés Szórakozás Csíky Gergely Színház: Dél­után 3 órakor: Bástyasétány 77. Nem vagyunk angyalok. Tájelőadás Balatonlellén. Vörös Csillag. Dec. 3-ig: Hétköznapi tragédiák. 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság. Dec. 3-ig: Négy lépés a fellegekben. 4, 6, 8 órakor. Rippl-Rónai Múzeum: ös­régészeti, városterténeti, nép­rajzi, természettudományi ki­állítások és a somogyi képző­művészek őszi tárlata. Megyei Könyvtár: Könyv­kölcsönzés és olvasótermi szolgálat 9—11-ig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv» kölcsönzés 9—11 óráig. Időj árásj elentés Várható időjárás ma estig: sok helyen záporeső, havaseső, hózápor. Élénk, helyenként erős északi, északkeletire for­duló szél. Hideg idő. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet kedden mínusz 1 plus* 2 fok között. Szállítók—Komló, Székesfehérvár ' —Csepel-Autó. PVSK—Oroszlány, ».«..».♦*.“.*•» Vác—Db. Spartacus. Pedig a szurkolók bíztak az N. Kinizsiben... Pécsi Vasas Nagyatád 2:0 (1:0) A Népsport így látta a Dózsa-öklözők szereplését Nagyatád, 1000 néző. V: Széki. P. Vasas: Szili - Egervári, Kiss, Báli — Harsányi, Sommer - Stel- zaramer, Somogyvári, Halasi, Rá­kóczi, Danaika. Nagyatád: Hor­váth - Bogdán, Fül, Vucskics - Bicsáki, Szabó V. — Papp, Sasvá­ri, Dénes, Szabó II., Posta. A Nagyatádi Kinizsi gyenge sze­replése ellenére is mintegy ezer szurkoló volt kíváncsi a vasárnapi mérkőzésre. Határozottan bizako­dó volt Nagyatádon a hangulat, és sokan úgy »érezték«, hogy ta- I Szünet után erős nagyatádi ro- lán megtörik a jég. ran támadtak a hazaiak is. A 20. percben megnyílt a gólszerzési al­kalom: Posta lefutotta a védőket, az ötösön egyedül állt a kapussal 1 nemben, de ő nagy gólt akart • ni, és a labda a kapufa mel- _.t hagyta el a játékteret. Gyak- . ran veszélyeztettek a vendégek is. ! Halasi nagy lövését csak bravúr­ral védte Horváth, egy perccel a befejezés előtt ugyancsak Halasi előtt nyílt alkalom a gólszerzésre, a fiatal pécsi középcsatár azonban tiszta helyzetben hibázott De hamarosan lehűltek a kedé­lyek. Az 50. mp-ben ugyanis Da- najka lefutott a balszélen, közép­hamok vezették be a játékot, ki­tűnt azonban, hogy a nagyatádiak tudománya csak a 16-osig érvénye­sül. Jóformán egyetlen veszélyes lövés sem szállt — az atádi fölény re ivp\t és Stelzammcr, Horváth ellenére sem - a pécsiek kapujá- felett a hálóba juttatta a labdát, | ra. A 25. percben végképp eldőlt 1:0. Változatos játék folyt, gyak- a mérkőzés sorsa. Vucskics rövi- | A fővárosban és itthon is szó­beszéd tárgya volt az ökölvívó csapatbajnokság befejező fordulója előtt az Újpesti Dózsa-K. Dózsa mérkőzés várható eredménye. Alább közöljük a Népsport de­cember l-i számában megjelent ezzel kapcsolatos véleményt: » . . . A Kaposvári Dózsához nem fűződött találgatás — akár így, akár úgy a K. Dózsa már nem ke­rülhetett el a négyes döntő utolsó helyéről. És talán éppen ennek a megállapításnak a hatása alatt sokan gondoltak arra is, hogy a két testvér csapat, az U. Dózsa és a K. Dózsa találkozója minden iz­galomtól mentesen zajlik majd le. Nem így történt. Bár igaz, hogy a kaposváriak nem indították »üdvöskéjüket«, Papp Bélát (a 17 éves ifi válogatottnak nagy igény- bevétele miatt pihenésre van szük­sége), s igaz az is, hogy a somo­gyiak »tankja«, Dőri sem lépett szorítóba (Dőri András bal hü­velykujja eltört, ezt állapította meg a helyszínen levő orvos, • Dőri emiatt mondta le többek kö­zött tiranai küldetését is. Szerk.). De a két Dózsa-csapat versenyzői­nek küzdelme így sem hozott testvérek közötti harcot. Gondol­junk csak vissza pl. Kellnern^ft Sülével vívott versenyére, a Ju­hászt egyáltalán nem tisztelő Fü­zesi hajrájára. Jakab sem adta meg magát könnyen. Ez a mérkő­zés is bebizonyította: Kaposvár ökölvívó-sportunk igen erős fel­legvára, és a somogyi fiúk közül néhány an nemcsak döngetik a vá­logatottság kapuját, hanem helyük is van a legjobbak között«. így a Népsport, amelyhez most már felesleges minden további kommentár. R mérkőzés végén megverték a játékvezetőt Kaposvári MTE—Dombóvári VSK 4:2 (1:2) Dombóvár, 800 néző. Vezette: Papp. KMTE: Kovács — Szili, Egres, Darvas — Vajda, Vígh — Jutási, Tiszagáti, Pammer, Zsoldos, Papp. Dombóvár: Egyed — G. Kiss, Ha­lasi, Kalóz — Forgács, Horváth — Vörös, Fenyvesi, Gölöncsér, Fülöp, Simonfalvi. MTE-támadások ve­zették be a mérkőzést, s már a 2. percben gólt ért el a kaposvári csapat. Jutási kígyózott át a védő­kön, aztán hirtelen lövésre szánta magát, és a jól eltalált labda a há­lóba vágódott. 1:0. A gólra válaszként kíméletlen játékba kezdett a dombóvári csa­pat. Elég hamar megszületett az egyenlítés is. A 7. percben Gölön­csér leshelyzetben kapta a labdát. A védelem leállt, ez azonban nem zavarta a kitörő dombóvári csa­tárt, s a kimozduló Kovács mellett a hálóba lőtt: 1:1. A KMTE rek­lamált, de hiába. Kemény játék folyt a pályán. Enyhe dombóvári fölény jellemezte a játékot, és a hazaiak is szereztek gólt. Fülöp játszotta át Szilit, a 16-os oldalma­gasságból hirtelen lövésre szánta magát, a labda a göröngyös tala­jon irányt változtatott, s a vetődő Kovács felett a hálóba jutott: 1:2. Heves kaposvári rohamok követ­keztek a gólra válaszként, de a KMTE-csatárok nem igyekeztek széthúzni a mezőnyt, hanem közé­pütt akarták áttörni a dombóvári védelmet, ez azonban nem sike­rült. Szünet után megváltozott a KMTE összeállítása. Ettől kezdve íyy festett a csapat: Kovács— Szi­li, Darvas, Vigh — Vajda, Pammer — Jutási, Egres, Zsoldos, Tiszagá­ti, Papp. A csere hasznosnak bizo­nyult. Ebben az összeállításban már jobban ment a játék. Már a 6. percben csaknem kiegyenlített a KMTE. Ekkor ugyanis Pammer labdája a sorfal felett a kapufa éléről vágódott vissza. A 10. perc­ben ismét Jutási vikarzott el a jobbszélen, beatíásszerű lövése a meglepett dombóvári kapus fölött a hálóba jutott: 2:2. Két perc múlva már a vezetést is megszerezték a kaposváriak. Zsoldos a balszélre keveredett ki, ott három embert is átjátszott, csaknem az alapvonalról visszagu­rított, s a jó ütember érkező Papp ebben az idényben először a háló­ba lőtt: 3:2. Olykor-olykor veszélyeztettek a dombóváriak is, de a kaposvári védelem jól állt a lábán. A 22. percben végképp eldőlt a mérkőzés sorsa. Ekkor olyan gólt láthatott a közönség, amilyen iga­zán ritkaságszámba_j^>egy. Egy al­kalommal Jutási futott el ismét a jobbszélen, középre ívelt, Zsol­dos hosszan a levegőben úszva csukafcjesscl küldte a labdát a hálóba: 4:2. Két perccel később Zsoldosnak két ízben is alkalma nyílt a gólszerzésre, de a csatár lövéseit most már nem kísérte sze­rencse. Ezután vagy tíz percre a dombóvári csapat jött fel. A ha­zaiak lelkesen küzdöttek az egyen­lítésért, de hátul Darvasék min­dent tisztáztak. Az utolsó percek­ben ismét az MTE támadott. Papp és Zsoldos egy ízben megcélozták a kaput, de sikertelenül. Két ellentétes félidőt hozott a ta­den szabadított fel, a labdát Da- najka kaparintotta meg, a szélső elnyargalt az oldalvonal mentén, beívelt, és a jó ütemben érkező Stelzammer a második gólt is meg­szerezte, 2:0. A hazaiak feladták, és ettől kezdve már csak védekez­tek. A pécsi csapat támadott, és igen érdekes körülmények között két kapufát ért el. Első ízben So- lálkozó. Szünet előtt a dombóvá- . mogyvári megcélozta a kaput, és nak voltak a többett támadók. s ; a labda a kapufáról vágódott visz- ebben az időben a KMTE inkább sza, éppen Somogyvári elé, az összekötő habozás nélkül újra Füzesi az utánpótlás válogatottal Tiranába utazik lőtt, s újból a kapufán csattant esk.üVője miatt felmentését védekezni volt kénytelen. Szünet után azonban az átszervezett KMTE tartós mezőnyfölényt tu­dott kiharcolni, s az ebben az idő­ben jól játszó kaposvári csatárok megfordították a mérkőzés állását. A KMTE nem játszott olyan Dombóvárott, mint legutóbb, de ebben részes a túl keményen ját- : .... ■”*' . ” . ~~~ ~ ^ I szó és a hazai közönség által fel- , lalkozon tehat tovább folytatódott paprikázott dombóvári csapat mel- a nagyatádiak balsiker-sorozata, lett a helyenként rossz talajú pálya Bár meg kell jegyezni, hogy ezen December elején, előreláthatólag 6-án a magyar utánpótlás ökölvívó válogatott Tiranába utazik, ahol Albánia válogatottjával méri össze erejét. A Tiranába utazó csapatban eredetileg helyet kapott Dorogi, Tóbi, Füzesi és Dőri. Mint fentebb már említettük, Dőri sérülése és időközben meg­a labda. Esemény nélküli játék folyt az utolsó tíz percben. Az jól eredmény már nem változott. A nagy érdeklődéssel kísért ta­a válogatottból. Az albánok kérésére Bártfai kapitány a lég­súlyban és pehelysúlyban gyen­gébb képességű öklözőt állít szo­rítóba, mert az albán ökölvívás még nem túlságosan fejlett. így aztán az eredetileg tervezett négy kaposvári öklöző helyett csupán Füzesi Zoltán utazik el repülőgé­pen Tiranába. Lesz az albániai portyának még egy kaposvári résztvevője: Kecs­kés Rezső dr., akit a MÖSZ mint vezető-pontozó bírót küld a Ma­gyar utánpótlás—Albánia válogatott ökölvívó-mérkőzésre Tiranába. Sok meglepetés volt a% NB I-ben is Egyénileg Darvas (mindvégig),'a "'"közösen nemcsak a balsze- Jutási, Pammer (mint fedezet), rcncsc számlájára kell felírni a Zsoldos és Papp (szünet után) ját- vereséget. A Pécsi Vasas csapata szottak kiválóan. A hazai csapat legjobbja Havasi és Gölöncsér vol­tak. Bár a mérkőzés rendben le­folyt, a mérkőzés után mégis bot­rány keletkezett a dombóvári sporttelepen. A magukról megfe­ledkezett szurkolók csapatuk gyen­ge szerepléssorozatát a játékveze­tőn akarták megbosszulni. Több néző tettleg bántalmazta a levonu­ló Papp játékvezetőt. így aztán találkozónak még lesz folyta­Ismé^ bajnoki pontokért küz­döttek az NB I-es csapatok, s a vasárnapi fordulóban újra akadt néhány vaskos meglepetés. Ki hitte volna, hogy a Tatabányai Bányász 5:0-ra legyőzi a Ferenc­várost? A szombathelyiek is ha­zavittek egy pontot az újpesti sta­dionból. A forduló eredményei: Honvéd—Dorog 2:1 Vasas—BVSC 2:1 . á A J „ MTK—Miskolc 4:2 zai csapatot. Mindezek alapjan le- j Tatabánya—Ferencváros 5:0 egységesebb, jobb csapatnak bi­zonyult a nagyatádinál. Szebben is játszottak a pécsiek, akik techni­kailag és a labdakezelés terén, sőt lelkesedésben is felülmúlták a ha­ltát a pécsi csapat megérdemelten jutott a két bajnoki pont birto­kába. Egyénileg a Pécsi Vasasban tása a szövetségben, s a dombóvá- elpusztíthatatlan Rákóczi, továbbá ri palya minden bizonnyal ismét betiltásra kerül.- A totó 12 találatos szelvénye: 111x12x11x2 1. A 12 talá­latos szelvény 39 241 forintot, a 11 találatos 1330 forintot, míg a 10 ta­lálatos szelvény 173 forintot fizet. Vigaszdijra a 46. hét szelvény®! jo­gosultak. Stelzammer és Danajka játszottak kiemelkedően. A hazai csapatból Horváth és Szabó V. játéka érde­mel dicséretet. A két újonnan iga­zolt játékos, Fűi és Papp idegenül mozgott a csapatban. Ez érthető is. Szombathely—Újpesti Dózsa 1:1 Salgótarján-Gj'őr 2:0. E mérkőző sen Morvái középcsatárt játszott. Csepel—Diósgyőr 2:1 Az már biztosnak látszik, hogy az őszi bajnoki cím vagy az MTK-é vagy a Vasasé lesz. Jelen­leg az MTK áll az élen 16 pont­tal, 2. a Vasas 15 ponttal. A to­vábbi sorrend: U. Dózsa 13 pont, Csepel. Ferencváros 12—12 pont, Salgótarján 11 pont. Szombathely 10 pont, Diósgyőr, Tatabánya, Bp. Honvéd 9—9 pont, BVSC 8 pont, Miskolc 7 pont, Dorog 5 pont, Győr 4 pont. Az NB III. további eredményei Bajai Bácska—Székesfehérvári MÁV 4:0. A fehérvári pálya betil­tása miatt e találkozót Simontor- nyán bonyolították le. A Bácska biztosan győzött. Bonyhád—Bácsalmás 3:1. A bony­hádi csapat tartja jó formáját. Szekszárd—Pécsi Bányász 5:1. A forduló és az őszi idény legna­gyobb meglepetése a Pécsi Bá­nyász súlyos veresége Szekszár- Horváth Miklós dón. 1:1. tör­Simontomya—Bázakerettye Igazságos pontosztozkodás tént. Nagykanizsa—Balinka 2:0. Nagy­kanizsa mindinkább formába len­dül, Balinka pedig összeesik. Pécsi BTC—Bajai Építők 1:0. Ez is meglepetés, bár a pécsi csapat otthonában igen veszélyes ellen­iéi.

Next

/
Thumbnails
Contents