Somogyi Néplap, 1958. december (15. évfolyam, 284-307. szám)
1958-12-29 / 305. szám
Hétfő, 1938. december 29. 2 SOMOGYI NÉPLAP Hruscsov látogatása a népgazdaság vívmányait bemutató kiállításon Moszkva, (TASZSZ). Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, Nyikolaj Ignatowal, az SZKP Központi Bizottságának titkárával szerdán megtekintette a szovjet népgazdaság vívmányait szemléltető kiállítást. SeSepin kinevezése Moszkva (TASZSZ). A Szovjetunió Legfelső Tanácsa ülésszakának csütörtöki ülésén határozatot hoztak, amely szerint a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Állambiztonsági Bizottság elnökévé Alekszandr Se- lepint nevezik ki Ivan Szeröv hadseregtábomok helyett, aki más beosztást kap. Alekszandr Selepin a legutóbbi időkig a Komszomol Központi Bizottságában, majd az- SZKP Központi Bizottságának apparátusában dolgozott. Gromiko és Szokolovszkij beszéde a berlini helyzetről Véget ért a Szovjetunió Legfelső Tanácsa ülésszaka Karácsony „Made in USA" Moszkva (TASZSZ). A Legfelső Tanács ülésén Gromiko külügyminiszter válaszolt a külpolitikai interpellációkra. Gromiko kijelentette, hogy a szovjet kormány bármikor kész minden előzetes feltétel, vagy kikötés nélkül egyezményt kötni a nukleáris kísérleti robbantások megszüntetéséről. Hangsúlyozta, hogy az angol—amerikai kifogásokkal szemben a robbantások megszüntetésének hatásos ellenőrzésére minden lehetőség megvan. Kijelentette, hogy a nyugati hatalmak a meglepetésszerű támadások elhárításával foglalkozó genfi értekezleten nem mutatnak megegyezési hajlandóságot. A berlini kérdésről szólva megállapította: a Szovjetunió szerint e kérdést úgy lehet a legjobban megoldani, ha a közvetlen érdekelt államok tárgyalnának egymással. Neves kínai tudósok és a kormány munkatársai léptek be a Kínai Kommunista Pártba Peking (Uj Kína). Mint az Uj Kína hírügynökség jelenti, legutóbb 317 kínai tudós és kormányfunkciomárius lépett be a Kínai Kommunista Pártba. Köztük vannak olyan neves személyek, mint Kuo Mo-zso, Li Szu-kuang. Cien Hszu-sen, továbbá Li Tö-csuan asszony közegészség- ügyi miniszter. Kuo Mo-zso író és történész, a Kínai Tudományos Akadémia elnöke; Li Szu- kuang geológus, geológiai miniszter, a Kínai Tudományos Akadémia elnöke; Cien Hszue- sen fizikus, eronautikai mérnök-szakértő, a Kínai Tudományos Akadémia mechanikai intézetének igazgatója, aki 1955-ben tért vissza Kínába az Egyesült Államokból. A mas- saehusettsi és a kaliforniai technológiai intézetben volt előadó tanár. Ha nem végzünk a jelenlegi helyzettel, még nagyobb lesz annak a veszélye, hogy Nyu- gat-Berlin második Szarajevóvá válhat. Nyugat-Berlinben bármilyen provokáció, az NDK ellen irányuló bármilyen agresszív kísérlet világháborút robbanthat ki. A háború tüze elkerülhetetlenül átterjedne az amerikai földrészre is. Gromiko végül hangsúlyozta, hogy a nyugati hatalmak által követelt »szabad összné- met választás« mechanikus fogás, ami a mai helyzetben a német egység problémáját nem oldhatja meg. Gromiko beszédét külpolitikai vita követte, amelyben felszólalt Vaszilij Szoko: ♦ lovszkij marsall is. Ha az lm- i perialista NATO — mondotta { — megpróbál háborút kirob- • bántani, nem kétséges, hogy | Anglia már az eiső napokban, í ha nem az első órákban visz Mr. Smith, Mrs. Smith és a három Smith-csemete körül- állják a karácsonyfát. Az ünnepi gyertyák világítanak, és a finom ételek szaga keveredik a megpörkölt fenyőfa- ágak illatával. Fenn a fa tetején fehérruhás angyal ál- dóan tárja szét karjait. A legidősebb Smith-fiú észszavágó támadás célpontjai révészt a fa alatt elhelyezett 1 m — k n 7 - 4« n —' ».1 , I, "1 /~1 - 1 , Í ", 1 W1 M n ", O /S Ml /I ^ / 1MI/I 7 lesz az összes korszerű hadviselési eszközök felhasználásával. De az amerikai háborús gyújtogatok sem üldögélhetnek nyugodtan az óceánon túl. A Német Demokratikus Köztársaság elleni támadás esetén a Szovjetunió és a szocialista tábor országai az NDK védelmére sietnek. A vitával véget ért a Szovjetunió Legfelső Tanácsának j második ülésszaka. A T4SZSZ-nyilnlkosat lehetőséget mutat nyugodt é« ésszerű tárgyain »okra — mondják Bonnban hatalmas csom,agot. Türelmetlenül letépi a csomagolást, és lám, itt van ö, az igazi »atomágyú". A fiú már ki is lövi az első lövedéket. Nagy rsattanás, a karácsonyfa ijesztően inog, s valami egészen fentről le- • esik és darabokra törik: Nem történt semmi különös, csak az áldóan széttárt karú angyal pottyant le. "Atomágyú" — ujjong a fiú. Igen. atomágyú, az amerikai Ideal Toy Corporation készítette 1958 karácsonyára. "Az atomágyú az amerikai hadsereg egyik legkomolyabb háborús fegyverének majdnem egyméteres hasonmása — írja az amerikai UPI hírügynökség erről az igazi amerikai játékról. — A játék a hadsereg konstrukciós tervei alapján, az igazi atomágyú modelljeként készült". "Az egyetlen eltérés a játékszer és az igazi atomágyú között, hogy ez puha hegyű, ártalmatlan gránátokat lő ki". A kis Smith számára ez az »eltérés« csak egész kis különbséget jelent. A gyermekek még nem különböztetik meg pontosan a látszatot a valóságtól. Ezért lehet a kis Smithet atomágyúval Köny- nyen megörvendeztetni. Megtanulja, hogyan kell örvendezve játszani a halállal, és megtanulja, hogy nem kell törődni a kis fehér angyallal, amely közben a földrg zuhan és összetörik. Bonn, Mint jelenti, (TASZSZ). a DPA hírügynökség a bonni kormánykörök véleménye szerint a NATO tanácsának párizsi ülésszakával foglalkozó TASZSZ- nyilatkozat lehetőséget mutat »a nyugodt és ésszerű tárgyalásokra", amelyeken "meg lehetne vitatni a Kelet és Nyugat közötti feszültség valamennyi kérdését, elsősorban az Európára vonatkozó kérdéseket". A bonni kormány kidolgozta a berlini kérdésről szóló szovjet jegyzékre adandó választ. Átadására január felében lehet számítani. Heves harcok Kubái an elsó Argentin lap Franco terrorjáról Bueonos Aires (TASZSZ). A La Hóra című lap cikket közöl Franco spanyolországi terrorjáról, amelynek az életviszonyok javításáért küzdő dolgozók az áldozatai. A lap kifejti, hogy a drágaÚj autonóm köztársaságok Afrikában " Az 1953. szeptemberi új -francia alkotmány értelmében Franciaország tengerentúli birtokai mint autonóm köztársaságok a Francia Unió helyébe lépő Francia Közösség tagállamaivá válhatnak. Az utolsó hetekben ennek megfelelően Francia Afrikában a követkeDahomey Köztársaság 115,7 Elefántcsontpart Köztársaság 322,4 Felső-Volta Köztársaság. 274,1 Mauritánia Izlám Közt. 1085,8 Niger Köztársaság 1188.7 Szenegál Köztársaság 197.1 Szudáni Köztársaság 1204,0 Francia Egyenlítői Afrikában Csád, Gabon, Közép-Kongó, Ubangi-Sari eddigi terüleZÖ autonóm köztársaságok jöttek létre (a térképen fehéren hagyva): , Francia Nyugat-Afrikában Dahomey, Elefántcsontpart, Felső-Volta, Francia Szudán, Mauritánia, Niger és Szenegál területekből az alábbi köztársaságok: Terület 1000 Lakosság 10Ó0 négyzetkm-ben: főben (1956): 1615 2485 3325 615 2335 2224 3708 Csád Köztársaság Gaboni Köztársaság Kongói Köztársaság Középafrikai Köztársaság (volt Ubangi-Sari) tekből a következő köztársaságok alakultak: Terület 1000 Lakosság 1000 négyzetkm-ben: főben (1956): 1284,0 267.0 360.0 617.0 2087 383 746 1120 A Francia Nyugat-Afrikához tartozó Francia Guinea lakossága az 1958 szeptemberében megtartott szavazáskor úgy döntött, hogy nem csatlakozik a Francia Közösséghez. A 246 ezer négyzetkilométer nagyságú, 2,3 millió lakosú Francia Guinea területből Guinea néven új, Önálló állam alakult. Francia Szomálipart, valamint a Comore-szigetek megtartották eddigi státusukat, és francia tengerentúli területek maradtak. Madagaszkár szigetén viszont ugyancsak autonóm köztársaság alakult, melynek hivatalos neve: Malgas Köztársaság. (Lásd: melléktérkép balra lent.) J elmagyarázat: 1. Független afrikai országok. 2. Brit, spanyol, portugál, belga birtokok. 3. ENSZ gyámságok. 4. A volt Francia Nyugat- Afrika (melléktérkép). 5. A Volt Francia Egyenlítői Afrika (melléktérkép). sag miatt a munkabérek emelését követelő munkásokat Franco lázadóknak minősíti, bebörtönözteti és katonai törvényszék elé állíttatja. Börtönben sínylődnek a márciusi sztrájkban részt vett aszturiai bányászok. Nemrég egy madKubában kemény harcok folynak Batista diktátor csapatai és Fidel Castro felkelői között. A hadműveletek az ország hat tartománya közül háromra — az ország területének több mint felére —, terjednek ki. Különösen heves harcok folynak Las Villás-sziget területén. Amerikai szemleírók véleménye szerint Batistának a felkelők ellen intézett újabb -nagyszabású támadása« majdnem kizárólag a békés lakosság ellen irányul. Angliából és más országokból érkező repülőgépekkel és tankkocsikkal igyekszik pánikot kelteni a békés lakosság körében. Fidel Castro befolyása egyre növekszik. A felkelők közvetlenül megközelítették Kava- nát. A felkelők már hozzáláttak a földreform megvalósításához. Az ellenőrzésük alatt álló területen a földeket szétosztják a földrélküli és törpe- birtokos parasztok között. Szerencse a szerencsétlenségben Becs (MTI). Szerdán este néhány perccel 22 óra előtt a ridi katonai törvényszéki 20 | Bécs-Schwechat-i repülőtér kö évi börtönre ítélte a sragossai munkásokat és értelmiségié- I két. Barcelonában a márciusi és áprilisi sztrájk 19 részvevője fölött készíti elő a súlyos ítéletet a katonai törvényszék. A lap végül felszólítja az argentin közvéleményt, juttassa kifejezésre együttérzését a Franeo-rendiszer spanyol áldozataival és követelje szabadlábra helyezésüket. zelében lezuhant az Air Fran- I ce légiforgalmi vállalat "Doug- las-Contlation« mintájú négy- motoros repülőgépe, amely 17 óra 30 perékor 28 utassal szállt fel a párizsi repülőtéren, és 1 rövid müncheni veszteglés után 20 óra 15 perckor folytatta útját Bécsbe. Az ingoványos területre esett gép személyzetének és utasainak sikerült elhagyniuk a repülőgépet és így megmenekülniük. Néhány perccel később a repülőgép felrobbant és az utasok egész poggyászával együtt teljesen elégett. A gép vezető pilótája és mechanikusa súlyosan megsebesült. Az utasok közül tizenhármán sebesültek meg, de csak hatnak van kórházi ápolásra szüksége. A repülőgép magyar utasai: Hamburger László és Valkó János budapesti lakosok jelentéktelen sérülést szenvedtek. Magyar államférfiak üdvö/ ő távirata Mao Ce-tung elvtárcnak Dobi István, a Magyar Nép- köztársaság E'nöki Tanácsának elnöke, Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első inkára és dr. Münnich Ferenc, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke üdvözlő táviratot küldött Mao Ce-tung elvtársnak, a Kínai Népköztársaság elnökének, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága elnökének 65. születésnapja alkalmából. Három nap külföldi eseményeiből Spanyolországban példátlan | Az Egyesült Államokban a méretű pénzügyi botrány kör- karácsonyi ünnepek alatt 295 vonalai bontakoznak ki. Veze- ember vesztette életét balese• tek következtében, ezek közül 234 közúti baleset áldozata lett. \ .. /VlAlGAS IKQHARSASAGftr) Adlirffib 4 a W 5 EAK - FgyesüU Arab Köztársaság G.» Gambit (Br) P G. -Portugá! Suinea 5p.Q-Spanyol Guinea SL.= Sierra leone Aul - Autonom GYáMS 'Gyámság/ KÖZT J KnztjrsJság LÍB -'Libéria _________ Zav artalanul bonyolította le a közlekedés és a posta a hatalmas karácsonyi forgalmat Milyen volt az idén a karácsonyi utas- és postaforgalom? Erre kapunk választ a vasútnál, a MÁVAUT-nál és a postánál. Az ünnepi forgalom alatt összesen 93 távolsági mentesítő vonatot indítottak, tízzel többet, mint amennyit a tapasztalatok alapján erre az időre terveztek. Szilveszterre és újévre — ha nem is ilyen nagy mértékben — szintén a szokásosnál jóval nagyobb forgalomra számítanak, s így a szükségleteknek megfelelően újabb mentesítő vonatokat állítanak össze. A posta karácsonyi forgalma az idén jóval előbb kezdődött, mint1 más években, s így aránylag megoszlott. Az idei levélforgalom minden eddigit felülmúlt. December 16—27. között az országos irányító postahivatal 14 és félmillió levélküldeményt továbbított, amely mintegy három és félmillióval volt több a tavalyinál. tő gazdasági és pénzügyi sze- i mélyiségek nagy mennyiségű pezetát juttattak ki törvénytelen úton Svájcba, hogy ott ezen a pénzen amerikai dollárt vásároljanak. A napokban visszaérkezett Moszkvába a szovjet filmrendezők, operatőrök és forgatókönyvírók csoportja, amely két hetet töltött az Egyesült Államokban, s New York, Chicago és Túos Angeles után négy napot Hollywoodban töltött. Amsterdamban pénteken megnyílt a Holland Kommunista Párt XIX. kongresszusa. A kongresszus december 29-ig tart. A Kisi miniszterelnök vezetése alatt álló japán kormány három minisztere szombaton este lemondott. LOTTÓ Glasgow kikötőjében 3000 kikötőmunkás sztrájkol, megbénítva minden munkát a kir kötőben. 37 hajón megszűnj nak sorsolósát eteken délA lottó idei utolsó húzását, 52. játékhét nyerőszámaiminden be- és kirakodás, sztrájk oka: ellentétek az ideiglenes munkafelügyelők kinevezése és elbocsátása körül. A bolíviai Charagua város környékén csütörtökön 15 órás felhőszakadás ötven ember halálát okozta. A várossal minden összeköttetés megszakadt. Tokiói jelentés szerint 21 halászhajó összesen 30 főnyi legénységgel eltűnt a pénteki viharban. A haliéi bíróság kimondta az ítéletet annak az államel- lenes csoportnak az ügyében, amely 1956—57-ben Halle és Lipcse városában ellenforradalmi szervezeteket létesített. A bíróság a vádlottakat 3—10 évi börtönbüntetésre ítélte. Szerdán este üzembe helyezték a sztálingrádi vízierőtrnű második 125 000 kilowattos turbináját. . előtt Budapesten rendezte a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. Erre a hétre 2 631 666 szelvényt küldtek be a fogadok, s így egy-egy nyerőosz- táflyra 986 874 forint jut A kisorsolt nyerőszámok a következők: 4, 37, 40, 66, 70. A decemberi tárgynyeremény sorsoláson az 51. hét szelvényei vesznek részt. öttalálatos szelvény a lottósorsoláson A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a legutóbbi lottósorsolásra beérkezett összesen 2 631 666 szelvény. Egy öttalálatos is akadt, amelynek 986 874 forint a nyereménye, 55 mégytalálatos volt, nyereménye egyenként 17 946 forint. Három találat 2881 akadt, ezekre 342 forintot, míg a kéttalálatosökra — 66 387 volt — egyenként 14,80 forintot fizet «ék.