Somogyi Néplap, 1958. december (15. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-21 / 301. szám

SOMOT,TI NÉPLAP s Vasárnap, J958. december 21. A MEDOSZ évvégi számvetéséből Megyénkben több mint ti­zenegy és félezer tagja van a Mezőgazdasági és Erdészeti Dolgozók Szakszervezetének Most már jól működnek a szakszervezeti bizottságok. A tagok — közvetve vagy köz­vetlenül — bizalommal for­dulnak ügyes-bajos dolgaik­kal a MEDOSZ megyei vezető­ségéhez. A szerteágazó, sok funkciójú szervezet hasznos voltát lépten-nyomon érzik az állami gazdasági, gépállomási és erdészeti dolgozók. Mérlegre téve a MEDOSZ ez évi munkáját, elmondhat­juk, hogy valóban az embe­rek jobb életéért — adott kö­rülmények között — a mun­káshétköznapok szebbé téte­léért fáradoznak a vezetők. Ennek bizonyítására nem árt néhány adatot emlékeztetőül feljegyezni. Ebben az évben 447 felnőtt üdült a. MEDOSZ szervezésében az ország különböző helyein. Eb­ből huszonegyen szanatórium­ban voltak. — A mi tagjainknak nem nyújt tartósabb élményt a ba­latoni nyaralás. Somogyiakról lévén szó inkább a Kékesre vagy máshová kívánkoznak — mondja Pekécs Lajos, a MEDOSZ megyei bizottságá­nak elnöke. Hetvenkét gyerek töltötte a nyár egy részér a Balatonon, Pápán, Tóalmáson. Tízen jutottak el külföldre: közülük ki-ki Csehszlovákiá­ban, Kelet-Németországban, Németországban, a Szovjet­unióban vagy; Jugoszláviában nyaralt De ezzel még nem fejeződött be az üdülések és kirándulá­sok sorozata. A nyári fürdési . szezon idején mintegy kilenc­ezren utaztak egy-egy napos túrára IBUSZ-vonatokon a Balaton mellé. Ezeken a ki­rándulásokon családtagok is részt vehettek. A Közép-So­mogyi Erdőgazdaság például egy vonatszerelvénnyi embert küldött a magyar tenger part­jára. Az Országos Mezőgazda­sági Kiállításra ötezren utaz­tak fel a MEDOSZ szervezésé­ben. A Nagyatádi Állami Gaz­daság dolgozói közül 180-an eltek az alkalommal. Hadd mondjuk el itt, hogy az 1959-es év programjából sem maradnak ki az ehhez hasonló rendezvények. Jövő­re 4J0 dolgozót küld üdülni a MEDOSZ. Közülük százan ju­talomüdülésben részesülnek. A sport- és kulturális élet fellendítésére vonatkozó ter­vek sem figyelmen kívül ha- gyandók. 1958. szeptember 30- ig e céira 705 024 forintot for­dító ttak. Jövőre hasonló össze­get szánnak a test és a szellem erősítésére, gazdagítására. A szó itt mór Pusztai Fe­renc kultúr- és sportfelelősé. Különösen nagy terveink vannak a télre. Elsősorban is­meretterjesztő előadásokkal kívánjuk értékessé tenni a hozzánk tartozó gazdaságok, üzemek dolgozóinak estéit. Negyven üzemben 250—300 előadást tartunk. Előadókat a TIT biztosít. A nagybaráiiak >A babonáról mai szemmel«, '•Vallás, mágia, varázslat«-ról szeretnének hallani. Serdülő fiúk, lányok lelki fejlődése, a jobbágyság helyzete — Ilyen témákat is jelöltek meg. A hosszú esték hasznossá té­telére nagyon megfelelnek a szabó-varró szakkörök, ének­karban, jól szervezett és irá­nyított kultúrcsoportban való részvétel és szórakoztatónak a könyvtár. — Az a célunk, hogy minden nagyobb gazdaságban legyen legalább ötezer forint értékű könyv — mondja Pusz­tai elvtárs. A kaszóiak, nagybarátiak jó példáját adják az ilyen meg­mozdulásnak. Az utóbb emlí­tett gazdaság vett két varrógé­pet. Itt a lányok és asszonyok elsajátíthatják a szabás-varrás tudományát. Több mint egymillió forint az az összeg, amelyet a tagok szülési és más természetű se­gély címén vagy kulturális és sportcélokra kapnak. Az el­múlt években a bevétel is alig haladta meg a hétszázezret. Tehát évről évre nagyobb se­gítségben részesülnek a ME­DOSZ tagjai. Nem beszélve a politikai és erkölcsi támoga­tásról, a munkaverseny, az újítási és a takarékossági moz­galom révén származó haszon­ról. Lássunk néhány példát er­re i*. Gépállomások, erdésze­tek, állami gazdaságok a ME- DOSZ-szal együtt dolgozták ki a takarékossági terveket. Eredmény: tízmillió forintos megtakarítás. Két holdról több mint 21 ezer forint bevétel Ernyes György somogyjádi dolgozó paraszt tavaly ősszel úgy döntött, hogy 12 holdjá­ból 2 holdat cukorrépával vet Útközben láttuk, hallottuk.. be az idei tavaszon. Nem bán- és tervet készítettek arra az kiderül, hogy az asztalfiók őr­— 1956 óta egészen más ala­pokra helyeződött a munka- verseny-mozgalom. Jutalmat, célprémiumot nem az elért száza.lék szerint, hanem az el­végzett munka mennyisége és minősége alapján kaptak a dolgozók — mondja Hor­váth Zoltán elnökhelyet­tes. A versenyben való részvé­tel érdeke a dolgozóknak. Eb­ben az évben az őszi és tava­szi kampány idején jutalom-, , „ . ,, és prémiumképpen másfélmii- meg 14 mazsa 10 kil° 30 deka j a lucernát, ott, az otholdas Térkép a fiókban A kaposvári járás egyik jó-1 — Mit szólnak mindehhez hírű termelőszövetkezetének az egyéniek? tagjai összedugták a fejüket | Hallgatás a válasz. Aztán ta meg, hogy véghez vitte el- időre, amikor velük együtt határozását. Nem kevesebb,! dolgozik majd az egész falu mint 470 mázsa 10 kiló répát ' népe. Elgondolásaikat papírra adhatott át a Kaposvári Cu- j is vetették, s megrajzoltatták korgyárnak. És mit kapott ér- | a község határának térképét. te? Készpénzben 4701 forintot ^ — Ez a rész szereti legjobban lió forintot osztottak ki. A még ez évi és a jövő évi munkát illetően is van jó pár elgondolás. Január 12-től 24- ig a szakszervezeti, üzemi, munkahelyi bizottsági elnökök részére 12 napos tanfolyam | fej, amely az állatok jószolá­cukrot, aztán takarmányozás- szőlő mellett újabb öt holdon ra alkalmas mellékterméket.! rizlinget telepítünk. A köz- Mindent egybevéve 21 368 fo- ! pontban 30 férőhelyes istállót rint 18 fillér bevétele szárma- [ építünk a növ end ékmar hák- zott a két hold cukorrépából. 1 nak — magyarázzák nagy el- Azt meg nem is számítottuk, 1 határozással a látogatóknak. hogy mit ér a temérdek repa­zi a távlati terv titkát. Pedig nincs abban semmi titkolniva- ló, hegy a falun is fel akarjuk építeni az új társadalmi, gaz­dasági rendet. De nem a ma­gángazdák nélkül, hanem ve­lük egyetértésben és termé­szetesen a tevékeny részvéte­lükkel. Falra tehát azt a tér­képet! Hadd adja hozzá a ma­ga ötletét a tervhez minden- i ki, akit illet. indul. Tárgya: a termelésben való részvétel, munkásellátás, munkásvédelem, szervezeti élet kialakítása. Ezt követi a reszortfelelősök egy-egynapos, majd az üzemekben a szak- szervezeti választott vezetők tíznapos oktatása. A MEDOSZ nemcsak az ed­dig említett és felsorolt prob­lémákkal foglalkozik, elősegíti a mezőgazdaság szocialista átszervezését is. Hogy milyen értelemben? Állami Gazdaságok könyvelői, agronómusai, építészeti vezetői — és erre már van is példa — a megfelelő fronton — I könyvelés, építkezés, növény-1 termelés, állattenyésztés — se­gítik a hozzájuk közel levő termelőszövetkezeteket. S nem utolsósorban gazdaságuk ered­ményeinek ismertetése egyéni parasztokkal, ez is hasznai a.: ügynek. ba került. Ernyes gazdát újabb elhatá­rozásra serkentette a nagy bevétel: jövőre két és fél hol­don termel cukorrépát, amint ezt Tarró Ferenc termelési fe­lelős írja a szerkesztőséghez címzett levelében. Somogyjádon ragadós a jó példa. A 21 ezer forintról ér­tesülve Sütyor Lajos 14 holdas dolgozó paraszt is meggondol­ta magát. Előzőleg 800 négy­szögölre. pótlólag pedig újabb egy holdra kötött cukorrépa termelési szerződést. Tanítás — zeneszó mellett Megáll a gépkocsi Igái fő- utcáján, az iskolától ötven méternyire. Pattogó ritmusú indulókat sugároz az autó hangszórója. Aztán prózai szöveg következik: •>Halló. I alább táncra perdülnek a gye­rekek — válaszol a parancs- I nők. Ezzel átadja a szót egy tangónak. ' Nem néztünk be a tante- 1 rembe, így néhány kételyt hoz­halló, figyelem! Itt az állami tunk magunkkal. ,Vaíon ! tűzoltóság propaganda gépko- akadt-e mindenkinek különne- ’ csíja a tűzvédelem szolgálaté- mű partnere a vegyes osztó­ban...^ Vége a jó tanácsok lyokban? Ha valamelyik leány osztogatásának. Újabb hangle- meghallotta nevét a tanító bá­mezt tesznek fel. — Jó emberek — kérleli va­laki a propagandistákat —, itt az iskola, ne zavarják a taní­tást. — Annyi baj legyen. Leg­est szájából, nem kérdezte-e azt, hogy »felhívás a keringő- re?« Es ha a tanító néni fiút akart feleltetni a zene közben, nem mondta-e a nebuló, hogy »nincs hölgy válasz?« 1' Erre is van gondja. — Már csak két hold cukor­répa termelésére kell szerző­dést kötnie a balatonboglári íöldművesszövetkezetnek, hogy teljesítse előirányzatát. A kör­zet dolgozó parasztjai eddig 106 hold cukorrépa termelésé­re vállalkoztak. Csaknem 39 forintos részesedés jutott a kányái feikoimáity Tsz-ben Hétfőn, 15-én tartotta zár­számadó közgyűlését a leányai Alkotmány Termelőszövetke­zet. Második éve, hogy együtt dolgoznak, másodszor helyez­ték mérlegre munkájuk ered­ményeit is. Az egy munkaegységre eső részesedés búzából 4 kg, ár­pából 2 és fél kg, kukoricából 67 400 forintos kiesés volt, ami ha nem következik be, akkor (jj’lu lerintot is osztottak vol­na munkaegységenként. — Az iutn.. nagyon Keveset jövedelmezett az allattenyész- i>-s, éppen ezért — mondja Tóth Jenő, a tsz könyve­lője — jövőre nagyobb gondot lcruítunK az állattartásra. Le­Dr. Somogyi Jenő siófoki járási föállatorvos ellátogatott egy termelőszövetkezetbe. Megvizsgálta az elhullott ju­hot, érdeklődőit, hogyan halad az isiálló építése, majd szak- i tanácsot adott a téli takarmá- | nyozá.shoz. Búcsúzóul odafor- dúlt az elnökhöz: I — Rosszat hallottam róla­tok. Azt beszélik a faluvégen, | hogy veszekedtek. — Mikor? Ki mondta? — így az elnök. A föállatorvos megnevezi a "hírforrást«, és részletezi az információt. Az elnök meg el­magyarázza, mi történt. — Két tagunk felöntött egy kicsit a garatra, aztán kezet emeltek egymásra. Nem volt az komoly verekedés. Másnap már újból együtt ittak. Lehet ennek másfél hónapja. — Vigyázzatok, hogy többet ilyen ne forduljon elő, mert... Nem fejezte be a mondatot. De igy sem kétséges, hogy mi­re gondolt. Elrobogtunk a téma mellett? 3 kg, burgonyából 4 kg, szé- szerződtetünk 35 süldőt, 8 bi­A MÉHÉSZBOLTBAN kát, és a 10 anyakocánk után 80 malacra számítunk, aminek egy részére szintén kötünk hizlalási szerződést. Az idén így volt. Mái- nem is beszélnek róla. A múlt gaz­Kaposvár, Május l utca 34. E cim alatt található a megye s az egész Dunántúl egyetlen méhészeti szaküzlete. A kirakatokban szakköny­vek sorakoznak, de ahogy bel­jebb lépünk az ajtón, mást is látunk: műlépeket, mézeskan­nákat, füstölőket, arcvédőket, méhbetegség elleni orvosságo­kat, a raktárban mézpergetö- ket, kaptárakat stb. — Van itt, kérem, minden, amire csak szüksége van egy jó méhésznek — mondja Horváth György boltve­zető, aki maga ts méhész. — Csak most nemigen jönnek a vevők, inkább február táján, akkor kezdődik a vásárlás idé­nye. Mégis nyílik az ajtó, K i s Jónás János né simonfai asszony lép be. — Felvehetnem a méz árát?. — érdeklődik a boltostól. Huszonöt család méhe után» már leadott 300 kg szerződött | mézet. Most újabb 102 kg-ott hozott. Közben Kelemen György kaposvári méhész isi belátogat a boltba. Ű a két í mázsa szerződött mézen kívül i most 50 kg-ot ad le, mindössze } 20 kilót hagy saját szükség-1 letre. Horváth Györgyné.f az fmsz méhész szakcsoport-1 jónak mézfelvásárlója látva • csodálkozásunkat, kérdés nél-j Országos Méhészeti Szövetke­zet Központjába, Budapestre széllit jók. A további útja Svájc, Kyagat-Kémetország, Ausztria stb. Tehát sokfelé és sokat exponálunk, úgy látszik, külföldön szeretik a mézét. Sojnos, nálunk mindössze évi 17—18 deka a fejenkénti méz- fogyasztás. Jövó évi terveinkről szólva csak ennyit: mézvizsgáló ké­szüléket vesznek, hogy ennek segítségével még jobban tud- , ják ellenőrizni a felvásárolt ! anyag minőségét, valamint, hogy elejét vehessék az áruha- j misítási kísérleteknek. És meg egyet szeretnének: ha a jövő évre mézelárusítási engedélyt kapnának. ; Sz. S. nából 2 kg, cukorból 53 dkg volt. Készpénzben 10 torint 4 fillért osztottak egységenként. Az egész pénzre átszámolva 38 forint 85 fillért jelent. Ez nem sok a tavalyihoz vi­szonyítva — mondhatnák azok, akik ismerik a tsz eredmé-1 dasági év után, már a jövő fé­nyéit. De ne feledkezzünk meg i, - ,, ur ,. . , , arról sem, hogy tavaly csak- bua ’^o tekintettel a nem az egész jövedelmet ki- kányái Alkotmány Termclö- csztották, mindössze 29 000 fo- szövetkezet 21 tagja, rintos termelési alapot hagy­tak, míg az idén a 311 335 fo­rint tiszta jövedelemből 181 ezer forint nem került kiosz­tásra. Jövedelmükről szólva meg­említhetjük; árpatermésük holdanként 13 és fél mázsa volt, takarmányrépájuk 200 mázsát adott holdanként, a ro­zsuk 13 mázsát. Ezenkívül da­rálójuk is keresett 208 mázsa abrakot. Jó pénzt halásztak ki még a halastóból is. A 23 mázsa 67 kiló halért 25 224 forintot kap­tak. Burgonyájuk, sajnos, a rossz minőségű vetőgumó mi- átt rosszul fizetett, ennél Mindennek a sietség az oka, nyi pénzt és társadalmi mun- meg az autó hátsó ablaka, i kát emésztett meg a tűzolto- Mert az újságírót mindig újabb j szertár épülete, amelynek te- téma után hajtja hivatása, és főzetét most rakták fel az szemrehányást tesz önmaga- ácsok. Tábort szintén emu­nak, ha a gépkocsiból vissza- lasztoltuk megkérdezni, ki la­tekintve sajtónyilvánosságra kik abban a kis, faluvégi haz- erdemes esetet, vagy cselem- j ban, amelyre, televízioantennal Uete£ iát. szerelnek. Pusztaszemesen meg A m.nap - oldalakra ele- hiába kerestük este a v.K-elnö­gendö feljegyzéssel a zsebünk- hőt, meg nem ért haza Siófok­ién -jöttünk kifelé Tengőd- ról. De a kivilágított ab lakú röl. Lám, nem kérdeztük rneg, ■ "glaM ve szolgaija majd a rendelte- ; pott tájékoztatót^ szerint tését. Kányán is álrobogtunk így nem tudhattuk meg, meny­Munkában az új tanácstag A november 16-án megvá­lasztott tanácstagok Kötésén is összejöttek, hogy megalakítsák a helyi tanácsot. A község leg- íelsőbb fóruma fontos hatá­rozatokat hozott. Hogyan sze­reznek tudomást ezekről a vá­lasztók? Úgy, hogy képviselő­jük tájékoztatja1 őket a ta­nácsülés rendelkezéseiről. így tett például Reichert Adóm, a 22-es kerület tanácstagja is. * magyarázta el, másutt a tar­taléktőidé!-; hasznosításának törvényes szabályairól szólt. A jövő évre tervezett község- fejlesztésről is volt mondani­valója. Amint Horváth József írja hozzánk küldött levelében, a választók elismeréssel nyilat­koznak Reichert Ádám tanács­tagi bemutatkozásáról. Jólesik az új tanácsháza falait húzzák majd fel a helybeli iparosok. Tehát megsem volt haszta­lan visszanézni az autóból. Ismét olvassa az újságot ___ .. . , , . , . nekik, hogv otthonukban kere­B ekppogott, minden házhoz, es ß. fe/^ és késlekedés nél­kül továbbadja a tanácsülésen ismertette a tanácsülés hatá­rozatait. Egyik helyen a faki­termelési engedélyek kiadásá­val kapcsolatos tudnivalókat hallottakat, így van ez rendjén. A nagybajomi Jöldmííveaszövetkezet vendéglőjében : kül megadja a felvilágosítást.t — Igen, itt van a mézfelvá- í sárló hely is. Tőle tudjuk, hogy a kapó svár-1 földművesszövetkezet méhész- J csoportjának 510 tagja van, s j közülük csaknem négyszázan | szerződtek 1137 mázsa méz le-t Odására. De ennél már 343 * mázsával többet vásárolt fel a* ♦ Nemcsak nyáron, hanem télidőben is sokan várják a A begyűjtött mézet innét <u i sen csapolt sört a pultnál. Két esztendő múltán visz- szálért a tabi Petőfi jogutód- szövetkezetébe a régi elnök, Ringli Adóm. Nemrégiben be­szélgettünk vele. Bár egyéni­leg gazdálkodott, mégis tudott mindenről, ami az ellenforra­dalom óta történt ebben a szö­vetkezetben. — És másutt ho­gyan álltak talpra a tsz-ek? — kérdezte. Válaszként elmondtunk neki egyet s mást és hozzátettük: — A többit tudhatja az új­ságból. Erre meglepő szavak bugy­gyantak ki száján: — Meg­» mondom őszintén, hogy két i év óta nem vettem újságot a t kezembe. * í — Es most? t — Amióta tsz-ben vagyok, ♦ újra átnézem a napilapokat. í Az egyéni gazda Ringli | Adóm csak közvetlen környc­♦ zele eseményeiről szerzett tu- 5 domást — a. tsz-elnök Ringli | Ádámot pedig érdeklik a me­♦ gye, az ország, a világ dolgai. ♦ így szélesedik a látóhatár. Kutas József frts­: ♦ — Közlemény: Felhívjuk, a | vállalatok és intézmények fi- S gyeimét, hogy december 31—i ; (szilveszteri kenyér-, sütemény^ $ igényüket december 24-ig ad- | ják meg az Élekn'dszerkiske- í reskedelmi Vállalat boltjainak, ; mert a későbbi rendeléseket • sem az Él ebruiszerk isk ereske- | dakni Vállalat, sem a Sütőipá­Kártyázás közben is jólesik egy-két korty ital, amit Horváth • ri Vállalaí. nem tadja biztosi» János csapos szolgál fel. t jani.

Next

/
Thumbnails
Contents