Somogyi Néplap, 1958. november (15. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-02 / 259. szám
AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. évfolyam, 259. szám. ARA 60 FILLÉR Vasárnap, 1958. november 2. Mai számunk tartalmából A LEZÁRT ÖQY Nemzetközi szemle A Somogyi Néplap kulturális melléklete Ortutay Gyula, a Hazafias Népfront főtitkárának nyilatkozata a Somogyi Néplap számára Budapesti tudósítónk felkereste dr. Ortutay Gyulát, a Hazafias Népfront főtitkárát, és nyilatkozatot kért tőle lapunk számára. Tudósítónk kérdéseire Ortutay elvtárs a következő nyilatkozatot adta; — Mik a Hazafias Népfront szervezeteinek legfontosabb feladatai a választások előtti, jelenlegi időszakban? — A népfront-mozgalom nagy erőpróbája a választások előkészítése és lebonyolítása. Olyan közjogi, szervezési és elvi-politikai feladatokkal kell megbirkózni, amelyek nehéz próbára teszik nemcsak a központi apparátust, hanem a megyei, járási és községi népfront-vezetőket is. Elégtétellel állapíthatom, meg, hogy a tanácsszervekkel közösen végzett óriási arányú szervezési munka — hiszen több mint százezer jelölögyülést kellett előkészíteni és választók millióit kell mozgósítani — kisebb hibáktól eltekintve rendben folyt le. Népünk érdeklődéssel és a szükséges aktivitással vett részt a jelölőgyűléseken. A gyűlések résztvevői a legtöbb helyen jó megnézték, kit ajándékozzanak meg bizalmukkal. Sokszor lelkes egyhangúsággal szavazták meg a jelölést, néhány esetben azonban a többség más jelöltet állított. A tapasztalatok szerint a csere igen sokszor hasznosnak bizonyult. A csaknem 3500 népfront-bizottság tehát a választások előkészítése során nehéz munkát végez, úgy hiszem azonban, eredményes munkát, amely növeli a népfront tekintélyét, és megteremti a mozgalom további eredményes aprómunkájának feltételeit. — Milyen szerepet tölt be a parasztság a Hazafias Népfrontban? — Az Országos Tanács legutóbbi ülésén nyomatékosan hangsúlyoztuk, hogy a népfront nem a pártonkívüliek pártja, és nem valami sajátos parasztmozgalom. Megmondottuk azt is, hogy a népfrontmozgalom szívesen fogadja mindazok közreműködését, akik nem ingadoznak a dolgozó nép hatalmának kérdésében, akik helyeslik a szocializmus építését és a béke védelmét. A dolgozó parasztság nagy többsége számtalanszor tanúsította, hogy egyetért ezzel a hármas célkitűzéssel. Állandóan érdeklődést mutat az időszerű politikai kérdések iránt, tömegesen vesz részt gyűléseinken, megbeszéléseinken. Nincs olyan falu, nincs olyan kis körzet, ahol a politikai gyűlésre, megbeszélésre ne jönnének tömegével az emberek. Nem kényszer, nem lármás agitáció viszi őket ezekre a gyűlésekre, hanem a visszatért bizalom, mert napról napra tapasztalják a szó és a megvalósított tett egységét, a felelős ígéret és a megvalósítás kapcsolatát. A parasztság szerepét a népfrontmozgalomban kellően jellemzi, hogy az ország területén működő 127 555 népfront-bizottsági tag közül 9176 (7°/0) termelőszövetkezeti tag és 49 715 (39%) egyénileg dolgozó paraszt. — Vannak-e az országban kezdeményezések a parasztság vitakészségének fokozására, s ha igen, melyik módszer a legalkalmasabb? — Helyi, községi bizottságainkban egyre pezsgőbb a vita szelleme. Csak néhány példát erre. A termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztése érdekében országos titkárságunk szakemberek, minisztériumi, tudományos intézeti kutatók, agronómusok, gazdák bevonásával vitatta meg az egész magyar mezőgazdaság időszerű kérdéseit. Ennek a vitának az anyaga az agrártézisekkel együtt további vitákat indított el országszerte. A Veszprém megyei népfront-bizottság pl. megvitatta az egyéni gazdákkal folytatandó megbeszélések módszereit, s külön bizottságot szerveztek a tsz-ek megsegítésére: mezőgazdasági szakemberekből és tapasztalt gyakorlati gazdákból csoportot szerveztek, amely rendre ellátogat a tsz-ekbe, s megbeszélik az adott legjobb termelési módszereket. Sarkadon a népfrontban 500 résztvevő jelenlétében vitatták meg az agrártéziseket, és a vita hónapokig a politikai érdeklődés középpontjában maradt. Füzesgyarmaton a házankénti 15—20 embert összegyűjtő beszélgetések formáját szervezték meg: ezen keresztül vitatták meg az időszerű politikai kérdéseket, közöttük elsősorban a parasztságot érdeklő problémákat. — A pártonkívülieket, a kispolgárságod milyen módon kívánják a Hazafias Népfront célkitűzéseire mozgósítani? — A Hazafias Népfront egész erejével arra törekszik, hogy hazánk minden társadalmi rétege kivegye részét a politikai, a közéleti munkából Egyformán szükség van a munkásosztály szilárdságára, a parasztság munkakedvére, az értelmiség alkotó, kezdeményező és felvilágosító munkájára, a kisiparosok, a kiskereskedők szorgalmára. Nincs az a társadalmi réteg — a néphatalom ellenségeit, az ellen- forradalom, az imperialisták ügynökeit nem számítva —, amelyre közéletünkben szükség ne lenne, amelynek véleményét, állásfoglalását figyelembe venni nem akarnánk. A Hazafias Népfront éppen arra törekszik, hogy minden társadalmi erőt. minden társadalmi réteget megszólaltasson, s a közös politikai munkába bevonjon. Csakis így beszélhetünk valóságos demokráciáról, csakis így nyerünk napról napra több hívet a szocializmus építése, a néphatalom megvédése számára, csakis így nevelhetjük a szocialista társadalom új szocialista emberét. — Mit tervez a Hazafias Népfront a falusi téli estékre? — Országosan népszerűsöd- nek a népfront-esték. Fejér és Zala megyében kezdték, általánossá vált már Debrecen több kerületében, a tanyavilágban is, s mint a mozgalom egyik jó példája egyre inkább terjed. Rendszerint hetenként, néhol ritkábban tartják ezeket a népfront-esteket, ahol ■*kérdezz—felelek« módon a népfront-bizottság tagjai beszélgetnek az érdeklődőkkel országos rendeletekről, a község életéről s a leginkább vitatott politikai kérdésekről. Termékeny viták, politikai eszmecserék alakulnak itt ki, ezeken keresztül a helyi pártós tanácsvezetők jobban megismerik a dolgozók javaslatait, ellenvetéseikre nyomban meggyőző választ adhatnak. Kialakult így az a termékeny párbeszéd, amelyre a vezetőknek és a dolgozó népnek egyaránt nagy szüksége van. A községfejleszlési hozzájárulás mértékének felemelését ilyen vitákon beszélik meg, s ezek segítik elő az egységes politikai közhangulat kialakítását. Az ilyen megbeszélések, viták teremtik meg a társadalmi munka felajánlásának legváltozatosabb módszereit. Állíthatom, hogy sok tíz- meg tízmillió forint értékű munkát oldottak meg népfront-bizottságaink társadalmi segítség révén. Sorolhatnám a példákat tantermek, iskolák, művelődési otthonok, pedagógus- és orvoslakások, egészségházak és egyebek felépítéséről. Hiszem, hogy a népfront-estek termékeny eszmecseréi új tartalmat fognak adni községfejlesztési és kulturális munkánknak városokban és falvakban egyaránt. K. E. Tessék a gesztenye! •lOiesiK. megállói egy pillanatra a Kossuth tér sarkán ilyen borongós napon. És amíg fizet az utcai vándor, arcát cirógatja a meleg, a gesztenye édeskés illata — a gesztenyéé, amelynek sütése hozzátartozik a novemberi utcához. .. Régi szokás, idősebb tán, mint maga az öreg gesztenyés. Háromszázötven női tanácstagjelölt megbeszélése a népfrontban Kedves találkozó színhelye volt szombaton a KIOSZ nagyterme; a megye minden részéből mintegy 350 női tanácstagjelölt jött ide a Hazafias Népfront és Nőtanács meghívására. Az elnökségben helyet foglaltak a párt és a tanács, a nőmozgalom képviselői: Vass Istvánná, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, Szirmai Jenő, az MSZMP megyei bizottságának első titkára, dr. László István, a megyei tanács elnöke, Szántó József, a Hazafias Népfront megyei titkára, Horváth Sándomé, a Megyei Nőtanács titkára és mások. Szántó József, a népfront megyei titkára nyitotta meg a tanácskozást, majd megható pillanatok közepette a Kaposvári Hámán Kató Állami Ált. Iskola úttörő leánycsapata vonult be dobbal, zászlóval, és miközben az egyik kislány köszöntő szókat mondott, itt is, ott is könnybe lábadtak a szemek. Ezután Vass Istvánná emelkedett szólásra. Beszéde elején elmondta, hogy ez a tanácskozás is kifejezője annak, hogy a népi demokráciában megváltozott a nők helyzete. Emlékeztetett a múltra, amikor annyinak sem számítottunk, —• mondta Vass Istvánná —, mint a férfiak, pedig nekik sem volt sok joguk. Féltünk, rettegtünk, hogy férjünk este azzal jön haza: kirúgtak a gyárból. S ha mi ott is maradhattunk, csak azért kellettünk, mert olcsóbb munkaerőnek számítottunk, mégis örültünk, mert tudtunk, ha szűkén is, betevő falatot adni gyermekeink szájába. Emlékezzünk a múltra. Kinek a gyerekei szerezték meg a »népbetegséget«, a tüdőbajt? § A mi rosszul táplált gyereke-} ink. Ez az ország volt a há-; rommillió koldus országa. S J milyen sorsuk volt a »nemzet} napszámosainak«, a pedagógu-} Soltnak? A verejtékkel meg-j szerzett képesítésük után t örültek, ha a legeldugottabb} pusztán kaptak állást. ♦ Vass elvtársnő ezután elmondta, hogy a népi demokrácia szabadította fel az asz- szonyokat a rabság alól. Negyvenöt után lettek egyenlő fe-; lek a férfiakkal. Azóta érvé-! nyesül az egyenlő munkáért * egyenlő bér elve, azóta léte-} sült a rengeteg óvoda, bölcső-} de, megnyílt a tanulás útja} az asszonyok előtt. Ma a kor-f mányban két női miniszteri foglal helyet, s szép számmal vesznek részt a közélet más területein is a nők. Hangsúlyozta, hogy a nők tevékeny részvétele nélkül nem lehetne felépíteni a szocializmust. Majd kérte a női tanácstagjelölteket, november 16-a után úgy dolgozzanak, hogy négy év múlva ismét megválasz- szák őket a dolgozók, s szeA NÉP JELÖLTJE Dr. NÉMETI LÁSZLÓ A megyei tanács Vb. elnök- helyettesét a balatonszabadi falugyűlésen jelölték megyei tanácstagnak. Mint a helybeli választópolgárok elmondták, bíznak Németi elvtársban, rezzenek becsületet, elismerést} mert már eddig is sokat tett a női társadalomnak, küzdjenek a nők érdekeiért, az érvényesülésüket gátló maradi nézetek ellen. Vass Istvánná tapssal fogadott beszédét számos felszólalás követte. Részt vett a vitában: Szirmai Jenő, a megyei pártbizottság első titkára, Hídvégi Antalné somogyszobi, Bemáth Jenőná göllei, özv. Papp Jánosné zamárdi, Palotai Sándomé somogysárdi, Balázs Béláné kaposvári, Pintér Lászlóné sávolyt tanácstagje- löt. Vass Istvánná válaszolt a felszólalásokra, majd Szántó József zárta be a lelkes tanácskozást. Carapkin nyilatkozata az atomfegyver- kísérletek megszüntetéséről tárgyaié nemzetközi értekezleten Genf (TASZSZ). Pénteken helyi időszámítás szerint pontosan 15 órakor megkezdődött az atomfegyver-kísérletek megszüntetéséről tárgyaló nemzetközi értekezlet, amelyen a Szovjetunió, Anglia és az Egyesült Államok küldöttsége vesz részt. A Szovjetunió küldöttségének vezetője Sz. K. Carapkin nagykövet, a Szovjetunió külügyminisztériuma kollégiumának tagja, az angol küldöttségé Ormsby-Go- re álttamminiszter, az Egyesült Államok küldöttségét pedig John Wadswonirth nagykövet vezeti. Az értekezletet Nara- janan, az ENSZ főtitkárának képviselője nyitotta meg, majd átadta a szót Carapkin- nak, a szovjet küldöttség vezetőjének. Carapkin nyilatkozatot tett. A nyilatkozatában a többi között hangsúlyozta: A nemzetközi kapcsolatokban aligha találunk problémát, amely oly nagy figyelmet keltene, mint az atomfegyver-kísérletek megszüntetésének kérdése. Ez nem is csodálatos, hiszen e kérdés kedvező megoldása elősegítené a fegyverkezési hajsza fékezését, a nemzetközi kapcsolatok javulását és a nemzetközi együttműködés megszilárdulását. Az atomfegyver-kísérletek megszüntetése megakadályozza a föld, a víz, és a levegő további radioaktív fertőzését, amely súlyos kárt okoz a földkerekség mai lakosságának, és veszélyezteti a jövendő nemzedékek normális fejlődését. Az atomfegyver-kísérletek megszüntetése ellenőrizhető. Az atomszakértők genfi értekezlete nemcsak bebizonyította, hogy ez az ellenőrzés teljesen lehetséges, hanem egybehangolt javaslatokat is kidolgozott a gyakorlati megvalósítására. Mint ismeretes, a Szovjet- (Folytatás a 4. oldalon.) ’ a község érdekében, Magyar felszólalás az UNESCO- konferencián Párizs (MTI). Az UNESCO új párizsi székházában pénteken ért véget a kulturális kapcsolatok fejlesztését szolgáló intézmények második világkonferenciája. Az ötven ország küldötteinek részvételével megrendezett tanácskozáson Magyarországot Újlaki Kálmán követségi tanácsos, Magyarország állandó UNES- CO-képviselője és dr. Kerék- gyártó Elemér, a Kultúrkap- csolatok Intézetének osztály- vezetője képviselte. Kerékgyártó Elemér a konferencián felszólalva képet adott a Magyar Kultúrkapcso- latok Intézetének munkájáról; hangoztatta, hogy Magyarország az egyenlőség alapján minden országgal kapcsolatot kíván teremteni^ A magyar küldött szót emelt egyes nyugati államok diszkriminációs politikája ellen, amely abban is megmutatkozott, hogy megtagadták a vízumot magyar művészektől, tudósoktól, íróktól. A Magyar Tanácsköztársaság, a magyar munkásmozgalom nagy fontosságú dokumentumait tárták fel a Szovjetunióban Moszkva (MTI). Gerebes Ede, a legújabbkori történeti múzeum igazgatója és Tarjányi Sándor, az intézet igazgatóhelyettese egyhónapos kuta- tó-úton tartózkodik a Szovjetunióban, hogy feltárják több szovjet múzeum archívumainak magyar vonatkozású adatait, a Magyar Tanácsköztársaságra vonatkozó dokumentumait. A két magyar tudós munkája már eddig is sok érdekes dokumentumot hozott napvilágra. A moszkvai forradalmi múzeum gyűjteményében például több olyan magyar nyelvű újságot találtak, amelyet a Szovjetunióban élő kommunista magyar hadifoglyok adtak ki 1917—1918-ban. Megtalálták Kun Béla hadifogolykönyvét, amely feltünteti: mikor, hol dolgozott a Szovjetunióban Kun Béla hadifogolykorában. A Kommunista Intemacio- nálé dokumentumai között megtalálták a Kominternkongresszus egyik magyar küldöttének az igazolványát is, amelyet szövet- darabra tintaceruzával írtak, és bevarrták a küldött ruhájába, aki illegális utakon jutott el Magyarországról á Szovjetunióba. Nagy fontosságú dokumentum Kun Bélának egy titkos levele, amelyet közvetlenül a Magyar Tanácsköztársaság bukása után Bécsben írt, s beszámol benne a magyar emigráció helyzetéről a Moszkvában dolgozó magyar kommunistáknak. A magyar kutatók az archívumokból számos, eddig Magyarországon ismeretlen fény- képfelvételekhez is jutottak. Például a Magyar Tanácsköztársaság fennállása során rendezett választásokról. Az illetékes szovjet szervek az anyag egy részét a magyar múzeumok rendelkezésére bocsátják.