Somogyi Néplap, 1958. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-17 / 245. szám

Péntek, 1958. október 17. 4 SOMOGYI NÉPLAP 'Ttőeil A K. KINIZSI NB Il-es labda­rúgó-csapata két igen értékes pon­tot szerzett, amikor vasárnap le­győzte a Budapesti Szállítók jó képességű együttesét. A mérkőzés első félidejében színvonalas, "vál­tozatos, jó játékot láthatott a szép számú nézősereg. — Küzdelem a javából — mondogatták többen. — Bárcsak így játszana mindig a csapat. A második félidőre azon­ban nem ez volt a jellemző. A Szállítókat megzavarta az első fél­időben kapott két gól. Minden­áron egyenlíteni akartak, s ez idegessé, kapkodóvá tette játékq- kat. Amikor látták, hogy nem bírnak a jól záró Kinizsi-védelem- mel, durvaságok, kíméletlen bele- menések és utánrúgások sorozatá­val igyekeztek felnyitni a reteszt. Ez azonban ezzel a módszerrel sem sikerült. Sőt, a Kinizsi csa­társora újabb gólt szerzett a má­sodik félidő végén azzal a véde­lemmel szemben, amelynek egyik tagja a mérkőzés előtt kijelentet­te, hogy ezt a csatársort — már­mint a Kinizsiét - egymaga le- söpri a pályáról. Az elbizakodott­ság sohasem vezet jóra, megbosz- szulja magát. Ez történt a Szállí­tók esetében is. Most más kárán tanulhat a Kinizsi, s ha ezt teszi, akkor jár jól. ... A SOK ÖRÖMET SZERZETT MÉRKŐZÉSNEK azonban árny­oldala Is volt: egyes magukról teljesen megfeledkezett szurko­lók magatartása. Izgága emberek kórusban igyekeztek szidni az ellenfél labdarúgóit kíméletlen játékukért. Akadtak, akik szinte vezényszóra kiáltották: »Csür- he!« Ez az igen káros megnyil­vánulás azonban csak egy-két pillanatig tartott, mert maguk a Kinizsi-játékosok - Szigeti, Mó- zsi, Rapp és a többiek — intet­ték nyugalomra az izgága szur­kolókat. Győzött a józan ész, s az eset többé nem ismétlődött meg. Nagyon helyesen járt el a rendőrség - az egész nézősereg szimpátiáját és megbecsülését élvezte amikor két-három bot­rányokozót, még mielőtt vala­mit tehettek volna, azonnal ki­emelte a nézőtérről. Akik dur­va szavakkal ócsárolják az el­lenfél játékosait vagy a játék­vezetőket - még ha vétenek is —, azok nem igazi szurkolók, s nem szeretik csapatukat. Az ilyenek csak árthatnak, s igen károsan befolyásolhatják a mér­kőzés kimenetelét és a játékosok idegállapotát. Az efféle izgága egyéneket ki kell közösíteniük maguk közül a szurkolóknak, s ha ez nem megy, meg kell von­ni tőlük a pályalátogatási jogot és közbotrányokozásért a legszi­gorúbban meg kell büntetni őket. ... IGEN NEHEZ KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT EDZENEK és versenyez­nek labdarúgó-csapataink. Köztu­domású, hogy jelenleg a városnak mindössze két — korszerűtlen — sporttelepe van: a Dózsáé és a Kinizsié. Van ugyan még két csu­pasz futballpálya, de ezek egyál- ''SSélán nem alkalmasak komoly mérkőzések lebonyolítására; sem öltözőjük, sem a nézők befogadá­sára alkalmas helyük, illetve te­rületük nincs. A Kinizsi-pályát most építik át: a játékteret füvesítik, az öltözőket és fürdöberendezéseket korszerű­sítik. így a Dózsa-pályára kény­szerült a Kinizsi NB Il-es, a KMTE NB lEC-as és a Dózsa megyei I. osztályú csapata. Ezenkívül mind­három együttes második és Ifjú­sági csapatai is ezen az egy pá­lyán kénytelenek versenyezni. Ilyen körülmények között bizony nehéz a felkészülés. A helyzetet súlyosbítja, hogy most korszerű- sitik a Dózsa-sporttelep öltözőit, fürdőhelyiségeit. Ezért a sportkö­röknek a legnagyobb jóindulattal is gondot okoz egy-egy mérkőzés alkalmával a vendég- és hazái csapat öltöztetése, fürdési, tisz­tálkodási lehetőségének biztosítá­sa, a játékvezetők elhelyezése. Reméljük, a Kinizsi-pálya átépíté­sével és a Dózsa-sporttelep épüle­teinek korszerűsítésével a tavasz­ra enyhülnek kissé e gondok. Ad­dig pedig az egy pályára szorult sportköröknek barátüag, egymást segítve kell megoldaniuk a prob­lémákat. * * * A NAGYATÁDIAK vasárnap megszereztek első győzelmüket. Bízunk a nagyatádi csapatban, a nagyatádi szívben és küzdeni akarásban. Szép múltja van itt a labdarúgásnak. A csapat hosz- szú évek óta jól megállta a he­lyét a különböző bajnoki rend­szerekben és az NB Ill-ban is. Játékos gárdája most is megvan ahhoz, hogy elfogadhatóan sze­repeljen, és rászolgáljon lelkes szurkológárdája bizalmára. Csak nagyobb összetartásra, több meg­értésre van szükségük. * * * A FORDULÓ VÁLOGATOTT­JAI. E héten minden poszton sok jó teljesítmény ak&dt, csu­pán a balhátvédek szerepeltek mérsékelt sikerrel, mert csak ketten kerültek csapatuk leg­jobbjai közé. Legtöbb játékos a középhátvéd és belső csatár posz­tokon nyújtott átlagon felülit. A-CSAPAT: Haragó (Taszár) — András (Barcs), Nagy I. (KH Vas­utas), Gróf (Siófok) - Barna (K. Kinizsi II.), Műdig (KV Lo­bogó) - Csima (K. Dózsa), Tóth (Siófok), Bálint (Somogyszob), Fehér (Nagybajom), Szabó (Tab). B-CSAPAT: Illés (KH Vasutas) — Györke II. (Tab), Kaltenecker (Marcali), Hottó II. (Csurgó) - Nagy II. (K. Dózsa), Sinkó (Barcs) — Török (Zamárdi), Tár­nái (Taszár), Czabula I. (Tab), Nagyréti (KV Lobogó), Nagy (KV Lobogó). * * « A PÉCSI VASAS-BAJAI ÉPÍ­TŐK mérkőzést tekintette meg va­sárnap délelőtt a KMTE Pécsett. Játékvezető a marcali Isztl volt. El kell ismerni, hogy az első fél­időben kitűnően bíráskodott, ke­ményen tartotta a heveskedő já­tékosokat. A baj a második félidő közepe táján kezdődött, amikor elnézte a pécsi Danajka kiállítá­sért kiabáló, csúnya talpalását. majd pár perc múlva egy bajai játékos szándékos utánrúgását.. Ettől kezdve a játékosok megérez­ték a gyeplő lazulását, folyt a ■^ankráció«. Egyik tévedés hozza a másikat. Nem sokkal befejezés előtt Baja még l:0-ra vezetett. Ka­rácsonyi, a pécsiek bálszélscje futott az egyik hátvédtől kísérve a labda után. A labda kigurult az alapvonalon, a két játékos vissza­fordult. Isztl játékvezető sípolt és a 11-es pontra mutatott. A nagy többségben lévő bajai szurkolók zúgtak, a pécsiek talán egy ki­csit restellkedtek, hogy csapatuk így jut ponthoz. Rákóczi azonban nem volt szegyellős és kiegyenlí­tett. így fordult elő az az elég ritka eset, hogy hazai pályán a vendég szurkolók tömegéből kel­lett kimenteni a játékvezetőt. * * * Nü DE A BAJAIAK SEM DI­CSEKEDHETNEK földijükkel, Hammer játékvezetővel. A Pécsi Bányász—KMTE mérkőzésen rö­vid idő alatt elvesztette lába alól a talajt és a legújaob, igen ká­ros »-divat« szerint ő is össze­tévesztette a kemény játékot az emberre menő durvasággal. Dön­tő hibájával azonban ugyancsak a vendég csapatot sújtotta. Szvathot kiállította a »Fújjo’n már« felkiáltásáért, ugyanakkor más elbírálásban részesítette pél­dául a nagynevű Keszlert. »Csak nyugodtan, Keszler sport- társ, csak nyugodtan« - csitítot­ta a pécsiek csapatkapitányát, amikor az egy pár keresetlen szóval bírálta őt, vagy valame­lyik bekiabáló drukkert elég hangosan küldte valahova. Hiá­bavaló volt azonban Hammer Kaposvári Dózsa— A Kaposvári Dózsa ökölvívó-csa­pata jugoszláviai szereplése alkal­mából Sabácon vívta második mérkőzését a Radnic Sabac Sport Club jó képességű ökölvívó-csa­patával. A Dózsa öklözői pihenten álltak ki, s a csapat sokkal job­ban szerepelt, mint az előző, eszé­ki mérkőzésen. Az együttes győ­zelme egy pillanatig sem volt vi­tás. A nagy érdeklődéssel várt via­dalt ötezer néző előtt, Szabadtéren, zuhogó esőben bonyolították le, úgyhogy a Gerber—Nitrovics-pár mérkőzését már nem is lehetett megtartani. A kaposvári ökölvívók Ez alkalommal is bőven akadt meglepetés. Ezek közé tartozik például az, hogy Csepel Tatabá­nyát könnyűszerrel 5:0-ra megver­te. Meglepetésnek számit a salgó­tarjániak Szombathelyen aratott impozáns győzelme. Részletes eredmények: MTK-Bp. Honvéd 1:1 (0:0). Nép­stadion, 15 000 néző. V: Katona. Izgalmas volt a hajrá. Ferencváros—Dorog 3:2 (3:1). Do­rog, 8000 néző. V: Kösztner. Szép mérkőzésen győzött a Ferencváros. Vasas-Diösgyőr 1:1 (0:0). Nép­stadion, 8000 néző. V: Hernádi. Csak a szünet után élénkült meg a játék. Újpesti Dózsa—BVSC 4:1 (1:0). Megyeri út, 5000 néző. V: Bokbr. Kiválóan játszottak a Dózsa csa­tárai. Miskolc-Győr 1:1 (1:0). Miskolc, 10 000 néző. V: Bihari. Ez alka­lommal a győriek többet támadtak. Csepel—Tatabánya 5:0 (1:0). Cse­pel, 3500 néző. V: Siposs. ötlete­sen, színvonalasan játszottak a csepeli csatárok, szinte lelépték a tatabányaiakat. Salgótarján-Szombathely 4:2 (3:1). Szombathely, 6000 néző. V: Nagy. Igen lelkesen küzdöttek a salgótarjániak, és megérdemelten győztek. A labdarúgó NB I. hatodik for­dulója után a bajnokság állása a következő: 1. MTK 10 pont, 2. Va­sas 9 p., 3. Csepel 8 p., 4. Diós­győr 8 p., 5. Ferencváros 8 p., 6. Bp. Honvéd 7 p., 7. Újpesti Dó­zsa 7 p., 8. Salgótarján 6 p., 9. Szombathely 6 p., 10. Miskolc 5 p., 11. BVSC 3 p., 12. Dorog 2 p., 13. Győr 2 p., 14. Tatabánya 1 p. Járások közötti spartakiád versenyt szerveznek Bogláron A Fonyódi járási Testnevelési és Sport Tanács október 26-án Bala- tonbogláron járások közötti spar­takiád versenyt rendez. E megmoz­dulásra négy járás sportolóit hív­ták, illetve kérték meg a beneve­zésre. Úgy tudjuk, hogy á tabi és a marcali járás be is küldte nevezését. Nagyatád és Siófok még nem nyilatkozott arról, hogy va­jon részt óhajt-e venni ezen a di­cséretre méltó kezdeményezésen. Igaz, a nevezések határideje 20-án igyekezete, nem tudta megnyerni a hazai közönség rokonszenvét. Úgy járt, mint Borzási az em­lékezetes Kinizsi—Veszprém mér­kőzés után. Győzött a hazai csa­pat, de a szurkolók — akik érez­ték, hogy valami nem volt rend­ben a bíráskodás körül — eny­hén szólva is barátságtalan fo­gadtatásban részesítették a le­vonuló játékvezetőt. * * * A MEGYEI GOLLÖVOLISTAN nagy előnyre tett szert Fehér, aki vasárnap hat gólt rúgott. Az ed­digi listavezető, Keszhelyi, most nem volt eredményes, így Fehér öt góllal ugrott meg. Feltörőbén van Nagyréti. Érdekes, hogy a gó­lok zömét a táblázaton eddig ném jelzett csatárok lőtték. Ebben a fordulóban 33 esetben rezgett a háló. Vérszegény lenne az ered­mény. ha két mérkőzésen nem született volna vízipóló-eredmény. Ugyanis a Nagybajom—Balatonbog- lár és Somogyszob—Fonyód mér­kőzésen 17 gól esett, míg az ösz- szes többin 16. A góllövő-táblázat állása a 7. forduló után:. 14 gólos: Fehér (Nagybajom). 9 gólos: Keszthelyi (Siófok). 7 gólos: Kertész (Zamárdi), Nagyréti (KV Lobogó). 6 gólos: Szakály (Taszár), Tóth (Siófok). 5 gólos: Kerékgyártó (Taszár). Tacsi, Nagy T. (K. Dózsa), Kis- borsó (Marcali), Rózsavölgyi II. (Barcs). Wirth—Mayer Radnic Sabac 12:8 közül különösen Sülé tűnt ki jó kondíciójával és küzdeni akarásá­val. Mindkét mérkőzését, az eszé- kit is és a sabácit is kiütéssel nyerte meg. A második találkozón Illés, Tóbi, Sülé, Papp, Füzesi és Miklai sze­rezték meg a győzelmeket. Dőri Eszéken megsérült, emiatt Sabá­con nem léphetett szorítóba. A K. Dózsa ökölvívó-csapata va­sárnap, 19-én délelőtt Zimonyban mérkőzik, délután indul haza, es hétfőn délután 5 órakor érkezik Kaposvárra. A portyán részt ve­vők kivétel nélkül jól érzik ma­gukat, egészségesek. lejár, de addig mindkét járás el­küldheti nevezését. A versenyek tiszteletdíjasak lesznek, járások közötti pontversenyt nem indíta­nak. Délután járások közötti lab­darúgó-mérkőzésekre is sor ke­rül. A benevezett csapatok máris készülnek erre. A fonyódi járás labdarúgó- bajnokságáról A fonyódi járásban a vasamapi hetedik forduló után az alabbi eredmények születtek: Járási I. osztály: Somogy vár—Balatonfeny vés 3:2. öreglak-Balatonszentgyörgy 4:1, Lengyeltóti—Pusztaszentgyörgy 4:2, Táska—Szöllősgyörök 1:0, Buzsák -Balatonberény 4:2. Járási II. osztály: Somogy vámos—Balatonújlak 5:2, Balatonkeresztúr—B.-fenyves II. 8:0, Látrány—Ordacsehi 1:5, Len­gyeltóti Il.-Somogybabod elma­radt, Vörs—Pusztaberény 4:5. A bajnoki táblázat állása a he­tedik forduló után: I. osztály: I. Somogyvár 13 pont, 2. Len­gyeltóti 12 p., 3. Balatonfenyves 9 p., 4. Pusztaszentgyörgy 6 p., 5. Táska 6 p., 6. Szöllősgyörök 6 p.r 7. Balatonberény 6 p., 8. Buzsák 5 p., 9 öreglak 2 p., 10. Balaton- szentgyörgy 1 p. II. osztály: 1. Lengyeltóti II. 10 p., 2. Orda­csehi 7 p., 3. Balatonkeresztúr 7 p., 4. Pusztaberény 7 p., 5. So- mogyvámos 6 p., 6. Somogybabod 6 p., 7. Balatonújlak 4 p., 8. Vörs 4 p., 9. Balatonfenyves n. 4 p., 10. Látrány 1 p. A fonyódi járásban megkezdődött a röplabda-bajnokság Az első fordulóban az öreglaki ifjúsági otthon leánycsapata le­győzte Lengyeltóti női csapatát, Fonyód női csapata szintén győ­zelmet aratott Buzsák női csapata felett. Buzsák férfi együttese le-| győzte Lengyeltóti férfi csapatát. Szép győzelmet aratott a Kaposvári Dózsa ökölvívó-csapata a jugoszláviai portya második mérkőzésén Megtörtént az ökölvívó NB I. sorsolása Kedden este a MÖSZ-ben ke­rült sor az ökölvívó NB I. mérkő­zéseinek sorsolására. Először ki­sorsolták, hogy a négy, eddig NB I-es csapat közül melyik kettő­kettő csapat jut az A- vagy a B- csoportba. Azután kisorsolták azt is, hogy a két fővárosi csapat, a VKSE és a Beloiannisz közül melyik kerül az A-csoportba, s melyik lesz a B-csoport tagja. Majd a két vi­déki csapat besorolására került a sor, utána kisorsolták, hogy me­lyik fővárosi csapatnak kell vi­dékre utaznia. Végül a mérkőzé­sek sorsolását bonyolították le. Tekintettel a soron következő nemzetközi találkozókra, csak az első két forduló időpontját jelöl­ték meg, a harmadik forduló nap­ját később állapítják meg. A-csoport: Csepel,. Bp. Honvéd, Beloiannisz, Kaposvári Dózsa. B-csoport: Újpesti Dózsa, MTK, VKSE, Gyöngyösi Honvéd. A mérkőzések időpontja: X. 26: Gyöngyösi Honvéd-VKSE, Kapos­vári Dózsa—Csepel, Budapesti Hon- véd-BeloianniSz, Újpesti Dózsa- MTK. XI. 2: Gyöngyösi Honvéd-Újpesti Dózsa, Kaposvári Dózsa—Budapesti Honvéd, VKSE—MTK, Csepel-Be- loiannisz. A III. forduló (melynek idő­pontja még nincs kitűzve): MTK— Gyöngyösi Honvéd, Beloiannisz- Kaposvári Dózsa, Újpesti Dózsa— VKSE, Budapesti Honvéd—Csepel. A budapesti mérkőzések a Sport- csarnokban kerülnek sorra. A két csoport első két helyezettje körmérkőzést vív egymással, de az előmérkózések eredményét ma­gukkal viszik. Telje8 forduló volt a labdarúgó NB Then »serdán-HÍREK­— Másodszor hullatja lomb­ját a hars ebben az évben Csizmadia István somi lakos udvarában. Először augusztus­ban hulltak le a levelek, de utána ismét küombosodott a fa. — Húsz százalékkal emel­kedett a munka termelékeny­sége a Siófoki Építőipari Ktsz asztalos részlegében, mert az új üzemházban megszervezték a futószalag rendszerű terme­lést. — Táviratban üdvözölték a Bárdibükki Állami Gazdaság szervezett dolgozói a Szakszer­vezeti Világszövetség mező- és erdőgazdasági tagozatának vi­lágkonferenciáját. — Minőségrontásért és ár­túllépésért 500 forint pénzbün­tetéssel sújtotta Kutzenda Sán- dornét, az Országos Üdülőven- déglótó Vállalat balatanlellei SZOT üdülőjének büfé-vezető­jét a helyi tanács. — Két új tsz kapott műkö­dési engedélyt. A megyei ta­nács végrehajtó bizottsága en­gedélyezte a drávatamási és a zalai Előre Termelőszövetkezet működését. Ezekkel együtt jú­lius 1-től napjainkig nyolc új közös gazdaság jött létre So­mogybán. — Ezerkétszáz négyzetméter járdát építettek Iharos legsá- rosabb és legkátyúsabb utcá­jában, a Rákóczi utcában. — Tizenkét állatorvos vég­zi a beteg állatok gyógykezelé­sét a nagyatádi járásban. 1938- ban mindössze négy állatorvos működött. — A Szabadegyetem műsza­ki tagozatának ma este 6 óra­kor lesz az első előadása a Táncsics Gimnázium fizikai előadótermében. — Negyven személyes kor­szerű bölcsődét építenek Csur­gón a járási pártbizottság és a Hazafias Népfront kezdemé­nyezésére a jelenlegi bölcsőde helyett. Az építkezéshez szük­séges anyagot egy régi épület bontásából szerzik meg, s az építést társadalmi munkával fogják elvégezni. Még az ősz­szel megkezdik a falak felhú­zását. — A Balaton keletkezése és Tab története címmel Móricz Bála tudományos kutató, a TIT előadója a KPVDSZ So­mogy megyei bizottsága rende­zésében ismeretterjesztő elő­adást tart ma este 7 órai kez­dettel a tabi ktsz kultúrtermé­ben. — Kapoly község 15-ös vá­lasztókerülete csatlakozott Pas­ka Ferenc nágocsi tsz-elnök megyei és Ferenczi József sér- sekszőlősi vb-elnök tabi járá­si tanácstaggá való jelöléséhez. Jüaq,iicui tLimitéi október 16-tól 22-ig A filmipar államosításának 10. évfordulója alkalmából teg­nap délután 5 órai kezdettel díszelőadáson mutatta be a Vö­rös Csillag Filmszínház a Mi­csoda éjszaka című új magyar filmvígjátákot, főszerepben La- tabár Kálmán kétszeres Kos- suth-díjassal és Tolnai Klári kétszeres Kossuth-díjas érde­mes művésszel. A sikerült új filmvígjáték bemutatója nyitotta meg a filmszakma államosításának 10. évfordulója tiszteletére rende­zett magyar filmhetet, mely városunkban október 16-tól 22-ig tart. Ez alatt az idő alatt, míg a Vörös Csillag Filmszín­ház a Micsoda éjszakát játssza, a Szabad Ifjúságban 16-án lát­hattuk a koprodukcióban ké­szült szép dokumentum-filmet, a Fekete-erdőtől a Fekete-ten­gerig, 17-én a Karlovy-Vary-i filmfesztiválon nagydíjat nyert Hannibál tanár úr, 18-án a Ba­karuhában, 19-én a Vasvirág, 20—21-én a Csigalépcső, 22-én az Éjfélkor című film kerül be­mutatásra. A Megyei Moziüzemi Válla­lat erősödő filmgyártásunk utóbbi éveinek legsikerültebb alkotásaival kedveskedik a ma­gyar filmhéten a mozilátogató közönségnek. Olyan filmeket tűzött műsorára, melyekre jog­gal lehet büszke szocialista filmgyártásunk. A magyar filmhét megün­nepléséhez jó szórakozást kí­vánunk lapunk olvasóinak! „SZÍNES" MUNKA Az egyik washingtoni ön­működő mosoda vendégei megdöbbenéssel látták, hogy a tisztítás után a legszürkébb, legkopottabb holmi is a leg­pompásabb színeket öltötte, viszont továbbra is piszkos ma­radt. Rövidesen kiderült a rej­tély. Egy 16 éves fiú beismer­te, hogy az automata gép szap­pan bedobására készült nyílá­sába zöld, sárga, rózsaszín, barna és pirce festékeket do­bott. A fiú azt is elmondotta, hogy a rivális mosodatulajdonos 5 dollárt adott neki e »színes, de piszkos» munka elvégzéséért. Nem korzó! A múlt héten szaporodott közlekedési balesetek száma városban is. Tehergépkocs nak rohant a Dimitrov és Bajcsy-Zsilinszky utca sa kán — négy utasával!!) — ej Csepel; asszonyt gázolt a M jus 1 utcában egy másik m torkerékpár. A közlekedési rendőrök k álltak az utcára. Szinte m sodpercenként hangzott fel megálljt jelentő sípszó, és le: dűlt előre a visszakozt muta rendőri 'kézjel. Elképeszt milyen rosszul, szabálytalan közlekednek a motorosok, k rékpárosok, gyalogjárók eg aránt. De még ha csak a főú ra mennének ki szabálytal nul! Nagy baj, hogy a gyalog sok többsége egyáltalán ne akarja ismerni, és persze ne is tartja meg az utca egyik < daláról a másikra történő í járás előírásait. Az amúgy eléggé szűk, a járművekl zsúfolt Május 1 utca mt már — főként piaci napoki — szertelenül nyüzsgő ha gyaboly képét mutatja, ah majd ötméterenként szala nak, vagy idegtépő lassúsá gal andalognak férfiak és ni öregek és gyerekek az egy járda szélétől a másikig, le többször annyi fáradságot se véve, hogy legalább jobb vagy balra körülnézzen« szabad-e az út. Jönnek-me nek a gépjárművek útvon Ián csak azért, mert a túli dalon esetleg egy szebb kii katot pillantottak meg, vai éppen valamelyik ismerős i tegetett. Nincs annyi akarj erejük, hogy elmenjenek legközelebbi kijelölt átjárói) Pedig az úttest nem gyale járó! Helyesen teszi a rendé ség, hogy rendre utasítja meggondolatlanokat. Valai azonban hiányzott ebből »nevelésből». Nem látti ugyanis a szabálytalankof kát az erszényükhöz nyúl: amikor a rendőr megállttól őket. Pedig ezekben az es tekben az a tíz forint bűn! tés nem is volna olyan ros pedagógia. Ennyit igazán mi ér minden szabálytalankof nak a saját testi épsége. w^íűvelődés c^zórakozc Csiky Gergely Színház: Ni élhetek muzsikaszó nélkül. 1 te 7 óraikor. Vörös Csillag. Okt. 22-: Micsoda éjszaka. 5, 7, 9 & kor. Szabad Ifjúság. Okt. 17» Hannibál tanár úr. 4, 6, 8 ó kor. Rippl-Rónai Múzeum: ös gészeti, várostörténeti, népr zi, természettudományi kiá tások és a Rippl-Rónai kép állítás. Nyitva: 10—14 óráig Megyei Könyvtár; Könj kölcsönzés és olvasótermi sz gálát 9—11 és 13—19 óráig. A pa*óhii*detések ADÁS-VÉTEL Balatonmáriafürdón 800 négy­szögöl szőlő és rét vízparton sür­gősön éladó. Részletekben is. Végh Jánosné, Balatonkeresztúr, Sztálin u. 22. (1494) Eladó Bodrog, Petőfi u. 2. sz. la­kóhelyiség, gazdasági épületek, 6000 négyszögöl belsőséggel. Azon­nal elfoglalható. _______________(2404) N yugativánfa u. 32/a. sz. családi ház beköltözhetőséggel eladó. ________________________________(2408) C itromos láda: FŰSZERT fiók, Zalka Máté u. 12. sz. alatt kap­ható. Ara q-ként 42 Ft. FŰSZERT. ________________________________(2401) B eköltözhetőséggel Bem u. 32. sz. családi ház eladó._________(2363) 200-as Puch eladó 3000-ig. Cím a Kiadóban. ______________________(1506) 4 0 basszusos tangóharmonika c-1- adó. Hunyadi u. 36. szám. (1493) Eladó 2 db festett ágy, kis vas­kályha. Keczeli, József u. 55/a. _________________________________(1502) 103-as körforgós Singer varrógép eladó. Érdeklődni: Fehérnemű Ktsz, Temesiné._______________(1503) F igyelem: Fuvaroskocsi, borona, eke, szecskavágó, szánkó, szerszá­mok kifogástalan állapotban sür­gősen eladók. Szigetvári u. 130. _________________________________(2451) Szaiufa, gerenda, léc kapható. Juhász kiskereskedő, Szigetvári u. 20. sz. (2454) ÁLLÁS A Somogysámson és Vidéke Körzeti Fmsz 1. sz. főüzletébe, So- mogysámsonba, felelős boltvezetőt keresünk többszemélyes boltba. Érdeklődni Somogysámson és Vi- déke Körzeti Fmsz irodájában le­het. (1485) A Somogy megyei AUami Épí­tőipari Vállalat segédmunkásokat felvesz most beinduló kaposvári munkahelyeire. Jelentkezés: Ka­posvár, Május 1 u. 57. _______(1268) C SERE 2 szoba, konyhás lakásomat el­cserélném l szoba, konyha, spei- zos, disznó-, baromfitartásosért. VEGYES Lakását otthonossá teszi, ha ké­peit Strasszer képkeretozőnél ke- retezteti. Berzsenyi u. 8. (1460) Magános férfi bútorozott szobát keres intelligens családnál, lehe­tőleg belvárosban. »Azonnalra« jeligére Magyar Hirdetőbe. (2453) Fonott előszobabútorok nagy vá­lasztékban, jó minőségben meg­rendelhetők szakképzett kisipa­rosnál. Sülé Ferenc. Május 1 u. 60. sz. (3807) SOMOGYI NÉPLAP Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: az MSZMP Megyei Végrehajtó Bizottsága. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin út 14. - Telefon: 15-10, 15-11. Kiadóhivatal: Latinka S. u. 2/a. Telefon: 15-16. Somogy megyei Nyomdaipari V. Nyomdáért felel: László Tibor. GYASZJELENTES TORMA JANOS nyugdíjas építési munkave­zető f. hó Í5-én rövid szen- I védés után elhunyt. Temeté­se 17-én délután fél 5 órakor lesz a Nyugati-temetőben. Özvegye és gyermekei. Időjárásjelentés Várható időjárás ma tig: élénk délnyugati, mi erős északnyugati szél. Feli átvonulások, a magasabb 1 gyeken esetleg havasesővel. Várható legmagasabb ni pali hőmérséklet 10—13 ! között. A Kaposvári Ingatlankezelő Vállalat felvesz kőműves szakmunkásokat helybeli munkákra. Bérezés időbéres besorolás alapján történik. Jelentkezni lehet a vállalat központjá- ban, Tanácsháza ffiftrös Csillag Mozi oldalán) II. emelet 45.

Next

/
Thumbnails
Contents