Somogyi Néplap, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-07 / 185. szám
SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1958. augusztus 7. A lakáshelyzetről A% állományon kívüli béralapról T ALÄN NINCS A VILÁGON egyetlen olyan ország sem — beleértve a szocialista és tőkés országokat is —, ahol ne volna az igényeikhez vagy a szülkséglethez viszonyítva lakáshiány. Nézzüik meg, mi az oka annak, hogy nálunk, de a miénknél gazdagabb országokban sem tudják megfelelően kielégíteni a lakosság igényeit. Ennek több oka is van. Köztudomású, hogy a háborúra való felkészülés időszakában és a háború alatt általában a lakásépítések rovására folytatnak hadigazdálkodást. A második világháborúban nagyon sok lakás elpusztult, vagy jelentősen megrongálódott. Ez a veszteség elsősorban a városokat, de a falvakat is súlyosan érintette. A felszabadulás óta sokan özönlöttek a faluból a városba, s ezzel is rosz- szabbodott a lakáshelyzet. A párt és a kormány vezetői tisztában vannak a lakáskérdés fontosságával, s az ország teherbíró 'képességének megfelelően igyekeznek megoldást találni. A 3 éves terv során állami erőforrásiból 110 000 lakás épül az országban. Ezenkívül állami hitellel és egyéb módon továbbra is támogatja a kormány a magánerőből történő lakásépítéseiket. Somogy megyében 1960-ig 205 új lakás készül el, s 60 lakás építését kezdik meg, amelyéknek befejezése áthúzódik a következő terv időszakára. Mindez hozzájárul a lakáshelyzet javításához, de nem jelent teljes megoldást. A következő terv időszakában komoly erőfeszítésekre lesz szükség. Vannak olyan elgondolások is, hogy az állami erőből épült új lakóházakat vagy azok egy részét önköltségi áron — esetleg olcsóbban — öröklakásként értékesítik. Ez hasznos lenne, mert sajnos, sok család, aki drága pénzen épült házban kapott új lakást, nem mindig vigyáz rá úgy, ahogyan el lehetne várni. Számtalan új lakásban 2—3 év leforgása alatt tönkreteszik a kilincseket, a mosdó kagylót, leverik a falakat stb. Valószínű, ha öröklakásként sajátjuk lenne, jobban vigyáznának rá, s hosszabb lenne élettartama. B ar országunkban nem kielégítő a lakáshelyzet, mégsem szabad azt gondolni, hogy nem történt fejlődés, és a lakosság most rosszabb körülmények között éi, mint a felszabadulás előtt. Igaz, hogy a kiváltságosoknak, mágnásoknak, grófoknak, hercegeknek, báróknak, főpapoknak és földesuraknak a felszabadulás előtt pazarul berendezett luxus lakásaik, kastélyaik, kúriáik voltak. Gróf Hunyadynak például Kéthely mellett francia építészek építettek 90 szobás kastélyt Franciaországból szállított palával. A 90 szobáiban a grófon és családján kívül csak a dada és a kényelmüket biztosító lakájok kaptak lakást. Valójában egy család használta a 90 szobás kastélyt. S ez nem volt elszigetelt jelenség. A nagybirtokon szolgáló gazdasági cselédek nagyon súlyos, szinte embertelen körülmények között laktak. A Nagyatádhoz tartozó Fülecs-, Uj út-, Simomgát-,pusztán Mámdli Géza bérgazdaságában Müller Ödön gazdasági cseléd és családja hatodmagával lakott egy földes szoba-konyhában. A többi cseléd is hasonló körülmények között élt, s legtöbbjüknek közös volt a konyhája is. Az uradalmakban sok helyütt nemcsak a cselédeknek juttatott konyha, hanem a szóiba is közös volt, mindegyik oldalán más cseléd-család lakott. A szolgálat megszűnésével még az ilyen nyomorúságos lakásból is kirakták a családot. Müller Ödön családját — amikor a családfő 30 éves szolgálat után meghalt — két héten belül kilakoltatta az intéző. Még súlyosabb volt a 6 hónapos — úgynevezett summások — helyzete. Nekik nem biztosított a gazdaság lakást: üres istállóba vagy birkaaikolba helyezték el őket. A földre szalmát hintettek, és jobbra aludtak a nők, balra a férfiak. Köztük csak egy másfél méteres, tisztára sepert köz volt. Sokszor a családosokat is ugyanott helyezték el az egyik sarokban. Ilyen volt a helyzet a Pogányszentpéter melletti Magasd-pusztán is. De nemcsak a gazdasági cselédek, a városi munkásság nagy része és a falusi szegénység is rossz körülmények között lakott. Budapesten Weisz Manfred iparmágnás és társainak Andirássy úti villái árnyékában omladozott a Valéria-telep, ahol a legembertele- í nebb körülmények között laktak a dolgozók. f Az állástalan diplomások, orvosok, mérnökök, á jogászok részére a 30-as években »kegyelem- i bői— közös szálláshelyet létesítettek. 4 A ZSELLÉREK vagy a házingatlannal^ nem rendelkező szegényebb emberek f úgynevezett árendás házban laktak. Ezek leg- ? többször egy szoba-konyhából álltak, padló- # zatuk és falaik sárból készültek, az ajtók és ablakok rosszul zártak. A házigazda, még az ilyen — lakásnak alig nevezhető — helyiségekért is borsos bért követelt, s ha a lakó nem tudott fizetni, könyörtelenül kilakoltatták. Anélkül, hogy a jelenlegi lakáshelyzetet a valóságosnál szebbre festenénk, tárgyilagosan meg kell állapítani, hogy a felszabadulás előtti időkhöz képest most sokkal kedvezőbb a helyzet. A régi gazdasági cselédek azóta szinte kivétel nélkül saját házat építettek. A Böhönye melletti Dávod-pusztán például több mint 40 új lakóház épült az utóbbi néhány esztendőben. A munkások többsége egészséges és szükségleteinek megfelelő lakásban él. Természetesen minden igényt még nem tudtunk és 3 éves tervünkben sem tudunk kielégíteni. Olyan igényekre gondolok, hogy ha valahol egy 2 szobás lakásban ötödmagukkal laknak — fiatalok és öregek —, akkor a fiataloknak még nem biztosíthatunk külön lakást, az öregeket meghagyva a 2 szobás lakásban. Pedig ilyen igények is vannak. Az indokolatlan igények szaporodását elősegíti, hogy nálunk — az új lakások kivételével — a legalacsonyabbak a lakbérek. A dolgozók keresetűiknek mindössze 4—5 százalékát fordítják lakbérre. A tőkés országokban (és így volt ez nálunk is) a keresetnek 30—40 százalékát emésztette fél a lakbér. Brazíliában például most is vannak üres lakások a magas lakbér miatt, ezzel szemben igen számottevő a nyomortanyákon vagy szükséglakásokban élő családok száma. A világon egyetlen ország van — a Szovjetunió —, ahol a legközelebbi évekre célul tűzhették a lakásprobléma végleges megoldását. B iztosak vagyunk abban, hogy az állam és a lakosság közös erőfeszítésével, a mostani reális gazdaságpolitikai célkitűzések alapján, ha nem is egycsapásra, de néhány esztendőn belül mi is úrrá leszünk nehézségeinken, és mi is célul tűzhetjük a lakásprobléma megoldását. Kaszás József, a Megyei Tanács VB Igazgatási Osztályának vezetője. A kormány hivatalos lapjának legutóbbi száma közli a Minisztertanács határozatát »az állományon kívüli béralap felhasználása, valamint a célprémiumok tárgyában végzett vizsgálatról, s ennek alapján teendő intézkedésekről«. így hangzik hivatalosan a rendelet címe. És mit mondanak a száraznak tűnő jogi megállapítások az egyszerű embernek? Mint ismeretes, az országot behálózó népi ellenőrzési bizottságok —'■ a nép ezerszemű ellenőrei — két hónapon át vizsgálták a különböző üzemek, vállalatok, intézmények pénzgazdálkodását, ezen belül az állományon kívüli béralap felhasználását. Mint — a vizsgálatokat összesítendő — az Országos Népi Ellenőrzési Bizottság kormány elé tárt jelentéséből kiviláglik, éppen ideje volt, hogy napirendre kerüljön ez a kérdés. Még örvcndetesebb, hogy a kormány mindjárt intézkedéseket is foganatosított. Ami a legjelentősebb. a kormány a szükséges intézkedések kidolgozásával és meghozatalával egyidejűleg feladatul szabja, hogy az 1958. évre tervezett állományon kívüli béralapból a gazdálkodási lazaságok kiküszöbölésével mintegy 150 millió forintot meg kell takarítani. Nos, voltaképpen miről van itt szó? Tán a béreket kívánja csökkenteni a kormányzat, vagy a dolgozók megrövidítéséből szándékszik »megtakarítani« a 150 milliót? Egyáltalán nem. E rendeiet éppen a dolgozók, a becsületes kollektíva rövidítésének akarja elejét venni. Mert hogyan is áll ez a dolog? Minden üzemben, vállalatnál, ahol pénzgazdálkodás folyik, van úgynevezett állományon kívüli béralap, amelyből — mint a nevéből is kitűnik — az olyan dolgozók bérét fizetik, akik nem tartoznak a vállalat vagy hivatal rendes állományába, akiket napi 2— 3, legfeljebb négy órai munkára alkalmazhatnak. Alapjában véve jó ez a rendelet, mert hozzásegít ahhoz, hogy olyan munkákra, amelyeknek ellátása 2—3—1 órát igényel, ne kelljen egész napra felvenni és fizetni embereket. Lényegében az ésszerű, okos gazdálkodást segíti elő ez a rendelet. De. A baj ott van, hogy — az utóbbi évek tapasztalatai a példa rá — e rovatba »sok minden« belefér. A vállalat, hogy könnyebben jusson anyaghoz, külön anyagbeszerzőket szerződtet az állományon kívüli béralap terhére. S bár legfeljebb csak félfizetés erejéig számolhat nekik munkabért, nosza, különböző címeken még kifizet havi 150 forintot — lévén pesti az illető — villamosra és telefonköltségre, szintén az állományon kívüli béralap terhére. Egy másik vállalat, hogy — protekció ide, protekció oda — hiánycikk listán szereplő alkatrészhez jusson, suba alatt odadug a raktárosnak egy demizson pálinkát. Nos, a könyvelésben nem szerepelhet ilyen címen kiadás, de úgy, mint »anyagválogatási díj«, már elszámolható — az állományon kívüli béralap terhére. A jogtalan kifizetések számtalan fortélyos példáját lehetne még felsorolni, hogy a vállalatnak szükséges tervezési munkát és az érte járó nagy összeget megkapja, ugyanannak a vállalatnak vagy irodának a dolgozója (lásd Tatarozó Vállalat manipulációit). Ha pedig felduzzad az állományon kívüli bér, nő az üzem kiadása, kevesebb pénz jut — vagy nem jut — a dolgozóknak nyereségrészesedésként. Ez a rendelet tehát a dolgozók legteljesebb magánügye is, mindenkinek érdeke, hogy véglegesen hadat üzenjünk a pazarlás mindenféle válfajának. Miért nem ég a villany a mezőcsokonyai Uj Erő Tsz-ben ? A mezőcsokonyai volt Uj Élet Tsz 1954-foen a megyei tanács vb mezőgazdasági osztályának felhívására szerződést kötött a Somogy megyei Épületszerelő Vállalattal nyi- res-pusztai telephelyéinek villamosítására. A tsz ezért a munkáért még abban az évben 47 000 forintot fizetett. Azonban 1954-ben nem készült el a fővezeték, mert a falu villamos hálózata átszerelésre volt tervezve. 1956 tavaszán a szomszédos Mecsekvidélki Borforgalmi Vállalat telepét villamosították, és a községből a tsz területén át vezették a vonalat, amelyet a Mecsekvidéki Borforgalmi Vállalat fizetett. E vállalat telepén a villany kigyulladt. A tsz-tagok is várták az áramot, azonban nem kaptunk transzformátort. A Déldunántúli Áramszolgáltató Vállalattól bérbe vettünk egy transzformátort, amelyért 2639 használati forintot fizettünk díj fejében. A transzformátor itt állt egy évig, később felszereltük. A villany mégsem égett. A használati díjat természetesen ki kellett fizetni. Amikor már minden megvolt — belső és külső vezeték, transzformátor —, a tsz azt hitte, hogy három óv után végre a villany égni fog. Nagyot csalódtunk. Az Áramszolgáltató Vállalat kijelentette, hogy nem jó a belső szerelés, és nem hajlandó áramra kötni. Ebben volt igazság, mert 1955 nyarán a isz-nap alkalmával a Nagybajomi Gépállomás cséplőgéphez való kábeleken keresztül a falu végétől kivezette az áramot, s csak az égők 40 százaléka világított. 1956-ban, az ellenforradalom után az Uj Élet Tsz feloszlott, azonban mindjárt újjá is alakult, Uj Erő néven. Elsőnek a megyei tanács vb mezőgazda— Ez Rubisz festőművész lakása — törte meg végül a csendet —, ö azonban már nincs a élők sorában... — szájához emelte a zsebkendőt — tegnapelőtt halt meg, s ma temettük el. Gyementyev felállt. — Engedje meg, asszonyom, hogy osztozzam fájdalmában — gyorsan meghajtotta fejét, de közben a lakáson járt az esze, amit feltétlenül meg akart most már szerezni, aztán így folytatta: — Senki se érezhet együtt önnel úgy, mint én, nekem Berlinben az egész családom elpusztult. — Olyan mozdulatot tett, mintha távozni akarna. — Egy pillanatra még, tiszt úr.-. Üljön csak nyugodtan. .4 szeretnék tanácsot kérni valamiben. — Odament az asztalhoz, valami írást vett elő, s odaadta Gyementyevnek. — Tessék, a férjem az önök parancsnokságától kapta ezt a menlevelet... Gyementyev gyorsan átfutotta a sorokat. Az állt az írásban, hogy a Rubisz A. A. festőművész lakásán található összes kép a parancsnokság védelme alatt áll. Aláírás: Melch. Gyementyev alig állta meg, hogy el ne mosolyogja magát: lépten-nyomon belebotlik ebbe a Melchbe, Most azonban épp ez a Melch sugallta neki, mit cselekedjék. Figyelmesen nézegetni kezdte a képeket. — Csodálatos! Micsoda mester! O, be szép!... — ámuldozott, amint az egyik képről a másikra siklott a tekintete. — Felbecsülhetetlen értéket képvisel ez a gyűjtemény. Azonban nem tudom, hogy a Gestapo írása kellő védelmet jelent-e? Beállít valami erőszakos fickó — sajnos akad ilyen a hadseregünkben —, fütyül az önök menlevelére, fogja, s elviszi a festményeket... mert ezek a gazemberek is tisztában vannak azzal, mit lehet könnyen értékesíteni... — Istenem, miket beszél — suttogta rémülten az asszony. — Rigában történt ilyen eset. Egy professzor ötven évig gyűjtögette a porcelán csecsebecséket, amiknek egyébként alig volt értékük. S mit ad isten, betéved egyszer hozzá két ellenőrzési körútját járó katona. Megtetszett nekik a sok gyönyörű holmi, s ki tudja, mi lett volna a vége, ha történetesen nem lakik ott egy tiszt. Szerencsére meghallotta a lármát, ott termett, s kidobta a két katonát, amikor a professzor elmondta, mit akarnak. Képzelje azonban, mi történik, ha nincs ott a tiszt. Egy katona hátizsákjában olasz porcelán a XVII. századból; egyenesen nevetséges. — Ahogy végére ért ennek a tragikusan induló, de szerencsésen végződő történetnek, igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy amit elmesélt semmi ösz- szefüggésben nincs látogatásával, hogy mindjárt búcsúzik, s távozik innen. A csel sikerült, az asszony felajánlotta azonnal az egyik szobát. — Inga! — kiáltotta. Az a lány jött be a dolgozó szobába, aki ajtót nyitott Gyementyevnek. — Ismerkedjenek meg... Gyementyev összecsapta bokáját és meghajolt: — Paul Ruckert kapitány. — Inga Rubisz — suttogta nagyon halkan a lány. — Ruckert kapitány nálunk lakik mától fogva — mondta az asszony a lányának. — Ne félj, Inga, nem lesz semmi baj... Végre sikerült saját lakásra szert tennie Gyementyevnek. Azonnal lefeküdt a díványra. Eddig minden úgy ment, mint a karikacsapás. — Jó éjt, Paul Ruckert — mosolygott Gyementyev, s rögtön álomba merült. Három napig a szó szoros értelmében ott rostokolt a kikötő közelében. A hitleri hadsereg egyenruhája megkönnyítette neki a bejutást. A kikötő nagy területen húzódott a tenger partján. A hajók a külső révben horgonyoztak. Gyementyev megtudta azt is, hogy a tengerbe mélyen benyúló keskeny földnyelven van mé sági osztályához fordultunk; segített, de az Áramszolgáltató Vállalat ismét kijelentette, hogy nem jó a belső szerelés, és a villanyt nem kötik be. Az Épületszerelő Vállalat most arra hivatkozott, hogy azért nem megfelelő a belső szerelés, mert a tsz villan yimo torokat is akar üzemeltetni. Csodálkoztunk az Épületszerelő Vállalat megállapításán, mert hiszen neki tudnia keltett, és tudta is, hogy egy mezőgazda- sági termelőszövetkezetben nemcsak világításra szükséges a villany, hanem különböző gépek meghajtására is. 1957 őszén újabb szerződést kötöttünk az épületszerelőkkel az Áramszolgáltató Vállalat által megállapított hibák kijavítására. Kb. 8000 forintért vállalták a munkát. Határidő: 1958. február 28. Februárig felénk se néztek. Nyugtalankodtunk, >s felszólítottuk a vállalatot. Kijöttek, és nagy bölcsen megállapították, hogy az egészet újra kell szerelni, mert egyáltalán nem jó, s hogy erre az előző szer- egy másik kikötő is. Egy el-1 ződésben megállapított 8000 kapott beszélgetésből azt is t forint nem lesz elég. megtudta, hogy csak ott száll- j Újabb szerződést kötöttünk, rak majd hajóra a csapatok. | melynek értelmében mindent 'de azonban sehogy se sikerült l újra szerelnek. A munkát el is 'lejutnia. Csak a parancsnok-1 végezték 42 000 forintért. Az :ág külön engedélyével lehe- {Áramszolgáltató Vállalat szakiéit a külső kikötő területére ♦ emberei átvételkor ismét ta- belépni. Hogy ezek az enge-1 láttak hilbát. Az Épületszerelő délyek milyenek, szintén nem {Vállalat megint javított 12 000 tudta megállapítani, messziről ♦ forintért. Mindezeknek a csak annyit tudott megfigyel- i munkáknak a befejezésekor, ni, hogy az őrségnek fel keilt négy évi kilincselés után 1958. mutatni. Gyementyev tiszta- í július 24-én csoda történt: vil- ban volt azzal, ha nem szerez | lányt kapott a tsz. ilyen belépési engedélyt, s hat Az örömbe azonban még nem tud a külső kikötőbe el- ♦ mindig üröm vegyül. Az égők- jutni, minden törekvése ku-1 nek csak 15—20 százaléka ég, darcot vall, s feladatát nem j és _ ahoj a legfontosabb len- sikerűi maradéktalanul telje- ♦ ne —( a középületekben egy síteni. Pedig egyébről sem be-1 égő sem világít. A tsz-nek ez széliek már a kikötőben, mint | ideig 103.600 forintjába került a rövidesen megkezdődő ki- $ a villamosítás. De a 27 500 fo- ürítésről... | rmiért vásárolt mezőgazdasági Gyementyevet aggodalom | gépeket sem üzemeltethetjük. szállta meg. Hazament. Otthoni - 131 100 a háziasszonya meghívta va- iA beiektetes oss/esen luu csorára, de azzal mentette ki ♦ forint. Ez az összeg évek óta magát, hegy erős fejfájása van. ♦ nem jövedelmezett. Ha ezt a bezárkózott szobájába, leült az | pénzt pl. állatállományba feik- sztalhoz, es lüktető aggyal %* .. u öprengett a megoldáson. A ♦ ^tte volna a szövetkezet, a lámpát eloltotta, nehogy fel-{tagság gazdagodott volna. ébressze a háziasszony ki- í Végre szeretnénk tudni kit váncsiságát és gyanúját. | terhel a Melősség, hogy a me- Ejjel egy percre sem huny-j zöcsokonyai Uj Erő Tsz-ben ta le szemét. Reggel egyene-1 ma sj,ncs villanyvilágítás, sen a Bristol szállóba ment. Azt utcák a korai órák ellenére is Ja rossz szereles miért került katonákkal voltak tele. Le- ♦ 103 600 forintba, miért húzó- rífí róluk, hogy nemrég ér- . dott el négy évig, és miért hú- keztek a frontról. Kis csopor-: 7A... . . . . ?. », , r , « zoaik mé2 most is s. vulínmo* tokba verődve tenj er égték az* , . utcán, bámészkodtak a kiraka- \ S1tas befejezése? tok előtt. Gyementyev önkén- • (Három aláírás: a községi ta- televiil meggyorsította lépteit, nácsvb-elnökéé, aisz elnökéé (Folytatjuk.) i és párttitkáráé.)
