Somogyi Néplap, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-29 / 203. szám

SOMOGYI NÉPLAP 3 Péntek, 1958. augusztus 29. A fellebbezésnek kellő indoka nincs...!? I rathalmaz, sűrűn gépelt papírok feksze­nek előttem. Tekervényes üggyel fog­lalkoznak az írások. Nehéz közöttük eligazod­ni. De egyszer végére kell járni minden tisz­tázatlan dolognak. Ezzel a gondolattal kérte be a Nagyatádi járási Pártbizottság is a Ku- tasi Állami Gazdaságból ezeket az iratokat, az özvegy Huszár Aladáméval kötött bérleti szer­ződés okmánymásolatait, a későbbi leveleket, ítéleteket. Tanulmányozgatom a tengeri kígyót, köz­ben nem akarok hinni a szemeimnek. Még ilyen is előfordulhat 1958-ban nálunk, Ma­gyarországon? Úgy látszik, igen. Időrendi sor­rendbe rakom a halmazt, talán így egyszerűb­ben áttekinthető. Valóban, kezd kibontakozni egy felettébb furcsa bérleti szerződés törté­nete. t 1949. március 12-én kezdődött, özvegy Hu- ' szár Aladárné, egy volt földbirtokos, neje és. az akkori Felsőbogáti Állami Gazdaság között bérleti szerződés jött létre 59 hold 537 négy­szögöl földterület, két istálló, magtár, két ku- koricagóré, gépház, gépszín, kovács- és bog­nárműhely, hídmérleg, két hat-hat lakásos ház, tyúk- & sertésólak, valamint 36 450 fo­rint értékű traktor, mezőgazdasági eszköz, szerszám használatára vonatkozóan. Az egy évtizedre kötött megállapodás maga érdekes bizonyíték arra, milyen ügyesen húzta le a hasznot a bérbeadó a gazdaságtól. Az évi bér­összeg 6254 kg búza — pénzben, s ezenkívül: "A bérbeadó saját háztartásához tartozó iga­zolt személyek után a kenyérfejadagot termé­szetben megkaphatja«. De ráadásul: »A ha­szonbérleti ingatlanokat terhelő, és a bérlet tartamára kivetett adókat, mint a vagyon- dézsma, vagyonszaporulati dézsma, jövedelmi adó, egyházi adó stb. a haszonbérlő viseli. A beszolgáltatás is a haszonbérlő terhe«. Ez így idáig mondjuk rendben is van, csak az a fel­háborító, hogy »a nagyságos asszony« még egyházi adójának kiegyenlítését is a bérlő ál­lami intézmény nyakába sózta. A szerződés azonban e pont kihúzása nélkül megköttetett annak rendje s módja szerint. A felsőbogátiak — később már kutasiak — a szerződés életbelépésétől kezdve fizettek. Ám úgy látszik, nem mindvégig, mert a nagy­atádi járási ügyészség 1956. szeptember 1-én vizsgálatot tartott özv. Huszár Aladárné pa­nasza ügyében, s megállapította, hogy 1952-től nem fizette a bérleti díjat a kutas! gazdaság. Éppen ezért javasolják, hogy az elmaradt dí­jakat fizessék ki. Az írás arról bizonykodik, hogy az ügyész­ségi javaslatot nem fogadták meg oly köny- nyen a kutasiak. Miért? A magyarázat erre igen egyszerű. A gazdaság vezetői időközben rájöttek arra, hogy 1949 óta sokat fordult a világ Kutason is. Az akkor bérbe vett földek, épületek, eszközök már régen a közösség tu­lajdonaként kellett volna, hogy szerepeljenek. Ezt tudhatták volna az ügyészségen is, meg az akkori Állami Gazdaságok Minisztériumá­ban is, ahol az ügyészségi javaslatra azt a ta­nácsot adták, hogy ha az elmaradt béreket nem is, de a jövőbeni dijakat fizessék ki »a nagy­ságos asszonynak«. A végén a bírósági ítélet ugyanígy döntött, de egy 1958. július 25. napján kelt, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon meghozott, az 1957 harmadik és negyedik negyedévéről el­maradt haszonbér kifizetéséről szóló ítélet már egészen elállt a gazdaság mellől. Kötele­sek a kutasiak kifizetni Húszaménak a 910 forint tartozást, de még az utazási és bélyeg­költségeket is. Ezzel kapcsolatban kz Állami Gazdaságok Somogy megyei Igazgatóságának jogtanácsosa ezt írta a Kutasi Állami Gazda­ságnak: »-Az ítélet elleni fellebbezésnek kellő jogi indoka nincs, ezért a gazdaság a megítélt fenti összegeket fizesse ki özvegy Huszár Ala­dárné kezeihez«. Nincs kellő jogi indok? Ez érthetetlen. Egy olyan országban, ahol a nép érdekében már hosszú évekkel ezelőtt államosították mind­azt, ami a régi rend urainak lehetőséget nyúj­tott volna a dolgozók kizsákmányolására, nincs kellő jogi indok a bérlet megszünteté­sére? Hol lehet itt a hiba? Törvényeink volnának olyan régiek, hogy nem tudnak lépést tartani a fejlődéssel, vagy szakembereink nem elég körültekintőék? Amint a megyei birtokren­dezés iratai bizonyítják, inkább ez utóbbi áll. Az állami gazdaságok megyei jogtanácsosa előbb idézett levelében még ezt írta: mint­hogy a haszonbérleti szerződés ez év végén lejár és megszűnik, »a gazdaság adja vissza azokat a gazdasági felszereléseket, amelyek magántulajdonban lehetnék«a többit pe­dig ... «-a járási tanács vegye igénybe, és jut­tassa tulajdon gyanánt vagy díjmentes hasz­nálatra a gazdaságnak«. M i szükség van erre? Semmi. Nem is lett volna, ha jogügyi szakembereink egy kicsit bepillantanak a birtokrendezési ira­tokba, amelyek között megtalálhatták volna azt, amelyik arról szól, hogy özvegy Huszár Aladárné 1950. március 11-én felajánlotta az államnak a kérdéses földeket, a gazdasági épületeket és felszereléseket, amiket annak idején tulajdonba is vettek. (Igaz, akkor sem a volt tulajdonos, sem az állami gazdaság egy szót nem ejtett a már 1949. január 1. óta fenn­álló bérletről, s így a községi jegyzőség sem tudhatott róla, s nem szüntethette azt meg.) Mindaz tehát, amiért a kutasiak még most is haszonbért fizetnek, már nyolc éve az álla­mé. De hát csak fizessünk »a nagyságos asz- szonynak«, mert »a fellebbezésnek kellő jogi indoka nincs«..;!? Weidinger László ŐSZ VÁRÁS gádácsoh ALKONY ATT ÄJBAN ér­tünk a községbe. A falu fö­lé félelmetes sötét felhőket hömpölygetett a hirtelen hűsülő szél. A faluszélen, a kövesút menti dűlő végén idegesen hegyezi fülét a ko­csi előtt veszteglő két kanca. Az ember fél szemével rá­juk les, közben a feleségét biztatja, igyekezzék zsákba szedni a kiforgatott krumplit, nehogy az eső ott érje őket. Az út másik oldalán egy negyven körüli asszony meg mintha nem venné észre a villámszóró felhőket, komó­tosan leemeli a válláról a nem fehémép számára kita­lált kaszát, és belemeríti a sárguló fűbe. A faluszéli há­zakban az asszonyok ijedten futkosnak, az apró jószágoJ szednék össze, vagy terelnék fedél alá. Odébb egy fiatal- asszony hangosan felsóhajt. — Te Isten, a kisgyerek még kihajtotta a teheneket legel- ■fii — felkémlel az égre. — Jaj, most megvert a jég — kiabálna -hangosan, hogy ►»kisfiam szaladj haza a jó­szággal«, de úgysem hallaná meg. — Csak a jég kerülne él bennünket .— fohászkodik -inkább önmagának. Míg so­pánkodnak, sürögnek-forog­nak, igyekszenek az eső elöl megmenteni, amit lehet, amit éppen sikerül, lassan földre toppannak a kövér esőcsep­pekkel együtt aláhulló jég­szemek, sötétség száll a kis falura. Kip-kop — kattognak az ablaküveget verdeső jégsze- mecskék —, de ez alig tart pár másodpercig, utána mint­ha csöbörből öntenék, úgy zuhan alá az eső. JÓ NYUGTATÓKÉNT hat ez a félelemtől felizgatott idegekre most, s hogy a ve­szély elmúlt, könnyebben megindul a beszéd. A házi­gazda viszi a szót: — Kegyetlenül mostoha volt hozzánk az időjárás. Márciustól május közepéig egy csepp eső sem esett. f 27. Gyementyev elindult haza. S csak most vette észre, egész véletlenül, a spiclit a háta mö­gött. Kilépett a kikötő kapu­ján, s a hosszú kerítés mellett ment végig. Egyszer csak le­szalad egy csillag az égről hal­vány, tiszavirág életű csíkot húzva maga után. Gyementyev önkéntelenül lassított, hogy kicsit gyönyörködjön benne. A spicli erre nem számított, s tett még égy felesleges lépést, imit a kapitány azonnal meg­hallott. Tudta, hogy csak spicli lehet, aki ilyen későn ryomon követ valakit. De négis, hogy meggyőződjék er- ■<51, lelépett a járdáról, s át- ietett a téren. Az első keresztutcán bej or- lült, a sarokról azonban visz- zasandított: a spicli léleksza- zadva rohant át a téren. Most nár kétségtelen, hogy figye- ik. Mát jelent ez? Krämmerhof gesz biztos kettős játékot űz >ele. De nem lett volna egy- zerűbb, ha azonnal letartóz- atják, amikor az engedélyért Imént? Vagy talán ez nem ezetett volna célhoz? Bizto- an erre a megállapításra ju- ott az első kihallgatás után Zrämmerhof, s most mindent heg akar tudni róla, amit csak ehet. Hát csak tessék! Befordult a Basztyionnaja teába, s a lakása felé tartott. éM odaverte a csizmáját a kövezethez, hogy minél na­gyobb zajt csapjon, kényelme­sen ment, a ház előtt azonban még jobban lassított, hogy a spicli pontosan megállapíthas­sa, hová ment be. Négyesével rohant fel a lép­csőn. Fent megállt, s dermed- ten leste, utána jön-e a spicli. Azonban nem jött. Elsétált a kapu előtt, álldogált egy da­rabig, aztán elment. Gyementyev visszament a saját emeletére, kinyitotta az ajtót. Nem gyújtott villanyt a szobában, gyorsan előhúzta a dívány alól a bőröndöt, be­kapcsolta a készüléket. Hala­déktalanul közölnie kell a pa­rancsnoksággal a két hajó in­dulási idejét. Életbevágóan fontos. A spicli csak most je­lentheti még úgyis, hogy Ruc­ken kapitány hazaén. S ha rögtön indulnak is ide, akkor is van még tíz, tizenöt perc arra, hogy leadja a rádiójelen­tést. Lázasan kopogta a ti-ti- tá-kat. Végre sikerült. Gyementyev visszacsukta a bőrönd dupla fenekét, rá akarta hajtani a fedelét is, de aztán mást gon­dolt. Mién ne feküdhetne ez a közönséges bőrönd közönsé­ges tartalmával nyitva a dí­vány mellett? Legfeljebb azt hiszik, hogy lefekvés előtt tur­kált még benne. Levette köpenyét, levetkő­zött nagy kényelmesen és le­feküdt. Jó óráig kerülgette az álom, leste, mikor érkeznek meg a Gestapo emberei. Érez­te, hogy az előbb-iitóbb bekö­vetkezik, mégis eszébe se ju­tott a menekülés. Én, aki el­mesélem mindezt, tudom elő­re, hogy mi történik, s legszí­vesebben odakiáltanék Gye- mentyevnek: »Menekülj!-« O azonban nem hallgat rám. Ne­kem meg nem áll módomban, hogy megfeddjem azért, ami­ért nem menekül... Azonban úgy látszik, hogy Krämmer­hof még nem vette tervbe a rajtaütést. Gyementyev el­szunnyadt. Egész éjjel ugyanaz az álom kínozta. Láthatatlan emberek fogták körül, s egyenként kia­báltak a fülébe: — Rnckert, Ruckert, Ruc­ken. Szerette volna megállapíta­ni a hang után, hogy kik szó- longatják, de az alakok to­vábbra is láthatatlanok ma­radták. S ekkor újra felhang­zott: valahol a háta mögött egész magasan: — Rucken. Rucken, Ruc­ken. — Nyissa ki Rucken! — vette most már ki tisztán és érthetően, felriadva álmából. Már nem volt ideje észhez térni, men az ajtó recsegve bedőlt. A zár nagyot koppan- va nekirepült a falnak. Négy gestapós rohant be a szobába Krämmerhof vezetésével. Az egyik felkattintotta a lámpát, a másik odaáltt a dívány elé, s rászegezte géppisztolyát. Gyementyev csodálkozva me­redt a katonákra, s tovább is fekve maradt. — Vége a játszmának, Ruc­kert! Hol a rádióadó? — kér­dezte vidáman, szinte barátias hangon Krämmerhof, s jó há­rom lépésre Gyementyevtől le­ült az asztalhoz. — Semmit sem értek! Mi történt? Magyarázza el vilá­gosabban ... -— IGyementyev lustán lelépett a díványról, s kényelmesen öltözködni kez­dett. — Bocsásson meg. hogy ígi/ fogadtam, mindjén felőltözkö döm. Gyementyev megnézte az óráját. Reggel öt óra volt. Krämmerhof intett hereinek. i — Megkeresni! Nagyon tüzetes volt a ház- { kutatás. A parkettát felszed-1 ték, a falat össze-vissza szúr-l hálták, a polcról leszónák a % könyveket, még a fotelek hu- ♦ zatáú is felihasították. Kram-1 merhof szemmel tartotta Gye- j mentyevet, aki a díványon ül-i ve mosolyogva nézte a ház- ♦ kutatást. % Felszólították, hogy üh&n áí| a székre. A fotelekhez hason-1 lóan a dívány huzatát is fel-1, hasították. A gestapósak tanácstalanul l abbahagyták a kutatást, s pa-i rancsnokukat bámulták. — Átkutatni az egész la- i kást! — parancsolta Kram- i merhof, A tisztek átmentek a háziak t szobájába. | — Hol a készülék? — kér-i dezte bizalmasan suttogva f Krämmerhof. — Miféle készülék? — mo­solygott Gyementyev megnye­rőén. — Recsület szavamra, fogalmam sincs arról, mi fo­lyik itt. Az is lehet, hogy csak álmodom? — öt perccel azután, hogy J maga a lakásba feljött, je-1 lentkezett az éterben az a bi- ♦ zonyos rádióadó, amelynek a ♦ jeleire az orosz bombázók fel-l szálltak, hogy megsemmisítsék a két hajót, ami a kikötőből ma éjjel kifutott. — Életemben nem fordult elő ilyen ostoba félreértés — háborgott Gyementyev. Krämmerhof tekintete a nyi­tott bőröndre tévedt. A kapi­tányban elhűlt a vér. (Folytatjuk^ Majd úgy égett ki minden a földből. Amikor kaptunk esőt, az már nem sokat segí­tett a gabonáinkon. Különben is a -cséplési lapok minden­nél hitelesebben beszélnek a terméseredményekről. Más esztendőkben áthúzódott a cséplés szeptemberbe is. Most ■meg augusztus első két heté­ben könnyen elverték a gé­pek a gabonát. Három má­zsás búzatermés már jónak számít. Nekem tavaly 58 má­zsa kenyérnek való termett, az idén mindössze 18. Kifi­zettem belőle a földadót, ma­rad a vetőmag, meg az öttagú család kenyérnek való ja, sza­bad-eladásra egy kiló sem jut. A korai vetésű kalászo­sokkal meg még rosszabbul állunk. Apátiáknál például egy hold földről mindössze 80 kiló zab folyt a zsákokba. — Vigasztalan képet nyújt a határ még most is. Kuko­ricából ugyancsak jóval ke­vesebb lesz a szokásos átlag­nál. Magunk sem tudjuk, mi ütött ezekbe a földekbe, mintha egyszerre megváltoz­tak volna, pedig a népben nagy volt a lendület. Min­denki azon törte magát, hogy többet termeljen. Vetett itt a nép papával, eke után, meg vetőgéppel is. Majdnem egy­forma a helyzet: hiányos ke­lés, s üszkös a kukorica- Még a jószágnak sem rakhatjuk válogatás nélkül jászlába, pe­dig most igazán szükség lesz minden takarmánypótlóra, mert rétje nincs a falunak, a vetett takarmányok meg szintén rosszul sikerültek. Márpedig ha nincs takar­mány, nincs jószág, nincs egészséges gazdálkodás sem. HIRTELEN CSÖND TÁ­MAD a szobában, odakintről behallatszik az égzengés. — Bizony az egyéni parasztnak hamar beázik a műhelye — ezzel a szellemes megjegyzés­sel summázza a valódi hely­zetet Sivó bácsi, az egyik fa­lubéli egyéni gazda. Hogy mit ért ezen, kifej­ti a gondolatot ő maga is. Hát azt, hogy az egyéni gazda nagyon függ az időjárástól, a terméstől. Egv-egy váratlanul jött rossz termés számtalan akadályt gördíthet elébe. Megakasztja az egész gazdál­kodás menetét. Ennyit Sivó bácsi is tud, hiszen nem má­sén, saját bőrén tapasztalhat­ja most is. Hallom még, hogy az embe­rek hangulatán érződik a rossz termés kiváltotta kese- redettség. Nem tudják, mer­re mozduljanak, hogyan for­dítsanak magukon. Emiatt sokukat — mint az egyik ve­tető ember találóan megje­gyezte — az ahogy lesz, úgy lesz, mindenbe belenyugvás káros hangulata keríti hatal­mába. Valóban nem rózsás a ga- dácsi parasztok élete. Szá­mos családnak az évi kenyérnekvaló sem termett meg, a boltból kell megvásá­rolniuk a mindennapit A te­hertétel nem csökkent. A la­kosság zöme földhözjuttatott. Ám 1956-ig, míg tsz-bem voltak, a törlesztést nem kellett fi­zetniük. Hanem a tsz felbom­lása után az egész addigi megváltási árelőleg egyszerre esedékessé vált. Nem kevés-, nek 8—10 ezer forint tartozá­sa van. Ehhez jön az évi adó összege. Ha nem lépnek ki öt­venhatban a tsz-ből, ilyen gondjaik most nem volnának. AZT HISZEM, a gadá- csiak kicsit igazságtalanul szidják mindenért a szeszé­lyes időjárást. Pedig nemcsak erről van szó. Ezt közülük is sokan tudják, hiszen ugyan­abban a társaságban, ahol az előbbi kifakadást hallottam, saját maguk cáfolták meg korábbi szavaikat ök mond­ták el például, hogy a tavaly ősszel alakult termelőszövet­kezet az egyénieknél kétszer- háromszor magasabb termés­eredményt ért el ősziekből. Tőlük tudom ennek a nyitját is. A szövetkezet — bár fogat nélkül vágott neki a gazdál­kodásnak —, míg az egyé­niek veszekedtek, s az idő rá­juk parancsolt: most már az­tán tenni, ha jövőre is enni akartok, szóval addig a szö­vetkezetben lázas munka folyt. Az egyéniek meg most csodálkoznak. Hisznek is meg nem is. Ha már megcáfolni nem is tudják a szövetkezet pompás eredményét, hát leg­alább kifogással magyarázzák saját kudarcukat: »igen, mert a szövetkezetnek segítettek a gépek«. »Igen, mert a tsz a legjobb földeket kapta« sth. Csodálatosképpen a szövetke­zetnek a kukoricája is szebb, mint az egyénieké. Hát erre is kell valamit mondani, ami aztán nem is kerül pénzbe; »Igen, ennek pedig egyetlen oka, hogy szárazság volt, mert csapadékos időjárás ese­tén ott rothadt volna minden termésük« — mondják. Per­sze, ezek az emberek nem ellenzői a szövetkezetnek, in­kább a dac beszél belőlük: »miért is nem vagyok köztük, legalább nem kellene szé­gyenkeznem«. Igen, a szövetkezet alaposan lefőzte az egyénieket, már­pedig ezen a búslakodás nem segít, de az sem változtat . a tényen, ha akadnak,/ akik jobbnak látják strucdként ho­mokba dugni a fejüket Ma­gúknak ártanak azok is, akik a vak véletlenre bízzák sze­kerük jobbra vagy rosszra fordulását, mondván; ahogy lesz, úgy lesz. NE JÁRJUNK A PELLE- GEKBEN, vagyis helyes, ha nem akarjuk ködösíteni az igazságot, de azért csüggedés- ben élni sem lehet Való igaz, hogy a gadácsiaknák az idén nem kedvezett sem az időjá­rás, sem a szerencse. De lát­niuk kell, hogy ezen csak egyedül ők változtathatnak; Meg kell keresniük: hol té­vesztették el a lépést, mi nyújt biztonságosabb megél­hetést: a ma, vagy a hűtle­nül hagyott tegnap, a szö­vetkezet Ha nem is sokan, számosán már ismét megta­nultál?, hol a helyük. Persze, meg kell mondanunk, ez az út, ha újból választják, nem lesz göröngy és gond nélküli. Kezdeni sohasem könnyű. De bebizonyosodott, hogy az em­ber jobban lelkesedik azért, amiért keményen megdolgo­zott. Mert újra földbe kell hinteni a magot, s a?ok tesz­nek jól, akik a többet ígérő földbe vetnek. Ősz eleje jön, még lehet határozni. Varga József Belföldi hírek, felhívások A Kisipari Szövetkezetek Országos Szövetsége szeptember ,9-re összehívta a szövetkezetek kiváló tagjait, újítóit, feltalá­lóit, hogy megbeszéljék, hogyan vigyék előbbre a szövetke­zetek műszaki fejlesztését, hogyan segítsék az új cikkek gyártását, • • a A KISZ Központi Művészegyüttese felhívással fordul azokhoz a fiatalokhoz, akik nem* hivatásszerűen, de művészi szinten énekelni, zenélni, táncolni vagy szavalni óhajtanak, jelentkezzenek felvételre, személyesen vagy írásban a KISZ Központi Művészegyüttes székházában, Budapest, VIL kér; Rottenbiller utca 20, • • ■ A Földrengésvizsgáló Intézet készülékei augusztus 27-én 16 óra 15 perckor 54 másodperckor 1100 kilométer távolság­ból földrengést jeleztek. A készülék legnagyobb kitérése 55,6 milliméter volt. A földmozgás egy órán át tartott. A Budapesti Rendőrfőkapitányság felkéri mindazokat, akiknek ügyvéd foglalkozású hozzátartozójuk, rokonuk, vagy ismerősük 1946 tavaszán ismeretlen körülmények között el­tűnt, vagy esetleg bűncselekmény áldozata lett, jelentkezze­nek a Budapesti Rendőrfőkapitányság életbiztonsági alosztá­lyán, vagy a 123-456 telefonszámon, a 12-27 mellékállomáson.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents