Somogyi Néplap, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-28 / 202. szám

Csütörtök, 1958. augusztus 28. 6 SOMOGYI NÉPLAP Könyvismertetés .Az igazi szerelem mindent megbocsát" Sásdi Sándor: Árnyék szentimentális történettől-« vi- szolygott volna jóelőre, holott téved, mert az »Amyék«-ban igyekeztem tárgyilagosan, a realitások alapján elmondani: a kapitalista társadalomban, amelyet a dölyf, a kegyetlen­ség, s ugyanakkor a szolidari­tás teljes hiánya jellemez, mi­lyen megszervezettnek látszó határozottsággal, gonosz indu­lattal lökik félre azt, akit a törvény valamilyen formában megjelölt. Hiába töltötte le a büntetését, hiába vezekelt, a »tisztességes« polgárok társa­dalmából örökre kiközösítte- tett. A feloldást csak az hozza meg számára, akiben a szere­lem nagy lobog ása elhamvaszt mindenféle babonát és előíté­letet. A regény végső szólama, szo­rosan beleágyazva a cselek­ménybe, az, hogy az igazi bűn: a véres, fertelmes, milliók ha­lálát okozó háború felidézése; fegyvert adni a kezébe, öldök­lésre kényszeríteni azt, aki bé­kés, boldog emberként vetni szeretne és aratni. Thi Diem: A katonahitves siralmai Mtinden idők népköltészeté­nek örök témája'ez: a feleség várja haza a férjét, aki a messze távolban hadakozik. A ia.v-cflkd.et asszonyai a múlt­ban, a háborúk és nélkülözé­sek éveiben sokat idézték a klasszikus költemény sorait, szivükhöz szól a régi költő. A katonahitves siralmai, a viet­nami klasszikus irodalom aranykorának, a XVIII. szá­zadnak egyik" legszebb alkotá­sa. tllusztráciő Dang Tran t.'on- Doan rbt Illem: a Katona- Hitves siralma) című Kötetét)-1 Sásdi Sándor, az „Árnyék» című kötet Írója. Regényem alá alcímként bátran odaírhattam volna: »-Az igazi szerelem mindent megbo­csát«. Azért óvakodtam csak ettől, mert alkalmas lett volna az igényesebb olvasó bizalmat­lanságának a felélesztésére. »-Isten ments az ilyesfajta Dang Tran Con—Doan Trócsányi Zoltán: Régi magyar világ Illusztráció Trócsányi Zoltán „Régi magyar világ»» című kötetéből. A régmúlt magyar világ hét­köznapjait idézi fel. A könyv lapjain eredeti dokumentumok alapján elevenednek meg a magyar művelődéstörténet ér­dekes mozzanatai. Bevezet bennünket a XVI—XVIII. század magyarjainak családi körébe, megismerteti szoká­saikat, viseletűket. Bemutatja a katonaéletet, a főuraik, a vidéki nemesek, az iparosok, a parasztság mindennapi életét. Számos anekdota és vidám história teszi teljessé a kötelet. Gyermekszínházi előadások A szülök kívánságát figye­lembe véve az Országos Ren­dező Iroda a következő évad­ban rendszeresen tart majd színházi előadásokat a Bartók- terembem és vidéken gyerme­kek részére. A gyermekszínház szeptember 20-án. indul, s első darabja: Csüicsala csodái, me­lyet Tóth Eszter írt. Még eb­ben az évben körülbelül negy­ven előadást tartanak, még­pedig csütörtökön és szomba­ton délután, vasárnap pedig délelőtt. A színház folyamato­san játszik, s amikor egy da­rabot levesznek a műsorról, a társulat vidéken folytatja az előadásokat. Az egész évadban több új magyar, egy szovjet és lengyel gyermekdarabot kíván­nak bemutatni. A béke és a sxocialixmus kérdései címen új folyóirat jelenik meg A hónap utolsó napjaiban megjelenik a kommunista és munkáspártok elméleti és tá­jékoztató kiadványa: A béke és a szocializmus kérdései cí­mű folyóirat első száma. A ki­advány foglalkozik a tudomá­nyos szocializmus elméleti kér­déseivel, a nemzetközi mun­kásmozgalom időszerű problé­máival, az emberiség harcá­val a békés és boldog életért, a tudomány és kultúra szere­pével a társadalom fejlődésé­ben, s képet ad a nemzetközi viszonyokról, a világgazdasági kapcsolatok alakulásáról. Jubilál az államosított magyar filmipar Az államosítás tizedik év­fordulójának ünnepségeire ké­szülnek a,magyar filmiparban, felmérik a megtett utat és számba veszik az eredménye­ket. Egy évtizeddel ezelőtt egy év alatt 42,3 millióan voltak mo­ziban, tavaly pedig több mint 130 millióan keresték fel a filmszínházakat. Az UNESCO ^yik legutóbbi statisztikája szerint Magyarországon egy lakosra évi 11,6 mozilátogatás jut, akkor, amikor Franciaor­szágban például ez a szám 9,5. A felszabadulást követő években hazánk városainak és községeinek 23,9 százalékában volt filmszínház. A magyar filmipar államosítása után tíz évvel a városok és falvak 81,7 százalékában működik mozi. I stvánba néni, aki saját magát magyarosított így meg, lévén Stefánia, ez idő tá jt szokott hozzám le- ránduhtí Pestről. Ezért, még az értesítése előtt ,pér nappal — habár a múlt héten volt az első csoport vendég után a nagytakarítás —, ismét taka­rítást rendezek. Reza segít nekem, kedves, nagy darab lány, és nagyon szeret nevet­ni. Lehetőleg mindenen nevet, most azon éppen, hogyan le­het egy nőt Istvánfcának ne­vezni. Én azonban erre nem érek rá. Tüzetesen vizsgálom a sar­kokat pókháló után, újra tör­lőm az ablakokat, még a zseb. kendőimet is szín szerint cso­portosítom, centiméteres pon­tossággal rendezem efl a pol­cos szekrényt, és újra fénye­sítjük a padlót, mert semmi sem elég rendes és tiszta, ha jön Istvónka néni. Igaz, hogy csak egyszer egy évben 4 de ő olyan, mint a mennykőcsa- pás. Mikor legnyugodtabban várom szemléje végét, akkor fedezi fel a legszebb pókháló­kat, lógynyamokat a fényké­pek üvegén, azután megnézi ruháimat, cipőimet, elolvassa leveleimet, és megjegyzi, hogy Jóskának pedig többet ne merjek írni, hogy a követ­kező alkalommal azon hábo- rogjon, raiént nem írtam an­nak a szegény fiúnak. Ez­után megnézi fogaimat, át­számolja a fehérneműmet, ujjával végigsimítja a búto­rokat, megszagolja a kölni­met, kipróbálja a púderomat, eltünteti a rúzsomat, majd számba veszi a pénzem. Te­hát ezek után várom István- ka nénit. A zonban nem értesít, ha­nem mikor a szőnye­geket rakjuk, és az utolsó si­mításokat végezzük, hatal­mas papírcsomagjával és ön­magával betölti élőképként az ajtókeretet. Kiadósán megcsókol, hátba veri Rezát, aki ettől a pilla­nattól kezdve állandóan rán­gatózik a visszafojtott neve­téstől. Rám bízza a csomag­jait, melyeknek több mint a fele a csodálatos fügefalevél tea, amit drágán szerez be Buda környékén valami szent embertől, és ellátja vele min: den évben- a rokonságot, s meg is itatja velünk minden reggel éhgyomorra, mivel ha­tásosabb, mint a penicillin, és naplót vezet a tea csoda- tételeiről, amit. azután aláírá­sunkkal megerősítve el is küld a szent embernek, aki valószínűleg ilyesmivel tapé­tázza barlangja falait. Most körútra indul vizsla szemmel a lakásban. Erire olyan ideges leszek, hogy fel­borítom a vedret a konyhá­ban, mosdóvizet akarván ké­szíteni Istvánka néninek, és nem átallanám hátba verni az állandóan, de titokban derü­lő Rezát. Megy körbe, és mindent megnéz, eddig még semmi ki­vetnivalót nem talált. Meg­könnyebbülök, majd csak el­telik ez a hét is, mikor gond­terhelten megáll, és nézi a fa­lat merően. Erőltetem a sze­mem, hogy ugyan mit láthat rajta, mikor megszólal fér­fias hangján, zordonan: — Hol van Lajos bácsi fényképe? Ha én azt tudnám, de még­is úgy rémlik, hogy a sok lom között, a padláson. No, még csak ez kellett, hiszen eddig ez sohasem jutott eszé­be. — A padláson — válaszo­lom készségesen. — Mi? — hördül fel István­ka néni. — A padláson? A Lajos bácsi fényképe? Hát ez hallatlan. Ki tette fel? Te? — De Istvánka néni, nem való az ide. — Micsoda?! — kiáltja paprikavörösen — nem való ide? Hát mi való ide? Ady fényképe, meg ez a kámpi- csori figura (szegény Koszto­lányi), ez ide való? Hát ez a szemérmetlen nő, ez ide va­ló? Minden ide való, de La­jos bácsi képe nem? Ez a mai fiatalság, nem tisztel se embert, se istent, se hazát. Kárhozatra vagytok ítélve, vagy nem tudod, hogy a tisz-- teld apádat és anyádat, a ro­konságra is vonatkozik? M iközben azon gondol­kozom, hogy Lajos bá­csi irányában elkövetett tisz­teletlenségem vajon mennyi­vel rövidíti meg az életem, Istvánka néni szeme nem tud elválni Kosztolányi képétől. — Te — kérdd gyanakodva —, csak nem ez udvarol ne­ked? Mert ettől még a Jóska is különb. — Már nem él szegény — sietek megnyugtatni. — No, hála Istennek — könnyebbül meg Istvánka néni. — Most pedig magam keresem meg Lajos bácsi fényképét. Egy szót sem, hall­gass! Megvérezted a szívemet, nincs benned semmi szeretet, pedig szeretet nélkül olyan az ember, mint a pengő érc és zengő cimbalom, de lélek azért nincsen benne. Reza, Reza! A macska rúgjon meg, hol vagy? Mit vigyorogsz, he? Hozd a padlás kulcsát, és gyerünk. Egy reménység éltet, hogy már nincs meg, megették az egerek, vagy nem lehet ráta­lálni; de nem sokáig tűnőd­hetem, mert hihetetlen gyor­san belép a hatalmas, poros és pókhálós Lajos bácsival. Hogy miért irtózom ettől a képtől? Hát, kérem, láttak már valódi, régi, vásári fo­tográfiát, merev birkasze­mekkel, tófejezéstelen, bam­ba arccal, képzelet után meg­festett, szálanként bodorított hajjal, hasonlóképpen kezelt kunkori bajusszal és az ere­deti ruhára ráfestett, lila színben játszó zsinóros ma­gyarban, rózsaszín szegfüvei a szív felett, és egy molyette vadkacsával a kézben? Mert ez Lajos bácsi, egy amfoerma- gasságú, szúette aranykeret­ben. I stvánka néni azonban elragadtatással és szere­tettel tisztogatja olajos ruhá­val a keretet és vizessel az üveget, miközben könnyekig meghatódik, így sikerül még megtudnom, hogy szegény Lajos micsoda szép ember volt,, hogy tudott énekelni, mert aztán néki volt ám áriája, azután igazi gavallér volt, ma ilyenek nincsenek. Mindenkiért megtett mindent, különösen a nőkért. Azután a tréfái. Mindig tréfált és min­denkit halálra ijesztett leg­alább egyszer. Elvira nénit éppen akkor, mikor a kapros túróslepénnyel útban Volt a sütő felé. A patikus által ke­vert golyóbisokkal akkorát robbantott a háta megett, hogy másnap is túrós volt a plafon, úgy odaváglta a sze­gény Elvira néni tepsistül ré­mületében. Hát mikor egy uborkásüvegbe drótokat ve­zetett meg villanyáramot, és BALATONI ÖRÖMÖK ISTVÁNKA NÉNI ÉRDEKESSÉGEK FÉLELMETES AJÁNLAT Kuba népszerűtlen elnöke és diktátora, Fulgencio Bat­tista egy idő óta még a szo­kottnál is jobban félti az éle­tét. Fülébe jutott ugyanis, hogy az egyik dél-olaszor­szági maffia vállalta, hogy 1 millió dollár »tiszteletdíjárt« hajlandó lenne az elnököt el­tenni láb alóL NINCS KELLŐ MUNKAMEGOSZTÁS Egy ismert francia író, Pi­erre Daninos kifejtette, hogy meg lehetne valósítani a ífS- cü paradicsomot a követke­ző megosztással: az egész­ségügyi berendezéseket ké­szítsék és szereljék fel az amerikaiak; a bolygóközi forgalmat bonyolítsák le az oroszok; a szállodákat vezes­sék a svájciak; a főzés mű­vészetét gyakorolják a fran­ciák; az angolok viszont foglalkozzanak a madárvi­lág beható tanulmányozásá­val. LEHET, HOGY MEGUNTA AZ ISKOLÁT? Évzáró ünnepséget tartot­tak az iskolában. A jutalmak kiosztásánál az igazgató be­jelentette: »És most különleges ju­talmat nyújtunk át egyik diákunknak, aki 12 év alatt egyetlen tanítási napot sem mulasztott. Felkérjük Wifl- ma Mae Caudillt, vegye át a jutalmat.« Az 1300 diák kíváncsian nyújtogatta a nyakát. Sem­mi sem történt, Végül megszólalt egy hang: »Nincs jelen.« A VILÁG LEGÖREGEBB AUTÓVEZETŐJE A 98 éves aucklandi Wal­ter Reid, aki minden való­színűség szerint a világ leg­idősebb autóvezetője, a na­pokban sikeresen letette a vezetői igazolványának meg­hosszabbításához szükséges vizsgát. Reid 1912-ben kapta első autóvezetői igazolványát. Kocsijával együtt eddig több mint 250 000 mérföldet tett meg anélkül, hogy egyetlen balesete is lett volna, közle­kedési kihágás miatt sem in­dult soha eljárás ellene. KINCS VAGY KACSA? A napokban jelentős kincs- keresési munkálatok kez­dődtek Damaszkusziban, a híres Harrarnidiah bazár fő­kapuján,ál. Az A1 Naszr cí­mű damaszkuszi napilap szerint a lázas kincskeresés azzal kezdődött, hogy a kö­zelmúltban két idős török férfi érkezett Damaszkusz­ba, akik a hatóságokkal a következőket közölték: A törökök 1920-ban, rö­viddel azelőtt, hogy kivon­ták megszálló csapataikat Szíriából, titokban elásták az ország egész akkori aranytartalékát Ezt a mű­veletet török tisztek és kato­nák hajtották végre. A két férfi hajlandó volt megmu­tatni a kincs rejtekhelyét, azzal a feltétellel, hogy az aranyérték egynegyed ré­ssé* biztosítják számukra. Miután erre vonatkozó ígé­retet kaptak,, semmi sem állt többé a kincs feltárásának útjába. REPÜLŐ SZEM Az Egyesült Államok had­serege pilóta nélküli »repü­lő szemet« rendszeresít, amely az ellenséges hadállá­sok felett körözve lefényké­pezi a csapatmozdulatokat. A »repülő szem« olyan, mint egy tömzsi szárnyakkal ellátott bomba, amelynek végéiben propeller működik. AZ »ÉNEKLŐ HOMOK« A moszkvai rádió jelenté­se szerint szovjet tudósok felfedezték, hogy mi okozzá az »éneklő hamok«-nak ne­vezett jelenséget. Az érde­kes természeti jelenség oka szerintük az, hogy a kvarc- kristályok speciális tulajdon­sága folytán a homokszem­cséik villanyossággal telítőd­nek. Erre a következtetésre egy leningrádi természettu­dós csoport, Mihail Petrov professzor vezetésével jött rá, miután éveken keresztül tanulmányozták az eddig megmagyarázhatatlan ►«ének­lő homok« rejtélyét. TŰZHÁNYÓ AZ AZORI SZIGETEKEN Az Azari szigetekhez tar­tozó Faial szigetén kitört a Capelinos nevű tűzhányó. A kitörést körülbelül száz mé­ter magas lángoszlop jelezte. Utána szikladarabok repül­tek szerteszét, majd a forró láva és a hamu elpusztította a sziget majdnem teljes ga­bonatermését. az olyan sikeresen felrobbant, mikor véletlenül pipára gyúj­tott, hogy kiverte az összes ablaküveget! Valószínűleg szegény Elvira ezekbe halt bele olyan korán, de hát ő sohasem értette meg Lajost. Drága, aranyos Lajosom, de aranyember voltál. Kész a kép, teljes pompá­jában fénvílik a keret, és ret­tenetes benne az aranyember Lajos bácsi. Most járja vele körbe a szobát, keresi, hogy hová akassza. Megkövülve várok. Végire megállapodik Ady és Kosztolányi képe előtti Kosztolányit leveszi, ha. tározottan nem tetszik neki* és helyébe teszi Lajos bácsit. Adyt nézem, és várom, mit szól hozzá. Mivel ezután több, emlí­tésre méltó esemény nem tör­tént, és alaposan be is sötéte­dett, Reza is megkapta füge­falevéltea adagját. Istvánka néni papírra csavarta a haját, és pohárba helyezte fogait, békességben lefekszünk. V illanyoltás után még levizsgáztat az imád­ságokból, sorban belezavaro­dom, erre elmondatja velem még egyszer mindegyiket, és végre .békét hagy, mert most már egyedül akar imádkozni, az egész családért (nem kis munka) és főleg Lajos bá­csiért De mielőtt belekezde­ne, még a képe alá állít egy vázát virággal, majd a kony­haszekrényből behoz két nagy gyertyát, és a dáliák közé szúrja, de lehet, hogy ezt már csak álmodom. Aztán, nem tudom, mikor és hogyan, de iszonyatban éto. redek. Rettenetes zuhanás, mintha széket borított volna valaki. Egek, biztosan nem zártam be az ajtót. Megmere­vedek, zsibbadni kezdek, és ’kiver a veríték a rémülettől. Lélegzeni sem merek, minden idegszálammal a sötétbe fi­gyelek, ahol valahol állnia kell a zajtól meglapult betö­rőnek. Mellettem abbamarad a horkolás, és a gyors léleg­zetvételből veszem észre hogy Istvánka néni is feléb­redt, és hasonló érzelmei le­hetnek, mint nekem, mert meg sem mukkan. Végül is nem bírom tovább, lesz, ami lesz, csak fényt, vi­lágosságot, mert ebbe bele lehet őrülni. Felugróm és Ist­vánka nénin mászom át a villanykapcsolóhoz, ezt tárt- vár» biztonságosabbnak, de ő nyilván azt hiSzi, hogy ez a betörő, és felvisítva kiugrik az ágyából, és eliramodik a sötétben, fellötove a kis asz­talt. Vacogó foggal tapogatok a kapcsoló után, és ebben a pillanatban nekem szálad pu­ha melleivel Istvánka néni. Mind a ketten visítunk. Vég­re fény, és félájultan ülünk egymás mellett a padlón. Szemben velünk, szintén a földön Lajos bácsi fényképe mered ránk szilánkokká ment üveggel, a széttört váza, szét­fröccsent víz, virágok és gyer­tyák társaságában. Én erre' rögtön magamhoz térek. Felemelem a képet, hát persze, a szúette fából ki­csúszott a karika, de hogyan tudott ekkora zajt csapni. Gyanakodva nézem Lajos bá­csit, ügy látszik, halála után is tréfás kedvében van. D e Istvánka néni 'nem veszi ilyen egyszerűen a dolgokat, és mikor a képet ismét a helyére akarom ten­ni, felvisít, csak azt ne, Isten őrizz, tegyem ki, vigyem ki, de azonnal, ez rosszat jelent, ez halált jelent, valaki meg­hal a családiban, szűszmáridm el ne hagyj. Ne álljak ott, mért állok ott, vigyem már, és eltakarja szemét, miköz­ben kijelenti, hogy ő ebbpn a házban tovább nem ínarad, mert ez égi jel volt, hanem a korai vonattal elutazik, és reggelig imádkozik az egész család lelki üdvéért. Én ezalatt utasítása szerint főzöm a csodatevő fügefalevélteát, és beiszunk belőle jó fél-fél li­tert, hátha még használ. A maradékot Lajos bácsira hin­tem, neki sem árt. És háláiéit szívvel gondo­lok rá, bocsánatot kérek tő­le eddigi magatartásomért, most már nem is találom olyan visszataszítónak. Elha­tározom, hoigy elhelyezem ke­gyelettel az előszobában örök időkre, mert íme, nemcsak aranyember, nemcsak tréfás ember, hanem még halála után is micsoda gavallér. «. , ; Mihályi Margit

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents