Somogyi Néplap, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-22 / 197. szám

Péntek, 1957. augusztus 22. 4 SOMOGYI NÉPLAP Világhírű kerékpárosok nyomában a fonyódi hegyi pályán Kezdetben vala Dióshegyi Ernő mérnök terve a fonyódi stadion­ról. Amikor több ezer példányban elkészült a stadion-levelezőlap, a fonyódiak álmodozni kezdtek nem­zetközi versenyekről, válogatott viadalokról. A stadion-terv majd­nem csak terv maradt. A fonyódi" pálya lassan, igen lassan épülget, a nemzetközi viadal azonban nem álom többé. Ott volt Fonyódon a természetadta szép kerékpáros körpályán. Ezért ünnepelt az al­kotmány-ünnep előnapján, au­gusztus 19-én Fonyód. • • * Kapitanov, Olizarenkó, Bebe- nyin, Krisztov, Koczev. Idegen ne­vek ezek a magyar nyelvnek, de mindmegannyit mint régi ismerőst köszöntötték a fonyódi »bennszü­löttek«, no meg az üdülők soka­sága is már a nagy nemzetközi ke­rékpárverseny előestéjén, amikor külföldi vendégeink és Aranyiék főpróbát tartottak a pályán. Nagy verseny lesz — mondották előre a fonyódi »kerékpárszakértők«, mert való igaz, hogy a kerékpárverseny hírének hallatára egyszerre sok »szakértője« lett e somogyi falu­ban e sportágnak. / * • • • Elindult á mezőny! Rögtön a rajt ntán szenvedtek a gépek, a ke­rékpárosok egyaránt. Percek alatt megnyúlt a mezőny, sőt már az első körben rögtön találkoztunk a kerékpárosok rémével, a bukással is. Csömör lett az első áldozat. Kénytelen volt kiállni. * * * A legnépszerűbb kerékpáros Fo­nyódon még nem világnagyság. Még 20 éves sincs. Neve: Dévai Já­nos, a Pécsi VSK versenyzője. Hogy jutott el ide is híre? Egy­szerű a válasz. A kicsinek, a fia­talnak a nagyok árnyékában sok híve van. Szívesen látták volna a nézők, ha a kis Dévai lépést tud tartani a legjobbakkal. Még nem tud. A győztes Kapitanov kereken egy kört vert rá. Ezt azonban nem £ell szégyelnie Dévainak. Különö­sen nem, ha azt veszi számba, hogy kik maradtak mögötte a vert mezőnyben. Nem kisebb nagysá­gok, mint a világbajnokságra ké­szülő bolgár válogatott csapat tag­jai. * * * Szakkörökben folyik a vita: szenved-e a kerékpárvei\:jenyzö, amikor erejének maximumát adva tapossa a pedált, hogy legyőzze a hegyeket, vagy sem. Döntsék e! az illetékesek. A fonyódiak úgy döntöttek, hogy igenis szenvednek ezek a versenyzők, akik verseny közben áhítják a vizet, a hűsítőt, az ételt. Ebben aztán segítették a versenyzőket. Szinte lépten-nyo- mon ott volt a segíteni akarás. Előbb pohárral, később vödörrel és fecskendővel zúdult a víz. Ku­lacsokban adták a citromos limo­nádét. Vadidegen szurkolók szőlőt, barackot, vagy szeletekben citro­mot adtak fel a kapaszkodókon a versenyzőknek, hogy meghálálják a kerekeseknek, amiért oly szép sportteljesítményt adlak jutalmul Fonyódnak. • • • Gépkocsival szegődtünk a ke­rékpárosok nyomába. Nem is könnyű dolog ez. Igaz, hogy a hegyre fel még csak álltuk a ver­senyt. A bélatelepi lejtőn azonban lemaradtunk. Mert ki az a gép­kocsivezető, aki itt 75-80 kilomé­teres sebességgel mer száguldani a kanyarban is? Kapitanovék azon­ban mertek. Eláruljuk, a hegyre fel is 25-öt mutatott a kilométer­óránk. Hát ilyen legények ezek a kerékpárosok. • • • Az elején megcsillant a magyar fiúk győzelmi reménye is. Aranyi, Török Gy., Megyeid! meg Orbán hosszú időn át ott voltak az élen. Aztán'jött Kapitanov 35 km hosz- szú gyilkos hajrája. Ezt már nem lehetett bírni. Törökék sem bírták, leszakadtak. Végül is a 4—5. hely jutott nekik. Ez is dicsőség ilyen mezőnyben. • * • Bebenyinről is szólni kell. ö már a 3. körben defektet kapott s sze­relni kényszerült. Aztán egyedül vágott a mezőny nyomába. Végül Is 3. lett, de e versenyen ő volt az erkölcsi győztes. • • * A rendezésről is beszéljünk. Ttt akadt a végén kisebb hiba. Ilyen­nek számít, hogy a budapesti ve­zetők vitatkozása közben előbb eit a célba, s egy körrel keveseb­bet futott például a 9. helyezett s az őt követő csoport, mint a 8. Dévai. Helytelen volt a kiállított dijakat nem a helyszínen kioszta­ni, hanem átvinni Boglárra. Mél­tatlankodott is ezért Jónéhány né­ző. Tegyük hozzá: joggal. Mindezek ellenére állítjuk, jól sikerült az első fonyódi nemzet­közi kerékpáros verseny. Várjuk a folytatást. K. S. A K. Dóssá labdarúgó-csapata nyerte as Alkotmány Kupát Augusztus 19-én mérsékelt ér­deklődés mellett kerültek sorra a Kaposvárott első ízben kiírt Al­kotmány Kupa döntő küzdelmek. Először a 3—4. helyért játszottak a csapatok. Ez a találkozó elég unal­mas játékot hozott, s a nagyobb tapasztalattal rendelkező Vörös Lobogó jó kezdés után biztosan nyert, bár a végén nagyon feljöt­tek a vasutasok. A döntő mérkőzésen vaskos meglepetés született. Az unottan, lélek nélkül játszó KMTE csapa­tát teljesen valós körülmények kö­zött fektette kétvállra a K. Dózsa. Ez az eredmény csak annak meg­lepetés, aki nem látta a mérkő­zést. A kaposvári lila-fehérek nyerték tehát első ízben a kaposvári Al­kotmány Kupát, ök őrzik egy éven át az igen értékes, szép serleget. Beszámolónk a döntőről: KV LOBOGO-KH VASUTAS 4:3 (4:1) Lobogó: Kovács - Krejczinger, Szilvást, Susenka — Perreg, Mű­dig — Nagy, Nagyréti, Vigh, Sza­bó, Szűcs. Vasutas: ülés - Wéber, Nagy n., Kuti - Németh, Tallián — Laki T., Jónás, Benedek, Bán­kúti, Laki n. A nagy meleg rá­nyomta bélyegét a találkozóra, amelyen a Vörös Lobogó hamaro­san bebiztosította győzelmét. Ez­után már hiába hajrázott jó} a vasutas csapat. Unalmas mérkőzés volt. G: Végh 2, Műdig, Szűcs, ill. Laki I. 2, egyet ll-esből, Bánkút!. K. DÓZSA—KMTE 1:0 (1:0) Dózsa: Molnár II. — Illés, Deák, Güth - Nagy, Kutasi - Veverán n., Kecskeméti, Jankovics, Tacsi, Veverán I. KMTE: Kovács - Eg­res, Darvas, Takács Parnmer — Jutási, Zsoldos, Cser- pes, Szili, Torok. Változatos játék­kal kezdődött a mérkőzés, s a Dózsa a 8. percben Veverán I. ré­vén megszerezte a vezetést. A gól után, ha lehet, még lelkesebben Játszott a nagy becsvággyal küzdő lila-fehér csapat, a teljesen szét­eső játékot, nyújtó, lélektelen KMTE megérdemelten maradt alul a Dózsával szemben. Béke Kupa kerékpárverseny — Németh, Alkotmányunk ijnnepén a So­mogy megyei Kerékpáros Szövet­ség délelőtt a nagykanizsai or­szágúton országúti, délután pedig a Dózsa sporttelepén salakpálya területi Béke Kupa kerékpáros- versenyt rendezett. A verseny szépséghibája volt, hegy a bene­vezett vidéki versenyzők nem je­lentek meg, egyedül a Pécsi Bá­nyász képviseltette magát egy versenyzővel. Az országúti verseny eredmé­nyei: Alumínium kerekesek (táv 60 km): l. Kiss (K. Kinizsi) 1:52.30 ó, 2. Horváth (KH Vasutas) 1:57.30 ó, 3. Zsebi (KH Vasutas) 1:58.0 ó. Vaskerekes ifjúságiak (táv 40 km): 1. öry (K. Kinizsi) 1:21.0 ó, 2. Endrédy (K. Kinizsi) rajta, 3. Balogh (K. Kinizsi) rajta. Vaskerekes serdülők (táv 30 km): l. Bogdán (KH Vasutas) 59.30 p, 2. Somogyi (K. Kinizsi) 1:00.05 ó, 3. Nett (K. Kinizsi) rajta. A salakpálya verseny eredmé­nyei: Háromfutamos gyorsasági ver­seny alumínium kerekesek részé­re (2x5 kör, 1x10 kör): 1. Kiss (K. Kinizsi) 13 pont, 2. Pákozdi (K. Kinizsi) 10 pont, 3. Köbli (Pécsi Bányász) 6 pont. Vaskerekesek (2x5 kör): 1. öry (K. Kinizsi) 10 pont, 2. Endrédy (K. Kinizsi) 6 pont, 3. Fenyő (K. Kinizsi) 4 pont. A vaskerekesek üldöző-versenyét a Fenyő. Kása, Nett, Balogh ösz- szcállílású csapat nyerte. K. Kinissi—Ferencváros tartalék 8:2 (1:0) Kaposvár, Dózsa-pálya, 3000 né­ző. V: Varga (Nagyatád). K. Kinizsi: Ory - Gergely, Szi­geti, Pálfalvai — Barna, Márkus — Tóth, Szentgróti, Horváth, Mózsi, Stadler (Acs). Ferencváros: Virág - Győri-Kiss, Kiss III., Szebeni - Simon (Rehák), Nagy (Kereki) - Tihanyi, Tarsoly, Szigeti, Forgács. Nagy G. Már a mérkőzés elején kitűnt, hogy a kaposvári fiúk korántsem játszanak olyan elfogódottan a fe­rencvárosi tartalékok ellen, mint legutóbb, amikor a Bp. Honvéd volt az ellenfelük. Változatos, jó iramú játék folyt a pályán, mely­ben a Kinizsi valamivel többet tá­madott, mint nagynevű ellenfele. A 32. percben' Horváth és Stadler •helycserés támadása után Stadler ugrott ki és remekbeszabott gólt lőtt. 1:0. Az ellentámadások során örynek kellett három ízben is ki­futva tisztáznia. A második félidő a Ferencváros támadásaival kezdődött, a 12. perc­ben mégis a Kinizsi ért el gólt. Ekkor Mózsi lőtt 18 méterről a sarokba. 2:0. Nem sokkal később két perc alatt egyenlítettek a ven­dégek. A késlekedő védelem mel­lett előbb. Tarsoly, azután Szigeti volt közelről eredményes. 2:2. Az egyenlítés után mindkét csapat nagy iramot diktált. Az utolsó percek hazai fölénye azután meg­hozta a győzelmet. Előbb ugyan Horváth 6 méterről kihagyott egy nagy helyzetet, utána Acs lövését is kinyomta a sarokból Virág. A 42. percben Szentgróti beadóét Forgács a 16-oson belül karral ütötte el a Kinizsi-csatárok elöl. A vitathatatlan 11-est Horváth érté­kesítette. 3:2. A vasárnapi játékánál lényegesen jobbat nyújtott ezen a mérkőzésen a Kinizsi. Voltak ugyan még hi­bák a csapatban, egy-két játékos sincs még formában, fokozni kell a gyorsaságot, főleg a kezdősebes­séget, de már kezd kialakulni a csapatjáték. Láthattunk szép lab­dameneteket, jó passzjátékot, 40— 50 méteres, pontos keresztlabdákat. Ha a csapat továbbra is így javul, nyugodtan nézhetnek a Kinizsi- szurkolók a bajnoki rajt elé. Egyénileg a fiatal öry bátor, jó érzékű kapusként mutatkozott be. örvendetes Barna, Horváth és Stadler formajavulása. Tóth, Szi­geti és Gergely mindvégig lelkesen és jól küzdöttek, Márkus és Szent­gróti játéka is kielégített. Mó­zsi inkább csak a második félidő­ben lendült Játékba. Pálfalvainak és Ácsnak még mindig nem megy. A ferencvárosi csapatból Győri- Kiss, Tarsoly és Forgács játéka emelkedett ki. w Mayer Géza- Elkészült a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság sorsolása. A sorsolást laDunk szombati számá­ban közöljük. A mákgubó érték, ne dobja a sárba. Atvessi minden kösségben a földművesssovetkeset felvásárlója. 1 kg ára 90 fillér.-hírek­A Megyei és a Városi Pártbizottság köszöneté A Megyei és a Városi Párt­bizottság köszönetét fejezi ki mindazoknak az elvtársaknak, akik az alkotmány ünnepének megrendezésében közreműköd­tek. Köszönetét mond a Haza­fias Népfrontnak a nagygyű­lés megrendezéséért, a kultúr- csoportoknak az augusztus 20-i műsorért. A Megyei és a Vá­rosi Pártbizottság külön kö­szönetét fejezi ki a vásár sike­res lebonyolításáért a megyei tanács kereskedelmi osztályá­nak, a MESZÖV-nek, a So­mogy megyei Népbolt Vállalat­nak, a Kiskereskedelmi Válla­latnak, a Vendéglátóipari Vál­lalatnak, a marcali, nagyatádi és nagybajomi földművesszö­vetkezetnek, a répás-pusztai Első ötéves Terv és a szoro- sadi Uj Élet Termelőszövetke­zetnek, az Állatforgalmi Válla­latnak, a Kossuth Könyvkiadó­nak, a KIOSZ-nak és a KI- SOSZ-nak. — Élüzem avató ünnepsé­get tart szombaton délután a Béke szálló nagytermében a KPM Közúti Üzemi Vállalat (volt Útfenntartó). — Talajjavítási és növény­termelési bemutató lesz szom­baton a LábocLi Állami Gazda­ságban a Hazafias Népfront nagyatádi járási bizottsága és a járási tanács mezőgazdasági osztálya rendezésében. — A Kisipari Szövetkezetek Somogy megyei Szövetsége új helyiségbe költözött. Címe: Lenin utca 5—7. Telefonszá- maik: elnök és titkárság 25-86, pénzügy 20-49, anyag 24-65, szerv, és jogi csoport 12-68. Hivatalos idő délelőtt 8-tól fél 1-ig, délután fél 2-től 5 óráig. — Bírósági hír. Még május­ban Tóth József többszörösen büntetett előéletű segesdi la­kos munkából hazatérve be­tört Miokovics József lakásá­ba, az ablakot elzáró pokirócot letépte, bemászott a konyhá­ba, és a lakásban lévő akta­táskából 251 forintot ellopott. A bírósá® hathónapi börtön- büntetésre Ítélte. — Világvevő rádiót kapott jutalmul a felsőmocsoládi Pe­tőfi Tsz az első félévben elért nővén ytermelésd és állatte­nyésztési eredményei elisme­réseképpen^ a Kaposvári Járá­si Tanácstól. A rádiót augusz­tus 19-én Simon Lajos, a járá­si tanács vb. elnökhelyettese adta át a tsz-nek közgyűlés ke­retében, melyre egyéni gazdá­kat is meghívtak. — -A szocializmus a béke csillaga« címmel békegyűlést tartottak a bőszénfai lótenyész­tő telepen. Az előadáson meg­jelent 150 főnyi hallgatóság előtt' Mózes Márton szakszer­vezeti titkár mondott beszédet. — Megkönnyíti a házias­szonyok munkáját Kőszegi György, a Kaposvári Vasipari Ktsz dolgozója áltál készített, tűzhelyhez hasonlatos gázsütő. Az új gázsütő zománcozott ki­vitelű, s mindössze 4—500 fo­rintba kerül majd. A minta- példányt kiállítják a KISZÖV terménykdáUításán. Apróhirdetések ADÁS-VÉTEL Kertész u. 35. sz. ház eladó, be­költözhetőséggel,_______________(1082) Eladó 250-es, fekete Pannónia oldalkocsis motor, jó állapotban, igényesnek. Kaposvár, Április 4 u. 28. sz._______________________(1179) Somogyjádon az állomással szem­ben 600 négyszögöl területen 8 m- es gazdasági épület plusz 5000 db tégla sürgősen eladó. Továbbá egy pár ló és tehén, valamim takar­mány. Császár János, Somogyjöd. ________________________________(1187) S ürgősen eladó Kaposfőn Kos­suth L. u. 217. sz. új, villaszerű családi ház, nagy telekkel, na­f yobb gazdálkodásra is alkalmas, rdeklődnl reggel 6-lg, este 6 óra után.___________________________(1193) R ózsa u. 1. sz. ház életjáradékra eladó.___________________________(1195) Méhészek! 65 éves, betegségmen­tes méhészetünkből évtizedek óta kitenyésztett Jó tulajdonsággal bí­ró méhanyák 60 Ft árban után­véttel kaphatók. Wirth és fia mé­hészet, Inke.___________________(1197) Használt 8 szalufa, 3-5 méteres ajtók, olcso ajtó, asztaltűzhely és gyermekágy eladó. Petőfi u. 13. ______________________________________(1201) S ürgősen eladó hajszárító búra, új és régi. Uj cseh hálóbútor, re- kamíé, fotelek, asztalok, kárpito­zott székek, rádió, lemezjátszó, új lemezek. Alkalmi vetel. Mezöfi Jó- zsefné, Marcali, női fodrász. _______Ä________________________(1090) I gáiban. Vöröshadsereg u. 132-es sz. ötszobás családi ház, gazdasági épülettel, azonnali belköltözhető- séggel szabadkézből eladó. Érdek­lódnl ugyanott.________________(1006) M indenfajta gyümölcsfa és rózsa- fak (1 es 2 évesek) megrendelhe­tők. Április 4 u. 26.___________(1202) 6 család méh eladó. Cím a Hir­detőben. (lüoo; Eladó két db ajtó. Dimitrov u. 2Lsz^iorváth^^^^^^^^^^(1200) CSERE Szabadságpark mellett családi kertes házban lévő kétszobás, kőnyhós, nyárikonyhás, pincés házrészt nagyon olcsón adnék for­galmas úton lévő lehetőleg na­gyobb, vagy műhelynek megfelelő helyiséggel rendelkező lakásért. Vasútállomás, piac, Lenin út kör­nyéke előnyben. 48-as Ifjúság u. 6. (1065) VEGYES Lakását otthonossá teszi, ha ké­peit Strasszer képkeretezőnél ke- retezteti. Berzsenyi u. 8. (1082) Figyelem! Szaküzleteinkben f. hó 20-tól befőzési paradicsom-vá­sárt tartunk. A paradicsom ára kg- ként 1.20 Ft. MÉK Központ (volt Mezőért). _______•______________ (1058) E lveszett Lenterlcz István, Ka­posvár, Róma-hegy 91. sz. alatti lakos üsiójének járlatlevele. A Jár- latlevél 1957. szeptember 4-én lett kiállítva Kaposvárott. A járta tlevél adatai: 1957. aug. 21-i születésű, zsemletarka üsző. Járiatlevél szám: 2792/070207. Ezen Járlatlevelet meg­semmisítem. Városi Tanács Mező- gazdasági Osztály, Miklós Lajos előadó._________________________(1001) K aposvár—Mernye között 20-án a vonaton hagytam bőr aktatáská­mat ruhaneművel. Kérem a be­csületes megtalálót, jutalom elle­nében a kaposvári Hirdetőbe adja le. (1069) NYÍLT TÉR Feleségemtől, Maza Sándornétól (szül. Tánczos Erzsébet) külőnvál- tan élek, érte sem erkölcsi, sem semminéven nevezendő felelőssé­get nem vállalok. Maza Sándor Viszontlátásra szeptember húszadikán Színházunk művészei a hosszt és sikerekben gazdag nyári túr né után egyetlen napra hazatér tek Kaposvárra, és itthon zártál az 1957-58-as színházi évado Kálmán Imre Csárdáskirálynő cí mű operettjének előadásával. . - jelenthetné e sorok írója, hí v&talcs ridegséggel kommentálv: azi, hogy színházunk bezárta ka púit. .. ~Am, ha számba vesz szűk, hogy mit jelent nekünk i temploma a művészetnek, akkoi nincs helye a hivatalos hidegség nek. Nem szabad szégyenkez nünk, hogy prózában írott veri kívánkozik a toll hegyére .. . Augusztus 20-án este valamivé tizenegy óra után gördült 1< szebb emberi valónk tükre, < színpad öreg öársonyfüggönye, : ereszkedett le ünnepi lassúság gal a vasfüggöny, melynek aprí ajtajában egy hónapig nem üd vüzölheti taps művészeinket. ■Színházunk jól megérdemeli szabadságára indul. Elmennek es évi kedves ismerőseink, elmegy Viola, Daniló gróf, Litván Gáboi hegedűművész, elmegy Ruy Bla! és véle Zafari is, valahány is­merős hősünk elmegy, hogy égj hónap múltán visszatérjen, ki- pinenten arra a különös becsben álló feladatra, hogy művészetük új hősökkel ajándékozzon meg bennünket. Egy hónapig az elmúlt szín­házi év, színházi é^ ek emléken dajkálgató csendé a színházi Nyugalmát védik mint szigoré íendőrök a piros betűkkel be­szélő feliratok: »Nyári szünet!<• Városunk élete pedig egy szín­nel szegényebben vár, hogy visszakapja ezt a büszkeségre jo­gosító szint, várja a viszontlá­tást, a három év alatt annyira szívünkhöz nőtt színház kapu­nyitását! Ma még vidám »viszontlátásra-« köszöntésektől hangos a színház környéke. Holnapra a várakozás csendje övezi komoly ünnepé­lyességgel a kedves épületet kí­vül, belül. Már azt látjuk benne, azt várjuk tőle, ami új. A kö­vetkező évadot ígérik a hallgató falak, oly szemérmes zártsággal, mint ifjú anyák várják a szívük alatti életre készülőt, a gyerme­ket. Színészeink közül talán nem mindegyik tér vissza, útjuk más városok színházaihoz vezet. Nem szabad neheztelnünk rájuk. A színművész különös vándora az életnek. Ott lel otthonra, azt lát­ja szemével otthoni tájnak, ahol új művészi feladatokkal kecseg­tetik. Elmennek? Nem tartóztat­hatjuk őket. De kívánunk nekik oly sok forró sikert, mint ami­lyeneket itt arattak! S egyúttal köszöntjük előre azokat, akik érkeznek. A most még ismeretleneket, »leiket jövő ilyenkorra ugyannlvan szeretet­tel kísér figyelmünk el a nvári szabadságra. mir»t most színhá­zunk társulatának »öreg« tag­jait! * A viszontlátásra szeptember húszadikán! ^>^űvelődés Szórakozás Vörös Csillag;: Spanyol ker­tész szélesvásznú 5, 7, 9 óra­kor. Szabad Ifjúság;: Időzár 4, 6, 8 órakor. Dózsa Kertmozi: Polortia ex­pressz. 8 órakor. Balatonlellei szélesvásznú mozi: Aikineik meg kell hal­nia fél 9 órakor. Rippl-Rónai Múzeum: ösré- gészeti, várostörténeti, népraj­zi, természettudományi kiállí­tások és a Rippl-Rónai képfei- állítás. Nyitva: 15—19 óráig. Megyei Könyvtár: Könyv­kölcsönzés és olvasótermi szol­gálat 9—11-ig és 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv- kölcsönzás 9—11 óráig. SOMOGYI NÉPLAP Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: az MSZMP Megyei Végrehajtó Bizottsága. Szerkesztőség: Kaposvár Sztálin üt 14. — Telefon: 15-10. 15-11. Kiadóhivatal: Latinka S. u. 2/a. Telefon: 15-16 Somogy megyei Nyomdalp. Váll. Nyomdáért telel: László Tibor. cÁ tcutéú-bzjt Pzilkséi^eÁl Bojtjaink; Kaposvár, Május 1 utca 24. Tel.: 16-96 Kaposvár, Május 1 utca 6. Tel.: 16-71 Kaposvár, Ady Endre u. 11. Tel.: 13-75 tanulúszerek bíSz£fzé£&f3í máit tttő í'l qMidő-Vkő djon ezáltal elkerülheti a szeptemberi tolongást. Boltjaink bőséges áruválasztékkal várják kedves fogyasztóinkat. KAPOSVÁRI kiskereskedelmi vállalat

Next

/
Thumbnails
Contents