Somogyi Néplap, 1958. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-01 / 153. szám
SOMOGYI NÉPLAP 9 »58. július í. A LATINKA-SZOBORERT Üzemről-üzemre, hivatalról-hivatalra Nem a balatonberényieken múlik Emberek százai és ezrei juttatták el szavbőljövő adományaikat már eddig is a bizottságokhoz, minden nap több lesz a pénz a Latinka-szoborra. A gyűjtés menetéről kértünk felvilágosítást a város néhány üzeméből, hivatalából, intézményéből. Sokan másodszor hozzák forintjaikat A Cukorgyárban péntekig már 10 700 forint volt a gyűjtés eredménye. Az üzem igazgatója, a tizehkilences Tabák Lajos elvtárs 300 • forinttal kezdte, s már rnajnem mindenki adakozott. Van akitől 100 forint tellett, de attól is szívesen vették a tíz forintot, aki csak ennyit tudott adni. Az átlag húsz forint körül mozog. Liliom Edit technikus 100 forintot adományozott. Hampó Katalin alig több mint 800 forintos fizetéséből 50 forintot ajánlott fel. Szívesen adták. Tabák elvtárstól örömmel tudtuk meg, hogy vannak, akik egyszer már adtak, de később úgy gondolták, jutna még tőlük, és másodszor is felkeresték a gyűjtéssel megbízott dolgozókat. így tett a minap Molnár Sándor és Tápi József is. Jönnek az üzembe a nyugdíjasok is, mondván, őket még senki sem kereste fel, pedig ők sem akarnak kimaradni az adakozásból. Tavalyi József, Cserháti János nyugdíjas szerény adománya is a cukorgyárnak gyűjtőívén szerepeL Várakozáson felül <— Higgye el, sokszor magam is meglepődöm, amikor beállít hozzám egy öregedő bácsika, vagy nénike és hozza a megta- kirított pénzecskéjét — mondja dr. Ungar Sándor, a KISOSZ elnöke. Majd levelekből olvas, mert a vidéki kiskereskedők közül legtöbben így juttatják el adományukat a Latinka-szoborra. »A Tanács- köztársaság kikiáltásának negyvenedik évfordulójára szívből hozzájárulok a Latin- ka-szoborhoz« — Vlah Ferenc balatanlellei kocsmabérlő írta e sorokat egy kis levélkére a 100 forint mellé. — Tudja, mit jelent ez, többet, mint a iOO forint, mert érzi az ember, hogy velünk vannak, érzi a ragaszkodást a népi demokráciához. A minap bebattyogott hozzám Török Imre bácsi. Ott árusít a piacnál, mindkét lába hiányzik, s nyolcvan forint járt neki rajtunk keresztül cigaretta értékkülömbözetként. Mindjárt a Latinka-szoborra ajánlotta fel a pénzösszeget. »•Hogyne adnám — vélekedett — amikor én nagyon jól ismertem Latinkát«. — Az is meglepő — fűzi tovább a szót dr. Ungar Sándor —, hogy az elsők között a szegényebb helyzetű kiskereskedők küldik forintjaikat. Itt van például özvegy Tóth Jó- zsefné — ismerem őt — Fonyódon kis bódéban árul zöldséget, gyümölcsöt, azt is tudom róla, hogy nem valami fényesen megy az üzlete, mégis 100 forintot küldött. Szóval, ahogy látjuk, »szíwel-lélekkel megy á gyűjtés«. — És mégis hányán adományoztak eddig már? — Kétféleképpen szerveztük meg a gyűjtést. A kaposváriak nálunk adják le a pénzt, a vidéken lakó kiskereskedőket körlevélben kértük meg, hogy postán adják fel az adományt. Eddig mintegy 60 kiskereskedő 3000 forintnyi adományáról tudunk. A türelem is pénzt terem ... Ez a vélemény járja a Textilművekben. Mint megtudtuk, a gyűjtőíveket szétosztották, a bizalmiak már meg is kezdték a gyűjtést, csakhogy addig nem adják vissza azokat,, amíg minden bizalmi beszélni nem tud a hozzá tartozó valameny- nyi dolgozóval. Az üzem igazgatója, Róna Imre elvtárs 350 forintot adott, az adminisztrátorok átlagosan 50 forintot írtak nevük után a gyűjtőívre. Helyes a Textilművek dolgozóinak ama nézete, hogy erőltetni nem kell a gyűjtést, ám arra sem árt ügyelni a pártszervezetnek, nehogy közömbösség váltsa fel a türelmes, meggyőző munkát. A kaposvári kórháznál dolgozó kommunisták az osztályokat felosztották maguk között: jki hol szervezi a gyűjtést. Röpgyűléseket tartottak osztályonként, s úgy fogtak hozzá a gyűjtéshez. Bár a gyűjtés még tart, mostanáig 5040 forintot fizettek be a hórházi dolgozóktól összegyűjtött adományként. A gyűjtőívek szerint dr. Gero Imre fogászati rendelő főorvos 300, dr. Kerek Sándor, a szemészeti osztály főorvosa 300, dr. Bárd Rudolf urológiai főorvos 200, dr. Füssl Imre röntgen főorvos 200 forintot adományozott a Latinka-szoborra. Dr. Borsos Dezső- né 150 forint után írta nevét a gyűjtőívre. Ferenczi Pálné vezető asszisztens 100 forinttal járult hozzá a nemes célhoz. A bőrosztályan Ständer Józsefné főnővér 50, minden ápolónő 30, a takarítónők pedig 20—20 forinttal vették ki részüket a gyűjtésből. A szabási betegotthon 16 dolgozója 530 forintot küldött be a szoborra. A Tüdőgondozó 15 dolgozójától 670 forint gyűlt össze mostanáig. Ahol hefejezték a gyűjtést Frimm Géza elvtárstól, az Állami Biztosító vezetőjétől megtudtuk, hogy a vállalat mind a 80 dolgozója részt vett a gyűjtésben. Átlagosan 22,50 forintot adományoztak. A pénzt az utolsó fillérig befizették, s az okmányokkal is elszámoltak. Június elején megtörtént a gyűjtés a Magyar Nemzeti Nyelnie kellett a rettenetes izgalomtól, miközben kezével hadonászott, és a fülei is égtek. — Sánta Biritől a takarékbélyegek árát... bent vannak az irodában. A tekintetemre eltűnt az ajtóban és behúzta, Miivel tilos volt kileskelodni, de nyilván az esemény hatására engem lesett az egész osztály. Az ügy addig robbanhatott ki, míg a szertárban kísérlethez készültem elő. Jóformán nem is volt gondolatom a nyolcadik osztályig, de mikor annak kilincsére tettem kezem, Mándi Peti arca elé ránduló karját láttam, meg Sánta Biri arcát, aki színes ceruza cserélgetésén kívül takarékbélyegek eladásával is foglalkozott igen nagy ügy- buzgalommal, nagyon találván természetéhez az ilyen cserebere üzlet. így azután tovább mentem az iroda felé. Két osztályból lestek most már utánam, tudtam, ha nem is néztem hátra. Andrásfia András talán éppen akkor adta tudtára az osztálynak, merre tartanak lépteim, mert éktelen zsibongás tört ki utánam. Benyitottam az irodába. Úgy volt minden, ahogy sejtettem. Peti ott állt lehajtott fejjel az igazgatói íróasztal előtt és nem lehetett tudni, mit néz szeme cipője orránál. Sánta Biri a másik oldalon, ütemesen szipogott és erre az ütemre rándultak meg időnként a vállai, miközben tenyérrel kente el könnyeit. Máskülönben csend volt. Tanítók, tanárok körben, ki ült, ki állt, ki várakozásban, ki menésre készen, osztály- tönyvükkel hónuk alatt. Igazgatónk ingerülten fordult meg az ajtó nyílására és még ingerültebben szólt: — Jó, hogy jön. Ez egy valódi csökönyös szamár. Szavát nem lehet venni, talán, ha agyonütnék is hallgatna. És mikor a kitörés végén, közel Petihez, lemondóan legyintett kezével, a gyerek újra az arca elé kapta karját. Es hogy a történtek után érdeklődtem, megtudtam, hogy a pénz tegnap tűnhetett el Biri otthon vette észre a hiányát. Ma reggel meg a gyanakodó gyerekek, akik Petit tegnap a Biri padjában látták a nagy tízpercben, megtalálták vá- szontiarisznyájában a pénztárcát üresen. Ennyi volt, amit eddig tudtak. Miközben ezt hallgattam, egy kép jelent meg előttem. Tegnap boltban voltam kenyérért és Peti is Ott volt. Egy kiló kenyeret vett, húszassal fizetett és mintha a kezében még egy összehajtott százas is lett volna, a színe után ítélve, de akkor ezzel igazán nem törődtem. Kenyeret vett és ahogy odaadták neki, még a pénzéből visszakapott, nagy darabokat tört le, csak úgy ropogott a héja és hatalmas falatokban gyűrte a szájába. Falta a kenyeret, mint aki nagyon, nagyon éhes. Kenyeret vett a lopott pénzen, mert hogy ő a tettes, most már nem volt kétséges. De kenyeret vett és nem haszontalanságot, édességet, csokoládét, mint számtalan esetben tették ezt más gyerekek, ha pénzre tettek szert. Es ez a körülmény valahogy mellette szőtt. Néztem, néztem, és ebben a pillanatban kis ügyefogyatt, kopott, megtépázott, szomorú kis verébnek láttam. Ennek a gyereknek a viselkedése az első perctál kezdve megfogott. Annyira nem volt gyerek, öregecske törpe volt. Hozzáléptem és nagyon lassan tettem a kezem a vállára, nehogy a mozdulatom félreértse és megint arca elé kapja a karját védekezőén. — Peti, én tudom, hogy te vetted el a pénzt. Add elő, nem hiányzik még abból sok... csak három forint, igaz? Azon meg kenyeret vettél, ugye? így van? Mindenki rám nézett. Az igazgatóm elnevette magát. — Na, nézd csak, mennyit tud és hallgat, hagyja, hogy megüsse az embert a guta. És mivel Peti továbbra is állhatatosan hallgatott, hozzáfűzte: — Különben is az osztályfőnöke. .. tessék... csinálja. Igazgatóm, most már teljesen lecsillapodva, enyhe derűvel nézett rám, felkapott egy osztálykönyvet, elrobogott, mint mindig, hihetetlen kopogással a visszhangos folyosón. Én még egyszer megpróbálkoztam Petivel. Az állát szerettem volna megemelni, hogy egyszer legalább az arcába tekintsek. Úgy leszorította, hogy nem sikerült. — Peti — kezdtem újra ■—, jobb, ha felelsz, most még nem késő... jóvá lehet tenni mindent... hol a pénz? Sánta Biri reménykedve emelte fel a fejét. Azonban Mándi Peti hallgatott. Egy darabig tanácstalanul néztem. Egyesek már megindultak az irodából. Én sem tehettem másként. Vállon fogtam a két gyereket és mentünk a boltívek alatt Biri felsírt. — Agyonütnek engem otthon, ha nem lesz meg a pénz. Úgy éreztem, mintha Peti Bank városi fiókjánál, ahol 646 forint, s a MEZÖMAG Vállalathál, ahol 590 forint gyűlt össze. Az Állatforgalmi Vállalatnál még folyik a gyűjtés, de már eddig 3500 forintot fizettek be a dolgozók. A ságvári telepről nem érkezett be jelentés. A célgazdaság gyűjtene, de . .. Tabák Lajos etotárs, a Cukorgyár igazgatója is beszélgetett a gyűjtés menetéről a Cukorgyári Célgazdaság dolgozóival, de azok még gyűjtőíveket sem kaptak. (A célgazdaság a járási pártbizottsághoz tartozik.) Ez egyben azt is mutatja, hogy a vidéken egyes j helyeken — nem tudni mi okból — meg sem indult a gyűjtés, noha a gyűjtőíveket a járások is elvitték, s a megyei pártbizottság vehetői a járási pártbizottságok titkáraival, a járási tanács elnökeivel is megbeszélték az ezzel kapcsolatos teendőket. Vidéki elvtársaink, ne felejtsék: a Latinka-szobor j nemcsak kaposvári ügy ... Este hét óra. Balatonszent- györgy felől nagy falka sertés tűnik fel a 72. számú úton. Utánuk lovak, majd szarvas- marhák serege közeledik. Lassan lépdel a mintegy félezer állat Balatonberény felé. Elhaladnak a Kisipari Szövetkezetek Kölcsönös Biztosító Intézetének szép üdülője előtt, aztán felkanyarodnak a falu felé vezető útra, miközben a csordás, kanász aggódva lesi: vajon át tudnak-e hajtani az állomás mellett a vasúti síneken úgy, hogy közben nem eresztik le a sorompót. Amíg a csorda, falíka be nem vonul a faluba, minden jármű kénytelen leállni, mert az állatok elfoglalják az út teljes szélességét. De nem is ez a baj. Hanem az, hf gy az üdülő útranéző parkrészén senki sem tud megmaradni, mert olyan nagy a por, utána pedig minden mozgatható embernek seprőt, lapátot kell ragadnia, hogy az elvonult állatok után maradó szemetet, trágyát eltakarítsák. Nagyon kényelmetlen, s az egészséges levegőt rontó félórák ezek, reggelenként és este is. Az üdülő vezetősége jó ideje már kéréssel fordult a községi tanácshoz: próbáljon segíteni a bajon. A végrehajtó bizottság neki is kezdett rövidesen a munkához. A falu másik felén, távol az üdülőtől, s a lakott területtől kijelölték az új marhahajtó utat. Jó szélesre szabták, hadd ballagjanak kényelmesen rajta az állatok. Az utat úgy irányították, hogy az ä lehető legrövidebb vonalban érje el a legelőt. Itt nem is lett volna semmi baj, csak a vasúti átjárónál. Az állatoknak ugyanis mindenképpen át kell haladniuk a vasúti síneken, hogy a legelőre érjenek. A tanács a MÁV-hoz fordult a kéréssel, építsenek a Baia- tonszentgyörgy és Balatonbe- rény között lévő őrházhoz egy átjárót. A vasút a kérést egyszerűen elutasította, mondván, hogy nincs — és előreláthatólag nem is lesz — rá beruházási kerete. A balatoniberényi tanács most tanácstalan. Szeretett volna segíteni az üdülőkön, eleget akartak tenni kérésüknek. A maguk részéről nem is volt akadály, de mindjárt termett, mihelyt a vasútra került a sor. Emiatt — ki tudja meddig? — minden marad a régiben. Szovjet onkológusok látogatása megyénkben Az Országos Onkológiai Intézetben szovjet onkológusok tanulmányozták a hazánkban folyó rákellenes küzdelmet. A szorosan vett tudományos szakmunkájuk mellett nagyon érdekli őket az ezzel összefüggő szervezési és szűrési munka, ami a területen folyik. Azért jöttek — mint mondták — Somogyba, mert értesüléseik szerint itt van a területi munka legjobban megszervezve és kiépítve. A tudósokat Irina Adolfovna Ovgyejeva akadémikus, a moszkvai központi onkológiai intézet pathológus professzora vezette. Kíséretében volt Galina Alexejevna Lanovnyikova, válla erre a szóra, hogy ütnek, megrándult volnai Léptünkre zenéltek a régi kőlapok. Bevittem őket az osztályba, megvártam, míg mindegyik a helyére ér. Egy pillanatig hagytam. hogy a karikára nyílt szemek sétáljanak mozdulatlan arcomon, aztán órára siettem. Elmentem hozzájuk. Tönkrement, elvadult külsejű asszony fogadott rosszindulatúan. — Minek jönnek panaszra, ha bajuk van vele, üssék agyon, neki is jobb volna, meg nekem is. A küszöbnél tovább nem engedett. Bent egy gyerek sírt állhatatosan. Annyit tudtam meg, hogy kilenc gyerek van, a férje jól keres, de iszákos és a négy nagyobb, Petivel a sor végén, mostoha gyereke, a többi meg mind apró. — Ha hazajön, megverem úgy, hogy kinyúlik. Az apja úgy is kiveri minden este. Mindig részeg az az állat, ha aztán ezt a kölyköt meglátja, csak ordít és zuhé neki. ■— Miért engedi — mondtam neki ettszonyodva. •— Csak üsse agyon. Menne ez is a fenébe, mint a többi, elég nekem a magam gyereke. Ezzel fejezte be a felvilágosítást. — Nem azért jöttem, hogy megverje. — Hát miért — förmedt rám —, akkor meg mit akar? Ezzel a kölyökkel csak úgy lehet bírni, ha minden nap félig agyonveri az ember. Úgy bevágta az ajtót maga után, hogy éppen az orrom előtt esett le egy öklömnyi vakolat. Bizony nem értem el vele semmit, csak annyit, hogy Peti másnap egy embertelen verés látható nyomaival jelent meg az iskolában. És aznap mintha bűnös lettem volna benne, nem mertem feléje nézni. (Folytatjuk.) MIHÁLYI MARGIT aki a Moszkvában székelő conffederátiok központjának az onkológiai szakértője. A küldöttséget dr. Lehotzki Győző, az Oiszágos Onkológiai Intézet főorvosa és igazgatóhelyettese kalauzolta. Siófokon Nagy Lajos járási tanácselnök és dr. Sándor Ferenc járási főorvos fogadta a látogatókat. A járás onkológiai szakrendelésének helyiségében dr. Vetter Ambrus megyei onkológus főorvos ismertette a megyei gondozó munkáját, a rákszűrő állomások hálózatát és a szűrőmunkát. Azután dr. Dobler Ferenc, a siófoki járás onkológiai szak- rendelésének feladatairól és a járás szűrő-munkájáról tájékoztatta a vendégeket. A szovjet onkológusok nagy érdeklődéssel hallgatták mindkét előadást. Számos kérdést tettek fel, majd élénk eszmecsere fejlődött ki. Végül Irina Adolfovna Ovgyejeva akadémikus elismerését, meglepetését és örömét fejezte ki a hallottak, a dokumentált szép eredmények miatt, melyek megerősítik abban a rég vallott felfogásában, hogy azokon a területeken, ahol jól szervezett szűrő-munka folyik, ott a mai fegyvereinkké' is gyógyítható, illetve megelőzhető a női nemiszervi és emlő-rák gyógyíthatatlanná válása. A küldöttség vezetője a továbbiakban hangsúlyozta: helyes, hogy a társadalmi szervek az orvosokkal karöltve, jól együttműködve és megértésben dolgoznak a nép egészségéért. A rákellenes küzdelem ezt a vállvetett munkát nem nélkülözheti. Addig, míg a rák biztos gyógyszerét nem fedezik fel, óriási jelentősége van a jól megszervezett szűréseknek. Ez a megelőző munka ma az egyetlen hathatós fegyver, mellyel a rák terjedése, illetve operál- hatatlarmá válása ellen küzdhetünk. De ez a munka széleskörű propaganda, a nép felvilágosítása, tanítása, nevelése nélkül nem lehet eredményes. Ehhez szükséges a napi sajtó, a társadalmi szervek segítsége. Nagyon örülök — mondotta Irina Adolfovna Ovgyejeva —, hogy így egyetértésben láthatta a társadalmi szerveket, ebben a munkában; Kívánja, hogy a rákszűrő mozgalom úgy haladjon mindenütt, mint a siófoki járásban, akkor a rákellenes küzdelemnek még szebb eredményei lesznek, s a szép Balaton környékéről teljesen el fog tűnni bizonyos rákfajták gyógyíthatatlanná válása. A mezőgazdasági munkák értékelése a kufasi tanácsülés napirendjén (Tudósítónktól.) Kutason a legutóbbi tanácsülésen Papp István vb-elnök beszámolt az időszerű mező- gazdasági munkák végzéséről. — A növényápolásban nincs lemaradás — mondotta. — Minden gazda elvégezte a kapásnövények első kapálását. A szálastakarmányok nagy része már a pajtában, vagy kazalban van. A rétek lekaszálásánál nagy segítséget nyújtott a gépállomás fűkaszáló gépe. A legtöbb gazda megkezdte vágni az őszi árpát, sőt Tótlh József, Lőczi József, Bondor János és a Haladás Tsz már végzett is az árpa aratásával. Örömmel állapította meg azt is az elnök, hogy javultak a terméskilátások. Őszi árpából 11—12 mázsás termés várható. A Rákóczi Tsz szérűjén már javában folyik a bíborihere cséplése is. Holdanként négy mázsás termésátlaguk lett, ami azt jelenti, hogy tíz hold bíborhere termése után 80 000 forintot kap a termelőszövetkezet Ha az idő engedi, az aratnd- valóval tizenkét nap alatt végeznek a községben. Az idei szeszélyes időjárás miatt ugyan kevesebb termésre számíthatunk, de sokat tehetünk azért, hogy a lehető legkisebb veszteséggel takarítsuk be azt, ami megtermett. A kaszát az eke kövesse. Aratás után igyekezni kell a tarlóhántással és a másodvetéssei, hogy a takarmányhiányt ezzel is enyhítsük — mondta a tanácselnök. Az elnöki beszámolót vita követte. Elsőnek Budvig Ferenc szólalt fel. Arról beszélt, hogy az egyéni gazdák is szeretnének géppel aratni, csak elmulasztották a szerződések megkötését, s most már késő. Darvas István a Segesdi Gépállomást bírálta. Ök már javában csépelhetnének, mert végeztek az árpa aratásával. A gépállomás azonban nem küldte ki a cséplőgépeket. Ezt tette szóvá a cser-pusztai lakók képviselője is. Azt is hiányolták, hogy a szövetkezeti boltban nem lehet »Holló 10« védekezőszert kapni. A tanácsülésen felszólalt Sasvári Ferenc, a járási tanács elnöke is. Bírálta a községi tanács vezetőit, mert egyes, fontos rendeleteket nem ismertettek a tanácstagsággal. Hibáztatta őket azért, mert a tűzfigyelő- szolgálatot még nem szervezték meg, noha a szervezés határideje már lejárt A tanácsülés a beszámoló ós a vita alapján határozatot hozott a további tennivalókról.
