Somogyi Néplap, 1958. július (15. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-03 / 155. szám

Csütörtök, 1958. július 3. 2 SOMOGYI NÉPLAP DULLES SAJTÓÉRTEKEZLETE Washington (MTI). Mint a Reuter jelenti, Dulles keddi sajtóértekezletén annak a Szovjetunióban letartóztatott kilenc amerikai repülőnek ese­tével kapcsolatban, aki Nico­siából Teheránba való repülés közben eltért az útiránytól, ta­gadta, hogy a repülőgép szán­dékosan szállt el szovjet terü­let felett. Libanonnal kapcsolatban Dulles «nem tekinti helyénva­lónak« arra következtetni, hogy az ENSZ erőfeszítései csődöt mondtak, vagy csődöt mondhatnak. Az Egyesült Államok véle­ménye szerint — mondotta Dulles — idegen csapatok jelenléte Libanonban, ha ez a nem­zetközi jog szempontjából igazolható is, megközelí­tően sem jelent olyan sze­rencsés megoldást, mint aminőt a libanoniak ma­guk találhatnának. Ugyanekkor hangoztatta: az Egyesült Államok sohasem val­lotta azt a meggyőződést, hogy csakis az ENSZ eljárásai ré­vén hajthatók végre akciók. Közölte Dulles, hogy Eisen­hower elnök közvetlenül a nemzethez fordul annak a ké­résének támogatásáért, hogy hatálytalanítsák szokat a csök­kentéseket, amelyeket egy kongresszusi bizottság hajtott végre külföldi segélyprogram­jának összegében. Rámutatott Dulles, hogy ezek a csökken­tések, ha fennmaradnak, sú­lyos veszteségeikre ítélik a nyu­gati világot. A genfi atomértekezlettel kapcsolatban Dulles azt han­goztatta, hogy a magasállású szovjet po­litikai tanácsadóknak rész­vétele ezen az atomtechni­kai értekezleten, megvál­toztathatja az értekezlet jellegét. «Ha az értekezletet politikai értekezletté változtatnák — mondotta —, akkor jellege el­térne attól, amiben megállapo­dás történt és az Egyesült Ál­lamok dolga lenne, hogy ezzel kapcsolatban eldöntse: mit te­gyen«. A továbbiakban Dulles kö­zölte, hogy e hét végére ter­vezett páriasi útja során előre­láthatólag megbeszéli de Gaul- le-lal Franciaországnak mint az atomnagyhatalomnak sze­repét Sajtóértekezlete végén Dul­les közölte, hogy rövidesen hatályon kívül helyezik azoknak a korlá­tozásoknak egy részét, me­lyeket a Szovjetuniónak szállítandó stratégiai anya­gokkal kapcsolatban álla­pítottak meg. Ezeknek a korlátozásoknak rendszerét szövetséges bizott­ság vizsgálja felül Párizsban. A külügyminiszter hangoz­tatta, hogy ez a döntés azért történt, mert «a szovjet töm­bön belül végbement ipari fej­lődés következtében nem áll fenn többé a szükségessége an­nak, hogy a tiles árujegyzék egyes tételei továbbra is fenn­maradjanak«. Végül az egyik kérdésre vá­laszolva Dulles kijelentette, hogy az Egyesült Államok kész folytatni a tárgyalásokat a Kínai Népköztársasággal, to­vábbá, hogy e tárgyalásokra az Egyesült Államok kormánya valószínűleg a varsói amerikai nagykövetet nevezi ki képvise­lőjévé. Az AFP tudósítójának összefoglaló jelentése a genfi szakértői értekezletről Genf (MTI). Kedden a genfi Nemzetek Palotájában mintegy húsz, nemzetközi hírnévnek Ör­vendő tudós ült össze. Az ér­tekezleten nyolc ország képvi­selteti magát: az Egyesült Ál­lamok, Nagy-Britannia, Fran­ciaország, Kanada, Szovjetunió, Csehszlovákia, Lengyelország és Románia A küldöttségek tagjaihoz egy-két diplomata is tartozik. E diplomaták minden eshetőséggel számolva csatla­koztak a szakértőkhöz. Álta­lában ugyanis lehetségesnek tartják, hogy bizonyos nehéz­ségek is felmerülnék, ha pél­dául valamelyik küldöttség olyan politikai természetű problémát vetne fel, amelyet a tudósoknak nem áll módjuk­ban rendezni. Az értekezlet kifejezetten technikai jellegű. Megnyitó be­szédében maga Fjodorov pro­fesszor is aláhúzta: a tudósok­nak csak a robbantások kimu­tatási módszereinek tanulmá­nyozására kell szorítkozniuk, hogy amikor megállapodás jön létre az atomkísérletek meg­szüntetéséről, akkor meg le­hessen teremteni ellenőrzé­si rendszert az egyezmény esetleges megszegésének gyors ellenőrzésére. Yves Rocard, a párizsi tu- dősképző főiskola atomfizikai laboratóriumának vezetője az értekezlet első munkaülése után közölte a sajtóval: való­színűleg sikerül technikai meg­állapodásra jutni. Strauss fokozottabb háborús propagandát követel a nyugatnémet sajtótél Berlin (MTI). A közelmúlt­ban Nyugat-Németországban Strauss bonni hadügyminiszter kezdeményezésére összehív­ták a nagy nyugatnémet la­pok főszerkesztőit és ismert újságíróit. Az újságírók előtt a kommunistaellenes kiroha­násairól ismert Herrmann tá­bornok tartott beszámolót. Felszólította a sajtó képvise­lőit, hogy népszerűsítsék job­ban a korszerű atomfegyver­technikát és »ne essenek ál­dozatul néhány intelléktuel és moszkovita pánikkeltésének.« A tábornok a kormányhű saj­tónak minden anyagi támoga­tást megígért, pedig a hadügy­minisztérium költségvetésének ezt a részét a parlament még el sem fogadta. Herrmann fel­szólította a sajtó képviselőit, hogy »a fokozottabb katonai propaganda mellett ne feled­kezzenek meg az elvesztett ke­letnémet vidékekre való em- lékeztetésről sem. A katonai készséget erkölcsi ideálokkal kell alátámasztani. Pnompenh (Uj Kína). Szán Jun az utolsó pillanatban le­mondott kormányalakítási ter­véről, hírek szerint azért, mert a nép országszerte azt követeli, hogy Szihanuk herceg alakít­son kormányt. A királyi palota előtt tízezer főnyi tömeg tüntetett: követel­Bombarobbanás Algírban Párizs (MTI). Kedden Al­gírban a város egyik piacán bomba robbant. 22-en sebesül­tek meg. Az egyik sebesült a délután folvamán belehalt sé­rülésébe. Blida közelében a felkelők kisiklattak egy teher- vonatot. A mozdony és 12 va­gon kiugrott a sínekről. Az anyagi károk jelentősek. A vonatvezető és a mozdonyve­zető megsebesült téfk, hogy Szihanuk alakítson kormányt. Pen Nuth, aki a ki­rályi család nevében szólt a tüntetőkhöz, utalt arra, hogy Szihanuk herceg nem fogja el­utasítani a nép követelését. Az elmúlt két napon több tartó- j mányban volt hasonló tüntetés. A kambodzsai nép követelése A MUNKASIFJOSAQ PRAGA! KONFERENCIÁJA ELŐTT JULIUS KÖZEPÉN Prága ifjú vendégeket vár a világ minden részéről: megnyílik a dol­gozó ifjúság első világkonferenciája. A konferenciának az a célja, hogy a mun­kásifjúságnak széles lehetőséget nyújtson problémádnak megvitatására, hogy segítsen létrehozni a kölcsönös megértést és az egysé­get a munkásifjúság jogaiért, jobb életéért, boldogabb jövőjéért vívott harcban. A konferencia összehívását a Szakszervezeti Világszövetség kezdeményezte. A tavaly ok­tóberben Lipcsében megtartott szakszervezeti világkongresszus egységesen támogatta a kezdemén yezést. A kapitalista országokban a fiatal dolgozók, akárcsak az egész munkásosztály, érzik a ki­zsákmányolás súlyát, amelyet különösen a fegyverkezési verseny fokoz. Növekszik a munkanélküliség, csökken a munkabér, a munkáltatók megsértik a munkások, különö­sen a fiatalok legelemibb jogait. Mindezek a problémák egyaránt foglalkoz­tatják a munkásosztály idősebb és ifjú nem­zedékét. A tőkés világban élő fiatalok előtt azonban sok különleges, saját probléma is felmerült, elsősorban a szakmaválasztás és az ipari szakképzettség megszerzése. Az ifjú­ság harcol a megkülönböztetés ellen a mun­kába való felvételnél és a bérezésben, harcol a munkáltatók önkénye ellen. A dolgozó fia­talok szeretnének tanulni, képességeiket, te­hetségüket fejleszteni. Ám a kapitalista országokban az ifjúság nem egykönnyen tudja megvalósítani e jogos törekvéseit. Ezért szállnak harcba az ifjúmun­kások egyre újabb csapatai jogaikért, a nem­zeti függetlenségért, a békéért. Ezért olyan nagy a vágy bennük, hogy a különböző orszá­gokban élő kortársaikkal közösen vitassák meg problémáikat. A prágai konferencia esz­méjét ezért fogadták oly forró lelkesedéssel számos ország szakszervezeteiben és ifjúsági szervezeteiben a fiatal dolgozók milliói. Világszerte megindultak a prágai találkozó tevékeny előkészületei, amelyeknek célja el­sősorban a konferencia eszméjének népszerű­sítése. Áprilisban Erfurtban megtartották a német dolgozók ifjúsági össznépiét kongresszusát, amelyen részt vettek mindkét állam ifjú nem­zedékének képviselői, valamint külföldi ven­dégek is. A nyugatnémet szakszervezeti egye­sülés kidolgozta az ifjúság irányában folyta­tandó szociális politika kérdéseinek program­tervezetét, amelyet később megvitattak az üzemeikben és az oktatási intézményekben. Osakában, Japán második legnagyobb váro­sában, a szakszervezeti tanács és annak ifjú­sági osztálya ifjúsági találkozó keretében vi­tatta meg a prágai konferencián napirendre kerülő problémákat. Finnországban a konferencia eszméinek népszerűsítésére központi előkészítő bizottság alakult, amelynek tagjai között ott vannak a Szakszervezeti Világszövetséghez nem tartozó szakszervezetek ifjú aktivistái is. Ezenkívül országszerte helyi előkészítő bizottságokat hoztak létre. A szudáni szakszervezeti szövetség lapja, az Al-Talia, felhívta a szudáni ifjú dolgozókat: fejtsék ki véleményüket a lap hasábjain a prágai konferenciáról és a szudáni ifjúságot érdeklő problémáikról. A lap közölte a vála­szokat. íme közülük egy: »Türelmetlenül vár­juk a konferencia megnyitását. Nagy lépést jelent ez előre, s mi teljes szívből támogat­juk.« A KONFERENCIA NAPIRENDJÉNEK fő kérdései: a munkabér, a szakmai oktatás, a dolgozó ifjúság szakszervezeti és szociális jo­gai, a dolgozó ifjúság és a szakszervezetek harca a különféle megkülönböztetések ellen; a dolgozó ifjúság jövője és egységes állásfog­lalása a béke védelmére, az atom- és hidro­génháború veszélye ellen; a szakszervezetek szerepe a dolgozó ifjúság tömörítésében és a dolgozó ifjúság részvétele a szakszervezetek erősítésében. A szovjet ifjúság lelkesen he­lyesli az ifjú dolgozók prágai találkozójának gondolatát, és kész hozzájárulni a békéért, a jogaikért, a jobb jövőért harcoló munkésif- júság egységének megszilárdításához. Állé sfog falú a oh a de Gaulle kormány ellen Brutális kegyetlenkedés Djakarta (Uj Kína). Az In­donéz Kommunista Párt nyu- gat-szumátrai tartományi bi­zottsága közölte, hogy a Husz- szein-féle lázadó klikk Paja- kumbuh közelében 165 embert gyilkoltatott meg, legnagyobb­részt kommunistákat és szak- szervezeti tagokat. A felkelők május 23-án a védtelen haza­fiakat kézigránátokkal és gép- fegyvertűzzcl mészárolták le, majd benzint öntöttek holttes­tükre és elégették őket. Nasszer megérkezett Jugoszláviába Belgrád (MTI). Nasszer, az Egyesült Arab Köztársaság el­nöke Tito elnök vendégeként jugoszláviai látogatásra Dub- rovnikba érkezett. Nasszer részt vesz a szutjeszkai ütkö­zet 15. évfordulójának ünnep­ségein, majd a két államfő megbeszéléseket folytat közös érdekű kérdésekről. Párizs (MTI). A francia vas­utasok CGT-szervlezeíe felhí­vást bocsátott ki a vasutas munkásokhoz, hogy július 14- én a legszélesebb körű egység jegyében rendezzék meg a köz­társaság védelmének nagy nap­ját. A francia nőszövetség hatá­New York (MTI). A Reuter tájékozott körök véleményére hivatkozva közli, hogy csütör­tökön adják ki a libanoni ENSZ megfigyelő csoport első jelentését. Az ENSZ főhadi­szállásán nagy érdeklődéssel várják ezt a jelentést, mert úgy hiszik, hogy a csoport érinteni fogja az ügy politikai vonatkozásait is. rozsdában szót emel a köztár­saságot fenyegető súlyos ve­szély ellen, az ellen, hogy de Gaulle tábornok Franciaor­szágnak a maga száj ize szerinti alkotmányt akar adni, anélkül, hogy az ország választott kép­viselői azt megvitathatnák. A találgatások szerint ez az okmány — noha a csoport el­ső jelentése csupán — magá­ban foglalja majd a vélemé­nyezést arról is, hogy a meg­figyelőknek sikerült-e valami bizonyítékot találni annak a libanoni állításnak igazolásá­ra, hogy az Egyesült Arab Köztársaság beavatkozott az ügybe. A libanoni ÉRSZ megfigyelő csoport első jelentése Franciaország rövidesen robbantja első atombombáját London (Reuter). A Daily Mail szerdai száma első olda­lon közli azt a hírt, amely sze­rint Franciaország körülbelül két hét múlva robbantja első atombombáját a Szaharában. Sok nyugati szakértő attól fél, hogy a francia atomkísér­let a »piszkos« atomkísérletek sorozatát indítja el olyan or­szágokban, mint például Iz­rael és Svédország — teszi hozzá a Daily MaiL De Gaulle folytatja algériai körútját Algéria (MTI). De Gaulle tábornok folytatja algériai körútját. Szerdán Oranba és a marokkói határra látogatott el. Kedden Constantine-ban ki­jelentette: azért jött Algériá­ba, hogy személyesen tanul­mányozza a helyzetet katonai és más szempontokból. De Gaulle hozzátette: néze­te szerint Algéria túl van a I legsúlyosabb harcokon. A svájci kormány nem engedélyezi a Baselba tervezett atomfegyverkezés ellenes európai kongresszus megtartását Bem (Reuter). A svájci kormány kedden bejelentette, hogy nem engedélyezi az atomfegyverkezés ellenes eu­rópai kongresszus megtartá­sát, amelynek megrendezésére vasárnap és hétfőn került vol­na sor Baselben. A tilalmat bejelentő közle­mény a többi között hangsú­lyozza, a svájci hatóságok azért tiltották meg a kongresz- szus megtartását, hogy »meg­őrizzék Svájc hagyományos semlegességi politikáját és önrendelkezési lehetőségét a svájci fegyveres erők felfegy­verkezésének kérdésében.« A kongresszust angol, né­met, francia és svájci politikai személyiségek, ismert írók és művészek szervezték. Ä NAGYVILÁGBÓL lasztani a Stoney-i indiánok KELLEMES MEGLEPETÉS James M. West ameriltai milliomos örököseit kellemes meglepetés érte: az elhunyt lakásán találtak egy szobát, amely padlótól a mennyeze­tig tele volt aprópénzzel. Amikor hosszas fáradsággal összeszámolták, kiderült, hogy a különc örökhagyó 290 000 dollárt gyűjtött össze aprópénzben. LEGÚJABB DIVAT New Yorkban a legújabb divat: drágakövekkel kira­kott orvosságos dobozka, me­lyen jelzőberendezés van. Csengő jelzi azt a pillanatot, amikor a csillapítót be kell venni. A TEA SZŐ EREDETE A tea elnevezést általános­ságban már a XVII. század­ban ismerték. Mint botani­kai meghatározást, jóval ké­sőbben vezették be. A fel­dolgozott levelek kereskedel­mi elnevezése még ma is igen különböző, Kínában általá­ban »tsának«, vagy tsiának«, néha »chának« írják. Utóbbi nevet a japánok is átvették (tszja), az oroszok és a por­tugálok »tsai«-ra változtat­ták. A többi európai népek­nél szokásos »tee«, »thé«, »té«, »tea« elnevezés, vala­mint a latin »thea« megjelö­lés nyilván a Dél-Kinában használt »tia«, »tai« 'vagy »ta« szavakból ered. MELYIK DICSŐBB? A brüsszeli kiállítás láto­gatóinak az Egyesült Álla­mok pavilonjában a többi között a következőkre kell felelniük: ki a legnagyobb az Amerikába kivándorolt európaiak között? Erre a kérdésre sokan válaszoltak, a nagy emberek élén négy német kivándorló áll: Albert Einstein, Thomas Mann, Wernher von Braun, Marle­ne Dietrich. ELMOSTA AZ ESŐ AZ ESŐÉRT KÖNYÖRGŐ TÁNCOT A napokban el kellett ha­esőtáncát — legalábbis ad­dig, amíg eláll az eső. Az indiánok ugyanis meg­ígérték, hogy »esőt hoznak« Dél-Alberta napégette, szá­raz földjeire hagyományos indián esőtáncukkal. Beje­lentésüket követően azonban azonnal felhőszakadásként megindult az esőzés. A zita olyannyira esik, hogy az indiánok nem tud­ják bemutatni esőt hozó tánctudományukat. A vihar még a rezerváció telefonvo­nalait is elszaggatta. HÓDÍTÁS A LEVEGŐBEN... »Ha hódítani akar, száll­jon repülőgépre« — ajánlja Ethel Bannister házassági ta­nácsadó. »Repülőgépen a fér­fiak magányosnak érzik ma­gukat és gyengédségre vágy­nak. Ezért az ön »sexappeal- je« megkétszereződik a leve­gőben«. A VILÁG VÉGÉIG Nehéz feladatot jelent eu­rópai lánynak jó muzulmán. asszonnyá válnia. Margaret, egy fiatal yorkshirei lány most a saját bőrén tapasztal­hatja ezt. Mindenekelőtt át kellett térnie vőlegénye vallására. Mint muzulmán a Noraind nevet nyerte, ami nyelvün­kön azt jelenti, hogy »a Nap virága«. Ezek után a muzul­mán pap előtt meg kellett esküdnie, hogy a világ vé­géig hűséges marad férjéhez. A dologban a legszomorúbb az, hogy a végítélet napjára készülő Margaret-Noraininek le kellett mondania a nász­úiról is, mert minél gyor­sabban meg kell tanulnia curryt főzni. ő CSAK ÉRT HOZZA! Az olasz pénzhamisítók ki­rálya, a 76 éves Attilio Pol- lastri csalhatatlan módszert akar elárulni az Olasz Nem­zeti Banknak, amely lehetet­lenné tenné a bankjegyek hamisítását. Azt állítja, fiiigránpapírt tud készíteni, amelyet nem lehet utánozni. Ellenszolgáltatásként állandó állást szeretne a bankban, vagy esetleg nyugdíjat, ami lehetővé tenné, hogy életének utolsó éveit »tisztességben« élje le. Pollastri egy félévszázadon keresztül a legkülönbözőbb országok bankjegyeit hami­sította.

Next

/
Thumbnails
Contents