Somogyi Néplap, 1958. május (15. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-14 / 112. szám
SOMOGYI NÉPLAP 3 Szerda, WKS8. mában VL A szívhez és az értelemhez Itt élnek még közöttünk a régmúlt idők hiteles tanúiként jó néhányan azok közül, akiknek megadatott, hogy százharminchárom napig ringassák, féltő vigyázattal építsék prole- tárhataknunk örök időkig dicsőséges előbölcsőjét. Soraik között huszonöt éven át állandóan aratott a halál, vadászott rájuk a fasiszta államgépezet. A horthysta ellenforradalmárok még azoktól is féltek, akiknek nem volt több érdemük, mint az, hogy egyszerű vöröskatonaként küzdöttek a Magyar Tanácsköztársaság fennmaradásáért. Minden módon megpróbálták ezeket a »-vörösöket« szemmeltartani. De százszoros volt félelmük és gyűlöletük a forradalom parancsnokai, a tanácsköztársaság aktív vezetőivel szemben. Féltek tőlük, mert tudták, hogy a szegény emberek bennük látják harcosaikat, vezetőiket. A vigasztalan pusztákról, a dohos levegőjű, fárasztó, városi műhelyből jöttek ezek az emberek, társaik, a proletárok követeként. Életük semmiben sem különbözött a műhelyek sápadt arcú munkásaiétól, a mező korgó gyomrú művelőjétől, csak egyben voltak nagyobbak a többinél: öntudatban. A munkásosztály forradalmi eszméin nevelődve ők jutottak el legelőször annak megértéséhez, hogy siránkozással nem lehet a maga ura, hazája javainak, hatalmának egyedüli gazdája a proletár, hanem csak úgy, ha mindannyian egyforma kemény ököllel sújtanak oda a burzsoáziának. S nemcsak ébresztgették az éledő lelkiismereíet, a proletárok forradalmi hangulatát és haragját osztályellenségcik ellen, hanem amikor cselekvésre ütött az óra, akkor a forradalmi harc első soraiba léptek. Somogy megállta helyét 1919-ben. Hősöket — bármennyire is fájó leírni —, mártírokat adott a tanácshaíalo- ínért. A tanácshatalom somogyi kormánybiztosának, Latinka Sándornak, ennek a lánglelkű forradaImáinak bátorságáról tud az egész ország. Latinkát, a szegényparasztság fiát elszakíthatatlan szálak fűzték népéhez. Frről és szerénységéről visszaemlékezéseiben ezeket írja egykori harcostársa. Győrfi Antal elvtárs: »Amikor a tanácshatalom elbukása má nem volt kétséges, s Pesten a népbiztosoknak ott állt a különvonat, hogy meneküljenek, mert ha itthon maradnak, akkor életüknek a fehérek nem kegyelmeznek — Latinka még akkor is annyira hitt a proletárhatalom győzelmében, hogy a maradást választotta, azt mondta, bármi történjék is, ő a somogyi dolgozókat nem hagyja cserben. S Latinka Sándor visszajött Kaposvárra, hogy pár hét múlva társaival együtt a legszömyűbb kínzások közepette haljon mártírhalált«. Ilyen ember volt Latinka Sándor, aki szíve utolsó dobbanásáig hű maradt a proletárok hatalmához. Megőriztük-e méltóan az ő és a többi mártír emlékét, tanultunk-e hősi életük példájából úgy és annyit, ahogyan és amennyit kellett volna? Ki merne e kérdésre határozott igennel felelni? Emlegettük ugyan nevüket elég sokszor, de életük, munkásságuk nagy tárházát és tanulságait nem tettük a fiatalok elé: íme, tanuljatok ebből igazi haza- és szabadságsze- retetet. Gyakran megelégedtünk a szólamokkal. És nemcsak a tanulságok levonásával vagyunk adósai 1919-nek, de nem ápoltuk eléggé a tizenkilencesek emlékét sesn. Tudjuk-e pontosan, hányán áldozták életüket a tanácshatalomért? Könnyen megszámolhatnánk azt is, hogy közülük hánynak hirdeti emlékét szobor vagy márványtábla. Szóval nagy az adósságunk, egy kicsit hálátlanok voltunk irántuk, pedig életükből tanulni annyit is jelent, mint megbecsülni a mát, amely a tizenkilences hősök életművéből, szénÄRANyA7 ÉR védéséből is fakad. Csak örülni lehet, hogy a marcali járási tanács végrehajtó bizottsága a közelmúltban statisztikai összeírást végeztetett a községi tanácsokkal a ma élő tizcnkilencesekről, a vöröskatonákról, a mártírok özvegyéről. Milyen jólesne ezeknek az elvtársaknak, ha az összeírást több tett is követné, ha pl. meglátogatnák őket a járási és helyi vezetők, ha érdeklődnének anyagi helyzetükről, és ahol z szükség as: emberséf úgy kívánná, segítenének a könnyek letörlésében. Az első magyar tanácsköztársaság megalakulásától Immár négy évtized tett el. Kettős jubileumi évfordulót tartogat számunkra a közeljövő. Idén lesz negyven éve, hogy megalakult az első kommunista párt Magyarországon, és jövőre üljük a Tanácsköztársaság negyvenéves jubileumát. Még van idő a gondos felkészülésre, még gondolkozhatunk, miből törlesztettünk keveset tizenkilencnek adósságunkból. Lássunk hát munkához elvtársak! Talán nem is adózhatnánk méltóbban a tizenkilences proletárforradalom nagy fiának, a mártírhalált halt Latinka Sándornak, mint hogy szobrot állítunk a nép pénzéből, örülünk a városi és megyei pártbizottság, s a tanácsok kezdeményezésének és eddigi lépéseiknek. Már tárgyalásokat folytatnak illetékes szervekkel: ki alkossa meg a Latinka-szobrot, mely a megyei tanács előtt nyitandó téren fogja hirdetni jövő év március 21-től a Tanácsköztársaság dicsőséges emlékét, a proletariátus erejét, a szocializmus eszméjének visszatérését. — Ezt akartuk, amit tőletek árulással sem tudtak elvenni, vigyázzatok! — szinte lelki szemünkkel már látjuk is a szobor dadáimat hirdető figyelmeztetését. Azt mondtuk: a nép pénzéből akarunk szobrot állítani tizenkilences hőseinknek, mártírjainknak, a somogyi tanács- hatalomnak. Igen, a nép pénzéből is. A kormányszervek a szobor költségének jelentős részét magukra vállalták. De a több mint félmillió forint egy részét társadalmi adakozásból kell összegyűjteni. Mintegy kétszáz-, kétszázötvenezer forintról van szó. A párt- és társadalmi szervek megbízottal hivatalos gyfi.i- tőívvel rövidesen szerte a megyében megkezdik a gyűjtést a szoborra. Nem mondjuk, ki mennyit adjon, csak any- nyit kérünk, hogy mindenki tehetségéhez mérten járuljon hozzá a szobor felállításához. Mártírjaink iránti adósságunk nagy, és ez nemcsak a párté, hanem valamennyiünké is, akik magukénak valljuk 1919 dicső örökségét, a népi demokráciát. A szívhez és az értelemhez szeretnénk szólni. Joggal elvárjuk, hogy pártmunkásaink, a tanácsok és társadalmi szervek vezet«, tagjai megértik, miről van szó, és szívükkel, lelkesedésükkel támogatják a városi és megyei pártbizottság nemes törekvését. Mindenekelőtt a kommunistáktól várjuk a példamutatást, legyenek ők az első adományozók a szoborra mindenütt, s hisszük, követni fogják példáikat. Kérjük a Pártmunkásokat, a párttagokat, a tanácsok és tömegszervezetek szorgos tagjait, segítsenek széles tömegmozgalommá bontakoztatni e gyűjtést. Menjenek el a családokhoz, s szóljanak a szívhez, az értelemhez. Mondják el mindenkinek, hogy saját magunkat becsüljük meg, ha a tizenkilencesek emléket méltóképpen tiszteljük. A gyűjtési akció akkor lesz eredményes, ha egyúttal felébresztjük az alvó lelkiismeretet, a fele- 1 ős . Hintsük el az emlékezés szép rózsáját a szívekben. A munka — megláthatjuk — meghozza eredményét. A MUNKÁJA — Mi évek. óta vele dolgozunk — teszi hozzá a növény- termelők vezetője —, s az idén is őt kértük a gépállomástól, mert bízunk benne. Nem is lesz baj az őszi vetésű gabonáknál, de a tavasz- szal földbe került magok termésénél sem, olyan jól megmunkált a talaj. JfZ A LEGFONTOSABB. A tsz-tagok és az egyénileg dolgozó paraszt számára is. A jó földbe került mag termése. A Győzelemben 30 hold búza, 10 hold rozs, 40 hold árpa, 40 hold lóhere, 15 hold lucerna, 4 hold fehérhere, valamint 4 hold takarmánykeverék bő termését várják az ősszel elvetettek közül. A tavasziak, a 10 hold cukorborsó, a 8 hold cukorrépa, a 12 hold dinnye és a 35 hold kukorica, szintén emelik majd a jövedelmet. — Tavaly hatvanegy forintnál többet osztottunk zárszámadáskor egy munkaegységre. S ebben — mindnyájan tudjuk — nagy része volt Takács Józsefnek is: kiváló munkát végzett földjeinken. Most is csak meg kell nézni, milyen talajba kerül majd a kukorica... A kukoricának szánt föld egy része nem messze a falutól megtalálható. Dombos terület. .. Először nem is látszik a traktor, csak pufogása hallatszik. Aztán megjelenik a kormos, nagy szuszogva gyűrűs hengert vontatva maga után. Takács József, a vezetője mentegeti a masinát. — Nagyon poros szegény jószág, de hát nem is csodálatos. Hiszen olyan száraz itt a föld,. Mint a jó háziasszony, aki azt sem tudja, hová legyen a restellkedésében, amiért a konyha, ahol az ebédet főzi, nem ragyog, csillog mindenütt a váratlan látogató érkezésekor. Érthető, ha ez a gép is poros, hiszen dolgoznak vele. Méghozzá mennyit! — Amíg a tavaszi munkák tartanak — mondja a traktoros —, általában hajnali négykor megindítom a gépet. Este pedig van tíz óra, féltizenegy, mire pihenőre térek. Soha nem megyek úgy haza, hogy ne végezzek azzal a darab földdel, aminek megmunkálásait egy napra elhatároztam. ÍGY AZTÁN ERTHE- TÖ, hogy olyan eredményeket ér el Józsi bácsi, mint ez a május 1. előtti is. De a Hoffher bírja-e ezt cl nagy megerőltetést? — Bírja bizony — simogatja meg szeme pillantásával a traktorost. Ezzel a géppel már negyedik esztendeje dolgozom, és mondhatom, még rendes nagyjavításra sem volt szükség. Igaz, ami javítanivaló van rajta, úgy nem végezheti el a szerelő, hogy én ne lássam. Olyan nagy szeretettel beszél munkaeszközéről, hogy nem is csodálatos, ha az sohasem hagyja cserben. — Pedig de sokat dolgoztunk mi már ezzel a géppel! Nyaranként, a cséplések idején jó néhány száz mázsa gabonát kerestünk meg az államnak. De tavaly nyáron is, az egész cséplés alatt mindössze egy szíjgyantát és két fűzőszíjat kellett kérnem, olyan jól ment minden. Most pedig a Hoffher segítségével túlteljesítette már tavaszit tervét a tsz földjén. Eddig ugyanis Takács József leg főként a közös gazdaság tábláin dolgozott. Egyéniek szántóin csak keveset. — Dolgoznék én az egyéni parasztoknak is — mondja a traktoros —, de hát elsősorban a tsz földjén kell végezni. Érthető is. Ettől függetlenül azért, ha a Győzelembeliek engedik, a szabad időt kihasználom másutt dolgozva, így aztán néha este, amikor hazamegyek, egész csop> t parasztember vár rám és arra kérnek, menjek, szántsam fel, munkáljam meg a földjüket. TZ7LENC ESZTENDEJE ül már traktoron Takács József. Életét most már el sem tudja képzelni másként. A felszabadulás előtt, »rossz időkben« volt fiatal. Akkor, amikor a maga boldogulására nem gondolhatott, de szegény sorsú szüleit sem tudta segíteni úgy, ahogy szerette volna. S lám, mióta traktoros, összeszedte magát, nincs anyagi gondja. Megnősült, házat épített Oszto- pánban, már bele is költözött, s van egy 33 hónapos kedves fiacskájuk. Megszerezte azt is, amit oly nagyon szeretett volna: a motort. Két évig gyűjtött Pannóniára, s most ott áll az udvaron... Igaz, a kilométereket mérő órája még csak alig hagyta el a 900-as számot. Hiába, mindig van valami fontosabb tennivaló, s a motoros kirándulás elmarad későbbi időpontra. A munka ugyanis mindennél fontosabb Takács József számára. Dolgozik, hogy terveit valóra tudja váltani, hogy békés, nyugodt holnapot biztosíthasson családjának. Ehhez pénz, kereset kell. Ebben nincs is hiány. Áprilisi munkabére meghaladja a 4000 forintot. De hogy a pénzt nyugodtan tehesse fizetés napján otthon az asztalra, ehhez még valami kell: lelkiismeret. A TRAKTOR UTÁN hú- zódó megmunkált földrészek, a Győzelem Tsz tagjai, s az egyéniek, akik versengenek Takács Józsefért, mind azt bizonyítják: a kiváló traktoros elsősorban a lelkiismeretes, becsületes, a munkálta\ók megelégedésére szolgáló gépi szántást tartja kötelességének. WEIDINGER LÁSZLÓ Üj létesítményeink Pál István habareskeverő. Újsághír: Takács József, a Kaposvári Gépállomás traktorosa — felajánlásához híven - május 1-ig túlteljesítette tavaszi tervét. A munka ünnepét megelőző kilenc nap alatt 91 normálholdns'i talajmunkát végzett az osztopáni határban. Ez az eredmény 277 százaié?íos teljesítménynek felel meg. Naponta átlagosan több( mint 290 forintot keresett a szorgalmas traktoros. E HÍR ALAPJÁN indultunk el, hogy meg- »keressük Takács Józsefet va- ) lahol az Osztopánhoz tar- )tozó földeken. Nem kellett so- I káig kutatni utána, mert már >a községi tanács kapujában > felvilágosítással szolgáltak, ► így: — A Józsi bácsit keresik? 1 Biztosan a tsz-földjén dolga- f zik. Néhány perc múlva ismét | olyan emberrel beszéltünk, [ aki a traktorosról, mint »Jó- [ zsi bácsiról« szólt. Ha mun- ! kája felől érdeklődtünk, min- . denki mosolygósra változott , arccal mondta: Annak az embernek a j munkája aranyat ér. Nincs gazzal semmi baj. Mindenki ismeri és szereti I Takács Józsefet ebben a fa- I luban. A gyerekek, mert I álmaik masináját, a hangosan l pöfögő gépet vezeti, aminek I ülésébe oly sokszor odakép> zelte már magát minden lur- 1 kó, a felnőttek meg azért, tmert már évek óta ismerik ► derekas munkáját. A szövetkezet irodájában J éppen együtt találtuk a gépállomás brigádvezetőjét, a : tsz. agronómusát és növény- termelési brigádvezetőjét. ' Szinte egymás szavába vágva ' beszéltek Takács Józsefről. — Bizony nem volt egysze- ' rű munka, amit május elseje [ előtt végzett — mondja Jár- . fás László gépállomási bri- .gádvezető. — Sokszor már l szinte éjszaka volt, mire ab- I bahagyta a munkát, s a haj- inai már ismét a gépen találta. Munkában az emelődaru. Részlet az épülő háztömbről 80 lakásos • háztömb készül a Beloiannisz utcában, mélyítőn negyven egyszoba-konyh a és hálófülkés, negyven egy- szoba-konyhás lakás lesz. Harminckét lakást október 30-ára, harminckét lakást december 15-ére adnak át a lakóknak. További 15 lakás 1959-ben készül eL Szállító szalag ontja a törmelékeket a teherautóra.
