Somogyi Néplap, 1958. május (15. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-04 / 104. szám
umcs A Hazafias Népfront írócsoportjának és a Somogyi Néplap szerkesztőségének összeállítása A SOMOGYI Lmdalffiikét SOMOGYI PÁL: Visszagondolva a somogyi írod atari hétre (melynek rendezői a szakszervezetek megyei tanácsa, a népfront megyei írócsoportja és a TTIT megyei irodája voltak), azt hiszem, részrehajlás nélkül megállapíthatjuk, hogy megyénk életének igen jelentős kulturális eseményét jelentette. Ráirányította a figyelmet általában az irodalomra és különösen a mai irodalmi életre, a ma élő írók írásaira, és a doh gőzök igen széles rétegeit mozgatta meg a helyes és időszerű irodalmi tisztánlátás érdekében. Hogy irodalmi tisztánlátásra szükség van, s hogy mennyire szomjazzák ezt az emberek, fényesen beigazolta mindjárt a megnyitó irodalmi est, amelyen zsúfolt ház közönsége előtt több mint egy óráig beszélt Goda Gábor, az Irodalmi Tanács tagja a mai magyar irodalom kérdéseiről. A feszült figyelem, amellyel ezt a ragyogóan felépített előadást hallgatták, a székrecsegtetés és szinte pisszenés nélküli érdeklődés volt az önmagáért beszélő értékmérője annak, hogy a somogyiaknak milyen nem mindennapi élményt jelentett Goda Gábor előadása. Az elnöki emelvényen ott ült Fodor József Kossuth-díjas költő is. Az est műsorában Goda-novellákat, Tóth Árpád és Fodor József verseit hallottuk a Csiky Gergely Színház művészeinek tolmácsolásában. !>e talán még az irodalmi estnél is fontosabb útmutatást jelentett az a több órás meghitt beszélgetés, amelyet Goda Gábor és Fodor József_a somogyi irodalmi és kulturális élet néhány irányítójával folytatott, és aminek folytán különösen arra hívták fel a figyelmünket, hogy a szocialista realista irodalmi próbálkozásokat — mint általában minden újat az irodalomban és a művészetben — a kritikusok sohase nyílt sisakkal, a világnézeti frontról, hanem mindenkor esztétikai oldalról bírálják, támadják. A legszélesebb rétegeket mozgatták meg azok az ismeretterjesztő előadások, melyeket a somogyi irodalmi hét keretében részben a TTIT irodalmi szakosztályának a tagjai, részben mások tartottak az üzemekben, egyes munkahelyeken Kaposvárott és szerte a rae; gyében. Az előadások a ponyvairodalom elle-f ni harcról, a szovjet regényirodalomról, a szocialista realizmusról és a mad magyar irodalom kérdéseiről szóTak. A témák célzatossága nyilvánvaló: igényesebbé nevelni a dolgozókat irodalmi olvasmányaik megválogatásá- ban, és felkelteni érdeklődésüket, fokozni tájékozottságukat a szocialista realizmus irodalmának kérdéseiben. Országos szempontból is figyelemre méltó kezdeményezés volt az a két ankét, melyeket egyrészt a város MSZMP alapszervi titkárai és ÜB-etaökei részére, másrészt a régi munkásmozgalmi harcosok és KISZ-vezetők részére rendezitek. Az ankétok célja az volt, hogy az érdeklődés homlokterébe állítsák a kultúrharcnak a szocialista realista irodalom érvényesülését célzó mozzanatait. A bevezető előadásokat Csákvári János, az MSZMP városi pártbizottságának első titkára és az írócsoport titkára tartotta. A bevezető előadás után so- riiogyi írók a saját műveikből adtak elő. Felejthetetlen élmény volt számunkra az a lelkesedés és szinte szakmai hozzáértés, amellyel a légi somogyi munkásmozgalmi harcosok az irodalmi kérdésekről beszéltek. A vita rávilágított arra a szoros kapcsolatra, melyben a munkásmozgalom a múltban mindig összefonódott az irodalmi élet harcaival. A hozzászólók hangoztatták, hogy a kulturális harc és egyben a szocializmus építésének sikere érdekében fel kell szerelni a szocialista szellemben nevelt új fiatalságot az általános műveltségnek — és nem utolsósorban az irodalmi műveltségnek! — azokkal a fegyvereivel, melyeknek gazdáivá tették a múltban a munkásmozgalom harcosait, ha átlépték a munkásotthonok küszöbét. (Kár, hogy nem láttuk az ankéten a fiatalság nagyobb tömegeit.) Sikere volt a somogyi irodalmi hét záró irodalmi estjének is, amelyen a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola tanárai szerepeltek, és a Csiky Gergely Színház művészei mutattak be részleteket Mesterházi Lajos műveiből, majd somogyi íróktól adtak elő verseket és prózai műveket. Az est műsorában helyet kapott mindenekelőtt a két legismertebb somogyi író: Somogyi Pál és Takáts Gyula, aztán a Somogyi Néplap irodalmi mellékleteiből (vagy már régebben is) ismert írók közül Bellyei László, Csákvári János, Cser Pál, Kocsisné Fekete Julianna, László Ibolya, Turay Ferenc és Török Zsófi írása, és ugyancsak hallottuk a fiatal költőnemzedék tagjai közül Bencze József, Csikfalvi József és Fehér Kálmán verseit. A somogyi írók ilyen széleskörű és egységes bemutatkozására már régen nem volt példa megyénk életében. Ha fokozni lehet az élmények és szellemi élvezetek nagyságát és hatását — mint ahogy Kanyar József: lehet! —, akikor a somogyi irodalmi hét leg-j kiemelkedőbb eseménye Mesterházi Lajosnál az Irodalmi Tanács tagjának, az Élet és Iroda-1’ lom felelős szerkesztőjének vitaindító előadása^ volt a magyar társadalmi és irodalmi élet Íí lődéséről. Ez a csaknem két óra hosszat tar előadás olyan érdekfeszítően alapos analitikus! elemzését adta mindazoknak a kérdéseknek,, melyek ma mindlen művelt magyar embert,) érdekelnek, hogy nyugodtan mondhatjuk:,) ilyen nagy élményt nyújtó előadás nem mos-i tanában hangzott el sem Kaposvárott, sem az 4 ország más részében. Mesterházi Lajos elő-, adásának igen jó visszhangja van. Jellemző, ( hogy több helyről felmerült már az a kíván- <j ság, hogy az előadás anyagát hozzáférhetővé / kellene tenni az irodalom iránt érdeklődő, az j irodalommal hivatásszerűen foglalkozó legszé- j lesebb rétégek számára. Mesterházi Lajos előadása és az utána meg-ff indult vita tiszta vizet öntött a pohárba. Bébi-1 zonyosodott, hogy az elvi tisztázódásnak az az ? útja, amelyen a somogyi irodalmi élet haladt^ eddig, helyes és jó volt. Valóban az a célunk' továbbra is, hogy az irodalmi élet az írók leg-? szélesebb rétegeit mozgassa meg, és a társada-' lom minden rétegéhez szóljon.', Mint ahogy? Mesterházi Lajos mondta: "Magyarországon' ma minden írás megjelenhet, amelyik nem , • ütközik népköztársaságunk törvényeibe. "Dfe J ugyanakkor tudomásul kell vennie minden- (- kinek, hogy ma nálunk a szocializmus építé- ^ sének korszakában igazán korszerű, igazán a mához szóló irodalom csakis a szocialista realista irodaiam lehet. Az is igaz, hogy a szocialista realista irodalmat csakis szocialista írók teremthetik meg. Nem feltétlenül párttagok, de olyan emberek, akik a szocializmus i mély és harcos humanizmusát saját ügyüknek } tekintik, és nem csupán szép szólamokat mon- ) danak a szocializmusról, hanem elsősorban^ műveik azok, melyek erről vallanak. J f Mesterházi Lajos { előadásának visszhangja i Ha Mesterházi Lajos- előadásának vissz- J hangját elemezzük, meg kell említeni, hogy 1 megyénk toliforgatói között igen sokan van- ? nak, akik nem tudnak vagy nem is akarnak J megszabadulni az öncélú irodalom igézetétől.! n Figyelmeztetni kell mindenkit (különösen a ■ fiatalokat!) arra, hogy az öncélú irodalom elvi alapjai ma éppen nem időszerűek. A híres parnasszista iskola alapítója, Leconte de Lisle a nagy emberi civilizációk tanulmányozáséból azt a következtetést vonta le: az élet értelme, hogy az élőlények (és az emberek, nemzetek, civilizációk is! ) felfalják egymást. Érthető, hogy ez a kilátástalan, pesszimista világnézet az öncélú irodalom apostolává tette. És Bau- delaireről — aMre az öncélú irodalom szerelmesed gyakran hivatkoznak — egyrészt még Szabó Lőrinc is megállapította, hogy »-Baudelaire maga is modem ember-«, másrészt viszont nem hisszük, hogy a mi korunkban és a mi országunkban időszerűek lehetnének például Baudelairenek az álszant kispolgárok bosszantására (ami az ő korában a haladást is szolgálhatta!) leírt szavai: »... a test szépsége fenséges adomány, s minden vad bűnre csak bocsánat kél nyomán.« (Allegória.) ÜNNEP Bíborsugarát a hajnalpírnak nem kormozta be a gyárak torka, nem bődült riasztón a gyári kürt, hidegen lapulnak a kazánok, s a munkapadokon egymásra rakva örömösen ölelkeznek a szerszámok. Mintha minden halott felébredt volna, az utcákat elöntötte az emberár, dacos emberlábak rengetege dobban, alattuk szikrázó vén kövek tüzes üdv-dalt énekelnek. A mezők érett zöld keblén kéklő égnek villannak keménytüzű, boldog fénnyel a parasztszemek, és az ünneplő eke, kapa, kasza. Az akiok almán a pihenő igásbarmok bólongatva kérődzőnek, miközben nyakukon behegedni kezd az igatörte seb, melyre az elvérző napsugarak aranyló-piros testvéresókot csókolnak. Ünnep van: Május elseje! CSIKFALVI JÓZSEF \fjÁg,nL a fitty. Tágul a fény, s a messzi horizont — fehér foltja — mindig kevesebb. Lassan elfogy az ismeretlen pont... Ember, elme egyre merészebb. A távlatok válaszfalát bontja, amelyen túl nincsen már titok. — »üresség lön« — az ég nagy kék bolt}«... S száguldanak 03 *j meteorok. Amelyeket emberkéz «K*oíci:, s tudós elme röpített oda. Legnagyobbat, mit ember adhatott, hogy legyen a — béke záloga! — P“"'7e akik a szocialista realizmus úrián Somogyi parasztság, Somogyi nagybirtok (1901—1910) (Somogy megyei Művészeti Tanács Kaposvár, 1957.) A XX. század első évtizede a polgári demokratikus forradalom érielődésének időszaka volt a magyar történelemben. A 48-as forradalom befejezetlen (kérdéseinek felszínre törése, a kormányválságok, a tömegek ösztönös forradalmi mozgalmai jellemezték ezt az időszakot. Ennek az évtizednek a történetéhez nyújt figyelemre méltó adatokat Kanyar J. »Somogyi parasztság, somogyi nagybirtok« c. műve. A munka három részt foglal magába. Az első és második rész a somogyi agrárprole tariá tus és munkásság 1905-—7. évi mozgalmainak, sztrájkjainak, szervezkedéseinek dotku- hivatali jelentések, újságcikkek — közli és ismerteti népszerűsítő igénnyel. A különböző kútfőket összekötő szövegként rövid eseménytörténeti jellegű leírások kapcsolják egybe. E leírások megszerkesztésében az író felhasználta azt az, anyagot is, amely hagyomány — népdalok, stb. — él a nép emlékezetében a század elejének forradalmi éveiről. A népi hagyományok történeti kútfőként való fel- használásával nemcsak a kor forró levegőjét idézi, hanem kiegészíti az írott forrásanyagot is, s olyan kérdésekre is választ ad, amelyekre az egykorú írásokból felelet aligha olvasható ki. A harmadik rész a somogyi kivándorlás, a »menekülő forradalom« statisztikai adatait dolgozza fel 1901 -1910-ig. Bár a munka, mint népszerű forráskiadvány nem mérhető a módszeres íörténetku tatás mértékeivel, kritikai megjegyzésként mégis meg kell említenünk, hogy itt-ott vannak stiláris túlzásai, amelyek közül talán a legszembetűnőbb, hogy a cím — mint ez a kiadvány anyagának is» mertetéséből is látható — nem fejezi ki hűen a tartalmat. Ez azonban semmit sem változtat azon a tényen, hogy Kanyar József munkája a történeti köztudat elmélyítése melJBENCZE JÓZSEF: ] Az éjszaka névtelen hősei Lomhán fekszik a köveken az éjjel, s a kenyérgyár-kéméay - füstöl bodrosan, az ég szélén a berakott fény-sütemény pirkad piroslón, ropogósa». A pékek izzadnak. A hátuk barnáll. Vegyítő-kéz: gyúró vas-ököi vakmerő versennyel becsapja az időt. Megtoldják az alvó éjszakát. Tüzelik a roppant kemencét, s arcaik nagy vászna egymásba illeszti kalács-képüket, a kezükből, ha jön az éhes pirkadat, ezrek esznek és senki se gondol rájuk zsemlés kávé mellett. Ha ropogtatok forró kifli véget, mindig oly jó érzés, nemcsak a foszló aranytésztát dicsérem én, parasztok munkája is ízük a piros héjon, s e szár. kéz terít reggel a béke hétköznapi früstökén. próbálnak előrejutni, azok a nehezebb részt , , „ ..... „ . választották. Ez kétségtelen. Mert próbáljon J lett a tortenetkutatasnak n hasznos szolgalatot tett. csak valaki egy mai témához nyúlni, mindjárt * Kávássy Sándor felvetődik a jó és rossz irodalom kérdése, amit ? Mesterháza Lajos a vita folyamán olyan jól megvilágított. Nehéz a mához szóló irodalom Körössényi Jápos: Pillangós nyári nap Szimfónia ez az írás és nena klasszikus értelemben vett regény, mert hőse időnként máé alakban, más időben és más természettel bukkan elénk. Pedig a boldogság ott van a keze« ügyében, csalt valami mindig elhessenti, akár gond az álmcti esetében a költői forma kérdése. Nem a ritmus. szerkezet és egyéb mesterségbeli fogások okozzák a fejtörést, hanem a reális, félreérthetetlen, világos mondanivaló költői megfogalmazása. És itt véleményem szerint iren nagy akadályt jelentenék a mai magyar irodalomban erősen megrekedt régi csökevények, amelyek szánté áthághatatlan szabállyá merevedtek. Ilyen például a prózában — amire Mesterházi Lajos is célzott — a paraszti élet ábrázolásában a Móricz Zsigmomd-i túlfűtöttség, vagy a versekben megkövetelt homályos szimbólumok alkalmazásának a szocialista irodalomban semmivel sem indokolt, túlzott mértéke és így tovább. Ezek az idejétmúlt csökevények okozzák azt, hogy a polgári öncélú irodalom tisztelői, vagy akik akaratlanul is a hatása alá kerültek, könnyen rámondják minden mához szóló írásra, hogy rossz irodalom, reklám, propaganda és hasonló. Nem szabad elfelejteni, hogy a jó és rossz irodalom kérdésében a szocialista realizmus ellenzői nem szívbajosak. Sokkal feíméletlenebbül utasítanak vissza mindent, ami nem felel meg az ízlésüknek, mint ahogy a szocialista írók a másik tábor alíkotáisalval megteszik. A jó és rossz irodalom kérdésében természetesen a szocialista irodalomnak még fokozottabban kell vigyázná a színvonalra. De át kell látná a szitán! Nem szabad elhinni azt az igen kedvelt jelszót, hogy csak jó és rossz irodalom van és semmi más. Az irodalomtörténet pontosan azt igazolja, hogy a jó és rossz irodalomról mondott értékelésbe milyen erősen beleszóltak a politikai szempontok. Világos, hogy Rákosi Jenőnek nem volt ugyanaz a véleménye egy-egy Ady-versről, mint Osváth Ernőnek, vagy. az is történelmi tény, hogy Baudelaire és Hugo Victor egymás költői alkotásaiban nem látták meg az értéket. A somogyi irodalmi hét folyamán elhangzott előadások és viták tanulságaként azt üzenjük somogyi írótáisainknak, hogy a jövőben még az eddiginél is bátrabban nyúljanak mai témákhoz, mert az adott történelmi helyzet a szocialista realista alkotások szükségességét írják elő minden magyar tollforgató számára. Az senkit ne kedvetlenít- sen el, hogy egyik-másik kritikus inkább csak a rosszat írta meg a somogyi irodalmi élet újszerű próbálkozásairól. Ha rosszat írnak a kritikusok az írókról, még mindig jobb eset, mintha semmit sem írnak.. Az irodalomnak és a művészetnek legnagyobb veszedelme az agyomhallgatás. Persze az is igaz, hogy a marxista esztétika alapján álló kritika — ha ilyen voína!—sokait lendítene a jövőben a somogyi irodalmi élet ügyén. Dehát legyünk türelmesek, az se születik meg máról holnapra! Most, amikor a somogyi irodalmi é'et kérdései ismét előtérbe kerültek, nem mulaszthatom el, hogy rá ne mutassak legnagyobb* hiányosságunkra: Somogy zömében mezőgazdasági jellegű megye, és a mi írótársainknak alig van szarva a mezőgazdaságunkban végbemenő korszakalkotó átalakulásokhoz. Úgy vélem, hogy különösen vidéken élő írótársaink részére nyílik itt széles lehetőség a jó művek megírására. Befejezésül idézzünk Simon Istvánnak a közelmúltban megjelent 15 költő 105 verséhez írt előszavából. Simon István hiányolja a fiatal költők verseiben: »... korunk problémájának, politikumának a magyar költészetben oly hagyományos fölvetését, átélését, me »éneklését.« Röviden erről van szó! Erre van szükség a somogyi irodalmi élet fellendítéséhez is! És ha valaki néhány tiltó tekintéllyé merevedett népi író hatására az igaz hazafiság kérdéseit vetné fel a mához szóló szocialista realista irodalommal szemben, annak Goethe szavaival válaszolunk: »Mit jelent a hazát szeretni, mit jelent hazafiként működni? Ha egy költő egész életén át teljes erejéből haroolt « káros előítéletek, a. kicsinyes nézetek ellen, s azon volt, hogy népe szellemét felvilágosítsa, ízlését megtisztítsa, érzéseit és gondolatvilágát nemesítse, mit tehet ennél többet? És hogyan lehetne működése ennél hazafiasabb?-* Dr. BeUyei Lászlé,
