Somogyi Néplap, 1958. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1958-04-04 / 80. szám

KIUÁÍ^AA4ÁÁAAÍáAAAÁAAAAAÍ.AAAAAÍ.AAA*áAÁÁÁÁAAÁAÁÁÁAAÍA4ÁAáA11ÁÁAÍAAAáAAáAAAAÍ1AJíááAÁÁAíI1 »AAAAAAAAÁÁAÁAAAAÁiAAÁÁAAÁAAíAÁÁAAÁAÁÁiÁÁAtÁÁiíXÍÁAtÁtAAJUAAAÁAtAAÁÍAÁitAíAAAA^AÍA.JAAAAAXAAÁAAÁilAAÁÁAA, JCi tmliksziJk? heveset gondol az ember arra, ami egy évvel ezelőtt történt és még kevesebbet arra, ami tíz évvel ezelőtt. Hát igen, valóban nagyon feledékenyek vagyunk. E$ azt, hogy mi történt egy, tíz vagy tizenöt év óta, hát a legritkább esetben veszi számba az ember, vagy ha igen, akkor is természetesnek tart mindent, ami időközben megszületett és változást jelentett a múlttal szemben. Hogyne tartaná természetesnek P. öntőmunkás a Vas­kombinátban, hogy minden hónap elején megkapja a fi­zetését. Hogyne várná el Z. E., hogy minden nyáron az üb-elnök megfelelő tisztelettel megkérdezze tőle, hol, mi­kor akar üdülni? És hát hotyne tartotta volna helyénva­lónak B. J., a forgácsoló műhely dolgozója azt, hogy az 1949-es államosítás után alig néhány hónap alatt közel 250 százalékkal emelkedett a fizetése. És ki gondol a ké­nyelmes munkásszáVásókra, a higiénikus üzemi étkezők­re, a munkaruhára, arra, hogy kikérik a véleményét, hogy delegálják, és ha képességei is elbírják, akár igaz- ga'ó vagy miniszter lehet belőle szinte egyik napról a másikra. Hát ez csak természetes — nemde? Valóban mindez ebben az országban, ahol élünk, dolgozunk, na­gyon is természetes. Mégis, amikor ezen a koratavaszi napon a Vaskombinát műhelyeit járom, nem tudok sza­badulni néhány gondolattól, amelynek nyomán most, íme megpengetem az emlékezés egy-két húrját._____________ Idősebb kaposvári vasszakmabéli munkások ajkán, akik nyitott szemmel járták a világot, sok érdekes dolog elevenedik meg egy-egy csendes emlékező óra alatt. Právics bácsit, a TMK dolgo­zóját úgy hallgatom, mint egy igazmondó élő lexikont, amely itt él a Vaskombinátban és csak lapozni kell benne... Most is úgy, olyan gyerekesen mosolyog, mint akkor, fiata­labb korában, amikor nyuga­ton, keleten lángszórók per­zselték a füvet és Berliniben világuralomról álmodott egy félőrült fantaszta. Csakhogy akkor sokkal kevesebbet mo­solygott, mert az 1940—44-es esztendőkben egy kaposvári vasszakmunkást sokkal többet lehetett komor, keserű voná­sokkal a szája szögletén látni, mint ilyen kedélyes, gondat­lan mosollyal. Hogy miért? Mondja meg ő: ' _ • •. A városban nem volt egységes vasüzem. öt-hat ma- gankiskereskedő uralta a vas­szakmát Kaposvár különböző pontjain. Nekik dolgoztunk ak­kor reggel 6-tól este 3-ig. Mun­katársaimmal késő éjszakáig raktuk vagonjaikat — szíves- segből. És a hét végén (akkor hetenkent fizettek) a legtöbb­ször — mert az iparosnak, vagy a kereskedőnek nem jött t? a lépés — nem volt fizetés. Je ebbe mindig nem lehetett belenyugodni, hiszen család volt. Kivettem a szabadságo­mat es eljártam alkalmi mun­kára, De a keresetem »több­letet« a kereskedőnek juttat­tam. Nem lehetett mást tenni. Akkor így fundálták ki a szer­ződést. Odaadtam... A, függöny legördült. Ebből az életből nemcsak P.-nek, de sok-sok millió munkásnak elés 1 7/-\l 4- ö volt. . . 1949 karácsonyát írták, amikor a kis füstös fészernek számító, a mai Vaskombinát helyen működő öntödében ar­ról értesültek a dolgozók, hogy egyesítették és államosították a város területén dolgozó ka­posvári vasműhelyeket. És a munkások Gálnak, az öntöde akkori tulajdonosának még az­nap megmondták, hogy csak menjen szépen haza. Mától ők fognak itt igazgatni, és ebben a munkában őt nélkülözni óhajtják. Mekkorát változott a világ! Az egykori tulajdonos szó nélkül elballagott az üzemből. Annyi év, annyi nélkülözés, annyi megaláztatás és nyomor után a sötét, egészségtelen ön­tödében felcsendültek a győ­zelmi induló első akkordjai. Az új tulajdonosok, a munkások egy-kettőre rendezték soraikat. A párt- és szakszervezetbe tö­mörült dolgozók a legszélesebb demokratizmus szellemében fogtak hozzá azoknak az ala­poknak a lerakásához, amely­re felépítették a mát. És ha egyszer valaki megírná ennek az azóta eltelt tíz esztendőnek részletes történetét, a legszebb feladatra vállalkozna. Mert amíg a hat füstös kócerájbói számottevő és az országos tervgazdálkodásba bekapcsoló­dó helyiipari üzem lett, az a témák témája. 1951-ben az üzem egyöntetű munkája révén már belekap­csolódik az országos termelés­be. A mezőgazdaság fei lödéi­vel most már a vaskombinát fel. adatköre is bővült. A kezdet­ben alig öt-hatféle, többnyire jelentéktelen gyártmány egyik hónapról a másikra sokasodik. A munkások szervezik, gigan­tikussá teszik a termelést, üzemrész üzemrész után szüle­tik és ma már a gyár kapujá­ig ér a gyönyörű, több válasz­tékot ígérő színes szőlőprések hosszú-hosszú sora az udvaron, és teherautó teherautó után gördül ki, hogy a mai közel 250 féle készítményt átadja a kereskedelemnek és a mező- gazdaságnak. És hogy helyesen vezettek az új tulajdonosok, a munká­sok 1949-től, az államosítástól, azt az ellenforradalom okozta gazdasági zűrzavarból történő gyors kilábolás bizonyíthatja a legkézzelfoghatóbban. Ma, alig másfél évvel a támadás után 14 millió forint termelési értékkel dolgozik az üzem. (Ez a 300 ezer forintos termelési értékhez viszonyítva még ak­kor is sok, ha az államosítás óta már tíz év telt el. És most az üzem háromszáz munkása megkapta már a 22 napnak megfelelő nyereségrészesedést. Azok, akik egykor itt, vagy a Köszönjük szabadságunk hajnalál... Április 4~e a mi szabadsá­gunk nagy ünnepe. 1944. de­cember 2-án, amikor a közsé­günket felszabadította a szorvjet hadsereg, megszaba­dultunk mi is a herceg Ész- terházy elnyomása alól. Meg­szűnt nálunk is a nyomor, a nélkülözés. Megszűnt az hogy 54 gazdasági cseléd, s azok családjai esdekelvé menjenek az intéző úr elébe, hogy 60 fillérért dolgozhassa­nak ... 1945-ben a falusi nép is megkapta régen várt jussát. Megkaptuk a földet. Nem fe­ledjük el soha azt a píüana- toi, amilcor kihirdették, hogy a föld azé, aki megműveli. A mi községünkben is vol­tak olyan embsrek, akik mindig a jegyző úr, a Vido- vics úr és a hasonszőrűek ke­gyeiben voltak. Ezeknek ter­mészetesen fájt, hogy nem az urak, hanem a nép irányítja a saját sorsát. És természetes mi, akik a felszabadulás előtt el voltunk nyomva, féltettük szabadságunkat. így érkezett el 1956 októbere. De megint a szovjet hadsereg segített, hogy ne a népnyúzók, hanem a becsületes dolgozók kerül­jenek felül... Minket a Szovjetunió két­szer szabadított fel, kétszer köszönhetjük szabadságunkat a dicső szentjét hadseregnek. Balázs József vb-elnök Kaposfüred. város más pontján működő maszek műhelyében megalázott kifutóként dolgoztak, most a maguk kialakította gyár leg­hűségesebb gyermekei. Bor­sosföldi János, aki itt, a kapós- parti Gál műhelyben tíz évvel ezelőtt borús homlokkal azt leste, hogy a hét végén meg­kapja-e azt a kis, nagyon meg­szolgált bérét, most a forgá­csoló részleg meósa. Nagyon elégedett és saját bevallása szerint nem tudná például megmondani, hogy hányszor utasított vissza olyan felkínált kedvezményeket, mint például az üdülés, mert neki »éppen nem volt hozzá kedve«. Beszélgettem üzemi fiatalok­kal, akik a munkaidő után le- fürödve, elegánsan kiöitözve, csoportokban indultak szóra­kozás után. És a maguk 1800— 2000 forint keresetével nem cserélnének a miniszterrel sem. Motorkerékpár, bál, üdü­lés, szórakozás, a jól végzett munka után ez a gondtalan program. Megbecsülés az osz­tályrészük azok között a falak között, ahol az ódon, sötét mű­helyek mellett ma már magas­ba nyújtózik az új, világos, tá­gas szerelőcsarnok is. Ugye, mennyi, mennyi új vonást le­het találni néhány perces ba­rangolás után is ebben a gyár­nak még nem éppen nevezhe­tő helyi ipari üzemben. De minek is mennénk mi az óriás gyáraiéba emlékekért, hiszen ugyanaz a munkásság teremtette meg itt is a szocia­lizmust, amely a budapesti üzemekben harcolt a győze­lemért. És fellelhetők itt is a motívumok, amelyek a meg­változott életkörülmények, osz- tályviszocnyok tagadhatatlan mutatói. Több munkást meg­kérdeztem az államosítással kapcsolatban. Egyöntetűen val­lották: életük legszebb napjai közé tartozott ez az időszak, de hát ne haragudjak, mert a részle­tekre már nem igen emlékez­nek Alig akadt kettő, aki en­nél többet tudott mondani. Nem rossz szándékból, csak hát elfelejtették. Vagy úgy is mondhatnánk, olyannyira ter­mészetesnek tartottak min­dent, hogy nagyon meg sem ragadt az emlékezetükben. Borsosföldi szavai jutnak eszembe, aki azt mesélte, hogy 1951-ben egy esztendőre elke­rült a gyárból. És amikor visszajött, nem ismert rá Mintha egészen más világba csöppent volna. A hatalmas átszervezés, az erőteljes mun­karitmus, a rend, és a szépen» gördülő termelés megkapó igé­zete tartotta fogva. Csak állt, és nem tudott betelni a gyö­nyörűséggel. Elképzeltem ezt a munkást tíz év távoliét után visszatér­ve. És sokért nem adnám, ha gondolatait, képzeletét, érzel meit, mint egy filmet, kivetít hetnők vászonra ... — Igen ám — mondják azok, akik nem voltak távol — lehet, hogy nekünk nem tűnt olyan hatalmasnak az üzem fejlődé­se, mint azoknak, akik hosz- szabb időre elkerültek innen, de büszkék vagyunk, mert ami 1949, az államosítás esztende­je óta itt történt, azt mi, az új tulajdonosok csináltuk. Megértem büszkeségüket és nem mondom azt, hogy na­ponként állítsanak emléktáb­lát annak, ami ma a tegnaphoz viszonyítva újat, fejlődést je­lent, csak ugye, milyen szép volna az, ha néha-néha részle­tesebben gondolnánk erre az elmúlt tíz esztendőre. Ha más­ra nem, hát arra, hogyan lett a szétszórt, sok füstös maszek műhelyből a mai Vaskombinát. És ezek a gondolatok még szebbek az április eleji napok történelmi patinájában. Az ál­lamosítás óta eltelt tíz eszten­dő siker. A munkásosztály egyik legnagyobb sikere fővá­rosban és vidéken. A siker pedig mindig többre, szebbre, új sikerekre sarkall. Szegedi Nándor KETTŐS ÉVFORDULÓ Tegnap este elhangzott az ünnepi beszéd. * Ma pedig —- ha az idő engedi — a szántóföldeken munkával köszöntik a felsza­badulás évfordulóját a gyugyi szövetkezeti pa­rasztok. Tilk József tizenhét esztendős volt a negy­venötös tavaszon. Nem foghatta fel a változás értelmét. A jövőbe sem láthatott bele. De an­nak szívből örült, hogy lezárult a műit, amely neki, a földesúr mindenesének csupán apró­pénzzel és néhány letett, viselt ruhadarabbal fizetett. Tóth Vendel is jól emlékszik rá: csak keserű kenyérre futott a gyermek-napszám béréből. Tánczos Ferenc legénysorba lépett már a régi rend alkonyán, mégis kisbéresként alkalmazták. A fiatal életek folyásának szélesebb med­ret vájt a felszabadulás, mint amilyen cseléd­őseiké volt. Nádasi Kálmán uraság száz hold­jaiból a családosoknak szabdalt szélesebb- keskenyebb sávot a bizottság. Az évek során emberré vált egykori cselédsarjak elé kérdő­jelként görbült a holnap: merre tovább? A vá­laszt az ország vezető pártja adta meg útmu­tatásként: alakítsanak termelőszövetkezetet az állami földön. Nem a véletlen játszott csupán a naptár­ral, hanem a történelem ecsetje festette ismét pirosra a gyugyi áprUis negyedikét ötvenöt­ben. Hazánk felszabadulásának tizedik év­fordulóján tartotta alakuló közgyűlését az agrárproletárok termelőszövetkezete. Lehetett volna-e kifejezőbb nevet találni e közös gaz­daságnak, mint amit egyakarattal megszavaz­tak: ÁprUis 4 Tsz... Az ellenforradalom el- prédálta a nagy család kemény munkával elő­teremtett javait. Az állatállományból négy lő maradt »hírmondónak« — egy szál takarmá nélkül. Tilk József hatezer forintján veti szénát. Mások meg vetőmagot adtak öss hogy ötvenhét őszén megteljék a csűr kul ricával, burgonyával, árpával. Hatvanhári forintra emelte — a prémiummal együtt — egységenkénti osztalékot a szorgalom. Táv; tizenegy család — zömben az alapítók százkilencven holdon gazdálkodott. Ma c híján húsz család műveli a kétszáz hold sz; tót. A nyáron még üresen tátongott a mari istálló — ma pedig tizenkét fejős tehén ál jászoluknál. Kránicz Pál négy gyermeke n hiába kéri a tejet — juttat nekik a szöveti zet a Virágéból, vagy a Pirókéból. Hogy a n; ron több kannára lesz szükség, az biztos: n ebben a hónapban vásárolnak húsz ha üszőt. A szolga-apák szabad, felnőtt gyermel akik dolgos két kezüknél egyebet nem v: hattak magukénak — saját gazdáikká lett Telik istállójuk, virul határúit, csakhan földbe kerül kilencven holdon a tavaszi magja — eredményes esztendőnek nézr elébe. Kell is a jövedelem, hadd szépüljön a n guk és fiaik élete. Tánczos Ferenc már sa hajlékában lakik. Tilk József, a párttitk szombaton költözött a magáéba. Tóth Vi del, az elnök pedig az idén rakja meg csal; fészkét. Deák József új otthona is tető alá 1 rült... \f áltozlk, formálódik, egyre javul a gyű; " szövetkezeti parasztok sorsa. A nei venötös és a tíz évvel későbbi áprUis negye ke adott szárnyat vágyaiknak. K. J Tizenhárom esztendő eredményei A felszabadulás előtt, mint szobás házak foglalták el. A A felszabadulás előtt a az egész Somogy, így a nagy­atádi járás is a nagybirtok hazája volt. Nagyatád 12 000 hold földjéből 7243 néhány ember kezén volt. Ugyanak­kor 1308 dolgozó parasztnak mindössze 4800 hold föld ju­tott. A felszabadulás után a köz­ségben közel 8000 hold földet osztottak ki a volt cselédekés törpebirtokosok között Átla­gosan egy családnak nyolc hold föld jutott. Az újgazdák földjeiket, igavonó állatok hiányában, nehezen tudták megművelni. Államunk ebben is segítségükre sietett. Nagy­atádon, Segesden, Háromfán gépállomásokat hozott létre, melyeknek a gépei a termelő- szövetkezetek és dolgozó pa­rasztok földjeit művelik. A járás falvaiban a lakos­ság többsége egészségtelen, sárból tömött zsúpfedeies há­zakban lakott. Ezek a házak a tizenhárom esztendő alatt el­tűntek és helyüket új, téglá- bül készült, zsindelye®, két­járásban több mint ezer új ház épült, ebből Háromfán 78. Ezáltal egészen megválto­zott a község arculata. 1945 előtt járásunk 19 köz­sége közül csak Nagyatádon és Lábodon volt villany. Má­sutt petróleumlámpák és mé­csesek pislogtak. Egészen másként van most. Somogy- szob, Háromfa, Csököly, Ku­tas, Kisbajom, Szabás, Nagy­korpád, Beleg, ötvöskónyi és Rinyabesenyő községekben is bekapcsolták az áramot. Javították a járás útjait. Két bekötő utat létesítettek és több hidat építettek a Ri- nyán. A járás sok községét bekapcsolták az autóbusz- közlekedésbe is. Hároanfán, Kisbajomban, Bolháson, Bele­gen, Somogyszobcn artézi ku­takat fúrtak. Segesden szo­ciális otthont, Szabáson és ötvöskónyiban kórházat lé­tesítettek, ahol szív- és tüdő­betegeket ápolnak. Nyolc községben létesült 30—40 fé­rőhelyes bölcsőde. rásbam mindössze húsz n todkerókpár volt, most tt mint 400-at tartanak nyilv A járás kulturális helyz is szomorú képet ínutatott. iskolák tantermeiben n egy helyen nyolcvan, száz gyereket zsúfoltak öss Jelentősen javult ezen a tél is a helyzet. Uj tant era épültek, Kutason új négyt< termes iskola létesült A 60 néptanító helyett i 168 tanító és tanár végzi járásban az oktató, név munkát Az iskolákban át gosan kétszeresére emeli dett a nevelők száma. Na| atádon gimnázium is létesi Tizennégy művelődési c honban szórakozhatnak, n velődhetnek a járás dolgo; Minden községben van n< könyvtár, amely a lakoss rendelkezésére áll. Val< vált tehát, amiről Csők») jósolt: »De tán jő oly 1 melyben nékünk a vidékü új Helikon lesz.« Dorcsi Sándi O0OO0O0OOGeX3OOO©OOOOOOOOOOGOOGGQG0OO0GOOOOGO0OO0OG)OOGOOO GOOQC A kis udvar, a há­zacska éppen olyan, mint tizenhárom esz­tendővel ezelőtt volt Az apa és anya sem sokat változott;. Csu­pán a gyerekek, igen, azok nőttek fel. Az idősebbik, a fiú most töltötte be tizennyol­cadik évét. Akkor az ötévesek kíváncsisá­gával nézte a világot, az embereket, min­dent A kislány két esztendős volt, most a nyolcadik általános tanulója. Káfya almái Minden olyan, mint régen volt. A két kis szoba, a konyha, a bútorok, öregek, so­kat használtak, sok keserves és kevés szép emléket őriznek. Egyiket élesebben, a másikat kevésbé. Egy tizenhárom évvel ez­előtti emlék azonban mindenkiben él itt anélkül is, hogy va­lami figyelmeztető jelnek kellene fel­frissítem a lassan halványuló képeket. A kis somogyi fa­luba 1945 márciusá­ban néhány napra szovjet csapatok ér­keztek. A parancs­nokság sokáig nem talált munkája vég­zéséhez megfelelő helyet, míg végül is a kis családnál álla­podtak meg. Beköl­töztek felszereléseik­kel, telefonjaikkal az első szobába, s máris munkához láttak. Az apával, anyával, a két apró gyerekkel nem nagyon értek rá foglalkozni. Táma­dásra készültek. Pa­rancsokat, utasításo­kat adtak ki, jelenté­seket, értesítéseket kértek. Egy percnyi pihenőjük, egy rö­vidke kis megállásuk sem volt. Annak a szép ég­színkék autónak, amelyik ott állt a vén diófa alatt az udvarban, s oly na­gyon csalogatta ma­gához a szépre éhes szemű fiúcskát, egy fiatal, vág, füttyös- kedvű őrmester, Iván volt a vezetője. Alig­hogy megérkezett, meghozta az egység parancsnokát, máris kiugrott a kormány mellől, vizet húzott a kútból és mosni kezdte a szép jármű- Közben dalolt, nagy jóked­az ágyból, felránto cipőjét, kifutott udvarra, hátha mi nem lesz ott a ka na és ő zavarta lat csodálhatja a gj nyörű gépet. Csa dott. Iván éppen £ kor gyújtotta be motort, s lassan ' látott ki a keske udvarból. A ház ; tájánál megpillant ta a fiút. Kis elks redett, majdnem rós ábrázatát lát elmosolyodott. M< állította a kocsit. . vet. Egy nem szép, de kedves arcú, mosoly­gós leány is dolgozott a parancsnokságon. Kátyának hívták. Ezt már az első napon megtudta az ötéves fiú, mert ha valaki kiszólt a szobából és fütyült vében. erf a nevet mondta, a véletlenül éppen az udvaron tartózkodó leány felkapta fejét és azonnal ment be­felé. Az ötéves fiúcska meg csak állt a ház ajtajának közelében és tisztes távolból leste az auitót, meg Ivánt. Este édesanyja alig tudta becsalogat­ni a kis hátsó szobá­ban felállított ágyaeskájába. Éjsza­ka a kék autóról ál­modott ... Másnap még alig hajnalodét*, kiugrott — Gyere, gyere intett ki az ablak valamit beszé] olyan arckifejezéss — Ne félj, jövü vissza rövidesen. A gyerek tétov megmozdult, az ' mester meg annál kább integetett. I tán egyszerre m£ sem tudta hogy más benn is ült a 1 csiban, a vezető m lett lévő ülésen csak nézte a házak az utat szegélyező ;»ÍTfTfT*1' *1 < TTV VTTTTTVYTTyirTTTTTTTf TTMTTTTT TTTTTTTTTTT TTTTTTTTTTTTTTTVt f fT??TTVyffTTTTTTTTTV^Vf ¥Vf VVf

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents